ALDOUS HUXLEY antiutópiája George Orwellé mellett az antiutópiák netovábbja. Vannak követőik bőségesen, de ők lettek, maradtak a legnagyobbak.
Mindkettő a jövőben megvalósuló diktatúrák működéséről fantáziál, mindkettő örök kedvence az olvasó népségnek, mindkettő erősen feketelistás volt a sokak által visszasírt szocializmus idején, s csak annak végre bekövetkező haldoklása kezdetén jelenhettek meg (a Szép új világ négy az 1984 egy évvel a halála előtt), s mindkettő adott halhatatlan felismeréseket, szállóigéket a világnak.
A tudatomban elválaszthatatlan a kettő. Orwell műve valahogy mégis előrébb van nálam egy orrhosszal. Ez volt úgy negyven évig a benyomásom, blikkem, véleményem. Egészen konkrétan tizenöt évesen olvastam a Szép új világot, amikor harminchét év elteltével újra megjelenhetett magyarul. Az 1984-nek akkor még nem volt hivatalos magyar kiadása, négy évvel később, már nem tudom honnan, kitől sikerült szereznem egy újvidéki kiadást, amelynek a komor, de nem túl jól sikerült borítóján a filmváltozatból kiragadott kínzási pillanatkép van. S ezt a könyvet akkoriban csak a pokróc alatt volt szabad olvasni. Ugyanis az akkori realitásokat, a kommunizmus, a szocializmus bődületes hazugságait, kegyetlenségét, múltfestését, a jelszavai agymosását, a vezetők kötelező szeretetének megkövetelését sokkal jobban bemutatta, mint az inkább a kapitalizmusban rejlő és távlatibb veszélyeket lefestő szép új világ.
Az 1984 sokkal jobban tetszett. Megnéztem: negyvenkét magyar nyelvű kiadása van eddig..A Szép új világnak tizenegy.
Mostanában több mindent olvastam, ami témájában kapcsolódik ehhez a két könyvhöz. Ezeket:Boldogkor, A zsidó szupremácizmus, Hihetetlen! Magazin – Ott vagyunk az elmédben. Az első, egyébként meglepő tartalmú és színvonalú Boldogkor juttatta eszembe a Szép új világot. Próbáltam felidézni az utóbbi történetét, de az a helyzet, hogy semmire nem emlékeztem belőle. Ezért vettem újra a kezembe. Az olvasási indíttatásom ez volt. Tudniillik, hogy vajon miért nem emlékeztem rá, illetve miért csak arra, miről szól, de a hogyanra miért nem?
TUDOM, MANAPSÁG MERÉSZ DOLOG ezekről a könyvekről írni. Mert közhelyes róluk írni. Azért közhelyes, mert újat mondani már nem nagyon lehet. De a félművelt panelproli nem nyugszik, és a nincsen erő, ami a grafomániájának gátat ne szabna, a közösségi oldalak elképesztő belső cenzúráján túl.
*
Huxley 1932-ben jelentette meg a Szép új világot. Orwell 1949-ben az 1984-et. Vagyis Huxley látomásáé az elsőbbség, De mindketten alapul vehették az egykori Oroszországban, az 1922-ben létrehozott Szovjetunióban már a „működő” (értsd: elnyomó, gyilkoló) kommunizmust. Csak Orwell idejére több információ állt már rendelkezésre a tényleges működéséről. (Koestler 1930-ban járt ott, és akkoriban ábrándult ki teljesen a kommunizmusból. Pedig nem így kezdte.) Szóval volt alap, amikre a szerzők építkezhettek. De meg kell adni, előre bosátva, hogy Orwell-é a jobb, frappánsabb megfogalmazású regény, de Huxley több olyan dolgot előrevetített, ami akkor még messze nem volt annyira egyértelmű.
A két könyv gyakorlatilag ugyanarról szól, mennyire élhetetlen, érthetetlen egy agymosó diktatúra, de különböző alapállásokból indulnak ki.
Az 1984 a diktatúra keltette félelemre, múltfestésre, a kívülről irányított társadalomra, a megfigyelésre, feljelentgetésekre, kínzásokra alapoz.
A Szép új világ szintén az agymosásra, ami már a fogantatástól kezdve a kondicionáláson alapszik, amiből a külső egyformaság is fakad, miáltal mintegy klón-ikrek egyenarcú tömege a társadalom. Az egyének fő motiváló ereje itt nem a félelem és a külső megfigyeléstől, az ellenőrzéstől, a büntetéstől való rettegés, nem kötelező elfogadniuk a társadalmukat, annak erkölcseit, élet-diktátumát, hanem egyszerűen szeretik azt amiben élnek: a kasztokra alapozott felépítettséget, a munkájukat, a permanens fogyasztást, a promiszkuitás magától értetődőségét, a sterilitást és a technológiát. A szereplőknek szinte nincsen konfliktusa a külső hatalommal, amely meg sem jelenik a könyvben, ők maguk önnön börtönőrei. Még csak nem is annyira egymáséi. A Szép új világ társadalma ugyancsak hajadzik a mai, fogyasztáson alapuló, neoliberális társadalom értékeket, alapvető emberi mivoltot, biológiai rendet kiforgató, fű alatti, de elemi erővel ható diktatúrájára.
Ahogyan ezt leírtam, összeállt a kép: jelenleg a szép új világban élünk.
- Például vannak az érinthetetlenek,
- a fogyasztás istenítése,
- a parttalan, elvtelen, összetartozás nélküli szexualitás természetessége, propagálása
- az itt-ott már legalizált és a legalizálásra váró drogok,
- a szórakozás, a kikapcsolódás mindenekfelettisége,
- az olvasás elértéktelenedése, a könyvek használatának az elsorvadása, stb.
S mindezt hamarosan belefolyik majd az 1984 külső elnyomásába. Az elsőt magyarázni sem kell a másodikra nagyon egyértelmű jelek vannak. Vagyis ilyen értelemben az 1984 kvázi folytatása a Szép új világ-nak. Tudod, említettem például, hogy az 1984-ben a technológia által teljességre jut az agymosás és a polgárok megfigyelése (volt már úgy, hogy beszélgettél valamiről, majd utána váratlanul a beszélgetésben említett fogyasztási eszközről jelentek meg hirdetések a telefonodon?) S van már külső ellenség, akit, amit egységesen gyűlölni kötelező.
Vagyis a két angol írót úgyszólván simán tekinthetjük prófétának. Képeket keresgélve jöttem rá, úgy fest,most sem találtam fel a spanyolviaszt, itt egy frappáns összefoglalása a két szerző művei közötti azonosságnak és különbségeknek. Nagyon érdemes rákattintanod!
*
MINDKÉT KÖNYV FŐSZEREPLŐJE egy-egy olyan egyed, amely rendelkezik egy, az adott társadalmon belül egyáltalán nem jellemző tulajdonsággal, a másság nem ma közkeletűen értelmezett vonásával: az egyéniséggel.
Az 1984-ben Winston Smith egy teljesen hétöznapi munkás, akiben kétségek támadnak, és a kétségei a maga szintjén bátorrá teszik, hogy újabb kérdéseket tegyen fel, kutasson a kutathatatlan után és veszélyes kapcsolatot ápoljon, tiltott könyveket olvasson.
A Szép új világban gyakorlatilag másfél hasonló személy van. Az egyik egy kondicionálás-hibás, a legfelső Alfa-kaszthoz tartozó, a saját kasztjából külső megjelenésében is kirívó férfi, Bernard Marx. Ő a fél-más. Azért fél, mert amint egy társadalmi siker által elnyeri a többiek teljes elfogadását, azonnal, teljes erőbedobással visszazökken a saját, eredeti helyére.
A másik kívülálló John, az indián rezervátumban megszületett, felnevelkedett vadember. A vademberek a kondicionált társadalmon kívül élők csoportja. Náluk nem szitokszó a tartós párkapcsolat, ahogyan amott, a nők megszülik az utódaikat, nem létrehozzák, programozzák azokat, így van értelme, tartalma az amott ténylegesen pirulásra késztető, trágár anya-szónak.
John véletlenül talál egy Shakespeare-összest, és a kedvenc olvasmánya lesz. A klón-társadalomban már nincsen jelentősége és értelme az érzelmeknek, az irodalomnak, így nem tudnak mit kezdeni a John által idézett sorokkal sem. Sőt, John-nal magával sem. Igaz, John sem ezzel a társadalommal.
A „Szép új világ”-szóösszetétel is Shakespeare-től származik. A vihar című drámája ötödik felvonásának első színjében mondja Miranda, Prospero lánya. Tudod, aki egy szigeten él, magányosan, illetve a lányával és két különös lénnyel, Ariellel és Calibannal élő Prospero, a varázsló, aki eltöri a pálcáját és visszamegy a társadalomba. Nos, az ő lánya, Miranda mondja, amikor hajótöröttek vetődnek a szigetükre és szembesül azzal, hogy rajta és az apján kívül is élnek még emberek.
„Csoda!
Mennyi jóságos teremtmény van itt!
Boldog emberiség! Szép új világ,
ilyen emberek lakják!”
Winston Smith és John között van egy hatalmas különbség. Illetve több, de egy nagyon lényeges. Az általam olvasott kötethez Nagy Péter írt utószót. Bárki is legyen ő, rámutat arra, hogy John bár ellenpólusa a kondicionált, élvhajhász társadalomnak, de igazából semmit nem tud szembeállítani azzal, amivel szembefordult. Csak a Shakespeare-kötetét, a romanticizmusát. S ez bizony meglehetősen kevés. Hiszen a jó irodalom csak problémaforrás. Ahogyan a tartós párkapcsolat, a család és a gyermekvállalás is.
Winston minden tétova mozdulata, vágya, cselekedete a terrorral szemben maga a megfogalmazás: a kontroll nélküli szabadság. A szép új világ működtetőinek a célja maga a működés. Az 1984 urainak a célja a hatalom. Ezáltal, úgy fest, Orwell volt a reálisabb.
*
TALÁN A VALÓS KONFLIKTUS, ILLETVE A KONFLIKTUS FELOLDÁSÁNAK A HIÁNYA az, ami Huxley múvében olvasóként elbizonytalanított. Erre már utaltam: nemcsak hőse, de főszereplője sincs a könyvnek. A fókusz először megkeresi Bernardot, majd átsompolyog John-ra, s Bernardot magára is hagyja. Így teljesen feledésbe is merül Bernard problémája a saját társadalmával. Talán az az üzenet, hogy belülről ez már változtathatatlan? Az új fókusz-személy, John ugyanilyen érv- és valós cél nélküli.
Ezáltal egyikükhöz sem jutottam igazán közel. Nem csupán eszmeileg nem, hanem emberileg sem. Mert annak ellenére, hogy az eszméik zavarosak, talajtalanok, semerre sem vezetők, az ember még lehetne szimpatikus. Legalább a vergődésük váltson ki empátiát. De megfelelő cél nélkül a szembenállásuk csak hiábavaló vergődés, nem hősiesség.
Egyikük fókuszba kerülő szereplő sem tudja, igazából mit is szeretne elérni, s ahhoz merre is akarna elindulni.
Ahogy kiderül, Bernard-ban a kondicionálási hiba, a mássága egyetlen tiszta célt generált csak: lássák hibátlannak, ugyanolyannak a többiek.
John, a Vadember (tréfás, amikor a tömegek, az újságírók „Vadember úr!”-nak szólítják.) pedig kizárólag a konzervativizmust képes maga elé tartani, de azt is annyira érvek nélkül, annyira csak a saját megszokása erejével, hogy nem lesz ellenpólussá.
Nem tudom, ezt Huxley nem volt képes, vagy nem is akarta elérni? Lehet, a élja semmi más nem volt, csak felvetni a fogyasztói társadalom kondicionáltságának, arctalanságának, jelszavakban gondolodásának, élvhajhászatának a szörnyűségét?
Orwell Winston-alakjának nincsenek ilyen problémái. Ő sem hőstípus, de mert a felette levő rend alapja az uralom, ahogy mondtam, sokkal tisztább az is, hogy a vágyaival, a tetteivel mi ellen lázad. Még ha nem is lázadó akar lenni, csak a kíváncsiságának az érzéseinek enged.
Huxley története pacsmagoltabb, elkentebb, részlethiányosabb, kontraszttalanabb. Orwell-é mindezekben sokkal gazdagabb. Ahogyan a végső konfliktus is, bár ugyanolyan tragikus mint Huxley-nál (a kis ember esélytelen a rendszerrel szemben), mégis sokkal megrázóbb, döbbenetesebb. Mert egyenes ívben, a belső logika szerint, felépítve vezet ide az út. Nincsen más lehetőség. Míg Huxley-nál a példabeszédek nagyívűsége, részlettelensége, elnagyoltsága több kérdést is felvet, amelyek John végső tettének, okát, értelmét megkérdőjelezik.
Azt hiszem, megtaláltam a megfelelő kifejezést: a Szép új világ sokkal inkább példabeszéd mintsem regény. Míg az 1984 egyértelműen az. A Szép új világ felvetései pompásak, elgondolkodtatók, profetikusak, de van baj a szerkezettel, a nézőpontokkal.
Azt hiszem, teljesen vilá
gossá vált, miért is nem maradt meg kamaszkori olvasásom után semmi sem bennem az elolvasása után, csak egyfajta impresszió.
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1982, 214 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632115260 · Fordította: Szentmihályi Szabó Péter
7,5/10
2023 júliusának a vége. Újra itthon Óbudán. Tegnap jöttünk haza. Önmagában már ez sem volt boldogító. De Szerelmetesfeleségtársam dereka pár nappal az utazás előtt bedurrant. Elég vaskosan. S annyira, hogy nagyjából semmit sem tudott csinálni. Még ülni és feküdni sem nagyon. Ugyancsak kérdéses volt, hogyan viseli majd a hazafeléig tartó kocsiutat.
Úgy terveztem az útvonalat, hogy ne kelljen autópályadíjat fizetnünk. Pest megyei matricánk van, az M5-ösön Lajosmizséig le tudunk menni, az odáig jó, Kecskeméten amúgy is meg akartunk állni ebédezni, onnan meg nem kell matrica, mert az M44-es autóút matricamentes. És ugyanez visszafelé. Gondoltam én.
Éppen Kecskemétről kódorogtunk Lajosmizse felé, amikor a gyulai házigazdánk felhívott, hogy ott felejtettük SzFT e-cigijét, hogyan juttassa el. SzFT kihangosította a hívást, én intettem, hogy nem kellene, mert éppen ott jártunk, ami miatt bekapcsoltuk a GPS-t. Amit persze fél szemmel folyamatosan figyeltem. Csak éppen a táblákat nem, az már sok lett volna az én férfiagyamnak.
Így csak későn kapcsoltam, hogy a GPS csak felvitt az autópályára, még Lajosmizse előtt, Bács-Kiskunban. Ahová nem volt matricánk... Utólag megnéztem, be volt állítva a „Fizetős utak elkerülése” és az „Autópályák elkerülése” is. A jelenlegi szabályok szerint, ha valaki béna, mint most én, nem figyeli a táblát, és felkóvályog a pályára, bár a tervei szerint nem akart ilyet tenni, olyan nincsen, hogy az első, adandó alkalommal le is jön róla, hanem ha feltévedt, egy órája van a vonatkozó matricát megvenni, és ebben az esetben a büntit megússza. Így is fizet, de csak hatezer körül, nem tizenhetet Vagyis kb. tíz kilométer miatt vennünk kellett egy Bács-Kiskun éves megyeit. Grrr! Amit valószínűleg nem fogunk használni. Bár SzFT azt mondta, ezek szerint érdemes lenne egy kecskeméti hosszú hétvégét összehoznunk.
De legalább Füsti, a kis Yarisunk hazavitt bennünket. Mert az utolsó napokban vacakolt, nem akart indulni. Nem vettünk Gyulán aksit, mert rá akartam itthon mérni, hogy valóban az xaraxik-e?
Hazaértünk, SzFT a cumó felcuccolásának az első fázisában vett részt a dereka miatt, a többit én vittem fel. Gondolj bele, hat kört kellett tennem! Még szerencse, hogy van lift. Aztán mentem bevásárolni. Csak a Pennybe akartam menni, de át kellett mennem az ALDI-ba. Aztán meg a Lidl-be. Már rohadtul untam. Volt vagy kilenc óra, mire leltünk vacsorázni.
Igaz ebben benne volt az is, hogy SzFT még eszembe juttatta, hogy le akartam menni rámérni Füsti aksijára. Próbálkoztam, de meg se mozdult a digitális kijelző. Férfiemberként végül elővettem a mérő leírását. Mindent jól csináltam... Tök véletlenül vettem észre a leírásban, hogy a képernyő csak a bal alsó sarokban az a kis akkumulátor jel azt jelenti, kezd megfeküdni a műszerben levő elem. Megnéztem, volt itthon másik olyan, ez az a 9V-os, tégla alakú kis elemke, de azt betéve is ott a kis akksi-jel. :-| Vagyis mehetünk az Auchanba elemért...
Mindegy, virágért is menni kell úgyis, mert anyós-pajtás ebédre vár, neki meg névnapközelében vagyunk, és megérdemli...
