Ahogy a gyöngytyúk az orrváladékra, úgy csaptam le erre a füzetre szombat este az óbudai Ósön Relay-boltjában. Aztán pakolás, kocsiba be a rengeteg cumó, kocsiból ki, lépcsőzés, elpakolás, alig vártam, hogy kinyithassam, s hol máshol ugye, mint, ahol, khm, izé, biztos egy darabig nyugi van… S ért a döbbenet. Megint. Ahogy a 11. számnál.. Meg a 13-nál. Meg a 16-nál. Meg a 17-nél. Ez sem az eredeti szerzők munkája.

Egyfelől a fika (ha már gyöngytyúk): nem értem a kiadó politikáját. Mint azt a Moly is bizonyítja: van még kiadatlan, illetve mostanságosan, hazánkban kiadatlan füzet az eredeti szerzőpárostól. Jó, sznobizmus, rendben, mert valószínűleg ha csak úgy az orrom alá nyomnák vakpróbául, hogy akkor „Mohapapa, tessen megismerni, melyik nem Goscinny–Morris alkotás!”, hát lehet, befürödnék. 

Viszont ennél a füzetnél nem. Csak rajzilag. Gergő fiam szerintem azzal sem. De neki művész szeme van.

S ezzel nem azt mondom, hogy rossz ez a füzet. Nem az, egyáltalán. Csak nagyon kiszámítható. Nagyon. Meg az alapötlet és a honnan hová, az sem csillámlik. Persze, rötyögtem rajta, de sokkal visszafogottabban. mint szoktam. S az a baj, hogy nagyjából ennyi. 

Bocs', Luke!

3,5

(2015)