Szeretem, mert Zorád Ernő. Ezzel nagyjából mindent elmondtam.

De nem ám: az kimaradt, hogy a történet, logikusan, a magyar történelemről szól. Egy rövidke szakaszáról. S voltaképpen nem is annyira Könyves Kálmán, a művelt, olvasott, értelmes, de testileg nyomorék (ez még polkorrekt szó) a főszereplője, hanem egy Zoltán nevű ifjú, akit Kálmán felemel alacsony származásából, és főemberré tesz a seregében. S persze Kálmán testvére, Álmos herceg az irigy kavarógép, s persze a szerelem, amiből a királynak csak a hivatalos forma adatik meg, a másik kettőnek meg a szenvedély része is, de ami végső soron, korrektsége folytán mégis a királyt viszi a sírba.

Jó történet. Azon gondolkodtam, miközben szeretem azt is, persze, de amíg ilyen valós alapú történeteink vannak kiaknázatlanul, minek foglalkozunk mi egyéb trónok harcával? Ja, a kérdésemben benne a válasz: kiaknázatlanok a történetek. Szerencse, hogy vannak ilyen fehér hollók is. Ebben az esetben ráadásul Zorád Ernő rajzaival.

4,5/5

(2015)