Szóval az megint úgy volt, hogy térültem-fordultam, és hopp, egyszerre megint egy Könyvmegálló előtt találtam magam. Ezúttal Csillaghegyen. És ahogy turkáltam a szekrényben, egyszerre csak ott volt a kezemben ez a könyv. Meg a biztos tudat, hogy egyszer, régen, egy messzi-messzi gyerekkorban már volt hozzá közöm, de nem ám csak úgy, hogy volt a kezemben, mondjuk a Fő téri vagy az iskolai gyerekkönyvtárból, hanem valahogy tágasabban, többeket érintve. S közben a könyvből semmire, de semmire nem emlékeztem. 
A Facebookon gyorsan megkerestem a volt általános iskolai osztálytársaim közül jó néhányat, hátha a kollektív tudatból felmerül az irodalmi dezsavűm eredete, de semmi használható válasz nem jött. 
Úgy fest, egy párhuzamos valóságban volt közöm ehhez a könyvhöz.

Viszont a varázs akkora volt, hogy a könyv azonnal jött velem a Könyvmegállóból. És szorongattam egész úton.

Pedig benne van minden, ami miatt nem kellene szeretnem. Nincs igazából kerek történet, van benne indokolatlanul megjelenő, beszélő, lekvárt főző Madárijesztő, ugyanilyen minden indok nélküli Róka, filozofikus Hóember, kedves Boszorkány, mogorva Öregember, meg persze a Fiú. S még ez sem riasztott el, pedig amikor a fiú szó nagybetűvel van, az ugye, egyértelműen az Isten Fiát jelzi. No, itt nem. De persze, ha belegondolok, ennek sincsenek szülei a jelenben, nem tudni honnan, miért jött…

Valójában még konkrét cselekménye sincsen a könyvnek. Történnek benne események, néha nevetünk, néha meghatódunk, néha kicsit izgulunk, de olyan átfogó, mindennek értelmet adó esemény-gyöngysor nincsen.

Ennek ellenére, amikor olvassuk ezt a pasztell-lírát, semmi hiányérzetünk nincsen. Valahogy úgy kell lennie a dolgoknak, ahogyan ott vannak. S jut eszünkbe számtalan szebbnél szebb történet a Kis Hercegről, meg valami Ózról, meg még eszünkbe férkőzik az Édentől keletre is, meg kinek-kinek mi, az irodalmi szocializációjától függőn, de ennek semmi jelentősége.

Mert a lényeg az, hogy… de nem ám ilyen hullaszürke közhelyesen, ahogy most mondom, szóval az, hogy legyen közünk egymáshoz, a természethez, és legyünk valahol, otthon a világban, mert ha nem vagyunk a helyünkön, akkor helytelenek vagyunk. Na, ez meg coelho-s lett…

Eh, attól tartok, nem tudom elmondani. Pedig mocsokul szeretnék mindenkinek kedvet csinálni hozzá, mert egyfelől nagyon kevesen olvasták, másfelől mert a kevés olvasás nagyon méltatlan ehhez a könyvecskéhez.

S az az utolsó, nem azonnal értelmezhető, érthető befejező jelenet, no, az valami, de nagyon valami…! Ahogy… És csak érzékeltetve, finoman utalva.

De törni kell magatokat a könyv után, mert égen-földön se… Ez rossz hír. De a könyvek, amiknek kell, úgyis megtalálnak mindenkit.

5/5

(2017)