Hát akkor ismételten hála az Óbudai Könyvmegálló intézményének! Egy jó bevásárló szatyorni könyvet rakosgattam bele a szekrénybe a Pók utcánál, és aztán körülnéztem, mi is van benne. Mármint azon túl, amit beletettem. Leltem ezt-azt, de a legkíváncsibb erre a kis sárga kötetre lettem. Madách kiadás. Az első sorok teljesen megnyertek maguknak. Fogalmam sem volt, kicsuda is Mács József, illene-e tudnom róla bármit is?
Otthon félretettem Terry Pratchett-et, és nekiveselkedtem a könyvnek, és annak, kiderítsem, ki is Mács József.*
Hát a végeredmény az lett, hogy kiderült sok minden. Többek között, hogy nem egykönyves szerző, hanem sok. Meg az is, hogy sajnos már nem él: idén augusztusban halt meg, Pozsonyban. Mivelhogy felvidéki író volt, 1931-ben született Bátkán. Élete alapvető élménye, és írásai döntő többségének a témája Trianon tragédiája, a kisebbségi lét megaláztatásai voltak. De nem permanens sirámként, hanem túl a fájdalom alaphangján sok humorral, egyszerű nyelvi és írói eszközökkel. Ha mindenáron hasonlítanom kellene valakihez, leginkább Móra Ferenc jut eszembe a stílusáról.
Ami döbbenet számomra, hogy a Moly-on a kutya sem olvasta egyik könyvét sem. :-O
Ennek lehet az oka, persze, az, hogy jobbára a gúnyhatáron túl adták ki a könyveit. De valahogy nem érthető mégsem, miért nem érdekel senkit egy nagyon jó tollú, nagyon élvezetes stílusú magyar író? Azt sem lehet mondani, hogy teljesen ismeretlen mindenki számára, mert ahogy a Wikipédián olvastam, azért volt jó néhány kitüntetése is. Meglepetésre, még Szlovákiában is…
Azon gondolkodom, milyen politikai ok lehet az ismeretlensége miatt? Mert az, hogy senki sem olvasta…
Tegnap könyvtárban jártunk, három Mács-könyv jött velünk haza. Tartaléknak, ha A vesztes elfogy. Mert a A vesztes, mondom, kiütötte Pratchett-et, és bár egy délutánra legyőzte őt Puzsér roppant izgalmas drámája, A zsidók szégyene, alig vártam, hogy olvashassam. S ez a legbiztosabb jele annak, ha valamit nem csak azért olvasok, mert el akarom olvasni, hanem azért, mert roppantul tetszik.
De mi is ez a könyv? Voltaképpen egy gyerekkor kiragadott fejezete a második világháború idejéből, amikor Magyarország határai gumimód pattantak ide-oda, hogy aztán ott ragadjanak, idáig legalábbis végleg. Az egyes szám első személyű főhős egy föld és lónélküli paraszt fia, aki lovat és földet szeretne, nem pedig gimnáziumban tanulni, ahogyan a szülei akarják. A gyerek: gyerek. Néha rosszcsont, néha szerelmes, néha felnőttnek akar látszani, s közben a történelem többször is gúnyosan mosolyogva forgatja ki az álmaiból, és teszi semmivé a terveit.
A történet sem befejeződik, hanem egyszer csak véget ér. Váratlanul, ahogy a mindennapi történetek szoktak. A falu Szlovákiához tartozik, a három gimnáziumi osztály már kijárt, de az új szlovák oktatási törvény miatt a negyediket már befejezni nem tudó főhőst az apja elviszi négy faluval odébb egy szlovák családhoz, nyelvet tanulni, hogy meglehessen a negyedik osztály is. Tragédia? Vagy csak kiút keresés a csalfa sors elől?
Mács nem magyarkodik, nem patetikus. Csak mesél. Akkor is, amikor fájdalommal kell mesélni. Ebben talán Gionra hasonlít. Nem feszítik hatalmas indulatok, mint Wass Albertet, nem olyan visszafogott, mint Nyírő, de nem is úgy sóhajt túl a bajon, mint a farkaslaki Tamási. Pedig voltaképpen ugyanarról írnak mind: arról, hogy az élet szép, élni jó, de aki él, különösen, aki rossz helyen él, annak az élet fájdalom is, megemészthetetlen keserűség is. Miközben és elsősorban: élni jó.
* https://hu.wikipedia.org/wiki/Mács József
Móra / Madách, Bratislava, 1982, ISBN: 9631133737
