Puzsér személyéről nem akarnék itt semmit sem állítani, mondani, érvelni bármely irányba. Az tény, hogy a két, filmekről szóló A hét mesterlövésze könyve nagyon tetszett, örültem, hogy végre valami olyasmit olvashattam, amit nem fikáz, nem szőrszálhasogat, nem mélybe húz, nem polemizálni akar, hanem értékekre hívja fel a figyelmet. Annak a két könyvnek, pontosabban a második kötetnek az olvasása után néztem utána, mit is írt még Puzsér, ami meg is jelent. Úgy találtam rá erre a kötetre. Ami már címében is figyelem felkeltő. Témájában aztán még inkább.

Röviden: pazarul jól megírt, igen pesszimista dráma ez!. Pereg, mint az érett búzaszemek, és fordítja erre-arra rendesen a dolgokat. Nem lacafacáz, egyből belevág a lecsóba: a revizionista (értsd: aki megkérdőjelezi a hivatalos szakma által általánosan elfogadott történelmi tények, elsősorban persze a holokauszt részleteinek némelyikét) történészt egy 1947-es törvény alapján letartóztatják Ausztriában, a nyilvánosan terjesztett nézetei miatt. A törvény szerint akár tíz év börtön is várhat rá.

Két ember van, aki vállalja a védelmét: egy tapasztalatlan neonáci ügyvéd, akinek még saját ügye sem volt, és egy tapasztalt, jogvédő, zsidó ügyvéd, akinek az édesanyja kívánságára minden évben meg kell újítani egy, az apja sírjánál tett esküt: mindig védelmére kell azoknak, akiket jogtalanul támadnak. S ő úgy véli, a revizionizmus nem bűncselekmény, hanem egyszerűen baromság. A baromság viszont nem büntetőjogi kategória.

Az ügy innen indul, sejthető folytatással. Az ügyvéd és a történész kapcsolata alapvetően nem felhőtlen, érthető okokból. De hamarosan nem lesz az az ügyvéd és a kollégái kapcsolata, majd a saját családjával való viszony sem. Sőt, hamarosan a családjának a külvilággal való viszonyrendszere sem. ((SPOILER: Az egyik legpompásabb jelenet, amikor hazatér az ügyvéd fia a zsidó iskolából, ahol elverték, mert az apja nácit véd. S a családi vitában az anyja azt találja mondani, hogy jó, de legalább a sajátjai verték el. Beszarás, mekkora ötlet! Erről kicsit később még pár gondolatot…))

Amit le kell szögezni: bár nagyon érzékeny a dráma témája, amit fejteget, mégis van, amiben teljesen mainstream a gondolkodásmódja. Ennek két oka lehet. 

• Az első, ha nem lenne az, alapvetően nem lenne nyomtatásban olvasható, és esélye sem lenne a bemutatásának. (Tényleg, lett ebből előadás bárhol?) 
• A második ok, hogy a szerzők, mert azért nehogy megfeledkezzünk Farkas Attila Mártonról maguk is magától értetődőnek tekintik, hogy alapvetően a revizionista történészek nem történészek és gyárilag barmok. A dráma mondanivalója szempontjából végső soron mindegy, melyik az igaz. 
  Az ideológiai alapvetés, ahogy az előző bekezdésben utaltam rá, a következő: a revizionizmus, ahogy van baromság, a revizionista történészek, ha történésznek nevezhetjük őket egyáltalán (Nem!), mind eszement barmok. Ezzel senki sem vitatkozik. S tiltakozzanak bárhogyan, önmagában az a tevékenység, amivel foglalkoznak: nácivá teszi őket. Talán egyetlen ember van, aki ezt kétli: a dráma zsidó ügyvédje, aki kimutatja, hogy a történész könyveinek a hatására senki nem bántott senkit, Ausztriában soha nem lett uszítás alapja semelyik könyve. Hopp!

A dráma azonban alapvetően nem a revizionizmus eszméjével, hanem a demokráciák jogrendjével, a szólás- és véleményszabadsággal foglalkozik. Azzal, hogy ha az nincs, akkor nincsen szabadság, hanem a gondolatrendőrség-kísérlet van. S ha elindul a büntethetőség a revizionista nézetekkel, ki tudja, mi minden eszme, mi minden hit válhat büntethetővé, ki tudja, milyen érdekek mentén. 

(A vicc mondjuk az, hogy nem találkoztam még emberrel, aki magával a holokauszt-tagadás törvénnyel egyetértene, de olyannal már többel, aki nem ért egyet a holokauszt-törvénnyel, de ha a revizionizmusnak a gyanúja felmerül, azonnal gyalázkodásba, személyeskedésbe kezd… Mintegy fasiszta liberalizmus: a szabadság, az egyéni jogok felkent hívei, de ők mondják meg, hol van a szabadság határa, és ha nézetük szerint bárki átlépi a határt, azzal szemben minden megengedett. ((SPOILER: Ahogy mondtam: a drámában zsidó verhet zsidót, az ha nem is jogos, de legalább érthető.))) 

Ezt képviseli az ügyvéd, aki a drámában egyedül komolyan veszi a demokráciát és az emberi jogokat. S nagyjából senki sem érti, amit mond. Minden fórumon nácibarát ellenség lesz, sőt a náci eszmék védelmezője is. Holott dehogyis, de mindenhol magyarázkodnia, mosakodni kell. ((SPOILER: Mindhiába, végül összeomlik az egész élete.)) Tanulság: nincsen jog, nincsen szabadság, csak érzelmek és érdekek vannak. Nincsen igazságszolgáltatás (ahogyan két bíróságon dolgozó ismerősöm próbálta beleverni a csökönyös fejembe barátilag), hanem jogszolgáltatás van: de a jog értelmezése nem mindig fedi le az észszerűséget és pláne nem mindig védi meg az egyént.

Frenetikus jelenetek amikor az ügyvéd a barátokkal és a családdal csatázik: a gyűlölet teljesen elmossa az ő érveit, minden összefolyik mindennel, ugyanúgy, mint amikor tévéinterjút ad, és a műsorvezető kérdéseiben már ott vannak a polkorrekt válaszok; és aki szintén nem hajlandó meghallani azt, amit az ügyvéd a jogról és nem a revizionista nézetekről mond.

Szóval jó kis dráma ez, rengeteg kérdést felvet, rengeteg hozzáállást tömören bemutat, rengeteg álságos elviséget pellengérre állít, s közben az ember, hm, ez nem jó szó ide, de nagyon jól szórakozik: együltő helyemben olvastam el a könyvet. De tény, hogy a jog, a demokrácia, a hazudott-szabadság nem lesz tőle szimpatikusabb.

S mellesleg az olvasó emberfia megismerkedik belőle a legalapvetőbb revizionista nézetekkel. Vagyis indulhat ellene a per!

Csak nehogy tippeket adjak… :-(