Aszlányi és Vaszary számomra valahogy mindig felcserélhetők voltak. De most, hogy szinte egymás után olvastam őket, rájöttem, hogy Aszlányi szellemesebb, könnyedebb, okosabb. Akkor is, ha voltaképpen egyikük sem mélyirodalom, de mindkettőjük nagyon kellemes olvasmány. 

Gondolom, nem spanyolviasz, hogy a Hét pofon egyértelműen Lúdas Martyi-parafrázis. De annak olyan szellemes, könnyed, s közben mégis sokat is mondó, azon túl, hogy rettentő vicces, hogy az ember szinte észre sem veszi, hogy ha nem is túl mély, ha nem is felforgató, de bizonyos társadalomkritikát olvas. Persze, hogy sovánka, hogy akinek van pénze, annak mindenki más eszköz, s hogy a pénzemberek képtelenek felfogni mások szükségét, s hogy az emberi érték nem a pénztárca vastagságától függ, s hogy a látszat sokszor csal.*

Aszlányi egy meseszerű, mesélés közben több irányba oda-odamondogató történetet mondd el. Nagyon élvezetesen, kacagtatón. Persze, hogy drukkolunk a találékony főhősnek, és nem bánjuk azt sem, hogy összeboronálódása a negatív főhős lányával végül teljes és sikeres, és még azt is elhisszük, hogy a leányzó képes túllátni a jogos dühén, sőt, belátni, hogy az nem jogos, nem a pofozkodó ifjúval, hanem apuval van a baj.

Szóval jó kis történet ez, csak előveszem a többi Aszlányit! 
Csak annyira jó, hogy a második történet, az Aludni is tilos ezek után nem kötött le. Majd ha szunnyad a pofonok hatása, újra előveszem.

P. S.: Vicces: írtam már értékelést erről a könyvről. Akkor nem tetszett ennyire. 

* A Budapest Bankban dolgoztam jó régen, még Bokros Lajos igazgatósága idején. Egy kollégám vett egy lakást, munkáltatói hitelt igényelt hozzá. Meg is adták neki papíron, hogy oké, kaphat, ő le is foglalózta a saját megtakarításából a kecót, de a munkáltatótól az utalás csak nem akart megérkezni. Kezdett kifutni az időből, de nagyon. Napjai voltak csak a fizetési határidőig, vagy elveszti a foglalót. Naponta járt fel Bokros titkárságára. Az utolsó napok egyikén ezt tudta mondani a későbbi szoci pénzügyminiszter titkárnője: 
– Ne haragudjon, de az elnök vezérigazgató úr nem tudhatja, mit jelent magának hétszázezer forint! 
(Mondjuk tény: amikor mi hetvenezer körül kerestünk, a főosztályvezetőnk kb. havi egy misit. S ő nem a legvezér volt.)