Még mindig tudatosítanom kell a moly.hu-n szocializálódott és az ottani törvények miatt beégett neuronpályáim számára, hogy nem, ez nem az a fórum, ez az én blogom, arról írok (nagyjából), amiről akarok. Ha mindössze egy előre csomagolt sajt cetlije az olvasmányélményem, és úgy tartja úri kedvem, hiába nincsen rajta ISBN-szám, hát akkor arról. Ha pedig egy folyóiratról akarnék írni, akkor arról írok. Mint most is éppen: egy folyóirat van a kezemben.

Nem néztem utána, de a Kádárról szóló két folyóirat-szám kiadása környékén figyeltem fel a Rubiconra. Addig is tudtam, hogy létezik, de onnantól meg is vásároltam. Tetszett, hogy a számok tematikusak voltak, egy-egy témát jártak körbe, veséztek ki. Évekig vettem is rendszeresen. Amikor az egyes számok tematikája megszűnt, s a lapszámok csak részben feleltek meg a főcímnek, leszoktam róla. De a régen megvásárolt számok a mai napig itt vannak a polcon. Pedig nem kevés könyvtől, egyébtől kénytelen voltam megválni tavaly előtt, amikor a felére csökkent az életterünk. 

Ma, hosszú idő után mégis megvettem ezt a lapszámot. Alternatív történelem, gondoltam. Micsoda jó ötlet, hogy miközben a közhely, a „mi lett volna ha” tökéletesen történelmietlen,egy történelmi folyóirat egy komplett számot mégis ennek szentel! A képzeletbeli alternatívákkal a publikáló történészek is bajban vannak. Van, aki felveti az alap közhelyet, de legalább hárman mentegetik is azonnal, hogy mégis cikket írtak az esetleges, meg nem történt alternatívákról. Van, aki úgy menteget, hogy de, mégis van létjogosultsáat az alternatíváknak, hiszen a történelem nem determinált tények sora, és a belső összefüggések sokszor csak az utókor gondolatmenete szerint egymás után felfűzött események. Van, aki azt írja, hogy a részletes tények, összefüggések ismeretében, igenis és mégis lehet és szabad elgondolkodni, hogy ha másképpen lett volna, hogyan lett volna; de csak így szabad. 

A következő felvetéseket fejtegetik a folyóírat szerzői: 

• Gyarmati György: [1947] Ha a szovjet csapatok kivonultak volna... Magyar alternatíva a 20. század második felében
• Ablonczy Balázs: [1920] Ha nincs Trianon. Alternatívakeresés a történeti Magyarország összeomlásának időszakában
  
• Pollmann Ferenc: [1914] A szarajevói merénylet – kiradírozva... Váltóállítás a történelem nagy rendező-pályaudvarán
  
• Csorba László: [1867] Mi lett volna, ha ... II. Józseftől Szarajevóig. Gondolatok a 19. századi magyar történelem válaszútjairól
  
• Oborni Teréz: [1541] Vajon kié lett volna az ország? Ha a sors többi időt ad János királynak
  
• Varga Szabolcs: [1526] Mohácsnál győzni fogunk... Utak és útvesztők Mohács emlékezetének mezején
  
• Horváth Richárd: [1490] Ha Mátyás tovább élhetett volna. A dinasztiaalapítás bűvköre
  
• Bertényi Iván: [1355] Ha Nagy Lajosnak fia született volna...
  
• Zsoldos Attila: [1301] Még egy Árpád. Magyarország IV. András uralkodása idején
  
• Klaniczay Gábor: Sághy Marianne (1961–2018)
  
• Szabados György: [1000] Fejedelmünk Koppány! István király alternatívája 

Vagyis szemmel látható, hogy nem kevés téma van ebben a számban, mindegyiknek a részletes kifejtése, a részletes reflexió ha nem is lenne hosszabb, mint maga a kiadvány, mindenesetre túlfeszítené a húrt. 

Ami összességében elmondható: a történészek történészek. A fejtegetéseik többnyire egyáltalán nem felelnek meg az összefoglaló címnek, egyszerűen nem mernek elszakadni a dokumentált tényektől. Az első cikk szerzője, Gyarmati György olyannyira nem, hogy bár az cikkének az alcímei csuda érdekes kérdéseket vetnek fel, de magában a szövegtörzsben gyakorlatilag csak arról beszél, ami ténylegesen történt. A mellékelt képek feliratai pedig olyan hihetetlenül óvodásak, hogy nem hittem a szememnek. A képeken mondjuk egy május elsejei felvonulás, a szöveg pedig elmondja, hogy ha a szovjet csapatok kivonultak volna, akkor május elsején nem emelték volna magasra Lenin, Rákosi és Marx plakátarcát a dolgozók. Vagy Recsken nem lett volna kerítés. Vagy 1957 elején Kádár nem nyilatkozott volna felszabadultan a Magyar Rádiónak. 

A többi cikk szerzője váltakozó merészséggel merte a választott tárgyát megközelíteni. Általában bátortalanul. S ezáltal az olvasóban nagyjából minden cikk után a hiányérzet marad meg. Mert világos, hogy a milettvolnaha-kérdésre nem adható adekvát, részletes válasz, hiszen a történelem nagyon sok változós műfaj, néha nagyon komoly események egyetlen személyen múlnak (talán Pollman Ferenc volt az egyetlen bátor ember, ő nagyjából kifejti annak alternatíváját, ha nem sikerült volna a szarajevói főherceg-gyilkosság), így elfogadható az az érvelés, hogy ez a temetikus szám voltaképpen sci-fi. Viszont az egyik szerző éppen az ellen tiltakozik, hogy sci-fit írna... Nem is ír. Nem is lesz jó a cikke. A legtöbb írás körbejárja a valós tényeket (bár egy ideje már azokról is tudjuk, hogy nincs történész, aki ne prekoncepcióval közelítené meg a témáit), jó hosszan, hogy aztán pár mondatban odaejtsen valamit a tényleges tmájáról is. A Mátyásról szóló fejezet kiváló példa erre: nyolc oldal, háromhasábos tördelésben, s a konkrét témáról nagyjából egy oldal egy hasábja bátortalankodik valamit elénk. 

Kár ezért a számért, bánom, hogy megvettem. Mert a téma csuda érdekes lett volna, ha a szerzők nem veszik ennyire komolyan magukat és témáikat. Hiszen a cím maga is játék. Nem mertek okosan játszani, hanem adták a méltóságteljes történészt, és ezáltal alkottak valami nagyon unalmasat, nagyjából semmitmondót. 

2/5

(2018 november)