Története van annak, hogy miért olvastam én már régebben is Hellboy-t, miközben néhány kivétellel nem tartoznak a kedvenceim közé a modern, szuperhősös képregények. (A Watchmen óriási és zseniális kivétel!). A horrort pedig nem kedvelem különösebben, sem képregényben, sem filmen. Igazából nem volt még, ami megfogott volna. Persze itt is van kivétel: Hitchcock filmje, a Madarak, és King agymenése, a Ragyogás, s King bármennyire nem szerette, a belőle készült Kubrick film sem volt rossz. Talán ez a kettő, bárhogyan agyalok, több nem jut eszembe
Szóval oka van, hogy miért olvastam régebben a Hellboy-t. Le is írtam akkor a véleményemet. Nem is tudom, most itt újra felhozzam, önmagamat citáljam? Felhozom, mert úgysem emlékszik rá senki részletesen. Még én sem. Csak olyan kis blikkjeim vannak. Tessék, itt van egy jellemző töredék a XXI. századból!

Hellboy. A pokolfiú pokolfajzat, aki jó, parafenomén Philip Marlowe Columbo, magányos, piros pasas, lefűrészelt szarvakkal, vagy fejébe nőtt motoros szemüveggel, valami zagyva identitással és minden bizonnyal frusztrált gyerekkorral.

A képregény már többször a kezembe akadt a központi könyvtárban. Most így a karácsony szellemében, velem jött haza.

A rajzok tulajdon- és voltaképpen megfognak. Van bennük valami Frank Miller-es. Ez jó pont. Viszont sokszor igényeltem voltam valami részletesebb kidolgozást, olyan érzésem volt, valami nagyon jónak a jó vázlatát látom. Viszont a képi dramaturgia tökéletesen hozta a történet hangulatát, sőt inkább az adta, alapozta meg.

Gondolom, világos?
Aztán van még egy kicsi, hogy teljesebb legyen a kép. 

Világos, ugye? Háááát, izé… Kezdve ott, hogy a Hellboy hogyan, miért lett jó, mer' há' végső soron a pokolból gyütt nem? S hogyan coclizálódott, miképpen lett a paranormális-rendőrség nagyágyúja? Aztán meg, Raszputyin nagy-nagy varázslóvá avanzsálása és összekutyulása a náci Németországgal, és egy-egy horogkereszt mindenhová kell, mer' nincs is gonoszabb, a náciknál ezt tudjuk, ugyebár. Szerencsére odáig nem fajult a dolog, hogy végül kiderül, Hellboy meg egy sanyarú sorsú holokauszt-túlélő. De miért békák, és miért keresi a család megszállottan azt az istent, és Raszputyinnak mi is a célja, és kifene ez a nagy isten, és… nem is folytatom a miérteket. 

Annyit elárulok, hogy a legfőbb értetlenségem Hellboy jósága, a fejébe fagyott motoros szemüveg és akörül kulminál, hogy mindenki számára tök természetes, hogy egy vörös, kockafejű, betonba szorult kezű vérvörös csávó egy szál, Columbo-tól ellopott ballonban flangál ide-oda. 

Kérdés, hogy akkor mi az öngyötrő frincfrancért foglalkozom most még mindig vele? Kicsit úy vagyok vele, mint George Mallory, aki, amikor megkérdezték tőle, miért mászta meg a Csomolungmát (Mount Everest-et), csak ennyit válaszolt: „Mert ott volt.” Csütörtökön szerelmetesfeleségtársam és a lízingelt lányom négy napra emigráltak a ködös Albionba, London-nézőbe, én kalandvágytól űzötten és a lelkibékém megőrzendő maradtam csöpp hazánk fővárosnak általam legkedveltebb Óbudáján, de mert sok mindenért nem mozdulok, ám könyvekért igen, csütörtökön, a munkám végeztével elugrottam a Központi Könyvtárba. Két tervem volt, ami miatt mentem, a Walking Dead sokadik részei, és az Isten ábécéje. Egyik sem volt bent, de ott volt a polcon a Hellboy új kiadása, amiről eddig semmit sem tudtam. Az én kezemben eddig a sorozatnak csak a Cartaphilus által kiadott részei voltak. Ez az újhartyáni Vad Virágok Könyvműhelyes tuti meglepetés volt. A Vad Virágok időrendben adja ki a Hellboy sztorikat, tehát a kötetek számozása nem egyezik meg az előző kiadáséval. Jött velem tehát ez az új harmadik kötet.. Ne is kérdezd, pontosan nem tudom, miért. 

A fenti idézetekben benne van nagyjából az összes idegenkedésem indoka. Nagyjából az összes. Ami lényeges és kimarradt, az világnézeti, metafizikai kérdés. Szigorúan véve nincsen ittt helye, de mivel Magnola kiprovokálta, mégis csak csinálok neki. 

Honnan is kezdjem? Talán onnan, hogy gyerekkoromban a könyvek, filmek főszereplői hősök voltak. Pozitív hősök. Akiknek a viselkedése, a nézetei előremutatók, erkölcsösek voltak. Robin Hood rabolt, de csak a notthingham-i bíró által elnyomott nép érdekében. Bors Máté és Láng Vince rászedett másokat, de tettük kényszerű volt, a proletárok érdekében tették, amit tettek, nem ártani, hanem segíteni akartak. 

Manapság egyre többször gazemberek, bérgyilkosok, rablók a könyvek, filmek hősei. Azért drukkolunk nekik, azért szimpatikusak, mert ők a főhősök, ők állnak a középpontban. De semmi másért. Azonban gondoljunk csak például a zseniális Ponyvaregény-re vagy az Oceans-sorozatra. A hősök jellemében, motivációiban, céljaiban semmi emelkedett, semmi erkölcsös nincsen. Mindössze jópofák vagy okosak, vagy mindkettő. S az okosságuk, jópofaságuk okán lesznek szimpatikusak a nézőnek vagy olvasónak. Ez a finom csúsztatás már a gyerekirodalomban is fellelhető. Roald Dahl A fantasztikus Róka úr című könyvében erkölcsi érvnek tartja a lopásra azt, hogy lopni azért szabad, mert adott esetben szükségszerű... (Szerencsére a rajzfilm-változatban ezt nagyon lényegesen finomították, sőt, fel is oldották.)

Namost: a nyugati kultúrában a Pokol mindig az a hely volt, ahonnan a rossz származik, és ahová vissza is tér. (Abba most nem megyek bele, hogy a Biblia szerint nincs örökké égő pokol-büntetés, ez egy hatalmas tévedés, és hogy a Pokol valójában az a hely, ahol Isten egyáltalán nincsen jelen, nem pedig az, ami a test örök és igazságtalan kínoztatásának és szenvedésének a helye.) Hellboy pokolfajzat. Démoni dolgok, események tudója. És mégis: ebben az esetben ami a Pokolból jön, az jó, az viszi előre a jó ügyét, az küzd a rossz ellen. Kifordított kesztyű a javából! Keresztény körökben azt mondják, hogy a sátáni csalásokban az a legrosszabb, hogy nem a mérget kínálják fel, hiszen ki akarna akkor aban élni, hanem arzént csepegtetnek a kakaós-fahéjas tejbepapiba. Vagyis voltaképpen nem az erkölcsiséget kérdőjelezi meg a Hellboy-sztori, mert az a helyén van a történetben, sokkal inkább azt, honnan jön a segítség az erkölcstelenségre. Mert ebben az esetben a pokol képviseli az erkölcsöt. Érzed ennek a mondatnak a súlyát?

Miről szól ez a kötet? Erről-arról. Csupa spiritiszta, okkult sztori van benne. Meghalt emberek, akiknek tudatuk van a halál után (a Biblia azt mondja, nincsen), félemberek, egészen nem emberek, egy homunculus, fából készült ágyékkötővel, okkult praktikák... A befejező történetben pedig ismét, nocsak, ki más az ellenség, mint azok az ezerszer gyűlölt, mindig vesztes, de mindig újra és újra próbálkozó nácik, rohadt horogkereszt-imádók. Bevallom röstelkedve, egyáltalán nem polkorrekten, számomra már a fárasztásig, sőt, az irritálásig unalmas, hogy mindig mindenhol a második világháborúhoz, a fasizmushoz tér vissza minden. De komolyan! Esténként szerelmetesfeleségtársam végigzongorázza a tévécsatornák egy részét, hátha talál valami megnézésre való filmet. Komolyan minden este van valami a második világháború éveiről, történetéről. Nézz be egy könyvesboltba, és fáradj el a történelem szekcióhoz, nézz körül, úgy könyvek legalább harmada erről az időszakról szól. Figyelgetem a történelmi magazinok tematikáját: ugyanezzel találkozom. És így tovább... (És még mindg nem sikerül megszereznem a Torkig vagyok a holokauszttal! című könyvet. És nem, nem vagyok antiszemita, már csak azért sem, mert ükágon még nem Mohácsinak, hanem Mertz-nek hívták a családot, és a nagypapám fülcimpája jócskán a pofacsontja magasságában volt, az édesanyjáé meg még inkább. Igaz az apai nagyszülőmről beszélek,  tehát nem tarthatok jogot a származásokra. Marad a nagyanyai ág jász-cigánysága. Igaz, az is a apai nagyanyámé. Tehát maradok alföldi parasztsarj, anyai ágon.) 

Szóval van ebben a történetben facsarás a javából, mindenfelé, logikailag is, teológiailag is, történelmileg is. S bár volt, hogy meginogtam, valahogy közelebb került hozzám Hellboy világa, de mentségemre legyen mondva, mindig vállaltan Janus-arcú voltam ebben a kérdésben, de most nem és nem. Győzött az amerikaiság, a horror, az okkult és a kifordított erkölcs és én voltaképpen egyiket sem szeretem. 
Ezzel együtt egy pillanatig sem unatkoztam. De nem, semmiképpen nem kerül fel arra a listára, amin a polcra tevendő könyvek vannak.

Viszont a könyv, mint tárgy nagyon jól sikerült. Nagyobb lett, mint az előző sorozat volt, de ez csak kicsit zavart,  így viszont sokkal látványosabbak a képek. 
Belenéztem del Toro rendezésébe, és nem, nem fogott meg az sem. Mondom, velem van a baj.