Moha olvasónaplója

Robert Kirkman – Charlie Adlard – Stefano Gaudiano: Élőhalottak 22. – Új kezdet

The Walking Dead 22.

2019. december 22. - Mohácsi Zoltán

walkind_dead_23.jpgA Negan-féle háború lezárása után, úgy gondoltam, részemről befejeződött a The Walking Dead, innentől már csak újabb bőr a rókáról, semmi más, csak üzlet, egy jól bejáratott brand lendkerekes önlendülete. Ugyan erre utalt már az is, hogy az előző rész végén Rick, tudod, a jók egykori rendőr vezetője minden józan észnek fittyet hányva élve hagyta Negan-t, mondván, hogy élete végéig börtönben fog rohadni. Humánusan járt el, borítékolva, hogy jó nagy fekáliát fog kavarni a későbbiekben, és hogy a humanizmusa mások életébe fog kerülni. De kétségtelenül szép döntés volt. Vagy mégsem? Egy fél élet valóban szép a börtönben? 

Ha már itt vagyunk... Ugyan tulajdonképpen az előző résznél kellett volna rácuppannom erre az örök témára, de vajon valóban, mi a helyzet a halálbüntetéssel? Elveheti-e egyik ember a másik életét? 

Az ember természetes ösztöne azt mondja, hogy persze, mi az, hogy, nagyon is! Mert mi a tőgynek pár év pihi után a vadbarmokat újra és ismételten rászabadítani az ártatlanokra, garantálva, hogy új és új áldozataik lesznek? Ahogy erre már annyi, de annyi példa. volt. Éppen a napokban is, az apuka, aki kalapáccsal nevelte anyut, böribe is került, majd amikor a jó magaviselete miatt kiengedték, megfojtotta két gyerekét, majd végzett magával. Rendes volt, mert a harmadik gyereket életben hagyta, az csak végignézte, hogyan gyilkolja meg apu a tesókat és önmagát...

De a mérleg másik serpenyőjében ott van a tény, hogy (bár a százalékos arányra nem emlékszem pontosan, de olyan 10%-osnak rémlik), hogy az Amerikában kivégzettek egy része utólag ártatlannak bizonyult.
Mondom utólag. Vagyis a fene tudja, melyik rosszabb: a beteg baromarcoknak újra lehetőséget biztosítani, hogy a humanizmus miatt újra ölhessenek, vagy tévedésből ártatlanokat kiiktatni a létezésből? 

Ne is várd tőlem, nem fogom megoldani a dilemmát!

ÚJRA NEKIINDUL A HAJCIHŐ

Legelőször is, a sorozatnak nagyon jót tett az új rajzoló bevonása. A The Walking Dead messze nem a káprázatos, részletgazdag rajzai miatt nyert meg magának annyi embert. Semmiképpen nem egy Blacksad vagy egy egy Morgan Lost. Néha konkrétan nem tudtam, férfit vagy nőt látok a rajzokon. (Azt a rasztahajú csávót, akinek le kellett vágni a lábát, én nem tudom hány köteten át lazán csajsziként könyveltem el magamban.) A rajzok most változtak. Nem überfeltűnően, de ha odafigyelsz, azért komoly a változás. 

walking_dead_22_zomnimasir.jpg

Az új sorozat, nem tudok rá másképpen tekinteni, bevezető kötete olyan, mint a Macskafogó című rajzfilm vége, amikor az agymosott cicusok a réten bávatag arccal virágot szednek: az egészből sugárzik a bárgyú, képtelen harmónia.

walking_dead_22_macskafogo.jpg

Mindenki örül, mindenki boldog, „béke van végtelen”, immár a zombikat vadakat terelő juhászok hajtják el a lakott telepek mellől. A legnagyobb gondunk, hogy Carl kovács akar lenni, de Rick-nek nagyon nem fűlik a foga ahhoz, hogy elengedje Hilltop-ba a másik, élők által lakott területre, mert csak ott tudja kitanulni a szakmát. 

Egyfelől jólesett, hogy végre nem trancsírozni senki senkit, immár az építéssel, a pozitív célokkal vagyunk elfoglalva. Nagyon jól. Kicsit besokalltam a többféle trancsírtól manapság. Másfelől meg, bár átélőként persze, hogy naná, inkább ne történjék semmi, csak éljünk csendes, unalmas békében, de komolyan. De egy zombis képregényben a békében mi az érdekes? Mármint olvasóként? (Én a magam részéről tök simán elborozgatnék a kerti diófa alatti tölgyasztalnál üldögélve úgy az életem végéig, ha lenne kertem, meg diófám, meg tölgyasztalom. Ha lenne tojásunk és volna hozzá sonkánk, csinálhatnánk egy pompás ham and egs-et!)

Persze az előző részben történtekhez képest eltelt néhány év. Carl már nagykamasz, Ricknek dús szakálla van, Jézus már hátrafogja a haját és valami szamurájpáncél-szerű izében lovagol. Mert már, lám, lovagolnak. 

Negan-nak is szakálla nőtt, és ravaszul próbálkozik ezzel-azzal a börtönében, viszont már nem káromkodik olyan ocsmányul.

Rick-ék közössége beterel magához egy öt fős kis csoportot. Ők a kontraszt, hogy micsuda jó élet van, ha az emberek nem egymás kiirtásával, hanem a termeléssel, a termesztéssel, az építéssel foglalkoznak minden téren.

Aggódni nem kell, azért, ez a The Walking Dead, nem múlhat el zombidarabolás nélkül egy kötet, van is belőle bőven itt is. Csak kiszámíthatóbb keretek között. 

A füzet vége viszont rettenetesen odacsap, mondhatom, olyan kis „levegőt nem kapsz”-érzésben. 

SPOILER jön: A csavarban csak két dolgot nem értek
1., Ez a kérdés már előjött a Negan-sztoriban is. Ha van itt még egy nagyon galád csapat, akkor hol az ördögben voltak eddig, ráadásul akkora létszámmal, s hogy a viharba nem akadt velük eddig össze senki, sem? Ha ekkora a létszám, a nagy számok törvénye alapján valakinek már össze kellett volna futnia velük. 
2., Oké, találékonyak, zombi bőrt húztak a fejükre. Azonban ha egy zombiharapás vagy egy zombitrutymóval fertőzött kés elég a fertőzéshez, az egész fejet beborító zombimaradékból készült maszk, hogy a viharba nem okoz nekik fertőzést? A körülmények miatt a fertőtlenítés megoldását nehezen tudom elképzelni és elhinni.
De spongyát rá, a csavar azért pompás!

S a végső csavar simán nem csupán egy naújrafussunkneki-fílinget ad a már lezártnak hitt történetnek, hanem valóban hatalmas elánnal veti bele magát a túlélésért folytatott küzdelem elmesélésébe. 

 

Books & Stuff, Budapest, 2019, puhatáblás · ISBN: 9786158120227
3,5/5
(2019)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr9315362188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.