Moha olvasónaplója

Nem értem a szegregációt

Reakció a 168 órában megjelent cikkekre

2020. március 05. - Mohácsi Zoltán

Nem szoktam újságcikkekről, hírekről írni, mert a blogom könyvekről szól. Bár a meghatározásában azt írtam: az olvasmányélményeimről.Annak, hogy nem írok ilyenekről az a fő oka, hogy a napi politikát igyekszem kerülni. Főleg, mert nem hiszek benne. A pártpolitikát pedig végképp, mert abban még annyira sem hiszek.

Ezzel a szegregációs témával most mégis kivételt teszek. Mert nem értem. Tehát most csak hangosan gondolkodom. 

Ma vettem kézbe a 168 óra legfrissebb, 2020. 03. 05-i számát. Két cikk is volt benne a gyöngyöspatai esetről, illetve sokkal inkább a szegregáció káros mivoltáról, illetve a magyar bíróságok függetlenségéről. A január 23-i számában már volt erről szó, az akkori írásokról a következő szöveget osztottam meg a Facebook-on, némi együttgondolkodást kérve. 

Szövegértelmezési problémám támadt. De komolyan! Képtelen vagyok értelmezni egy újságcikk két mondatát.

168_ora_20200223.jpgTegnap olvastam a „168 óra” legújabb, 2020. január 23-i számában Ónody-Molnár Dóra cikkét arról, hogy a csörögi roma fiatalok megkapták a kártérítésüket amiért szegregációs oktatásban részesültek (illetve ezáltal nem részesültek).

(A cikk mondanivalójáról nem óhajtok vitázni. A trágár, sértő, gyalázkodó kommenteket simán törlöm. A téma nem a cigányság ilyen-olyansága, nem a liberális simogató egyengondolkodás a téma.)

Egyszerűen elakadtam a cikk két mondatánál. Képtelen vagyok a gyakorlatba ültetve elképzelni annak valóságát.

Az első idézet:

– Én a mai napig nem tudom a szorzótáblát. Mindössze 11 osztályom van (sic!). És aki az alapokat nem tudja, nem viszi semmire, megtapasztaltam. [...] De nem tudtam elég gyorsan értelmezni, amit a számítógép kiírt, mert nem tudtam elolvasni, ezért elküldtek. (23. o.)

A második idézet:

Zsolt a saját nevét sem tudja leírni. Ezt rettentően szégyelli. Csak hetedikig járt iskolába.” (24. o.)

Képtelen vagyok ÉRTELMEZNI ezt a két információt.

Lehetséges, hogy VELEM VAN A BAJ. Úgy gondolom, írni-olvasni már elsőben megtanulnak a gyerekek ('67-ben születtem). Illetve hogy nem tudom elképzelni, hogy ABSZOLÚT SEMMI TANÍTÁS ne lett volna ezeknek a szegregált gyerekeknek. Ahogy azt sem, hogy ha valaki nagyon AKARJA, mert szégyelli, hogy nem tudja, harmincéves korára ne tudná megtanulni a saját nevét leírni vagy a szorzótáblát bebiflázni.

Vagy az újságíró hölgy nem vette észre, mekkora marhaságot írt le?

Bármelyik állítás igaz lehet.
Ha van egyéb, ÉRTELMES feloldása ennek a mondatnak, segítsetek, hadd legyek okosabb! Komolyan egy napja töröm rajta a fejemet.

(Ahogy mondtam, a cigányok, zsidók, liberálisok, konzervatívok, Orbán Viktor szapulása, NEM segítség, NEM válasz!)

168_ora_20200305.jpgA mostani számban két cikk is olvasható a témában. Az egyik Barát József interjúja Setét Jenővel, az Idetartozunk Egyesület Wallenberg-díjas vezetőjével, a másik cikk szintén Barát József tollából származik (bár a cikk aláírása csak B. J.)

A cikkeket elolvasva több kérdés is megfogalmazódott bennem. A napi politikába itt sem szándékozom belemenni, tehát, hogy mit szándékozik tenni a független bíróságokkal az Orbán-kabinet, ezen írásban nem kap hangsúlyt. Bevallom a bíróságok függetlenségéről van blikkem, kormányoktól függetlenül, de most nem ezzel foglalkozom. A cikkek lényege, hogy a szegregáció rossz, mert származás, társadalmi réteg alapján különböztet meg, és a szegregált osztályokban tanulók eleve komoly hátránnyal indulnak, amik soha nem lesznek képesek behozni. A cigányság szegregált oktatása tehát önmagában hordozza és eleve okozza a beilleszkedési, megélhetési problémákat. Gyöngyöspatán szegregált oktatás folyt. 

Ha jól értelmeztem a cikkeket, akkor a szegrágáció nem más, mint egyfajta rasszizmus. A Gyöngyöspatán szegregált tanulókat azért oktatták külön, mert cigányok voltak. Nem másért. S ezzel eleve hátrányba hozták ezeket a fiatalokat. 

Nem tudom, mi történt Gyöngyöspatán, hogyan indult a mostani balhéra okot adó megkülönböztetés. Pedig a magam részéről ebben látom a lényeget.

Bevallom, nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy az elkülönített oktatás úgy kezdődött, hogy néhány tanerő fogta magát, bőrszín alapján szelektált, és mert fenntartással volt a cigányok ellen, a cigány származású tanulókat leköltöztette a földszintre, kordont húzott az emeletre vivő lépcső elé, a kordonra kiírták, hogy Belépés csak fehér bőrű magyaroknak! (a cikkben olvasható, hogy a cigányokkal ez történt [a kordon és a felirat a saját szüleményem], sőt az uszodát sem használhatták.), majd olyan kerettantervet hoztak létre, amelyben minimalizálták az oktatandó anyagot, és ezzel a tantervvel oktatták a bőrszín alapján elkülönített tanulókat. A tanterv annyira lecsupaszított volt, olvashattuk a februári számban, hogy az egyik tanuló tizenegy osztály elvégezve sem tudja a szorzótáblát, a másik hét osztályt végezve sem tud írni-olvasni.

Nem tudom, ez kinek mennyire életszerű? Ha így volt, az elkövetőknek tíz év akasztást követelek, az elszenvedőknek oda a kárpótlást, de azonnal, mert mindez rosszabb mint a hatvanas évek Amerikája, ahol a feketéknek fel kellett állniuk a buszon, ha egy fehérnek nem jutott ülőhely.

Ám a magam részéről valahogy gyanakszom. Egyfelől ez a tizenegy év, meg ez a hét év... Próbálom elképzelni, hogy a csimota minden erejével azon van, hogy ha a fene fenét eszik is, de ő tudni akarja a szorzótáblát, a másik meg azon, hogy írni-olvasni tudjon. Most felnőtt emberek. És ennyi idő alatt nem jött nekik össze, sehogyan sem, pedig mindent megtettek a cél érdekében. A pedagógusok pedig összezártak, és akárhogyan könyörgött a két nebuló, olvasni szeretnék, írni szeretnék, számolni szeretnék, de ők elzárták a tankönyveket, összemorzsolták a krétát, kidobálták a ceruzákat, tollakat, elzárták a füzeteket, és összeszorították a szájukat, nehogy a megfeszített erejükkel, minden zsigerükkel tanulni vágyó csemetékbe bármennyi tudásmorzsa erjedni kezdhessen, és tudássá érlelődjön. Tizenegy illetve hét éven keresztül ez ment. Alapszintű ismeretekről beszélünk, általános iskolai első és második osztályáról. Mi történt a maradék kilenc és öt évben? Arra gondolni sem merek, hogy tizenegy és hét első osztályról van szó! Mondom, képtelen vagyok elképzelni, hogy így zajlott, de ha mégis, nagyon komoly büntetést a tanároknak, az igazgatónak, a tanfelügyelőknek és minden érintettnek!

A cikkek semmilyen szinten nem érintik sem a szocializációt, sem a tanulók viselkedésből fakadó taníthatóságának illetve taníthatatlanságának a kérdését, sem a szülők együttműködési készségét az iskolával. Nyilván ilyen problémák egyáltalán nem voltak. Gyökerükben sem. Az összes tanuló fegyelmezetten ült a helyén, illetve ahogyan az egyik cikkben írták az alacsony kis padokon, amik a cipők felvételére szolgált, ceruzával a kézben meredten figyelték a tanárt, csüggtek minden szaván, de az nem és nem volt hajlandó semmit tanítani. Hm... 

Barát József cikkében van több meghökkentő mondat. Az egyik: 

A csaknem százezer hazai roma általános iskolás gyerek közül 46 ezer, tehát majdnem minden második gettóiskolába jár, olyan osztályba, ahol a diákok több mint a fele cigány. Tíz éve ez az arány még csak 35 százalék volt. Mindez azt is jelenti, hogy az oktatásra fordított erőforrásokat folyamatosan átcsoportosítják a szegényektől a gazdagabbak felé. (14.)

Szeretném érteni ezt a mondatot. Megpróbálom értelmezni. De a gettóiskola szónál elakadok. Mi az a gettóiskola? A szövegből az derül ki, hogy az a gettóiskola, ahol a cigány tanulók többségben vannak, legalább az osztály fele belőlük kerül ki. Vagyis a cikkíró szerint a cigány többség gettósítja az iskolát. Ezzel nagyjából alá is vág mindannak, amit mind előtte, mind utána mond. Majd hozzáteszi:

...azt is kísérletek igazolják, hogy az integrált oktatás nem rontja a jobban teljesítő gyerekek teszteredményeit, miközben javítja a lemaradókét. Igaz ehhez az kell, hogy a lassabban haladók aránya ne haladja meg a 15 százalékot, és jól képzett szakemberek foglalkozzanak velük. (14.)

A cikk egészéből az derül ki, hogy a társadalmi státuszuk, a szocializációjuk miatt a cigány gyerekek többsége lassabban halad a tanulással. Vagyis azok az osztályok, ahol a gyerekek fele cigány, eleve nem felel meg a fenti feltételnek. A jól képzett szakemberek, gondolom, fejlesztő pedagógusokat jelentenek. Még egy feltétel, ami nem teljesül. Vagyis ezekben az osztályokban azok a gyerekek is eleve hátrányba kerülnek, akik nem ilyen feltételek mellett teljesíteni tudnának. Ebből viszont józan parasztival az fakad, hogy az ilyen osztályokban tanuló, megfelelő feltételek mellett teljesíteni tudó diákok is perelhetnék az államot az integrált oktatás miatt csökkent esélyeik miatt. De legalábbis rákényszerítenek arra, hogy elgondolkodjunk azoknak a gyerekeknek a jogain, akik akarnának, szeretnének tanulni, de az integrált oktatás miatt képtelenek rá. Megáll az ész, nem? A cikk logikája önmaga alatt vágja a fát. 

A kárpótlásnak megítélt összegekről már csak nagyon halkan gondolkodtam el. A kárpótlást azért kapta, aki kapta, mert a munkaerő piacon hátrányba került. De vajon a megítélt összegek, amikből lettek szépen kifestett házak, kicserélt nyílászárók, vajon mennyivel növelték a munkaerő-piaci megerősödést? Illetve mennyiben változtatnak a cigány többségű osztályokban tanuló diákok integrációján? 

S arra már csak suttogva kérdezek rá, hogy vajon mi a fenét akar mondani a cikk befejező gondolata, amely voltaképpen elítéli a falvakból a középiskolába és a felsőoktatásba eljutó fiatalak lehetőségét, mert ha továbbtanulnak, ők majdnem biztosan nem fognak visszamenni a szülőfaluba a képzettségüknek megfelelő lehetőségek hiánya miatt. Ellenben az ott maradó képzetleneknek (értsd: mert szegregált iskolába jártak) viszont megmarad a szociális háló és a közmunka, meg hogy elfoglalják a faluból elmentek házait, és így a mélyszegénységben élő cigányokból homogén közösség alakul ki, új szabályokkal, értékrenddel... Ne felejtsük el, hogy cigánybűnözés mint olyan nem létezik, a szó alkalmazása maga a tömény rasszizmus. 

Úgy szeretném megérteni, hogy voltaképpen miért nem ismeri el a 168 óra azt, amit a cikkben bújtatottan maga is elismer! S hogy voltaképpen mit is szeretne ezzel a kérdéssel mondani azon kívül, hogy az Orbán-kormány rasszista és populista és fúj! 

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr3315504052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szabó A. Imre · magyarido.blog.hu 2020.03.08. 04:27:23

Moha bácsi! Olyat ne írj, hogy ezt a blogbejegyzést a kutya sem olvasta, mert én speciel olvastam. Véleményem is van a témáról, többször, több helyütt leírtam, úgyhogy, engedelmeddel, most "csak" ideidézem magam. Emlékszel még a Mucsi Erika-ügyre? Abban a történetben ott a kulcsa a mostani gyöngyöspatai történetnek is.

Heves támadások érik balliberális/emberijogista/ántifáscista (mindösszességében: liberálbolseviki) megmondó és mozgalmász részről Mucsi Erika bírónőt (természetesen, szigorúan a személyét!), mert „egy ítéletének indoklásában szociológiai megállapításokat merészelt tenni a cigányságra vonatkozólag” és/vagy mert „mocskos, náci kurva”. Ezek a támadások, amellett, hogy (a megszokott) kétségbeesett liberálbolseviki kísérletek a közbeszéd tematizálására és (mindenek előtt) a véleménymonopólium magukhoz ragadására, ugyanakkor látványosan szemléltetik a liberálbolsevizmus „elviselhetetlen könnyűségét” (vagy ha úgy jobban tetszik: értelmetlen és tarthatatlan voltát) is.

Mert mi is a bírónő „bűne”?

Aki akkor és ott volt, emlékezhet rá, hogy az 1980-as évek második felében tömegével jelentek meg szociológiai vizsgálatok, szociográfiák, miegymások, a magyarországi cigányságról - még az irodalmi folyóiratok is ilyesfélékkel voltak tele. Majd, 1990 után, ezek a munkák, mivel nem feleltek meg az új ideológia és a politikai korrektség kritériumainak, inkább gyorsan, mint lassan, háttérbe szorultak, sőt, egyeseknek egyenesen kínosakká kezdtek válni. Többek maguk, ezen dolgozatok szerzői is azt kezdték vallani, hirdetni, hogy a „cigányproblematika” alapvetően nem szociológiai, hanem jogi (emberijogi) probléma. Azok pedig, akik (szakmájuk szabályai szerint) korrekt kutatásokat igyekeztek végezni a témában, „jogvédők” célkeresztjébe kerültek, bírálatoknak, támadásoknak tették ki magukat - nem meglepő tehát, hogy meglehetősen kevés használható „cigánytematikájú” szociológiai anyag/szociográfia áll rendelkezésünkre az elmúlt két évtizedből.

Nem bizarr, hogy azért bírálják a „jogvédők” a bírónőt, mert társadalomtudományos, szociológiai kérdésekbe „nyúl bele a jog eszközével” - holott ők, a „jogvédők”, negyedszázada folyamatosan ezt teszik?! Nem arról van-e sokkal inkább szó, hogy ugyanazt az ideológiai nyomást/terrort igyekeznek gyakorolni „jogvédőink” a jogalkalmazás terén is, amivel a társadalomtudományos kutatásokat már ellehetetlenítették?! (Nézzük logikusan: ha a „cigányproblematika” alapvetően nem szociológiai probléma, hanem jogi, ha a kutatók, társadalomtudósok tevékenységét a jogászok fölülbírálhatják, akkor a problémakezelés és megoldáskeresés kényszere is a jog oldalára kerül! Vagy ezen speciális esetben (is) vannak jogászok és vannak jogászabbak, van jog és van jog fölötti jog?!)

Itt is, most is, mint általában, ha konkrét problémák kezelésére kerülne sor, a maga leplezetlenségében tárul elénk a liberálbolsevizmus nyomorúsága: a „Mucsi-ügy” egyértelműen rávilágít, hogy mennyire tarthatatlan és társadalmilag mennyire veszélyes az az „emberijogista” taktika, mely szerint gátoljuk a társadalomkutatókat a tényfeltárásban, ha nem az ideológiánkat alátámasztó eredmények születnek egy (adott) kutatás során, akkor a kutatót megbélyegezzük, mint politikailag inkorrektet, mint szakmailag alkalmatlant, s ha a törvényhozás vagy a jogalkalmazás próbál a „cigányproblematikához” hozzányúlni, azt pedig a társadalomtudományos kutatások, a rendelkezésünkre álló adatok, információk elégtelen voltára és a jogászok szociológiai inkompetenciájára hivatkozva utasítjuk el.

(Miután Mucsi Erikát minden létező fórumon karaktergyilkos-támadások érték, a közvélemény nyomására a bírói kamara etikai vizsgálatot indított ellene, amely semmiféle szakmai vétséget nem állapított meg; majd röviddel ezután Mucsi Erikát nyugdíjazták. Ezek után melyik bíró merne tárgyilagosan ítélkezni egy ilyen ügyben?)

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2020.03.10. 20:00:49

@Szabó A. Imre:
Olyan kis tájékozatlan vagyok, hogy nem hallottam az esetről. De elképesztő és sajnos jellemző.

Hosszú évekkel ezelőtt egy bíró barátommal volt egy beszélgetés egy levelező-csoportban a bíróságok döntéseiről, illetve a bírók döntéseinek a felülbírálhatatlanságáról. Ő védte a mundért, hivatkozott erre-arra, hogy Magyarországon jogszolgáltatás van, nem igazságszolgáltatás. Nagyon szeretjük ezt a bírót mint embert, személyes az ismerettség, de erre harsányan röhögtünk.

A történeted aláhúzza, amit akkor mondtunk. A bírók azt csinálnak, amit akarnak, illetve amit megengednek nekik, de amit megengednek vagy sem, az a legritkább esetben szakmai dolog, sokkal inkább politikai érdek.

Ez is egy érdekes történet a bírói függetlenségről:
determinhitel.hu/tortenet.php

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2020.03.10. 20:52:58

@Szabó A. Imre:
Még egy kis kiegészítés.
A történet, amit leírtál azért is elképesztő, ami országos szinten is zajlik: a valóság kettévált. Van liberális valóság és van a realitás. A liberális valóság logikája alapján gyakorlatilag egyetlen baj van: az, hogy a világ fittyet hány az egalitarizmusra. A realitás meg azt mondja, bele fogunk dögleni a félreértelmezett humanizmusba. Erre példa az általad citált történet.