Maupassant novelláival katonakoromban találkoztam először. A Helikon Kiadó gondozásában napvilágot látott Maupassant-sorozat egyik, az elbeszéléseit tartalmazó kötete került a kezembe. Kis kötet, bibliofil papíron.
Semmit nem tudtam a szerzőről, csak annyit, hogy klasszikus, meg néhány könyvcím, amit ő írt: Egy asszony élete, A szépfiú, Erős mint a halál. De még egyiket sem olvastam.
Díszkatona voltam másfél évig. A laktanya, amely azóta megszűnt a külső Váci úton, a Flotilla mellett kapott helyet. Építő laktanya volt. Ez azt jelentette, hogy a katonák minden reggel dolgozni mentek, akkor éppen a KÉV-Metró foglalkoztatta őket, épült a MÁV kórház épülete. Édesapám is ott dolgozott, ott ismerte meg a laktanya parancsnokát, aki jó pénzért, akkori egy-másfél havi fizetésért elintézte, hogy oda kerülhessek tisztipincérként. Van egy vendéglátós érettségim, amit nagyjából soha nem használtam. Legalábbis a vendéglátós részét. Katonaként nem volt az rossz élet, bár utáltam az egész képmutató bohóckodást. Viszont soha annyi pénzem nem volt mint akkoriban, pedig csak kávét árultunk gumi koromtól a társammal, Hudák Sanyival. (Gumi kor: az első félévüket töltők voltak a kopaszok, a középső félévüket töltők a gumik, az utolsó félévesek az öregek.) Volt, hogy egy hétvégén osztottunk egymás között egy-egy havi fizetést, úgy, hogy még a hattáposunknak is adtunk belőle. (Hadtápos: állandó konyhai kisegítőnk.)
Egy héten legalább kétszer kimaradáson (kimarcsi) voltunk, minden második héten pedig eltávozáson (eltáv) voltunk. (Kimaradás: amikor délután kimehettünk, de még aznap este, vagy legkésőbb másnap reggel vissza kellett érnünk), eltávozás: péntek délutántól vasárnap estig, maximum hétfő reggelig tartó laktányától való távollétet jelentett.) De még azokon a hétvégeken is, amikor a társam eltávon volt, kimarcsira magam is mindig kimehettem, a törzs (nem az Operatív, hanem a laktanya kiszolgálását szolgáló katonák összességét hívták így) vezetője mindig aláírta a katonakönyvemet (katonakönyv: a katona adatait tartalmazó, a személyi igazolványát helyettesítő kis füzet, amellyel a baka azt is igazolhatta, hogy jogosán tartózkodik a laktanyán kívül). Vagyis volt időm antikváriumokban is bóklászni. Az egyenruhát is levehettük, azt csak a laktanyából hazafelé, illetve a laktanyába befelé menet kellett viselnünk. Odabent természetesen kizárólag a katonai ruhákat hordhattuk, még szabadidőben is.
Ahogy mondtam, a laktanya a külső Váci úton volt. Én akkoriban a Klinikáknál laktam. Tehát az utazás elérhette a háromnegyed órát, a kimarcsit és az eltávot meg reggelig kértem, ám mivel reggel hatra bent kellett lennem, taxival jártam vissza. Mondom, pénz az volt. „Szép élet a katonaélet!”
Tudnék mesélni, de hát melyik katonaviselt férfi nem? Miközben utálta mindenki a szocializmus katonaságát, mint a kutyadrekket.
Egyszer megesett, hogy valamiért nem tudtam kimenni egyik hétvégi délutánon sem. A munkám az ebédeltetéssel gyakorlatilag véget ért, a tisztek pánikszerűen menekültek haza a hétvégére, gyakorlatilag csak az üti (üti: ügyeletes tiszt, aki ellenőrizte a laktanyába be- és kilépőket, illetve elsődlegesen felelt a laktanya biztonságáért és rendjéért) maradt bent, vele meg nem sok dolgom akadt. Nyár volt, de akkoriban még nem kokszolódott meg az ember gyereke fél óra napon töltött időtől, így az élelmiszerraktáros sráccal, Csabival felmentünk a konyha tetejére olvasgatni, sörözgetni. Na, ott és akkor találkoztam először Maupassant novelláival. Valahogy nagyon bennem maradt a szituáció, napfény, Csaba, sör, tető, Maupassant. S Maupassant-tól a Gömböc című novella.
Nagyon szeretek olvasni (meglepő fordulat, gondolom, az állad is keresgéled most), de viszonylag ritkán volt, hogy az olvasás egyfajta intellektuális orgazmust okozott. Eksztázist, na, így kell kulturáltan mondani. De a Gömböc-cel ez történt.
Maupassant azon kevés választottak közé tartozik, akik a novella mesterének mondhatók. De hogy az elsők között van, az egészen bizonyos. Lehetne írni az érveket a tömörsége, a kifejező ereje, a párbeszédek lényegre törő tisztasága, a leírások tiszta pontossága és egyebek mellett, de vajon mit mondd ez el azoknak, akik nem olvastak még semmit sem tőle? Éppen ezért Maupassant-t olvasni kell. Mert olvasni érdemes. Ha mást nem, a Gömböc-öt. Voltaképpen csak pár oldal az egész. (No, próbáld meg, testvér, itt a link hozzá.)
A történet röviden, spoiler nélkül
Leírtam a fenti mondatot, majd rájöttem, hogy bármit írok a történetről, spoilerezni fogok. Így nem fogok. Bár még ez is félrevezető lehet, mert azt sugallja, hogy a novella lényege, hogy valamiféle csattanóra fut ki. Nem az. Holott csattanóra fut ki.
Az írás, a hatalommal való démoni visszaélésről, a kiszolgáltatottságról, a képmutatásról, az érdekek, a félelem, a menekülési kényszer vinnyogó, szűkölő vágyáról szól, de leginkább az önfeláldozásról és a erkölcsi mércék hajlíthatóságáról, a helyzethez való csudálatos alkalmazásáról szól. Pragmatikusan: erkölcsös az, amit a pillanatnyi érdekünk megkíván.
A történet hőse Gömböc, a kurtizán. Igen, hőse. És áldozata.
És már ezzel is elég sokat elmondtam. Ez ügyben be is fogom a számat. Mondom, el kell olvasni a novellát!. Vagy legalább a belőle készült képregényt.
Ha másért nem, mert ez az írás magasan kiemelkedik Maupassant egyébként nem éppen szűkös életművéből is. Mestere, Flaubert így fogalmazott, amikor a novella megjelent egy Zola által szerkesztett antológiában: „A Gömböcöt remekműnek tartom. Igen, fiatalember! Sem több, sem kevesebb, ez mesterre valló mű!” Maupassant ekkor harminc éves volt. Volt még tíz éve az alkotásra. Bőségesen kihasználta. Aztán negyvenévesen elborult az elméje, és három év múlva meg is halt. De ez a tíz év alkotás elképesztőn bőséges és főleg élvezetes műveket ajándékozott a világnak.
Tudatlanul meg voltam győződve arról, hogy ennek a novellának számtalan filmváltozata létezhet. Aztán mi lett: összevissza két feldolgozásra bukkantam, egy 1934-es szovjetre és egy 1971-es magyarra, Váradi Hédi főszereplésével. (Érdekesség: Maupassant A szépfiú [Bel Ami] című regényének legalább tizenegy filmes adaptációja született.) Érdekes, hogy a két feldolgozás mindegyike a szocialista blokkból érkezett. Mondjuk az ideológia szempontjából érthető: a történet negatív hősei a polgárság jellegzetes képviselői. S mint ilyenek, roppant pragmatikus, célravezető az erkölcsiségük, hihetetlenül rugalmasan viszonyul a pillanatnyi érdekeikhez. S más erkölcseit szemrebbenés nélkül áldozzák fel önmagukért. Vagyis mind a szovjeteknek, mind a magyar komcsiknak kapóra jött a történet. Miközben persze erről szól, de nem erről szól. Az emberről szól. A mindenáron túlélni, jobb életet akaró emberről.
A képregény-változat
A magyar képregények döntő többsége nem eredeti történet volt, hanem irodalmi alapanyagok adaptációja. Nagyon nem baj ez. A szórásba éppen úgy belefért Mikszáth, Krúdy, Jókai, Passuth, Conan Doyle, Wells, Verne, Kipling, Heltai Jenő mint Szilvási, Matyasovszky, Rejtő Jenő, Karl May vagy Cooper, de akár Martinov, Clark Dalton, Lundwall, vagy éppen Nemere István és Lőrincz L László is. S persze még nagyon-nagyon sokan mások. Nem baj ez. Sőt! Alapanyag tehát volt bőven, és a szerzők bőségesen merítettek is belőlük.
A Gömböc 1992-ben jelent meg a Füles képregényújságban (hét részben, hetven képkockán), tehát túl a magyar képregények hőskorszakán, az '50–'80-as éveken. De a rajzolója tagja a klasszikus korszaknak. 1938-ban született, 1962-től kezdett képregény-rajzolással foglalkozni.
Nevéhez megszámlálhatatlan adaptáció és saját munka kötődik. Művei nagy része, ahogy a fenti linkeken is láthatjuk, méltán újra kiadásra került. Ez azt bizonyítja, hogy a művészetére a mai napig van kereslet.
A felkért szakmai zsűri javaslata alapján a Korcsmáros Pál örökségét ápoló Képes Kiadó úgy döntött, hogy 2019-es képregényes teljesítményéért idén Sarlós Endrét részesíti Korcsmáros Pál-díjban. A díjat a májusra tervezett képregényfesztiválon adja át a Korcsmáros-család képviselője.
Sarlós Endre a Mecseki láthatatlanok egyik oldalával (forrás: Esti Újság)
A Korcsmáros Pál-díjat a 2012-ben hozta létre a Képes Kiadó a Magyar Képregény Szövetség közreműködésével. A díjazott olyan aktív magyar alkotó lehet, aki az előző évben kiemelkedő teljesítményt nyújtott, akár hazai publikációkkal és egyéb tevékenységgel, akár külföldi megjelenésekkel.
Forrás
A Gömböc-öt illetőn kicsit csalóka a blogom sorozatának a címe. Szerencsére. Ugyanis a képregényt 2019-ben a Windom Kiadó újra kiadta, a Veszélyes találka és a Vérszomjas démon társaságban. Vagyis most kicsit csaltam, de felettébb örvendetes, hogy tudtam csalni. Bár a borítójával nagyon nem vagyok kibékülve.
Azért nem, mert Sarlós Ende kiválóan rajzol. Egyértelműen a legjobb magyar rajzolók között van a helye. Ez a borítóról sajnos egyáltalán nem ezt tükrözi. Talán ha csak a baloldali alak lenne rajta... S a borítón a Gömböc-ből nincsen „idézet”. Pedig a Gömböc rajzai nagyon jók. Ahogy az általam ismert Sarlós-képregények rajzai is. Ugyan soha nem ő volt a kedvencem rajzolóm, Zorád, Korcsmáros és Dargay megelőzték az értékrendemben, de rögtön utánuk befutó volt, Fazekas Attilával együtt. Érzékeny a részletekre, az alakjai kifejezők és erőteljesek, a tájak, az utcaképek részletesek, átütők. Figyeld csak!
A grafikáira mindig jellemző volt egyfajta komolyság, néha komorság (szerencsére nem annyira mint Sebők Imre egyébként szintén kiváló rajzai), de ha a második kép jobb szélső nőalakját, vagy az utolsó kép öreg férfiarcát nézed, akkor Korcsmáros és Zorád vidámsága köszön vissza, a plágium legkisebb jele nélkül. Annak ellenére, hogy a történet egyáltalán nem vidám. Viszont a stílusa kiválóan illeszkedik a sztorihoz, aláhúzza, kiemeli a tragédiát, a szereplők kettős erkölcséről szóló mondanivalót, és Gömböcnek, a prostituáltnak a fájdalmát, önfeláldozása hiábavalóságát. Legalábbis ami a személyének, a foglalkozásának a megítélést illeti.
A képregény alkotói tehát remek munkát végeztek. Nem mondom, hogy az irodalmi adaptációk szerepe kimondottan az alapművek elolvasására való sarkallás, de azért én rengetegszer voltam úgy, amikor általam nem ismert művek feldolgozásával találkoztam, hogy az a kezembe adta az irodalmi eredetit is. (A sor Korcsmáros Mikszáth-történetével, a Beszterce ostromá-val kezdődött: azt kimondottan a képregény miatt olvastam el, és bele is szerettem Mikszáth írásaiba.) De azt mondom, hogy erre a Sarlós-Cs Horváth páros feldolgozása is pompásan alkalmas. Meg azt is mondom, hogy kiválóan alkalmas ugyanarra a döbbenetre, töprengésre, önvizsgálatra, amire az eredeti Maupassant novella is.
Töprengés
S akkor engedj meg egy kis agymenetet. Eszembe sincsen azt mondani, hogy soha életemben nem hazudtam, nem csaltam, nem loptam, hogy mindig mindenért vállaltam a felelősséget, és makulátlan vagyok, akár a ma született bárány. Annak ellenére, hogy természetesen mindezeket értéknek tartom, mégis mindegyik bűnben részes vagyok.
Jó pár éve felfedeztem (nyilván nem spanyolviasz), hogy valahogy duplafenekűen gondolkodunk. Elvárjuk, követeljük, természetes értéknek vesszük a becsületességet, az egyértelműséget, az igazmondást, a mértékek megtartását, a tisztaságot. Másokkal szemben ezek egyértelmű elvárások. Valószínűleg ember nincsen, aki a maga mércéje szerint mindezeket és még sok más erényt ne tartaná értéknek és követelménynek.
Ám ha adott helyzetekben az önérdeke úgy kívánja, ahogy Maupassant szereplőinek az esetében, rugalmassá válik az erkölcs. Csak legyen egy rés a pajzson, hogy érdemtelenül, jogtalanul hozzájuthassak valamihez, adódjon olyan helyzet, hogy eltitkolhassam, eltusolhassam a felelősségemet, hogy egy apró hazugsággal valamiféle előnyhöz jussak, hogy többet vegyek mint amennyi jár... És így tovább. Sorolhatnám a példákat, de nem teszem. Szerintem érted, mire gondolok.
Önmagát mindenki becsületesnek, tisztalelkűnek, jóindulatúnak gondolja. De ha úgy adódik, hogy leesik valami a platóról, amit ingyen elvihetek, ha átvágom az asszonyt, mert azt mondom, az a flört nem is volt flört, vagy azt, hogy a testvéremnél voltam, miközben a srácokkal mentem egy pofa sörre, vagy ha csak a forgalomra hivatkozom a főnöknél, miközben simán olyan részeg voltam az este, hogy reggel képtelen voltam életet lehelni a létezésembe, ha lehetőségem van valamennyit visszatartani okosba az államnak fizetett adóból, illetékből, ha látom, hogy az utcán valaki leejt egy ezrest, és én felveszem, de hagyom elmenni a tulajt, de akár ha felülök a BKV-ra, és nem lyukasztom ki a jegyemet, nos ezt mind-mind meg tudjuk magyarázni. Ahogy azt is, miért pletykálunk, miért terjesztjük mások rossz hírét, netán miért mondunk tudatosan valótlanságot róluk. És még ezernyi mást is, mindent meg tudunk magyarázni.
Utáljuk a nem dolgozó, mohó, milliókat bezsebelő, lefizethető politikusokat, akik a rokonaikat, barátaikat ültetik be a zsíros állásokba. Akiknek nem ismernek mértéket. Okkal van bennünk felháborodás. De vajon ha valami csoda folytán a helyükre kerülnénk, hogyan reagálnánk az adódó lehetőségekre?
Vagyis tuti biztos, hogy bennünk nincsen meg az a kettősség, ami miatt Gömböc útitársaitól viszolygunk, ami miatt lenézzük őket?
Az erkölcsösség, barátom, a nagyapám is úgy látta:
Minden egyes esetben az alkalom hiánya.Dinnyés József
A baj, felebarátaim, nagyjából egy út van előttünk. Piszok nehéz út: meg kell tanulnunk önmagunknak nemet mondani a kiskapukra, a becstelen, törvénytelen lehetőségekre. Vagy ahogyan Jézus mondta: „És a mint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is aképpen cselekedjetek azokkal.” (Luk 6:31)
Vagyis mindazt, amit mástól elvárunk, kutya kötelességünk nekünk magunknak is gyakorolnunk.
Már csak azért, hogy jogosan legyen okunk másokat felülről szemlélni. Úgy, ahogyan ebben a képregényben is látjuk a felülről szemlélést. Csakhogy akkor meg már nem fogunk senkit felülről szemlélni. Ahogyan azt Gömböc társaitól is várnánk, mert milyenek már. S ha most talányos, mire is gondolok, nem marad más lehetőséged, olvasd el a novellát, s ha teheted, a képregényt is!
* * *
Információk SARLÓS ENDRÉRŐL
(munkássága, képregényei, rendelési lehetőség):
kepregenydb.hu
kepregenymarket.hu
