Moha olvasónaplója

Moha olvasónaplója

Kertész Sándor: Pókember generáció

„A helyzet jó, de nem reménytelen” avagy a magyarországi képregények az utóbbi harminc évben

2020. november 21. - Mohácsi Zoltán

kertesz_pokemeber_genercio.jpg

Úgy veszem észre, permanens lemaradásban vagyok, bár kétségtelen, hogy annyira nagyon nem is törekszem arra, hogy ne legyek. Mire értesülök egy-egy roppant érdekes kiadványról, könyvről, jobbára hónapok, még inkább évek telnek el. Kertész Sándor könyve 2018-as. Még nagyobb baj, hogy volt előzménye, vagy inkább első része, az 2007-ben jelent meg. De ha ez a könyv nem kerül a kezembe, nem is tudok róla. (A címe: Comics szocialista álruhában.) Most igen, és rágom a körmöm, mert az érdekelne igazán, de sehol sem kapható, pontosabban ahol igen, ott tizenötezer forint... 

Jó, de legalább ezzel összefutottam, ha két év késéssel is. A Pókember generáció arról az időszakról beszél, amikor már és még nem foglalkoztam a képregényekkel. Pontosabban az Asterix-en, a Lucky Luke-on és a Mozaik-on kívül mással nem. (Ez utóbbinál a sírógörcs kerülget és kerülgetett az éppen aktuális időben is, mert amikor a kiadó megjelentette kötetekbe szedve azokat a számokat, amik addig magyarul nem jelentek meg, vagy ha meg is jelentek, annyira régiek, hogy kuriózumnak számítanak, egyszerűen annyira nem volt pénzünk, hogy le kellett mondanom róluk. Úgy nagyjából beszerezhetetlenek. Mondjuk tény, hogy ennek ellenére elég komoly mennyiségű füzet van a birtokomban.) 

S ahogy a könyv is mondja, vén férfi-nemiszerv vagyok, akinek a képregény mint olyan, megállt valamikor a nyolcvanas éveknél, a Füles képregény-rajzolóinál. S ha ez így nem is igaz, elég csak a blogom tartalmát végigszemezgetni, az is tény, hogy a manapság kiadott képregények közül nem sokat vásároltam meg. Meg az is, hogy sokszor csak anyagi okokból nem. Ha ez az akadály nem lenne, minimum a Saga-, Blacksad-, a Morgan Lost-sorozat a birtokomban lenne. De ugyanezért nincsen itt a polcomon Korcsmáros klasszikus-sorozata sem, illetve Sarlós Endre és Sebők Imre kiadott képregényei sem. 

KERTÉSZ SÁNDOR 

tanár, újságíró-képszerkesztő, grafikus, a magyar képregény történetének kutatója. Idén hatvan éves. Amikor ötvennyolc volt, akkor jelentette meg a jelen könyvét. Az életkornak nincsen jelentősége. Illetve annyi mégis, hogy már ő sem fiatal ember, aztán láss csudát, mégis érdeklődik minden iránt, ami képregény. Nem úgy mint a magam fajta, vén férfi-nemiszervek, akik számára a képregény mint fent. 

kertesz_pokemeber_genercio_ks.jpg

Mert szemmel látható a könyv olvastán, hogy az úgy van valahogyan, hogy amit Kertész Sándor nem tud a magyarországi képregényekről, az nincsen is, nem is volt és naná,hogy nem is lesz soseis. 

(S azonnal cáfolom is magamat: töltöttem ki a bejegyzés címkéit, még  posztolás előtt, és rádöbbentem, például a The Walking Dead-ről semmit sem írt. Pedig elég jelentős sorozat, ráadásul 2011 óta folyamatosan megjelenik itthon. :-O) 

A magyar képregény történetének két nagy korszaka volt

A Kádár-érában alacsonyrendű kultúrának tartotta Aczél elvtárs, ezért jobbára csak a Füles rejtvényújságban jelentek meg képregények, majd a Népszavában (napi három-négy) kockában. Aztán a rendszer puhulásával egyre több lapban. De önálló kiadványként csak a nyolcvanas években jelenhettek meg képregények. Ebben az időben a képregény műfaja gyakorlatilag szinte egy kézen megszámolható képviselőből állt: a szövegeket Cs. Horváth Tibor írta, a rajzokat Korcsmárs Pál, Zorád Ernő, Sebők Imre és Sarlós Endre. Meg elvétve még néhányan, mint például Sajdik Ferenc és Dargay Attila. 

A magyar képregény-kedvelők csak vágyakozhattak a külföldön megjelenő füzetek után. Arról meg nem is álmodhattak, hogy magyarul olvashatják őket. 

Nem is tudom, hogyan került a az óbudai Fő téri gyermekkönyvtárba néhány példány a Pif magazin néhány számából. De azt tudom, hogy micsoda élmény volt belelapozni ezekbe az újságokba, találgatni, mi lehet a szövegbuborékokban, milyen párbeszédek zajolnak a szereplők között. Emlékszem, hogy az ősember Rahan és a Roger Moore-szerű Dr. Justice története teljesen lenyűgözött. Ennyire nem fogott meg, de azért volt fílingje a Nagyiék szomszédjában lakó Földi Tibi kincseinek, a jó néhány Batman és Superman füzetnek is. 

Aztán amikor az IPM ifjúsági lapjaként megjelent az Alfa Magazin, mekkora volt már, hogy magyarul olvashattuk Rahant, Okadát és az Asterixet! Elmondhatatlan gyönyörűség volt. 

A rendszerváltás előtti években aztán lazultak a csavarok, megjelent ez meg az, de jobbára csak gyermekeknek szóló sorozatok. A felelős kultúrpolitikusok túl erőszakosnak találták a felnőtt-képregényeket. Hát nem is jelentek meg ilyenek. 

A rendszer(módszer-, gengszter.)váltás után fordult a kocka: megjelenhetett bármi és akármi, és így is lett. S jöve a dömping. Jobbára kárász élettel. Kiderült, hogy ugyan a coclizmus időszakában egy-egy lapot el lehetett adni a képregénnyel. Azért is volt meglepetés a képregények életképtelensége, mert az első megjelenő füzetek, Fazekas Attila és Korcsmáros Pál rajzai az Ifjúsági Lapkiadó gondozásában, több százezres példányszámban fogytak el. Ehhez képest a megnyílt piacon az indított lapok jobbára és maximum tíz-húsz lapszámot értek csak meg. Az érdekes az, hogy ez nagyjából napjainkig így maradt. Ennek tanulsága pedig valószínűleg annyi, hogy bár van érdeklődés honunkban a képregények iránt, az érdeklődés nem olyan széleskörű, hogy anyagilag rentábilissé tegyen több lapot,magazint is. Másfelől az érdeklődők fizetőképessége is szűkös, így képtelen több lapot életben tartani. 

Szerencse vagy realitáshiány, hogy ezt egyesek képtelenek belátni, és az értékmentés érdekében, vagy az alkotók megismertetése miatt, vagy pusztán anyagi érdekből újra és újra próbálkoznak. Hosszú távon jobbára sikertelenül, de a Biblia kora óta tudjuk, hogy utoljára megmarad a hit, a remény és a szeretet (1Kor 13:13), s szerencsére úgy fest, rendre akad, akiben mindhárom meg van a képregények irányában is.

Háromfrontos „háború” az olvasókért

A rendszerváltás utáni képregény-kiadást nem kísértem figyelemmel. Életem fókuszában akkor egészen más állt. Friss házasság, gyerekek, a kereszténység. Érdekes, hogy a szuperhősös történeteknek, bár volt némi varázsa, de igazán soha nem ragadtak meg. Vagyis a saját fizetőképes keresletem is egy szűk képregény-szegmensben érvényesült és érvényesül a mai napig is: Lucky Luke, Asterix, a régi nagy, magyar rajzolók kiadott füzetei, egykori, Füleses képregények bolhapiacos felbukkanásai és néhány alkalmi beszerzés. Van, ami nagyon tetszik, de egyszerűen nem fér bele a büdzsébe: nem optimális megoldás, de erre van a könyvtár. Ráadásul tárolni sincsen már hol a könyveket, tehát csak az jön, ami tuti, hogy marad is. Pénzért pedig pláne. 

Az első front a régi, klasszikusok újra kiadása. Ennek legsikeresebb formája a Képes Kiadó Rejt Jenő regényeinek Korcsmáros Pál által rajzolt sorozata, két fiatal grafikus újraálmodásában (eddig öt kötetről írtam itt, a blogon). De rendre megjelent a másik nagy hármas, a Zorád-Sarlós-Sebők régi képregényeinek is az új változata.

A második front a szuperhős-képregények magyarított verzóival való próbálkozás. Kisebb-nagyobb sikerrel. A legkitartóbb a pályán a Pókember és a Batman. De még ezeknek a kiadása sem kötődik egyetlen kiadóhoz, sőt, mivel nem vagyok részese az univerzumok ismeretének, nem is követtem őket soha, s mert sok-sok évtizedes történelmük van már, számomra kicsit kaotikus volt a magyarországi sorsuk, hogy mikor ki, mit miért. Erről nem Kertész Sándor tehet. 

A harmadik front a kortárs magyar alkotások területe. Én ezen a téren voltam a legzöldebb. Volt néhány olyan alkotó, rajzoló, akinek a nevével találkoztam már, de jobbára csak lestem, tudod, Rozi a moziban, hogy ki mindenkinek, mit, mikor. A nagy helyzet az, hogy az újraalkotott Rejtő-képregények készítőinek a nevén túl (Garisa H. Zsolt, Varga „Zerge” Zoltán) alig van egy-két név, ami mondott valamit. Ezzel nem szeretném azt sugallni, hogy az alkotók ennyire nonémek, sokkal inkább azt, hogy a tájékozottságom, illetve az ingerküszöböm nem éri el az ismertségüket. A könyvtárban egy-két, e területhez tartozó, egy-két kiadvánnyal találkoztam már, de nem csimpaszkodtak belém, hogy mindenáron velem jöjjenek. Itt most tudatosan nem említek neveket és címeket, különösen, hogy a találkozásaink nagyjából az impresszió szintjén maradtak. Volt azonban néhány kiadvány, amivel sajnálom, hogy nem találkoztam a maga idején (EduárdPapírmozi, Fekete-Fehér Képregényantológia, Fekete-Fehér Képregénymúzeum, Pinkhell), illetve néhány név, néhány cím, akikre, amikre kíváncsi lettem (A hívóCserkúti Dávid, Fehér Zoltán, Merényi Dániel). A teljes félreértés miatt eddig be nem szerzett Korcsmáros Pál életrajz pár napja a birtokomban van. (Az azonos cím miatt, a felületes borítóra-pillantás miatt azt hittem, Korcsmáros Péter könyve megegyezik az édesapja ugyanígy Mesélő ceruza címmel megjelent könyvével.)

A helyzet azonban az, hogy  képregény mindhárom fronton vesztésre áll. Vannak ugyan kiemelkedőn fogyó, utánnyomásért kiáltó kiadványok, de ezek a ritkábbak. 

A könyv mint kiadvány

Pazar. Gazdag. Impozáns. Informális. Jó kézbe venni, lapozgatni. Nem pusztán olvasunk a megemlített alkotókról, alkotásokról, hanem az esetek döntő többségében ízelítőt is kapunk abból, amiről olvasunk. Nézd csak meg ezt a galériát, szerintem egyből kedved támad a könyvhöz!

A galériából is kiderül, hogy Kertész Sándor figyelme mindenre kiterjed. Szóba kerülnek a magyar képregény klasszikusai, az európai és az amerikai nagy nevek és címek, a frissebb és friss magyar alkotók és alkotásaik, a gyermekeknek szóló képregények, a mangák és animék, az időszaki és rendszeres kiadványok, az egyedi megjelenések, minden, de minden, ami képregény. 

S mindez egy keménytáblás, viszonylag nagy alakú, de még simán kézben tartható, olvasható, áttekinthető könyvben. Egyetlen szavunk sem lehet a külső kivitelezésre. De tényleg nem. Nézd csak meg magát a borítóját! 

A könyv végén igen gazdag az ajánlott irodalom listája és még név- és tárgymutató is van!

Néhány bizonytalan rossz szó

Említettem: nem vagyok otthon a képregényekben. Az ismereteim szűkösek és behatároltak. A kortárs képregények közül is eseti, mi került a kezembe és mi nem. 

Kertész Sándor könyvének nincsen alcíme, hogy eligazítson, mi is a célja a könyvével. Igazából a bevezetőből sem derül ki egyértelműen. Sőt, szerintem a könyv címében is van valami nem alantasan, de félrevezető. Az előszó alapján a „Pókember-generáció” kifejezés azt a korosztályt jelöli, akik már nem annyira kiadványokban, sokkal inkább az internetben gondolkodnak, az eredeti műveket az eredeti nyelvükön olvassák. Így azonban az ember gyereke nem arra gondol, hogy a képregények magyarországi történetét olvasná. Sokkal inkább egy olvasás-szociológiai munkára gondol. Esetleg egy esztétikai művészeti szempontú megközelítésre számít. 

S pont ez az, amivel a könyv nem foglalkozik. S pont ez az, főleg az utóbbi, mi nekem, a tájékozatlan átlagolvasónak hiányzott a könyvből. Mert a könyv szigorúan képregény-történet. Bevezetés a Magyarországon megjelent képregények történetébe, megemlítve a legfontosabb kiadványokat, szerzőket, alkotásokat, sorozatokat, próbálkozásokat és megkapaszkodásokat. Ezzel nincsen semmi baj. Illetve annyi baj van, hogy úgy igazából kapaszkodót és útmutatót nem ad. Kívülállóként a tényeket nagyjából megismerem, de a bizonytalanság bennem marad, merre is induljak el az ismerkedésben. Mire gondolok? Kapásból Szerb Antal világirodalom-története jutott eszembe. Ő nem volt gátlásos és pláne stílustalan: pár mondattal képes volt az általa igen-igen bőségesen említett szerzők és művek értékelésére is, miközben rendet vágott a stílusok és irányzatok között is. Szó se róla, igen könnyen belátom, hogy Kertész célja és helyzete egészen más. Szerb Antal jobbára visszatekintett, nem pályatársakról írt, s a véleményével nem tette tönkre senkinek a renoméját, nem veszélyeztette a megélhetését és a renoméját. Bánta is Balzac, Stendhal, Zola vagy bárki is, amit ő írt. Kertész Sándor célja egyértelműen a képregény népszerűsítése volt. így nem volt célja sem bárkit kiemelni (nagyjából a Watchmen a színezett Korcsmáros képregények és Fazekas Attila szenzációs szecessziós sci-fi kísérlete, A titkok bolygója esetében nem állta meg, hogy ne tegyen pozitív esztétikai megjegyzéseket), pláne nem akart senkit lehúzni. Ez még érthető. 

Az azonban sokkal kevésbé, hogy a képregény esztétikai értékeiről nem írt semmit. Lehet, hogy az előző könyvében, a beszerezhetetlen Comics szocialista álruhában címűben tett ilyet, de hol van már a tavalyi hó, óh, herceg? Arról említést tesz, hogy a szocialista érában a kultúra hivatalos vezetői nem tekintették művészetnek ezt a műfajt, sőt, analfabétáknak tartották a kedvelőit. De arról már említés sem esik, miért nem igaz ez az előítélet. Pedig, úgy érzem, fontos lenne. Engem nagyon érdekelne, ha valaki megmondaná a véleményemet. 

Szóval teljesen empatikus vagyok, miért hiányoznak ezek a szempontok, megközelítések a könyvből, könnyen be is látom, hogy a célt tekintve eleve elhibázott lett volna így megírni, ráadásul a szerző személyes kapcsolataira nézve sem lett volna éppen konstruktív ez a megközelítés. De bár empatikus ember vagyok, de önző olvasó. 

Ám az összhatást tekintve ez csupán ógmógás, s tekintettel minden másra,
ennek a könyvnek a polcomon a helye!
S ez a lakás méreteit, valamint a könyvespolcok mínuszba hajló terhelhetőségé tekintve bizony
nagyon nem kevés!

 

Képregényáruház, 2018, keménytáblás · ISBN: 9786155823008

9/10

2020, november bő dereka, ma hunyt el Mihály Tamás, Benkó László után néhány nappal, és ma voltunk Budakalászon házat nézni, de nem dobbant rá a szívünk

AJÁNLOTT KÉPREGÉNYES OLDALAK
https://kepregenydb.hu

www.kilencedik.hu
www.neroblanco.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr3316292688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lutria 2020.11.22. 17:18:57

Nekem is az jutott eszembe hogy gyerekkoromban Óbudán laktunk és ott a gyerekkönyvtárban tényleg voltak külföldi képregények-de nem darabonként hanem egybekötve/fűzve vagy 5cm vastag formában.1979-81 körül
Mindha valami olyasmit olvastam volna hogy a külföldiek itt nyomtatták bérmunkában a képregényeket és onnan kerültek ki valahogy pár helyre.

Buchhalter 2020.11.22. 18:54:49

A mozaik 1971 -től jelent meg rendszeres kiadványként 24 oldalon,tehát a szerző tényleg nincs képben,mert szerinte a 80-as években adtak ki képregény albumokat. Másik nagy tévedése,hogy nem az Alfa magazinban ,hanem a Kockásban jelentek meg Rahan és Dr Justice történetek sok más francia alkotó munkája mellett és egy bátor csapatnak köszönhetően megint van havi rendszerességgel Kockás magazin kibővülve belga,holland képregényekkel.És kihagyni a magyar rajzolók közül Fazekas Attila nevét egy kissé ciki. Ő volt az a merész ,aki nagyon szépen papír mozira vetette a Csillagok háborúja triológiát a Beverly Hillsy zsarut, vagy a Bolygó neve halál című filmeket. És nem utolsó sorban neki is volt önálló képregény fűzet kiadványa Botond címmel.

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2020.11.22. 19:38:53

@lutria:
Igen, erről a könyvben is van szó. Mármint, hogy nálunk nyomtak szuperhős füzeteket, és a melósok nyúltak le belőle.

A Fő téri könyvtárban én főleg a Pif-re emlékszem. De simán tévedhetek is.

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2020.11.22. 20:34:44

@Buchhalter:
Mozaik: Egy helyen említettem, a bevezetőben. Az első Mozaikom, amit a nagypapám az újságosnál vett nekem a „Hajsza a folyón” volt. Ez az 1973/1. szám. Onnantól rendszeresen kaptam a lapot.

Nem írtam, hogy a '80-as években adtak ki albumokat. Sajnos nem tettek ilyet, akkoriban csak az NDK Centrumban ácsingóztam az albumok után, piti pénzért, de az meg németül volt. Az albumok magyarul a kétezres években jelentek meg. Valamit összekevertél, beleláttál a soraimba olvasás közben, azt hiszem.

Az Alfában bizonytalan voltam. De arra emlékeztem, hogy olvastam Rahant magyarul. A Kockást viszont soha. Az Alfa volt az emlékeimben, ebben a Wikipédia erősített meg. (hu.wikipedia.org/wiki/Rahan_(k%C3%A9preg%C3%A9nysorozat))
Tény, hogy a birtokomban már nincsen.

Fazekas Attila: konkrétan megemlítettem, hogy az ő képregényeit adták ki először önállóan, majd „A titkok bolygójá”-nak stílusáról is ejtettem egy szót. Vagyis két helyen is szóltam róla. A Botondot tényleg nem, ám azért tartsd szem előtt, hogy én nem képregény-történetet írtam, hanem ismertetőt egy képregény-történetről. Ez azért, úgy gondolom, komoly különbség. Vagyis mi a ciki?

A többi stimmel. :-)

lutria 2020.11.23. 14:31:35

@Mohácsi Zoltán: Volt a kerületben másik gyerekkönyvtár is?Én a Vihar utcai iskolába jártam de az nem rémlik hogy olyan messzire vittek volna minket a Fő térre,inkább valahová annak az iskolának a közelébe valami modernebb könyvtárba.Bár mondjuk ~40éve volt és csak 1-2 alkalommal napközis foglakozás helyett....

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2020.11.23. 16:22:28

@lutria:
Hát, látod, ezt nem tudom. Én a Harrerba jártam, legalábbis felsőben. Minket nem vittek, mentünk akkor már magunktól is. :-)
De a földrajz megmagyarázza, hogy miért emlékszünk másra. :-) Nem tudom, arrafelé hol lehetett könyvtár. A Fő téri, értelemszerűen, nem új épület volt, a mai Sípostól sréhen balra volt a bejárata.
süti beállítások módosítása