Moha olvasónaplója

Moha olvasónaplója

Karel Čapek: Egy ​tisztes polgár meghurcoltatása – A szerkesztő különös álmai

A sajtó kívülről és belülről: van ami állandó, és ugyanolyan visszataszító

2020. november 29. - Mohácsi Zoltán

capek_egy_tisztes_polgar_00.jpg

Persze, hogy Zorád Ernő rajzolta azt a képregényt! A rajzokat szerettem, a történetet soha: ilyen képtelenséget, hogy a szalamandrák ellen kelljen küzdeniük az embereknek, azok meg okosak, meg beszélnek, meg hasonló marhaságok... De ahogy a rajzok bennem maradtak, úgy valahogy bennem maradt az eredeti történet szerzőjének a neve is: Karel Čapek. Nem mondom, hogy a rajongója lettem, és onnantól vadásztam a könyveit. Mondom, nem vett le a lábamról a szalamandrákkal. De azt mindenesetre elolvastam. A képregény jobb volt. 

Három Čapek-könyvre emlékszem még, amit olvastam, a Krakatitaz Abszolútum-gyár és a Betörők, bírák, bűvészek és társaik. Az első kettőnél az volt az érzésem, hogy az alapötlet jó, a végső állapot meg valahogy mindkettőnél elcsúszik valami teljes képtelenségbe, valami logikailag oda nem illőbe. A harmadik egy novellás kötet. Na, az tetszett, élvezetes volt az egész. Aztán volt még egy könyv, amit úgy ismertem meg, hogy Linda hívott a gyerekeim iskolájába, a színjátszó csoportba. Linda a lányom osztálytársának az édesanyja volt. Kérdeztem, mit keressek én egy iskola színjátszó csoportban, mire visszakérdezett, hogy miért, nincs kedvem hozzá? Mentem. Amit próbáltunk, na, az a Čapek-tesók (mert Karelnek volt egy Josef nevű fivére) darabja volt A rovarok életébőlLett is belőle baj, mert egy zanzát elő is adtunk belőle a kerületi sulik színjátszó köreinek valami versenyén a Ferencvárosi Művházban. A balhé alanya én voltam, mert, ugye, ez sulik színjátszó köreinek a valamije volt, rólam meg erőteljesen lerítt, hogy annyira már nem vagyok iskolás, mi a fenét keresek a színpadon, ráadásul egy elég hosszú monológgal? Én mostam a kezeimet, miközben a fellépésünket nagyon élveztem. 

Szóval a szerzőnk nem a szívem csücske, bár kétségtelen, hogy a nagyon bő repertoárjából csak  édeskeveset olvastam. Meg ne kérdezd, ezt miért jelöltem be a Rukkolán, már nem emlékszem.

Annyit semmiképpen sem jutna eszembe elvitatni, hogy Čapek-nek fantasztikus ötletei vannak. Tudtad, hogy például tőle származik a robot szó? Ahogyan azzal sem vitatkoznék, hogy jó író-e? Jó. Pont. 

S az is egyértelmű, hogy amiképpen a robot szóval, úgy más ötletekkel is megelőzte a maga korát. Mert nézzük csak ezt a kis semmiség könyvecskét! Az Egy tisztességes polgár meghurcoltatása eredetileg 1927-ben jelent meg. Eszemben sincsen olyat állítani, mert egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a sajtó hatalmáról addig senki sem írt hasonlót. Mert attól, hogy én nem tudok róla, simán megtörténhetett. De van kétségem, hogy ennyire frappánsan szórakoztatóra sikeredhetett. 

A könyv két rövid írás tartalmaz, mindkettő a sajtóról szól. És hol volt még akkoriban a televízió... 

Érdekes dolog ez a sajtó, nem gondolod? Gyerekkoromban szent meggyőződésem volt, hogy ami nyomtatásban megjelenik az igaz és megfellebbezhetetlen. Hiszen nyomtatásban jelent meg. Ugyan miért pocsékolnának papírt és energiát felületes valótlanságokra? Aztán elég hamar feleszméltem, hogy van valami suskus ebben a nyomtatottságban: a kommunista blődségek is nyomtatva jelentek meg. Meg a tévében, persze. Ez valamelyest óvatosabbá tett az írott szóval szemben. De még nem eléggé. Még ezután is hittem abban, hogy  legalább a történelemmel (jól van na, mondom, gyerek voltam!), a tudományokkal, a természettel foglalkozó könyvek igazak. Meg valahogy abban is hittem, hogy az újságírók, ha képviselik is, amiben hisznek, tudatosan senkit, de senkit nem akarnak félrevezetni. manipulálni. Aztán ahogy nőttem, nődögéltem, szép lassan kezdett gyanús lenni a dolog, hogy a szent betűkkel valami nagyon nem stimmol. Hogy a betű az bizony nem mindig szent. De még fogalmam sem volt róla, a sajtó mennyire hazug, manipulatív gennyláda tud lenni, s mennyire eszköz a hatalom és a pénz kezében. Hej, ha előbb  kezembe kerül ez a kis könyvjelzőnyi (a' la Szerelmetesfeleségtársam) könyvecske mennyivel tájékozottabb lettem volna!

capek_egy_tisztes_polgar_01.jpgEgy ​tisztes polgár meghurcoltatása

Ma ugrott elém egy hír a telefonom egyik alkalmazásában. A címe a következő volt: Nagy bajban a vírustagadó oldal, amit Trump is sűrűn látogatott. Briliáns! Mármint briliánsan aljas. Két legyet egy csapásra, ugyebár. A „vírustagadó” oldal Trump-ot, Trump az oldalt minősíti, az írás szerzője így a kettőt együtt járatja le. Csak éppen a lényegről nem mond semmit: mi is történt az érintett oldallal? Az aljasság nem csupán a visszataszító csúsztatásban van, hanem abban is, hogy mindezt a címben teszi. Manapság ugyanis sokan a cikkeket nem olvassák el, az információ dömpingben megállnak a címeknek, a részletek és a háttérinformációk nélkül. 

S akkor itt van, ugye, hogy valakinek a jó hírét igen könnyű tönkre tenni, elég elszórni róla valami valótlanságot a nyilvánosság előtt az első oldalon, majd kapacitálásra a helyreigazítást közzé tenni az utolsón. (Miket beszélek, ki olvas ma már nyomtatott újságot?) A valótlanságra harap mindenki, a helyreigazítás ki a fenét érdekel. Ráadásul ha a hír elterjedt, akkor egyértelmű, hogy nem zörög a haraszt... Vagyis ha egy szó sem igaz a közzétett információból, akkor is képes lejáratni. Erről szól az első írás. 

BOTRÁNY VAGY BŰNCSELEKMÉNY?

Közvetlenül lapzárta előtt értesülünk róla, hogy öt héttel ezelőtt, december 17-én városunkban olyas- mi történt, aminek
beláthatatlan következményei lehetnek!
Délután három óra volt, amikor a 171-es sz. villában egy kéz lehúzta az ablakfüggönyöket, kétségkívül azért, hogy avatatlan szem, főként a nagy nyilvánosság szeme, meg ne láthassa, mi történik odabent! Vagy fél óra elteltével
szörnyű kiáltás
verte fel a csendes utcát, utána pedig több személy izgatott, heves szóváltása hallatszott. Ettől fogva késő estig
senki a titokzatos házat el nem hagyta!
A sötétség beálltával nyilván sikerült
eltűnniük
mindazon személyeknek, akik közvetve vagy közvetlenül részesei voltak
ama titokzatos eseménynek.
Általános feltűnést kelt, hogy a rendőrség mind ez ideig nem tartotta érdemesnek bármiféle magyarázatot adni erről a botrányos esetről, mely már ötödik hete feszült izgalomban tartja a közvéleményt. Talán valami különleges oka van a hallgatásra? Biztosítjuk olvasóinkat, hogy feltárjuk előttük
a teljes igazságot,
ha mégoly magas állású személyek volnának is az ügybe belekeverve. Ott még nem tartunk, hogy polgáraink szó nélkül törjék úgynevezett „érdemdús férfiak”
bűnös garázdálkodását,
akiknek „érdemeire” végre illenek felfigyelnie az államügyészségnek Ezután kisebb betűkkel az alábbi szöveg következett: Amint teljes bizonyossággal megállapítottuk, a 171-es sz. házban Josef Holoušek úr, ádáz politikai ellenfeleink ismert híve lakik. A nyilvánosság most láthatja, miféle egyének és milyen eszközökkel folytattak durva, alávaló választási kampányt pártunk és annak szeretett vezére el- l A befüggönyözött ablakok hallatlan esetére még visszatérünk!

Ezzel az újsághírrel indul a novellácska. A hírt a cikk szereplője, Josef Holoušek olvassa, fel is háborodik rajta.Tudniillik

a) egyáltalán nincs is függöny az ablakán,
b) nem volt semmiféle kiáltás, 
c) senki nem volt nála, egyedül aludt otthon az uzsonnája után, 
d) elhagyta a házat, mert elment sétálni a parkba, ahol többekkel találkozott is.

Napok múlva, miután nem csitul a személyét érintő cikkek kavarta vihar, sőt, maga is megjelentet egy cikkecskét, melyben leírja a fenti pontokat. 

Ám csalódik: bármit mond, csak újabb olaj a tűzre. A lapok minden egyes szavát kiforgatják, és szép lassan minden ismerősét, elsősorban a lapot kiadó politikai érdekeknek ellene mondó személyeket besározzák azzal, hogy kapcsolatba hozzák Holoušek úrral. 

Mondhatom neked, tréfás az írás. És tragikus. S szomorú, hogy száz év alatt semmit sem változott a sajtó, sőt, sőt, finomodtak, aljasodtak a módszerei. Tragikomikus, banális, idegesítő. Különösen, hogy ma is megtörténhet. 

Meséltem már, de úgy fest, mély nyomott hagyott bennem, még nem dolgoztam fel, mert nagyon érintve voltam. Vagy csupán azért maradt meg ennyire, mert akkor ismertem rá az aljasság egyik, igen hatékony módszerére. 

Adva volt egy nyilvános, hm, beszélgetés. Ahol hamarosan azon kaptam magamat, hogy rendre fikázva vagyok. Olyan dolgokkal is, amit nem mondtam, nem írtam, nem gondoltam. Meg hogy minden, ami rólam szól a másik billentyűzetéből, minősítés. Nem hülyéztek le közvetlenül, ennél intelligensebb volt a másik oldal, de olyan pöpecül fogalmaztak, hogy az jött le, egy tájékozatlan, műveletlen, ostoba tuskó vagyok.

Amit adott esetben akár be is látok simán, de ennek ott és akkor semmi jelentősége nem volt. Legalábbis eredetileg alapvetőn nem rólam szólt a beszélgetés.

Amikor megkértem a két felet, hogy hagyják abba a személyeskedést, mert amíg  az folyik, nem vagyok hajlandó érdemben beszállni a gondolatcserébe, mert minek, ezzel csak szítottam a kedélyeket. 

A dolog úgy kezdődött, hogy valahol megemlítettem, egy adott témával kapcsolatban vannak tisztázatlan részletek, közismert ellenvetések. Mire megkérdezte egyikük, hogy mire gondolok. Nem írtam le neki részletesen, hanem belinkeltem egy oldalt, ahol az ellenvetések zömét felsorolták. A reakció: „Ja, ha te ilyen oldalakat veszel alapul, akkor érthető a tájékozatlanságod!” Mondtam, hogy ezt az oldalt most láttam először, csak nem volt kedvem bepötyögni, amit az leírt. Nem ez az oldal az alap. Kár volt magyarázkodnom. Onnantól én, a negatív oldal lettem a téma, és általam lett fitymálva, kritizálva, sárba döngölve, amit a mondanivalóm is. 

A módszer maga is visszataszító, de még visszataszítóbb volt, hogy az adott fórum egyik, igen közkedvelt megmondóembere és az ő elvi-fegyverhordozója volt a túloldal. Iszonyatos csalódás volt, hogy általam intelligensnek tartott emberek a cél érdekében mire képesek. Tény, intelligensen voltak gyomorforgatók. 

Arról nem beszélve, hogy volt egy pont, amikor kezdtem kételkedni önmagamban. Szerencsére jöttek külső megerősítések, hogy nem látom rosszul az aljas játékukat: az abban „elöljáró” így alázott meg tett többeket lehetetlenné.  

Holoušek úr történetében van feloldás, de azzal sem leszünk előrébb. Ma sem lennénk. Béke, csend és üszkös romok. 

Természetesen a történet egy szavát sem szabad komolyan venni. Miközben az egész vérkomoly, mert tényleg erről van szó. A cél minden eszközt szentesít. Nem szívcsücsköm az Orbán-kormány, de olvasom a 168 órá-t. Mesterei a csúsztatásoknak és a Pistikének mindenről az jut eszébé-nek. Néha már röhögök, amin kezdetben csak idegenkedve fanyalogtam. Teszem hozzá, ez nem oldal-szimpátia függő: amikor a Fidesz művelte ezt Vona Gáborral nap mint nap abban az ingyenesen osztogatott napilapban, na, attól is hánynom kellett. Nem Vona féltése, tisztessége, esetleges zsidó-mivolta miatt, hanem a módszer miatt. Amit egyébként nagyon sokan vastagon be is cumiztak. A sajtó, ugye...

Szóval ha szembe jön veled cseh íróbarátunk eme remeke, félre ne állj, ne tiltakozz, vesd bele magadat: remek szórakozás és szemnyitogatás

capek_egy_tisztes_polgar_02.jpgA szerkesztő különös álmai

Koubek úr főszerkesztője a Vidéki Őrjáratnak. Nap mint produkálja a vérmesebbnél vérmesebb, odamondogatóbbnál odamondogatóbb vezércikkeket a cseh nép elnyomatásáról, a csehek ellen szőtt összeesküvő tervekről, a hazaszeretetről, a haza megvédéséről. Jóformán „szíve vérével” írja a vezércikkeit, amikért a helyi értelmiség magasra néz fel rá, és nem értik, miért nem jutnak el a gondolatai a fővárosba, Prágába, mert ha eljutnának, azonnal, vagy még azonnalabb megváltozna minden. Ne is foglalkozzon a helyi hírekkel, problémákkal (eszébe sem volt), ki a csudát érdekel, hogy nincsen járda, nagy a sár, amikor a cikkeivel jóformán a világot irányíthatja?

Koubek úr éjszaka álmot lát. Majd újra. És újra. Szünet és megállás nélkül. Nem ugyanazt mindig és szüntelenül, mindig mást, de minden álma ugyanarról szól. Az álmok hatására Koubek úrban előbb gyanú, majd felismerés ébred. Minek következtében sokkal hasznosabb és ésszerűbb lesz azzal foglalkoznia, hogy mivel nincsen járda, hatalmas a sár feléjük. 

A sajtó hatalma

ha nem is végtelen, de rettentő erős. Nagyobb baj, hogy a legtöbbször már nem az igazság, hanem a prekoncepció igazsága érdekli ebben a kétpólusú világban. A prekoncepció viszont nem tűri az igazságot, hanem minden tényt a maga érdekében használ fel, csűr-csavar el, magyaráz, függetlenül attól, mit is mondanak a tények. A sajtó már régen nem az igazság szolgája, hanem hatalmi érdekeké, a pénzé és az eszméké. Még alacsonyabb szinten is. Nem kell, hogy a sajtó független legyen (úgysem lesz az soha, hogyan is lehetne?), csak elfogulatlan legyen! És ne a eszmei oldalak érdekei álljanak a tevékenysége előterében, hanem az igazság. 

Teátrális nagy szavak, tudom jól. Az első kisregényben csipcsup politikai érdekből teszik tönkre egy ember jó hírét és veszejtik el a becsületét. A másodikban egy önjelölt szólam-próféta kényszerül a saját helyére, miközben a szűk környezete olyan vadul erősítette a vélt igazában, a szavai erejében, hogy nagyon komolyan hinni kezdett a szavai karizmájában. Valahogy így kezdődik a fanatizmus, ilyen kis koncentrikus visszacsatolásokkal? 

Čapek mindkét novellája nagyon szomorú. A második is. Akkor is, ha az álmai által Koubek szerkesztő magára ébred. Azért szomorúak, mert rávilágítanak: a helyzet reménytelen, a média elveszett. S akkor ő még mennyi mindenről nem tudhatott! Az egyes ember ébredhet, de az egész már menthetetlen, az elkurvult rendszer része. Teljesen bedarálta a hatalom, a politika és a pénz. 

capek_egy_tisztes_polgar_kc.jpgKiszólás Čapek korából

Mármint én szólok ki, nem Čapek. Ő természetesen mit sem tudhatott a Facebookról és más szosöl-médiákról. Szerencséjére. A frusztrációnak az az elképesztő, hihetetlen áradata, amely a a tolerancia teljes hiánya miatt tiszteletlenségben, haragban, gyűlöletben, mocskolódásokban, szitkozódásban egymás torkának az átharapásában nyilvánul meg, mára elárasztott mindent fórumot. De valahol nem is csoda: a nagybetűs médiában is ugyanez megy, ha a szókészlet nem is ennyire trágár. A cél egymás jó hírnevének, becsületének, emberi mivoltának a tönkretétele. 

Ami számomra érthetetlen ebben a dologban az a következő: a nagyban játszott tételeknél értem, hogy a cél szentesíti az eszközt. Értem, de fel nem foghatom…. Azonban egy szirszar poszt alatti csetepatéban vajon mi a kutyapénisz érdek dominálhat annyira, hogy emberek egymás torkának ugorjanak? Hogyan süllyedhetnek odáig, hogy akár egy pár szavas komment után már azt kívánják egymásnak, hogy inkább nyelte volna le őket édesanyjuk, ahelyett, hogy megszülte őket. Szóval milyen érdek, milyen cél dominálhat ezekben a felhasználókban? Mi okozhat akkora frusztrációt, hogy teljesen másodlagos, céltalan, parttalan nézeteltérések ilyen szinten szembefordíthatnak egymással embereket? Ezt még akkor sem értem, ha az adott témák önmagukban nem súlytalanok, nem tét nélküliek. Emlékszel arra a jelentre Az ötödik elem-ből, amikor Leeloo (Milla Jovovich) pár perces gyorstalpalón befogadja az emberiség egész történelmét, egyre hitetlenkedőbb, szomorú arccal, majd zokogni kezd? Barátom, Leeloo-nak már nem is kell a nagypolitikát néznie, mit ide atombomba, holokauszt, örmény népirtás, Ruanda, magyarok kettéfűrészelése Bácskában, ugyan, pillantson csak be emberek írott beszélgetéseibe, s megérti, milyen totálisan lealjasult állapotban vagyunk!

Ehhez képest Čapek két remek kis írása tulajdonképpen vidám komédia. 

Európa / Madách, Budapest, Bratislava, 1981, 118 oldal · ISBN: 9630721589 · Fordította: Mayer Judit

7/10

2020 novembere, a magyar rockzene fekete hónapja

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr5316301608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása