Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Julia – Egy kriminológus a bűn nyomában 1.: Halálos házasság

Annyi mindenki volt már krimi főokos: most egy kriminológus hölgy lett az

2022. május 25. - Mohácsi Zoltán

julia_01_halalos_hazassag.jpg

Írta: Giancarlo Berardi, Maurizio Mantero
közreműködött: Claudia Salvatori

Rajzolta: Giancarlo Caracuzzo
közreműködött: Laura Zuccher

Egy újabb képregény a Sergio Bonelli Editore-tól, csak most nem a Frike Comics, hanem az Anagram Comics kiadásában. Havonta egyszer pótlok némely hiányosságokat egy képregényes weboldalról, és böngészés közben leltem meg Julia-t. Utánaolvastam kicsit, szimpatikus lett, s bár nem szoktam ilyet tenni, mert a pénz és a könyvespolci helyek drasztikus fogyása, de látatlanban megrendeltem. Azért mert Bonelli. Bár kétségtelen, hogy csalódtam már Bonelli-ben. De úgy fest, a pozitív benyomások sokkal erősebbek maradtak, mint a csalódások lemondás-érzése. 

Kezdjük a külsővel! A könyv, mert könyv és nem füzet a maga száznegyven oldalával, kicsivel nagyobb, mintha A5-ös lenne, olyan folyóirat-méret. (Ekkora volt egykor az általam szerkesztett Szövétnek című bibliai témájú folyóirat mérete is.) Nem rossz méret, de éppen határeset. Adja magát a Frike Comics által használt méret az összehasonlításra. Nekem azt egy hangyányival kényelmesebb olvasni. Talán az oldalszám teszi, nem tudom. A Julia mindenképpen kétkezes olvasást igényel, és némi erőfeszítést, hogy rendesen lásd a rajzokat. De nehogy azt hidd, kicsit sem veszélyes a kényelmetlenség. Csupán tényszerű. 

A kötet két szöveges oldallal kezdődik, amelyek elmondják, ki is Julia. Ezután egy duplaoldalon megismerjük a történetfolyam állandó szereplőit: egy-egy kép, egy-egy bekezdéssel. Mindkét megoldást nagyon üdvözöltem. Valahogy olyan kis stílusos és elegáns felütés.

A kötet végén helyet kapott egy rövid, öt oldalas interjú a sorozat szülőatyjával, Giancarlo Berardi-val.

julia_01_halalos_hazassag_10.jpg

Tömör, de beszédes, informatív kérdések és válaszok. Egyvalamit máris megemlítek belőle: egyáltalán nem véletlen, hogy a borítóra nézve olyan érzésed van, hogy Audrey Hepburn-nel szemezel. Ő az. Mármint ő volt a Julia Kendall külsőjének az ihletője. Nem másért, csak azért, mert Berardi kamaszkorában fülig szerelmes volt a színésznőbe. 

A bevezető nem teketóriázik, simán arcba mondja, hogyan is kell olvasnunk a Juliát, s hogy mik az előnyei, a vonzereje és a fő erőssége ennek képregénynek. A kötet végi interjú rádob még egy lapáttal. Majd beavatlak, mi mindent árulnak el ezek az oldalak. Esztétikai és szerkezeti szempontból úgy mindent, ami lényeges. 

Jómagam örültem, hogy mindkettőnek csak a képregény elolvasása, végig nézése után feszültem neki. Azért örültem, mert az általam levont következtetések megegyeztek azzal, amit olvastam. S így nem a számba rágták, hanem magamnak fedeztem fel. Vagyis nem befolyás alapján jutottam arra, amire. 

No, lássuk tehát, miről is van szó!

julia_01_halalos_hazassag_07.jpg

Julia, a főszereplő: kriminológus

Bármit is jelentsen a „kriminológus” szó. A képregényben Julia nyomoz. Nem mint rendőr, nem mint hatóság, hanem mint akinek köze van a bűncselekményekhez. S Julia néha naplót ír. A napló ugyan szervesen kapcsolódik az aktuális történethez, ám számomra nem volt homogén az integrációja a történet egészéhez. Próbáltam elképzelni, mi lett volna, ha nincsen benne napló, de igazából semmi se lett volna. Nem tudom, ez később mennyire fog működni, de most ez volt a képregény egyetlen pontja, amiben láttam ugyan lehetőséget, de nem nagyon tudtam vele mit kezdeni, mert a levegőben lógott, valahogy semmit nem adott hozzá az egészhez, semmit nem magyarázott, semmit nem emelt ki, semmit nem támasztott alá. 

julia_01_halalos_hazassag_05.jpg

Julia fő partnere a nyomozásban egy jóképű, nőcsábász magánnyomozó, akit Juliához kizárólag baráti szálak fűznek, semmi férfi-nő árnyalata nincsen a kapcsolatuknak. 

Van a történetben két állandóan szereplő rendőr is, egy hadnagy és egy őrmester. És itt van még rendre visszatérőnek a kerületi ügyész. Illetve Julia házvezetőnője. S persze a perzsamacskája. Ennyi emberre kell füzetről-füzetre, minden egyes esetben számítanunk. 

Azon gondolkodom, miért van az, hogy nagyon sok krimiben nem rendőrök nyomoznak? Gondolj csak bele! Magánnyomozók, idős hölgyek, éltes középkorúak, belga úriemberek, miegymások. Persze, igen, rengeteg olyan krimi van, ahol, de, mégis, igen, hadnagyok, őrmesterek a fő alakok. De látod, például Julia sem rendőr, mégha a partvonalon állva a csapathoz is tartozik. 

Amikor nem nyomoz, akkor a szakmáját oktatja egy egyetemen. 

Ha arra vagy kíváncsi, milyen ember is a hölgy, nézz meg egy Hepburn-filmet, és látni fogod. Annyi segítéséget kapunk miheztartás végett, hogy Julia az emberi lélek nyomozója. (Jók ezek a meghatározások. Mondjuk Julia-ról  kapásból Škvorecký kétkötetese, Az emberi lélek mérnöke jutott eszembe. Semmi különös és indokolt, csak a szókapcsolatok hasonlatossága miatt, meg hogy fitogtassam, mi mindenről van tudomásom (mégha ismeretem nem is; de így úgy fest, mintha lenne), s hogy tudok különleges karaktereket is alkalmazni. :-D

julia_01_halalos_hazassag_02.jpg

A történet, meglepő, ámde nem mulatságos fordulattal: biztosítási-krimi

Julia-t a magánnyomozó haver, adjunk neki nevet is, Leo Baxter hívja meg az ügybe. Egy biztosítótársaságnak dolgozik. A jelenlegi ügyében a biztosító úgy véli, egy „fekete özvegy” esetével állnak szemben. Tudod, a fekete özvegy az a pókfajta, amelynek a nősténye a megtermékenyülés után felfalja aput. A biztosítási ügyek esetében ez azt jelenti, hogy a biztosítási összeg érdekében anyu segített apunak eltávozni az élők sorából. 

A története komplikálja, hogy ebben az esetben anyut vastagon kísérti az elhunyt apu. Nem a szelleme. nem a lelkiismerete: vannak álmai is, de az álmokat már a valóság váltotta ki, a mindennapi tapasztalat. Telefonhívásokat kap aputól, kivégzik a kutyáját, majd emberek halnak meg.... Vagyis nem tréfa a dolog. 

S anyu, érthető módon egyre összébb zuhan. Egyébként gyanús az egész spiné. De olyan tragédia éri, amelyet már biztosan nem ő okoz magának... 

Vagyis két síkon nyomozhat Julia: a múltban, apu halála miatt, és a jelenben az anyut kísértő és célratörőn gyilkoló, halott apu végett. 

Ennél többet mondani tapintatlanság, hiszen krimiről van szó. 

julia_01_halalos_hazassag_06.jpg

Szerkezet és ritmus

Nos, ez az egyik szempont, amelyre az előszó felhívja a figyelmet. és Berardi sem felejti el megemlíteni a kötetvégi interjúban.

S olvasás közben nekem ez tűnt fel leginkább. (Tudod, szűzen olvastam, az elő- és utószó ismerete nélkül!)

Mert valóban roppant igényesen és gondosan felépített ebből a szempontból a történet. Kényelmes, követhető tempóban halad mindvégig a történet. A kényelmesség nem lassúságot jelent, hanem kapkodásmentességet, jól tálalt, bemutatott alakokat, eseményeket, fokozatosságot és elmélyülést mind a történetben, mind a szereplők lelkivilágában. A jelenetek, összefüggések tényleg remekül épülnek egymásra, akár anyu tragédiájának a fokozásáról, akár Julia bevonódásáról legyen szó. Le a kalappal! 

Viszont olyan történt, hogy csak oda meg vissza: kitaláltam a megoldást! Én! Aki úgy nagyjából még soha sem tettem ilyet! Jó, a kitalálásom nem igaz minden részletre, de a lényeg megvolt előre.

Nem tudom, ez a borotva-eszemnek vagy a képregény felépítésének köszönhető. (Kéz fel, mint a gyilkosos-játékban, ahol a játékosok kacsintással „ölik” egymást: „Gyanakszom!”)

julia_01_halalos_hazassag_04.jpg

A grafika

Na, ez egy érdekes szempont! Bár egy képregény esetében magától értetődő. Ugyebár. 

Berardi a következőképpen fogalmaz a kötetvégi interjúban. 

A rajzok teljesen átlagosak, nagyon szabályosak, mintha egy televízió képernyőjét vagy a mozivásznat néznénk. Úgy hiszem, az olvasó így jobban tud a szereplők „játékára” és a cselekményre fókuszálni, hiszen nem vonják el a figyelmét fantasztikusan szép, de sokszor meglehetősen öncélú grafikai megoldások.

Méltányolható szempont, bár nem feltétlenül így igaz az összefüggés. Mármint a szabályos képi megfogalmazás ellentéte nem feltétlenül az öncélú grafikai megoldás. A szabálytalanság nem feltétlenül öncélúság. Példák erre bármelyik művészetben az újítók kísérletezései. (Vajon Monet öncélú volt a stílusbeli újításaival? Vagy öncélú volt-e, mittomén, Mike Oldfield  korszakalkotó Tubular Bells-e a rock addigi teljesítményéhez képest? És sorolhatnám.) 

Ráadásul a szabályosság nem feltétlenül jelent egyformaságot. Tényszerű, hogy a Bonelli-képregények, szóljanak bármiről is, vámpírokról, a Vadnyugatról, rémálmokról, akármiről, realisztikusak. Általában nem kísérletező kedvűek. Sokszor éppen a részletgazdagság realitása a legszemgyönyörködtetőbb bennük. Ezt nem egyszer szóvá tettem akár a Dampyr, akár a Tex, akár a Dylan Dog, akár a Dragonero esetében. 

julia_01_halalos_hazassag_03.jpg

Mindez igaz a Julia-ra is. Most valahogy óvatosan kell fogalmaznom, nehogy félreérthető legyek: mindennel együtt a Julia-nak nem olyan lenyűgöző a képi világa, mint a fent említetteknek. Nem volt egyetlen képkockája sem, amely felett perceket időztem volna, a részletekben gyönyörködve. Ez idáig fikázás.

Ezért azonnal mellé is teszem a másik tényt: egy másodpercig nem volt semmiféle hiányérzetem sem, pedig az összehasonlítás adta magát a többi Bonelli képregénnyel. Az, amit láttam ebben a kötetben nem okozott ugyan képkockánkénti intellektuális orgazmust, de mert a grafikával egyébként baj semmi nincsen, s mert a sztori ritmusa, dramaturgiája olyan, amilyen, mégis csont nélkül bekerült az egész a szívcsücsökbe. 

Talán, mert van humora is. A képen a kéz a macska szerető gazdájáé. 

julia_01_halalos_hazassag_01.jpg

Ezen túl, ha fenti rajzokat megnézed, gondolom, egyértelmű neked is, hogy ha nem is hiperrealisták, ha nem is überrészletesek, de kifejezők és ötletesek. 

Mindez együtt azt eredményezte, amit kicsit fentebb már kikotyogtam, pedig az az összegzésnél szükségeltetett volna: sajna (tekintettel az anyagi lehetőségekre) tetszett a kiadvány, s Julia része lesz a privát Bonelli-s univerzumom kedvenceinek. 

 

Anagram Comics, Budapest, 2020, 140 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155947155 · FordítottaPócza Lilla 

7/10

2022 május vége. Tegnap sikeresen beapplikáltam egy ssd-t a laptopomba. Volt egy pont, ahol kicsit kétségbeestem, hogy mégsem takarítom meg a szerelés tizenezrét, de aztán a YouTube segítségével mégis megoldottam a problémát. Az oprendszert egy backup-fájlból úgy negyedóra alatt visszapakoltam, szerencsére csont nélkül. Zongorázhatatlan az élmény különbsége. 

Valahogy olyan kis lehangolt vagyok. Oka ennek néhány hétvégi tapasztalat és egy azt követő beszélgetés. Meg egy Republic-szám, amit két napja dúdolgatok, és próbálom eldönteni, hogy élményösszefoglalás-e vagy útmutatás? S közben valahogy mindent unok. Bakker, még az olvasást, meg az írást is. Mégis ez a kettő az, ami élményt ad. De értelmet a dolgoknak nem nagyon. De a mindenféle, bármilyen harcokat, küzdelmeket, konfliktusrendezéseket reménytelennek látom. Az elviselésüket meg értelmetlennek és rákkeltőnek. 

A napok legszebb része, amikor Szami bejön Lilivel a dolgozdámba. Nagyapának lenni jó. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr6617836555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása