A könyv címe összefoglaló. Mert nem csupán A fekete lovag című képregény szerepel benne. Bár kétségtelen, hogy az a legtestesebb alkotás az öt másik mellett. És ideológiai szempontból a legtisztább. 

A könyv címe felett nem véletlenül szerepel Hunyady József neve: ő az összes történet szerzője. Nem tudom, a maga részéről büszke lenne-e erre a kötetre? 

TARTALOM

Hunyady József: A bátrak csapata
(Megjelent a Tábortűz 1961/18. - 1962/6. számaiban)
Hunyady József: Hét vércsepp
(Megjelent a Tábortűz 1962/22. - 1963/4. számaiban)
Hunyady József: A fekete lovag
(Megjelent a Pajtás 1968/24-43. számaiban)
Hunyady József: Ördögfióka
(Megjelent a Pajtás 1970/1-13. számaiban)
Hunyady József: A vörös barikád
(Megjelent a Pajtás 1970/39-50. számaiban)
Hunyady József: Vörös szegfű
(Megjelent a Pajtás 1971/36-48. számaiban)

Hunyady Józsefről van adat az interneten. De a szűk életrajzi tényeken túl, nem túl sok mindent tudunk meg róla. Író, újságíró, fotós volt. Fotós örökségét mintegy véletlenül találták meg egy budaörsi ház padlásán. Jobbára a kortárs művészeket fotózta, művészetükre való tekintet nélkül. Készített portrét (messze a teljesség kísérlete nélkül) Koncz Zsuzsáról, a Metró együttesről, Latinovits Zoltánról, Sinkovits Imréről, Foky Ottóról, Gross Arnoldról, Jancsó Miklósról Zelk Zoltánról, Páger Antalról, Fábri Zoltánról, Máthé Erzsiről, Örsi Ferencről, Sztankay Istvánról és Töröcsik Mariról. Jó képeket alkotott. Néhányat itt megnézhetsz. 

Újságíróként dolgozott Várkonyi Nándorral a Sorsunk folyóiratnál, hét évig a Magyar Nemzetnél, a Pajtás újságnál, a Képes Újságnál. Volt dramaturg az Állami Déry Színháznál. Megjelentek elbeszélései és nagyon sikeres, jobbára több kiadást megérő ifjúsági történelmi regényei (A fekete lovag, Hét tenger vándora, Hollós vitéz, Pepito, Az égig érő vár, Aranyhorda, A napisten fiai, A király árnyéka, stb.).

Az e kötetben az ő műveiből megjelent képregények alapján nem gondoltam volna, hogy jezsuita nevelést kapott, hogy dolgozott kántortanítóként és a Várkonyi Nándoros újságkészítése is meglepő. (Várkonyi nevét Hamvas Béláéval szokták együtt emlegetni, ha ez segít valamit.) 

Nekem két könyvem volt tőle kamaszkoromban. Az itteni, címadó fekete lovagos és a Pepito. Mindkettőbe csak bele-belefogtam, de egyiknek sem jutottam a végére. Az utóbbinál csak halvány gyanú volt, hogy egyfajta helyes irányba terelendő gondolatok a célja, de biztosat nem tudtam volna róla mondani, mert mondom, el sem olvastam. A fekete lovag meg egyszerűen nem kötött le. Ahogyan nézegettem most Hunyady egyébként egykor sikeres könyveinek a sorát, rájöttem, hogy én tulajdonképpen semmit sem olvastam tőle. Ez nem feltétlenül őt minősíti. 

A képregények tartalmi része

Mondom is a meglepetés okát. A bátrak csapata egy fehérek által elnyomott, rabszolgasorban tartott és irtott néger népfelszabadítási történet. A hét vércsepp: partizántörténet. A vörös barikád Frankel Leóról szól, a Vörös szegfű Hámán Katóról. A fekete lovag a törökellenes harcokról és a nándorfehérvári diadalról. Az Örödögfióka kuruc-labanc történet.

Vagyis a hatból kettő munkásmozgalmi történet, egy népfelszabadítási, egy meg partizán. A képregények megjelenésének az idején ezek nem csupán történelmi visszapillantások voltak, hanem kőkeményen propagandának számítottak. S ez az ízük bizony ma is nagyon érződik. Akkor is, ha Frankel Leó és Hámán Kató tevékenységét nem szabad kiragadni a történelmi összefüggéseikből. De ezek az összefüggések oda-vissza igazak. Mert ezeket sem szabad kiragadni a történelmi összefüggéseikből, s mára világossá váltak a szocializmus tarthatatlanságai, Marx és Engels, majd Lenin tanainak gyökereiben való erőszakossága (proletárdiktatúra) is. Majd az ezekből fakadó körübelül háromszázmillió halott ténye is (vö. A kommunizmus fekete könyve). 

Hunyady jezsuita tanulmányai, kántortanító volta és a Várkonyi Nándorral való együtt munkálkodása vet fel kérdéseket e három történettel, interpretációval kapcsolatban. Az első sztori, a néger, oppárdon, fekete felszabadításos-történet sem önmagában árulkodó, hanem ismerve az akkori szocialista-kapitalista kétpólusosságot. Nem számonkérhető rajta a felszabadítási ideológia mára a BLM-ben elszabaduló, térdelés-kényszeres őrülete, de a gyökerei ott vannak. Akkor is, ha a fehér faj akkori rasszizmusa nem menthető. Ahogy manapság a feketéé is magyarázható ugyan, de nem indokolható. Mert a rasszizmus, ezt nap mint nap a fejünkbe verik, soha, sehol nem indokolható. (Más kérdés, hogy a gyakorlatban ez manapság kizárólag a fehérekre vonatkozik.) 

A történetek képi megfogalmazása

Zórád Ernő későbbi munkásságát ismerve meglepő. Mert miközben tipikus, mégsem teljesen rímel a későbbi, klasszikussá vált Zórád-stílusra. Tetten érhető rajtuk, bennük Zórád útkeresése. Nem csupán tusrajzok, hanem néha (azt hiszem) szénceruza-munkák és festmények is. Sokkal több a szürketónus alkalmazás és az elmaszatolt sejtettetés is. Sőt, a későbbi képregényeit ismerve itt mintha több lenne a történések merész perspektívákból szemléltetett ábrázolása is. 

De Zórád művészete, kiváló ábrázolóképessége már ezekből a képkockákból is teljes fegyverzetükben állnak előttünk. S ez jócskán feledteti velünk a tartalmi rész mondanivalójára életre kelt fanyalgást. Mert simán gyönyörködni lehet a rajzokban. 

Az ötből A fekete lovag felel meg leginkább a később tipikusan zórádosnak tekintett stílusnak. 

Ezek miatt a kötet nem csupán kultúrtörténeti érdekesség, hanem kimondottan esztétikai élmény is. Mert Zórád nem az ideológiára koncentrál, hanem az adott kor visszásságait emeli ki a rajzaiban. Erre mondtam azt, hogy a két munkásmozgalmi személy tevékenységét nem szabad kiragadni a történelmi összefüggéseikből. 

Beszéljenek tehát most történetként a képek!

A bátrak csapata

A realitás, a finom kidolgozottság annyira erőteljes, amilyet talán még nem is láttam Zórádtól. Ellenben, ha megnézed a két fekete férfi alakját, az is tény, hogy a finom kidolgozottság mögött éppen Zórád vész el. Ami csak ezért érdekes, mert ha volt már a kezedben valamelyik Tabán-albumja, akkor tudhatod, hogy azokban a képekben a részletesség, a kidolgozottság nem ment a saját stílusának a rovására, sőt, inkább kiemelte, erősítette azt. Ugyanez igaz az első, kikötős képre. A rajz nagyon szép, nagyon él, az aprólékosság itt éppen nem a fő jellemző: skicc-szerű, elnagyolt vonalak érzékeltetik a kikötő mozgását, sőt, a lármáját.

A történet egészére szerencsére ez a Zórád-mentesség nem igaz, Mitöbb, az, hogy nem egységes a rajzok stílusa, még az sem zavaró. 

Hét vércsepp

Ha értenék a festészethez, megmondanám, milyen technikával készültek a képek. Az adja magát, hogy nem tusrajzokról van szó. Leginkább szénceruzára tippelek. 

A fekete lovag

Ennek a történetnek a képi megfogalmazása már egyértelműen a megszokott Zórád-stílusban történt. Ami ezeket a képkockákat mássá teszi: a szürke tónusok használata. S itt érzékelhető, amit fentebb mondtam: a részletgazdagság egyáltalán nem dolgozik a zórádi stílus ellen. 

Ördögfióka

Nem keresem szántszándékkal, de nekem feltűnt, hogy ebben a történetben Zórád többet játszott a mélységgel-magassággal a megszokottnál. S jól állt neki. Itt nyoma sincsen a kísérletezésnek (bár a később született, két munkásmozgalmi történetben még lesznek rá példák), a kompozíciók, a vonalvezetés magabiztos, nincsen semmiféle kilengés.

A vörös barikád

Zórád érdeme, hogy a történetből nem a korai szocializmus süt át, hanem az egykori események árnyalt bemutatása. Még akkor is, ha a cél egy munkásmozgalmi figura bemutatása volt. Ha másképpen olvassuk, s főleg nézegetjük a képregényt, önfeledt merülhetünk el Zórád gazdag képzeletének és ábrázolástechnikájának fergeteges bravúrjaiban. 

Vörös szegfű

Magyarországon 2011 óta létezik törvény arról, hogy olyan kikről nem nevezhető el közterület hazánkban: akik „a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett”. Az MTA e törvényhez kötődő állásfoglalásában azt olvashatjuk Hámán Kató neve alatt, hogy róla közterületet elnevezni nem ajánlatos, mert a neve szervesen kötődik a 20. századi munkásmozgalom történetéhez. 

Már a történet címe is árulkodó. A rendszerváltás után az MSZMP-ből megalakult, majd azóta semmivé morzsolódó MSZP jelképe is ez volt: vörös szegfű. 

Ha nem tudnám, mikor jelent meg a képregény, a rajzok, az ábrázolásmód miatt hétszentség, hogy ezt neveztem volna meg a legkorábban elkészült munkának. Nézd csak az első rajzon egyértelműen átsütő, plakátolt szocialista realizmust! Van még ilyen később is a történetben.

Mi több, szavakban is előfordul a gyomorforgató propaganda: fiúk fociznak a placcon. Az egyiket azért nem veszik be maguk közé, panaszolja keserves arccal, mert az édesapja börtönben ül szervezkedésért.

Egyszerűen nem értem, miért nem húztam fel a szemöldököm Zórád miatt, hogy ehhez a nevét adta, és miért tettem ezt mégis Hunyady József miatt. Nincsen rá észszerű indokom, csak az elfogultság. 

* 

Egyáltalán nem bántam meg, hogy megvettem ezt a kötetet (A4-es nagyságú, kemény fedlapos, szépen nyomott, csak a kolofon-tartalomjegyzék oldal elrendezése furcsa egy kicsit). Természetesen Zórád miatt nem. Az Ördögfióka kivételével az összes szereplő távol maradt tőlem, a munkásmozgalmi lelkesedés kicsit sem érintett meg, de Zórád rajzai, festményei ismét és újra lenyűgöztek. És mert írtam is róla, kutatgatás közben megtudtam, hogy Frankel Leó nem esik az említett törvény hatálya alá, mert 1896-ban meghalt, és a törvény a 20. századról beszél csak. 

Gar-Wind, Ócsa, 2020, 128 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155201325

Történet: 3/10
Ábrázolás: 8/10

2022 júniusának utolsó hétvégéje. Azt hiszem, a tegnapi nap volt az, amikor a szimpátiám Dömdödömmel azonosulássá vált. Pedig a szavak embere lennék, vagy mi? Apatikus lettem, kétségbeesett, s közben mégis valami érthetetlen és értelmezhetetlen derűvel nézek ki a fejemből. Mi gondom van nekem, még a srácok is bevennének focizni, hiszen az apám nem ül szervezkedésért a börtönben. Különös tekintettel arra, hogy harminchárom éve nincs is már apám. Se.