Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Kondor Vilmos – Kalászi Benjámin: Budapest novemberben

Egy regényciklus utolsó kötetének képregénye. Összefoglalása. Valamicsodája.

2024. január 04. - Mohácsi Zoltán

kondor_kalaszi_budapest_novemberben.jpg

Könyvtárban voltunk. Csomó minden jött velem, velünk. Többek között ez a nyúlfarknyi képregény-füzetke is. Annyira nyúlfarknyi, hogy hazafelé a 9-es buszon, végig is olvastam. Nem kellett hozzá az egész út, a Kálvin tértől a Bogdáni útig. Nem csupán vékony, kevés a szöveg is benne. 

Nagyon kevés. 

Annyira kevés, hiába is származik íróembertől, hogy az már... De kezdem az elején! 

Az pedig ott van, hogy első utam a könyvtárban mindig a képregényes polcokhoz vezet. Kivétel nélkül. Ma Szerelmetesfeleségtársammal együtt voltunk a könyvtárban. Nagyon ritkán történik ez meg. Kiderült, lejárt az olvasójegye érvényessége. A megfelelő pultoknál meg ezren álltak sorban. De tényleg teljesen tele volt az aula. Annyira rengetegen voltak, hogy mire sorra kerültünk, el is fáradtunk, innunk kellett egy kávét. Meg enni egy meleg szenyát. S csak utána könyveztünk. 

Volt egy-két képregény, amit célzottan kerestem. Találtam azonban kettőt, amiről eddig nem is tudtam. Az egyik ez volt. A másik egy Nero Blanco Kit Carson. Arról majd egy következő bejegyzésben. 

Így kezdődött. S úgy, hogy a buszon... De ezt már meséltem. 

Kondor Vilmos író. Eleddig, ha jó számolom, tizenhét kötete jelent meg. Az első sorozata egy a 20. század eleji Budapesten játszódó noire krimisorozat volt. Nem olvastam. (Úgy egyáltalán nem olvastam még egyik könyvét sem.) Hogy a képregény megítéléshez ez szerencse-e vagy szerencsétlenség, nem tudhatom. Az első Budapestes könyvéből, a Budapest noire-ból készült filmet láttam, de úgy nagyjából semmi sem maradt meg belőle. Az sem, hogy tetszett. Olyan kis egynek elmegy-darabként él bennem. 

Vagyis a filmet leszámítva tegnapig teljesen szűz voltam Kondor Vilmosból. 

Mesélj, apuskám!

Ezt olvasom a fülszövegben: 

Gordon Zsigmond, a sokat látott zsurnaliszta tíz év után, 1956 őszén bukkan fel ismét Budapesten – a forradalom kitörésének éjszakáján. Ugyan nem kereste a lehetőséget, hogy leszámoljon Wayand Tiborral, az emberrel, aki minden rosszat megtestesített ebben az országban, a sors mégis összehozta vele a Köztársaság téren, a forradalom legvéresebb helyszínén. Gordon tudja, hogy a jövőt csak a múlttal elszámolva – egyesek szerint leszámolva – lehet építeni, és amikor lehetősége nyílik a minden rendszerhez tökéletesen idomuló Wayanddal szembenézni, egy percre sem habozik…

Az mondjuk első olvasatra feltűnt, hogy a két fő szereplőnek mennyire tipikusan magyaros neve van: Gordon, Wayand. Jó, hát nem lehet mindenki Kovács, Szabó, Nagy, Kiss vagy Molnár, ez igaz. S Gordon vezetéknevű ismerősöm ténylegesen létezik. Oké sikoljunk el a nevek felett 

A helyzet az, hogy mivel a füzetke mindössze harminckét oldal, mire a fent vázoltakat átlátjuk, a sztori végére is értünk. Vagyis a fülszöveg nem tréfál: nagyjából mindent elmond. Annyira mindent, hogy minden más szinte szinte nincs is benne.  

kondor_kalaszi_budapest_novemberben_09b.jpg

Nem tudom eldönteni, kevés-e, ami kevésnek tűnik? Önmagában talán nem. Vagy mégúgy is... Mert az, hogy Gordon és Wayand természetes ellenfelek, valahogy nem sikerült átélnem. Azt sem, miért is a zsigeri ellenszenvből fakadó párharc kettejük között. 

Nem vonom kétségbe, hogy léteztek, léteznek politikai metamorfózisokon átesett gerinctelen csúszómászók, akik nem természetes ideológiai fejlődés során, hanem pragmatikus kényszerek által forgatják a köpönyegüket. Az sem kérdéses, mennyire szimpatikus ez az forduló széllel változó elkötelezettség. De önmagában, hogy az ilyen elvtelen emberektől hányni kell valahogy nem tölti ki ezt a képregényt. 

kondor_kalaszi_budapest_novemberben_03.jpg

Mondjuk az legalább szerencse,hogy Kondor megkísérelte élő alakokkal megtölteni az '56-os sztorit. Eleddig a részemről még nem találkoztam olyan könyvvel, filmmel, ahol '56 eseményei ne csupán papírmasé díszletet,  jelentettek volna a klisé mondanivalóhoz. Ilyen volt filmen a Szabadság, szerelem, és ilyen képregényben a Budapest angyala. Ami rajzaiban lenyűgöző. Pont. 

Megdöbbentő: az utóbbi rajzolója, 
FUTAKI ATTILA
tegnapelőtt hunyt el.

Harminckilenc éves volt.

kondor_kalaszi_budapest_novemberben_futaki.jpg

A kép forrása a Glamour magazin, egy Futaki Attilával készült interjú illusztrációja

Nyugodjék békében!

Ne is pepecseljünk vele tovább! 

Illetve egy mondat erejéig még de: könnyen lehet, hogy csak az adaptáció nem sikerült igazán jól, mert a regény tetszési indexe a Molyon 89%-os, s az egyáltalán nem rossz arány. 

A rajzokról, papikám, na azok...!

Nem láttam még Kalászi Benjámin más alkotását. A Moly nyilvántartásában mindössze egyetlen másik, valamelyest, de nem miatta vitatott kötet szerepel, amelyet illusztrált. Amikor belelapoztam ebbe a füzetbe, ránézésre nem vett meg kilóra. Csak második, alaposabb megnézésre. Figyeld csak! (Galéria következik ne állj meg az első képnél!)

Láthatod, a képregény fekete-fehér. Nekem ezzel az égvilágon semmi bajom nincsen. Sőt! Az is világos, hogy bár szürkeárnyalatosak a rajzok, Frank Miller Sin Cityi-je azért ihlető forrásnak bizonyult. De csak ihletőnek, nem lett belőle plagizáció. Rendben vannak az arcok, a mozdulatok, felismerhetők az alakok,kidolgozottak az utcaképek, az épületek, jók az oldalkompozíciók. Mi kell még egy jó képregényhez? Mármint a legalább ennyire kidolgozott történeten kívül. 

S akkor, mi van úgy összességében? 

Az van, hogy hiányérzet maradt a Budapest novemberben képregény-változata után. Mintha egy trailert néztem/olvastam volna. Vázlatot. Szinopszist. Két-három sör közben elmesélt történetet, ahol, amikor a részletek finomságait az alkohol már elmosódottá, ezáltal feleslegessé teszi. 

Hiába jó figura a két angol nevű magyar, a motivációk, a jellemek árnyaltabb megmutatása sehol se nincsen. Ahogy egy nem magyar előismeretek nélkül '56 történéseiről se tud úgy nagyjából semmit. Hogy mi volt ez az egész, ki lőtt kire a Szabadság téren, mennyien maradtak ott, meg a pesti srácok, meg a Corvin-köz, meg november 4-e és az azt követő összeomlás tragédiája, illetve az egészet követő véres megtorlás, Kádárostul, Biszku Bélástul, Nagy Imréstül, Mansfeld Péterestül. Akkor is, ha értem én, hogy ez nem történelemkönyv és főleg nem történelmi tabló. Ilyen szempontból a Budapest angyala jobb volt, bár az sem az igazi. 

Mondjuk Kádár neve el sem hangzik, pedig már novemberben vagyunk, vagyis a keleti határunkat átlépték a szovjet csapatok. Horthyé meg, akinek '56-hoz az égvilágon semmi köze nem volt, kétszer is. „Ki érti ezt? Én nem!”

Sokkal többet nem tudok mondani. Ha a füzetke könyv lenne, az én mesém is tovább tartott volna.

Viszont innentől Kalászi Márton neve már sokat mondóvá vált. S ez sem kevés! Mi az, hogy, nagyon is! 

kondor_kalaszi_budapest_novemberben_04.jpg

Nero Blanco Comix, Budapest, 2022, 32 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155524738

7/10

2024 januárjának az első hete, annak meg a közepe. Nagyon telik ez a szabadság. Túl nagyon. Alig van már három és fél nap. Úgy volt, hogy ma elmegyünk Balatonfüredre a Balaton parton létesített jégpályára korizni egyet, kipróbálni Szerelmetesfeleségtársam múlt héten vásárolt koriját, de Csemete bejelentkezett, hogy a párjával átugranának, koccintsunk már egyet. 

Meg olyan mocsok szél is fúj, meg alattomosan csapkodja a szitáló esőt, hogy még a holnapi nap is kérdésessé vált. Meglátjuk. 

Jó élni. Az unokám meg hétfőn lesz két éves. Milyen gyorsan öregszik a kis angyal! :-D

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr2218294287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása