AMI ÚJ AZ ROSSZ
A könyvecskét a héten találtam a Pethe Ferenc téri Könyvmegállóban. Mindkettőről, a szerzőről is, az irodalmi alakról is tudtam valamit, de közelebbről egyiket sem ismertem eddig.
Szóval erről van szó, egy szerző és egy irodalmi alak, de a kettő nem tartozik össze. Az irodalmi alak nem e szerzőtől származik, ő csak felhasznál, észrevételez, véleményez és alkalmaz. És elég sokat idéz az irodalmi alak szülőatyjától.
A könyvecske majdnem rögvest elolvasása után arra jutottam, hogy érdemes lesz a későbbiekben mind a szerzővel, mind a felhasznált irodalmi alakkal szorosabb ismeretséget kötnöm.
Lássuk az alapokat!
POZSONYI ÁDÁM újságíró, író, punkzenész, hivatásos liberális-pukkasztó, megrögzött múltban élő. Tehát kapásból és csípőből szimpatikus ember. (Aztán persze, ki tudja. De az indulás jó.) Alapelve, hogy ami új, az rossz.
Megtorpan az ember, de nem vitatkozik, amíg nem mélyülnek az ismeretei. Majd utána, ha van mivel és miért. Meglátjuk, lesz-e?
GÖRE GÁBOR irodalmi alak. Gárdonyi Géza figurája. 1892-ben jelent meg róla az első írása a Magyar Hírlapban. Amit aztán sorozattá írt. Göre Gábor Lepend község bírája, aki levelekben fejti ki erről-arról a véleményét, archaikus, de hihetetlenül tréfás nyelvezettel.
Lássuk, mire mennek ketten!
Pozsonyi Ádám világlátása
Nem csalás, nem ámítás, a szerző máshol is kifejti: ami új az rossz. Nem viccel, nem csak figyelemfelkelt, komolyan így is gondolja. A balos ideológia, a belőle fakadó liberalizmus is új, ezért életképtelen. A liberalizmus az eltörlésből, a kipróbálatlan, át nem gondolt új ötletek gyakorlati kierőszakolásából élt mindig, élt ma is. Legyen szó akár a női egyenjogúságról, akár a kommunizmus vérgőzős, gyilkos marhaságáról, akár a működésképtelen demokrácia mindenkire erőltetéséről, akár a szexualitás szabadosságáról, akár az egyén közösség feletti jogairól, a gyermekjogi furcsaságokról, az LMBTQ-kisebbség mindenkire erőszakolásáról, a BLM egyértelmű fajgyűlöletéről, a migráció öngyilkos erőltetéséről, bármiről, akármiről.
A liberális demokráciát Pozsonyi Ádám diktatúrának tartja. Csak éppen leplezett diktatúrának. Ma olvastam valahol tőle egy gondolatot, de képtelen vagyok megtalálni, hogy pontosan idézhessem. A lényege az volt, hogy minden esetben az jelenti a diktatúrát, amiről nem szabad beszélni. Ebből adódik, hogy azok a diktátorok, akik ennek érvényt szereznek.
Úgy gondolom, innentől elég pontosan helyben vagyunk. Mert, hogy O1G, ezt orrba-szájba lehet hangoztatni. Azt is, bátran ki szabad mondani, hogy ezek úgy lopnak, akár a szarka. Ám Pozsonyinak még a könyveit is eltüntették egy könyvesboltból, amikor azt találta mondani, hogy Esterházy Péter nem volt jó író. Volt, aki ekkor kimondta, hogy Esterházy Péter írásait márpedig mindenkinek szeretni kell, mert aki nem szereti, nem magyar. Nesze neked!
Nekem. Mert basszus, most nézek csak szembe önmagammal: többször hangoztattam már, hogy nem szeretem Esterházy írásait. Zseniális nyelvvel ír a lila semmiről. Levonom a konzekvenciát, márciusban majd az ingem alá tűzöm csak a kokárdát.
Aztán amikor Dúró Dóra ledarálta a gyalázatos célú Meseország mindenkié című könyvet, olyat is talált mondani Pozsonyi Ádám, hogy ugyan, nincsen ezzel semmi baj. Az írása után egy villáminterjúban megkérdezte egy riporter tőle, mit szólna hozzá, ha az ő könyveit égetnék el? Pozsonyi úr ránézett, és bólintott.
– Égesse!
– Tényleg?
– Hány példányt kér? Nagyobb tételre kedvezményt tudok adni!
Szóval könyvégetés.
Az eset felborzolta a kedélyeket. Dúró Dóra bedarált egy példányt, Fluor Tomi pedig nyilatkozott a HVG-nek egy rettegőt: „Most könyvet égetünk, jövő héten akasztani fogunk? Mi a terv?”
(Ez kb. akkora baromság, mint hogy ha ma meggyújtjuk a tűzhelyen a gázt, holnap falvakat fogunk égetni, holnapután embereket.)
Az átlagpolgár azért zömmel normális, így vagy utálkozik, vagy elfordítja az arcát, de van, aki tétova.
„Én nem tartom helyesnek, hogy megjelent, nem örülök, hogy létezik, de ilyet nem csinálunk” – olvasom egy kommentben.
Miért?
Nem tartja helyesnek, hogy az a tárgy van, de helytelennek tartja, hogy most már nincs?
Ez az elmúlt évszázad kondicionálása, ami a könyvből mint tárgyból egyfajta szentséget csinált.
„Könyvet nem semmisítünk meg.” Sokan ezt úgy ismételgetik, mint valami bibliai parancsot vagy a szorzótáblát.
Holott nem a kéziratot és nem az írót semmisítik meg. Ahogy ha bezúznak egy roncsautót, nem a porlasztó feltalálóját és nem a Ford T-modell eredeti tervrajzát semmisítik meg.
Megkérdezném: az, hogy valaki könyvet semmisít meg, mitől más, mint az, hogy a könyvet nem engedjük megjelenni? A széljobb meg az egyház bizonyos korszakokban tett ilyet, a kommunisták meg nem engedték, hogy megjelenjen. Ma pedig a nemzetközi libertáriánus diktatúra átírja a könyvek tartalmát – tehát megsemmisíti.
Mert az egyenlő a megsemmisítéssel.
A leglényeg: Pozsonyi Ádám szerint a világ ott van elrontva, hogy halad az idő, és az idő haladását, a világ változását a legtöbben összekeverik a fejlődéssel. Pedig ami változás, az nem biztos, hogy fejlődés. Sőt!
A könyv tartalomjegyzéke világosan és pontosan megmondja, mi mindenről van szó benne.
Haladó eszmék, utópiák és világmegváltás
A tudomány hiábavalóságáról
Az emancipáció tébolyáról
A modern oktatásról
Ne utazzunk. Minek?
A faji kérdés
Tömeg, egyenlőség, demokrácia
A modern kultúra
Miközben rengeteg mindenre teljesen hevesen bólogattam olvasás és mosolygás közben, azért magával a kiindulási alappal komoly problémám támadt. Mert Pozsonyi Ádám sem gondolhatja komolyan, amit gondol.
Ám a haladó ember az ilyen. Meglát valamit – legyen szó akár egy közönséges használati tárgyról, mint amilyen például egy nadrágtartó, egy irodalmi formáról vagy gazdasági berendezkedésről –, s valami beteges belső sugallat hatásárára nem képes azt úgy hagyni ahogy van – ahogy azt az Úristen megteremtette –, hanem neki mindenképp meg kell azt változtatnia. Bele kell piszkálnia a szerkezetébe. (25. oldal)
Namost a kérdés, ugye, melyik az az állapota a dolgoknak, amelyeket meg kell őrizni, hozzá nem szabad nyúlni, amelyik abban az állapotban van, ahogyan az Úristen megteremtette? Mert ugye, akkor az a tökéletes fundametuma mindennek, ami csak van e sárgolyón. Annál jobb semmi sem lehet.
A könyvecske kiabáló problémája ez: nem derül ki a fenti kérdésre a válasz. Mert rendben, viszolyogva utáljuk együtt a baloldali liberalizmus összes beteges, gyilkos, emberellenes elképzelését és megvalósítási formáját, a liberálnácizmust annak minden politikai és gazdasági vonatkozásával. De melyik az a történelmi idő, ahol megtorpanjunk, amit viszonyítási pontnak használhatunk? Ahonnan és amitől eltérni nem szabad, mert jön a szakadék.
Máshol, egy interjúban egyébként Pozsonyi Ádám elmondja, hogy az édenközeli állapotot valahol a középkorban lelte meg magának. A miértre nincsen válasz. Így jelen tudásom szerint a válasz: csak. Bennem azért erőteljes a kétség, hogy az Úristen a középkori társadalmi és gazdasági állapotokat gondolta volna édeninek a teremtéskor.
Nem véletlen, hogy a lényegi problémák gyakorlatilag évezredek óta ugyanazok, s már csak abból is látszik, hogy a tudomány, mint olyan, felesleges dolog, hogy a négyezer éves színdarabok ma is aktuálisak, ellentétben az akkori találmányokkal. (30- oldal)
Értem én, mire gondol, Ádám úr, csakhogy úgy, ahogyan itt megfogalmazza, az bizony nem igaz. Nem vagyok veszett tudománypárti, igaz, -ellenes sem, de azért annak igazságát vitatni, hogy a társadalmi változásokkal ellentétben a tudomány eredményei egymásra épülnének, dőreség. Az, hogy az ember jelleme, a gyakorlati erkölcse, etikája képtelen a lényegi változásra, nem jelenti azt, hogy a lézeres szemműtét tökéletesen felesleges dolog lenne. Ugyebár. A tudomány mai problémái lényegesen magasabb szintűek mint a négyezer évvel ezelőttié. Szemben az erkölccsel, az etikával és társaikkal. Mert azzal ugyanott nyűglődünk, ahol négyezer évvel ezelőtt próbálkoztunk. Ma már nem a kerék alkalmazásának a technikai kivitelezése, a tökéletesen köralak létrehozása, a kopó fafelületek védelme, a lőcs megfaragása és rögzítése a fő probléma. Jól is néznénk ki!
Arról nem beszélve, hogy az egyház, a vallás, a kereszténység a régi rend alapja volt. Viszont az egyház, a közkeletű vélekedéssel szemben nem volt tudományellenes. A Galilei-ügy, Girodano Bruno esete sokkal inkább fiaskó, mintsem törvényszerűség. Bizonyítja ezt, hogy a legtöbb régi tudós egyházfi volt.
Mindezzel együtt a könyv olvasása közben alapvetően végig tapsoltam. Mert bár meghökkentő Pozsonyi úr néhány sarokkő-állítása, utána gondolva, ha kicsit világosabban, jobban kifejtett állapotban állna előttünk, vita helyett kezet fognánk vele.
A jobb megértés végett, mert azért érzem én, hogy nem pusztán világnézeti gegről van itten szó, már fel is írtam a könyvtári listámra Pozsonyi úr nevét, fogom keresni a könyveit, mert mit lehet tenni, ha egyszer szimpatikus, amit művel és állít. S a közös ellenfél(ség) összehoz, ugyebár.
Persze a modern ember már gyakran a férfi és női szerep különbözőségét sem ismeri el. E tekintetben is a nagybetűs egyenlőséget hirdeti.
A ,»haladás« tudniillik mindig a kiegyenlítődésre, a szintek kiiktatására, a különbségek (és különbözőségek) eltörlésére törekszik. (Ez maga a baloldaliság lényege.)
A jogok hangoztatásával – a kötelesség, a teljesítmény és a minőség fogalmának elhallgatása mellett mindig az alsóbb, primitívebb, szakrális szempontból alacsonyabb szinteket hozza nyerőbb helyzetbe. Így voltaképp az egyenlőség sátáni jelszavára hivatkozva, a darabszám uralmát hirdeti, s a minőség helyett a mennyiséget részesíti előnyben. (Ez legfőbb hibája a demokrácia nevezetű fejlődési zsákutcának is.)
[...]
A bomlasztás érdekében – a szintek kiiktatása,lenullázása – érdekében felhasznált aktuális áldozat (értsd: felszabadított) persze azt hiszi, mindez az ő érdekében történik, roppantul boldog, s nem látja meg, hogy diadala bizony rövid életű. Őrá mármint hivatkozási alapra – mindössze addig volt csak szükség, míg a felette álló szintet kiiktatták, ledöntötték trónjáról, aztán már igen hamar ő következik, s minden frissen megszerzett kiváltsága (szabadsága) megy a süllyesztőbe az őalatta álló, következő szint „haladása", felszabadulása érdekében. (A folyamat remekül végigkövethető az un. »nagy francia forradalom«, vagy az 1917-es oroszországi világmegváltó elmebaj történetének tanulmányozásakor, úgyhogy jelen sorok írója arra figyelmezteti kedves női olvasóit, ne örüljenek túlságosan annak, hogy férjük többé már nem uruk és parancsolójuk, nem felettük álló kaszt s hatalmi szint, ugyanis már elkezdődött az ő (mármint a nő), saját gyermeke feletti »uralmának« a megkérdőjelezése is.
A baj csak az, hogy a világ - bárhogy is erőltetik »bizonyos« erők nem tud részt venni a ,»haladás« vitustáncában. Képtelen úgy ropni a keringőt, ahogy azt beteg elmék megálmodták. Nem úgy van megalkotva. (46–48. oldal)
Göre Gábor bíró uram
Gárdonyi Géza alakja, ahogyan azt említettem. Állítólag Gárdonyi a későbbi éveiben már röstellte ezeket az írásait. Pedig igen tréfásak, ahogyan a Pozsonyi Ádám által idézett, hosszabb részekből is kiderül.
Ám éppen az idézetek keltették bennem azt a gyanút, hogy Gárdonyi nem úgy gondolta az általa megteremtett alakot, ahogyan azt Pozsonyi Ádám értelmezi. Az idézetekből ugyanis nekem annak éppen az ellenkezője jött le. Mondom úgy, hogy az eredeti művet, annak teljességében még nem olvastam.
Milyen ember Göre Gábor? A benyomásom szerint haladásellenes, az újhoz alkalmazkodni, a régitől akár gondolatban is elszakadni képtelen, vidéki értelmiségi. Aki kerékkötője mindannak, ami más, mint amit ő megszokott. Vagyis a bevett keréknyomokról még gondolati szinten is képtelen letérni. Begyöpösödött. Fafejű, gondolkodni képtelen. Aki elveti a kombájnt is, mert a kaszát szokta meg. Akinek nem kell a csépélőgép, mert van cséphadaró.
Vagyis Gárdonyi mintha a vidéki elmaradottság ellenében és nem a haladás ellen alkotta volna meg Göre alakját. Ez megmagyarázza Gárdonyi későbbi röstelkedését is.
Ha igazam van, akkor Pozsonyi Gárdonyi-értelmezése sokkal inkább parafrázis, szellemi játék, mintsem helyretétel. Ami azonban a mondanivalója értékét cseppet sem csorbítja vagy hitelteleníti.
Mühlbeck Károly rajza, aki Gárdonyi kérésére elkészítette a Göre-könyvek illusztrációit
Magánkiadás, Budapest, 2008, 144 oldal · ISBN: 9789638803801 · Illusztrálta: Mühlbek Károly
8/10
2022 októberének első napja, szombat. Megint aktív semmittevéssel, összebújással, írogatással, rövid főzőcskével, bőrkeményedés eltávolítással, kicsi takarítgatással, evéssel, alvással, névjegykártya rendeléssel, képregény-letöltögetéssel eltelt, békés, nyugis, esős nap. Persze mindez Szerelmetesfeleségtársammal édeskettesben.
