Bevallottan önkényes válogatás Moha (azaz én)
2022-es blogértékeléseiből
Meg sem próbálok naprakész lenni. Főleg mert annyi, de annyi restanciám van önmagam felé. S mert abban a helyzetben vagyok, hogy nem kötelező olvasnom, pusztán élvezetből teszem.
Viszont idén az ízlésem nem találkozott annyira az olvasóim ízlésével, mint tavaly. Amikor is volt tízezres olvasottságom is egy bejegyzésen. Idén az ezret is csak alulról nyalogatta az írásaimra kattintók létszáma.
Lehet, hogy az idei olvasottságcsökkenés az értékelt képregények növekvő számának szól. Különösen, hogy ezek többsége eredetileg a Sergio Bonelli Editore kiadása volt. Mivel ezekből viszonylag sokat olvastam, könnyen lehet, hogy jobbára csak én voltam lelkes.
Sikerkönyv nem került a listámra és a napi politikával foglalkozó sem volt. Magamra vessek.
Csúnya dolgot mondok: igazából nem érdekel, hányan olvassák az értékeléseimet. Nem azt mondom, hogy teljesen hidegen hagy, de különösebben meg sem hat egy-egy bejegyzés olvasottabb. Ahogyan az sem kerget depresszióba, ha éppen csak néhányan kattintanak rá egy munkámra. (Ha pénzért írnék, nyílván érdekelne. )
Kizárólag abban az esetben érdekelnek a számok, amikor szeretném, ha egy könyv ismertebb lenne. Idén ilyen mindenekelőtt a Címszereplő volt.
Tehát akkor az idei olvasmányaimból ezeket emelem ki, és ajánlom neked szeretettel.
*
J. I. Almighty: A Címszereplő
Számomra ez volt az év könyve. Pedig csak a szerző kérésére olvastam el.
J. I. Almighty magyar. Nem hivatásos író, bár több kötete megjelent már, polgári foglalkozása van, abból él. Emiatt igen lassan ír.
Ez A könyve csuda érdekes: tulajdonképpen önmaga a főszereplője, anélkül, hogy szerepelne benne. Ahogyan a szerző álneve is annyit tesz: Mindenható.
Vagyis a könyv főszereplője a Mindenható. Isten? Író? A történet egy bolondokházában kezdődik, és a metafizikában folytatódik.
Nem vékony, de letehetetlen alkotás. A megfejtése nem feltétlenül egyszerű, de mégsem olvashatatlanul elvont, és semmiképpen sem lila.
*
Kurt Vonnegut – Ryan North – Albert Monteys: Az ötös számú vágóhíd 
Igen, ez a történet az a történet, Vonnegut regénye Drezda értelmetlen, a szövetségesek általi elpusztításáról. De csak a történet ugyanaz, ez nem a regény. Ezt a több szerző jelölése is egyértelműen jelzi. Egy képregényről van szó.
Egy olyan képregényről, amely nem csupán lerajzolja Vonnegut zseniális regényét. hanem tökéletesen hozza annak szellemiségét is. Minden lapja, képkockája kincs! Elfogult vagyok Vonneguttal is, ezzel a regényével is, ezért az utóbbi mondattal nem kicsit állítok.
*
Dudás Diána:
Az én szcientológia sztorim (Egy volt szcientológus igaz története)
Itt is pontosan arról van szó, amit a cím takar: egy bizonytalan ember biztos pontot keres, és úgy gondolja, a szcientológiában meg is találta. Aztán ahogyan egyre mélyebbre merül az L. Ron Hubbard által alapított, s hosszú évekig az ő intsrukciói által működtetett szervezet tagjaként a tanításban, úgy válik egyre inkább függőbbé, s úgy záródnak le előtte a visszaút lehetőségei.
Ahogy telik az idő, Diánának úgy fogy a pénze, s úgy lesz egyre világosabb a számára, hogy valami nagyon visszataszító dologba keveredett.
A könyv olvastatja magát, és ahogyan mondani szokták, ha csak a fele igaz, már akkor köztörvényes bűnei vannak ennek az egyháznak.
*
Dampyr 1. – A velencei baba – A kísértetkórház
A Dampyr egy fumetti-sorozat. A fumetti az olasz képregényeket jelenti. A sorozatot a Sergio Bonelli Kiadó adta ki eredetileg, Magyarországon elsősorban, de nem kizárólagosan a Frike Comics és a Gaboo jelenteti meg a kiadványaikat. A Dampyr horror-történet. Amitől még akár rossz is lehetne, sőt! Ám eszébe sincsen ilyet tenni.
Ennek a kötetnek a rajzai az átlagosan is kiváló színvonalból is kiemelkednek. Nem győztem falni a szememmel. Vannak dolgok, amikért önmagukban érdemes megszületni. Ilyen Szerelmetesfeleségtársam. Ilyenek a gyerekeim. Az unokám. Ofi barátom. Egy hegytetőről a táj. Ilyenek ezek a hétvégi vagy szabadságos hajnalok, forró kávéval, fülben zenével. S ilyen esztétikai élmény ez a kötet is.
*
Koska Zoltán: A nagy Csé (Fejezetek egy képregényíró történetéből)
Mondtam, hogy idén elég sokan képregényt olvastam, ugye? Ez is az. Életrajzi képregény. Az élet, amit feldolgoz Cs. Horváth Tibor élete. A Nagy Csé-é. Aki így-úgy, a maga ellentmondásos életével, tevékenységével és életművével a magyar képregényművészet dojenje, sarokköve, talpra állítója, életben tartója és fő kerékkötője volt.
Ellentmondásos, nemdebár? A könyv pedig a maga szuggesztív rajzaival, remek dramaturgiájával informatív, de ennél sokkal több: élvezetes összefoglalása a magyar kultúrtörténet egyik nem egyszerű figurájának az életéről.
*
Pascal Bruckner: Csaknem tökéletes bűnös (A fehér bűnbak megteremtése) 
Azért idén is volt politikai, társadalomtudományi olvasmányom. Ez esetben a Századvég kiadó Furor Politicus sorozatának egyik darabja. A címe és az alcíme önmagáért beszél. Mi másról szólna a könyv, mint az önfeladás művészetéről, arról, hogyan vágja fel a píszi oltárán az ereit kontinensünk.
A feminizmus, a rasszizmus és a migráció: a három terület, amelyet Európa teljesen feladott, amellyel kiheréli önmagát. Tudod, az AIDS is azért pusztító betegség, mert éppen az immunrendszert teszi tönkre, amely legyőzhetné. Ellentmondásos a dolog, de a szeretetnél nincsen ugyan nagyobb erő, Európát mégis a tökéletesen félreértett filantrópia teszi tönkre és fogja elpusztítani. Mondja a könyv. És elmondja, miért és hogyan.
*
Sean Murphy: Batman – A fehér lovag
Nos, aham, megint képregény. Én előre szóltam! S figyeld csak, döbbenet, egy Batman-sztori. Mert az amerikai képes cuccok annyira nem szoktak nekem bejönni. A szuperhősösök meg pláne untatnak.
Ám Joker figurája, apám, az valami annyira kitalált, feltalált, eltalált, megtalált dolog, hogy az csuda! S itt még ez a ki-, fel-, el-, meg- is kap egy csavart: Joker gyakorlatilag jófiúvá válik, mintegy Gotham kvázi megmentőjévé. S persze Batman kerül az asztal túlvégére: egyszerre azon kapja magát, hogy ő lett a rosszfiú, a társadalom ellensége, a gazdaság fő megcsapolója, mindeneknek kerékkötője, megakasztója, tönkretevője. Szerintem már a felvetésre fejet kell hajtani, de a kivitelezés annyira pazarul sikerült, minden értelemben, hogy lám, egy amerikai, szuperhősös sztori a kedvenceim közé került! Becsüld meg!
*
Campbell – Manning: Az áldozatkultúra sikertörténete
Ha bármilyen kisebbség vagy, sértődj meg és félj: győzöl! Állandóan félj és sértődj meg mindenen: biztosan a győztesek között állsz majd! Avagy teljesen meghülyült a világ. Mert igen, teljesen meghülyült a világ!
A hülyeség sajnos nem büntetendő cselekmény, így a hülyék szabadon futkároznak a világban. És terjesztik az elképesztőn beteg eszméiket. A világ azonban nem ezért hülye, hanem azért, mert ezeket a hülyék által terjesztett hülye eszméket a magáévá teszi és hihetetlenül hülye gyakorlatot csinál belőlük, majd kötelezővé is teszi ezt a hülye gyakorlatot.
A szent demokrácia így válik szent szarrá, mert a kisebbségben levő áldozatok simán leuralják, irányítják a többséget, tematizálják a közbeszédet és meghatározzák a kötelező hangnemet, viselkedést és viszonyulást. Önmaguk iránti szánalmuktól könnyes szemmel ásatják meg önnön társadalmuk sírját. Mert a túlérzékeny, hisztis csecsemők életképtelenek, miközben azt hiszik dehogyis azok. Bakker, egy csecsemőt még egy macska is fel tud lökni!
*
Kockás 105. – A „Valerian”, a „Thorgal” és a „Kid Lucky” bemutatása
A Kockás magazinról nem szoktam rendszeresen írni, holott egy ideje viszonylag rendszeresen megvásárolom. Vagyis úgy igazabb, hogy nagyon rendszertelenül nem teszek ilyet. Legalább egy olyan történet mindig van benne, amire kíváncsi vagyok.
A magazin 105. számán keresztül két igazán jól sikerült és egy igen gyengus sorozatot mutattam be.
A Valerian, amiből Luc Besson látványos, bár tartalmában eléggé lufi filmet is készített sci-fi sorozat két fiatal birodalmi ügynökkel a főszerepben. Az egyik persze Valerian. A másik egy lány, vagyis inkább nő, Laurelin. A Thorgal nagyon ügyesen egyensúlyoz a sci-fi és a fantasy határán, miközben a története is érdekes és izgalmas. S főleg, hiszen képregény, a rajzok is szemrevalók, élettelik.
Minden más nem feltétlenül pozitív kritika. De leszögezem: rendszeresen vásárolom a Kockást.
*
Hendrik Groen: Lesz ez még így se (Hendrik Groen 1.) 
Idősotthon, hát persze, naná, hogy tetszik! Mármint nem az idősotthon, hanem az arról írott könyv. Persze nem tetszene, ha nem lenne jól megírt, empatikus, tréfás, az öregség mindennapi jelenségeivel szemben ironikus, önkritikus könyv. Viszont tetszene akkor is, ha nem egy idősotthonban dolgoznék. De az mégiscsak rátett egy lapáttal.
Szóval nagyon derűs, nagyon szimpatikus, nagyon kellemes, nagyon emberi regényt olvasol, ha olvasod. Hát olvasd, én mondom neked!
*
Bókay János: Az idegen
Ez a kötet következménye volt egy másiknak, amit a kaszásdűlői Könyvmegállóban találtam. Annak a címe volt megkapó: Megvédtem egy asszonyt. Nem volt falrengető, de volt benne valami: annyi derű és annyi könnyed szépség, hogy kíváncsi lettem Bókayra. Akinek addig a nevét sem hallottam. Körülnéztem a netes antikváriumokban, ez a kötet is onnan érkezett.
A könyv címe nem a migránsokra utal. Sokkal inkább metafizikai a kérdés: miért idegen e Földön az, aki Ember? Van rá válasz, csak szomorú a tartalma.
Szép ez a regény, na! Ne gondolj arra, hogy giccses, nyálas: férfiasan szép. Kár, hogy elfeledett. Ez és a blogbejegyzésem a reklámja.
A címszereplő írója, J. I. Almighty mellett egyértelműen Bókay az év felfedezettje számomra.
*
Bókay János: Egy rózsaszál szebben beszél... 
Ha azt mondod nekem jó pár hónappal korábban, hogy egy operett megszületésével foglalkozó könyv lesz az egyik legkedvesebb olvasmányélményem az idén, tisztesség ne essék, de nem kinevetlek, hanem tele pofával kiröhöglek. De komolyan! Mert én és az operett...
Persze a csapda Bókay neve volt. Aztán meg, hogy a könyv egyik főszereplője Heltai Jenő. Meg Fedák Sári. Vagyis a huszadik század elejének művészvilága. Ugyan a János vitézt, amit a szerző Kacsóh Pongrác nem operettnek, hanem daljátéknak nevezett, és ideges is lett, ha leoperettezték, érdeklődés hiányában azóta sem tudtam végighallgatni, de a róla szóló, sok szeretettel, aggodalommal, törődéssel megírt könyv méltán közkedvelt. Azért méltán, mert egyszerűen jó, olvasmányos és tényleg tele van giccs nélküli szeretettel. Azon kívül, hogy remek bepillantást enged a huszadik század eleji magyar színházi világba, és kíváncsivá tesz annak szereplőire.
A kötetben jelentős szerepet kapó színházigazgató, Beöthy László sírja előtt, amit egy temetésre menve véletlenül találtam meg a Farkasréti temetőben, meghatódottan álltam meg. Amit nem tettem volna Bókay regénye, vagy mije nélkül.
*
Leonyid Szolovjov – Cs. Horváth Tibor – Sebők Imre:
A csendháborító
Az alapregény, meseregény, kópéregény, szóval Szolovjov műve örök kedvencem. Párjával, Az elvarázsolt herceggel együtt. Még az elhibázott tematikájú és rettentő ronda Mókus Könyvek sorozatban jelet meg, visszataszító grafikákkal. De a stílus és a történet, meg Naszreddin Hodzsa neve azonnal megfogott.
De vajon tud-e tréfásan rajzolni a legfestőibb képregényeket rajzoló Sebők Imre? A helyzet az, hogy a másik Szolovjovos Naszreddin Hodzsás történet képregény-változatát már ismertem. Azt Dargay Attila rajzolta. Mit mondjak többet: Dargay tökéletes a stílushoz és a történethez. Sebőkben a magam részéről kételkedtem. Kár volt. Naszreddin Hodzsa Sebők rajzain is hozza a formáját. A keleti kópékirály nem fogott ki a magyar fény-árnyék mesterén.
*
Goscinny – Morris: A bíró (Lucky Luke 43.) 
Avagy majd két évszázados, vadnyugati példa a joggal való visszaélés ellentmondásairól. Pazar! Egy nagyon tréfás, a valóságban is létezett gazember-figura mulatságos találkozása Lucky Luke-kal. Senki sem hal meg.
Viszont végig vigyorgod az egészet, és próbálod feledni azt az benyomást, hogy a modern demokráciák jogállamában vajon miért majdnem ugyanígy működnek a bíróságok, az ítélethozatalok?
*
Bernard Goldberg: Médiahazugságok
A hírek mint aktív politikacsinálás és agymosó szórakoztatóműsor, avagy a liberalizmus fogságában a világ.
A liberalizmus lenyúlta a világ nyugati felét, és még csak nem is tud róla. De ezerrel nyomja csak a magáét. Ezt kapd ki és add össze!
S ki tudná ezt jobban mint Goldberg: bennfentes volt a CBS-nél. Aztán borult a bili, s ő nem lett nagyon népszerű. Persze ez meg nézőpont kérdése: más körökben meg ekkor vált népszerűvé. Vannak előnyei a szekértáboroknak is. A médiáról ezt szép lassan nem mondható el.
Dragonero 11. – Az élőholtak hordája
Ez a kötet valamiért nagyon megfogott, elkapott és nem eresztett. Elsősorban a második történet, A szarvas karmai között és annak is a rajzai miatt.
Tényleg nem is tudok róla így röviden mit mondani... Csak azt, hogy ezt látni kell!
Egyébként még a történet sem annyira paneles, klisés. Jó, persze, fumetti. Meg fantasy. Vagyis óriási újítások várására felesleges az időt és az energiát fecsérelni. De ezen belül és túl van benne valami különleges, ízlésbazsajgató, csettintésre késztető íz.
No, érdekel már?
*
2023 első napja. Álmos reggel. Bár a szilveszterünk majdnem a szokásos volt. Annyi különbséggel, hogy most SzFT édesanyján kívül meglátogattuk Csemete vőlegényééket is. Ugyanis anyut igen, de aput még nem ismertük. Nekem az egész látogatósdi kicsit ellentmondásos, kellszerű volt. Kicsit hosszú lenne elmondani, miért, meg kiadnék olyan dolgokat, amikre többen besértődhetnének, így nem magyarázok. De a két látogatással együtt hajnali kettőkor már eldőltünk itthon a vetett ágyunk új, karácsonyra kapott ágyneműjében.
Ahogyan a karácsony, úgy a szilveszter is nagyjából elveszítette a jelentőségét. Emlékszem, gyerekkoromban és kamaszkorom elején olyan érdekes, izgalmas volt, hogy egy perc és más évet írunk. A fogadalmakban valahogy soha nem hittem. Én magam soha nem fogadkoztam. Másét pedig szkeptikusan vettem. Aztán rájöttem, hogy egyik év olyan mint a másik, az emberi leleményesség határtalan, mindig meg tudjuk oldani, hogy a másik nehogy boldog legyen, hogy a hiányérzete csökkenjen, véletlenül se váljon gazdagabbá se lelkileg, se anyagilag, ne fájjon neki kevésbé az élet, nehogy harmóniában, békességben, szeretetben élhessen.
Mondom, az emberi leleményességünk határtalan.
S persze amikor az ember ilyesfajta mondatokat leír, többes szám első személyben írja ugyan, de mindig második személyben gondolja. Mármint, hogy a többiek teszik ezt, s ő meg persze az ellenkezőjét.
Lám, rajtam kívül mindenki egoista!
Olyan mocsok gyorsan eltelt ez az egy hét szünet, hogy az felháborító! Mondtam már, hogy nagyon szeretek Szerelmetesfeleségtársammal lenni? S meglepő fordulat: végig együtt voltunk.
