Ez a könyv is azok közé tartozik, amit magamtól igen kis eséllyel vettem volna a kezembe. De egy Nagyon Kedves Ismerősöm (NKI) ajánlotta, másik két könyvvel egyetemben. Azt a kettőt már olvastam, írtam is róluk.
Az ismerősöm motivációját nem értettem igazán. Tizenhat éve ismerjük egymást, de könyvet még nem ajánlott nekem. A blogom is vagy öt éve létezik.
Az a helyzet az, hogy NKI-t úgy kell elfogadni, ahogyan van. Hogyan is mondjam, mintha lóugrásokban élné az életét. Roppan szeretetreméltó, segítőkész, kedves, ügyes fickó, aki minden kétséget kizáró hektikussággal hozza meg a döntéseit. Legalábbis innen nézve úgy fest.
Mivel NKI bár nem hirdeti úton-útfélen, de nem is titkolja, hogy szcientológus, hát én is el merem róla mondani a nyilvánosság előtt. Ugyan jómagam komoly fenntartásokkal vagyok a szcientológia szervezetével szemben (a tanításukat még nem sikerült megértenem, illetve amit értek belőle, azt meg katyvasznak tartom), de ez NKI-mel szemben semmiféle terheltséget nem jelent bennem.
De vajon mi köze NKI-nek Silver Scott sci-fi, krimi, horror regényéhez? (Mármint azon kívül, hogy ő adta a kezembe?) A másik két könyv ajánlása érthető: bár nem kimondottan szcientológus kiadvány egyik sem, de szciós hátterű író tollából származott. Az egyik egy regény-trilógia (Az elme gyilkosai) volt, a másik egy ehhez kötődő nem tudom mi: A világ a színfalak mögött. Nem értettem Az utolsó fejvadász miképpen illeszkedik a sorba. S azt sem, miért kellene bármelyiket elolvasnom.
De engedelmes típus vagyok.
Silver Scott két alias-szal, illetve nem is így....
Silver Scott két könyvet írt. Ezt és A sötétség hercege címűt. Eugene Nordern néven meg még kilencet. Illetve találtam egy olyan borítót, amely ezt, Az utolsó fejvadászt is Eugene Nordern-nek tulajdonítja. Vagyis ez az a könyv, amit két különböző szerző szóról-szóra ugyanúgy írt meg. :-D
Eugen Nordern pedig Északi Jenőre mutat, mint eredeti forrásra. Nekem az Északi Jenő név sem tűnik autentikusnak, de a tévedés jogát fenntartom.
Északi Jenő bármilyen álnéven régen adott ki könyvet, az utolsó, ha jól turkáltam a neten, 2002-ben jelent meg. A moly.hu-n a szerző könyvei vegyes fogadtatásúak. De alaposan vegyes! Viszont egy videó-interjúból kiderül, hogy akkoriban, amikor aktív író volt, csuda jól megélt az irodalomból.. Ahogyan néztem a kiadási éveket, 1996–2002-ről beszélek. Vagyis a magyar könyvkiadás vadnyugati időszakának a vége felé.
Az utolsó fejvadász külső megjelenése, tördelése is erről az időszakról árulkodik. Pedig a könyvet az Alexandra adta ki. Ennek ellenére a látványosnak szánt, élethű alakokat mutató, mégis gagyiborító, az újrapapírra nyomott szöveg, a fejezetcímek betűtípusa, elhelyezése, a teljesen felesleges élőfej (bal oldal: a könyv címe, jobb oldal: a könyv címe) mind-mind a számítógép elé szabadult, de sem ízléssel, sem tipográfiai ismerettel nem rendelkező újdonsült tördelőről árulkodik, aki örül, hogy mi mindent lehet csinálni a tördelőprogrammal, és csinálja is.
Vagyis külalakjában ez az a kötet, amelyik elvész a másik ezer hasonló között.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a könyvtengerben ebben az időszakban rengeteg kincs is akadt. Mert nem szabad elfelejteni, hogy ha csak a hasonló tematikát nézem, például Terry Pratchett könyveit is ekkor kezdték magyarul megjelentetni. Ráadásul olyan birodalmak is ekkoriban születtek, mint Cherubion, Nemes István fantáziájának a gyermeke.
A kétezres évek óta csak arról leltem információt, hogy Északi Ferenc, az egykori regényíró MLM-hálózatot épít. Igen komoly hálózatokat. Egy helyen azt írja, volt húszezer fős csapata is. Az utolsó információ, amit róla böngésztem, egy életerő-kapszula netes árusítása. (A képen a termék nevét én tettem olvashatatlanná.)
(Egyébként a cucc mögötti egyik weboldal szerint többen is élnek az Északi névvel, minden bizonnyal a szerző családtagjai mondanak véleményt a kapszula hatásosságáról. Valamint szembejött velem egy videóinterjú, amelyben ott is ezen a néven mutatták be az úriembert. Vagyis fura vagy nem fura vezetéknév az Északi, úgy tűnik, mégis valós.)
MLM: multi level marketing. Van, aki nem ismeri?
Többszöri nekifutásra, visszahőkölésre sem sikerült megkedvelnem a szisztémát. Sőt! Azóta is lúzer alkalmazott vagyok, elég csökött havibérért. Mivel soha nem is végeztem ezt a munkaszisztémát, nem is érzem hívatottnak magamat az érdemi kritizálására.
De a legelejétől kezdve fenntartás volt bennem ezzel kapcsolatban. Nem mondok cégneveket, kikkel is kezdődött ez Magyarországon, úgyis mindenki tudja.
A fenntartásom oka, nagyon röviden: eddig kivétel nélkül mindegyik rendszer pilótajátéknak tűnt. Egyfelől. Másfelől pedig, és ez a fontosabb, attól tartottam, hogy az összes személyes kapcsolatomat megmérgezi, hogy a belépésemtől fogva mindenki potenciális üzletféllé válik: bárkire nézek, dollárjelet fogok látni, és nem az embert. Minden személyes kapcsolatomban ott lesz egy mögöttes tartalom, ami a pénzről, a lehetséges haszonról szól.
*
Hosszú évek szünete után több régi ismerősöm felhívott. Olyanok, akik valamikor fontosak voltak a számomra. Én naiv pedig többször beugrottam: azt hittem, fontos vagyok. Pedig csak a hálózat vélhető, következő láncszemének kellettem. Aki lehet bárki, csak legyen.
A legszomorúbb eset kamaszkorom nagy szerelme (KNSz) volt. Lángolva szerettem őt, egymáson tanultuk, tapasztaltuk meg a másik nem létezésének az áldásait. A szakításunk után, bár teljesen békésen történt, évekig nem találkoztunk. Bennem az a szerelem a mai napig szép emlék, ha a befejezés utáni ismereteimet és az itt is elmondott utóéletét leszámítom.
Szóval évekkel a szakítást követőn KNSz megkerestt, hogy lenne-e kedvem beszélgetni vele, felugorhatna-e hozzám? Nem tudtam mire vélni a megkeresését, de örültem neki. Tudod, én úgy vagyok a fontos kapcsolatokkal, hogy nagyon sok kell a megszakításukhoz, de ha egyszer megszakítottam, akkor bennem tényleg vége van, nem kezdem újra, nem csikicsukizom. S ezt ki is szoktam mondani. KNSz esetében is én vetettem véget az egésznek, nagyon komoly haldoklás után.
Így amikor KNSz megkeresett, emberként örültem neki, eszembe se jutott sem egy kóbor dugás lehetősége, sem az újrakezdés reménye. Főleg az utóbbi nem.
KNSz évek múlva is szép volt, kedves és csinos. A stoppok ott voltak bennem, de férfiként ezt mindenképpen elismertem. Neki is. De semmilyen szinten nem közeledtem. Ő sem. Mármint a nő a férfihoz.
A nagyobb baj az volt, hogy az ember az emberhez sem. Csak az üzlet közeledett a lehetőséghez. KNSz azért jött, mert éppen hálózatot épített. Már nem is emlékszem akkor éppen mit. A csalódás a szikár tényeket kimosta belőlem. Csak az maradt meg, hogy leforrázódtam: az egykori hatalmas szerelemből mindössze egy lehetséges pénzforrássá redukálódtam. KNSz-t nem a személyem érdekelte, nem Mohához jött, hanem a remélhető pénzforráshoz.
Azt hiszem a MLM-rendszerétől akkor undorodtam meg egy életre. Persze nem KNSz volt sem az első, sem az utolsó, aki hasonlóval megkeresett, de az ő megkeresése volt a legfájdalmasabb, legvisszataszítóbb, legméltatlanabb mindkettőnkre nézve.
Bár egyáltalán nincsen szerves, feltétlenül összefüggő kapcsolat az MLM és a szció között, az egyik neuronpályám ekkor vészvillogni kezdett. Azóta sem dolgoztam fel, valós-e, vagy téves a riasztás.
A könyvben két mondat árulkodhat arról, hogy a kapcsolat valós. Mindkettő a szciósok egyik legfőbb tanítására épül: a pszichiátria ördögtől való. E tétel, szciós vagy nem szciós forrásból származik, a könyvben megerősítést nyer.
NKI-m ajánlása is valószínűsíti, hogy nem zörög a haraszt.
S közben lehet, hogy az egész szció-ügy tökéletesen fals túlgondolás Északi Jenővel és az eszmerendszerével kapcsolatban. S ha ez így van, akkor amit most művelek, kimeríti a rágalom vádját. Meg a rossz hír keltését. Meg még az üzleti hitelrontást is.
Ezért túl is lépek a kérdésen. Elsősorban mert egy regény esetén, végső sorban teljes indifferens a szerző világnézete. Miután megpihent a mester a lényeg maga a mű. Hogy az milyen lett? Mert ha mindennel együtt vagy mindennek ellenére frappáns, szórakoztató, gyönyörködtető, elgondolkodtató irodalom, akkor kifenét érdekel a mögötte levő világnézet? Simán nézem a Tom Cruise-filmeket is. Túllépve Cruise világnézeti kötődésén, és még azon is, hogy a szció miatt hány éve nem tartja a kapcsolatot a lányával. Vagyis nem zavar egy szerző, alkotó vallási, politikai hovatartozása. Legalábbis, amíg nem bök lágyékon a nézeteinek kilógó lólába. De még úgyis kérdés, hogyan, mivel, miképpen bök lágyékon. Mert tudod, mondtam már, én vagyok az, akit nem feltétlenül zavar a didaktika.
Na, tehát a kérdés többek között az, van-e rosszul bökdöső lólába Az utolsó fejvadásznak? De ennél is fontosabb, hogy milyen, mint regény?
Az első kérdésre máris válaszolok. Tömör lesz. Nincsen.
Műfaji körülhatárolás
Árulkodó a könyv borítója. Ha úgy nézem. Spongyát arra a tényre, hogy a montázsnak vajmi kevés köze van a borító alatt zajló cselekményhez! Ha másképpen szemlélem, akkor meg lehet teljesen félrevezető is a külcsin. Mindenesetre a borító szikrányit sem tesz azért, hogy a kezembe vegyem a könyvet. Sőt!
Ugyanennyire ügyetlen a hátlapon a fülszöveg. Nyomokban van csak köze a regény tartalmához. Egy monumentális, nagyívű űroperát ígér. (Ami a valóságban ha nem is zárt térben játszódó kamaradarab, de igencsak fékezett ívű sztori.) Az első mondata így fest, csupa nagy betűvel:
MÁR MEGISMERTED A GALAXIS LEGVESZÉLYESEBB ÉLETFORMÁIT.
ISMERD MEG A LEGPUSZTÍTÓBBAT!
Megismertem? Mikor? Hol? Miből? Ez valaminek a második része, aminek az elsőjéről mit sem tudok? A szöveg folytatása meg teljesen félrevisz...
S ezzel annyi ki is derült, hogy nem dél-amerikai kokainbárók háborújáról van szó, hanem egy SCI-FI TÖRTÉNETRŐL.
S máris mondom azt is, hogy szerintem a FEJVADÁSZ szó puszta marketing. Asszociációs hívószó. Mert, ugye: Szárnyas fejvadász.
Az UTOLSÓ jelző is csak olvasói hatákonyságserkentő. Mert ami utolsó abban mindig ott van a visszavonhatatlanság szomorúsága, az elmúlás visszavonhatatlansága.
Rob Riguez, az egyes szám elsőben mesélő főszereplő a fejvadász. Rob Riguez az megszokott öntörvényű, laza, nagyszájú, nagymellényű, egyébként nem buta, viszonylag okos, erős figura, amivel tele vannak a bármilyen akció művek. Szóval Rob fejvadász, aki ebben az esetben nem fejvadászik, hanem nyomoz. Miközben permanensen dugni akar. Nem csak úgy általában, hanem a világ legszebb nőjével, a filmszínész Lavna Falva-val. Akivel sorsoláson nyer egy együtt töltött estét. Vagyis nem a habokra álmodozik, lesz is személyes ismeretsége a hölggyel. De Rob-ot utoléri a világ egyik legszörnyűbb problémája, a túlhajszolt nemi élet tartós hiánya (ahogyan Szerelmetesfeleségtársam szokta volt fogalmazni). Mert folyton csak majdnem jön össze a numera.
Ez a történet BOHÓKÁS, TRÉFÁS, VICCES része. S a regénynek ez a vetülete határozottan tetszett is. Különösen az elején, Rob és Lavna első összecsapásában, amikor... De ezt nem mesélem el. Pedig nagyon jó poén, itt hangosan felröhögtem. (Csak annyit mondok, hogy egy férfi anyagi helyzete ugyancsak komolyan befolyásolja a gyakorlati potenciáját, a jelszó: csirkecomb. Amit persze így úgysem értesz... De nem azért hallgatok, hogy jólesőn eltölthessen a jól értesültek beavatottságának a gőgje, hanem lelőnék egy nagyon jó poént, ha elmesélném.
A bohókát, tréfát és viccet hivatott segíteni Rob rendőr munkatársának, mert Rob csak titokban fejvadász, nem titokban rendőr, Dartynak a szerepeltetése. Ugyanez a szerepe a fizetett besúgónak, Fülesnek is. Ők ketten azok, akik rendre megakadályozzák a Lavnával összehozott féktelen dugást, s akik betöltik a piaci légy szerepét Rob életében.
Szóval amit eddig tudsz: egy SCI-FI-ről van szó, amit EGYES SZÁM ELSŐ SZEMÉLYBEN mesél, VICCESEN egy FEJVADÁSZ, aki NYOMOZ és nem fejvadászik. Aztán mindez a kötet közepe felé kap egy kis HORROR-beütést is. Mert kiderül, hogy VÁMPÍROK jelentik a fekáliát az űrpalacsintában. Összeállt a barkácskészlet minden eleme. Ó, amit nem mondtam: Rob egyébként egy jóképű, magas, sármos, erős és ügyes harcigép. Az ügyessége jobbára csak Lavna Falva közelében hagyja tökéletesen cserben. A potenciája ekkor sem vész el, csak ilyen-olyan okok miatt hektikussá válik.
A sci-fi vetületnél ne vessük a szerző szemére, hogy évezredekkel későbbi korban vagyunk, és az Információt CD-n szerzi meg a fejvadász és a Mindenképpen Megdugandó Nő.
Ettől még lehetne jó a regény.
No, és jó-e a regény?
Nem. Vagyis, ahogy mondani szokják, szódával elmegy. Kategorikus vagyok?
Úgy két napja olvastam ki, de most, hogy írok róla, gondolkodnom kellett, miért és hogyan kezd el nyomozni a fejvadász.
A könyv eleje roppant ígéretes, nagyon jól indít a soknevű író, fergeteges Rob és Lavna második jelenete (amire a csirkecomb felfejtetlen kulcsszóval utaltam), aztán a lendület jó darabig viszi tovább a történetet.
Ami nem ül le ugyan, de nekem a felénél mégis fogyni kezdett az érdeklődésem. Két okból.
Egyfelől úgy éreztem, fejvesztés terhe mellett kötelező magamat jól éreznem olvasás közben. Mert csuda lazák vagyunk, minden nagyon vicces, hahaha, Rob-nak állandóan áll a farka, de mindig parlagon marad, Darty meg Füles mindig a legrosszabb pillanatban bukkannak fel, s közben meg is kell döbbennünk, meg rémüldöznünk, hogy vámpírok, miacsuda, meg galaktikus terv, miegymás...
Nem tudom, ki tanult kitől, tanult-e bárki, bárkitől, de ezt a kötelező lazaságot, röhögtetni akarást Vavyan Fable könyveinél éreztem utoljára. S ez engem egy idő után fárasztott. Azért, mert bármilyen ötletes, tréfás is egy-egy jelenet, valahogy kicsap mögüle a hónalj-szag.
Nekem olyan, mint Louis de Funès filmjei. Amik tulajdonképpen jók, de vigasztalhatatlanul fárasztók. S éppen amiatt fárasztók, amire elsődlegesen építenek, Funès komédiás tehetségének a megnyilvánulásai miatt. Ami nekem ugyancsak módjával jön be. Vagy úgy sem.
Pedig módjával Fable humora, nyelvi leleményei is roppant szellemesek, Funès gesztusai, arcai, mozgása, a horkantásai, mind-mind felettébb mulatságos. Csak egy kis idő múlva aztán egyben lesz sok.
Ami nagyon fontos: Északi Scott Nordern gördülékenyen fogalmaz, a szereplők sablonosak ugyan, de jól választott sablonok szerint azok, és pontosan illeszkednek a helyükre, a cselekmény halad, nem nyögvenyelős.
A regénye részleteivel nincsen baj, a teljes szerkezetet tekintve lazul a koherencia. Mire gondolok? A végső megoldás, bár ötletszinten valamelyest helyre állítja a regény renoméját, csuda ügyes csavar, ugyanakkor deus es machina, dramaturgiailag előkészítetlen megoldás. Mondom, pompás lehetett volna meglepetésnek, ha van valami, bármi, akármi előélete a sztoriban. De mert nincsen, ezért az egész jelenet és galaktikus mondanivaló esetlegessé válik.
Nem tisztem esztétizálni. Különösen, mert nem is értek hozzá. De azt mondom, innen a panelből, hogy persze, fogyasztok lektűrt (bár manapság már nem annyira divatos ez az aczéli kultúpolitikai meghatározás), de tessen nekem minőségi lektűrt a kezembe adni. A mostanság sokat olvasott Dylan Dog képregényekben például vannak vámpírok (akiket ki nem állhatok), mégis, abban az esetben bólintok rájuk. Mert jó a dramaturgia, építkezik, s nem pusztán rögtönöz, felépítettek a jellemek, s mindig van valami olyan momentum, általában csak kis részlet, ami kiemeli a cselekményt a szimpla horrorok közül. Mert nem csupán a kliséket sorolja fel.
S miközben jár az agyam, azon tűnődöm, miért tartom a maga koordinációs értékeivel együtt művészetnek Rejtő vagy Woodhouse (a sor folytatható lenne) regényeit, és miért nem tartottam annak Fable írásait. Vagy éppen Scott-Nordern-ét. (S a művészet alatt most egyáltalán nem a magas irodalom elvárásairól beszélek. Ezért fontos a koordinációs érték kifejezés.) De rendre ugyanoda jutok vissza: Rejtő és Woodhouse (és a többiek) regényeiben belső rend van. Következetesség. A dolgok egymásból fakadnak, tudod, ok, okozat. Erre jutok mindig vissza. Itt pedig nem érzem ezt a koherenciát.
Alexandra, Budapest, 1999, 384 oldal · ISBN: 9633675782
5/10
2023 március vége, még egy hét van a születési hónapomból. Tegnap Szerelmetesfeleségtársammal és Matykóval Várpalotán jártunk. Nem csak úgy random, hanem SzFT ott talált magának egy kerékpárt a mostani helyett. Matykó szerint jó a bringa, de azért jött velünk megnézni. Élőben is jónak találta. Az adás-vétel után sétáltunk egy kicsit a városban, megnéztük a várat, s pont akkor szakadt ránk az eső. Mire a kiállítások végére jutottunk, szerencsénkre elállt. A vár mögötti kis kajáldába, a Várfalóba ültünk be enni valamit. Mi SzFT-vel jól jártunk a kebabunkkal, de Matykó a rántott csirkemellel megszívta: kétezerötért mirelitből készült mellet kapott: tudod, az a darált borzalom, amikor egy mell féltenyérnyi sincsen. S ebből kapott kettőt. :-(
De a nap úgy mindenestül jól sikerült. Még józanok is maradtunk. SzFT a déliből, mert vonattal mentünk, hazatekert. Ma azért teszünk egy kis kört a Római part felé. Mindjárt indulunk.