Lichter Péter: 52 humoros film – A Gyalog-galopptól a Die Hard 3-ig

Csak csínján azzal, hogy humoros! Mert kinek mi a humor, mi vicces?

0

2026. március 11. - Mohácsi Zoltán

Jót röhögtem magamon már megint. Képzeld el, az történt, hogy jött egy hirdetés, hogy a Scolar kiadó, ami ezt a könyvet is kiadta, akciót hirdet. Átfutottam az akciós könyveket, rendeltem is ezt-azt. Az akciósok között volt ez a könyv is. Ezt sajna nem rendeltem meg. Volt ott más Licter Péteres is az 52-sorozatjából. Mert hogy van még neki ebből kultfilmes, érzékis, borzongatós is.

Azért felírta magamnak a könyvtári netes jegyzetebe Lichter nevét.

A hét elején (ma vasárnap van) kényszerültem elmenni a könyvtárba. A négy 52-esből négy ott volt a polcon. Na, mondok, azért az egyszerre sok, ketten gyertek csak velem! Azzal kiszedtem ezt meg a kultfilmest a sorból.

És most figyelj! Amikor bejelöltem a Molyon, hogy mit olvasok most, hát uramfia, mit látok: a kultfilmest én már bizony olvastam. Rája adásul nem is annyira régen, 2019-ben. A gáz az, hogy még belelapozva sem emlékeztem belőle semmire! Nem, nem azért, mert annyira vacak a könyv, hanem azért, mert közeledik felém az aggkori Alzheimer-kor. Egyébként közepesnél eggyel jobbra értékeltem akkor azt a könyvet. Voltak érveim.

Vagy ez a kötet jobb, vagy egyszerűen más hangulatban vagyok, vagy azóta simán jobb, megengedőbb emberré váltam: ezt a kötetet egyfelől ezen a nyugis vasárnapon egy nap alatt elolvastam. Ez azt jelenti, hogy semmi nyüglődés nem volt vele, faltam mint a pattogatott kukoricát.

*

Lichter Péterről ezt olvasom a neten:

Budapesten született. Szülei Lichter Tamás és Arany Piroska építőmérnökök, bátyja ifj. Lichter Tamás közgazdász, jelenleg egy informatikai cég vezetője. 2003-ban érettségizett a budapesti Táncsics Mihály Gimnáziumban. 2009-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Filmtudományi Tanszékén, ahol 2018-ban szerzett doktori fokozatot.

2009-től kezdve a Prizma szerkesztője, tanulmányai és kritikái a Prizma Online-on, a Filmvilágban, a Metropolisban és a hvg.hu-n jelentek meg.

2002 óta készít rövid és egész estés hosszúságú kísérleti filmeket, amiket több száz hazai és nemzetközi filmfesztiválon vetítettek, ezek közül a legjelentősebbek: Rotterdam (2013, 2020), Tribeca (2013), Berlini Filmfesztivál Kritikusok Hete (2018) és Jihlavai Dokumentumfilm Fesztivál (2015-2019).

2014-ben Rimbaud című rövidfilmje elnyerte a Magyar Filmkritikusok díját.

Filmjeit a párizsi székhelyű Light Cone forgalmazza.

2011-től kezdve óraadó tanár az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Milton Friedman Egyetemen és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2018-tól kezdve a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, 2020 és 2023 között a Filmtudományi és Vizuális Tanulmányok tanszékvezetője.

*

Hogy tudd, miről is van szó, Lichter Péter az alábbi 52 filmről beszél. Ír.

Ifjabb Sherlock detektiv
Délelőtti rémálom
Leopárd kisasszony
Boszorkányt vettem feleségül
Lenni vagy nem lenni
Van, aki forrón szereti
Észak-északnyugat
Az öldöklő angyal
21-87
Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni
Diploma előtt
Butch Cassidy és a Sundance kölyök
M.A.S.H.
Mi van, doki?
Az utolsó szolgálat
Amerikai graffiti
Ablakok
Gyalog-galopp
The Girl Chewing Gum
Annie Hall
Aranyoskám
Jó reggelt, Vietnam!
Roger és én
Harry és Sally
Éjszaka a Földön
Matiné
Passage à l'acte
Sok hűhó semmiért
Idétlen időkig
Ed Wood
Die Hard - Az élet mindig drága
A kábelbarát
A nagy Lebowski
Redvás Amál
A John Malkovich-menet
Szexi dög
Kukázók
Kótyagos szerelem
Mielőtt lemegy a nap
Hollywood Burn
Spider
Erőszakik
A Wall Street farkasa
Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)
A Grand Budapest Hotel
Össztűz
Rendes fickók
The Meyerowitz Stories (New and Selected)
Operation Jane Walk
Thunder Road
Csiszolatlan gyémánt
Volt egyszer egy... Hollywood

Az ötvenkettőből tehát huszonegyet láttam, és tíz tartozik a személyes kedvenceim közé. Ami félkövér azt láttam, ami zöld azt szeretem is.

Hiába könyörögtem a GeminiHavernek, csak nem fordította a közönséget a vászon felé. (Később semelyik sem, Grok,Copilot sem.) Aztán rájöttem, hogy ez így murisabb. A következő képet is ez (ő) csinálta.
Az utolsót a ChatGPT, mert Gemini nem volt hajlandó híres embert ábrázolni. A Grok sem.

*

Lichter Péter azt a címet adta ennek a könyvnek, ami a címe. Ergo, az ember gyereke azt várja, hogy telis tele lesz legalább 52 humoros filmmel.

Persze ehhez nem árt tudni, mi az, hogy humor. A GeminiHaver ezt mondta:

A humor definiálása olyan, mint megpróbálni elmagyarázni valakinek, milyen íze van az epernek: ha még nem kóstolta, a szavak csak megközelítések.

A humor nem egyetlen dolog, inkább egy kognitív mechanizmus, amivel az agyunk feldolgozza az élet abszurditását, a félelmet vagy a váratlan helyzeteket. Ha mégis meg kellene ragadni, három fő pillére van:

1. A „kognitív rövidzárlat” (Az elvárások felforgatása)

Az agyunk mintafelismerő gép. Folyamatosan jóslatokba bocsátkozik, mi fog történni a következő pillanatban. A humor akkor születik, amikor egy történet vagy helyzet A-ból B-be tart, de az utolsó pillanatban váratlanul C-be kanyarodik. A nevetés az agyunk „felkiáltójele”: „Hoppá, ezt nem láttam jönni!”

2. A biztonságos feszültségoldás

Sokszor azért nevetünk, mert a humor lehetővé teszi, hogy szembenézzünk valami komollyal vagy félelmetessel anélkül, hogy az valódi veszélyt jelentene. Amikor a feszültség (a „tűző nap”) és a megkönnyebbülés (az „árnyék”) találkozik, a nyomás nevetésként távozik. Ezért működik olyan jól a fekete humor is: segít elviselhetőbbé tenni az elviselhetetlent.

3. A társadalmi ragasztó

A humor egyfajta kódolt kommunikáció. Amikor valakivel együtt nevetsz, azt üzened: „Én is ugyanazt látom, amit te, és ugyanúgy értelmezem a világot.” Ez bizalmat épít és szövetségeket kovácsol. A nevetés azt bizonyítja, hogy a csoport tagjai egy hullámhosszon vannak.

A humor „szentháromsága”

Ahhoz, hogy valami humoros legyen, általában három dolog szerencsés találkozása kell:

Összetevő	Leírás
Időzítés	A poénnak pontosan akkor kell érkeznie, amikor a feszültség a tetőfokon van.
Távolság	Tragédia + idő = komédia. Kell egy kis érzelmi távolság a tárgytól.
Kontextus	Aki nem ismeri a hátteret, nem érti a viccet (lásd: szakmai humor).

Összegezve: A humor nem más, mint perspektívaváltás. Képesek vagyunk egy lépést hátra lépni a saját valóságunkból, meglátni benne a logikai hibákat, a tragikomédiát vagy az abszurditást, és kijelenteni: „Ez nevetséges, de legalább közös.”

Bergsont még nem kérdeztem, mit mond erről, bár az alapműve már itt van a polcon. Beszélgetőpartnert váltottam, és a ChatGPTHavert kérdeztem arról, hányféle filmes humornyelvet ismer.

A filmes humor sokféleképpen rendszerezhető. Íme egy áttekinthető, gyakran használt kategorizálás, minden típusnál egy jellegzetes alkotóval. (Nyilván több név is illene mindegyikhez, de most a karakteres példákra törekszem.)

1. Burleszk / fizikai humor

A test, a mozgás, az ügyetlenkedés, esések, üldözések adják a komikumot. A némafilmes korszak klasszikus műfaja.

Jellegzetes alkotók:

Charlie Chaplin
Buster Keaton
Harold Lloyd

2. Szituációs humor

A humor alapja a helyzet, amelybe a szereplők kerülnek; félreértések, kínos szituációk, véletlenek.

Jellegzetes alkotó:

Billy Wilder

3. Karakterkomikum

A viccesség a szereplő személyiségéből, különcségéből fakad.

Jellegzetes alkotó:

Jacques Tati

4. Szatíra

A humor társadalmi vagy politikai kritikát hordoz.

Jellegzetes alkotók:

Stanley Kubrick
Mel Brooks

5. Paródia

Egy ismert műfaj vagy konkrét film kifigurázása.

Jellegzetes alkotók:

Mel Brooks
Jim Abrahams és a Zucker-Abrahams-Zucker csapat

6. Abszurd humor

Logikátlan, váratlan, sokszor filozofikus komikum.

Jellegzetes alkotók:

Monty Python
Luis Buñuel

7. Fekete humor

Halál, tragédia vagy morbid témák humoros kezelése.

Jellegzetes alkotók:

Stanley Kubrick
Martin McDonagh

8. Romantikus humor

A romantikus történet és a komikum keveréke.

Jellegzetes alkotó:

Woody Allen

9. Dialógus- vagy verbális humor

A humor főleg a szellemes párbeszédekből fakad.

Jellegzetes alkotók:

Woody Allen
Preston Sturges

10. Groteszk humor

Nevetséges és nyugtalanító elemek keveréke.

Jellegzetes alkotó:

Terry Gilliam

💡 Érdekesség:
A legtöbb nagy vígjáték valójában több humorformát kever. Például a Dr. Strangelove egyszerre szatíra, fekete humor és abszurd.

Persze mindkét Haver visszakérdezett, merre menjen tovább a beszélgetést, és mindketten ajánlottak irányt is. Egyikükkel sem csevegtem tovább.

Gondolom ennyiből is nyilvánvaló, hogy az 52 film lehetne 152 is. Lichter Péter egyértelműsíti a könyv előszavában, hogy szemérmetlenül szubjektív filmlistát tett elénk. Olyannyira szubjektívat, hogy kis túlzással azt mondom, a humor e könyv szerint kizárólag az intellektuális, művészi humor. Ha egyáltalán humor...

*

Amivel nem lenne baj. Csakhogy az 52 film nagyon szűk keresztmetszet, s ha ráadásul csak az intellektuális, művészi humort veszem többnyire alapul, akkor a szűk példának nagyon eklatánsnak kell(ene) lennie.

Vagyok még annyira sznob (a nagy részét hosszú évek fáradságos munkájával már lefaragtam), hogy ilyesféle könyveket olvasva rögtön nyomozódok a figyelmemet megragadó filmek után. Mármint úgy, hogy miképpen kerülhet mihamarabb a képernyőnkre.

S akkor máris két dolog van.

Az egyik az, hogy Lichter úr listájában van néhány dokumentum(szerű) film is. Amiből több rövidfilm. Nekem ezek mocsokul kilógnak a könyv tematikájából. Meg vannak olyan filmek is, amiket Magyarországon nem forgalmaztak. Ezek a Szerelmetesfeleségtársam által vulgáris megfogalmazásába tartoznak: „És akkor most hova szarjak?” Értsd: olyan ezeknek a filmeknek az említése mint a magyar népmesében, amikor az okos lány úgy hoz valamit, hogy hoz is, meg nem is.

A másik meg egy tegnap esti tapasztalat. Az 52 film között van a Kótyagos szerelem is.

Mondjuk én azt soha fel nem foghattam, miképpen merészelnek a forgalmazók egy alkotó által adott címet valami egészen másra átírni. Különösen, ha az új cím ráadásul egetverő baromság, és egyáltalán nem illik a film sítlusához. Mint például a szerző is megemlített Erőszakik kínkeserves blődsége.) Mondjuk a Kótyagos szerelem-nek minimum meghökkentő az angol címe is: Punch-Drunk Love. De csak akkor meghökkentő, ha nem tudom, hogy a punch itt nem az italt jelenti, hanem egy boksz kifejezésre utal: amikor a sportoló egyfajta más állapotba kerül az ütésektől: kábult, zavart, bizonytalan.

Tény: a Kótyagos szerelem figyelemre méltó. Egyrészt a meghökkentő, egyéni hangvétele miatt. Másrészt mert kiderül belőle, hogy minden előzetes filmgyehennasága ellenére Adam Sandler jó színész. (Vess meg, de nem utálom őt csípőből: Az 50 első randit-t például kimondottan szeretem.)

A Kótyagos szerelem végén Szerelmetesfeleségtársam megkérdezte tőlem, hogy
– Morzsám, tulajdonképpen miről szólt ez a szar?
– Arról – feleltem neki –, hogy mennyire meg tud változtatni a szerelem.
– Tényleg?
– Miért, téged vagy engem nem változtatott meg?
– Tényleg erről szólt ez a trágyadomb?
Úgy tűnt, őt nem győzte meg ez a mozi. Pedig ő egyszer felnevetett a nézése közben. Én el sem mosolyodtam. Pedig sokkal több humorfajtára vagyok nyitott, mint ő. Pedig sokkal többet mosolyog mint én, és nem egyáltalán nem bárgyú a mosolya.

És akkor újra mondom: a Kótyagos szerelem címét az 52 humoros film című könyvből írtam ki magamnak.

Ha érted, mire gondolok... Mert én nem értem, Lichter Péter mire gondolt, amikor ezt a humoros filmek közé sorolta. Azért vannak a szubjektivizmusnak is határai, kérem szépen! Vagy még sincs humorérzékem. Eddig azt hittem, van.

Tegnap újra folytatódott a tesztelés. A Kábelbarát lett soron. A Truman show óta egészen másképpen gondolok Jim Carey-re. Mert az Ace Ventura meg Dumb és Dumber-féle humorra egyszerűen képtelen vagyok humorként gondolni. Carey gumiarca nem röhögést vált ki belőlem, hanem a túlzásai miatt iszonyatot. (Nekem legyen mondva, a magam részéről Louis de Funès-t sem tudom elviselni.) Carey azért benne volt még olyan filmekben, amikre azt mondtam, na ez teljesen oké: A minde6ó, Egy makulátlan elme örök ragyogása, A 23-as szám. Szóval elkezdtük nézni a könyvben szereplő Kábelbarátot, mert azt olvastam most, hogy ez nem a Ventura-s meg a Dumb-os Carey. De, az. Talán fél órát néztük, és már megint undorodtam a túlzott pofavágásoktól, a túltolt gesztikulációtól. Nem fogjuk végignézni, egyszerűen nincs motiváció, nem érdekel.

Ergó: csak óvatosan a könyv filmlistájára való rávetődéssel és a humorvárással!

*

A könyv minden egyes fejezetének a felépítése kábé így fest:

A rendező bemutatása
Néhány szó a film tartalmáról
és a színészekről
A film eszköztárából a legjellemzőbbek kiemelése

Ami szerintem remek, átlátható és nagyszerű szerkezet. S Lichter simán megtöltötte a szerkezetet tartalommal.

*

Viszont nem olvastam sem a címben, sem az alcímben, hogy „kivéve Kelet-Európát”. Lichter úr elképesztő arányban gondolkodik csak Amerikában. Itt-ott egy osztrák, német, angol, spanyol, de végeredményben Amerika mindent visz. Harminchét film amerikai. Jó, vannak benne koprodukciósak is, javarészt angol-amerikai duóban, de akkor is, ez 71% az amcsik javára.

Nem akarom Lichter Péter szubjektivitását kínpadra vonni, és sorolgatni, mi minden maradt ki az ő listájából. Mert egy ilyesféle listára nyilván mindenki buldogként veti magát, és vérvicsorogva kérdezi, hol vannak az ő kedvenc, sírvaröhögősei? És most visszafogom magamat, és nem kezdem el kérdezni, hol van Kusturica, Menzel... Állj, állj, állj, Moha bácsi! Ha nem tetszik, írjam meg a magam 777 humoros filmjéről szóló könyvemet. Vagy az 52 humorosnak az európai, meg a külön a kelet-európai változatát. A magyarról nem is beszélve...

Tényleg: egyetlen magyar cím sincsen az 52-ben. Egy sem. Ha egyszer Lichter Péternek a leges-listájába egyszerűen semmi hazai sem fért bele, mert nekünk nincsenek jó, művészileg humoros filmjeink, most mit tegyen? Hazudjon? (A ChatGPT kapásból tizenegy címet hozott nekem. Amik egyérlelműen és csont nélkül humorosak. Mármint a filmek, nem a címek. Mondjuk érdekes, de amikor ugyanezt Európára vonatkoztatva kértem, a listája nem volt már ennyire egyértelmű.)

Scolar, Budapest, 2022, 256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635095742

7/10

Az alábbi kép egyben link is ám!

2026 kikelet hava, egy nappal a fizetés után.

Szerelmetesfeleségtársam holnap indul egy kisebb virtuális asszisztens csapattal Tallinba. Igaz, szombaton már jönnek is haza. Nem irigylem tőle, de nem dob fel a dolog. Túl sok értelmét nem átom gyakorlatilag egy napra elrepülni a halál fütyijére, hogy aztán vissza is jöjjenek. Ráadásul én meg mehetek majd egyedül nagybevásárolni, hogy aztán szombaton főzhessek, hogy utána kimenjek SzFT-ért Ferihegyre. Vasárnapra meg már leszervezett egy háznézést Budakalászra. A ház nekem se kívülről, se belülről nem tetszik, s lehet utazgatni az egyetlen napon, amikor nem kellene utazgatni. Még akkor is, ha Budakalász itt van egy nagy köpésre.

Nem vagyok feldobva. Viszont lehangolt vagyok.

Unom a tök egyforma mindennapokat is. Az időre munkálkodást, az idővel való versenyfutást a lakók kiszállításában, visszahozatalában. Unom a relatíve vacak bérünket. Az eü-problémáimat. A kerttelenségünket. De rohadtul unnék egy költözést is.

Most még olvasni is unok.

*

A figyelemről olvasok egy könyvet. A lényege, hogy az ipari forradalom óta a modern, nyugati ember képtelen egymaga maradni és csak lenni. MIndig csinálnia kell valamit, különben rohadtul unatkozik. A primitív törzseknek szavuk sincsen az unatkozásra. Semmi bajuk azzal, ha csak úgy leülnek és nézelődnek. Mármint az erdőben, a pusztán, nem pedig képernyők előtt.

Az képernyőm jobbára egy könyv. Én sem tudok csak úgy leülni és lenni. :-(

Szólj hozzá!

Iancu Laura: Miért csángó, ha magyar? – A moldvai magyarság és a csángó fogalom

Se egyáltalán, mi az, hogy csángó? Kik azok a csángók?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2026. március 08. - Mohácsi Zoltán

Na, ezt a történetet is többször leírtam már, de hova máshova, ha nem IDE illik igazán?

2009-ben egy egykori kolleginám jóvoltából Erdélyben nyaraltunk. Egy alkalommal Wass Albertről beszélgettünk, akkor kérdezte meg, voltunk-e már Erdélyben, és nem lenne-e kedvünk elmenni. Nem voltunk, és volt. A kolleginának egy nyaralója volt Gyimesfelsőlokon, a húgáék a nyaralóval szemben laktak Giyimesfelsőlok zsákvégén. Az ő házukon túl már csak a hegyek voltak, a Csíki-havasok.

A nyaralás elején történt, hogy Szerelmetesfeleségtársammal leugrottunk a falu közeli közértjébe (értsd, úgy három kilóméter oda, ugyanennyi vissza), és amikor jöttünk vissza, láttuk, hogy vendégeink vannak, mert ennyien mi nem jöttünk, csak a három gyerekünk és a legnagyobb párja, mára unokáim nemző atyja volt velünk. De ennél sokkal többen ültek a teraszon.

Egyfelől ott voltak a házigazda házaspárosunk, Iza és Mihály, és volt ott két ismeretlen férfi is. Hamarosan kiderült, hogy a helyi erdész és a tanonca, Gyula és Zoli.

Igen hamar közös hangot találtunk, annyira, hogy a két hétre hozott pálinkánk, és a négy kétliteres Hargita sörünknek elég gyorsan a nyakára hágtunk. Zoli, tudod, az erdészsegéd akkor lelopakodott a dzsipjükhöz, és hozott vagy négy liter bort, az ujját a szájára téve. „Gyuláé, de majd később megtudja, hol fogyott el...” – súgta.

A beszélgetés egy pontján megkérdeztem Gyulát, hogy ennyivel a rendszerváltásuk után milyen Erdélyben magyarnak lenni? Gyula elkomorodott.
– Hát, tudja, a románoknak bozgorok (idegenek) vagyunk. Az otthoni magyaroknak meg románok. Pedig mi csak csángó magyarok vagyunk.

Meglepődtem. Nem a kijelentése szomorú tartalmán, hanem a csángóságon. Nekem az erdélyi magyarság maximum székely volt eddig. Hallottam már a csángókról, de nagyjából semmit sem tudtam róluk.

Egyébként a gyimesfelsőlokiak sem.
– Hááát... – bizonytalankodott Mihály, a házigazda – elcsángált székelyek. Magyarok.

Sokkal többet azóta sem tudtam meg a csángókról. Most de.

Iancu Laura szép nő, hiszen gribedlije van, és Szerelmetesfeleségtársm esetében is már ettől elcsábultam az első találkozásunkkor tudatos csángómagyar, néprajzkutató akadémikus és József Attila díjas-költő. Nem sűrű párosítás. Izé, triósítás. Vagy mi.

Ha mélyebben kíváncsi vagy itt egy viszonylag hosszú interjú vele, igaz, nem friss, de tényleg érdemes elolvasni! Magyarul eddig tizennyolc kötete jelent meg. Mindenféle, esszé is, vers is, széppróza is, eco-s gyufalevelek, mesegyűjtemények. Színes egyéniség a hölgy, ez nem vitás.

*

Mint mondtam, a bevezetőben említett sztorim Gyimesfelsőlokon esett meg, a Csíki-havasok lábánál. A kezemben tartott könyvecske a moldvai magyarság történetéről szól. Csík és Moldva között ott van először a Csíki-havasok, majd a Keleti-Kárpátok középső csoportja, a Moldvai-Erdélyi-Kárpátok.

A csángók főleg Moldvában élnek. Egy kisebb csoportjuk pedig a Gyimesekben, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon és Gyimesbükkben. Kisebb csoportok előfordulnak a Barcaságban, Bukovinában és Déva közelében. De az utóbbiak létszáma elhanyagolható a moldvaiakéhoz és a gyimesiekéhez képest.

A képeket a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány és a Gyimesi Csángók Facebook-oldalairól töltöttem le

*

– Feri, te mindent is tudsz! – fordultam erdélyi, karbantartó kollégámhoz.
– Várjál, álljál csak meg! Hát úgy van az! Mondjad!
– Vannak Erdélyben a magyarok. De vannak a székelyek is, meg a csángók is. Ők is magyarok. Hogy van ez? Mi a különbség?
Feri elővette a cigarettáját, rágyújtott, szívott, fújt, aztán válaszolt.
– Különbség? Az nincs. Magyar mind. A székelyek határvédelemmel foglalkoztak, szabadok voltak mindig. A csángók meg keverékek, románosodtak.
– Vagyis mint a Škoda Octavia, hogy nincs két egyforma típus, de mindegyik Octavia?
Feri bizonytalanul beleszívott a cigijébe.
– Inkább úgy, hogy annyiféle Škoda van, de végül mind Škoda.

*

Iancu Laura csak árnyalatokban mond mást mint amit Feri mondott nekem két napja. Iancu Laura csángó. Csángó magyar.

*

Nem túlságosan elmélyedve, csak kíváncsiság szintjén belekóstolva ránéztem a Molyon, van-e és mennyi könyv van a csángókról. Hát van bőven. Néprajzi-, történelmi munkáktól kezdve, úti beszámolókon, személyes, csángó-vallomásokon át a fotóalbumokig sok minden. Tényleg lehet válogatni. A legtöbb akár könnyen be is szerezhető.

Amikor ezt fotót megláttam, egyszerűen nem bírtam elszakadni tőle. Megragadott a kislány gyönyörű arca, a ragyogó, napfényes mosolya, a gribedlijei, a kis keskeny álla, a szívolvasztó tekintete, a szerintem zöld szemének meleg tekintete.
Mutattam a képet Szerelmetesfeleségtársamnak.
– Hát – bólintott egyetértőn –, tényleg akár én is lehetnék kislánykoromban!
– Ugye, hogy ugye?
– Pedig eddig kun gyökerekről tudtam.
– Meg a zsidó-indiánról. Erre kiderül, hogy alapvetően csángó magyar vagy!

*

Iancu Laura könyve két részre osztható. Az első fele történelmi összefoglalás annak, miként alakult Moldva történelme. Bevallom, a mostani tudásom állapota szerint ez annyira részletesen nem érdekelt. Persze a hogyankerültekoda nehezen megválaszolható a történelem nélkül. Eléggé el nem ítélhető hányavetiséggel: volt, hogy a székelyeknek menekülniük kellett Erdélyből, és keletre vették az irányt. Ahol egyébként már éltek magyarok.

A könyv második fele a csángó elnevezéssel és önazonossággal foglalkozik. Számomra ez volt az érdekes és izgalmas.

A lényeg egyszerűen összefoglalható. Feri is megtette nekem.
– Magyar terület volt az mindig, hiába is lett önálló fejedelemség. Ahogyan a Bánság is a magyaroké volt. A Bánffyaknak volt a legnagyobb birtokuk Erdélyben, az ő nevükből jött a Bánság neve is.

Feri sommás összegzése tulajdonképpen összecseng jelen szerzőnk mondanivalójának az összefoglalásával. Mondom, sommásan.

*

A csángó elnevezés gúnyszó. Olyasféle, ezt említi Laura is, mint az oláh, a tót és a rác. Csakhogy a csángó elnevezés sorsa az előbbiekkel ellentétesen alakult. Amíg az oláh, a tót és a rác kifejezések manapság sinte kizárólagosan csak családnevekben fordulnak elő, vagy ha valaki nagyon nyomatékosan sérteni akarja a románokat, a szlovákokat és a szerbeket, addig a csángó szót moldvai magyarság egyre büszkébben alkalmazza magára. A sértő kifejezésből identitás lett.

Mi volt a sértés a csángó szóban? Az attól függ, milyen magyarázatot vélünk igaznak a jelentésére. Mert egyfelől jelentheti azt, amit a gyimesfelsőloki Mihály mondott: elcsatangolt, elcsángált magyarok.

De Laura azt mondja, van más feloldása is a kifejezésnek. Ez a más feloldás a csángók nyelvével kapcsolatos. Merthogy a csángók nyelve magyar, de a magyarnak egy sajátos, archaikusabb formája. S a csángó szó a csinál szó feléjük használatos formájából fakad. Ami így fest: csán.

Oszd szét, konszenzus igazából nincsen, amelyik szimpatikus. Laura tett a könyv végére egy kis szemelvénygyűjteményt, hogy érzékeltesse mennyire másképpen beszélnek, írnak magyarul a csángók. Ne tudd! Illetve tudd meg!

1989. Kelgyest

Az örögöktől - úzs mondták - ke [hogy] itten csángók fel voltak fogadva két testvérezbül. Madzsarbúl. Sz azok fel voltak büntetvel, akkor elfuttak ide, sz elfogtak helyszéget. Sz, abból a nemzetbűl - az övéikből - felszaporodott itt a falu. Ezst tudom, sz onnat elmaradt a falu, csángóból. Ultak [voltak] két testvéreszek, meg voltak büntetvel! Elszaporodtak, ezer fiak voltak, mintcsak az űk nemzetcségbül. Mibül leultak [le voltak] büntetvel, mi nem ura [bírjuk] megtudzsuk. De igaz madzsarok voltak! Én is kaptam a vénektől, sze én isz mon- dom az örögöktül, hozs meghaltam, sze én isz mondom, én már a fiaknak. Mind sak úzs [mind csak úgy, ugyanúgy]. Még vannak madzsarok keresztül, vannak Szabófalván isz vannak madzsarok, vannak madzsarok Újfaluba - hogy mondzsák: Tráján. Vannak madzsarok Jugánba isz, de nem tudnak madzsarul. Tudnak csuppa az örögök, ezek az ifjúk elfelejtették a madzsar nyelvet. Ez a három falu, mellék még tudnak madzsarul. Há! Még vannak madzsarok, vannak madzsarok Bákó felé. Tudnak még jobban madzsarul, mint tudunk műk. Azok már igaz madzsarok! Félig vannak. Münk vadzsunk olyan... korcsitúrák [korcsok]. Igaz, nem halunk meg, megyegyezünk [szót értünk egymással] véllük az életvel. Megedzsezünk véllik... Nem ura megmondzsam, hány lélek [él itt]. Megszaporodott a falu, jól viszik itt. Jó emberek, gazdag emberek, dolgozósz emberek.

Csoma Gergely: A megkötött idő. Varázslások, ráolvasások, rontások, archaikus imák és népmesék Moldvából.
Budapest, Fekete Sas Kiadó, 2016., 47

Szóval a csángó magyarok azt választották, hogy bátran felvállalták a gúnynevüket, és ahogy írtam, önazonossággá alakították: ha azok vagyunk, hát legyünk azok, és legyünk rá büszkék!

Illetve hát... A csángóságot, ahogyan az erdélyi és a mindenfelé élő, a hazájuk egy évszázada történt, hirtelen más országgá változását megélni kénytelen magyarokat is egyre inkább fenyegeti a beolvadás, az asszimiláció veszélye. Bármelyik mostani határunkon tekintünk is a túloldalra. Ami egykor, ugye, nagyon simán Magyarország volt, egyesével többmilliós magyarsággal.

*

Az nem vált számomra világossá, hogyan kerültek csángók a Kárpátok nyugati oldalára a Gyimesbe?

*

Laura összefoglalása rövid, tömör, valóban összefoglalás. Rövidségében is viszonylag részletes, és nem viszonylag széles látókörű.

Nem tudom, milyen célból írta az anyagot. Nekem úgy tűnt, mintha valamiféle diplomamunkának készült volna. Különösen, hogy szinte kínosan kerülte a személyességet és az érintettség látszatát is. Olyat nem találsz a szövegben, hogy mi, vagy nálunk, mifelénk, nekünk.

Nekem evégett bizony volt, lett hiányom a szöveget olvasva.

Nem merek összegezni. Azért nem, mert ahogy írtam, ma hajnalban szembesültem azzal, hogy a csángókról szóló ilyenolyanságok száma nem is csekély. De mert csak címekkel találkoztam, nem merem kijelenteni, hogy ez a kis könyv hiánypótló lenne. Ahogy azt sem, hogy mindössze csepp a tengerben, Laura vitt egy pohár vizet a folyóba.

Mindenesetre számomra bevezetésnek, képbe kerülésnek egyelőre megfelelt.

Libri, Budapest, 2022, 192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636041236

7/10

Az alábbi kép egyben link is ám!

2026 március, amikor egy napja ötvenkilenc éves vagyok. Tegnap jól megünnepeltük a születésnapomat. Ahogyan Toma barátom mondaná: méltósággal. Egy tizenhárom órás műszakkal.

Reggel kilenckor már Szerelmetesfeleségtársam édesanyjának az új lakásában voltunk, és Geri fiammal, meg SzFT-vel este ötig rakosgattuk össze az új bútort. Ha Geri nem lett volna ott, szerintem egy hetünk rámegy.

Aztán még elmentünk a régi házhoz, hogy Geri válogasson magának a sufni szerszámai, eszközei közül. Megtette. Aztán még hazavittük őt Szigethalomra. Majd hazajöttünk. Negyed tíz felé értünk haza.

Vittem virágot Geri párjának.
– Gergő, te hoztál nekem virágot?
– Nem, de hoztam két üllőt!
– Üllőt? Miért, nincsen már üllőd?
– De ekkora nincsen! Meg hoztam neked bikakábelt a kocsidhoz. Nincsen bikakábeled, ugye?
– Nincsen!
– Látod, Morzsám – fordult hozzám SzFT –, a fiad milyen rendes a párjához? Melyik nő mondhatja el, hogy kap két üllőt meg egy bikakábelt nőnapra?

Arról nem beszélve, ha ez így halad, Geri hamarosan üllő-nagyhatalommá válik. :-D

Szólj hozzá!

magyar magyarság szociológia kisebbség román székely néprajz csángó Magyarország Románia Tudomány Történelem Erdély Moldva Iancu Laura asszimilác

Otfried Preußler: Kökény, a kalapos manó (Kökény 1.)

A manó, a kalap, a kobold, a nem is létező rettenet történettelensége

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2026. március 07. - Mohácsi Zoltán

Otfried Preußler művei közül az első találkozást a Torzonborz, a rabló jelentette. Amely találkozás eleddig az első volt. S amely találkozás nyitottá tett a további randikra.

Ezért történhetett, hogy amikor a héten könyvtárba kényszerültem (ign, kényszerültem, mert az egyik nálam levő könyvre előjegyzés érkezett, így nem tudtam hosszabbítani a kölcsönzését, vissza kellett vinnem), négy Preußler-kötet is jött haza vele. Ebből kettő Torzonborz,, egy fantasy, és ez a Kökény.

Nem kertelek: ha ez lett volna az első találkozás, akkor köszönöm, harag és nyilvános cirkusz nélkül, szépen csendben elválunk egymástól.

Mivel a Torzonborzzal bekövetkezett találkozásról szóló beszámolómat konkrétan kilenc napja tettem közzé, az ott leírt adatszerű információkat most nem ismételem meg.

Viszont ebből kifolyólag meghökkentően rövid lesz a beszámoló, figyeld csak meg!

*

Vakarom a tarkómig érő homlokomat. Azért vakarom, mert nem tudom, Preußler ugyan mit akart ezzel a könyvvel. Majdnem azt írtam, hogy történettel. De éppen az a baj, hogy valójában éppen az nem nagyon van. Udvarias vagyok. A valóság ez: nincsen történet.

Az, hogy tévedek, nem jellemző, de azért óvatosságra int a következő eset.

Idén a héten jutottam fel első alkalommal a dolgozdám közvetlen közelében lakó lányomékhoz. Március van. Valaki rendre beteg volt, vagy ha meg nem, akkor programtorlódás volt. Vittem sok mindent hozzájuk, volt, amit vissza (ilyen-olyan ételhordozók, talált szakácskönyvek Szami lányomnak, egy neki tetsző városos repohár, Lili szülinapi Mirr Murr-jai, egy kifestőkönyv, egy matricás könyv, egy wifi-jelerősítő, ilyesmik. Volt egy könyv Daninak is. A könyv arról „szól”, hogy egy lovag útnak ered megkeresni a sárkányt, megy, megy és nem találja meg. Ennyi. A rajzok viszont frenetikusak. Úgy voltam vele, hogy Dani még úgysem tud olvasni, kétéves, de a rajzokat talán értékeli.

Nos, Szamival a következő beszélgetés zajlott még aznap este:

Szami:

Lili imádja a sárkányos mesét, amíg fürödtem Tamás [unokáim édesapja] 2x-, én most alvás előtt megint 2x elolvastam. Nagyon vicces

Válaszoltál neki:

Jé! Pedig nekem a történet olyan kis semmi volt... De akkor hurrá!

pont az 1xűségében van a varázslat

Te küldted:

Neked is tetszik?

Pláne hurrá! Szóval ma este négy könyvet kiolvastatok!

Szami:
igen, nagyon, jókat nevettem

Vagyis a tévedhetetlen értékítéletem olykor gellert kap. Ezért feltéve, de nem megengedve, elképzelhető, hogy a Kökény esetében is tévedek. Jó, nem valószínű, de mondom, van egyfajta lehetségességi faktora.

*

Lássuk, miről van szó. Kökény a Hetvenhéttölgyes-erdőben él a többi manóval. A manók nemigen mozdulnak ki otthonról. A kötelességeiknek élnek, végzik a mindennapi munkájukat, a főszereplő történetesen kalapokat készít, készülnek a télre, teszik elfelé a majd akkor szükséges elemózsiát. Olyan nincsen, hogy egy manó ne otthon aludjon!

Erre egy gyönyörű napon Kökény, képzeld, mit csinált: fogta magát és elment kirándulni. Ami történt, az nem volt a terveiben. Ugyanis eszébe sem volt az Irdatlan Rengeteg felé venni az útját. Az Irdatlan Rengetegben lakik ugyanis a borzasztó, félelmetes, manózabáló Setenetter.

Borzasztó ez a szó. Ahányszor olvastam óhatatlanul és kikerülhetetlenül az egykori Puhdys együttes egyik dala dübörgött bennem. Ez:

Kérdeztem a HeminiHavert, hogy ennek a Schattenreiter-nek van bármi köze Otfried Preußler „Kökény” könyvében a magyarul Setenetter-nek hívott félelmetes alakhoz?

Ez egy zseniális észrevétel! [Imádom, hogy útón-útfélen dicsér, kezdem elbízni magamat!]

Bár a nevek hangzása (Schattenreiter vs. Setenetter) és a karakterek baljós, éjszakai jellege miatt adja magát az összefüggés, a válasz az, hogy közvetlen, tudatos kapcsolat nincs köztük, de a közös kulturális gyökerek miatt mégis rokoníthatók.

Nézzük meg közelebbről, miért érezhető a hasonlóság, és hol válik el a két alak:

1. A név eredete

Schattenreiter (Puhdys): Ez egy összetett német szó: Schatten (árnyék) + Reiter (lovas). A jelentése szó szerint Árnylovas.
Setenetter (Preußler: Krabat / Kökény): Otfried Preußler könyvében (ami eredetileg a szorb népmeséken alapul) az alak eredeti német neve Gevatter Tod, azaz Halál koma. A magyar fordításban használt Setenetter név egy zseniális nyelvi lelemény, ami a „settenkedik” szóból ered, és a halál nesztelen, elkerülhetetlen eljövetelét sugallja.

2. A karakterek szerepe

Bár mindkét alak sötét és misztikus, a természetük eltérő:

A Setenetter (a „Keresztapa”): Ő a Krabatban (Kökényben)* a végső gonosz, maga a Halál vagy az Ördög megtestesülése, akihez a Molnár is tartozik. Ő az, aki elviszi a kiválasztott legényt az év végén. Ő egy külső, félelmetes hatalom.
* borítsunk arra fátylat, hogy a
A Schattenreiter (Puhdys): Ahogy korábban említettem, ez inkább egy belső állapot. Nem egy gyilkos entitás, hanem egy nyughatatlan vándor, aki elmenekül a világ elől. A dalban a lovas nem elvisz valakit, hanem ő maga menekül a magányba.

3. A közös „német romantikus” hangulat

Amiért mégis úgy érezheted, hogy közük van egymáshoz, az a német balladahagyomány. Németországban (és a szorb kultúrában is) nagyon erős a hagyománya az éjszakai lovasoknak. Gondolj csak Goethe híres versére, a Rémkirályra (Erlkönig), ahol szintén egy apa vágtat az éjszakában a gyermekével, miközben egy természetfeletti lény kísérti őket.

Összegzés: Van-e közük egymáshoz?

Tudatos utalás? Nem, a Puhdys szövegírója nem a Kökény Setenetteréből indult ki.
Hangulati hasonlóság? Abszolút! Mindkettő ugyanabból a sötét, erdőkkel és misztikummal teli német folklórból táplálkozik, ahol az éjszaka lovasa mindig valami baljósat vagy megfoghatatlant jelent.

[Hpzzá kell tennem, hogy GeminiHaver még nagyon álmos lehet így sombat hajnalban: simán összekutyulta Preußler két alakját, az itt főszereplő Kökényt és a német nyelvterületen kötelező olvasmánnyá lett Krabat főszereplőjét. Úgy kellett rendet tennem az információi között.)

Kökény megy, majd a kalapját csónaknak használja, felborul, majdnem megfullad, megmentik, barátságba keveredik a megmentővel, egy Bozont nevű kobolddal, együtt mennek tovább. vihar támad rájuk, elbújnak Kökény ultramód tágítható kalapjában, aztán mindketten elmennek a manókhoz, mert Bozont unja már a magányt, és marhára izlik neki a erdeifű-mag lisztjéből készült kenyér.

Történik még némely apróság, de nagyjából ennyi a történet. Ja, nem, mindkettejük meg van győződve arról, hogy Setenetter a másik lakóhelyének a helyi borzalma. Aztán kölcsönösen felvilágosítják egymást, hogy dehogy, aho, laknak, ott tutira nincsen semmiféle Setenetter. Szerintem ebből lehetett volna a legtöbbet kihozni... De úgy érzem, Preußler végül semmit sem hozott ki a Kökény történetéből.

Jó, persze, simán bele tudok magyarázni kapásból legalább három jajdeszépésfontos mondanivalót a barátságról, a másság elleni előítéletek csúnyaságáról (vajon mit mondanának erről a párizsi vagy brüsszeli utcákon manapság?), illetve a kíváncsiság hasznáról, a természet szeretetéről, a bio-táplálkozásról, a munka hasznáról és szeretetéről... Nem is gondolkodom tovább, mert kiderül, hogy a Kökény végső soron lexikon az élethez.

De sajnos a Kökény igazából nem szól egyikről sem.

Mindvégig úgy éreztem, Preußler-nek nincsen koncepciója, csak elindított egy történetet, írja, ami éppen az eszébe jut, és igazából közben semmi sem jut az eszébe. De a neve simán eladja a semmiről sem szóló könyvet.

*

Vannak képek is a könyvben. Eddig is citáltam néhányat. A képek alkotója Anette Swoboda.

A hölgy ma is él, tősgyökeres német, aktívan alkot, illusztrál, blogot ír. Eddig hozzávetőleg mintegy száz könyvet díszítenek az ő rajzai, festményei.

Nézegettem a képeket, és nem tudtam eldönteni, tetszenek-e? Valahol a távolságtartás, a Füzesi Zsuzsa-féle giccses édibédiség, a semmitmondás és a majdnemjó között tétováztam. Aztán, bevallom, annyira nem is érdekelt tovább a dolog. De annyira még igen, hogy megnézzem, milyen képei vannak még. A helyzet az, hogy bármit néztem tőle, jobb volt mint ez a Kökény. „Ki érti ezt? Ki érti ezt? Én nem!” Ugyebár.

*

A Torzonborz folytatásait el fogom olvasni. A Krabat-ot is. Az, hogy foglalkozom-e még majd Preußler-máveivel, ezek függvénye lesz.

Kolibri, Budapest, 2018, 100 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634370833 · Fordította: Nádori Lídia

4/10

Az alábbi kép egyben link is ám!

2026 márciusának szombatja, amikor a születésnapom van. Egy év és hatvan éves leszek. Bonyek! Hatvan! Én!

*

Megint olyan hét volt, hogy púp a hátamra, annyi munka, annyi menés volt, és még ma is bőven lesz (szekrényösszerakás a fiammal az anyósomnál, aztán Geri hazafuvarozása Szigethalomra), hogy már sok. Na, készülnöm is kell...

Szólj hozzá!

mese barátság félelem kobold manó rettenet kalap mesekönyv másság meseregény Otfried Preußler Gyermek és ifjúsági Anette Swoboda

Wolf Haas: Brenner nyomozó történetei 5. – Mint az állatok

Nem, ne reménykedj, nem erotikus, hanem kutyás és gyilkosságos

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2026. március 04. - Mohácsi Zoltán

Hát már megint az történt, hogy elolvastam egy Brenner-részt! Most mondd!

A Brenner nyomozóról szóló sorozat az egyik kedvenc sorozatom. Az összes kötete, mind a hét itt van a polcomon. S még csak az első négyet olvastam. Ebből is az utolsót nyolc (!) éve. Mondjuk ez már elég idő ahhoz, hogy ne sokalljak be a Brenner történeteinek a stílusától, nem? :-)

A sorozat kötetei a következők:

Halottak feltámadása
Csontdaráló
Jöjj, édes halál
Silentium!
Mint az állatok
Az örök élet
Brenner és a Jóisten

Meglepő fordulat, de még simán megvásárolható az összes rész. Csak szólok...

Nem olvastam vissza az első négy értékelésemet. Dafke! S mivel nyolc éve követtem el az utolsót, tudod ki emlékszik, mit is írtam benne! Abban azonban bizonyos vagyok, hogy egyvalamit egészen biztosan. Kettőt. Hármat. Meg amire nem emlékszem, hogy írtam.

Tréfás. Vagy tragikus. Most jöttem a könyvtárból. Sok kiló könyvet visszavittem, majd leszakadt a derekam. Majdnem ugyanannyit haza is hoztam, pedig nem volt tervben, csak egy-kettő. Nagy boldogona kaptam le a polcról Lichter Péter két filmes könyvét az „52” ilyen-olyan film sorozatból. Aztán itthon bejelölgettem, hogy miket fogok rögvest olvasni. Bakker, hát az egyikről már írtam is, itt a blogomon. S még hatvan sem vagyok.

A könyvtárba menet lezuttyantottam a buszmegállóban a teletömött hátizsákomat a buszmegálló padjára. Ült ott egy néni.
– Jól bevásárolt!
– Á, könyvek, könyvtárba megyek. Van benne néhány album. Csuda nehezek.
– Milyen albumok? Képzőművészeti?
– Nem, képregények. Jó minőségű, nehéz papíron.
– Ezek szerint szeret olvasni. Az jó! Akkor maga művelt ember lehet. Sok minden megmarad az olvasás miatt. Én is szeretek olvasni, és elég jó a memóriám.
– Akkor nagyon irigylem önt!
Nem volt időm kifejteni, miért, jött a 196-os. Elbúcsúztam azért.

A sorozat első három részéből filváltozat is készült, amiket Wolfgang Murnberger rendezett és Josef Hader volt a főszereplőjük. Ugyan ehhez az epizódhoz nincsen közük, de azért kiszemelgettem egyes képeket belőlük.

Wolf Haas osztrák.
Valami hihetetlenül egyedi stílust talált ki a Brenner-történetekhez: olyan mintha egy kiskocsma kockás abrosza mellett mesélné el, mi minden esett meg a nyomozóval. Könnyedén, mindennapi beszédfordulatokkal mesél, sokszor rosszul alkalmazva a fordulatokat. Mint a szél!
Mondhatom, egyáltalán nem vagyok abban bizonyos, Haas Brenner-sztorijainak a stílusa nem voltak-e hatással a blogom maivá alakult stílusára. Mi több, mert addig jár a korsóm a kútra, az bizonyos mint a halál! Nem ennek a bejegyzésnek a stílusát, mert ez egyértelműen plágium, ahogy mondják, de legalábbis a nagy benyomás hatása, hanem úgy általában.
Haas Brenner-történeteiről azért mocsok nehéz írni, mert veszett nagy a kísértés, hogy az ember gyereke valami hasonló stílussal ne próbálkozzon. S azért az ne már, mert nem most jöttem a falvédőről! De ezt a harmadik pontban is mondva állítottam.
Hát ezekhez tartsd magadat! Valahogy. Ha már én nem tudtam ezt megtenni.

Ó Wolf Haas, aki szentül megfogadta, nem ír több krimit, az annyaszömit neki!

Nem baj, ha tudod: szerintem a sorozat magyar változatának sikerült a legjobban kinéznie. Miheztartás végett jelentettem ezt ki. Nézegettem a külföldiül megjelenteket, azért mondom.

S elmondom azt is, hogy nagy szerencsére a Brenner lezárt sorozat. Azért szerencsére, mert ha nem lenne lezárt, akkor rendre jelennének meg új, meg még újabb részei, és ha ez megtörténne. akkor ezeket az új meg még újabb részeket meg kellene vennem.

Az pénzbe kerül.
Nincsen már hely a könyvespolcokon.
Nincsen hely újabb könyvespolcnak.
Nincsen már helyünk.
Ha lenne is (bár... tulajdonképpen, ha az étkezőnek csúfolt előszobába, ha kisebb asztalt tennénk...) Szerelmetesfeleségtársamnak nem merném felvetni, hogy „Nézd csak, gyönyörű szerelmem, itt pont van egy könyvespolcnyi rés, mi lenne, ha...”, mert nem vagyok ennyire bátor. Szereti a könyveket, de nem annyira mint én, és nem ilyen savanyú a csokoládé mennyiségben. Többször mondtam, ott tartunk, hogy amennyi be, annyi ki is. Úgy kell becsempésznem az új zsákmányokat, hogy meg ne lássa őket, mert akkor lenne ne mulass!

Így viszont nagy megelégedettséggel olvashatom, kvázi, ezt a lezárt krimisorozatot.

*

Hát ez a Brenner egy annyira jól kitalált alak, hogy attól koldulsz, mint ide Lacháza! (Hagyjam már abba! Ez inkább erőltetett, nem humoros.)

Mert Brenner egy középkorú pasas, szürke mint a kamra házi egerei, semmi érdekes nincsen rajta. Benne. Él. Mármint az író által megteremtett figura, minden szürkeségével együtt élő alak lett. Aki rendőrködik, ráadásul a gyilkosságiaknál. S lépten-nyomon gyilkosságokba botlik. Mondjuk ebben a részben éppen az előnyugdíját intézi, és magányomingerkedik.

Brenner nem szép, nem kemény öklű, nem zseniális megfigyelő, nem vaslogikájú gazember-leleplező, nem egy Niki Lauda a kormány mögött, nem pisztolypárbaj-hős, meg semmi se nem. Hanem csak úgy van bele a bűnesetek vakvilágába. De nehogy egy totál balfék pasast képzelj ám el a Brennernek! Mert akármennyire egyszerű, nem faék a pasas, és mindig összeáll neki, hogy addig jár a korsó a kútra.

Mert a Brenner az összes rendelkezésére álló szürkeségével mégis rendre kinyomozza a gyilkosokat. Jön-megy, kérdez ezt-azt, csetlik-botlik, de most meg ne Pierre Richard-t lásd ám ide, Brenner annyira nem csetlik-botlik, csak mint te meg a hétköznapjainkban.

Jobbára az úgy van, hogy látványosan fogalma sincsen, merre folyik a Lánchíd, egy kis tébláb erre, egy kis té és tova oda, aztán láss csodát, kezd neki összeállni a mindennapi élet bűneseteinek a puzzléja. Mert némi vaktyúk-szerencsével általában jó irányba indul, jó dolgokra néz, és most mond, lát is, és be-bevillan neki, hogy mire jó gondolnia.

*

Most arról van szó, hogy valaki kutyakekszekbe rejtett gombostűkkel gyilkolja a kutyákat. Meg arról, hogy a egyik kutya brutkón gyilkol is ártatlan lányt. Meg arról, hogy a kutya tulajdonosa... De nem tettél nekem rosszat, hogy gonosz félmosollyal eláruljam neked egy krimi cselekményét, ráadásul még a megoldásét is. Csak akkor, ha nem tetszikelsz, de legalább iratkozz fel a blogomra. Különben elmondom, hogy az van a kutyával meg a tulajával, mint Makó Jeruzsálemtől.

De tudnod kell, mert tudatom, hogy vagy változtam, öregszem, és nehezebben fogok fel dolgokat, kvázi hülyülök, vagy valóban Haas, tudod, a szerző engedte el jobban magát. Mindenesetre a helyzet a következő: nagy vigyorok közben olvastam a sztorit, de a vigyorok, tudod, nem a történetnek, sokkal inkább a stílusnak szóltak. Mert köztudott, hogy ki korán kel, keveset alszik.

Viszont a dolgok rákfenéje abban van, hogy a szöveg annyira mindennapi, beszélgetős szöveg, hogy olvasva néha elvesztem benne. Nem azért, mert komplikált, hanem azért, mert hiányos, és mert mindennapi. Amit beszélve tök simán megért az ember gyereke, de olvasva, ez tök fura, már nem annyira világos. Csak mulatságos. Mint a vakablak!

Ráadásul Haas sokszor használ fejezet végi függővéget. Meg szöveg közbeni előrepislantásokat. Amikor még nem tudod, hova a csudába is pislog előre.

De figyelj csak, olyan még nem volt nála, hogy vissza kellett lapoznom, hogy akkor most ki kivel merre hány méter. Erre most meg, mit ne mondjak.

Azonban a helyzet az, hogy jottányit se vette el a kedvem Brennertől, a maradék két kötetre meg az újraolvasásokra! Dafke, mert nehogy már!

Már csak azért se, mert a végén van azért csavar (ahogy Szerelmetesfeleségtársam mondaná, s ahogy már nem egyszer mondtam, hogy mondta, bár nem konkrétan Brenner-sztorijára: ez egy barkácskönyv!), meg lehet picit izgulni, de ne aggódj a körmeid simán a helyükön maradnak.

Libri, Budapest, 2020, 230 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634337621

8/10

Az alábbi kép egyben link is ám!

2026. márciusának az a része, amikor már csak három nap addig, hogy már csak egy év kelljen ahhoz, hogy hatvan legyek. Egek!

Megint olyan kis sűrű a hét... Vagy én öregszem kétségtelenül. Hétfőn uncsiztam, este értem haza. Kedden könyvtáraztam, este értem haza. Ma fél nyolctól egyig megállás nélkül ingáztam ide-oda városszerte, négyszer voltam a Szent László kórházban például. Röhögtem magamon, mert a városi permanenciától izomláz lett a lábamban... :-D

Úgy volt, de hála Istennek nem úgy lett, hogy ma még át kell mennünk Csillaghegyre. De Szerelmetesfeleségtársam talált nekem itthon más feladatot, hogy ne tudjak nyugodtan ülni. :-D De a lábaim komolyan szakadnak lefele.

*

Elképesztő a One mint szolgáltató. A Diginél van internet-kábeltévé előfizetésünk. A Digit a One bekebelezte. Jött egy levél, hogy pávatoll a fenekünkbe, e hónap végétől megszűnik ez a csomag, kapjuk be, üljünk sündisznóra, szopjunk ráját. Se az, hogy bocs", se az, hogy ez meg az, se az, hogy helyette ajánljuk az előzőhöz képest kurva drága, de tök jó csomagunkat. Csak az, hogy mehettek a 'csába tisztelt mindig pontosan fizető ügyfelünk, vagy nagy kegyesen, ha rohadtul érdekel benneteket, kötünk veletek egy új csomagot, ha utánanéztek, és bejöttök hozzánk, különben úgy en bloc le vagytok szarva. Ja, a kütyünket hozzátok vissza, mert az anyátok, az a miénk! Csá!

Szólj hozzá!

kutya gyilkosság osztrák magánnyomozó nyomozás magándetektív kutyakeksz Bécs Szépirodalom Wolf Haas Szórakoztató Brenner kriimi

Juha-Pekka Raeste – Hannu Sokala: A világ ötven legveszélyesebb vállalata

Ha veszély van menekülni vagy harcolni kell. De EZEKKEL szemben ugyan melyik a célravezető?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2026. február 28. - Mohácsi Zoltán

Na, lássuk! Ugyan a laptopomon pár hete Linux van, a Mint disztribúció, de Szerelmetesfeleségtársamén Windows. Az üzleti, asztali mini pc-jén is.

Az összes gépen a Google a keresőmotor. Próbálkoztam másokkal is, Duck Duck Go, Ecorsia, de nem voltak relevánsak a találatok. Az e-mail-címeink GMali-esek. Mondjuk a Drive-ról átpártoltunk másik felhőbe, de a jegyzet mindkettőnknél a Keep. Az én telefonom Androidos.

SzFT megkapta a lánya, Csemete levedlett IPone-ját, az tehát Apple.

Nap mint nap Messengeren kommunikálunk, a legfőbb hírekkel jobbára a Facebook-on szembesülünk.

Engem veszettül idegesít, ki sem nyitom soha, de SzFT szokta pörgetni a TikTik-ot.

Az e-könyv-olvasóm egy Paper White 3. Vagyis Kindle. Vagyis Amazon. A szoftvere struktúrája, strukturálhatósága nagyon gagyi, de a küyü üzemideje lenyűgöző. Pedig már nem mai darab.

Ülök ezen a vasárnapi hajnalon a kanapén, betakarózva, pizsamában, szemben velem négy, fali IKEA-polc, alatta két, falra felfúrt IKEA-szekrényke. Ha körbenézek, még három IKEA-s polcot látok.

A bankkártyánkon a Visa felirat áll.

Meg nem néztem, de a hétféle gyógyszerem között egészen biztosan van Bayer-es is.

A konyhaszekrényben ott van egy üveg Coca Cola, ha Csemete felugrana, víz helyett is azt issza.

Szerintem teljesen átlagos háztartás vagyunk. S ezek szerint a világ ötven legveszélyesebb vállalata közül legalább héttel fogyasztói kapcsolatban vagyunk.

A SZERZŐK NEM KÉT, SZÉP NŐ

Juha meg Hannu keresztnévvel, én azt gondoltam, a szerzők hölgyek. Jutka meg Hanna. Hát nem? Hát nem.

GeminiHaver így mutatta be őket.

JUHA-PEKKA RAESTE és HANNU SOKALA neve összeforrt a modern finn gazdasági újságírással, különösen azután, hogy közösen kezdtek bele a világ leggazdagabb embereit és legbefolyásosabb cégeit elemző projektjeikbe.

Íme egy rövid áttekintés róluk!

Juha-Pekka Raeste

A finn gazdasági média egyik meghatározó alakja, aki évtizedek óta a legtekintélyesebb finn napilap, a Helsingin Sanomat munkatársa.

Stílusa: Ismert az alaposságáról és arról, hogy képes a bonyolult globális gazdasági folyamatokat (mint például a technológiai óriások terjeszkedése) közérthetővé tenni.
Szakterülete: Elsősorban a digitalizáció, a nagyvállalati stratégia és a globális hatalmi dinamika érdekli.

Hannu Sokala

Hasonlóan nagy tapasztalattal rendelkező veterán újságíró, aki pályafutása során többek között a finn közszolgálati médiánál és gazdasági szaklapoknál dolgozott.

Profilja: Gyakran foglalkozik oknyomozó témákkal, a pénzvilág sötétebb oldalaival és az adóparadicsomok kérdéskörével.
Híre: Precíz, tényfeltáró stílus jellemzi, aki nem riad vissza a kritikus hangvételtől sem a nagybankokkal vagy a pénzügyi elittel szemben.

Közös munkásságuk: Az 50 legbefolyásosabb

Bár külön-külön is elismertek, nemzetközileg (és nálunk is) leginkább a közös könyvük, A világ ötven legveszélyesebb vállalata (és annak folytatásai) révén ismertek.

Ebben a munkájukban nem csupán listázzák a cégeket, hanem:

Hatalmi elemzést végeznek: Megmutatják, hogyan alakítják ezek a cégek a politikát és a mindennapi életünket.
Kritikai szemléletet alkalmaznak: Rávilágítanak a monopolhelyzetek veszélyeire és az adatvédelem hiányosságaira.
Összefüggéseket keresnek: Segítenek megérteni, miért fontosabb ma egy tech-óriás algoritmusa, mint egy kisebb ország GDP-je.

Összegezve:

Ők nem "száraz" gazdasági híreket gyártanak, hanem a gazdaság mögött meghúzódó valódi hatalmat kutatják. Ha érdekel a globális kapitalizmus működése egy kis északi, józan észre valló kritikával fűszerezve, az ő írásaik kiváló kiindulópontok.

MI AZ, HOGY LEGVESZÉLYESEBB?

Mi az, hogy legveszélyesebb? A veszély adrenalin-löketet ad. Harcra vagy menekülésre késztet. Arra sarkall, hogy mihamarabb véget kell vetni a jelenlegi helyzetnek. Vagy úgy, hogy kimenekülök belőle, vagy úgy, hogy megkísérlem harcképtelenné tenni az ellenfelet. Mert ha nem teszem egyiket sem, az fog harcképtelenné tenni engem.

Én meg csak ülök itt a kanapé sarkában, a YouTube-on hallgatom egy Spirergy nevű együttes Yes-szerű Wherever Forever című albumát, tök nyugodtan kávézgatok, és két vállra fektetve, minden adrenalin nélkül mértem fel, hogy micsoda veszélyben vagyok az otthonomban, a teljesen hétköznapi létem egyik tök átlagos hétvégi hajnalán.

Vagyis nem igazán jó a címben szereplő szó. A legveszélyesebb. Miközben tökéletes.

Ez az ötven azért a legveszélyesebb, fejti ki a könyv, mert

van amelyik valamilyen formában ténylegesen öl,
- mint például a bérelhető zsoldosok, az Academi
- vagy fegyvergyártással mint a Lockheed Martin
- vagy közvetve, vegyszerekkel mint a Monsanto, amely a Bayer tulajdona
elpusztítják a szabad versenyt
- nem piaci versenyben lesznek nagyok, hanem a konkurencia felvásárlásával
- akkorára nőnek, hogy egyszerűen lehetetlen velük versenyre kelni
államokon felüli a működésük rendje, szinte teljes mértékben fittyet hányhatnak a helyi törvényekre (
- Toroczkai László évek óta per nyertese a Facebook ellen, de a profilja a felfüggesztett profilja mai napig nem állt helyre, a hajára kenheti a pergyőzelmet, mert a helyreállítást a bírósági végzés sem tudta elérni. Vagyis a Facebook szarik a magyar bíróság döntésére, mert következmények nélkül szarhat rá.)
simán fittyet hányhatnak a demokaritkus szabályokra, politikát csinálhatnak megvásárolt szereplőkkel, közvélemény-befolyásolással
- a 2021-es capitoliumi események után, januártól Trump le volt tiltva a Twitteren, a Facebook-on, az Instagramm-on, a YouTube-on egyaránt. Leghamarabb a Twitteren állították vissza a profilját: mert Elon Musk megvette, és X-esítette. A többi három felület több mint két évig, 2023 tavaszig fenntartotta a tiltást.

Vagyis át kellene vinnem a drótposta kommunikációm mondjuk a GMX-hez, törölni kellene a Facebook profilomat, nem tudom, van-e olyan bankkártya, ami sem ilyen, sem olyan, hanem semleges. Mondjuk Coca-t nem iszok, mert rohadt cukros az összes, a Walt Disney-t elég régen ignorálom esztétikai okokból, oké, az IKEA-ban magáncéllal úgy öt éve voltam, repülni eddig négyszer repültem mindössze egész életemben, de ki-becsekkolás végett utáltam mindet, egy-egy óráért plusz kettővel-hárommal fizettem, meg a biztonsági xarakodások, pakolgatások, eh! A bankokat utálom mindet, uzsorás rablóbanda az összes, de kikerülhetetlenek. E-book olvasót tudok olyat venni, hogy nem Besos-t gazadagítom. Bakker még minimum négy vagy öt év a hitelünk... Orbán Viktor szerint meg négy év múlva alakul át alapjaiban a világ... Remek, vannak aztán kilátások! Mindegy, Luther akkor is diófát ültetne, ha tudná, hogy holnap jön vissza Krisztus.

Vagy hogy máshogy? Irány a digitális nomádia? Várom az ötleteket.

A SZEREPLŐK

Ezekről a cégekről van szó a könyvben, lehet mazsolázni! Lehangoló.

50. PGE1: Európa legnagyobb szennyezője

49. PURDUE PHARMA: Az opioidgyár

48. BERKSHIRE HATHAWAY: A befektetek bűvös furulyása

47. CNPC: A környezetszennyezés bajnoka

46. HANGZHOU HIKVISION: A térfigyelő rendszerek nagyágyúja

45. NSO GROUP: A titkosszolgálatok kebelbarátja

44. KASPERSKY LAB: A megbízhatatlan adatbiztonság

43. ODEBRECHT: A korrumpálás nagymestere

42. THE COCA-COLA COMPANY: Világelső a szemetelésben

41. BYTEDANCE: A Tik Tok kifejlesztője

40. NORVÉG OLAJALAP: A világ legnagyobb hógolyója

39. GLENCORE: Túl szép, hogy igaz legyen!

38. ACADEMI: Az új idők zsoldosai

37. BNP PARIBAS: A múlt árnyéka

36. UBS: Hová rejtsük a pénzt?

35. IKEA: Amiről minden lepereg

34. LVMN: A kultúrtóke üzleti királya

33. MINDGEEK: A pornóóriás

32. ANNEUSER-BUSCH INBEV: Álmodj egy szebb világroll

31. UBER: Az alkalmi foglalkoztatás zászlóshajója

30. VISA: A digitális fizetés királya

29. BAYER: A felelősségteljes méregkeverő

28. LOCKHEED MARTIN: Harcra fel

27. RYANAIR: A „majdnem ingyen van” ellenállhatatlan csábítása

26. HUAWEI: Az Egyesült Államok legfőbb ellensége

25. CARGILL: A vállalat a Big Mac mögött

24. JBS: Öcsém, micsoda cég!

23. THE WALT DISNEY COMPANY: Az emberiség álomgyára

22. HSBC: Az elitklub

21. SOFTBANK: Fókuszban a startup-rület

20. BOEING: Távol a piacgazdaságtól

19. WALMART: A bolt, ami megéri

18. ZHONGGUO YANCÃO ZONGGONGS: A világ dohánygyára

17. CHEVRON: „Míg a pokol meg nem fagy”

16. MCKINSEY: „Bűnös!”

15. KOCH INDUSTRIES: A forradalom pénzelője

14. MICROSOFT: Még mindig túl hatalmas

13. HON HAI: A legnagyobb kizsákmányoló

12. BLACKROCK: Kecskére a káposztát?

11. APPLE: A király meztelen!

10. JP MORGANE: Mindenben benne van

9. ALIBABA: A jövő üzlete

8. GOLDMAN SACHS: Isten munkásai

7. GAZPROM: Putyin ökle

6. DEUTSCHE BANK: Európa rothadó szívében

5. FACEBOOK: A legnagyobbá lenni, bármi áron!

4. AMAZON: Adatvállalat egy csomó extrával

3. SAUDI ARAMCO: Mohamed bin Szalmán hatalmi központja

2. TENCENT: A világ adatgyára

1. GOOGLE: Egy mind felett

Az első (vagy utolsó) tíz cég, vagyis az 50–41. helyezett cégek mintegy megemlítést nyertek csak: egy-egy bekezdést kaptak. Ami a Coca Cola esetében számomra igen meglepő volt. Szerettem volna jobban utálni ezért-azért, például ha már a kóla a legjobb csavarlazító, rozsdaeltávolító, s ha giga cukorfelhasználás mennyisége miatt a diabétesz előszobáját jelentik a termékei, de lám, a könyv szerint nem kell annyira utálni őt. Őket. Ezt.

Számoltam. A ötvenből huszonkét cégről hallottam már. Ránézésre azt hittem, sokkal kevesebbről. Ez azt jelenti, hogy a szereplők 44%-áról hallottam már. Nem tudom, jónak vagy rossznak számít ez az arány?

A CSELEKMÉNY

Felsorolni mind az ötven cég ilyen-olyanságát irdatlan hosszú lenne, se neked, se nekem nem lenne türelmem hozzá. Neked elolvasni, nekem megírni. Így viszont be kell érned azzal, hogy gazemberek... izé, gazcégek mindannyian.

Persze, tény, ami való, a gazságuk nem azonos fajsúlyú. Mert igen, nagyon csúnya dolog megkárosítani dollármilliárdokkal az államot, úgy, hogy Svájcba viszem a számlámat vagy éppen én vagyok a svájci bank, ahová hozod a magadét. Azért csúnya, mert ami adó nem folyik be, azt valahonnan máshonnan kell pótolni. Vagy adóemeléssel, vagy valahogy. S az ostor mindig a végén csattan, és a társadalom-ostornak, na, ki van a végén? Hát te mg én.

Ahogy kétség sem fér ahhoz, hogy a Blacrock vagy Goldman Sachs világlenyúlása és az, hogy az államok gyakorlatilag a mélyszarig benyalnak nekik, hogy ezeknek a cégeknek az emberei rendre felbukkannak a nagypolitikában, miközben a börtönökben kellene felbukkanniuk, s hogy miután gazdasági világválságot váltanak ki, a rablásukat keltette hatalmas lukakat állami pénzekkel töltik fel, mert „e cégek összeomlása még nagyobb válságot váltana ki”, nos ez minimum bicskanyitogató. Ja, és az állami pénzekből rögtön és azonnal prémiumokat osztogattak maguknak a fejesek... Ez már úgy nagyjából két hét akasztás... De semmi következménye nincsen, még csak a pénzügyi szabályozás különösebb megszigorítása sem.

Ha te vagy én lenyúlunk a sarki közértből egy dobozos sört, az rendőrségi eljárást von maga után... Az üzenet: ha elég fontos cég vagy, bármit megtehetsz, szirszar következményekkel. Gyakorlatilag következmény nélkül. Mint a régi Gazdálkodj okosan-ban: „Szemeteltél az utcán! Fizess 10 forintot!” Százmilliárdokat nyúlnak le, és pár tizmilliárdos büntiket kell fizetniük.

De azért talán mégis más fajsúlyú egy ilyesféle gazdasági csalás, mint az, hogy egy magánhadsereg külföldön bevetve gyilkolni kezd, megöl tizennégy civilt, mert az egyikük nem viseli az adott nációt, ahová küldték.

Mint ahogyan az is más tészta, ha a sör-biznisz nagyágyújáról van szó: az alkohol gyakorlatilag szinte mindent megelőz a pusztításban és a szenvedélybetegségben. (Erre iszom pár korty sört, itt van mellettem.) Ahogyan a klónom, Zacher Gábor mondta egy TikTok-videójában, sokkal, de igazán sokkal többen halnak meg alkoholfogyasztás miatt mint a drog végett. Mentősként elenyésző, hogy drogos önpusztítása, közveszélyessége miatt kell kimenniük, mondja a klónom, de alkohol miatt meg orrba-szájba, s itt már játszik az önpusztítás és a közveszélyesség is. (Vajon mikor jönnek meg az ismerőstől rendelt házi pálinkáim?)

De még így közvetve sem fogom felsorolni a negyven-ötven felállást.

Az viszont tény, hogy vannak olyan giga cégek is a kötetben a legveszélyesebbek között, amelyeknél a nagyságukon kívül fel nem fogtam, micsodáért hű, de veszélyesek. Ilyen volt például az Uber. De még az IKEA esetében is jó, egyfelől az agytröszt fasiszta múltja, meg egy vacak stabilitású komód, amely több helyen gyerekhalált okozott, meg a cég áruházaink furfangosan kitalált, pszichomanipulációs labirintusa, az ide-oda kipakolt akciós apró szírszarokkal... De ilyen balesetekről, ilyen trükkökről nagyjából bármelyik kereskedő cég esetében beszélhetünk. (Ki nem találkozott már olyan leárazással, amikor a nagyon-nagyon akciós termék akciósan többe került mint a leakciózás előtt? Visszataszító szarrágás, de hogy veszélyes lenne...)

Talán ez a könyv legnagyobb hibája: nem lesz egyértelmű minden egyes fejezetnél, miért is annyira veszélyes egy-egy vállalat, miért is került be az ötven legveszélyesebb közé? Legalábbis nekem, aki buta vagyok a pénzhez, a gazdasághoz nem annyira egyértelmű.

Ezzel együtt nem volt olyan fejezet, olyan vállalat, amelyik ne érdekelt volna, és mindegyikkel kapcsolatban találtam új információkat is.

Még az alatt az az egy-egy cégre jutó hat-hét oldal alatt is hányingerem támadt a döntő többségüktől...

HA A VILÁG RIGÓ LENNE...

Már többször gondolkodtam, mit gondolkodtam, álmodoztam arról, milyen lenne a világ, ha tisztességes lenne? Jó, ne legyen tisztességes egészen és teljesen, csak úgy döntő részben, mondjuk kilencven százalékosan. Úgy, hogy az emberek, a politikai és az üzleti élet majd' egésze tisztességes lenne, nem lopna, nem hágná át a törvényeket. Ha nem lennének háborúk, nem kellenének a fegyverek, mert nem kellene ki ellen használni őket, mennyi, de mennyi pénz felszabadulna! Ha nem arról szólna az üzleti élet, miképpen lehet átvágni az államot, az üzletfeleket, kizsigerelni az alkalmazottakat, minél kevesebbet fizetni nekik az egyre több munkáért, nem lebukni a törvényáthágások miatt. Ha nem mások kárára szereznék a pénzt, hanem tisztességes, kereskedelmi, üzleti alapon.

Hogy mi lenne akkor... Mennyi pénz szabadulna fel? Nem lenne éhezés, szomjazás, otthon-hiány, életre szóló eladósodás, nem lenne háború, szenvedés, robbanás-, lövedékcsonkolt testek, elpusztított falvak, városok, családi vagyonkák, infrastruktúra. Nem az újjáépítésre kellene költeni, nem az egészségügyi és gazdasági rehabilitáció esetleges sikerében bizakodni, hanem csak élni a felszabadult pénzek, lehetőségek új rendszerében.

Jó, tudom aztán majd bilibe lóg a kezem, felébredek...

Meg, igen, a jólét pszichés nyomora, mert vajon egészségesebb-e lelkileg a fejlett, civilizált, jólétben fetrengő nyugat mint a berber kecskepásztorok, s a mai fiatalok, akik anyagilag egészen biztosan jobban állnak, mint ahogyan mi álltunk az ő korukban a magunk idején, vajon elégedettebbek-e az életükkel mit mi voltunk az ő korukban? Vagy mint a berber kecskepásztor fia?

Meg, ja, pénzen szeretet nem lehet vásárolni, meg akinek pénze van, annak csak érdekbarátai lesznek, meg ilyenek, persze, tudom én.

De mégis olyan jó eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha úgy lenne. Meg annyira fájdalmas is...

Olyan ez az überidealista fantáziaszárnyalás mint Weöres Sándor verse, a Ha világ rigó lenne.

A FOLYAMATOS NÖVEKEDÉS

Szerelmetesfeleségtársam mintegy kényszervállalkozó Előre menekült. Azért alapított céget, hogy legyen munkája. Igazából azt sem tudta, mi fán terem, amibe belekezdett. De bejött neki. Jelenleg két munkatársa van, akiket gyakorlatilag ő fizet. De szüksége lesz még többre, hogy az igényeket ki tudja elégíteni. Ma még ő a MartAssist. De a két alvállalkozójától is meg kell követelnie azt a minőséget, amit a saját munkája jelent, hiszen ők is a MartAssistot képviselik.

A múltkor megkérdeztem SzFT-től:
– S mi a cél?
– Az, hogy én csak kiadjam a munkát, és irányítsam a folyamatokat. Csak a legfontosabb ügyfeleket intézzem én.
– S van olyan, hogy azt mondod, tovább nem akarsz növekedni, csak tartani az elért szintet?
– Honnan tudjam, Morzsám?
– Néha azt szeretném, hogy megint alkalmazott legyél, kiszámítható munkaidővel...
– Ahhoz neked is normálisan kellene keresned, nem annyit mint most! Még így sem elég, amit ketten keresünk!
– És mikor lenne elég...?
– Ha nem máról holnapra élnénk, ha tudnánk normálisan félre rakni. Ha nem keresnék ennyit, nyaralni sem tudnánk menni.

Tény, ami való.

Ahogy az is, hogy nekem úgy fest, nincsen megállás. Növekedni, fejlődni kötelező. Értem, én. Csak nem. értem.

Álmom egy kisváros, ahol valami kis vállalkozással, csendeskén, mindennap valamit csinálva, de semmiképpen sem kapkodva, megszakadva éldegélek.

„Ha nem fázom és van ebédem, s valaki lefekszik vélem, én már jól érzem magam!”

Scolar, Budapest, 2022, 552 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635095421 · Fordította: Panka Erzsébet

7/10

Az alábbi kép egyben link is ám!

2026 februárjában az utolsó hétvégének a szombatja.

Tegnap vettünk Voltarent. Este felé, némi időeltéréssel kettőt be is vettem. Meg reggel is. A derekam fájdalma így elviselhetővé szelídült. Annyira, hogy reggel össze is tudtunk bújni Szerelmetesfeleségtársammal. Aztán pihentünk egymás karjában. Mire ő egyszer csak felpattant.
– Hű, Morzsám, nekem mennem kell!
Semmiről nem volt szó, azt hittem, a vécére gondol.
– Fél tízre a Bank utcában kellene lennem!
Fél tíz lesz tíz perc múlva volt akkor éppen.
– És hopponálni fogsz?

Összeszedte magát, felöltözött, kocsiba szállt, majd hívott, hogy oké, nincsen elkésve, nem fél tíz, hanem fél tizenegy a randi időpontja. Én is megnyugodtam, így biztos nem kapkod majd útközben a kocsival.

Így tehát nekiálltam az ebéd elkészítésének. Nem volt nagy durranás, de azért elpiszmogtam vele úgy két órát: májgombóc leves, zöldborsó főzelék, csevapcsicsa, rétes. De persze könnyített pályán: a májgombóc fagyasztottból, a borsó szintén, ahogyan a rétes is. Közben bal kézzel kitakarítottam a vécét, felsöpörtem az előszobát és a konyhát, kivittem a szemetet, lemostam a fürdőszobai csapokat, meglocsoltam a virágokat.

Mindezt azért, mert úgy volt, hogy Nádas Barbi, az énekesnő ma felugrik hozzánk sminkelni az esti „A dal”-ban való fellépése előtt. De az ebéd utáni csicsikából amikor felriadtam, SzzFT csitított:
– Aludj még nyugodtan, nem jön Barbi, mégis haza tud menni...

Jé, most látom, hogy élessé vált a klipje, amiben szerdán biodíszlet voltunk. Figyeld csak 1:32.nél!

Így felszabadult a délután. Olvasok, írok, zenét hallgatok és fájlalom a derekamat közben, de már nem csillagokat látva.

Szólj hozzá!

Otfried Preußler: Torzonborz, a rabló (Torzonborz 1.)

Paprika Jancsi és Vitéz Lackó (könyv)vásári története egy kávédaráló kapcsán

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2026. február 26. - Mohácsi Zoltán

Az elmúlt héten felugrott egy ablak, az új Linux Mint-emen a böngészőben, hogy az egyik könyvkereskedő nagy leárazást tart. Körülnéztem náluk, lett belőle egy kisebb csomag. Két Rév Fülöp-pel (aktuális kedvenceim: 1. és 2.), két Sal Endrével (az egyiket már olvastam és tetszett), egy antiliberálissal, egy Bergson A nevetés-sel, meg egy-két aprósággal az uncsiknak. Például ezzel.

Amiről semmit sem tudtam. Csak utánaolvastam és szimpatikus lett. Meg tetszett a borítója. Megtetszett a borítója.

Az alapötlet akkora banalitásnak tűnt, hogy úgy gondoltam, ez vagy egy rakás fos, vagy marha jó.

Ezt figyeld: a Nagymama rettentő boldog, mert van egy zenélő kávédarálója. Torzonborz a rabló éppen arra jár, amikor Nagymama zenélve kávét darál. Igaz, sűrűbben kávézott, amióta a darálója meg volt, mert imádta a zenéjét hallgatni.

Hogy a Nagymama kinek a nagymamája, vitatható. Mert a tulajdonképpeni két főszereplő (a cím ellenére nem Torzonborz az), Paprika Jancsi és Vitéz látszló a raboló nyomában ered egy zseniálisnak tartott ötlettel megfogni készülnek. De mert a raboló rája jön az ötletükre, hát ő fogja meg őket.

Komolyan, ha nem lenne ennyire jó a borító, fel sem figyeltem volna rá. Így meg de, ami kicsit kár, mert van még három része.

Ami tök jó, csak ezért nagy baj, mert az első rész tetszett, a könyves helyek pedig már úgy egy éve elfogytak a lakásban. No, majd valahogy hazacsempészem, hogy Szerelmetesfeleségtársam meg ne lássa.
– Ahány könyv bejön a lakásba, annyinak mennie is kell! Már mindenhol könyvek vannak!
– Nem is igaz! A vécében, a fürdőben, a konyhában nincsenek is! – tiltakoztam ágáló igazságérzettel.
– De már a kanapé karfája is tele van velük!
Vitathatatlan. Tulajdonképpen belátom SzFT igazát. Csak szeretem a könyveket. Csak költözésnél utálom őket. Meg amikor meg kell venni némelyeket. Mint ezt a Torzonborz-ot is.

Otfried Preußler

német író volt ( 1923–2013), aki harmincnyolc könyvet írt, harmincegy mindenféle irodalmi díjat kapott. Magyarul tizenkét könyve jelent meg, bár az egyik duplikátum, két címmel is napvilágot látott. A Molyon a tetszési indexük átlagosan 90%-os. Ami csuda jó eredmény ám! Meg manapság mondjuk az se semmi, hogy a Torzonborz eddig tizenkét kiadást ért meg a 2013-as, első magyar megjelenése óta.

Egyébként Preußler könyveit harminc nyelvre fordították le, és mintegy ötvenmillió példányban vásárolta meg őket a meseszerető közönség. Ez se semmi!

Paprika János és Vitéz Laci

gyakorlatilag ugyanaz a figura, csak kulturális evolúción estek át. Nem egynációs figurák. Az alapfigura az itáliai commedia dell’arte világából származik. A 16–17. században jelent. Ott úgy hívták: Pulcinella. Púpos hátú, hegyes sapkás, csibész volt, aki furfanggal és egy nagy bottal intézte el az ellenfeleit. A vásári népszórakoztatás sztárja volt. Pulcinella „leszármazottai” szinte az egész Európát meghódították:

Angliában: Punch (a híres Punch and Judy előadásokból)
Franciaországban: Guignol
Német nyelvterületen: Kasperl
Cseheknél: Kašpárek
Magyarországon: Paprika Jancsi, később Vitéz László néven.

Viszont teljes a káosz a Torzonborz magyar kiadásában, ugyanis az eredeti német szövegben Kasperl és Seppel szerepel, ahol nálunk Paprika Jancsi és Vitéz László. Kasperl, ugye, Paprika Jancsi. Seppel viszont nem takar senkit, ő Preußler eredetijében mindössze egy átlagos, bajor parasztfiúcska.

Ha feltételezzük, hogy a könyvben a piros sipkás alak Kasperl, vagyis Paprika Jancsi, akkor a másiknak, a kalaposnak kell Sepnelnek lennie.

Vitéz László csak a magyar fordításban keveredett a szövegbe, mert mondom, a Kasperl/Jancsi alak melletti másik főszereplő egy átlagos német fiú.

De már így szóba került Vitéz László: szerintem a generációmban (jövőre leszek hatvan [egek!!!]) nincsen, aki a nevét ne kötné össze a híres bábossal, Kemény Henrikkel, és az jellegzetes mesélési stílusával. Igaz, pajtikáim, nem hiába jár a pampulám?

Akkor a Torzonborz-ról is

A kötet címe valamelyest megtévesztő. Nem Torzonborz a rabló a fősereplője, hanem a két bábfigura meghatározatlan korú fiatalember, Paprika és Vitéz, vagyis a könyvben Jancsi és Lackó.

S ahogy írtam, a fő konfliktus Nagymama (tisztázatlan, kié is) elrabolt zenélő kávédarálója körül gabalyodik. A fiatalok útra kelnek visszaszerezni. Aztán jól rabok lesznek mindketten. Egyiküket a raboló eladja egy zsáknyi tubákért egy főgonosz varázslónak, Petróniusz Pókushókusznak. Tényleg nagyon gonosz, és tényleg tud varázsolni.

Éppen ma olvastam, hogy mennyire igaza van a Nagymamamának: egy kiterjedt, több évtizedig tartó vizsgálat állítólag kimutatta, hogy a napi két-három csésze kávé úgy húsz százalékban segít elkerülni az időskori demenciát. Azon tűnődtem, amikor magányos üzemi ebéd fogyasztásom közben olvasgattam, hogy vajon nekem mennyi kávéra lenne szükségem, hogy ez bekövetkezzen? Aztán bizonyítottam is még ma, hogy sokkal többre mint amennyit most iszom.
– Morzsám, vennél ma Voltarent? Az neked is jó lesz a fájós derekadra, és nekem is kellene.
Hazafelé bementem a gyógyszertárba.
– Egy Venorutont kérek szépen!
– Milyet?
– Miből választhatok? Aham, a Forte kell, olyat szoktam venni a páromnak!
Kifizettem rá a majd' nyolcezer forintot. Hazafelé kinyitottam a dobozt, elővettem a mellékelt leírást, hogy megnézzem, nem üti-e valamelyik cukor- vagy szívgyógyszeremet? S akkor döbbentem rá, mekkora marha vagyok: a Venoruton SzFT visszereire jó, nem a derekunk fájására. S erre mondta, SzFT, hogy többet ilyet nem vesz, mert piszok drága lett.

A cselekményből többet elárulni gonoszság lenne, és nem vagyok én főgonosz varázsló!

A német eredeti 1962-ben jelent meg. Vagyis nem mai könyvről beszélgetünk. Ha jól számolom eltelt felette hatvannégy év. Ami nem kevés idő. Azonban amikor olvastam, nem éreztem, hogy már egy nagypapa-korú könyvet olvasok. Egyáltalán.

Ami meghökkentett, az az alapkonfliktus: a kávédaráló elrablása. Tudod, a banalitás miatt, volt a hökk. Aztán belerázódtam a megfogalmazás szelídségébe. Bár a történet végső megoldása egyáltalán nem gyengéd, az is igaz. A banalitás igen hamar humorforrássá válik. Már a kávédaráló rabolása is tréfás. Ez a történet legeleje. Olvasd csak el!

Paprika Jancsi nagymamája egy szép, verőfényes napon gyanútlanul ült a házikója előtti padon. Épp kávét darált. A darálót Paprika Jancsi (barátainak csak Jancsi) és legjobb barátja, Vitéz László (barátainak csak Lackó) ajándékozta Nagymamának a születésnapjára. Különleges darab volt, Jancsi és Lackó saját találmánya: míg tekerték a kurbliját, azt muzsikálta, hogy „Szép május, jöjj, hogy ébreszd a fáknak ágait”.

Mióta megkapta, Nagymama annyira szeretett kávét darálni, hogy kétszer több kávét ivott, mint korábban.

Ezen a szép napon is, mikor történetünk kezdődik, már másodszor töltötte meg a darálót, és éppen folytatni akarta a munkát… Mikor egyszer csak ágak reccsenése, lombok suhogása törte meg a csendet, és a kert bokrai közül egy durva hang riasztotta fel álmodozásából.

– Ide azzal a holmival!

Nagymama csodálkozva nézett fel, és megigazította a szemüvegét.

Idegen férfi állt előtte: bozontos szakállánál csak karvalyorra volt riasztóbb. Széles karimájú kalapján görbe toll díszelgett, jobbjában pisztoly, baljával pedig a kávédarálóra bökött.

– Azt mondtam, ide vele!

De Nagymamának nem szállt inába a bátorsága.

– Már megbocsásson! – szólt vissza mérgesen. – Hogyhogy csak úgy besétál ide? És milyen jogon kiabál velem ilyen csúnyán? Ki maga voltaképpen?

A férfi erre harsányan nevetni kezdett, még a toll is vígan rezgett kalapján.

– Talán nem olvas újságot, Nagymama? Na? Nem rémlik semmi?!

Nagymama csak most nézte meg alaposabban a férfit. Széles bőrövébe egy szablya és hét tőr volt beletűzve. Erre aztán elsápadt szegény, és reszkető hangon kérdezte:

– Csak nem… Csak nem maga Torzonborz, a rabló?

– De bizony. Az vagyok! – szólt a héttőrös gazember. – Ne kezdjen itt hisztizni nekem, mert azt nem szeretem! Azonnal adja ide a kávédarálót!

– De az nem a magáé!

– Lárifári! – pattogott Torzonborz, a rabló. – Tegye, amit mondok! Háromig számolok…

És fölemelte a pisztolyát.

– Ne vegye el, kérem! – fogta könyörgőre Nagymama. – Nem veheti el tőlem pont a kávédarálót! A születésnapomra kaptam. Tudja, ha tekerni kezdem a kurbliját, azt játssza: Szép május, jöjj, hogy ébreszd a fáknak ágait…

– Pont azért! – mordult rá Torzonborz. – Nekem is kell egy kávédaráló, amelyik muzsikál, ha megtekerik a kurbliját. Na, adja ide gyorsan!

És Nagymama nagyot sóhajtva, de odaadta a kávédarálót. Mi mást is tehetett volna, nem igaz?

7–9.

Hát ebben a szellemben, stílusban. Én már itt mosolyogtam.

Összességében nem nagy a történet, nem fogsz visítani a röhögéstől, nem tudod meg, mitől 42 az élet, a világmindenség meg minden, nem fogod péppé kutatni az internetet a mese szimbólumrendszerét boncolgatva (különben is, ki kutat manapság, az MI-korában?). Csak roppantul fogod élvezni, amit olvasol.

Illusztrálta: Franz Joseph Tripp

Mert erről is beszélni kell!

Talán bizonygatnom sem kell, hogy vannak könyvek, amik együtt élnek az illusztrációikkal. Gondolj bele, el tudnád máshogyan képzelni

Miicimackót és a barátait máshogyan, mint ahogyan Ernest Howard Shepard megrajzolta?
Számomra ugyanígy összenőtt Méhes György Szikra Ferkója Rusz Lívia nevével, vagy
Lezsák levente Emerson sorozata Cserkuti Dávidéval.
Mondjuk Cserkuti remekelt a Rv Fülöp-trilógia új kiadásában is.
De Mary Poppins sem nézhet ki máshogyan, csak ahogyan Mary Shepard lerajzolta. (Igen, megint egy Shepard: apa és lánya ők.)
De láttam már Vackor-t is, amit nem Reich Károly,
meg Lázár Ervin könyvet, amit nem Réber László rajzolt. Nem is tetszettek. Nem a szöveg nem, hanem a dizájn.

Nem folytatom a sort, Lehetne pedig. De ennyiből is érted, mire gondolok.

Nos, a helyzet az, hogy a Torzonborz alkotója is nagyot alkotott. Itt is, meg még vagy kétszáz könyvben. Ami, mármint az a véleményem, hogy nagyot alkotott, azért érdekes, mert a rajzai nem túl kedvesek, egyáltalán nem aprólékosak, nem élethűek, meg semmi se nem. A stílusuk az általam annyira nem kultivált Gyulai Líviusz illusztrációit juttatják az eszembe.

S itt jön a csavar: Tripp rajzai mégis elsőre megfogtak, tetszettek, mulattam rajtuk, élveztem őket, mindig vártam a következőt. Azért vártam, mert minden nem ellenére mégis kedvesek, humorosak, kifejezők, mesések, na! Hogy simán egyetérts velem, néhányat bemásoltam ebbe a bejegyzésbe.

Az ellenvélemények, persze, érdekelnek, csak nem foglalkozom velük, mert minek tenném, amikor olyan kifinomult esztétikai érzékem van, hogy csuda? Hát nem véletlen, hogy Szerelmetesfeleségtársam is bruttó tetszik nekem, minden gömbölyével, széles csípőjével, a zöld szemével, a gribedlijével, a széles, tömpe lábfejével, a zsidó-indián orrával, mondom, úgy, ahogy van. S ha ő tetszik nekem, meg Tripp rajzai is, akkor máris beláthatod, hogy nem tudok tévedni esztétikai kérdésekben! (Ahogy mondani szoktam: „Egyszer azt hittem, hogy tévedtem, de tévedtem”.)

Kolibri, Budapest, 2025, 120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635990849

8/10

Az alábbi kép egyben link is ám!

2025 februárjának az SzFT születésnapja utáni második nap.

Nagyon sűrű volt a munka ma. Rengeteg lakó volt. Tetézve egy szomorú momentummal. Nagyon kedvelem az egyik lakónkat, egy hölgyről van szó, aki rohamosan veszíti az erejét. Ma elég nehezen szállt be az autóba. Kiszállni csak úgy tudott, hogy az Uzsoki kórházban egy mellettünk megállt mentő sofőrje segített kivenni őt. A kísérője, szintén hölgy nem tudott segíteni, többrendbeli műtétje miatt. Amikor értünk mentem, először úgy tűnt tűnt, nem lesz baj. Már fent volt a hölgy a kocsiban, csak le kellett volna ülnie. S akkor összecsuklott alatta a lába. Feltornáztam magam a kocsira, nagy nehezen felemeltem őt az ülésre, nem kis darab, és mentünk haza, az otthonba. Előre telefonáltam egy férfi ápoló kollégának, legyen szíves lejönni, segíteni, nehogy baj legyen. Pedig az már volt: a hölgy lábán volt egy ellátott seb. Ami a beszálláskor felszakadt, de annyira, hogy egy lábfejnyi vértócsa volt alatta. Egy egyébként mosolygós, jókedvű asszonyról beszélek. Hát ma nem volt sem mosolygós, sem tréfás. Szegény!

Nem mindig vidám a munkám... :-(

Szólj hozzá!

mese német béka tündér rabló varázsló Vitéz László Otfried Preußler Paprika Jancsi Gyermek és ifjúsági Franz Joseph Tripp

Ludvík Aškenazy: Emberke

Irodalmi etűdök egy kicsi ember első hat évéből. De korántsem gyerekes a könyv. Viszont kedves.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2026. február 25. - Mohácsi Zoltán

Ludvík Aškenazy nevét kábé két hete ismerem, a Hold-rablós könyve által. Amihez egy másik Hold-lopós könyv által, miatt, végett jutottam.

Nézegettem, melyik szerző miket írt még. Makuszynski-től nem jelent meg más, csak az Akik ellopták a Holdat. Aškenazy-nak viszont minimum hét egyéb darabja van. Amiből kettő iránt támadt bennem érdeklődés. Az egyik ez, az Emberke. A másik egy állatos-történetes könyvecske, a Kutyaélet.

Ennek a szintén nem hatalmas darab, viszont ennek megfelelően vékonyka könyvecskének a borítórajza azonnal megtetszett. Az, hogy a belső illusztrációk alkotója megegyezik a Holdas könyvecske illusztrátorával, Helena Zmatlíkova-val. Akinek a rajzai már amott is csudára tetszettek. Emitt meg még inkább. Vagyis a könyv félig már nyert.

Ha a könyvecske hátsó fülszövegének két ajánlóját elolvasom, kicsit elkedvetlenedek. Aškenazy két könyvét ajánlja ez a fülszöveg. Szerencse, hogy olvastam már ezelőtt tőle, meg olvastam ezt a mostani Emberkét is, és ezért nem veszem komolyan az akkori kor rendszerének a marketingjét. Mert nem kicsit hujjuj. Ráadásul néha értelmetlenek a mondatok önmagukban is, nem csak a mondanivalójuk ultragáz.

NÉMET KIKELET: A riportsorozat a Német Demokratikus Köztársaság születő új életéről számol be, az élet vajúdásának problémáját tárja elénk. Pompás képekkel szemlélteti a régi porosz szellem és a győzedelmes szocializmus emberfeletti küzdelmét. Az író nagyszerűen tudja ábrázolni az ellentétekből fakadó feszültséget, de ugyanakkor minden szaván érződik, hogy hisz az német, szocialista emberben, a német ifjúságban. Aškenazy könyve fontos könyv, Hivatása, hogy eloszlassa a begyökeresedett elméleteket és utat törjön az összefogás, a proletár nemzetköziség számára.

230 oldal Magyar Könyvtár kiadása

A LÁNGSZEMŰ: Az emberszeretetről szól Aškenazy hét elbeszélése, amelyeket ebben a könyvben gyűjtött össze. A történetek hősei egyszerű, érző szívű emberek. Aškenazy az emberiességet hirdeti, a szocialista társadalomnak, az emberi lélekben születő új, nemesebb etikáját. Ennek a tiszta humanizmusnak a hösei az altaji Tymofej, az osztraval Stanislav, az emberré érő két Gábor és a havannal Ramon, a Langszemű. Tetteik, szavak elgondolkoztatnak, életük iqazsága lelkünkben cselekvőkész visszhangra talál. A történetek hátterében eqvre határozottabb vonásokkal rajzolódik ki előttünk a cél, amelyet az író tűzött ki maga elé: az emberebb ember, becsületes, igazságon felépülő emberi közösség.

154 oldal, Consolenkai Magyar Könyvkiadó

*

Ha Emberke, akkor persze azonnal Erich Kästner neve ugrik be, mert neki is van két Emberkés könyve: Az Emberke és Az Emberke és a kislány.

De ez az Emberke úgy emberke, hogy az író fiacskája.

A rövid kötetecskét két részre osztotta a szerző. Az első öt bevezető történetecske a második részhez. Amelynek Gyermek-etűdök a címe.

Az etűd (a francia étude = tanulmány szóból) eredetileg rövid, technikai gyakorlásra szolgáló zenemű, amely egy adott hangszeres készséget fejleszt. Művészi formában a romantikától (Chopin, Liszt) kezdve önálló koncertdarabbá vált, de a képzőművészetben vázlatot, a filmben/táncban rövid tanulmányt is jelöl.

Főbb jellemzők:
Zene: Célja egy technikai probléma (pl. gyors skálák, kettősfogások) megoldása, ugyanakkor lehet magas művészi értékű hangversenyetűd.
Képzőművészet: Tanulmány vagy vázlat, amely egy témát, formát vagy fényviszonyt rögzít.
Színház/Tánc: Rövid, cselekmény nélküli jelenet vagy koreográfia.
Irodalom: Rövid, esszészerű írás.

Vagyis az etűd rövid, de teljes értékű alkotást jelöl. Ez esetben, ugyebár egy gyermek körüli történeteket kapunk. Emberke történeteit. Vagy éppen rajta keresztül az édesapja történeteit.

S mert etűdök, Aškenazy nem beszél (ír) lukat a hasunkba (szemünkbe). Nem magyaráz túl semmit, hagyja, hogy magunktól ismerjük fel az összefüggéseket. S ha nem tesszük, vállat ránt, s már megyünk is tovább, így jártunk. S csak a jó Isten tudja, lemaradtunk-e valami súlyosabb üzenetről. De persze ez nem valószínű: etűdökről van szó, nem sorsszimfóniáról. Vagy stílusosabban: kis írásocskákról, amik teljesértékűek ugyan, de azért nehogy már egy Bűn és bűnhődést várjunk tőlünk! Értve vagyok?

Viszont meglepődve csillant fel a szemem, amikor az öt kis bevezető történetben egyszerre szembe jött velem egy gionándorosság. Mint pozitívum. De annyira, hogy egy szédült pillanatig zavarba is estem, megnéztem a könyv gerincét, mit is olvasok. Máris meg voltam véve.

Aztán amikor egy etűdben az Emberkével sétáló Apu összefut az első nagy szerelmével, kész, feltettem a kezemet, lengettem a fehér zászlót. Innentől Aškenazy ha akarta volna, akkor sem tudja elrontani a könyvecskéjét.

*

No, persze, ha egy szülő a gyerekéről ír, akkor vagy a végletekig elfogult, vagy teljesen poénra veszi a dolgot. Az utóbbira tökéletes és hihetetlenül élvezetes, röhögtetős példák Méhes György családos könyvei: Tatárok a tengeren, Micsoda társaság, Leleplezem a családomat, Kilenc vesszőparipa, Öcsi naplója.

Az a első sorok elolvasásával nyilvánvalóvá lett, hogy az Emberke nem lesz könnypotyogós röhögés. De az is, hogy nem kell a végletekig pátoszosan elérzékenyülni, csak mert gyerekről lesz szó.

Lehet mosolyogni, persze. Mármint a történetek felett. Meg lehet gondolkodni is. Vagyis az apa írt egy könyvet, amivel eszében sem volt apasági kézikönyvet összerakni, hogy milyen csodálatos dolog sülőnek lenni, vagy hogy éppen nem az. Nem is röhögtetni akart a csimota ezmegazával, fel sem merült, hogy teljességre törekedve bemutassa az elsőszülöttet vagy a családot, amibe az született. Csak leírt a családi jövevényhez köthető történetecskéket. S mert a fenitek közül egyik sem igaz rá, hát fogadjuk el, etűdöket olvasunk, amikben, úgy fest, tök reálisan látja a gyermekét.

Valahol leírtam már, de megint ide kívánkozik a történet. Jómagam soha nem tartottam magamat elfogult, ajnározó, istenítő szülőnek. A gyerekeim születése életem legnagyobb élményei közé tartozik. Mindkettő születésénél ott voltam, mindkettő szinte születése után volt a kezemben. Mindig is szerettem velük lenni. S nagykamasz korukig nem is volt egyikkel sem komoly nézeteltérés. Jó gyerekek voltak. Tényleg. Ma meg már jó felnőttek, Szami is, Geri is. Ráadásul még jó testvérek is: úgy harminc évet kellett várni, hogy az első komoly konfliktusig eljussanak, de akkor is kábé egy hónapig tartott a feszkó.

Na, volt egy alkalom, amikor ex-sógornőm saját gyereke mondott/csinált valamit, amire a sógornőm reflexből így reagált, miután a gyerek faképnél hagyott bennünket:
– Ez teljesen hülye!

Megrökönyödtem. Szülőként így...? A saját gyerekéről? Mert oké, abban a pillanatban agyerek tényleg hülye volt, de tényleg, ám egy anya így beszéljen a sajátjáról? Ezt meg hogy? Egyfajta szentségtörésnek éreztem a ténymegállapítását.

Aztán rájöttem, soginéni csak tök őszinte volt. Nem kozmetikázta az érzéseit, kimondta, amit érzett, gondolt. Mert teljesen reális lenni saját testével és vérével kapcsolatban.

Nagy tanítás volt ez számomra. Arról szólt, hogy persze, a gyerekem a gyerekem minden körülmények között. S persze, Isten ajándéka. De közben önálló ember is, önálló gondolatokkal, saját érzésekkel, teljesen egyedi hülyeségekkel. S van, amikor ezekből fakadón egyszerűen hülyén viselkedik. Teheti, de megbocsátható, hiszen rajtam ívül senki sem tökéletes. :-D

Én is ember vagyok, önálló érzésekkel, önálló gondolatokkal, és egy kicsit nagyobb tapasztalattal. Ez nem dicsőség, csak állapot. De a tapasztalat által jobban meg tudom ítélne valaminek az értékét, értéktelenségét, értelmét vagy értelmetlenségét. Akkor is, ha a saját gyerekemről van szó. S miért lenne dehonesztáló bevallani, hogy a vérem egy adott pillanatban , szituációban marhaságot beszél, ostobaságot cselekszik vagy egyszerűen hülyén viselkedik?

Szerzőnk ideáig nem jut el. De vannak etűdök, maradjunk ennél a szónál, amikor átjön, hogy bizony nem mindig karcmentes, ha két személyiség, gondolkodásmód egymásnak feszül. Vagyis a mi cseh írónk reálisan szereti a fiát.

*

Nahát ezt bizony leírom! Éppen most olvastam az egyik történetet. A házban, a harmadikon él egy asszony. Törékeny, őszhajú, és mindennap letotyog a harmadikról, amiikor a postás jön, hogy hozott-e neki levelet? A fiától várja a levelet, aki nem jött haza a háborúból. De a levél csak nem akar megérkezni. Évek óta sem.

Az emberke és kis barátnője, Bozsena mindennap megkérdezik tőle, kapott-e levelet. De soha nem jön meg az a levél.

Egy szép nap odajön hozzám emberke és így szól:
– Apu, van egy titkunk, de igazi ám! Senkinek sem szabad tudni róla, neked sem!
– Úgyis elárulod nekem ráztam meg a fejem. Tudsz is te titkot tartani!
– Sose félj! – mondja – én ugyan el nem mondom neked. Ugyanis Bozsenával levelet akarunk írni, ez a titok. Krusina néninek szólna a levél, csakhogy senkinek nem szabad tudni róla! Neked sem...
Igy árulódott el a titok. És ha én már úgyis tudok róla, felolvasom a levelet:

[sóhaj]

Hát ilyen is ez a könyv.

*

Ó, tudom már, mit akartam még mondani. Az apa, bár mondom, nem látja szentnek és mindenttudónak a sarját, némely történetben önmagával szemben is tud kritikus finoman lenni. Mer' hogy a főszereplővel kapcsolatban is csak finoman az. Szóval van olyan történet, ami mindent összevetve az apáról szól, bár annak is Emberke a főszereplője.

*

Na, jó, azért van, hogy lehet röhögni is. Hosszabb lesz az idézet, de hossz nélkül érthetetlen lenne. Nagyon megéri elolvasni!

Örömest adnék bővebb felvilágosítást Adolfiáról, Kedves olvasóim, de mindent, ami erre az országra vonatkozik, szigorú titokzatosság övez, és az Adolfia homályos ügyeibe beavatott személyeket az ember a félkeze vagy féllába ujjain megszámolhatja.

Adolfiáról csak hárman tudnak: Kroupa Csenyek, Michálek Ragyim és Csetin Ludek.

És van még egy adolfiánus, méghozzá a mi családunkban. Az első szűkszavú és csonka értesülések Adolfia létezéséről épp az ő révén jutottak hozzánk.

Hétfőn történt, ebédnél. A levest már megettük, mami épp kitálalta a spenótot tükörtojással, mikor megszólal egy hang:

– Ciz bajadusz...

Mintha nem is hallottuk volna. De a hang még egyszer felcsendült, és most már kláltva:

– Ciz bajadusz!

– Hozd a hőmérőt!
– Minek ide hőmérő? – kérdeztem. – Mi köze ehhez a hőmérőnek? Mindenekelőtt meg kell tudnunk tôle, mit jelent az, hogy „ciz bajadusz”? És hol mondják ezt?

És lám, igazam volt. Kiderült, hogy ciz bajadusz azt jelenti: nem eszem spenótot, mégpedig adolfiai nyelven.

Úgy látom, szeretnének valami közelebbit tudni erről az Adolfiáról de ez nem igen fog sikerülni. Én ott voltam – ahogy mondják – a forrásnál, és az adolfiai eseményeknek mégiscsak a peremén maradtam. Csupán annyit sikerült megállapítanom, hogy Adolfiába a mi utcánk csatornáján kell leszállni, és hogy ez a föld a György király tér és a Rieger park között terül el. Adolfia fővárosát e töredékes értesülések szerint Tuntnak hívják, s elnöke bizonyos Havelka József. Állítólag földalatti autóbusz közlekedik ott, és az autóbuszban rajzfilmeket vetítenek.

Mást nem sikerült megtudnom...

Illetve még azt, hogy Adolfiában naponta vannak katonai szemlék, nehéz tankok és légelhárító tüzérség részvételével.

Ez minden, amit tudok. Persze a Bozsena esetén kívül de hát ez egészen jelentéktelen dolog. Bozsenának ugyanis nem volt szabad belépnie Adolfia területére, és különben is úgy megjárta ezzel az országgal, hogy ma már hallani sem akar róla.

De azért mégis elmesélem a dolgot, habár az anyag elégtelensége miatt nem voltam képes kihámozni az egész adolfiai eset történeti magvát. Kérem hát, maradjanak velem a dolgok peremén, s én elmesélem, hogy is volt csak a kifestő képekkel, színes ceruzákkal, a piros gyertyával, Bozsena megpróbáltatásával!

Bozsena kíváncsi volt.

Mikor az utcánkban csak úgy, máról holnapra, egyszer csak fel- csendült az adolfiai nyelv, és Koupa Csenyek, Michálek Ragyim és Bozsenának még egy harmadik barátja is hirtelenül és titokzatosan elindult egy ismeretlen irányba, Bozsena nagy csalódást és fájdalmat érzett, s az élet kezdte elveszíteni számára – ahogy mondják az értelmét. Rettentően elkeserítette, hogy nem érti azt a nyelvet, és egyáltalán, hogy lánynak született. Egyedül játszott a folyosón, de lélekben ott volt Adolfiában.
– Vigyél magaddal Adolfiába! – kérlelte barátját. – Mi az neked?
– Nem lehet, felelte – oda nem szabad belépned. Eskünk tiltja. Adolfiába civil személy nem teheti a lábát.
– De hát hol van az a ti Adolfiátok?
– Sehol – hangzott a kitérő válasz, de hiába. Bozsena tudta, hogy Adolfia van. Hiszen tegnap délután odament Kroupa Csenyek, ő maga mondta.

– No, – mondta a barátja – nekem most mennem

És adolfiai katonai köszöntéssel búcsúzott:
– Csokos kucsuk!
– Jó, – mondja Bozsena – ha ilyen vagy, menj, ahová akarsz, menj akár abba az Adolfiába! De lega- lább azt mondd meg, mi az a „csokos kucsuk”?
– Eskünk tiltja, – mondta a barátja – semmit sem szabad elárulnunk.

– Mondd meg nekem, nagyon kérlek! – könyörög Bozsena. Akkor én is elárulok neked valamit. Vagy adok neked kifestő képet. No, mondd meg már, mi az a,,csokos kucsuk"?

Ez aztán a kíváncsi kislány! És egy csöppet sem bánta, hogy az adolfiánusoknak esküjük tiltja az áru- lást – ő túljárt az eszükön!

– Adok még színes ceruzát is – fokozta ígéreteit. – Kifestő képet adok neked és színes ceruzákat hozzá.

– Színeseket? – kérdezte vágyódva az adolfiai.

– Színeseket...

– Mondd, zseblámpád nincs véletlenül ? Gömbölyű vagy lapos?

– Zseblámpám nincs – feleli Bozsena, – de van egy piros gyertyám...

– Hozzad – mondja némi habozás után az erkölcsi bomlásnak indult adolfiai.

Pedig olyan bizalomgerjesztő képe volt...

Bozsena szalad a kifestő képekért, színes ceruzáért és a piros gyertyáért. Ég az egész kislány, a füle forró, a torka kiszáradt a kíváncsiságtól. Mi lehet az a csokos kucsuk?

– Csokos kucsuk annyit tesz, mint isten veled – árulja el a titkot az adolfiai és nyugtalanul körülnéz. Aztán gyorsan zsebredugja a trófeákat.

– Isten veled? – kérdi Bozsena csalódottan. – Ez az egész?

Ilyen vége szokott lenni a nagy rejtélyeknek. Ennyit mellékesen az adolfiai esethez.

„...mondja némi habozás után az erkölcsi bomlásnak indult adolfiai.” Hát itt nagyon felröhögtem.

*

Van itt mindenféle történetecske, szentimentális, mulatságos, röhögtető, szomorú, töprengős, színfestő, önmentegető, amit csak akarsz. Nem világmegváltó egyik sem. Viszont nem találtam teljesen érdektelent sem közöttük. Mindegyikben volt valami, ami megfogott. S mindegyikben volt emberszeretet. Soha nem prédikált, még akkor sem, ha egynek, kettőnek volt némi didaktikus ki-kiszólás a végére biggyesztve. Ezekért kár volt, de tönkre egyik sem tette az előttevalókat és az utána következőket.

Az utolsó történetecske elolvasása után nem csuktam be a könyvet. Most olvastam ki, hazafelé jövet, az újpesti vasúti megállóban. Sütött a Nap, álltam a Rákos felől érkező vonatra várva, és eltűnődtem. A utolsó történet arról szól, hogy író felolvassa Emberkének a róla írt történeteket. S Emberke azon nyomban számon kéri a pontatlanságokat, a történetek valósággyilkos, művészi átírását, majd felpattan a rollerjára, és hamarosan el is tűnik a sarok mögött a sárga trikójában, mackónadrágjában. S az író elmélázik:

Isten veled emberke! Holnap beíratlak az első osztályba...

Mondom, tisztán emlékszem a pillanatra, amikor elsőszülött gyerekemet, Eszter lányomat a kezembe nyomták a szülészeten. Egy órát ott is maradt, mert valami front miatt annyi nő szült aznap este, hogy a nővéreknek, hála Istennek nem volt érkezése elrabolni tőlem a kislányomat. Pillanatok alatt „beleszerettem” a gyerekembe. Előtte elképzelni sem tudtam, mit fogok kezdeni, egy pisilő, fosikázó, bömbölőgéppel. Az alatt az egy óra alatt minden fenntartásom, félelmem semmivé vált, simán hamisítatlan, vegytiszta örömmé változott. S azt, hogy megszületett, hogy létezik, van, soha egy pillanatig meg nem bántam. Pedig voltak feszültségek közöttünk.

Amikor Gergő (nem Gergely: Gergő) született az élmény már nem volt új. Az, hogy fiam van, az viszont de. Azt hittem, az érzésekre már felkészült vagyok. Nem voltam az. Geri születése nem volt annyira elementáris élmény, addigra már tudtam, milyen apának lenni, de az, hogy még egy élet származik belőlem, a kvázi teremtés élménye ugyanaz volt.

Eszter idén harmincöt éves, kétgyerekes anyuka. „Apum ez szörnyű, nemsokára negyven leszek!” – panaszkodott a minap az én még mindig szép, gribedlis mosolyú, megasszonyosodott lányom, aki jó pár évet letagadhat a valós korából. De azért basszus, valóban, mindjárt harmincöt lesz! Geri idén lesz krisztusi korú, harminchárom. Én meg jövőre hatvan. Veszélyesen telik az idő. Drága emberré lett, egykori emberkéim!

*

Láttál sok-sok képet ebben a bejegyzésben. A képek elkövetője ugyanaz a hölgy, aki Aškenazy Holdas könyvét is illusztrálta. A neve: Helena Zmatlíkova. Én mindkét könyvben nagyon szerettem a rajzait: elevenek, játékosak, tele vannak kedvességgel, szeretettel. Pedig ha a fotójára nézek, inkább egy ÁVH-őrmesterasszony jut az eszembe róla. Erre mondják, hogy ne látszat szerint ítéljünk. Egyébként az alábbi még egy nagyon jól sikerült fotója. Ebbe gondolj bele!

Szlovákiai Szépirodalmi, 1956, 134 oldal
Fordította: Palotai Erzsébet

7/10

Az alábbi kép egyben link is ám!

2026 februárjában Szerelmetesfeleségtársam születésnapja után egy nappal.

Már nagyon régen nem éreztem, hogy van derekam. Hát most, mától megint de. Vagy tíz éve egy rajtárban dolgoztam, volt egy rossz mozdulatom, egy hétig a legegyszerűbb mozdulatok is marha nagy fájdalmat okoztak. Azóta hébe-hóba előjön a fájdalom. Nem kell hozzá nagyot emelnem, volt, hogy egy habszivacs matrac megemelése is kiváltotta. Máskor meg nehéz bútort emelve sem jött elő. Nem tudom, most miért, mitől? Lehet, hogy rosszul mozdultam, ahogy a kocsira nehezen fellépő lakókat segítettem, és akkor valami... De nagyon xar. Már a kézfék behúzásától is fájt. Alig vártam, hogy itthon elnyúlhassak a sarok heverőn. Ja, csak az előbb felálltam egy kávéért és némi chipsért: alig tudtam kiegyenesedni és elindulni.

*

Az uncsijaim megint betegek... Ebben az évben még nem láttam őket. Lilit még fel sem köszöntöttem a születésnapja alkalmából. Ami másfél hónapja volt. A lányom is mondta, hogy azért már hiányzom neki. Geri fiammal is csuda jót beszélgettünk szombat este. S jó hosszan. Régen tettünk már ilyet. Ő csörgött rám random, hogy már régen beszéltünk.

Szólj hozzá!

gyerek novella cseh apa tárca szülők kisfiú apaság szocialista etűd Pszichológia Szépirodalom Ludvík Aškenazy Helena Zmatlíkova

Tex Classic 6.: A Fekete Kojot – Mesa Verde – A Halál embere

A növekvő magyar Tex-birodalom újabb, „összement” darabja

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2026. február 21. - Mohácsi Zoltán

A TÖRTÉNETEKET
Írta: Gianluigi Bonelli
Rajzolta: Aurelio Galleppini

Az a jó abban, amikor új és új Tex-et olvasok, hogy mert már annyit írtam a sorozatról, hát egyre rövidebbek lehetnek a tiszteletkörök.

Vagy meg is szűnhetnek: elég vissza-visszautalgatnom. Vagy csak linkgyűjteményt adnom.

Mert minek ismételgetni a Tex sajátosságait? Amelyek ráadásul megfelelnek a sorozatot 78 (!) éve kiadó Sergio Bonelli Editore (jó, legkezdetben Edizioni Audace volt a neve) általános stílusának. Mármint a sorozatai általános stílusának.

Arról nem beszélve, hogy a Tex western. S ugyan milyen bőrt lehet még lehúzni ebben a műfajban?

Hát lássuk!

MÉRETES DARAB, MERT MINDEN DARABNAK VAN MÉRETE

Minden különösebb értesítés, magyarázat nélkül összement a Tex. Egyre kisebbek a kötetei.

A legelső magyar Tex-et, meg még kettőt a Frike Comics adta ki. Azok túl nagyok voltak, nagyobbak egy A4-es lapnál. Az egy oldalra jutó képek mennyisége, minősége sem indokolta ezt a méretet. Aztán megjelent a Classic-sorozat első kötete. Ez jóval kisebb volt, már kezelhető méretű, kisebb mint egy A4-es lap. Ebben a formátumban öt kötet jelent meg. Ezzel a mérettel semmi bajom sem volt.

Ez a hatodik kötet alig nagyobb A5-ösnél. Ez a teljesen ideális. Csak szarul mutat majd a polcon az előző öt kötet mellett. De egyelőre még csak az első négy van birtokon belül. Szóval egyelőre nem kell csüggednem az esztétikai ellentmondás miatt.

FORMÁTUM

Mármint nem a magyar kiadásé, amiről az előző három bekezdésben beszéltem az alcím fölött, hanem az eredeti olaszé. Mármint úgy az eredetié, hogy a legelső megjelenéskori eredetié.

Mert az úgy nézett ki, olvasom, hogy csíkformátumban jelent meg. Mivel nem tudtam, mit is jelent ez pontosaban, ChatGPTHaver-hoz fordultam.

KÉRDÉS:
Tudsz nekem fényképet mutatni a "Tex" csíkformátumáról, ahogyan először kiadták? Hogyan kell ezt elképzelni? Valami újságban volt rovat mint anno a magyar Népszavában Sebők Imre három-négy képes történeteinek a sorozata? Vagy önálló kiadványok voltak?

VÁLASZ:
Igen — az első Tex-képregények nem úgy jelentek meg, mint a mai komplett, nagy, színes képregénykönyvek, hanem kis csíkokban (strisce), heti rendszerességgel, hasonlóan ahhoz, ahogy egy újságban vagy egy sávos képregény-folyam (strip) futott volna.

📚 Így kellett elképzelni az első Tex kiadásokat

Az első történet, Il totem misterioso 1948. szeptember 30-án jelent meg olasz képregényként.
Nem önálló, nagy füzet volt, hanem kis heti képregény-füzet sorozat, amelyben az adott történet több részletben futott (például egy rész minden héten).
A korai kiadványok kb. 16,5 × 8 cm-es csík-formátumban voltak, 32–80 oldal terjedelemben, fekete-fehérben.
Minden „szám” sok önálló kis strip-t tartalmazott (általában 3-paneles csíkok egymás alatt), és a történet így bontakozott ki több heti részben.

Ez pontosan olyan volt, mint például egy újságban közölt képregénysorozat: a vásárlók minden héten új számot vettek meg, és minden szám több képregény-sorozat-részletet tartalmazott.

📰 Újság-sorozat vagy külön füzet?

Nem volt heti újság-rovatban mint a hagyományos napilap stripjei (például ahogy a Népszavában vagy más lapok képregényei futottak), hanem önálló kis füzetek formájában adták ki — gyűjthető sorozatként, amelyet hetente kiadtak az újságosoknál.
Ez a „strisce” formátum volt a Tex történetek alapkiadása egészen a 1960-as évekig, amikor áttértek a nagyobb, ún. bonellide formátumra (klasszikus olasz képregénykönyv) — tehát később már vastagabb, önálló kaland-könyvekként jelentek meg.

Vacila

Megörültem a könyvtárban, amikor ott várt rám szemmtagasságban a polcon ez az összement sorozatdarab. Egyből odaraktam a hazahozandó kupacomba. (Mellette volt a Nyugattól keletre első kötete és a Fazekas Attila által rajzolt Nemere-darabok képregényesített formátuma, tehát máris volt nálam súly.)

Itthon, szokásom szerint, egy kávé mellett a sarokülőre tettem a friss könyvkupacot, és egyesével mindbe belelapoztam. Megakadt a szemem a Tex bevezetőjén.

A csík formátumú úttörő történetek, bár szinte mind közepes-magas minőségűek, mégsem tudnak egyformán magukkal ragadni. Némelyik szórakoztat, de nem hagy élénk emléket, van, amelyik túlságosan elhúzódik és kissé unalmas, másokat túlságosan tömörített és felgyorsított befejezések jellemeznek, de van, amelyik valóban izgalmas és lebilincselő.

Nos, ahogyan megnéztem az első történet első képkockáit, valahogy pont ez volt a benyomásom: annyira kezdeti történetek vannak a kezemben, hogy még át sem estek minden gyermekbetegségen. De éppen benne vannak valamelyikben.

Emiatt ha nem is mindegyik, de sok más könyvtári zsákmány megelőzte ezt a Tex-et. Az egyébként jogos első benyomás előítélete miatt. Ami, ha továbblapozta volna, úgy a harmadik oldalon semmivé lett, ahogyan arról később meggyőződhettem.

Módszerlopás a Hamis Gulyás Az ötödik pecsét-ről szóló részéből

Csak úgy felugrott elém a YouTube-on Mező Gábor rövid videója Sánta Ferenc örökbecsű regényéből született, ugyanolyan örökbecsű Fábri-filmről szóló rövid gondolatsora. Tényleg rövid, tíz perces sincsen. Ebből a tíz perc sincsen hosszból kb. a fele jelenet a filmből. Így könnyű! :-)

De az idézés egyébként jogos.

Nos valahogy így fogok most én is járni. Eljárni. Kezdem is. Rögtön a bevezetővel.

A FEKETE KOJOT
véleményem szerint a fent jelzett [a fentebbi idézet folytatása ez a szöveg[ utolsó listában katalogizálható. Van egy rejtelmes rablóbanda, amely bűnei után nem hagy tanúkat, élén egy titokzatos személlyel, aki Fekete Kojotnak nevezi magát és uralkodik a pueblo-indiánok felett. Képzett illuzionista és egyben hasbeszélő is, és mivel a pueblo-k szemében ezek mágikus erökként jelennek meg, könnyen áldozatául esnek befolyásának. A személye köré épített történet élvezetes és jól kidolgozott G.L. Bonelli által, aki a lehető legjobb módon kezeli a rejtélyt és a megtévesztéssel kevert természetfe- lettit. A forgatókönyv jó ütemű, és állandó narrativ feszültséget tart fenn, elsőrangúak amely kellemesen szórakoztatja az olvasót. Galep rajzai határozottan

MESA VERDE:
egy tragikus találkozás a sivatagban Texet, Kitet és Carsont két könyörtelen bandita, Rube és Jim Burrows nyomába vezeti. A cselekmény teljes mértékben a két testvér hajtóvadászatára összpon- tosít. Nyomkeresések, üldözések és lövöldözések között minden gördü- lékenyen folyik, de nem lehet nem észrevenni, milyen erős érzelmi hatással van az olvasóra a sztori elején a sivatagban keresztre feszített és szomjan halni hagyott Pinkerton-ügynök képe. És ha már a Pinkerton Ügynökségről beszélünk, itt jelenik meg először a sagában. A történet egy ügynök. Mac Parland debütálásáról is szól, aki a sorozat visszatérő alakjává válik.

A HALÁL EMBERE:
Tex első nagyobb próbája navahó főnökként. Az aranyérc véletlen felfedezése kalandorok és aranyásók inváziójához vezet, akik a határokat és a szerződéseket figyelmen kívül hagyva a rezervátum szívében telepednek le. Tex meg akarja védeni a népét. de ugyanakkor nem tud és nem is akar háborút indítani a fehérek ellen. Kitalálja a Halál emberének" karakterét, egy fekete inggel, amelyre csontvázat festett, és egy emberi koponyát formázó maszkkal. Egy preciz megtévesztési játékot játszik, hogy kiűzze a betolakodókat, elkerülje a vérfürdőt, és tönkretegye néhány spekuláns üzletét. Nem hiányoznak az akciók és a magával ragadó jelenetek, azonban az epizód rövidsége és néhány nem megfelelően kidolgozott szekció nem engedi, hogy Bonelli teljesítménye a legmagasabb szintre emelkedjen, ahogy az később a „Navahó vér" c. remekművel meg fog történni. Paradox történet, mert bár Tex megszemélyesíti a Halál szellemét, nem öl meg senkit. A halál a sötétben vár, mondhatnánk, de ezúttal elodázza munkáját. A történet azonban, amelyet Tex a Halál emberének maszkjával és öltözékével tett híressé, tapsot érdemel és előfutáraként szolgál a saga egyik legbecsesebb visszatérő témájának.

Kertész László/C.S.A. Comics

Oké, és van saját véleményem is. A helyzet az, férfiasan bevallom, hogy nem nagyon. Kertész Lászó nagyjából megmondta a véleményemet.

Úgy nagyjából két észrevételem van csak. Az első és a harmadik történethez.

ELSŐ, SZKEPTIKUS MORGÁS
A Fekete Kojot-ban elvileg a pueblo indiánok szerepelnek. Már nem emlékszem, melyik Karl May-könyvben, de talán Az olajkirály volt, olvastam a pueblo-indiánokról. Most utánanéztem, hogy vajon az akkor szerzett ismeretem mennyire állta ki ki az idők próbáját.

Kiállta.

Ugyanis bennem az maradt a pueblo indiánokról, hogy ők nem úgy voltak indiánok, ahogyan az apacsok, komancsok, sziúk, dakoták, navahok, cserokik, csejenek, írókézek , delevárok és egyebek. A pueblo szó ugyanis várost jelent. Esetükben ez azt jelenti, hogy ezek a fickók nem wigwamban laktak, hanem házakat építettek. Kőből, vályogból. De nem csupán viskócskákat, hanem több szintes építményekkel álltak elő. A második történet, a Mesa Verde címe is egy nemzeti park neve, ahol egy valóban elképesztő város is van. Nézd meg, miről van szó, érdemes, és egyből érteni fogod, miről pampogok mindjárt.

Nos?

Rája adásul a pueblo-indiánok kinézetükben sem úgy festettek mint Winnetou vagy Csingacsguk. Elég ha csak egy pillantást vetsz Keszthelyi Katali A pueblo indiánok című könyvének a borítójára, és egyből megérted, mire gondolok.

És most nézd csak meg a képregényből származó képet és olvasd el a szöveget!

A falu lakóinak öltezete a történetben pedig tökéletesen megfelel annak a képnek, ami neked is eszedbe jut, ha az indián szót kimondom: tollak, rojtok, tomahawk, ilyesmi.

Szemmel látható, hogy a szerzők a pueblo nevet (pueblo = város) ugyanolyannak tekintették mint az apacs, kommancs, dakota (és társaik) neveket. Pedig a pueblo tulajdonképpen minőségjelző volt, a civilizáció magasabb fokát jelölte.

MÁSODIK DRAMATURGIAI MORGÁS
A harmadik történet főszereplője a Halál Embere. Aki egy maszkos, fekete ingére csontvázat festő alak. Aki maga Tex. Már amikor nincsen dublőrje. Mert van.

Hatásos figura. Csak jobbára értelmetlen. Nyilván aki első alkalommal látja, frászt kap tőle. Aki másodszor, az csak legyint. Nem a maszktól fog félni, nem a festett csontoktól, hanem a Halál Embere mögül rá szegeződő fegyverektől.

Amikor nem Tex a Halál Embere, akkor az egyik navahó harcos, Tiger helyettesíti. (Tiger. Vagyis tigris. A tigrisek élnek Indiában (vö. Sir Kán), Bangladesben, Nepálban, Bhutánban, Oroszország távol-keleti területein (vö. Derszu Uzala), Északkelet-Kínában , Indonéziában, Szumátra szigetén Thaiföld, Laosz, Kambodzsa, Malajzia (vö. Sandokan), Mianmar és Vietnám területein. A képregény földrajzi területén véletlenül sem. Ugyan miért adták voltak a navahók egy általuk nem ismert állat nevét egy törzsbelinek? Füstjelekkel az MI súgta nekik, vagy hogy?) Tex többször is megdícséri Tigert, milyen jól játssza a szerepét. Mármint a Halál Emberét, aki tulajdonképpen Tex. De ha Tiger jól játssza a HE-t, akkor minek kell egyáltalán Texnek jelmezbe öltöznie? S úgy egyáltalán: azon kívül, hogy jól néz ki, nem fogtam fel, mi szükség volt a HE-jelmezre?

Azért aztán bevonódtam ám a történetekbe

Amennyire az elején megkönnyebbültem, hogy oké, akkor ezt a sorozatrészt mégsem kell beszereznem, úgy csalódtam a végére: mégis be kell itthonra is.

Az első történet pueblo-problémái miatt nem kicsit kiestem a sztoriból, amelybe egyébként elég jól bevonódtam. Az is igaz, hogy a történet végi csattanó annyira egyértelmű volt, hogy még én is előre kitaláltam, pedig Szerelmetesfeleségtársammal ellentétben ebben piszok rossz vagyok. De ezektől eltekintve egyébként nem volt rossz a sztori.

A Mesa Verde egy fokkal jobban sikerült, bár tulajdonképpen ez meg nem több mint egy üldözéses krimi.

A HE-ról már beszéltem. Illetve a dramaturgiai gyengeségéről. De történet, az indiánok hideg fejű kiszorítása még azokról a területekről is, ahová eleve kiszorították őket, azért volt némileg szívszorító, mert az ember gyereke, ugye. eleve tudja, hogy Tex és a navahók győzelme nagyon átmeneti, az indiánok végül mintegy megtűrtek lesznek a saját hazájukban. (Mondjuk Európa nyugati része szép lassan ugyanezt átélheti a muszlimoktól.)

Így megy ez, feleim!

ÖsSSEFOGLALÁS

A SERGIO BONELLI EDITORE-ról a MOHABACSIOLVAS-blogon

TEX

a MOHABACSI-OLVAS-blogon

Tex 1. - A könyörtelen
Tex 2. - Patagónia
Tex 3. - Gyilkosok
Tex (színes) - A bosszúálló
Tex Classsi 1.: Két zászló között
Tex Classic 2. Navagó vér – Pikk ász
Tex Classic 3. Montezumai merénylet – Incidens Fullertownban
Tex Classic 4. Totem a sivatagban – A sabinák varázslója – Az aranyváros
Tex Classic 5: Tragikus nyomok – Na-Ho-Mah, a boszorkány – A 6-os számú helyőrség ostroma

C.S.A. Comics, Budapest, 2025, 334 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158256858

Fordította: Ciuti Sara, Farkas Ábel

7/10

Az alábbi kép egyben link is ám!

2026 februárjának a közepe. Sok volt ez a hét. Ideje, hogy véget ért. Ezzel együtt így péntekről szombatra hajnali egykor felkeltem vízháztartást rendezni, és már nem tudtam visszaaludni. Most fél hét lesz kilenc perc múlva van. Öttől hatig még mélyen szenderegtem egy órát. Szerelmetesfeleségtársam még alszik, de eléggé köhög. Megint. Pedig már elfelé neki.

*

Jazz szól. Leltem egy csatornát, valami kevert, eredeti zenék, MI-vel dj-sített cuccai vannak itt. Az orgonás marha jó. The Lounge Club a neve. Egyedül a számok közötti átmenetek nem sikerültek... Pedig ha már MI. Na, mindegy, most tök jól esik.

*

Tegnap este megnéztünk egy filmet. Egy egykori modellből fotóssá vált hölgyről, Lee Miller-ről szól. Valós személy volt. A második világháború idején élt. A címszerepet Kate Winslet játssza, fergetegesen jól. Lee személyisége, a történet is lekötött egészen odáig, amíg el nem jutott a második világháború nagy titkához, a haláltáborokhoz. (Nem megyek bele most abba, mennyire volt ez titok, s hogy mennyire gazemberek a nácik, s mennyire nem az Amerika, aki visszaküldte Európába a zsidó menekültekkel teli hajókat. Ez a különbség a Rothschildok és Kohn bácsi értéke között. Illetve a Rothschildok és a nácik között.)

De amikor idáig eljutott a film, én teljesen kikapcsoltam, minden érdeklődésemet elveszítettem, erőt vett rajtam a teljes unalom: na, még egy holokauszt-film, de jó, már ideje volt, annyira hiányzott!

Kár ezért a darabért. Egyébként ha még holokauszt, abból a momentumból, hogy a Vogue nem közölte le Lee Miller borzalmas képeit még ki lehetett volna valami izgalmasat, érdekeset hozni, de ez meg kimerült egyetlen jelenetben.

Szólj hozzá!

olasz western képregény indiánok cowboy ranger pueblo fumetti Amerika Tex Sergio Bonelli Editore Aurelio Galleppini Kit Carson C.S.A. Comics Gianluigi Bonelli pueblo indiánok Kit Willer

Ludvík Aškenazy: Az ellopott Hold

Szenzáció! A szlávok rendre gyerekekkel lopkodtatják a Holdat!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2026. február 20. - Mohácsi Zoltán

Miközben ez a két HOLD-LOPÁSOS könyvet olvasom, egyre egy dallam jár a fejemben egyszerűen nem tudom kiverni onnan. Nem csoda, figyeld csak a szövegét!

Mi, ó, ja, persze, hiszen te még nem is tudod, miről szól sem ez, sem a másik Hold-lopásos könyv! Így akkor egyelőre semmi értelme bármit is idézgetni... Legyen, akkor ezt későbbre hagyom.

Hát akkor Haladjunk szépen, sorban, drága feleim!

A másik könyv, amiről szó van Kornel Makuszynski Akik ellopták a holdat című regénye. Amely egy momentumában, a Hold ellopásában totál arról szól, amiről ennek a könyvnek, Az ellopott Hold-nak az első, földhözragadtabb része. Tudniillik arról, hogy két mihaszna bonsai-fickó ellopja a fürdőző Holdat.

S akkor máris több dolog van, amiről beszélnünk kell. (Fú, de jól hangzik ez a mondat, olyan kis hivatalos felszólító, kedvcsináló, figyelem felkeltő. Na, felkelt a figyelmed, van már kedved erről olvasni?)

KOZMOSZ KÖNYVEK

Kezdjük az elején. Magyarul 1965-ben jelent meg e a könyv. És azóta se. Nem lett sikerdarab. Méltán nem. Egyébként megjelenésre pofás, hívogató darab mint könyv.

A KOZMOSZ KÖNYVEK sorozatban jelent meg. Ami sorozatkoncepciót a büdös életben felfogni nem tudtam. Egyfelől mert nem volt sorozat-arculata: ahány könyv, annyi méret, kinézet. Mintha semmi közük sem lenne egymáshoz. Mondjuk semmi közük sem volt egymáshoz... Nem volt logója sem a Kozmosz Könyveknek. Vagyis ha ránéztél egy Kozmosz Könyvre, fogalmad sem volt arról, hogy egy Kozmosz Könyvet nézel.

Én egész tegnapelőttig, amíg át nem vettem a Pólus Librijében ezt a könyvemet, fogalmam sem volt arról, miről is szól a sorozat. Meg egyáltalán, hogy ez is a Kozmosz Könyvek része. Immár okos lettem. Magából a könyvből. Van benne egy Kozmosz Könyvek ars poetica. Figyeld csak!

A KOZMOSZ KÖNYVEK nívós és tartalmas irodalmat adnak a felnőtt ifjúság kezébe könyveket a felnőtt ifjúságról, aggályoskodás nélkül, őszintén szembenézve mindennel, ami komoly problémája a mai húsz- éveseknek. A felnőttkor küszöbét átlépő ifjúság: különösen az utolsó éves középiskolások, a fiatal munkások, az egyetemi hallgatók – sokszor és jogosan – úgy érzik, hiába áll rendelkezésükre több magyar szépirodalmi és tudományos könyvkiadó termése, óriási választék a magyar és világirodalomból, mégsem könnyű megtalálniuk sok könyv között azokat az írásokat, amelyek az ő sajátos problémáikra adnak választ: munka, élethivatás, az ifjúság helye a társadalomban, a fiatalok kapcsolata az idősebb nemzedékkel, szerelem, barátság... A KOZMOSZ KÖNYVEK éppen erre vállalkoznak, ezekről a kérdésekről gyűjtenek egységes, modern kiállítású formába érdekes és elgondolkoztató írásokat, főként regényeket. A KOZMOSZ KÖNYVEK programját a következő lapon találja meg az olvasó.

Hogy ebbe a meghatározásba miképpen fér bele Az ellopott Hold magamtól ugyan rá nem jöttem volna. Szerencsére a könyvben erre is találunk fogódzót:

Az egyéni művészettel megírt mesében finoman ötvöződik egybe az író színes képzelete, tiszta lírája, mély humanizmusa és okos iróniája. Szórakoztat, mosolygásra késztet és elgondolkoztat. A mese eszközeivel felnőtteket kényszerít arra, hogy néhány órára elmerüljenek egy játékos, gazdag világba, amelyet át- meg áthatnak az emberi élet tapasztalatai.

Akkor ezt is tudjuk...

Egek, ezt a süketelést!

A HOLD-RABLÁS MOTÍVUMA

Beszélhetnék most arról, hogy vajon miképpen kerül egy lengyel és egy cseh szerző könyvének is a fókuszába egy majd teljesen hasonló momentum, és miképpen nem nyer egyiküknél sem magyarázatot sem a Hold, sem a lopás (bebebe, nem is lopnak egyik esetben a skacok: lopni csak valakitől lehet valamit, de ugyan kié a Hold; foglyul ejteni, na, foglyul ejteni azt lehet!), sem az, hogy gyerekek az elkövetők.

Beszélgettem a GeminiHaverrel, megkérdeztem tőle, vajon mit is jelenthet mindez. Nagyjából azt felelte, tudja a franc, az egész Makuszynski-től származik, mintegy legendává lett az egyéni szerző egyedi műve. Makuszynski műve 1928-ban jelent meg. Ötven-száz év alatt beépülni a legendák közé, nos, nem is rossz teljesítmény. A regény értékelésénél idéztem a párbeszédemet a GeminiHaverrel. Nem másolom ide, ha kíváncsi vagy rá, kattints oda, kérlek! Tanulságos. Meg nem tanulságos.

De egyébként abban igaza volt, hogy a mesékben jobbára sárkány szokta elrabolni az éppen aktuális égitestet, a Napot, a Holdat, a csillagokat. Az elrablás általában a világ feletti uralomnak, a hatalom fitogtatásának a jelképe.

De ugye sem Makuszynski, sem Aškenazy történetében nincsen erről szó. Mindkét esetben gyerekek a rablók, és mindkét esetben pénzt akarnak csinálni a Hold foglyul ejtéséből. Makuszynski Gyurka-Hurka párosa ráadásul a történetnek azon a pontján már jó szándékkal: az anyjuknak szánják a Hold-aranyából befolyó dukátokat. Aškenazy két lurkója ugyan a maga bevételi forrásának tekinti a Hold mozi-szerű mutogatását, de ez a gyerekpáros sem a világ gigászi leuralására törekszik, csak zsebpénzre.

MILYEN MŰFAJÚ AŠKENAZY HOLD-KÖNYVE?

A legpontosabb válasz, amiben egészen bizonyos vagyok, az, amit a zseniális Nagy generáció című film egyik kulcsjelenetében a filmhez méltó zsenialitással a kamasz színésznő, Melanie Jeane ad elő. Linkeltem már, de újra megteszem. Mondom, kulcsjelenet. Nagyjából az egész élethez.

Szóval:
– A franc tudja!

Mert úgy tűnik mintha maga Aškenazy próbálná irányba tenni az olvasóit. A belső címlapon ezt olvashatod a cím alatt: szatíra.

Nofene! Mi is a szatíra? Az első meghatározást másolom is:

A szatíra az egyéni, társadalmi vagy politikai visszásságokat csípős gúnnyal, iróniával és túlzásokkal kritizáló irodalmi és művészeti műfaj. Célja a torzítások nevetségessé tétele a komikus-groteszk ábrázolásmód révén. Gyakori eszközei a paródia, az abszurd humor és a karikatúra, amelyekkel komoly társadalmi változást is előidézhet.

Módszerek: Túlzás, nagyítás, kicsinyítés, irónia, groteszk és abszurd helyzetek alkalmazása.
Cél: A társadalmi hibák ostorozása, a közvélemény formálása.

Püff neki! Amikor azt hitted a könyv formájából, terjedelméből és főleg a rajzaiból, hogy akkor ezt tutkó, hogy valami gyerekkönyv, akkor erre már az első kinyitásnál az jön veled szembe, hogy szatíra következik, politikai, társadalmi visszásságok kigúnyolása. Ami mondjuk indokolná, hogy Kozmosz Könyv.

De mégsem áll össze a kép. Mert nem találtam igazi kapaszkodót, hogy konkrétan mi is az a társadalmi politikai visszásság, amit Aškenazy szatirizál.

Azt mondjuk tudjuk tapasztaltuk, hogy ha szatíra, akkor mosolyogni, röhögni is lehet. Nos, egyébként lehet. Nem is keveset.

A kislányt Duchácková Angyalkának hívták, szerény volt és tiszta, s a lapok azt írták róla, hogy az egész újkacsási járásban nincs nála jobb sertésgondozó. S csakugyan, vándorzászlója és oklevele volt. Gondozottai közül legközelebb állt a szívéhez Jaroslav, a tenyészkan, az emberek közül pedig legjobban František Muzikát szerette, a szomszédos Zdobnik falu szövetkezeti könyvelőjét, mivel árva volt.

38–39.

A két kópé egymásra nézett, s a hátukon hideg futott végig.
A kicsi sugáron ugyanis ismeretlen márkájú apró, nyitott automobil, valami versenykocsiféle közeledett, soför nélkül. Icike-picike arany kislány ült benne. Csillogó ruhácskát viselt ékes szárnyacskákkal, s a fülében aprócska fülbevalót; az ember nem is hitte volna, hogy lehet a világon ilyen. És még ráadásul ezeken a fülbevalócskákon fél mustármagnyi smaragd fityegett; s ez úgy világított, mint a Zöld Halom barlangjában a moha.
– Lőrinc – szólalt meg Fülöp –, ugye, semmit sem látsz?
– De, Fülöp – válaszolta Lőrinc –, látom.
S az aranylányka intett nekik kicsiny kezével, karján cseppnyi karkötőt hordott, s abban világító számlapú órácskát; akkora lehetett, mint egy mustármag negyede. Mikor a kis autó megállt, a lányka kecsesen bókolt egyet.

[…]

– Nem a filmtől tetszik lenni?
– Nem – válaszolta a lányka –, a Közeli Égitestek Baráti Kapcsolatainak Hivatalánál dolgozom.
– És mennyi a fizetése?

58–60.

Van még ott, ahonnan ez jött, ha érdekel, kattints ide, nyugodtan még több idézetért.

Szerintem ez, mármint az egészre gondolok, így nem szatíra, hanem közéleti fricskákkal tűzdelt mese. Vagy mi.

Mert továbbra is bizonytalan vagyok. Igazság szerint még abban is, hogy tetszett-e vagy sem a történet. Sőt fokozom: tulajdonképpen még csak nem is egy történetről van szó, hanem kettőről. Az első az, amiről a könyv címe szól: a Hold foglyul ejtéséről. A második rész pedig egy mese-trip: fogadás van a Holdon, ahol Aranyfej (=Hold) a házigazda. Már ez kavar.

Woland bálja megvan? Nos, olyasféle, csak ez valamelyest infantilisebb. Kaotikusabb? A franc tudja.

Meg sem próbálom leírni azt a holdbéli bolygótalálkozót. Értelme sem lenne. Mert, mondom, kaotikus. A másik jelenet nem következik az egyikből, a szereplők megjelenései, megnyilvánulásai nem konzekvensek, kapcsolat nincsen. S nem vagyok benne biztos, hogy szól valamiről. Nekem inkább Aškenazy agyelengedésének tűnik. Mondom, tripp. Írókám begombázott. Vagy csak leugrott a pinyóba és csapra verte a három éves hordót. Aztán ragadott írógépet, és azt csapdosta az éjszaka magányában, kifulladásig. Kijózanodásig.

AZ ILLUSZTRÁCIÓK: HELENA ZMATLIKOVÁ

A neve mondja, hogy cseh szerző. Hozzávetőlegesen kétszázötven könyvet illusztrált. A rajzai húsz nyelven megjelent könyvekben jelentek meg. Ő hetedik legtöbbet publikáló cseh szerző.

Hosszú élete volt, 2025-ben hunyt el, a sírja a vyšehrad-i temetőben van.

– Vyšehrad? Visegrád! Még önálló nevet sem tudnak adni a földrajzi helyeiknek? – műfelháborodott Szerelmetesfeleségtársam, ahogy másztunk felfelé a Moldva partjáról a temető hegyén a prágai melegben.

Életünk egyik legjobban sikerült kiruccanásunk volt ez a prágai látogatás. SzFT olyan prímán szervezett mindent, hogy le a kalappal előtte. A programokat, látnivalókat is ő szedte össze. Így a vyšehrad-i temető megtekintését is. Pedig neki csak nagyon kevés név mondott valamit. Pedig nekem se sok. De azért: itt nyugszik például Karel Čapek, Jan Neruda, Vítězslav Nezva, Zdeněk Miler, Alphonse Mucha, Bedřich Smetana. Amikor mi ott voltunk, akkor Jiří Menzel-t még nem temették el.

Magyarul megjelent könyvekből, ha az immár szokásos Moly-t veszem információforrásnak, ezt is beleértve, hatot illusztrált.

Ha megnézed a rajzokat, márpedig kénytelen vagy, ha idáig eljutottál az olvasásban minimum hármat láttál már, láthatod, hogy a hölgy rajzai tele vannak élettel, ötlettel, tréfával, iróniával. És még kedvesek is.

„ÁLL A BÁL A HOLD VÁRÁBAN”

Ja, igen, beszéltem egy dallamról, ami két napja jár a fejemben. Pierrot első nagylemezén jelent meg az Áll a bál a Hold várában című dal. Csuda egy lemez az egész! A mai napig meg-meghallgatom. Pierrot hihetetlen bátorsággal mert a gyerekkorba menve nosztalgikus lenni, és a játékbolti hintaló álmáról [„Morzsám, tudod, hogy ezek nem élnek?” – kérdezte Szerelmetesfeleségtársam, amikor méltatlankodtam, hogy csak úgy a komódra hajította az ágyunkon lakó, mindig különféle szexuális pózban „összebújó” plüss kutyát [Morzsa = én] és mackót [én gyönyörű Gömbölyűm!]), az első hóról is énekelni. Ráadásul olyan dallamokkal, hogy hatvanközeli, progrockos felnőttként is simán képes vagyok könnyekig meghatódni tőle. Mert sajnálom a szegény, játékboltban hagyott hintalovat, s mert olyan szép az első hó (a sokadikat már a csuda vigye el!), és persze a szívfacsaró vágya annak az öreg néninek, aki minden karácsonykor a meghalt férje után vágyakozik.

A fotelban ült,
kezében a bácsi fényképe.
Mióta elment, sokadszor,
most is megígérte, hogy

ez az utolsó karácsony egyedül,
hogy külön ünnepelünk:
jövőre biztosan sikerül,
és majd együtt ünnepelünk
ott fenn...

Istenem! Most, ahogy leírtam a szöveget, legördült néhány könnycsepp...

Most azt képzeld el, hogy amikor átjött SzFT, mesélem neki, milyen kis érzelgős puha punci vagyok, hogy hatvanévesen itt picsorgok egy dal hallatán. Aztán ültünk egymás mellett, éppen Pierrot énekelt, és előbb-utóbb megszólalt Az utolsó karácsony is. A dal háromnegyedén SzFt kijelentette:
– Ez egy nagyon gonosz dal, Morzsám!
Aztán rám nézett: folytak a könnyei.
Hogy tereljem a gondolatait, hogy már húsz éve együtt vagyunk, elsuhant ez a húsz év, és azért esélyes, hogy ez már a legoptimálisabb esetben is a fele a együttlétünknek, megjegyeztem:
– Nem, figyeld csak, a remény dala!
Pierrot éppen akkor énekelte e leggonoszabb sorát a dalnak: „...jövőre biztosan sikerül, / és majd együtt ünnepelünk”. SzFT lesújtóan nézett rám, majd kis idő múlva felderült:
– Összebújjunk?
Nem, ezt már nem írom le...

No, de nem erről, hanem a Holdról van szó. Mintha csak Pierrot zenei illusztrációt akart volna csinálni Ludvík Aškenazy csuda tudja mijéhez.

Néhány bolygó összegyűlt
és csevegő égi lányok jönnek
A vén Hold udvarába lépve
pezsgőt bontva énekelnek

Áll a bál a Hold várában,
fenn áll a bál...

Olyan kis vidám az egész, figyeld nagyon a billentyűt!

Kozmosz Könyvek, Budapest, 1965, 102 oldal · keménytáblás · Fordította: Csulák Mihály
Illusztrálta: Helena Zmatliková

5/10

Az alábbi kép egyben link is ám!

2026 februárjának majdnem a közepe. Vasárnap hajnal. Ismét csak a szokásos: hajnali ébredés, kávézgatás, olvasás, írás.

*

Tegnap vettem egy kis levegőt, és lecseréltem a nálunk ragadt, képernyőhibás laptopot Szerelmetesfeleségtársam régijére. A torrent-kiszolgálásban váltottak pozíciót. De nem csupán gépet cseréltem, hanem oprendszert is: arra is feldobtam egy Linux MInt-et. Ha már lúd, legyen Linuxos.

*

Tegnap, szombat délután elmentünk Szerelmetesfeleségtársam édesanyjának új lakásába méregetni. SzFT kérlelhetetlenül lakberes üzemmódba kapcsolt. Itthon azonnal neki is fogott számítógépes alaprajzot és lakberendezést csinálni. Édesanyja is úgy járt, ahogy mi: száz négyzetméterről megy ötvennyolcba, hát erősen szelektálnia kell, mit visz magával. Hát a bútorok közül úgy nagyjából semmit sem. Egyelőre levegőárt kapkod. Érthetőn és jogosan.

8 komment

mese cseh gyerekek rablás trip szatíra Hold Ludvík Aškenazy Gyermek és ifjúsági Kozmosz Könyvek Helena Zmatliková

Kornel Makuszynski: Akik ellopták a holdat

Nehéz eldönteni, mi is ez: mese, példabeszédek füzére, erkölcsi szatíra vagy mi?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2026. február 19. - Mohácsi Zoltán

Most dobtam egy hátast. Mert semmiből sem tanulok. A hétvégén három blogbejegyzést írtam a blog.hu felületén. Kettő megmaradt. Ez a jelenlegi egy az egyben elszállt... Nincs kedvem újra írni... De a kötelesség, amire senki sem kötelez...

Írtam már: gyerekkoromban láttam egy rajzfilmet. Mármint nem azt írtam, hogy egyetlen rajzfilmet láttam, hanem azt, hogy egy konkrét rajzfilmet láttam.

Úgy rémlik, a csehek csinálták. Illetve akkor még a csehszlovákok. Két rosszcsont kölyök megleste a falujuk melletti kis tóban, az esti fürdőzése közben a Holdat. Egy szákkal kiemelték és a tóparti barlangba zárták. Ahol a Hold fogyni kezdett, és egyre fogyott, és fogyott... A rosszcsontok bepánikoltak, hogy teljesen el fog tűnni, kiengedték hát a Holdat a barlangból, vissza, fel az égbe.

A sztori nem az, ami ebben a könyvben van, csak hajadzik rá. A csehszlovákok saját anyagból dolgoztak: Ludvík Aškenazy Az ellopott Hold című könyvet vették alapul. Minek nekik más náció terméke, ha egyszer van sajátjuk.

Kornel Makuszynski ugyanis lengyel. Elsősorban ifjúsági könyveket írt. Bár mi magyarok ebből túl sokat nem tapasztaltunk, ugyanis ez az egyetlen könyve, ami magyarul is megjelent. A huszadik század első harmadában, 1928-ban. Makuszynski lengyel volt. 1884-ben született a mai Ukrajna területén levő Stryjben. A második világháború után ideiglenesen feketelistára került.

A Hold-rablás, az MI és én

Ahogy mondtam, nem csak ez a Hold-foglyul-ejtéses könyv létezik. De ennek bizonyos értelemben lényegtelen eleme a Hold elfogása. Legalábbis sokkal lényegtelenebb mint amannak. Az egészhez képest pedig pláne nem indokolja a címadást a Hold-intermezzo.

De mert két nagyon hasonló Holdas sztori is van, megkérdeztem a GeminiHavert van-e ennek a Hold-rablás elemnek valami mondabeli, regei eleme a szláv világban. Érdekes dolgokat mondott. Mazsolázok belőle. Nem teszem idézőjelbe, amit mondott: a csillagok után következik a szövege.

* * *

Bár a lengyel Jacek és Placek (Gyurka és Hurka) története (Kornel Makuszyński műve) a legismertebb és legkonkrétabb holdlopós-sztori, a cseh és szlovák folklórban, illetve irodalomban is találni érdekes párhuzamokat az égitestek fogságba ejtésével vagy manipulálásával kapcsolatban.

Íme néhány figyelemre méltó párhuzam:

1. A „Hold-tolvajok” motívuma a népmesékben
A szlovák és cseh népmesékben (például Pavol Dobšinský vagy Karel Jaromír Erben gyűjtéseiben) a Hold és a Nap gyakran tárgyiasul. Nem ritka az a motívum, hogy valamilyen gonosz erő (sárkány, óriás vagy boszorkány) „leveszi” az égről az égitesteket, és egy hordóba, ládába vagy barlangba zárja őket, hogy sötétségbe borítsa a világot.

Párhuzam: Itt is a Hold fizikai elmozdítása és fogságba ejtése a lényeg, de a hős feladata általában a visszaszerzés és az égre való visszahelyezés, nem pedig az elrablás.

2. A Nap és a Hold mint családtagok
A nyugati szláv regékben a Hold (gyakran férfialak, Měsíc) és a Nap (Slunce) hús-vér lények, akiknek házuk van a világ végén.

Párhuzam: A mesékben a hősök gyakran elvándorolnak hozzájuk (pl. a Napos holdas paripa típusú mesékben), és néha csellel vagy küzdelem árán kényszerítik őket segítségre. Ez hasonlít a lengyel fiúk útjára, akik szintén a világ végére mennek, hogy „elérjék” az égitestet.

3. A „Hold a kútban” (Bolond-mesék)
Van egy közös közép-európai (cseh és szlovák területeken is ismert) népmesei típus, amelyben a falu bolondjai meglátják a Hold tükörképét a kútban vagy egy dézsa vízben.

A történet: Azt hiszik, a Hold beleesett a vízbe, ezért megpróbálnak hálóval vagy vödörrel „kifogni” és fogságba ejteni, hogy megmentsék vagy maguknak megtartsák.
Párhuzam: Ez a motívum a nevetséges holdfogásról közvetlen előképe lehet a Jacek és Placek-féle ambiciózusabb holdlopásnak.

4. Václav Čtvrtek és a modern cseh mesék
Václav Čtvrtek (a Rumcájsz írója) gyakran használt népmesei elemeket modern környezetben. Neki is vannak olyan történetei, ahol a csintalan erdei lények (például Moha és Páfrány vagy a víziemberek) megpróbálnak interakcióba lépni a Holddal – például meg akarják fogni, hogy világítson nekik a kunyhóban.

5. A Grimm-párhuzam (A Hold története)
Érdemes megemlíteni a Grimm testvérek A Hold című meséjét is, amely a cseh/szlovák határvidékeken is elterjedt volt. Ebben négy legény ellopja a Holdat egy másik országból (leakasztják egy fáról), hazaviszik, és pénzért világíttatnak vele, majd a sírba is magukkal viszik.

Párhuzam: Ez a legszorosabb rokona a lengyel történetnek, hiszen itt is az önző, anyagi haszonszerzés a cél, és a Holdat mint hordozható tárgyat kezelik.

Összegezve:
Amíg a lengyel változat egy kerek, irodalmi tanmese két fiúról, a cseh és szlovák párhuzamok inkább a népi babonákból (a holdat kifogni akaró bolondok) vagy a mitikus sárkányos mesékből (az égitestek elrablása és elrejtése) táplálkoznak.

* * *

„Minek nevezzelek?”

Elég nehéz eldönteni, micsoda is ez az Akik ellopták a holdat. Alapvetően persze mese. Van benne kedves varázsló, csúf szörny, amelynek elöl, hátul is van szeme, vannak beszélő állatok, pelikánok hátán pelikángoló gyerekek, van város aranyból, van a főembert kényszerből mulatságosan utánozó város, meg egy irdatlan adag szájbarágós rávezetés arra, mennyire szeret minket az édesanyánk, és ő mennyire szeret bennünket.

Tulajdonképpen regényt olvasunk. De voltaképpen nem. Mesét, de voltaképpen nem azt. Amolyan Bunyan-féle, jelképes erkölcsi prédikációt, amilyen A zarándok útja, de azt sem. Szatírát egy diktátort kiszolgáló városról, közben az eszünkbe jut Italo Calvino Eleink-je, de aztán mégsem lesz szatíra...

Szóval (és tettel) enyhén szólva vegyesvágott a visszataszító ikerpár története. Mert sem ez, sem az, meg mégis mindegyik.

Mindenesetre jó olvasni.

Miről szól a mineknevezzelek?

Adva van két, egymást már a bölcsőben is maró, náspángoló ikerpár. Akiket kizárólag az édesanyjuk tud egymástól megkülönböztetni.

A csemeték rosszcsontok, a kegyetlenségig önzők, hazugok, engedetlenek és miinden igaz rájuk, ami még hasonló, rossz tulajdonság. Annyira ilyenek, hogy az apjuk gyakorlatilag bele is pusztul a szégyenébe, amit a két égetnivaló miatt érez. Onnantól az édesanyjuk gondoskodhat a két pimasz önzőgépről. De ő sem fiatalodik egész életében egyetlen percet sem: a szántás már meghaladja az erejét. Segítségül hívj a két pusztulat lusta borzalmat. Akik erre felháborodnak, ellopják a háztartás utolsó kenyerét, és útnak indulnak, hogy megkeressék a várost, ahol nem kell dolgozni, minden jár az ott lakóknak.

A regény az utazásukat írja le. A Hold (és nem hold) foglyul ejtése (és nem ellopása, mert ellopni a másét lehet, de ugyan kié a Hold? (Jó, pillanatokon belül Musk-é, mert már tervezi az ottani kolóniát.) A Hold-sztori egyáltalán nem központi eleme a két pofoznivaló kalandjainak sorában, csak egy momentum.

Ha jól belegondolok, a regény megtérés-történet. Csak nem Isten, nem Jézus, hanem az édesanyjuk, az anyai szeretet áll a középpontjában.

Anyázás

A édesanya motívum, bár messze nem az a legjobb vetülete, vonása rendre visszatár Mondom, Makuszynski nem bízza a véletlenre, az „anyázást”. Figyelj csak:

adva van a felrúgnivaló ikerpár
van az édesanya a mocsárban, aki minden este tábortüzeket rak, hogy az évek óta elment fia hazataláljon
van a vak kislány, aki a meghalt anyukáját keresi
van a fiatalember, aki a karjában hordozza az édesanyját, úgy keresik évek óta a varázslót, aki meg tudja gyógyítani
s van a rablók közé kavarodott fiú, aki azért marad ott, mert x év szolgálat után a vezér rengeteg kincset ígért neki, s ő azt haza akarja vinni az édesanyjának

Hát persze, hogy így van, így kell lennie. Anya, édesanya, anyaság, az anyák szeretete. Miegymás. Majdnem olyan pátosszal lehet erről beszélni mint Istenről. Hiszen végső soron az anyák is életet adnak. Ha nem is ők teremtik meg. De önnön testükkel, testükből táplálják.

Egyfelől persze, minden igaz ebben a témában. Ha már nagy költőnk is volt, aki egy hete a mamára gondolt, meg a másik, aki a jószágai, a tyúkanyó, meg a Morzsa kutya fölé tornyosult, hogy aztán jók legyenek ám az édesanyjához. De volt író, aki az anyai szeretet egy anyamacska halálig tartó önfeláldozásán keresztül mutatta meg. Ma is látom magam előtt az olvasókönyvünkben (rövidítve) idézett történet Reich Károly által rajzolt illusztrációját. (amit sajna nem találtam meg...)

S persze mindennek az ellenkezője is igaz, ha az anyákról van szó, de azt most hagyjuk. Ma már alanyi, a testükhöz való joga a nőknek az abortusz, meg a rengeteg, gyermekvédelmi rendszerbe dobált csemete, az egyenjogúságból fakadó karrierépítés és az önmegvalósítás követelése... De mondom, most nem ez a téma.

A helyzet azonban az, hogy az anyaság dicsérete nagyon könnyen tudod túlságosan pátosztelivé válni. Kiváló példa erre az aranytorkú Varga Miklós Anyaszív című dala. Amiben tulajdonképpen minden nagyon jó, a dallam, a hangszerelés, az ének, a szöveg, aztán az egész mégis giccsessé válik.

Makuszynski-nek sem sikerült kikerülnie a pátosz-csapdát. Nem lett ugyan nyálas, de azért erőteljesen súrolgatja a giccs határát a regénynek ez a vonulata. Még szerencse, hogy egyszerre sok minden a történet, mert ha erre hegyeződne csak ki, akkor bizony nem lenne jó.

Az ikrek szenvedése és megtérése

A két überlusta ingyenélő története arról is szól, hogy szenvedés nevel, formál, alakít. Amiképpen a túlféltés, anyai túlpopsinyalifali, túlkiszolgálás is. A két főhős bizony nem volt otthon befogva, nem voltak számukra, korlátok, következmények.

Azt, hogy mennyire jó volt nekik otthon, az édesanyjuk mellett, csak rengeteg kaland, és egy tízéves kényszermunka után fogják csak fel.

Nem jó dolog a szenvedés, a megpróbáltatás, a mazochistákon és a beteg lelkűeken kívül ugyan ki szeret szenvedni?

Mondjuk, ha az ismerettségi körömre gondolok, például ő! Meg ő! Meg ő, meg ő...) Vannak néhányan, akik azt hiszi, ha nem szenvednek, nem érvényes az életük. S ha az ember szenvedni akar, hát remek indokokat talál rá, hogy szenvedhessen!

De valamiért így vagyunk bekötve. A Biblia több helyen is beszél arról, hogy a szenvedés a keresztény élet szerves része. Nem azért, mert Isten élvezi, ha az övéinek rossz, hanem mert nem igen értünk másból.

„Amennyiben részetek van Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is örvendezhessetek…” (1Pét 4:13)
„A mi pillanatnyi, könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó, örök dicsőséget szerez nekünk.” (2Kor 4,16–17)
„Minden fenyítés ugyan pillanatnyilag nem látszik örvendetesnek, hanem fájdalmasnak; de később az igazság békességes gyümölcsét hozza…” (Zsid 12:11)
„Megvizsgál engem, mint az aranyat, úgy kerülök ki.” (Jób 23:10)
„Mert nektek adatott a Krisztusért való nemcsak a benne való hit, hanem az érte való szenvedés is.” (Fil 1:29)

A saját életemnek a két legnagyobb traumája az édesanyám halál, amikor én hétéves voltam, és az első házasságom felbomlása másfél évtized után.

Nem tudom, mi lett volna, ha Anyu nem hal meg, vajon merre ment volna a személyiségfejlődésem. Ha Apu többet foglalkozik velem, és nem merül a saját fájdalmában annyira, hogy tíz évesen én vigasztaltam őt, amikor a lakótelepi lakás fürdőkádjának a szélén ülve zokogott, hogy ne legyen szomorú, hogy meghalt az anyukám...

Mi lett volna, ha nem semmiz ki a Kettedik nevelőanyám? Ha kamaszkorom nagy szerelme simán feljárhat hozzánk, és nincsen kitiltva a „kis kurva”. (A „kis kurva” a Scola Hungarica-ban énekelt, színötös volt a Apáczai gimiben, ő vágta a hajamat, nadrágot varrt nekem, és valamelyest tanítgatott tanulni. Később summa cum laude végezte a SOTE-t, a utolsó infó az volt róla, hogy agykutató Amerikában. Persze, ha belegondolok, mindettől még lehetett volna kis kurva. De nem volt az.)

Azt viszont tudom, mi lett volna, ha az exem nem jelenti be a házasságunk halálát és nem okoz három év irdatlan szenvedést. Illetve, azt nem is ő okozta, hanem én magamnak. Képtelen voltam azonnal meglátni a lehetőséget. Ha nem jelenti be, amit bejelentett, nem lettem volna szabaddá belülről arra, hogy kinyíljak, s ha nem nyíltam volna ki, soha meg nem ismerem az én Zsákomat, Szerelmetesfeleségtársamat. De mert volt az a gyalázatos három év agónia, meg utána egy förtelmesen szégyellnivaló flörtöm egy többgyerekes anyukával, feleséggel, akkor soha nem jutok el odáig, hogy kialakuljon bennem egy konkrét elképzelés, milyen nőt is vágyok magam mellé. Meg volt a sablon. Zsákom jött, odalépett, pont beleillett. El sem hittem, tulajdonképpen a mai napig sem hiszem el, mindennap hálás vagyok érte az Égnek, Istennek.

Tehát akkor és ott kellett a francnak a szenvedés, az anyanélküliség, a Kettedik gyűlölete, az exemmel való, eleve elhibázott házasság (nem ő volt a hiba, hanem a döntés, hogy elvegyem). Bár még ott is, ha a két gyerekünkre, Szamira és Gerire gondolok, így volt ez jól. Sőt, az ex nélkül SzFT sem lenne.

A helyzet az, hogy nem azért vagyunk itt a Földön, hogy heppihepajt játszunk mindvégig, hanem azért, hogy Emberek legyünk az emberből. Bár más kérdés, hogy amíg a folyamat zajlik, egyre inkább képessé válunk értékelni, amink, akiknk van.

Tehát Makuszynski könyvének ez a üzenete egyáltalán nem ostobaság, nem is túlzás. Csak a hedonista 21. század nem fogadja el az érvényességét.

Azonban még erre sem mondom, hogy a kötet fő vetülete lenne. Mert a turmix úgy sikerült, hogy semmi sem uralja le a többi összetevőt, együtt adnak ki valami újat, miközben kétség sincsen, mi mindenből áll.

Újra mondom, jó kis könyv ez!

Képes ez a könyv!

Mághozzá magyar grafikus, Végh Dezső által képes. Érdekes, hogy túl sok információt nem találtam róla. A Molyon is csak annyit, hogy kilenc könyvet illusztrált. Ami csak részben igaz, mert a világháború előtt már aktív volt, és akkor is jelentek meg könyvekben illusztrációi.

Festő, grafikus. Tanulmányait a római Képzőművészeti Főiskolán végezte 1921-ben. 1924-től reklámgrafikusként tevékenykedett különféle olasz cégeknél. Emellett hazai folyóiratok számára illusztrációkat rajzolt. Hazatérése után 1928-ban Vácott telepedett le. 1953-tól-1957-ig az Állami Bábszínház díszlet- és jelmeztervezője volt. Egyéni kiállítása több alkalommal volt Vácott, Esztergomban, Szentendrén.

Forrás

De nem is itt van a kutya elásva. Hanem amott. Ott, hogy Végh Dezső rajzai csudára élnek. Aztán meg nem csudára, de élnek. De van olyan is, amelyik olyan mintha, azt nem is ő rajzolta volna. Vagyis remekül alkalmazkodik a könyvhöz. :-D

De szerencsénk volt egymással: olyan rajzoknál nyitottam ki elsőre a kötetet, amik simán megbocsáttatták a kevés nem sikerültet. Mondjuk minderről fentebb magad is meggyőződhettél.

Móra, Budapest, 1957, 272 oldal · Fordította: Sebők Éva · Illusztrálta: Végh Dezső

Az alábbi kép egyben link is ám!

Szép lassan megint vége a munkahétnek, de most annyira sűrű volt, hogy levegőt se nagyon volt időm venni. Hétfőn ügyvédi aláírás a MartAssits kft-vé alakulása miatt, kedden Ofi barátom meglátogatása, mert ideiglenes hazánkban tartózkodik (tudod, ő az, aki Svájcban él a családjával és elképesztő dolgokat mesél a svájciságró. De nem ám olyanokat, hogy svájci akarok lenni mindenáron. Tegnap meg Nádas Barbi új klippjének a forgatásán voltunk biodíszlet, jó, oké, statisztéria. Egy bárban volt a forgatás, mi voltunk a közönség. Az utolsó pillanatban az eszembe jutott, hogy elvigyem két kalapomat is. Hatalmas siker lett, plusz a szivarom, teljesen autentikusan voltunk egy jazzbár közönsége. Volt viszont vagy fél tizenegy, mire hazaértünk. Ezáltal, meg a forgatás miatt elszívott szivarmennyiségtől nem kicsit voltam kába ma. S bár rövid napos voltam, még elugrottam a Margít-híd budaijához két antikvarium.hu-s könyvért. (Mellesleg mindkettő a másik Holda-szerző műve.)

S már csak a holnapot kell túlélnem munkailag...

Meg azt, hogy a héten megint nem találkoztam a lányokmmal és az unokáimmal. Szami már azt kérdezte, ugyan mit szeretnék karácsonyra? :-D

Szólj hozzá!

Jonathan Hickman – Nick Dragotta: Nyugattól keletre – 1. Apokalipszis: Első év (East of West)

Bibliai, disztópikus, véres, mészárlós, háttérhatalmas. Hatalmas. Akkor is, ha ki tudja, mi ez?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2026. február 16. - Mohácsi Zoltán

Ismét a könyvtárban jártam. A szokásos szelekciós metódussal néztem át a képregényes polcot: csak semmi szuperhősös világmegváltás!

Először egy viszonylag új Tex akadt a kezembe. Aztán egy Fazekas–Nemere-gyűjtemény. Aztán ez.

Ami nem szuperhősös ugyan, de itt van benne az apokalipszis négy lovasa (csak egynek van lova), meg a Jelenések könyve fenevadja, aki a könyvben jelenleg gyerek. Meg benne van még egy kataklizma utáni, darabokra, több országra szakadt Észak-Emerika. Európa a fasorban se... Mondjuk ez manapság is egyre igazabb...

De nem szuperhősös. Igaz nem is teljesen western, amiképpen a nagyon vacakul, semmilyenre sikerült borító sugallja. Hanem bibliai-western-apokaliptikus-horror-disztópia, rengeteg, vastagon fröccsenő vérrel, szürrealisztikus, horror-alakkal. Meg egy szerteszéjjel hullott Egyesült Államokkal.

Olvasás közben legyintettem, hogy, á ezt úgysem, de aztán, de aztán, de aztán...

Örvendjünk: van vége a történetnek!

Beszélgetve ChatGPTHaverrel megtudtam, hogy az eredeti kiadás 2019-ben lezárult. A szerzők nem abbahagyták, hanem lezárták a sztorit. MInden szempontból. Nincsen függővég, nincsen franctudjamerremegyünktovább, hanem vége van a történetnek. Ende, konyec, vége, hatszáz. Vagy inkább 666.

Ez manapság fantasztikus pozitívum. Hogy miért az, arról már sokszor elmélkedtem. Na, jó, a lényeget elmondom. Azokkal a sorozatokkal, amelyeknek állandó szereplői vannak, de epizódonként lezárnak egy-egy történetet, állandó példám erre Colombo hadnagy, semmi baj nincsen.

A baj azokkal a sorozatokkal van, amelyek elindulnak, hogy majd tart ameddig érdeklődés van, a történet nem tól-ig kitalált, csak az alap van meg, amire menet közben építkezik az alkotógárda. S éppen ez a baj ezekkel a sztorikkal. Olyan mintha tudnánk, merre megyünk, csak hosszú az út a konfliktusokon át, de voltaképpen senki sem tudja lesz-e méltó befejezés? Mert amíg fogyasztja a kisérdemű, addig bizony le nem zárjuk. Csak akkor ha végképp kifulladt. S akkor vagy félbe hagyjuk, vagy kap valami kínosan elkapkodott miafrancez véget, vagy eldobálunk mindent, ami a kezünkben van, lejárt a munkaidő, csá' sorozat. Vö.: Trónok harca. Ezek a borzalmak vannak telis-teli szájbarágós műbalhékkal, álkonfliktusokkal. Hogy úgy nézzen ki, történik valami. Miközben, már bocsánat a szóhasználatért, szar se történik, csak úgy csinálunk mintha élet lenne a hígfosban.

Nos, azt mondja a CGPTHaver, hogy ez a képregény nem ilyen. A szerzőknek már a legelején konkrét koncepciójuk volt az egészre nézve és nem újabb rétestésztát terveztek, hogy hozza a lóvét, amíg tart az érdeklődés. Újra mondom: manapság ez hihetetlen pozitívum!

Apokalipszisek egymás hegyén-hátán

Hát izé, ecet, bükkfafütty, meg szertehalom... Voltaképpen nem akartam ilyen korán, de kimondom mégis, máris: ez a négyszáz oldal olyan mint amikor a jó horgász beeteti a megfelelő partszakaszt: van változás, történik valami, de a beetetett halak nem tudják, hogy az óvatos kóstolgatás után mi is lesz az igazi akció... (Remélhetőleg nekünk olvasóknak nem ugyanaz mint pontyként vagy keszegként...!)

Szóval itt áll előttünk majd félszáz, vértocsogós oldal., amely valahová a jövőbe vezet. Észak-Amerika konkrétan a szana és széjjel hullott: nyolc különböző, egymás torkára fenekedő részből áll. A nyolc földrajzi rész nyolc szellemiség, nyolcféle erő, nyolcféle lehetőség, nyolcféle népirtási képesség.

Mindenki tudja, mármint a nyolc ország, hogy a világ az apokalipszis felé tart.

Az „apokalipszis” görög eredetű szó, amelynek jelentése „feltárás”, „kinyilatkoztatás”. Bár ma leginkább a világvégével, katasztrófával vagy a jövőbeli pusztulással azonosítják, eredetileg az ókori zsidó és keresztény irodalomban a rejtett dolgok, jövendő események (főleg az utolsó ítélet) látomásos bemutatását jelentette.

Főbb jellemzők és jelentések:
Bibliai/Kulturális eredet: A legismertebb a Biblia Jelenések könyve, amely leírja a végidők eseményeit, a jó és a gonosz harcát, valamint a kozmikus pusztulást.

A négy lovas: A pusztulás előhírnökei (háború, betegség, éhínség, halál), a hét pecsét feltörésekor jelennek meg.

Műfaji meghatározás: Olyan írásmű, amelyben természetfeletti közvetítő (angyal, istenség) tár fel titkokat a látnoknak.

Modern értelmezés: A köznyelvben a szó a földi civilizációt fenyegető, drasztikus, világméretű katasztrófákra utal.

Az apokaliptikus irodalom nem csupán a pusztulásról szól, hanem egy új rend létrejöttét is előrevetíti az ítélet után.

Bibliai értelemben az apokalipszis elsősorban és mindenekelőtt János apostol Pátmosz szigetén írt Jelenések könyve című iratát jelenti. Amely csakugyan azzal ér véget, hogy a világ széthullik, minden szinten beköszönt a káosz, érkezik az apokalipszis négy lovasa, életre kell a fenevad, amelynek a száma az a bizonyos 666. Ezekkel a dolgokkal találkozol ebben a történetben is.

Csakhogy ez a dolgok egyik oldala. A Biblia szerint a másik oldal sokkal lényegesebb. Pontosabban az a lényeg.

A Jelenések könyve már a legelején kijelenti, hogy ez az irat nem más mint Jézus Krisztus kijelentése. Vagyis jó hír. Evangélium. Minden borzalma, tragédiája ellenére. Azért jó hír, mert arról szól, az áll a középpontjában, hogy Jézus vissza fog jönni, és ha nem is azonnal, de a visszajövetelével egy a világnak egy teljesen új rendje lép majd életbe.

Vagyis a Jelenések könyvének, az apokalipszisnek a középpontja Jézus. De nem csak ő, hanem az ő egyháza is. A manapság és az idővel haladva egyre inkább rongynak, ostobának, elmaradottnak, bigottnak tekintett keresztények, akik szívből hisznek Jézus Krisztusban mint megváltóban. A Jelenések könyve végső soron Isten egyházának a története.

Isten személye, Jézus Krisztus és az egyház nélkül egyszerűen értelmetlen, legalábbis az apokalipszis leglényegétől teljesen elszakított dolog apokalipszisről beszélni. Lehet, csak ugye a lövés is célt téveszt, ha a lövedék már a kilövés pillanatában csak kicsit rossz irányba indul.

Nem tudom, hová, merre likad majd ki a harmadik kötet végére a sztori. Kevéssé hiszem, hogy eljutunk Jézus második adventjéig és a Föld újra teremtéséig. De minden lehetséges. Pláne ebben a képregényben!

Valami olyasmi mint a Sátánt sanyarú sorsú, szegény áldozatnak feltüntető Lucifer című filmsorozat, ahol a Hazugság Atyja a főszereplő. Akit a filmben jóképű, udvarias, jó szándékú, jó humorú, harmincas pasas. Akit az igazságtalan Isten állít parkolópályára. Nem azért, amit tett, hanem mert Isten igazságtalan, jobban szereti egyik gyermekét mint a másikat. Mert ilyen szeretettelen.

Bakker!

A bosszantó az, hogy a film tulajdonképpen nagyon jó, a karakterek kitaláltak, a cselekmény érdekes, izgalmas, fordulatos, humoros.

S készen is a tejbegríz rengeteg kakaóval, lekvárral és jó néhány csepp ciánkálival. A ciánkáli kimondott tartalma: Lucifer nem ellenség, hanem Isten kiszámíthatatlanságának az elszenvedője. Az igaza ellenség a Fia, akit Isten mindig is érdem nélkül ajnározott. Mert Isten rettentő részrehajló! Pfúj és phű, és nemárjajde!

Mondjuk ez a képregény ilyen messzire nem megy. Vagy messzebb megy. Nincsen egyetlen szimpatikus figurája sem. De komolyan nincsen.

„Felről le vagy lelről fel” avagy merre folyik a Lánchíd?

A Nxugattól keletre nem egy simulékony darab. De ezt úgy vedd, hogy egyáltalán nem az. És kicsit sem. Se elölről, se semerről. Az ember csak ül/áll/fekszik és les maga elé, és simán eszébe jut Besenyő Pista bácsi örökérvényű aranyigazsága, miszerint:

Egyet kell kérdezni! Nem kettőt, hármat, négyet, ötöt, hatot vagy hetet-hétet.
Csak egyet! Hogy mekkora nem mindegy!
Hogy felőr le vagy leről fe!

Átfogalmazva, lefordítva a kérdést: ez ugyan mi a szent xar, ami ez?

Mer' mondom, semmi kapaszkodó nincsen. Elindul a történet: nem tudod mit csinálnak a kicsodák. Aztán vált a kép, egészen máshol vagy, egészen másokkal: itt már legalább vérengzés is van. Tehát ha nem is érted miért öl kicsoda miért kicsodát, legalább nem unatkozol! Aztán megint vált a kép, immeg valami politikai puccs tömegvérengzését szemrevételezheted, megint új szereplőkkel. Aztán megint vált a kép, itt már ismerős a kép, visszatértünk a második jelenet kocsmájába: az első jelenet három gyerekalakjával akikről már tudjuk, hogy nem gyerekek, csak gyerekteste szorultak valamikor, valamiért, de nem járunk jól ismerőseinkkel az ismerős helyen: az új vendégek kiveszik a kocsmáros egyik szemét. (Szemtelen lesz a pasas, hihihi!) Aztán így tovább.

S nem csupán a szereplőkről nem tudunk semmit, illetve nos, azért folyamatában csak-csak kiderül ki-kicsoda, de nagyon csak-csak, és ne hidd, ne várd, naivkám, hogy a 416 oldal bármit is a szádba rág! Rohadtul ne várj ilyet!

Egy kicsit súgok. Bammeg, a kötet végén, tehát amikor átrágtad magadat mindenen, és már fáj a nyakad, úgy kapkodtad a fejedet, egyszerre a szemed elé tárul legalább az a nyolc ország, mivé Amerika hullott. Mármint úgy, hogy mindegyik kap két-két oldalt, hogy megtudj róluk ezt-azt. A legvégén meg kapsz hét oldal idővonalat, hogy mikor melyik országrésszel mi történt. Ööö... khm... mi fog történni... vagy mi a franc... Mondjuk ez a hét oldal idővonal nagyjából ugyanúgy nem mond szinte semmi, ahogyan előtte a rajzolt történet. Mert random kiragadva (hidd el, a 416 oldal után pont ugyanannyit tudok bármiről mint te, akinek fogalma nincsen a 416-ról) ugyan miféle információ, hogy:

i. sz. 2010
Taconia Orákuluma megakadályozza a Kiválasztottak második találkozását

Az első szótól az utolsóig magyarázni kellene mindent. A dátumot is. Mondom, hogy mindent.

Mondom máris, mi az, amit megérteni véltem 416 után.

Itt van az apokalipszis négy lovasa. Három ló nélkül. A Halálnak gép a lova, de legalább van. A Háború, Dögvész, Éhinség valamiért gyerekalakban van. Utálja mind, hogy gyerekalakban van. Mind a négynek szerves teste, idegei vannak. A Halálnak ki lehet szedni a szemét, Dögvésznek lézerrel le lehet vágni térdből a lábát, és rohadtul fáj neki. (Mondjuk az fekete humor, hogy amikor Háború rátalál a csonkolt Dögvészre, ezt mondja: „Szia! Hiányzik az egyik lábad!”, mocsok jó. Jó, irdatlanul fekete humor, de akkor is humor. Nem sok van ebben a könyvben.)

Ők hárman a Halál valamiért nem cimbik. Amaz külön utakon jár. Mint kiderül nője is van. Meg gyereke is. Ezek szerint magömlése is, meg vére is, ami megtölti a kellő helyeket az erekcióhoz. Igaz, szeme is van, amit ötven százalékban kivesznek belőle, és neki is fáj. Meg vérzik is. Vagyis van teste neki is.

A Halál fia (halálfia, hahaha) egy csöveken életben tartott, táplált és oktatott kiscsávó, aki rohadt okos, de életében még lábra nem állt, mert minek. Azt megtudjuk, hogy lesz a fenevad. Akinek a Bibliában, tudod, 666 a száma. (Azt itt nagyon gyorsan felejtsük el, hogy a Biblia ad kapaszkodókat a fenevad azonosításához, és semmi sem stimmel semmivel: a fenevad amott egy korszakokon átívelő vallási hatalom, s nem egyetlen ember. De ebbe itt és most nem megyek bele.)

Aztán van, ugye a hét ország, meg azoknak a nagyon jellemző vezetőik. Tudom, nyolcat írtam, de az egyik ország egyszemélyes. (Ja, nekem is eszembe jutott az Omega Egyszemélyes ország-ja) Ez az egyszemélyes ország, amelynek Fegyvernyugalom a neve, kvázi a vallást testesíti meg. Amit mindenki elfogad.

A vallásnak van mondanivalója is. Ez az Üzenet. Amiről úgy pontosan ki nem derük, micsoda is, de mindenki tartja magát hozzá. De az Üzenet lényege, hogy jön az Apokalipszis. Itt nem a kinyilatkoztatás, hanem a végső, gigantikus pusztulás értelmében. S nem lehet, nincsen mód visszatartani, visszafogni, megakadályozni. (De akkor minek küzdenek a hatalomért a hetek, minek gyilkol mindenki mindenkit?)

Tele van a történet túl-, al- és másvilági szereplőkkel, amorf lényekkel. Űrhajókkal, robotokkal, fura járművekkel, futurisztiksu épületekkel. Mondtam, sci-fi, fantasy, horror. Misztikus.

S most jön a dolgok esztétikai veleje:

ha belefogtál, és van benned ilyesfajta érdeklődés, nem fogod tudni letenni

a történetet. Annak ellenére nem, hogy mondom, begörcsöl a nyakad, úgy kapkodod a fejedet, hogy „felről le vagy lelről fe'”.

Mert az a csavar az esztétikában, hogy egyáltalán van. Ha a rajzokat nézed, nézzed, önmagukban tök jók. Turmix egyébként még ez is, de ízlésesen kevert katyvasz. Mert, figyeld csak, itt van az Ank. Szocialista állam, a pénzneme jüan, a vezetőjét Xiaolian Mao-nak hívják. Kegyetlen, vérengző nőstény, ő szült fiút a Halálnak, még az apját is simán, saját kezűleg végezte ki a hatalom megragadása érdekében. Nos, van kérdés?

A lényeg: az Ankban a nők manga-szerűek. De a manga-szerűségük egyáltalán nem lóláb az egészet tekintve.

Még a harmóniáról: a rajzok nem olyasformán aprólékos, amiképpen egy Bonelli fumetti az szokott lenni, de mégis, azért van mit nézni, csodálni, megfigyelni majd minden képkockán.

S a vicc az, hogy minden fentiek ellenére, amit az értetlenségről, érthetetlenségről mondtam, a sztori magával ragad. Komolyan beszélek. Az első tíz-húsz oldalt olvasva azt mondtam, irdatlan nagy marhaság, fárasztó az egészet, hagyom a 'csába... Aztán azt vettem észre, hogy nem hagyom mégsem, s hogy rohamléptekkel olvasom, nézegetem. Akkor is, ha talán csak a legminimumabbat fogom fel belőle, s ha oltári nagy teológiai fenntartásaim is vannak vele szemben.

Mondjuk jót röhögtem, amikor elolvastam a Molyon a szöveges értékeléseket. Mindenki kiemelte, hogy

a sztori nem érthető
semmi meg nem magyarázódik
ugyan ki kicsoda végső soron
de ennek ellenére valami frenetikus az egész

S csakugyan, pontról pontra egyetértek.

Nem várom, hogy megfelelően érjen véget a véggel bíró történet. A megfelelő vég alatt a bibliai-verziót értem. Kizártnak tartom, hogy Jézust, Isten behívják ebbe a katyvaszba. S a helyzet az, ha behívnák is, el nem tudom képzelni, miképpen oldanák meg, hogy ne legyenek személyükben szövetidegenek? De igen éber lett az érdeklődésem a folytatások iránt. S remélem, lehangoló lesz a vége. Mert akkor nem támad vágyam arra, hogy állandóan a polcomon tudjam. Ennek a kötetnek a teljes beszerzési ára 13.995 forint. Úgy bizony!

Másfelől aktívan szurkolok a Fumax-nak, hogy elő tudjon jönni a folytatásokkal. Kis ország kis képregény-piaca el nem tudom képzelni, miképpen képes eltartani ennyi kiadót, ennyi kiadvánnyal, ilyen árakon. Mindenesetre örvendek, hogy van választék. (Mondjuk az lehangoló, hogy a Frike Comics, ami eredetileg szinte kizárólag fumettiket adott ki, mára ad még ki fumettiket is... A Fantastikus Négyesnek sokkal nagyobb piaca van. Én csak egyet olvastam el, és semmi érdeklődés nem támadt bennem a sorozat irnt, nem hogy pént is adjak érte. De nem szidom a Frike-ot, a piacon, piacról élnek ők is, naná! De a qva piac miatt megszűnt két szívcsücsök sorozatom, a Dragonero és a Dampyr kiadása is...)

P. S.

Csak a borítót nem tudom megbocsátani, annyira nem jellemző, hogy semennyire. Egyfelől a fehér háttér. Másfelől a képen a Halál van, aki stílusosan mindenhol fehér, viszont sehol sem sárga. Komolyan jó darabig nem is kapcsoltam, hogy ja, ez a Halál...

Ezt nem a Fumax szúrta el, ők csak átvették az eredeti borítót.

Fumax, Budapest, 2025, 416 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634704591

Fordította: Lunczer Gábor

1–10/10

Az alábbi kép egyben link is ám!

2026 február közepe, vasárnap délután. SzFT reggel elment úszni. Én addig letakarítottam a hálószoba légkondijának a külteri egységét amelyre a guanó rendszeresen „lerakódik, mint a guanó, / keményen, vastagon”. Már folpackkal húzom be a tetejét, mert a madárszar sava tutira szétenné az egészet. Ha a gépkocsik lakkozását is képes megmarni. Nem szeretem a galambokat, főleg mert fogalmam sincsen, miképpen lehetne ezt kivédeni. Az ablak is úgy a magassága feléig szaros mindig. A le van húzva, akkor a szunyogháló is.

Ráadásul rohadt nagy szél volt ma. Ami még hideg is volt. Alig vártam, hogy becsukhassam a lesikált, átmosott ablakot. Aztán persze rendet vágtam a felforgatott szobában: eszement marhaság ez az egyben nyíló ablak, aminek a nagysága egy dupla ablaké.

Az tegye teherbe a nénikéjét, aki ezt ide betetette! Kérdeztem az Olajágas, ablakos kollégákat, ki lehetne-e cserélni kétszárnyúra. Ja, persze, hogy ki: tokkal, mindenestül. Mondtak árat is. Megköszöntem szépen, és megcsináltattuk velük az egyik szakad szúnyoghálónkat.

Mit is csináltam még? Kimostam a háló függönyeit, majd visszatettem őket. Átkonvertáltam egy mentősökről szóló, horror-szintű doksi-sorozatot, amit Csemete ajánlott az éccsanyjának. Belőttem az új torrentes-gép beállításait, hogy távoli asztallal is elérhető legyen. Megsütöttem a maradék fasírtot, meg egy mélyhűtött rétest is. Levágtam az arc és a fejszőrzetemet. Rendet tettem a konyhában. Közben megmelegítettem az ebédet is, hogy ha SzFT hazaér, meleg étel fogadja. Megittam egy sört és néhány pohár bort. Mostam még néhányat, meg teregettem.

Szimpla kis vasárnap.

*

Ofi ismét itthon van. Van valami gyulladása, azt vizsgáltatja kifelé. Ezúttal egyedül jött, a család maradt Svájcban. Vannak ilyen-olyan nyavalyáim, itt-ott, hatvan felé nem is csoda, de ami Ofinak jutott, nem is tudom, én már az alapdolgába, az sm-be belpusztultam volna. Neki azt jósolták úgy húszéves korában. Azt mondta, ő még szeretne sokszor puncit látni, érezni, rávette magát a netre, és talált egy ausztrál manust, aki a saját fiát szinten tartotta hosszú évek óta. Ofinak azóta két házasságból született három gyereke, felnevelte a párja lányát is. Négy évvel fiatalabb nálam. Tehát az önszintentartás majd' negyven éve működik nála. Nem semmi a pasas! S minden fárasztó elvarázsoltsága ellenére („Figyelj, én lehetek hülye: papírom van róla!”) tele van szeretettel.

Szólj hozzá!

Fazekas Attila: A Nemere-akták (Fazekas Attila összes képregénye VI.)

A legamerikaibb magyar képregényes gyűjteménye a legtermékenyebb író műveiből

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2026. február 10. - Mohácsi Zoltán

NA, EZ ÉRDEKES FELÁLLÁS! Van egy író, akinek egy időben nagyon szerettem a könyveit, Meg van egy rajzoló, aki egy időben lenyűgözött. Aztán a kettejük találkozása pedig arra késztetett, hogy újra gyűjtögessem a Füles újságban megjelenő képregényeket.

S végül valahogy mindkettejükön túl lettem.

S most meg nem győztem falni ennek a gyűjteményes Ytong-téglának a történeteit. Aminek a felét betéve ismertem.

Két felettébb kedvelt szerzőről van szó. Bár NEMERE ISTVÁN az évek során elveszítette az egykori nimbuszát, és inkább a Guiness-rekordra méltó termékenysége, termelékenysége keltett figyelmet: nyolcvan év alatt kb. 800 könyvet írt! Ez 0 éves korától fogva évi tíz megírt könyvet jelent!

Csakhogy ő a könyveit a hetvenes évek közepe óta jelentethette meg: '74-ben látott napvilágot A rémület irányítószáma. Igaz, lehet, hogy addigra már egy raklapra valót megírt, csak nem került kiadásra. Ezt nem tudom. De azért ha felmerült a neve, nem tudtam szabadulni a rosszindulatú sejtéstől, hogy ennyi ideje akkor sem lehet egy embernek, ha kizárólag az írással foglalkozik, semmi mással! Mert a könyvei döntő többsége nem is fikciós irodalom, hanem ismeretterjesztő, történelmi. Annak pedig utána kell nézni. Legalábbis valószínűsíthetőn. Tehát adja magát a következtetés, hogy Nemere négerekkel dolgoztatott.

Ha nem, akkor, akkor '74 óta minden évben tizenhat könyvet írt. Vagyis havonta 1,33-at, de úgy, hogy az kiadásra készen volt, adatgyűjtés, szerkesztés, írás, stilisztika, korrektúra, miegymás.

Megnéztem, 2025-ben 135 könyvet olvastam el. A százharmincöt könyv jelentős része képregény volt. Nemere nyolcszáz könyvét így hat-nyolc év alatt olvasnám el. Mondom olvasnám. S nem megírnám.

Asszongya nekem a GeminiHaver, hogy volt Nemerének egy raklap álneve. Ezt nem is tudtam. Például ezek. De Gemini azt állítja, hogy a saját honlapján vagy negyven álnevet felsorolt az író. Azért kellettek az álnevek, mert a piac ennyi Nemere-könyvet nem bírt volna el.

Rákerestem a nevekre a Moly-on. Van káosz, nem is érdemes próbálkozni, Gemini is árnyalta a kérdést, amikor visszakérdeztem. Tulajdonképpen nincsen jelentősége. A korántsem teljes listába csak azokat a neveket vettem fel, amiknél konkrét könyveket találtam. De olyan nagyon nem bíbelődtem vele.


Álnév	Jellemző műfaj
Pjotr Sztyepanovics Alihanov	CCCP-regények
Steve Nording	Történelmi munkák
Melissa Moretti	Romantikus regények (az egyik legsikeresebb álneve)
Kiss-Béry Miklós	Magyar történelem
Stefan Niemayer	Nácikról szóló történelemkönyvek
Henry Hamilton	Történelmi és kalandregények
Alissa Altamira	Érzelmes női sorsok

A pályája elején írta a legismertebb és legsikeresebb könyveit, amik többnyire sci-fik, politikai sci-fik voltak. Fazekas Attila is ezeknek látott neki. Nemerét tulajdonképpen a magyar képregény áldott/átkozott atyja, Cs. Horváth Tibor fedezte fel a Mindennap merénylet-tel.

Van egy szomorú Nemeré-s sztorim. Nem ő tehet arról, hogy szomorú.

Vagy a Mindennap merénylet vagy A Neutron-akció vagy az Űrkalózok fogságában képregényváltozatát olvasva sorra szereztem be az akkoriban megjelenő Nemere-könyveket. Akkoriban még nem jelent meg naponta öt. De azért volt egy jó polcnyi Nemerém. Jobbára regények, de azért ott volt a Rejtélyes elődök is. Nemere a magyar Däniken,

Akkor még Apuval és a Kettedik Nevelőanyámmal éltem, éppen érettségi előtt voltam kicsivel. Apu akkoriban már ipari mennyiséget ivott. Soha nem dolgozta fel Anyu nagyon korai halálát. Erről már sokat írtam. Apu akkoriban már az állását is feladta és a Kettedik alkalmazottja lett, akinek akkor már meg volt az esküvői ruhakölcsönzője. Apu mosta a visszahozott ruhákat. Nem lett volna ez rossz, ha nem lett volna rossz. (

Amikor felmerült, hogy beszállok Szerelmetesfeleségtársam MartAsssit-jába, bepánikoltam,
hogy egészen másképpen ugyan, de ismétlődik a történelem. Nem mertem belevágni, pedig ígéretes.)

Szóval Nemere... Egy nap a polcnyi Nemerének hűlt helyét találtam. Túl sokan nem voltunk a lakásban: Apu, a Kettedik, és a Kettedik sógornője. Rá egyáltalán nem gyanakodtam. Igazából a Kettedikre sem.

– Egy munkatársam nagyon szereti Nemerét, kölcsönadtam neki őket – mondta Apu.
– Az én könyveimet? A megkérdezésem nélkül?
– Igen.
Soha többet nem láttam azokat a Nemeréket. Vélem, Apu valamelyik kocsmában fizetett velük...

(Nem tartozik Nemeréhez, de az Egyedik Nevelőanyám esetében is jártam így. Ő meg a törökbálinti telkükre vitte ki egy csomó, de tényleg csomó, régi, kisalakú Olcsó Könyvtár-sorozatos könyvemet. Érted, az enyémet, a saját zsebpénzen vásároltakat. Hogy legyen ott is olvasnivaló, nekem úgyis annyi könyvem van. Bakker! Aztán miután Apu elvált az Egyediktől, kérdeztem, hogy na, akkor a könyvek visszajönnek? Apu legyintett, hogy nem akar plusz feszkót. Az egyedik simán ellopta a könyveket a polcomra, Apu, aki később a Nemeréket lopta el, meg hagyta a fenébe a fia könyveit. Kárrendezés nélkül. De Egyediknek sem jutott az eszébe, sőt az anyjának sem, hogy tán vissza kellene adniuk ami nem az övék.)

(Azon gondolkodom, mekkora balfék lehettem gyerekkoromban, ha ez visszatérő esemény lett...)

(Mondjuk... lehet, hogy a múltidő nem jogos kitétel. Mennyi is manapság a fizetésem, amiért dolgozom? S van-e olyan pontja az életemnek, ami nem alku, hanem diktátum és simán beletörődtem? [van]?)

Az Apu által lábukra keltett Nemeréket sajnáltam ugyan, de annyira nem rokkantam bele a hiányukba. Az fájt, hogy Apu tök közömbösen hozzányúlt ahhoz, ami az enyém volt, nem annyira az, hogy a könyvek eltűntek. Addigra kiszerettem Nemeréből. Tök jó ació-könyveket írt, de remek akcióregények voltak, semmi több. Úgy voltam velük, hogy jó, hogy ott vannak a polcon, de amikor nem voltak, igazából akkor sem történt semmi. Hosszú évtizedekig nem is mozdultam rá Nemere-könyvekre. Aztán pár éve az Űrkalózok szereplőivel készült sorozatot csak beszereztem. Az első hármat olvastam anno. A folytatásokat még most sem. De itt van a polcon ennek a sorozatnak az összese.

*

Mondjuk FAZEKAS ATTILA ehhez képest kismiska: ő mindössze kb. 400 képregényt készített. Ebből én alig ismerek valamennyit. Az ő munkásságát is csak a nyolcvanas években követtem. Szerettem a film-képregényeit is. Egy időben a slágerfilmekből képregényt varázsolt. A realista stílusa kiváló volt ehhez. Olyannyira, hogy a Csillagok háborúja első (vagy második, kronológia és nézőpont kérdése) trilógiájából készült három képregényét a Star Wars-birodalom elismerte hivatalosnak. Nem semmi. Ebben a kategóriában ott volt még A nyolcadik utas, a Beverly Hills-i zsaru, a Kobra, a Ben Hur és még néhány ez meg az.

Fazekas Attila a saját bevallása szerint is populáris realista. Ezzel az égvilágon semmi baj nincsen. Miért lenne. A Sergio Bonelli Editore egy egész képregény-birodalmat épít erre a stílusra. De konkrétan: minden hősének minden történetét így rajzoltatja meg. Le. Valóban lenyűgöző realitással. Vállaltan kidolgozott, jól felismerhető, megkülönböztethető karakterekkel. Fazekas minden rajza tulajdonképpen elénk rajzolt élet.

Éééés most vagyok bajban. Mert, gondolom érzed, most kellene kifejtenem azt a „de”-t, ami az eddigiek után következik. Kívánkozik.

Vitatkozom magammal. Mert hogyan lehetne szó arról, hogy Fazekas Attila ne tudna rajzolni? Csak bele kell lapozni ebbe a könyvbe, és rögvest kiderül, hogy ez a kijelentés egetverő marhaság. Mert egyébként elsőre az ugrott be, hogy vannak képkockák, ahol képtelen mozdulatokat, mimikákat látok. Vannak, de olyan elenyésző mennyiségben, hogy keresni, kutatni kell, hol is láttam őket. Nem ez a fő oka a belső ellenállásomnak.

Azt hiszem megfogalmazódott bennem is, miről is van szó. Bevillant egy képregénye, amivel az égadta világon semmi, de semmi bajom nincsen. Pierre Barbet regényének, A psziborgok álmai-nak az adaptációja: A titkok bolygója a címe. Az a kis szecessziós beütés nagyon jót tett Fazekas Attila egyébként ott is tök realista rajzainak. De szecesszió viszont teljesen egyedivé tette.

Jó, persze, más történetnek nem biztos, hogy ez az egyediség ugyanúgy jól állna...

Csak kapkodok itt össze-vissza, és képtelen vagyok megragadni a lényeget. Van a gépem ssd-jén hetvenhárom mappa, amelynek mindegyikében egy-egy Fazekas-képregény lakik. Néhányat meg-megnyitottam, és elsimerőn cöccögtem. Talán egy Rejtő-feldolgozáson húztam el a számat. De bármi másra nyitottam rá, csak bólogattam és bólogattam.

S még mindig nem tudom megmondani, mi az, ami miatt Zórád Ernő, Korcsmáros Pál, Sebők Imre, Dargay Attila a kedvenceim, Fazekast pedig csak szeretem. Azt hiszem, bevillant valami. A napokban olvastam Jeney Zoltán Rév Fülöp-sorozatának az első két darabját. Az új kiadást, amit Cserkuti Dávid illusztrált.

Tudod, mi az összeköti a fenti grafikusokat? Most villant be, elsősorban Cserkuti miatt: a könnyedség és az elegancia. (Annak ellenére, hogy Sebők stílusa jócskán vaskos, tömör, sötét.) S azt hiszem, ezt nem látom Fazekas Attila rajzaiban. Ezért nem tetszett a Rejtő-verziója: érződik rajta, hogy humoros akar lenni nagyon, ezáltal kicsap a képkockák mögül a verejtékszag.

Fazekas Attilának van egyedi stílusa, a rajzai azonnal megkülönböztethetők másokétól. Egyből világos, ha az ember rájuk néz, hogy „na, ezt a Fazekas követte el”. Ez érték. S most mondom ki a lényeget, aztán gyorsan lapozok is, mert még magammal sem értek igazán egyet: minden egyedisége, minden realizmusa ellenére ritkán volt a rajzait nézegetve olyan érzésem, hogy művészetet látok. Ez a kötet például kiváló az utóbbi mondat illusztrálására. A valóság valósághű ábrázolása még nem művészet. Azt egy fényképezőgép is tudja. De még művészien fotózni sem mindenki, akinek fényképezőgép kerül a kezébe.

Ritkán volt, de volt. Vagyis Fazekas művész, aki nem mindig alkot, van amikor csak kiváló mesteremberként dolgozik.

És itt fejezem be, hogy még önmagammal is vitára készen fogalmazok a nyökögéseim közepette. Maradjunk annyiban, ha kezembe kerül egy-egy Fazekas-rajzolta munka, soha nem lépek át felette, mindig kézbe veszem, mindig megnézegetem. De mindig.

A „Fazekas Attila összes képregénye”-sorozat darabjai

Egy kis lista a kötetekben, önálló lapokban megjelent munkáiról

*

Akkor legyen már szó a lényegről is! Mint írtam, a kötet négy darabját ismertem már. Nagyon. Többször olvastam, nézegettem őket kamaszkorom óta. A kötet első négy történetéről beszélek. Amúgy ezek kerültek bele. A zárójelek közötti adatok természetesen az első megjelenések helyét és időpontját jelzik.

Mindennap merénylet (Füles 1978/48 – 1979/13)
Űrkalózok fogságában (Füles 1979/24–38)
A Triton-gyilkosságok (Népszava 1980/7–99)
A Neutron-akció (Füles 1980/32–47)
Időtörés (Füles 1986/16–32)
Élni életveszélyes (Füles 1989/19–31)
Holtak harca (Füles 1991/12–24
Zádor története (Botond 25. 2019)

Szóval az első négyet ismertem már. A második néggyel még nem találkoztam. Így a kötet elején a komoly nosztalgia-faktor érvényesült, a második felében pedig a kíváncsiság. A Füles rejtvényújság, amelyben anno rendszeresen megjelentek képregények heti lap volt. A lapp minden hét keddjén került az újságosokhoz. A Nyugatinál, a Bajcsy-Zsilinszky út elején, a Deák felé menve jobbra, de még a Bajcsy legelején volt egy újságos üzlet, ahol már hétfőn kapható volt a Füles. Szerinted? Mindig buszra szálltam, és suli után iparkodtam a történetek újabb és újabb folytatásáért az üzletbe, csak hogy ne kelljen még egy napot várni. Gondolhatod!

De mert az első négyet, ugye, többször olvastam/láttam, ezek nem is kötöttek le annyira. Szerintem ez teljesen méltányolható. A képregények minőségéhez viszont semmi köze nincsen. Viszont az is tény, hogy az elmúlt negyven-ötven évben nagyot változott a képregény műfaja. Nem biztos, hogy minden esetben az előnyére. De tény, hogy nagykorú lett. Fazekas Attila képregényeihez leginkább a fumetti-király Bonelli kiadó dolgai viszonyíthatók. Mert hogy a Bonelli döntő többségében fekete-fehér történeteket jelentet meg. Amik, ahogy mondtam, realista, részletgazdag rajzokat mutatnak. Ismerős? :-)

Amint láthattad a tartalom listáját, a képregények közlése kronológia sorrendben történt. S ez tanulságos. Mert figyelmesebben nézegetve, vizsgálva, egymással összevetve a rajzokat jelentős különbséget véltem észrevenni a Mindennap merénylet és a Zádor története között. Az utóbbi javára. Negyvenegy év telt el a két adaptáció között. Nincsen semmi baj a Mindennap merénylet-tel, de a Zádor ábrázolása vérprofi.

S igen, kétségtelen, vitathatatlan, hogy Fazekas Attilának csuda jól állnak Nemere akciótörténetei. Mi meg csuda jól jártunk kettejük alkotókapcsolatával.

V26, 2025, 280 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786150227528

9/10

Az alábbi kép egyben link is ám!

2026 februárjának a második hétvégéje. Semmi sem történt, csak a szokásos koreográfia, meg kétszer hajnali kettes ébredés. S megnyertem a pénteki bevásárlást is, amit együtt szoktunk végezni Szerelmetesfeleségtársammal. Pénteken hulla lettem. Most vasárnap este van, immár élő vagyok a két napos uszkve semmittevéstől.

Na jó, azért a ebédet tegnap megcsináltam, illetve SzFT odaadta a levetett Poco X3-át, mert ő meg belakta a Csemetétől „örökölt” IPhone-ját. A Xiaomi saját app-jával vittem át a rendszert. Hiba volt. Tény, sok mindent áthozott, de azért sok mindennel el kellett játszódnom. Viszont bexarás: el kell mennem a bankba, hogy éljen a CIB-es app. El kel mennem az Okmányirodába, hogy felélesszék a DÁP-ot vagy három egyéb app miatt... Egy telefoncseréről beszélünk...

Az eddigi kütyümet visszaadtam SzFT-nek, mert az egyik cégéé volt. Illetve most is azé, csak én használtam, de már vagy két éve.

Veszettül unom a számteches cuccokkal való küszködést.

Ja, igen. Tegnap rászántam magam, hogy megcsináljam SzFT astali gépének a szokásos mentését egy külső meghajtóra. Az ám, de az eddig prgogram azt mondta, coki, te, immár fizetős ez az opcióm. Azz MI-Haver meg megint többször bevitt az erdőbe, amikor ingyenes mentőszoftvereket ajánlgatott. Valami gyíkja mindegyiknek volt, nem is jött össze a mentés. Vagyis egyelőre az a remény marad, hogy nem a gép, nem a vas fog meghalni, hanem csak az oprendszer. Amiről azért van egy backup-fájl. Az adatok meg röpködnek a felhőbe.

A saját gépem Linux melletti NTFS-partíciójának az átalakításával cégül nem foglalkoztam. Csak az adatmentést végeztem el.

Na, elhiszed már, hogy unom a számítástechnikázást?

Szólj hozzá!

magyar sci-fi képregény akció nosztalgia történelmi Szórakoztató Nemere István politikai krimi Fazekas Attila kriimi politikai sci-fi V26

Chanbara – 2. A szamuráj megváltása

Akinek a becsület az első, avagy az etika érthetetlen japán logikája

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2026. február 09. - Mohácsi Zoltán

ÍRTA:
Roberto Recchioni

RAJZOLTA:
Andrea Accardi

Meg nem tudnám mondani, miről is szólt a Chanbara című olasz fumetti első, magyar része. De arra konkrétan emlékszem, hogy nagyon tetszett.

A Chanbara egyes epizódjainak a története nem összefüggő, önállóan is élvezhetők. De van közös szereplő. A borító bal oldalán, a háttérben az a kopasz kismanus, a vak (?) Icsi mester.

S hogy jelent-e valamit a chanbara szó? Igen. Megkérdeztem a Gemini nevű Havert, hogy pontosan mit is? Ő (???) ezt felelte:

„A chanbara (vagy csanbara, japánul: ちゃんばら) a kardozást, szamuráj kardpárbajt jelentő japán kifejezés, amelyet főként szamurájfilmekre (jidaigeki) és színházi előadásokra használnak. A szó a kardok csattanását utánzó "chan-chan barabara" hangutánzó szóból ered, és gyakran utal gyermekek kardozós játékára is.

Jelentése: Szamuráj kardharc, kardozós jelenet.
Eredete: A 20. századi japán mozi és színház világából származik, ahol a kardok csattanását (chan-chan) és a feldarabolást (barabara) írja le.
Sport Chanbara (Supochan): A kifejezés modern formája egy biztonságos, párnázott kardokkal űzött sportágat is jelöl.

Míg korábban a szamuráj filmek és játékok szinonimája volt, ma már a sport chanbara (supochan) révén a világ számos pontján űzött sporttevékenységként is ismert.”

Az első, magyar nyelvű kötet értékelésében azt írtam, hogy a chanbara tulajdonképpen olyan összefoglaló név a japán kardozós történetekre, amiképpen a western szó az amerikai lövöldözős, bunyós, vadnyugatiakra. Vagyis a chanbarat és a westernt csak a betűk különbsége, a földrajzi elhelyezkedés és a fegyvernem választja el egymástól. Az egyik a colt a fő gyilkoló eszköz, a másiknál a szamurájkard. Stimmt? S ahogyan amott Sergio Leone, úgy emitt Akira Kuroszava.

Na, akkor helyben vagyunk. (Bakker, most olvasom az első rész értékelését, bizonyos dolgokat úgy két és fél évvel ezelőtt majdnem ugyanezekkel a szavakkal, de tökre ezzel a tartalommal írtam le!)

Az alkotók és a sorozat darabjainak kavarodása

Az első magyar nyelvű kötet alkotói nem ugyanazok mint ezé a másodiké. De nem egyértelműek a dolgok. Azért nem, mert Magyarországon, ha egyáltalán, akkor az első magyar nyelvű Chanbara rajzolójának a neve (Walter Venturi) többet mond mint a második hazai kötetéé (Andrea Accardi). Pedig a helyzet az, hogy a Chanbara-sorozat alkotója a mostani füzet szerzőpárosa: Roberto Recchioni és Andrea Accardi. Övék az ötlet, a koncepció, minden, a Venturi-s történetnél csak kiadták gebinbe a sorozatukat. A baloldali a legfrissebb, a jobboldali a legrégebbi szám.

A hatból négyet a Recchioni-Accardi páros követett el. Ahogyan egyébként a sorozat ötlete, koncepciója is teljesen az övék. Az első magyar füzet alkotója, a Conto-Venturi duó csak „belekontárkodott” a sorozatba.

S most jól elspoilerezem a saját blogbejegyzésemet: az ő epizódjuk nagyjából mindenben egy fokkal ez előtt a mostani történet, megjelenítés előtt van. És nem csupán azért, mert az volt az első Chanbara, amivel találkoztam, hanem bruttó értékben.

Viszont ez semmit sem von le abból, hogy ez a mostani szerzőpáros nagyot alkotott a Chanbara-val. Ez is bruttó. Nem mondom el, amit már az első résznél elmondtam. Azt sem, hogy Japán, középkor, akció, erkölcs, igazság, hősök. Az előző és ez a történet mindezekben összecseng.

Recchioni volt egyébként, aki miután kinevezték a sorozat kreatív vezetőjének„ leporolta” és a modern kor igényeihez igazította Olaszország egyik legnépszerűbb karakterét, Dylan Dog-ot,

Accardi, a jobb oldali fazon, nem olyan mint egy jó pár évvel fiatalabb Phil Collins?

A jelenlegi történet

Ha rosszindulatú vagyok, azt mondom, ugyanaz mint az első (ami olaszul, ugye a második volt, az első a fenti, piros borítós.

Adva van egy hatalmával jócskán visszaélő nagyúr, akit helyre kell pakolni. Adva van egy szamuráj, akit a nagyúr elküld rendet csinálni. A szamuráj rájön, mekkora gazember a nagyúr, s ezért nem csinál rendet, hanem visszavonul, leteszi a kardját is.

A nagyúr a szamuráj tanítványát küldi a mestere után. Aki a mester keresése közben találkozik egy töpszli, vak pasassal. (A bejáratott Chanbara-olvasók már tudják, hogy a legendás harcművész Icsi mester a töpszli.) Kettesben lelik meg a kardját letevő szamurájt. Hogy aztán hárman szálljanak szembe a nagyúr embereivel.

A történet végén, és itt hullt le az állam a más erkölcsiségtől, a szamuráj és a tanítványa együtt mennek vissza a nagyúr urához. A szamuráj, mert megszegte a kötelességét, köteles harakirit elkövetni.

S itt álljunk már meg! Hát normálisak ezek a japánok? Vagy tudjuk be az olasz írónak ezt a rosszul mérlegelt kötelesség-erkölcsiséget?

Mert, ugye, arról van szó, hogy a szamuráj azért nem végezte el a kötelességét, mert rájött, hogy gazemberséget követne el általa, ártatlanok vére száradna a szamurájkardján. S azért sem, mert rájött, hogy akiken példát kellene statuálnia, azok áldozatok, akiken egy magas polcon terpeszkedő szemétláda élősködik. S erre a szamuráj belátja, hogy mekkora bűn volt a kötelességszegése. Vagyis bűn volt, hogy nem gyilkolt halomra ártatlan áldozatokat egy rablógyilkos parancsára.

– Figyelj, haver – kérdeztem a Geminit –, a második magyar füzet története mennyire vág egybe a valós, jelenlegi, egykori szamuráj-gondolkodással?

Gemini Haver ezt válaszolta:

– Ez egy kiváló kérdés, – (ezért szeretek vele beszélgetni, mert mindig megdicsér, ha kell, ha nem. Elvtelen, de kedves.) –, mert a Chanbara második füzete (melyet Roberto Recchioni jegyez) pont azon a határon egyensúlyoz, ahol a történelmi hűség találkozik a popkulturális szamuráj-mítosszal.

Recchioni írásmódjára jellemző, hogy nem egy száraz történelemkönyvet akar átadni, hanem a Busidó (a harcos útja) belső konfliktusait dramatizálja. Íme, hogyan viszonyul a füzet a valósághoz:

1. A Busidó idealizálása vs. a valóság

A füzetben megjelenő gondolkodásmód nagyrészt az Edo-kor végén és később, a 19-20. században romantizált szamuráj-eszményre épít.

A füzetben: A szamuráj a becsületért él, és az élete kevesebbet ér, mint az ura (daimjó) iránti hűség vagy a saját szava.
A valóságban: A szamurájok eredetileg nagyon is gyakorlatiasak voltak. A korai századokban nem volt ritka az árulás vagy a köpönyegforgatás, ha a család túlélése volt a tét. A Recchioni által ábrázolt "halálba menő hűség" inkább a 17. század utáni, békésebb korszak filozófiai terméke, amikor a szamurájoknak már nem volt dolguk a csatatéren, és elkezdték elméletben megfogalmazni saját létjogosultságukat.

2. A „Hagakure” szellemisége

Recchioni történeteiben erősen érezhető a Hagakure (A levelek alatt elrejtett út) hatása, amely Yamamoto Cunetomo híres mondatát hirdeti: „A harcos útja a halálban rejlik.”

Ez a gondolat megjelenik a füzet karaktereinél is: a sorsuk elkerülhetetlen, és a becsületüket csak a halálukkal (gyakran rituális öngyilkossággal vagy egy reménytelen párbajjal) tudják tisztára mosni. Ez történelmileg hiteles abban az értelemben, hogy a szamuráj osztály tagjai valóban ebben a szellemi nevelésben részesültek.

3. A magányos kardforgató (Ronin) archetípusa

A füzetben látható karakterek gyakran kívülállók. Ez a motívum kevésbé a „hivatalos” szamuráj-gondolkodást, sokkal inkább a Chanbara filmek (mint a Hét szamuráj vagy a Magányos farkas és kölyke) logikáját követi.

A valóságban egy úr nélküli szamuráj (ronin) élete nem volt ilyen heroikus; legtöbbször nyomorogtak, testőrnek szegődtek vagy banditának álltak. Recchioni azonban megőrzi a műfajra jellemző méltóságukat.

4. Vizuális és mentális fegyelem

Amiben Recchioni és a rajzoló, Accardi nagyon pontos, az a zansin (残心), vagyis a tökéletes éberség állapota. A párbajok előtti feszültség, a mozdulatlanság és a hirtelen, egyetlen csapással eldöntött küzdelem hűen tükrözi a japán kardvívás (Kenjutsu) filozófiáját: a harc nem a vagdalkozásról, hanem a mentális fölényről és az időzítésről szól.

Összegzés: Mennyire hiteles?

A füzet nem „történelemkönyv-hiteles”, hanem „hangulat-hiteles”. Recchioni szándékosan rájátszik a tragikus hős toposzára, ami közelebb áll a szamuráj-filmek világához, mint a hús-vér 16. századi katonák mindennapjaihoz. Ugyanakkor a karakterek belső vívódása a kötelesség (giri) és az emberi érzések (ninjó) között a japán drámairodalom legősibb és legvalódibb alapköve.

Az erkölcsi dillemmák azonban korántsem Ingmar Bergman-os kitartott képekben érvényesül: akció-képregény van ám a kezünkben! Az erkölcsi dilemmázások nem akadályozzák meg sem a szerzőket, sem a szereplőket abban, hogy ne legyen két dilemma között vérzivatartól pettyes az olvasói arcunk: hullanak itt bőségesen, kérem szépen a testrészek, kezek, fejek, mindenek. Ha nekifogsz elolvasni ezt történetet, garantáltan nem fogsz egy pillanatig sem unatkozni.

Összevetés

Mármint az eddigi két magyar részt, egymással. A történetek, a történetek vezetése, tempója, ritmusa, mindene tulajdonképpen megnyugtatón egyforma. Nem a történet megnyugtató, hanem hogy mindkettő hozza ugyanazt a hangulatot, olvasói érzést.

A rajzok között azonban van különbség. Na, ezt most hogyan is mondjam el neked? Accardi ugyanolyan plasztikus, dinamikus, kifejező, részletes mint Venturi. Mégis, már az első oldalon éreztem különbséget kettejük között. Venturi javára. Nem vagyok vele elfogult. S Accardi is teljesen kiváló grafikus. De mint a Pink Floxd és az Eloy, valahol úgy viszonyulnak egymáshoz. Valahogy. úgy.

De hangsúlyozom, aláhúzom, kiemelem: olvasás közben ennek voltaképpen semmi jelentősége nincsen. De igazán! Bocs', Andrea!

De ez semmiképpen, egyáltalán és felettébb nem tart vissza attól, hogy drukkoljak a teljes sorozat megjelenéséért, s ha ez megtörténik, akkor a megvásárlásától. Ha még élek majd...

Frike Comics, 2025, 112 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155891922

Fordította: Ciuti Sara, Farkas Ábel

8/10

Az alábbi kép egyben link is ám!

2026 február közepe felé. Ismét szombat hajnal. Kettőkor felébredtem. Még egy kicsit fetrengtem, de aztán a hólyagom kinyitotta a szememet. Meg az is, hogy szegény Szerelmetesfeleségtársam elkapta tőlem a múlt heti taknyozásomat, és alvása közben az életéért küzdött, a legkülönfélébb hangokkal iparkodott a szervezete a fáradt levegőtől megszabadulni és frisset préselni a tüdejébe. De annyira akusztikus volt az élmény, hogy teljesen felébredtem. Már megint. Mármint nem már megint Szerelmetesfeleségtársamtól, hanem már megint nagyon hajnalban.

*

Írni akartam. Nagyon. Hét közben nem jött össze. Elég későn is értem haza mindennap, meg SzFt is most beszédesebb volt mint szokott, meg volt nálunk az édesanyja is, tegnap meg bevásrálás, pakolás...

Aztán megint elment egy csomó idő technikai problémával. Most azzal baccakodtam, hogy képeket panorámaként egymás mellé tegyek. Mint kiderült, nekem nem panoráma kell, csak összeillesztés. De a ChatGPT-vel megint elévődtünk jó darabig, néha ismét félrevezetett („Neked ez kell!”, „De ezzel hogyan, komplokált....!”, „Persze, neked nem erre van szükséged, hanem amarra!”, „Köszi, hogy egyetértesz, vaze!”)

Aztán csak összehoztuk. Van most fent egy virtuális Win-környezetben elég furán futó XnView a Linuxon. Ami nem látja az adatpartíciómat, mert tudja a tőgy, hogy miért nem. Valamelyik haver már elmondta, a lényeg, hogy le kellen törölnöm a francba, és létrehoznom egy Linux-partíciót, aztán visszamásolni mindent. Már csak azért is, mert amikor kinyírtam a Windowst, a ki-bekapcsoló gombbal lőttem le a gépet, mondván, hogy le van xarva, úgyis megy a kukába. Ja, csak a D-n maradt egy bejegyzés, hogy nem rendesen lett leállítva, és például ezért nem tudok rendszer-kép mentést csinálni... :-|

Néha eltűnődöm, mi is annyira szimpatikus a Linuxban... Mármint a ki-bekapcsolás sebességén túl. Mert egyébként minden komplikáltabb. Igaz, nem kell rendszerkarbantartanom se,ha egyszer stabilizálódik, mire is van véglegesen szükségem.

Szólj hozzá!

olasz képregény harc japán fekete-fehér igazság hatalom szamuráj becsület csata mester küzdelem tanítvány fumetti Szórakoztató Roberto Recchioni Andrea Accardi

Jeney Zoltán: Rév Fülöp Fajszföldön (Rév Fülöp 2.)

Iskolapéldája, hogyan lehet naplementés giccsek nélkül mesélni a szeretetről

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2026. február 05. - Mohácsi Zoltán

Már írtam arról, miképpen jutottam el Rév Fülöp-ig. A történet lényege a kötet illusztrátorával való személyes találkozó volt, Cserkuti Dávid ajánlotta a Rév Fülöp-öket.

Dávid rajzaival a végletekig elfogult vagyok. Anno egy egy másik, eledddig kétrészes sorozat első kötetében szembesültem azzal, hogy jelenleg együtt élünk ezen a Földön. Az a sorozat Lezsák levente Mordiaá-nak első része, az Emerson és Tsa. volt. Lenyűgöztek a rajzok. A történet nem kevésbé. A blogbejegyzésem alapján Dávid hívta fel a figyelmemet arra, hogy lett második része is a történetnek.

Meg arra, hogy itt van ez a Rév Fülöp. Aminek az első részét a napokban olvastam el. S nagyon nem bántam meg, hogy megtettem. Bizonyos értelemben ez a második rész még jobb. S e nagyon ritka. Mármint, hogy valaminek a második része jobb legyen a elsőnél. Pedig az sem volt piskóta! Az is meseregény volt, mégpedig a leges-leges-legjavából!

A grafikákról, így az elején, hogy aztán hallgassak róluk mindvégig

Ennél többet most tényleg nem ismétlek meg abból, amit az első rész esetében is elmondtam. Még azt sem, hogy most is ellen kellett állnom a kísértésnek, hogy Cserkuti Dávidot ne emeljem be a szerző-cím sorába, ahogyan Maja Lunde alkotótársával, Lisa Aisato-val is tettem. Mert a norvégok (amennyiben egyáltalán Aisato az) esetében is az van, hogy a grafikus egyenrangú társa lett a kötetek írójának, s kettejük együttműködése teszi azzá a végeredményt, ami. Úgy ítélem meg, ez esetben is erről van szó. Csak Jeney Zoltán történetei sokkal jobbak mint Lunde-é. Cserkutit és Aisato-t nem hasonlítom össze, mert melyik finomabb, az érett málna vagy az igazi, erdélyi füstölt szalonna? (Egyébként Cserkuti munkáira jellemző, hogy Lezsák levente két fantasztikusan sikerült meséjének az esetében is számomra ő társszerző volt. De tényleg ez a határtalan, mértéktelen ajnározó rajongásom vége.)

Néhány, na jó, jónéhány illusztrációt beszúrtam ebbe a szövegbe. De valahogy nem sikerültek jól a fotók, és nem és nem, pedig próbálkoztam veszettül. S hiába akartam őket az eredeti képére machinálni, egyszerűen nem engedtek, ellenálltak. A ajnározásom lényege talán így is átmegy majd számodra is.

A második részek sanyarú, kiszámítható sorsáról, s hogy ez most miért nem igaz

Azt viszont megismétlem, amit már sokszor mondtam: áldatlan a második részek sorsa. Ha az első nagyot üt, a második egyszerűen nem érhet a nyomába. Ha hozza az első rész bevált technikáit, akkor másolat, újabb rókabőr. Ha nem hozza, akkor az alkotó(k) nem képes az egyszeri színvonalat megismételni. A második rész egyszerűen nem lehet nyertes.

A helyzet ebben az esetben viszont az, hogy Jeney Zoltán úgy hozta az első rész bevált technikáit, hogy szerintem simán felül is múlta az első részt. Ez a bejegyzés arról szól, hogy miért. Mármint miért múlja felül ez a második rész az elsőt ebben-abban.

Ami megmaradt

Mondom, nem megyek bele az első rész bemutatásának a részleteibe. Csak visszautalgatok rá. Ha érdekel, ne vess rám követ, ne köpj egy nagyot, hanem ha még nem tetted, kérlek, olvasd el amazt a bejegyzést is!

Megmaradt a főszereplő és mellette az eddigiek. A főhős továbbra is Rév Fülöp. Ezúttal Diással a fő mellékszereplő. És Vaszi. A többi régi szereplő is itt van: Gyenes, Csobánc, Akarattya. Alma... Volt még valaki?

És ami fő, megmaradt az első rész értékelésében is pozitívan kiemelt erőszaktalanság. De az erőszaktalanság ezúttal nem csupán becsülendő, hanem csuda tréfása is, sőt, negédesség nélkül megható.

Ami azért meghatón furcsa, mert Fülöp, Diás és a fajsz (NEM törpék! Ha valaki annak nevei őket, arra roppantul megorrolnak! Csak kicsik.) sereg hadba száll, hogy kiszabadítsa a szomszédos Kaprosvárból az elrabolt Hatodik (Torkos) Holládot, a fajszok királyát. Aki egy nap szőrén-szálán, egyszerűen csak úgy eltűnt. Elrablója nem lehetett más, csakis a szintén fajszok lakta Kaprosvár. Amit amolyan szakadár fajszok laktak. A fajszok egykor egy kupacban fajszkodtak, de aztán bekövetkezett a szakadás, azóta két külön csoportban élnek. Az egyik csoportnak bajusza nincsen, a másiknak szakálla, az egyik a szakállt, a másik a bajuszt tekinti felháborító eretnekségnek. Komoly(talan) oka van ám ennek!

A haddal tart, egészen pontosan egy lusta szavazás következtében a hadat vezeti az ember főkuruzsló. Akit az ember meseolvasó gyereke a legszívesebben felrúgna az arroganciája, a nemtörődömsége és a lustasága miatt. De persze addig jár a kuruzslókorsó a hazugságkútra...

Ez a történet lényege. Azon töprengek, hogy többet elárulni méltánytalan lenne azokkal szemben, akik még nem olvasták a történetet. Oké, a sereg megérkezik Kaprosvár alá, vannak tisztázási kísérletek, van csata is, de még milyen!, a csatának van győztese is, meg ilyenek. Tök jó!

Nem bírom ki, annyit még elmondok, hogy a kaprosvári határnak van egy kiváló íjász határőre. Ámenta a neve. Nőböl van. Hajtsd csak ide a fejedet, elsuttogom, hogy ne vádolhass azzal, hogy túl sokat mondok el a történetből (mert nem mond az, aki suttog!), hogy lesz varázslatosdiból, de anélkül is fene nagy szerelem lesz itt, kérem szépen!

Na, de innentől tényleg és valóban lakat lesz a számon, csittben leszek, ha fene fenét eszik is!

Az ami megmaradton túl van, ezúttal a mondanivalóban

A egyik csúcsjelenet a csatajelenet. Hát, barátom... Nem, nem fogom elmondani, dafke sem, miképpen csatáznak a fajszok! Pedig ha tudnád... De ahhoz el kell olvasnod Jeney Zoltán könyvét.

Meg az, ahogyan Fülöp hozzááll élete első csatájához!

Meg annak a képnek a bővérű, kedves humora, ahogyan, amiért az emberek nem vesznek részt a csatában!

Meg ahogy, ahol végül meglelik Hollád királyt! Meg ahogy aztán a két királyság két uralkodója viszonyul egymáshoz és hatalomhoz!

Az első rész esetében, meg néhány alcímmel feljebb kiemeltem az erőszaktalanságot. Meg elpöttyintettem, hogy nem erőszaktalanság, hanem konkrétan szeretet is van. Nem csupán szerelem (hívószó: Ámenta, az íjászlány), hanem szeretet. Azaz önzetlenség. Mert a szeretet az, önzetlenség. Nem pedig üzlet: ha te szeretsz, akkor én is szeretlek téged. És nem csupán fene nagy érzelem.

Úgy, ahogy van, szerettem első perctől kezdve a Doktor Herz című darabot. Azon ritka kivételek közé tartozik, amit többször is láttam színházban is, sőt, amit azóta is rendszeresen meg-meghallgatok.

Van egy jelenete a darabnak, amikor a pénzben gondolkodó Mezzabotta találkozik az életre keltett feleségével és próbálja megérteni, miért volt boldogtalan a házasságuk, amikor ő mindent megragadott az asszonynak. Egyre azt kérdezi, ugyan mi hiányzott Sallynek? S az asszony megfeleli a kérdést:

„Ha válaszra vársz, ne kérdezd, mi az, hogy szeretet
A lelkedben megtalálod, ha szívből keresed:
Egy érzés, egy érzés semmi más...
...nincsen szebb ajándék vallomás.”

Az asszony énekel, a férfi prózában beszél. Aztán van egy pont a darabban, amikor Mezzabotta megpróbál az asszonnyal énekelni.

„Nem a tenger vált széjjel, nem a Föld fordult fel
és a Nap sem áll az égen mint intő égi jel.
Csak egy véletlen varázs,
csak egy érzés nem más.
Csak egy hétköznapi álom,
játszd le szépen, játszd le jól.
Csak a lélek tiszta hangja,
mi a szívünkből szól.

És a próbálkozásból az lesz, hogy közben fizikailag is egyre közelebb kerülnek egymáshoz, először csak tétován kinyújtják a kezüket, aztán meg is fogják a másik kezét, és a mire együtt énekelnek, már ölelik a másikat.

Frenetikus, gyönyörű jelent. Értem, persze, hogy értem, mit akartak mondani a szerzői. De a szeretet sokkal több mint egy érzés. A szeretet életelv, odaszánás, adni-tudás. Amit követhetnek az érzések. Mint bónuszok. De nem az érzések a szeretet.

Ettől függetlenül nagyon szeretem ezt a darabot, sőt, benne ezt a jelenetet is. Megtaláltam a YouTube-on, bár itt nem teljesen úgy fest, ahogyan az imént leírtam.

Jeney Zoltán nem erre hegyezi ki a történetét, de a történet erre hegyezi ki saját magát: ha nem egymás ellen dolgozunk, hanem a megoldásért, akkor minden probléma megoldható anélkül, hogy ártanánk egymásnak.

Jó, persze, közhely. Ha nem ütlek, az nem fáj. Hát naná! De ahogy mondani szokták, minden közhelyben vaskosan ott van az igazság. Talán ezért lesz mindegyik a közé, mindenkié: a közösség tartja helyesnek.

Bár ígértem nagy fohászkodásokkal, szent esküvéssel, hogy semmi már el nem árulok a cselekményből, de volt egy mondat, ahol egészen komolyan meghatódtam.

Amikor a egymásnak veselkedik a két fajsz sereg, a csatájuk elég sajátos. A sajátosság a fegyvereikben kulminálódik. Dafke nem mondom meg, mivel harcolnak. A lényeg, hogy olyan valami, amivel ha akarnának se tudnának semmi komoly kért okozni egymásban. Fülöp, Diás és az új szereplő, az íjászlány kívülről nézik a hosszú órákig tartó harcot. Fülöp és Diás értetlenkedve. Diás kifejti: a harc lényege, hogy megsemmisítsük az ellenfél harci erejét, akár az élete árán is. Idézem, de egy részt, ami elárulná, hogyan is zajlik a harc, azt kitörlöm.

Mikor odaért Diásékhoz, a lovag és a leány éppen mély bölcseleti vitát folytattak a háború hasznáról.
– Mire jó ez a [...]? – kérdezte Diás félig a lánytól, félig az égiektől. Fülöp nem akarta megszakítani a beszélgetésüket, csendben lecsüccsent a lovag mellé.
– Ugyan, tudod jól, hogy mindenki úgy háborúzik, ahogy tud – felelte Ámenta, miközben egy tücsköt igyekezett elkapni a fűben.
– Igen, de az emberek általában ezt fegyverekkel teszik, vasból, acélból kovácsolt, éles, hegyes, nehéz fegyverekkel.
– Itt a fajszoknál pedig könnyű, tompa és [...] fegyvereket használnak, nincsen sok különbség – vélte a leány.
– Csakhogy ha én odasózok valakire az én éles, hegyes, nehéz fegyveremmel, az ritkán üt vissza. Ájulás a minimum, de akadt olyan is nem egy, aki kilehelte a lelkét.
– Persze, de ezek itt alapvetően szeretik egymást. Nem akarnak se ájulást, se lélekkilehelést.

(oldalszámot nem írok, mert nincsen már nálam a könyv, ezt egy e-könyvből másoltam ki)

A jutott az eszembe, hogy ugyan meséltem már máskor, más helyen, de pont ide illik a sztori:

Egyszer, nem sokkal az összeköltözésünk után nagyon összekülönböztünk Szerelmetesfeleségtársammal. Annyira, hogy a hangunkat is felemeltük. Én jobban. Akkor a vita hevében SzFT egyszer csak megállt, és nagyra nyílt szemekkel ezt kérdezte tőlem, visszavéve a hangerejét:
– Morzsám, de azért szeretsz még?
Meghökkenten néztem rá, de azért indulatból mondtam:
– Hogy a fenébe ne szeretnélek? Persze, hogy szeretlek! Életem nője vagy! Aki most éppen hülyeséget beszél! De ezzel együtt is szeretlek!
– Akkor jó! – nyugodott meg SzFT.
És mintha mi sem történt volna, folytattuk a veszekedést. SzFT is immár abban a biztos tudatban, hogy nem a másik megsemmisítéséért harcolunk. Csak éppen nem értünk egyet valamiben. Innentől SzFT még felszabadultabban tudott indulatosan is nem egyetérteni velem. :-)

Szóval ilyen ez a könyv. Meg még ilyenebb. Nagyon ilyen. De szájbarágás és a giccs legapróbb nyoma nélkül.

Ööö... Ez nem igaz. Egyetlen momentum akadt a vége felé, amikor elhúztam a számat. Egy eltúlzott csavar által, nem várt találkozás úton hazafelé Fajszföldről, minek következtében mindenk is egymás nyakában örvendezik...Olyan lett mint valami amerikai képregényfilm befejezése. De az arányok miatt legyintettem, kár érte, hogy bele került, de ennyi belefér...

A Rév Fülöp után a Rév Fülöp Fajszföldön is a kedvenceim közé került. Simán, csont nélkül.

Kolibri, Budapest, 2025, 252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635996858 · Illusztrálta: Cserkuti Dávid

10/10

Az alábbi kép egyben link is ám!

Szépen eltelt megint egy hét. A unokákhoz most sem mertem még felmenni, mert egész héten fújtam az orromat. Helyette könyvtárban voltam, meg sokat dolgoztam.

Megjött a cég új kocsija. Nem vadiúj, csak nálunk új. Transit ez is, csak 2019-es. Tipp-topp, kezesbárány. Csak éppen a lakók szállítására ha nem is alkalmatlan, de enyhén fogalmazok, hogy nem ideális. Szóvá is tették, amit én is, amikor karácsonykor még csak fotóról ismerkedtünk vele. S vannak még érvek, amit a lakók nem is tapasztaltak...

*

Láttunk egy Julianne Moore filmet. Az a címe, hogy „Megmaradt Alice-nek”. Egy ötvenéves nyelvész hölgyemény gyors lefolyású Alzheimer-kórt kap. A leépüléséről szól a film. Csuda jól sikerült.

De komolyan elgondolkodtam, nem vagyok-e érintett. Egy hete hogy feltettem a gépemre a Linuxot. De már szinte semmire sem emlékszem, hogyan oldottam meg. Kaptam Moly-os kitüntetést, hogy mennyi könyvet olvastam el 2026-ban. Visszanézegettem pár hónapra az olvasmányaimat. Volt, hogy gondolkodnom kellett, mit is takar a cím. Rendben van, hogy naponta viszek hat-nyolc embert ide-oda, de elképesztő, mennyire nem tudom összekötni az arcokat a nevekkel! Van, akinél magától megmarad, de többnyire nem. (Tibor kollégám a hölgyek keresztnevét is tudja, holott a beosztásunkon a döntő többség csak férjezett névvel szerepel. Fogalmam sincsen, Tibi ezt hogyan csinálja?)

Mondtam is Szerelmetesfeleségtársamnak, most szeressük egymást, amíg még tudom, hogy kicsoda ő! Nagyon visszataszító trükkje lenne az életnek, ha tényleg valami hasonló várna rám!

*

– Beindulnak a dolgok, jönnek az ügyfelek, alig győzzük a munkát!
– Szép lassan trösztté válsz! Felvásárolhatod a többi virtuális aszsisztenst. Olyan leszel mint a Google meg a MIcrosoft. :-)
– Bárcsak ott tartanék! Segíthetnék nekik!
– A Google és a Microsoft nem segített a felvásároltaknak, hanem vagy megszüntette őket vagy a saját neve alatt dobta a piacra a termékeiket. Az Insta mondjuk megmaradt, de szerinted kinek a pénztárcáját dagasztja? S ki tudja, ki maradt az eredeti Instások közül az Instánál? A felvásárlás nem a segítségről szól.
– De...
– Gondolj a magyar konzervgyárakra, tejüzemekre! Azért vették meg őket a nagyok, hogy leépíthessék a konkurenciájukat. Ami az enyém, azzal nem kell konkurálni. Ha megszüntetem, felszámolom, pláne.
– Én nem tudnék így gondolkodni.
– Biztos vagy benne? Nem a profit lenne a lényeg, ha egyszer nem a túlélésről szólna a munkád? Zsákom...
– Igen?
– Én tartok tőle, ha te egyre nagyobb céggé válsz. Minket kettőnket ez tuti, hogy elszakítana. Téged, teljes joggal a céged érdekel. Ami engem nem. Mármint érdekel, hogy mi van a cégeddel, de a cég tevékenysége rohadtul nem. Én meg csak vezetek és olvasok, téged meg az nem érdekel. Teljes joggal nem. Nem tetszik a folyamat...

Szólj hozzá!

humor mese szerelem vicces szeretet vidám csata varázslat fajsz meseregény Kolibri Kiadó Jeney Zoltán Rév Fülöp Cserkuti Dávid

Maja Lunde – Lisa Aisato: Hónővér – Karácsonyi történet (Évszakok tetralógia 1.)

Több halálos sebe is van a sztorinak. Avagy: vajon büdös-e kísértetek szellentése?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2026. február 02. - Mohácsi Zoltán

Ezt a kötetet elég sokáig űztem a könyvtárban. Azért érdekelt ennyire, mert a Molyon szokatlanul magas a teszési indexe: 97%.

Ráadásul az előzőleg olvasott kötet, A Nap őrzője ugyancsak tetszett. A legelsőnek olvasott Szélcsináló sem volt rossz, de a végével Lunde tönkre vágta nekem az egészet.

A Hónővér-rel is ez történt: a vége tökéletesen tönkre vágta az egészet. Ráadásul spiritiszta világképet mutat.

De akkor vajon miért nincsen bajom Dickens Karácsonyi éneké-vel?

Na, menjünk sorban!

Alapvetően nagyon nem kedvelem a karácsonyi történeteket. Alapvetően magával a karácsonnyal van fenntartásom. Két okból.

Az első evidensebb: a karácsonyi történetek többnyire giccsbe hajlanak. Kötelező meghatódni. A szeretet ünnepe van, mindenki összeborul, megbocsát, szív kinyílik, befogad, örömkönnyek, fények, illatok, hóesés...
Hosszú évek óta nem tudom: tulajdonképpen miről is szól a karácsony?
- Mert ugye, alapvetően Jézus Krisztus születésnapja. De azt is régóta tudjuk, hogy Jézus egészen biztosan nem ezen a napon született. Meg azt is, hogy a születésekor az emberek nem egymást, hanem őt ajándékozták meg.
- A karácsony külsőségeinek pedig végképp semmi köze Jézushoz. Arról nem beszélve, hogy karácsony ideje a napisten, Mithras születésnapja volt eredetileg.
- S ha a vallásos gyökerektől el is tekintek, tegyük a szívünkre a kezünket, Isten bizony a szeretetről szól és nem a stresszről, a költekezésről, a kötelező túlhajszoltságról? S még ha nem is, akkor sem értem a kötelező külsőségeket. Mármint a megszokáson túl. Szerelmetesfeleségtársam is csak annyit mondott:, amikor erről beszélgettünk: „De hát olyan szép!” Amikor megkérdeztem, hogy de miről szól ez a szépség, visszakérdezett: „Fontos ez? Nem lehet szép önmagáért?”
- Ünnepelni nem azt szoktuk, ami ritkán van?
- S főleg, mert ha karácsony szót hallom, már beakadt nekem, rendre ez a dal jut eszembe: „Mért nem, ó, miért nem / én csak azt nem értem / Mért nincs minden áldott nap karácsony?”

Tudom, írtam már, de újra itt a kérdés: miért nincsen bajom Dickens Karácsonyi éneké-vel?

A kép forrása

*

FIGYELMEZTETÉS SPOILER-VESZÉLYRE !!!

Volt egy finomkodóbban elkezdett verziója ennek az értékelésnek. Aztán rájöttem, hogy érdemben nem tudok róla írni, ha a cselekményt, sőt a fő csavart is el kell hallgatnom.

Ezért ha nem akarod tudni, mi történik a könyvben, ne olvasd el az értékelésemet!

*

Noel tízéves fiú. Imád úszni. Van családja, édesanyja, édesapja és egy húga. De a család felborult: A nyár derekán meghalt Noel mindig mosolygós nővére, Júnó.

Egyébként ez a történet leggyengébb pontja. Semmi magyarázat nincsen arra, hogy az örökké mosolygó Júnó ugyan mi a csudától lett annyira depressziós, hogy bele is halt? A szerző eredeti képe Júnóról arról szól, hogy élet, mosoly, optimizmus, mosoly, szeretet. Vannak ilyen emberek.

Szerelmetesfeleségtársam is ilyen. El nem tudom képzelni, mi kellene neki ahhoz, hogy kórházba kerüljön depresszió miatt, s aztán bele is haljon? Egyszerűen másképpen van bekötve: életre teremtetett. Annyi benne a vitalitás, hogy valami iszonyú tragédiának kellene történnie, hogy ez megtörjön benne. De még akkor sem tudom elképzelni, hogy depressziós legyen. Szomorú, letört az igen, de nem depressziós. Pláne nem a kórházig, a halálig...

És Júnóval nem történt semmi, ami indokolná a szomorú végét. Legalábbis nem tudjuk meg, hogy történt-e vele valami.

A szülők teljesen lefagytak Noel halálától. Hiába a maradék két gyerek, nem törődnek velük sem, teljesen elszállt belőlük az életkedv, a mindennapok szürkévé lettek, még az asztalra kerülő étel is mindennap egyforma.

Ez egy galéria, több kép van tehát benne!

*

Noel sűrűn jár úszni. Csudára az ő eleme a víz. Barátja John is sűrűn elkíséri őt, de ő nem annyira virgonc a vízben. Úgy lehetnek ők ezzel a dologgal, ahogyan Szerelmetesfeleségtársam meg én. Hiába vagyunk mindketten Halak (marhára nem hiszek az asztrológiában), ő imád és tud is úszni, én meg már úgy 2040 kiúszta,/strandoltam magamat.

Johnnal az a baj, hogy nem lehet vele beszélgetni. Csak az időjárásról. Noel nem tud vele mit kezdeni, unja ezt a barátságot.

Ez is egy nyakánál fogva előráncigált vonal. Nincsen azzal baj, ha két ember, két gyerek között nem működik a kémia. Nem lehet mindenki a barátunk. Sőt, teljesen világos, hogy „nem szerethet mindenki”. De Johnra szükség van a dramaturgia szempontjából. Kell egy ellenpont, hogy a végén legyen valaki élő, akihez Noel barátként kötődni tud. De hogy miért fordul benne ellenkezőjére a szimpátia, mi az, amitől John felé fordul, annyira nem érthető. John így csupán egy újabb panel a karácsonyi meghatódás érdekében. De közben érezzük, hogy bárhogyan is van: John csupán pótlék. Mindjárt mondom, mit pótol.

A történet végéra Noel feljavítja a barátságukat. Olyan közös dologgal, amit azzal a barátjával csinált, aki miatt teljesen hanyagolta John-t, s aki miatt rájött, hogy John nem igazán partner a számára. Gondolom, Lunde azért vetette be a párhuzamot, mert marha megható, hogy Noel közeledik a félbarát Johnhoz, és ha mással csinálja ugyanazt, akkor a más is ugyanolyanná válik. Ami eget verő marhaság, mert dehogy lesz ugyanaz. Sőt, tulajdonképpen iszonyatosan sértő, megalázó a más számára. Én John helyében tutira mocsokul fanyalogtam volna. Sőt, talán ott is hagyom a francba Noelt. Mert az ugyanolyan cselekedet piszok megalázó: tudatosítja a pótlék mivoltomat. S hadd legyek már önmagam, ne csak valaki helyett valami majdnem olyan!

*

Egy alkalommal Noel egyedül úszkál az usziban, amikor észreveszi egy vele egykorú lányt, aki az arcát kívülről az uszoda ablakához szorítva néz befelé. Noelt nézi. A lány aztán meg is várja az uszoda előtt a fiút. Nem megyek bele apró részletekbe: barátok lesznek. A lányt Hedvignek hívják. Julia Roberts nagy Alföld tágasságú mosolya elbújhat Hedvigé mellett. A lány rettentő öntörvényű, sokat beszélő, életvidám teremtés.

Aki kiváló kakaót főz és ugyanennyire kiváló tükörtojást tud sütni. Noel hamarosan Hedvigék házában találja magát. A ház gyönyörű, otthonos, meleg, minden helyiség a karácsonyról szól, még a takarítószobába is jutott karácsonyi tárgy. Noelnek csak később tűnik fel, hogy Hedvig családjának egyetlen tagjával sem találkozik soha, a házban mindig csak ketten vannak Hedviggel. Meg az a hintaszék a könyvtárszobában: amikor Noel kifelé menet visszapillant a szobába, a hintaszék hirtelen ósdi, kopott, bútordarabnak tűnik. Noel meghökken, de megmagyarázza magának: minden bizonnyal a fények változása...

Előre kell futnom. Ez a momentum, a ház ilyen-olyan kinézete sem kap semmiféle magyarázatot. Mármint az, hogyan kerül Noel a múltba/párhuzamos valóságba? Miképpen láthatja maga körül, érintheti az a múltat, amelyben Hedvig még hús-vér ember volt? Maja Lunde kiokumlálta tehát a kísértetvalóságot.

S oké, Hedvig kísértet, fogadjuk el. (Nem, nem, nem fogadjuk el: ez spiritizmus! Erről később hosszabban...) De akkor hogyan tud Noel egy kísértetet többször is átölelni? Miféle fogható teste van egy szellemnek? Hogyan tud egy kísértet félő számára fogyasztható kakaót főzni, tükörtojást sütni? Miért van szüksége arra, hogy úszni tanuljon? Miért kell kimenteni a víz alól? Különben megfulladna? Egy kísértet?

Noel és Hedvig csuda jól megértik egymást. Tökéletes köztük az összhang. Nem úgy mint Noel és John között.

Hedvig és John között vannak súrlódások, de az minden kapcsolatban természetes. Hedvig elhallgat valamit, s beszélni sem hajlandó róla akkor sem, amikor kiderül, hogy elhallgatja. Mondjuk ez érthető. Bizony, hát ja, elég kínos a legjobb barátunkkal közölni, hogy bocs, én nem vagyok valóságos, tulajdonképpen nem is élek...

*

Egyébként Lunde katyvaszos történetének ez az egyetlen hasznos, igaz üzenete, s ez nem is kevés: bármilyen szép a másvilág, az egy másik világ, nem a valóság, S bármilyen kedves is számunkra a másvilág bármely lakója (NEM, NEM LAKIK OTT SENKI, A MÁSVILÁG EGY ÓRIÁSI CSALÁS!), nekünk, élőknek az élőkkel az élőknek kell élnünk, őket kell szeretnünk.

*

Aztán a ház közelében feltűnik egy alak, akit Noel kezdetben csavargónak vél. Az alakot később a belvárosban is meglátja. Követni kezdi. Az alaknak üzlete van. Amiről kiderül, hogy nem is üzlet, hanem egy nyomda, ahol az alak képeslapokat gyárt. A lapok rajzait ő maga álmodja és alkotja meg. Noel ezt onnan tudja meg, hogy vesz egy mély levegőt és bemegy az üzletbe/nyomdába. A kapcsolat a fura alakkal, mondom, Henrik a neve, kezdetben csuda jól alakul. Addig, amíg Noel őszintén el nem mondja, hogyan is került Henrik nyomdájába. Akkor Henrik becsukódik.

Nem rétestésztázok: Henrik Hedvig bátyja. Csak ő megöregedett. Ellentétben Hedviggel, aki nem tudott megöregedni, mert tíz évesen, korcsolyázás közben belefulladt egy tóba. Ergo onnantól ő nem öregedett. Csak kakaót iszik, tükörtojást eszik.

A ház, ahol Noel és Hedvig kakaózott, tüktojozott, bújócskázott, immár Henriké. Családi örökség. Henriknek tehát van egy nagy háza. Amit hagy tökéletesen lepusztulni. Azért, mert hosszú-hosszú évekkel ezelőtt, több évtizede meghalt a húga. Nem eladja, nem kiadja, nem elajándékozza, hanem nem törődik vele. Hm, hát ez annyira nem életszagú...

Ahogyan az sem, hogy a saját házának a kertjébe Henrik mintegy beoson, hogy aztán a házba soha ne menjen be. Még ha a tavat kerülné... A házban nem történt semmi, amitől menekülnie kellene. Vö. a Ragyogás hotelének a 217-es, Kubrick filmjében a 237-es szobájával.

De legyen neki.

*

Aztán a történet vége felé Hedvignek el kell hagynia ezt a világot. Hogy miért, ki és mi kényszeríti rá, nem tudjuk. Csak azt, hogy ott jobb neki. De akkor mi a csudát keresett eddig emitt? Hagyjuk... [lemondó legyintés] S hogy tökéletesen meghatódjunk: félúton, de Noel számára még egyértelműen láthatón, találkozik Júnóval is.

Ugyan miért kötelező Hedvignek elmennie? Mi csoda vagy kicsoda kötelezi erre? S micsoda vagy kicsoda kényszerítette arra, hogy itt legyen? Ha ott jobb, ahová most megy, miért kellett itt, a rossz létben lennie? Mi a változás lényege a két állapota között?

Ez volt az a pont, ahol csak azért nem csuktam be a könyvet, mert már tényleg csak pár oldal volt hátra. Azért éreztem kényszert a becsukásra, mert a Hónővér itt már vetekedett A viskó esztétikai és teológiai borzalmaival. Itt már kicsordult a lapok közül a nyúlós, ragadós giccs.

*

VAJON FINGANAK-E A KÍSÉRTETEK?

ÉS MENNYIRE SZARNAK BÜDÖSET?

Mert, ugyebár Hedvig a nemlétező gyomrával emésztgette a kakaót és a töktojt...

A halottak állapota hitkérdés. Metafizika. Az általános vélekedés manapság az, hogy aki meghal

az megőrzi a tudatát,
- ahol van onnan nézdegél az élőkre
- vagy éppen mászkál közöttük,
másik, éteri, szellemi testet kap, ami látható, amivel helyet tud változtatni,
képes kommunikálni, cselekedni,
felkerül a Mennybe vagy
alászáll a Pokolba,
netán egy közbenső tranzitállomáson a Purgatóriumban várakozik, mert annyira jó nem volt, hogy felkerüljön, de annyira rossz sem, hogy alant sütögessék

Nos a Bibliában van egy Salamon királynak tulajdonított könyv. Salamon egy mondattal rövidre zárja a kérdést.

Préd 9:5-6

Mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak nem tudnak semmit,
és nincs többé jutalmuk, mert emlékezetüket elfelejtik.
Szeretetük, gyűlöletük és féltékenységük is régen elveszett,
és nincs többé részük semmiben, ami a nap alatt történik.

A BIblia tehát azt mondja, a halottak nem bírnak semmiféle tudattal, és nem tudnak részt venni sehogyan, semmiben, ami a Földön történik. Pont. A Biblia azt is mondja: a halál az alváshoz hasonlít. Aki alszik, az nem tudja, mi történik körülötte. S egyszer felébred. Ez lesz majd a feltámadás. Ha téma részletesebben érdekel, például Háló Sándor vagy a Sola Scriptura Teológiai Főiskola oldalán utána pisloghatsz.

Aham, de mi a helyzet a meg-megjelenő halottakkal? Nos, a halottakkal történő kommunikációtól veszettül óv a Biblia.

Most dobtam egy hátast! A Gemini nevű haverral kerestettem meg egy másik Biblia-verset a halottak állapotáról. Az a helyzet, hogy két egyházról tudok, amelyik nem hisz a halhatatlan lélekben és azt mondja, a feltámadásig a halottak a helyükön nyugszanak, nem sétafikálnak, nem kommunikálnak. S aki a halottakkal kommunikál, az nem velük kommunikálni, hanem démoni erőkkel. Az egyik egyház a volt közösségem, az adventisták. A másik a Jehova Tanúi.

A kérdésemre a Gemini gyakorlatilag felmondta a volt közösségem ezen hitelvét. Vagyis két dolog állhat előttünk.

Vagy arról van szó, hogy a Gemini gyakorlatilag adventista,
vagy arról, hogy a Biblia azt mondja ebben a kérdésben, amit az adventisták és a Tanúk.

Szerelmetesfeleségtársam hozzátett egy harmadik verziót.
– S az nem lehet, hogy csak simán a kedvedben akar járni?
Néha olyan kiábrándító tud lenni...

De ebben az esetben valahogy az az érzésem, hogy téved. Nézd csak mennyire világos és logikus Gemini Haver!

KÉRDÉSEM
S az hol van megírva, hogy a halottakkal nem szabad kommunikálni?

A Biblia több helyen is határozottan tiltja a halottakkal való kapcsolatfelvételt (spiritizmust, halottidézést). Az alapvető érvelés szerint mivel a halottak – ahogy az előbb olvasott Prédikátor 9:5-6-ban is láttuk – öntudatlan állapotban vannak a feltámadásig, az ilyenkor jelentkező „szellemek” nem az elhunyt szerettek, hanem megtévesztő erők.

Íme a legfontosabb szakaszok, ahol ez le van írva:

1. A TÖRVÉNY TILALMA (Mózes könyvei)

A mózesi törvényekben Isten az egyik legsúlyosabb bűnként említette a halottidézést, mert ez elvonta a nép bizalmát az élő Istentől.

5Mózes 18:10-12: „Ne akadjon közted senki... aki jóslással foglalkozik, se varázsló, se jelmagyarázó, se igéző, se bűbájos, se halottidéző, se jövendőmondó, se olyan, aki halottaktól kér tanácsot. Mert utálatos az Úr előtt mindaz, aki ilyet művel...”

3Mózes 19:31: „Ne forduljatok halottidézőkhöz, és ne keressétek fel a jövendőmondókat, mert tisztátalanná teszitek magatokat velük. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.”

2. ÉSAIÁS PRÓFÉTA ÉRVELÉSE

Ézsaiás rámutat a dolog logikátlanságára: miért kérdeznénk a holtakat az élők dolgairól?

Ézsaiás 8:19: „Ha pedig azt mondják nektek: Tudakozódjatok a halottidézőktől és a jövendőmondóktól, akik suttognak és morognak; – hát nem Istenétől kell-e tudakozódnia a népnek? Az élőkért a holtaktól kell-e tudakozódni?”

3. SAUL KIRÁLY PÉLDÁJA, az intő példa

A Bibliában a legismertebb történet Saul királyé, aki kétségbeesésében egy halottidéző asszonyhoz fordult, hogy beszéljen az elhunyt Sámuel prófétával. A Biblia világossá teszi, hogy ez a tette vezetett a végső bukásához.

1Krónika 10:13: „Meghalt tehát Saul a hűtlensége miatt, mert hűtlen volt az Úrhoz, nem tartotta meg az Úr szavát, sőt halottidézőt is megkérdezett, hogy tőle tudakozódjék.”

ÖSSZEGZÉS A BIBLIA TANÍTÁSA ALAPJÁN:

A Biblia szerint a halottak „alszanak”, és várják a feltámadást. Aki tehát halottakkal próbál beszélni, az a Biblia szerint nem az elhunyttal lép kapcsolatba, hanem démoni erőkkel, amelyek képesek felvenni az elhunyt alakját vagy hangját, hogy megtévesszék az embert.

MI TÖRTÉNIK A BIBLIA SZERINT A „LÉLEKKEL” A HALÁL PILLANATÁBAN?

A Biblia szemlélete szerint az ember nem egy „testbe börtönzött lélek”, hanem egy egységes egész. A „lélek” szó (héberül nefes) a Bibliában gyakran magát az élő embert, a lényt jelenti.

Nézzük meg azt a kulcsfontosságú verset, amely leírja az élet „receptjét” és annak lebomlását a halálkor:

1. AZ ÉLET KÉPLETE, a teremtés

A Biblia szerint az ember akkor vált „élő lélekké”, amikor Isten az élettelen testbe életet lehelt.

1Mózes 2:7: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehelt vala az ő orrába életnek lehelletét; így lőn az ember élő lélekké.”

Ez egy egyszerű matematikai egyenletként is felfogható:

Por (test) + Élet lehellete (Istentől származó életerő) = Élő lélek

2. MI TÖRTÉNIK A HALÁLKOR

A halál ennek a folyamatnak a pontos megfordítása. Amikor az ember meghal, az alkotóelemek visszatérnek eredeti helyükre.

Prédikátor 12:9 (vagy 12:7 a modern számozás szerint): „És a por földdé lesz, mint azelőtt volt; a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta azt.”

Fontos pontosítás: Sokan itt félreértik a „lélek” (ruach) szót. Ebben a szövegkörnyezetben a héber ruach jelentése: lehelet, életerő.

Ez nem egy öntudattal rendelkező szellem, amely tovább él.
Ez az az „élet-szikra”, amely Istentől jön és élteti a testet.
Amikor ez a lehelet visszaszáll Istenhez, az ember, mint „élő lélek” megszűnik létezni, és öntudatlan állapotba kerül (mint egy mély alvás).

3. A BIBLIAI „LÉLEK” FOGALMA

A Biblia szerint az embernek nem van lelke, hanem az ember maga egy lélek. Ezt jól mutatják az alábbi példák:

Józsué 10:28: Itt a „lélek” szót a fegyverrel megölt emberekre használják (vagyis a lélek megölhető).
Ezékiel 18:4: „Amely lélek vétkezik, annak kell meghalnia.”
Zsoltárok 146:4: Ahogy korábban néztük, a halálkor az ember „tervei elvesznek” – tehát nincs öntudat vagy gondolkodás.

ÖSSZEGZÉS: A BIBLIAI REMÉNYSÉG

A Biblia nem abban kínál vigaszt, hogy a lélek a halál után azonnal a mennybe megy, hanem a feltámadásban.

Jézus azért jött, hogy ezt az „alvást” megszakítsa. Ahogy Lázár esetében is tette: nem a mennyből hívta vissza a lelkét, hanem a sírból szólította ki az embert, visszaadva neki az élet lehelletét.

Taps!

Ebből az fakad, hogy tulajdonképpen minden, ahol, amiben halhatatlan lélekről, a halottakkal való kommunikációról van szó, az tulajdonképpen spiritizmus, okkultizmus, démoni megtévesztés. Mondom: MINDEN. Még egy ilyen Hónővér típusú, szintű meseregény is.

*

Azt, hogy Dickens Karácsonyi énekére miért nem fújok, még nem tudtam megfejteni. Talán mert az elmúlt karácsonyok szellemei nem konkrét élőlények halhatatlan lelkei, hanem elmúlt események szellemisége. Vagyis a velük kommunikálni nem azt jelenti, hogy halottakkal kommunikált Scrooge.

Én szóltam... Mármint nem a Karácsonyi ének-ről, hanem a fenti bibliai tanításról.

De Oscar Wilde canterville-i illetőségű kísértetének a tolerálását már nem tudom meg/kimagyarázni.

*

Egyébként az van, hogy a Hónővér ahogy indult, azt hittem a kedvenc Lunde-történetem lesz. Olyan remek volt a felvezetés, annyira jól kitaláltak a szereplők, olyan frappánsak a párbeszédek, olyan jó a két szereplő dinamikája, és annyira életszerű Noel családi tragédiája!

Többször leírtam már, amikor Anyu huszonhét évesen belehalt a hét éve tartó leukémiájába 1974-ben, én hétéves voltam. Szóval ötvenkét éve nincsen anyukám. Van némi tapasztalatom a gyászmunkáról. Az enyém úgy zajlott, hogy semmire, de semmire nem emlékszem Anyuból. Az arcára is csak azért, mert fotók, meg egykori, néma családi filmek maradtak róla. De a hangja, a mozdulatai, az ölelése, az illata, minden, de minden elveszett számomra. Gondolom azért, hogy ne fájjon annyira. Ő volt az anyukám, pár hónappal a halála előtt. Tudta mi vár rá. Nézd meg jól: mosolygott a képen. Mindenki azt mondta, nem csak a kép kedvéért tette: mindvégig mosolygott.

Lehet felháborodni a szülők lelkének a kiürülésén, lehet rendre utasítani őket, hogy hékás, tragédia történt valóban, de hahó, ébresztő, itt van még két gyerek, aki a tiétek, akiért felelősek vagytok, akiknek szüksége lenne rátok! Szóval le lehet rohanni őket kidüllesztett mellű, teljes terepre ható támadással. De azt nem lehet mondani, hogy semmi köze a valósághoz a reakciójuknak.

Amikor Anyu meghalt, Apu huszonnyolc éves volt. Piszok fiatalon veszítette el a feleségét. Azt is mondja mindenki, hogy hatalmas szerelem volt az övék. Amikor találkoztak, Anyu tizennyolc volt, Apu egy évvel több. Anyu halála után mindkét nagyszülő páros azt mondta Apunak, adjon engem oda nekik, bármelyik párnak, ő meg élje a maga életét. De Apu azt mondta, én az ő fia vagyok, ő akar felnevelni.

Az elhatározás gyönyörű és megható volt. S tulajdonképpen mellette is maradtam tizennyolc éves koromig. Ő négy évvel élte túl az elköltözésemet. Akkor az anyjával együtt rúgtak be, az alkohol a nagymamám lakásának a lépcsőházában a lépcső széléhez csapta Apu fejét. Negyvenhárom éves volt.

De az Anyu halála és az ő halála közötti tizenöt év sem volt élet a számára. Volt még két felesége, az egyik házasság rosszabb volt mint a másik. Apu egész életében Anyuba volt szerelmes. Volt, hogy úgy kilenc-tíz évesen én vigasztaltam őt, hogy meghalt a felsége. Aki az Anyukám volt. Nem éppen egy egészséges szituáció, ugye?

Valami nagyon hasonló zajlik a Hónővér-ben is. Noel rávezeti a családját, hogy nem kell elfelejteni Júnót, de nem kell a halálának az állandó árnyékában élni az egész életet. Ha ez maradt volna a irány mindvégig, a Hedvig-giccs nélkül, tökéletes lenne a történet. S itt most nem az teológiáról, hanem az esztétikáról és a dramaturgiai harmóniáról beszélek.

*

Összegezve, hol csúszik el a Hónővér:

Hedvig valamilyen módon cipeli magával a múltat az egykori házuk berendezésével, melegével
Henrik megtartja a házat, nem adja el, nem adja ki, de hagyja teljesen lepusztulni, tönkre menni
bár Hedvig kísértet, eszik, iszik és képes fulladozni a vízben, viszont nem tud a felszínén maradni. Ez a legnagyobb probléma: hogyan képes, illetve hogyan nem képes ilyesmire egy kísértet? Milyen teste van neki? Milyen fizikai kapcsolata van a fizikai világgal egy szellemi lénynek?
Ha Hedvig visszajött/itt maradt, Júnó miért nem tette meg? Különös tekintettel arra, hogy Hedvig kötelező valahová menetelekor mégis megjelent. S bár megjelent, egy szót sem váltott az öccsével.
Hová ment Hedvig? Miért volt kötelező mennie?
Noel szüleinek a változása egyáltalán nem tűnik hitelesnek, csak szükségszerű giccsfordulatnak, egy karácsonyi történetnek így kell véget érnie.
Az alcím, a Karácsonyi történet inkább számító mintsem igaz. Van benne szó a karácsonyról, de igazából nem karácsonyi a történet, csak karácson idején játszódik.

Értetlenül olvasom a majd kétszáz, Molyos értékelés sokaságában, hogy sokan az utolsó x oldalt végigsírták. Én ott legyintettem, és húztam vissza a kezemet, és mégsem jelöltem kedvencnek Lunde történetét.

Úgy fest, a hölgynek különös érzéke van ahhoz, hogy a jó történeteket egy laza dramaturgiai fordulattal tönkrevágja.

*

Viszont Lisa Aisato illusztrációi előtt le a kalappal most is. Minden egyes közös kötetüknél elmondtam. nem tudom, mennyire élnének Lunde történetei az ő életre keltése nélkül. Továbbra is úgy gondolom, legalább el kellene felezni a hatást.

Aisato, ahogyan Lunde, simán tud a giccs felé alkotni, de jó érzékkel mindig megáll a határon. S mielőtt negédessé válna, mindig akad megoldása, amivel meghökkent, a földön tart. A Hónővér-ben erre tipikus példa Hedvig külseje. Valaki azt írta: szinte ijesztő a kislány. Én ezt nem mondanám. De tény, egyáltalán nem mindennapi jelenség. Viszont a külseje remekül harmonizál a létezése (izé, létezik egy kísértet?) stílusával.

Cser, Budapest, 2022, 192 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632785844 · Fordította: Patat Bence

5/10

Az alábbi kép egyben link is ám!

2026 Jégbontó havának első napja, a hét első napja, vasárnap hajnal, a kanapé sarka, pizsama, meleg takaró, kávé, a Fermata muzsikája (de kár, hogy nem elmaradt a Moonhead Prog Fest, és így nem jöttek Magyarországra!).

*

A héten sokat leveleztem valakivel, akivel konfliktusos a kapcsolatom, a kapcsolatunk. Ismét rájöttem, hogy a világ legnehezebb dolga a valós kommunikáció. S hogy a kritikus felvetésekre adott önvédelmi reakciók tökéletesen leárnyékolják a továbblépés lehetőségét. S hogy minden konfliktus úgy kezdődik, hogy a g@ci, hát nem visszaütött?

Csüggesztő... Pedig volt egy pont, amikor reménykedtem. De elmúlt...

*

Egész héten fújtam az orromat. Tegnap viszont egész nap ömlött belőlem az anyag. S annyit tüsszögtem, hogy már én untam, de veszettül. Szerencsére orrcsöppel tudtam aludni. Viszont tegnap rádöbbentem, hogy a hétfőre tervezett unokázás bizony el fog maradni: minden bizonnyal elég volt nekik, odaát a kéthetes láz és köhögés, nem kérnek újabb fertőzés-verziót.

*

SzFT kft-t alapít. Bővül az üzlet. Egyfelől nagyon büszke vagyok rá, felnézek a bátorságára, a vállalkozó kedvére. Másfelől van bennem tartás is a vállalkozósdi miatt. Nem csupán az anyagiak miatt. Sőt elsősorban nem amiatt. Tökre érthető, hogy átalakulnak a prioritások, hogy mássá válik az időbeosztás, csak valahogy... nem tudom...

Szólj hozzá!

család halál kísérlet depresszió karácsony barátság szellem tragédia Gyermek és ifjúsági Maja Lunde Lisa Aisato

Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Csak csínján azzal, hogy humoros! Mert kinek mi a humor, mi vicces?

*

*

*

*

*

*

Se egyáltalán, mi az, hogy csángó? Kik azok a csángók?

*

*

*

*

*

*

*

*

A manó, a kalap, a kobold, a nem is létező rettenet történettelensége

*

*

*

*

Nem, ne reménykedj, nem erotikus, hanem kutyás és gyilkosságos

*

*

Ha veszély van menekülni vagy harcolni kell. De EZEKKEL szemben ugyan melyik a célravezető?

A SZERZŐK NEM KÉT, SZÉP NŐ

MI AZ, HOGY LEGVESZÉLYESEBB?

A SZEREPLŐK

A CSELEKMÉNY

HA A VILÁG RIGÓ LENNE...

A FOLYAMATOS NÖVEKEDÉS

Paprika Jancsi és Vitéz Lackó (könyv)vásári története egy kávédaráló kapcsán

Otfried Preußler

Paprika János és Vitéz Laci

Akkor a Torzonborz-ról is

Illusztrálta: Franz Joseph Tripp

Irodalmi etűdök egy kicsi ember első hat évéből. De korántsem gyerekes a könyv. Viszont kedves.

*

*

*

*

*

*

*

A növekvő magyar Tex-birodalom újabb, „összement” darabja

MÉRETES DARAB, MERT MINDEN DARABNAK VAN MÉRETE

FORMÁTUM

Vacila

Módszerlopás a Hamis Gulyás Az ötödik pecsét-ről szóló részéből

Azért aztán bevonódtam ám a történetekbe

TEX

Szenzáció! A szlávok rendre gyerekekkel lopkodtatják a Holdat!

KOZMOSZ KÖNYVEK

A HOLD-RABLÁS MOTÍVUMA

MILYEN MŰFAJÚ AŠKENAZY HOLD-KÖNYVE?

AZ ILLUSZTRÁCIÓK: HELENA ZMATLIKOVÁ

„ÁLL A BÁL A HOLD VÁRÁBAN”

Nehéz eldönteni, mi is ez: mese, példabeszédek füzére, erkölcsi szatíra vagy mi?

A Hold-rablás, az MI és én

„Minek nevezzelek?”

Miről szól a mineknevezzelek?

Anyázás

Az ikrek szenvedése és megtérése

Képes ez a könyv!

Bibliai, disztópikus, véres, mészárlós, háttérhatalmas. Hatalmas. Akkor is, ha ki tudja, mi ez?

Örvendjünk: van vége a történetnek!

Apokalipszisek egymás hegyén-hátán

„Felről le vagy lelről fel” avagy merre folyik a Lánchíd?

ha belefogtál, és van benned ilyesfajta érdeklődés, nem fogod tudni letenni

P. S.

A legamerikaibb magyar képregényes gyűjteménye a legtermékenyebb író műveiből

*

*

Akinek a becsület az első, avagy az etika érthetetlen japán logikája

Az alkotók és a sorozat darabjainak kavarodása

A jelenlegi történet

Összevetés

Iskolapéldája, hogyan lehet naplementés giccsek nélkül mesélni a szeretetről

A grafikákról, így az elején, hogy aztán hallgassak róluk mindvégig