A borító alapján hiába tűnik úgy, dehogy van szó skandináv krimiről. Mondjuk ezt a szerző mindhárom neve is kétségtelenné teszi.
Azonban azt már nem, hogy nem is krimiről van szó. Mindazonáltal a borító mégsem félrevezető, az rossz, aki rosszra gondol.
Az Örökösök-ről azt írják itt-ott, hogy családregény. De annyira még az sem.
Tulajdonképpen egy lineáris regény, némi, etapokban felcserélt idővel.
De haladjunk sorban!
Gyöngy László Istvánról tudja valaki, hogy kicsoda? Van róla egy icipici fotó a könyv hátoldalán. Ebből az látszik, hogy GyLI 2005–2006-ban ötvenes, bajuszos férfi volt. De más írásairól, a voltaképpen szakmájáról, semmiről semmi. Mármint úgy értem, nem csak a könyvben nincsen, hanem netszerte se.
Kérdetem a nálam okosabbat, de azt mondta, Gyöngy László István nevét a sci-fi és fantasy irodalom kedvelői ismerik... Hát, mondtam ennél a nálam okosabbnak (értsd: GeminiHaver), hogy ne beszéljen butaságot, erre javította, hogy GyLI ritkán jelentet meg bármit, de itt van például az Örökösök sorozat, ami trilógia, s hogy a könyvei jobbára a Napkút Kiadó jelenteti meg, és tuti, hogy mérnök ember. Aztán meg jogász. De levéltári- és családfa-kutatásokkal tutira foglalkozik. Mindezt az majdnem hatszáz oldalas Örökösök és a folytatásai bizonyítják. Szerintem leginkább a folytatásai tanúskodnak erről egyértelműen...
Ja, lehet, hogy te nem is tudod? Az Örökösök az egyetlen, bár igen vaskos, hatszázkilencvenhat oldalas kötete. Könnyen lehet, hogy folyóiratokban, megyei, helyi lapokban jelentek meg egyéb, kis írásai, hiszen a kötet hátoldalán ezt állítja:
Nagy hantás voltam voltam egészen addig, amíg rá nem ébredtem arra, hogy hosszú távon csak úgy úszhatom ezt meg büntetlenül – senkit se bántva, sértve, magam se hozva kellemetlen helyzetbe, mi több: szórakoztatva –, ha duma helyett írok. Sorra születtek hát regényeim, színdarabjaim… na és fűzfapoétát sejtető verseim. Minden látszat ellenére szeretem magam röviden, novellisztikus tömörséggel kifejezni: ez a könyvecske ne tévesszen meg, kedves Olvasó!
Ugyan a hatszázkilencvenhat oldalas regényből nem derül ki, de a regényen kívüli szövegekből igen. Mármint úgy regényen kívüli, hogy könyvön belüli. Az egyik poén a fenti idézet vége. A másik a könyv eleje, a köszönet- és mottó oldal.
Amit az olvasó a kezében tart az egy regény. Valóságtartalma annyi: írója létező személy.
A képeket ezúttal a GeminiHaver csinálta.
*
Valahol a Nagy Magyar Világvégén, egy sose hallott nevű faluban, Cigándon meghal egy idős ember. Cigánd létező helység, a Munkács-Kassa-Nyíregyháza háromszög közepén van. A meghalt embernek van egy szekérderék gyereke. Egytől egyig felnőttek ezek a gyerekek, mert idős volt már a meghalt ember.
A meghalt ember ügyvédje, amint elhunyt a megbízója, azonnal megkeresi a gyerekeket és tolmácsolja az elhunyt akaratát: aki csak igényt tart a tesók között egyenlő arányban szétosztandó örökségre, az köteles megjelenni a huszonnégy órán belül megtartandó temetésen.
Az ám, csakhogy az országban olyan hóvihar tombol, amely néhol több méteres hófalakat állít.
De a számtalan tesó útra kel, hogy az egyetlen, Cigándon maradt testvér házában találkozzanak. Több évtizede nem látták sem egymást, sem az apjukat. Mondom több évtizede! Kafa egy család nem?
Az útja egyiknek sem fenékig tejfel az ítéletidő miatt. Kalandos, izgalmas, gyötrelmes, kinek ezért, kinek azért.
Ez az első kétszázharminc oldal. Ügyes szerkesztéssel, váltogatott szereplőkkel, hol ennek, hol annak az útját kísérjük.
*
S máris megállok. Mondom szekérderék gyerek, meg a sokan testvérek. Hogy pontosan mennyien, ideje számba vennem, lássak már tisztán! Ha már az egész könyv alatt nem annyira sikerült. Na, akkor itt vannak hát a Borsányi gyerekek!
Vilma
Sándor
Károly
Ferenc
Miklós
Géza
Ők az örökösök.
De nem róluk szól az egész könyv.
*
A történet három nagy részre oszlik. Holott három és félre kellene neki ilyet tennie.
I.
2002
Meghal az apa, a gyerekek útja Cigándra
II.
1941–1945
Borsányi Károly a világháborúban
III.
1945–1990
A Rákosi- és a Kádár-korszak, jönnek a gyerekek, Borsányi gazdag lesz
IV.
2001 december – 2002 január
(ez csak egy fejezetszámmal [91.] különül a többitől)
A végrendelet tartalma, az örökösök Ciglándon
*
GyLI remekül a kezében tartja a cselekményt, átlátja a története hatvan évét. Remek az első rész felvetése, izgalmas cselekménye is. Élnek a párbeszédek, nem finomkodik a megfogalmazásokkal sem, ha kell, sosem öncélúan, de simán káromkodtatja a szereplőit. Nem találtam suta megfogalmazást sem. Egy.két didaktika kilógott a sorból, de még csak elnézőnek sem kellett lennem, nem zavart.
Ami de három dolog viszont igen.
A szereplők kilétében többször eltévedtem. Mármint, hogy ki kicsoda. Néha csak Rejtő Csontbrigádjá-nak megfelelően, a tárgyaik vagy a kiderülő szakmájuk szerint tudtam csak, volt, hogy csak oldalak után sikerült a párhuzamosan futó cselekmény alanyait beazonosítanom, sűrű, aha-élményekkel: „Aha, drága autója van, akkor ez a képviselő! Aha, diákok, akkor ez a tanár.” Vilma volt az egyetlen nő a tesók között, ő soha nem okozott gondot.
A második résztől ez a feszültség enyhül, redukálódik a főszereplők száma: az apa, aki az elején meghalt, lesz a főszereplő. Vagyis kisimul az olvasói létezés. Részben. Azért csak részben, mert bár egyáltalán nem unalmas Borsányi Károly sorsa, de a fő sodorhoz képest, a gyerekeihez való viszonyát illetően ez mégis csak egyfajta bevezetés. S nem lehet az mondani, hogy GyLI fehér foltot, háború rettenetét, majd a kommunizmus térnyerését, működését, embertelen módszereit taglalja Borsányi Károly sorsán keresztül. Van erről mindenféle irodalom, de csőstül. S tulajdonképpen nagyjából bármelyikünk családjának a történetéről születhetne egy-egy könyv.
Azt akarom ezzel mondani, hogy nem a cselekmény vált számomra unalmassá, hanem a történelmi közeg volt az. Mert konzekvens, koherens minden, csak éppen annyira nem tartotta fent a figyelmemet. Kis ember a nagy viharokban, izmusok hatalmától dobálva, kínozva.
No, és ott van még Károly bácsi meggazdagodása. Nem tudtam nem úgy gondolni rá, már akkor sem, amikor a háta mögötti aljasság miatt az esküvője napján tudja meg, hogy munkaszolgálatos behívót kapott. Edmond Dantes, ugyebár, aki Monte Cristó grófja lesz. Sándor Mátyás, aki Dr. Antekirtt-é lesz, és aztán igazságot tesznek, miközben minden szálat a kezükben tartanak.
Amit Borsányi Károly bácsi ezután tesz, az gyakorlatilag egy külön történet, krimiszál, szinte James Bond-oskodás, Kajmán-szigeti számlával, autófeltöréssel, az ékszerek értékesítésével. Tök jól van megírva, szó se róla, egy pillanatig se tűnt következetlennek. Csakhogy valami olyan érzésem volt, hogy egy ciglándi parasztember, még ha okos, ügyes gazdálkodó is, hirtelen alvilági figurává válik.
*
S most gondolkodom, mi is a véleményem az Örökösök-ről? Mert egyfelől nagyon profi a regény. Másfelől a használt történelmi környezet már jócskán kimerített. A fő konfliktus, az örökség több mint remek ötlet, mondanivaló, csak ahhoz meg túl hosszú a második rész. Illetve nem sikerült az összes karakter cizellálása.
Nademostmeg: másfelől letehetetlen a regénynek legalább négyszáz oldala. Kábé.
Vagyis annyira nem egyértelmű, mennyire is szeretem.
5-9/10
2026 márciusának legfarka, vasárnap reggel. Végre hatig aludtam, s nem hajnalig. Holnap menni kéne dolgozni. Estére a lábfejem vörös lett és megint duzzadt. Pedig mar lappadt, látszottak az erek, inak.
– Bevigyelek holnap a kórházba, Morzsám? Már egy hét eltelt és nem lett jobb.
– De, azért sokkal jobb! Múlt vasárnap bot nélkül egyáltalán nem tudtam elindulni pisilni sem.
– Akkor majd meglátjuk.
Nem volt piskóta a reggeli kikelésem az ágyból, pontosabban az első lépések kínja, de utána, ha beindul, már elég jó megy. Ezzel együtt nagyon tartok a holnapi munkakezdéstől. Eleve, hogy vacak hepehupás talajon eljutni a vonatig...
Nem érdekelnek az emberek, nem érzem a munkahelyem lekötelezettjének magamat, de attól tartok, ha orvoshoz mennék, abból több hét betegállomány lenne, Amire szívből vágyom. Nem a betegállományra, hanem az itthoni semmittevése. S amit teljesen elutasítok, mert mekkora szívás lenne Tibi kollégámnak, ha egyedül kellene állnia a frontot. Tényleg az lenne.
[...]
Megszületett a döntés: elmegyünk a Honvédba.
Aztán még kettőt leengedtem. 
