Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Bartosz Sztybor – Jesús Hervás: Cyberpunk 2077 – Szavamat ​adom

Feszes tempó, átlátható, de fordulatos sztori, mészárszék és még moralitás is!

2024. április 10. - Mohácsi Zoltán

cyberpunk_2077_szavamat_adom.jpg

Ez is amolyan szembe-jött-a-könyvtárban-darab. Bár már nem tökéletesen ismeretlenül: két éve az első, magyarul megjelent része, a Trauma Team már a kezemben volt.

Ott ezt-azt leírtam, többek között a képregény címéről, a cím értelmezéséről. Azt most nem ismétlem meg, hiszen csak egy kattintásra vagy tőle. 

(A muris az, hogy éppen a könyvtárba menetelem előtti napon beszélgettünk a cyberpunk szó jelentéséről SzFT-vel, és csak úgy nagyjából tudtam micsoda is. Pedig az előző Cyberpunk-os értékelésben ott van a meghatározás. Ennyit a memóriámról. Meg SzFT-jéről is, aki vagy ugyanúgy elfelejtette, hogy miről is van szó, mint én, vagy el se olvasta az értékelésemet. :-P )

Az előző kötetről azt írtam, amolyan  MAJDNEM -darab. Majdnem nagyon-nagyon jó, majdnem teljesen izgalmas, majdnem van mondanivalója, majdnem maradandó. De csak majdnem. 

Ez pedig a sorozat második része. Azt hiszem. Nekem második, mert ezzel találkoztam másodiknak. De mert nincs tartalmi összefüggés, azonos szereplők, összefüggő cselekmény, a részek önállóan is élvezhetők... Fogyaszthatók.

Nem gondolom, hogy ez a bejegyzés túlságosan hosszú lesz. Voltaképpen egyetlen mondatban összefoglalhatnám, mi lett erről a kötetről a véleményem. De mert a temporális lebenyemmel baj lehet, ismét engedek a grafomániámnak. Mondjuk jobban hangzik, ha azt mondom: a teljesebb képkialakítása végett árnyaltabban veszem górcső alá, mit tud és mit nem tud a Szavamat adom. 

A biblia elveknek megfelelően, miképpen Jézus szól a hét gyülekezethez írt levélben, a Jelenések könyve elején: először dicsérek, s csak aztán beszélek a bajokról.  cyberpunk_2077_szavamat_adom_21.jpg

 DICSÉRETEK GARMADÁJA 

Reális, részletes ábrázolás, azonnal felismerhető, azonosítható karakterek, remek dramaturgia, feszes, tempó, követhető, pörgős cselekmény, elképesztő „kameraállások”, filmszerűség (Bayer Antal kifejezése, miszerint a képregény papírmozi, itt tökéletesen megállja a helyét), tökéletes oldalkompozíciók.

Az első pillanattól kezdve fogva tart az egész. 

Ha ennyi minden méltó dicséretre, mi lehet a baj? Mert az, hogy előbb a dicséretet zengem, azt feltételezi, hogy később már nem csupán azt. 

Hát nem bizony... De kétséges, hogy ami nem dicséret, az jelen esetben feddés lesz-e? 

cyberpunk_2077_szavamat_adom_17.jpg

 MICSUDÁRÓL VAN SZÓ EGYÁLTALÁN? 

Mert persze, van történet is. Idézd fel magadban a Szárnyas fejvadász látványvilágát, képi hangulatát, keverd össze valamilyen véres Tarantino-filmmel, adj hozzá egy egy kis morális töprengést és egy ilyen közegbe helyezd a sztorit!

cyberpunk_2077_szavamat_adom_25b.jpg

Ami a következő. Adva van egy csúnya körökben mozgó, pisztolyos, punktarajos lányka, aki két hatalmas szikladarab-csávóval teszi a dolgát. A lányka rálép valakinek a tyúkszemére, el is teszik az útból. A lánykának van egy csemetéje, aki még kislány. cyberpunk_2077_szavamat_adom_04.jpg

S mert a lányka csúf körökben mozog, a csemete felett a lányka anyuja és apuja bébiszittyózik a sivatag ingerszegény világában.

Nagyapó lőni tanítja a csemetét, mert mondom, csúnya világban élnek: a túléléshez feltétlenül szükséges az önvédelem. Nagyanyó, aki egy gyorsétteremben felszolgáló, rosszallja a lányka puskázását, kap is nagyapó verbális apait-anyait, amikor a munkából nagyanyó hazaér.

cyberpunk_2077_szavamat_adom_01.jpg

Nagyanyó alapvető eleme a hallgatás, az alkalmazkodás. Ez a túlélési stratégiája. De üvölt róla, hogy messze nem ő legboldogabb ember a városban: életunt, morózus, harapós, az egész lénye azt sugallja, hogy mindenki kapja be, de mélytorokra, tövig! 

Megfelelő „kameraállásból” láthatjuk, hogy Nagyi jobb keze helyén fémalkatrészek vannak. Nagyapónak meg lábai nincsenek. Az egész szereplőgárdában senki sincsen, aki minden szempontból átlagosan nézne ki. Talán csak az uncsi... ahogy belegondolok... A többieknek vagy hiányzik valamije, vagy több van rajta valamiből, mint kellene: akár egyéb mint testrész, a fontos és szomorú szerepet elnyerő doki homlokán az a három izé), akár gigantikus mennyiségű izom. 

Na, aztán a lányka, a gyorséttermi nagyanyó lánya, a punktarajos, aki az uncsit szoclista megőrzésre a szüleire hagyta elhalálozik. Persze nem magától, hanem jócskán való rásegítéssel.

Ekkor jön az első komoly fordulat. A gyorsétteremben dolgozói, karprotézises Nagyiról kiderül, hogy bár a kora végett valamelyest visszafogottabb, rozsdásabb, de mindent összevetve még mindig több mint átlagos, professzionális gyilkológép. Mondjuk ilyennel még nem nagyon találkoztam, ez újdonság. Mármint, hogy nagyika váljon akcióhőssé a lánya halálát megbosszulandó. 

Innentől a történet nagyon rövidre fogható: mindenki genyó, megbízhatatlan, nagyon tud vérezni és felettébb halandó. A végére alig bárki marad életben.

Gyereket még a szerzők sem ölnek: elspoilerezem, hogy az elején puskával lőni tanuló uncsi túléli a hullahegyek termelődését.

Igaz, nagy szerepe nincsen az egész mészárszékben, inkább csak érzelmi faktor az olvasónak, hogy legyen kiért aggódni a végkimenetel szempontjából. Mármint azon kívül, hogy voltaképpen végső fordulat önkéntelen, passzív origója és mozgatórugója. 

cyberpunk_2077_szavamat_adom_24b.jpg

  „AZ A MONDÁSOM ELLENED, HOGY...” 

– mondja a hét, említett levélben Jézus Krisztus a történelem hét különböző korában élő gyülekezetnek. Mert probléma mindössze az üldözéses kort megélő egyházzal nincsen. Vele nincsen baj, csak neki van tengernyi baja. De minden más korszaknak van szégyellni, megbánni, változtatnivalója. 

Amiképpen ennek a történetnek is. De még az is lehet, hogy nem erről van szó, csak én olvasom másképpen mint kellene. S ha semmi mást nem várnék egy ilyen történettől mint akciót, pörgést, filmszerűséget, fröcskölő vért, lehullott végtagokat, fejeket, ömlő beleket, átszúrt, -lőtt testeket, felrobbant, leamortizált embereket, akkor nem lenne semmi baj. Ha nem támasztanék olyan túlzott elvárást, hogy a  dramaturgia ne pusztán a képi, látványi minőséget erősítse, hanem mondjon is valamit...

Legyen nekem, hogy Jason Stathamet össze akarom boronálni, mittomén, Wim Wenders-szel vagy Bertolucci-val, ne csodálkozzak, ha a végén elégedetlen maradok. „A krumplileves az legyen krumplileves” (ahogyan a tömeggyilkos Kádár János mondta; apja a hóhérnak, de nekem nem!), ne malackodjuk mássá a kreatív gasztronómia nevében! Krumpli, zsír, hagyma, fűszerpaprika, kolbász, sárgarépa, babérlevél, rántás, zutty és slussz! 

A helyzet a következő.

Manapság a technikai hátterekkel már semmi baj sincsen. Minden műfajban bárki bármit megtehet, a technika által biztosított lehetőségek gyakorlatilag határtalanok. Hol van már a technikai szempontból, látványvilágilag legendásan alulmúlhatatlan, konyhai eszközökből kigazdálkodott sci-fi, a Pirx világa, amikor a számítógépembe pötyögött pár jellemző segítségével az AI elkészíti nekem a soha senki által nem fotózott, festett, számítógépes grafikázott képet, videót, terméket, szöveget, akármit? (Azért erről eszembe jutott, hogy AI, 3D-s nyomtató, és hamarosan mindenkinek meglesz az álompárja! Azta'!)

A filmek tömkelegét alapul véve, hiszen most egy papírmozi van terítéken, elmondható, hogy a nézhetőségnek ma már korántsem a látványvilág az elsődleges szempontja. Az már a legócskább filmekben is tökéletesen rendben van. El sem kerekedik már el a szemünk, ha egy rajzfilm tájáról csak alapos vizsgálat után tudjuk eldönteni, hogy valódi vagy animált tájat mutat-e. Ha szél fújja az ágakat, fodrozza a vizet, ha hullik alá a vízesés, szakad a hó, esik az eső, pocsolyákban tükröződik a város az olyan, mintha valóban történne, nem csupán monitorokon szerkesztve.

A kötelező cselekményfeszességet, viszonyulásokat, arckifejezéseket, mozdulatokat Hollywood mérnöki pontossággal kidolgozta minden műfajra. Csak alkalmazni kell tudni a sablonokat és máris ugyanúgy, tök egyforma hangsúllyal szól az összes filmben a mellnek szegezett mutatóujjal kimondott nyomatékosítás: 
– NEM!!! AKAROM!!! TÖBBET (látni, hallani, elviselni, bármit, stb.)!!!

Viszont a filmek jobbára semmit sem mondanak. Képek lenyűgöző sora, üzenet, mondanivaló nélkül. S bár Stephen King világossá tette számomra: akadhat olyan, hogy csak történet van, üzenet nélkül, és ez nem baj. De összességében mégis úgy érzem, ha nincsen mondanivaló, csak cselekmény és stílus van, az összképből valami hiányozni fog. Mert az öncélúság válik uralkodóvá. A csomagolástól teljesen függetlenül. 

cyberpunk_2077_szavamat_adom_22.jpg

Azon még gondolkodom, hogy mi a helyzet például az új, magyar Asterix-füzettel? Aminek van hangulata, panelekből építkezik, de hogy különösebb mondanivalója lenne... Találok én olyat, ha nagyon kell, de annyira nem adja magát csípőből. Mégis 10/10-re értékeltem. Vagyis vannak ellentmondások...

  „SZAVAMAT ADOM”  

Senki sincsen, aki ne hajítani át valakit a palánkon ebben a történetben. Ezért a címválasztás különös jelentőséggel bír. Mintegy ellene mond annak, amit az előző alcímben írtam. Mert a cím és a történet ordító ellentmondása mondanivalót, értelmet ad a képregény cselekményének.

Hazudj, ha tudsz (Lie To Me) sorozat Tim Roth által megformált dokija, Cal Lightman azt mondja, kivétel nélkül, mindenki hazudik.

Néha azon kapom magamat, hogy én is. Nem nagy dolgokban, nem olyanokban, amikhez hatalmas érdekem fűződik, olyanokban nem tudnék hazudni, becstelenségnek érezném, önszembeköpésnek, csak apró tényekben. 
– Az infarktusod óta cigizel még? 
– Igen, de csak pár szálat. 

Kedden mentem el bringázni egyet, amíg Szerelmetesfelségtársam dolgozott.

Tudtam, a Római téren árulj a dohányda a kedvenc szivarkámat. Ötösével csomagolt dobozokban van. Ötöt vettem. Az huszonöt szál. Nem vastag kubai szivarról, hanem csak -káról van szó. De azért egy szál az két ciginek felel meg. Vagyis az öt doboz az ötven szál cigi. Ma vasárnap van: tegnap délután fogyott el az utolsó. Vagyis keddtől vasárnapig elszívtam több mint ötven szál cigit. Az több mint két doboz. Napi tíz szál. Sok vagy kevés?  

És az infarktushoz képest?  

Mégis ragaszkodom ahhoz, hogy nem szívok sokat. 

Szerelmetesfeleségtáram meg már leszokott róla teljesen. 

Azokat az embereket tartjuk értékesnek, akikre számítani lehet, akikben megbízhatunk. Akiknél tudjuk, az van, amit mondanak. Nem csinálnak segget a szájukból. Semmilyen formában. Nem torzítják, hallgatják el a tényeket, nem mondanak valótlanságot, hogy félrevezessenek, nem ígérnek feleslegesen, s nem csigáznak közhelyekkel („majd hívjuk egymást; örülök, hogy megismerhettelek; majd összefutunk”), amikről mindketten tudjuk, hogy mindössze üres szófordulatok. 

Ebben a történetben senki sem megbízható, valamilyen formában, valamilyen indokból mindenki hazudik. 

cyberpunk_2077_szavamat_adom_09.jpg

Vannak persze helyzetek, amikor a hazugság nem hazugság. Klasszikus példa erre, ha ártatlan üldözötteket bújtatsz és jönnek az üldözők. Az üldözöttek letagadása kétségtelenül valótlan állítás, de rögtön és azonnal életmentés is. A igazság feltétlen, mindenáron képviselete pedig gyilkosság lenne. Ezt kapd ki! 

Ahogyan nem becstelenség, ha elhallgatod a kislány elől, hogy bűnronda, és a kisfiú elől, hogy ostoba mint a föld. Nem mindig hazugság nem kimondani a valóságot. Van, hogy kímélet és pozitív konfliktus- és háborúkerülés. Van, hogy az igazság elhallgatása, szépítése az kímélet, tapintat és nem gonoszság. 

De ha a „Számíthatsz rám!” mondat elhangzása után árulás következik, az bizony ordas hazugság, a másik tudatos megtévesztése, félrevezetése. Pfúj! 

Van ismerősöm, akiről azt gondolom, ha levegőt vesz, már akkor sem mond igazat.

Sokáig azt hittem, minden tudatos hazugság az esetében. Aztán idővel rájöttem, tévedek. Van, hogy tudatosan hazudik, persze, gátlás és lelkifurdalás nélkül. Az esetek többségében azonban teljesen komolyan gondolja, amit mond. Abban a pillanatban. Aztán két pillanat múlva már nem biztos. Holnap meg biztosan nem. De nem mindig és az esetek többségében nem hazudik.

Csak pszichopata. Nem, persze, hogy nem a Hannibal Lecter- vagy a Joker-féle sorozatgyilkos. Aki pszichopata az nem feltétlenül sorozatgyilkos. Viszont minden esetben csak az önérdekeit nézi, az emberek számukra mindössze eszközök a céljaik elérése, és nincsen bennük egy szikrányi empátia sem (ugyan ki érez együtt egy kalapáccsal vagy egy kombinált fogóval?). S nem lehet bennük lelkifurdalást sem kiváltani.

Cserébe simán tudnak úgy tenni, mintha a reakciók teljesen normális reakciók lennének; holott mindössze megfigyelt, ellesett, tanult viselkedés: úgy tesz mintha, mert látta, hogy így kellene tenni és érezni, ha normálisan képes lenne reagálni.  (erről többet itt olvashatsz; a cikk címe ne riasszon el, nem a politika a lényeg benne, sőt!). 

S a Számíthatsz rám” világa olyan világ, hogy mindenki mindenkit átvág. Önérdekből, számításból, félelemből, gonoszságból, mindegy. S emiatt az epizód címe és a cselekménye közötti ellentmondás miatt kap valami mondanivaló-jelleget a barbár, véres, lucskos mészárlás felett. Alatt. Mellett. 

Egyébként muris, minél többet írok róla, annál inkább rájövök, hogy ez nem tudom hanyadik része a Cyíberpunk-nak voltaképpen nagyon jó. :-P

  RÁADÁS  

Amin meglepődtem: nincsen a sztoriban semmiféle gender-, LMBTQ-propaganda. Az kétségtelen, hogy nagyon-nagyon kevés szex az van. De még az is heteró szex. Akkor is, ha valamelyest beteg. 

cyberpunk_2077_szavamat_adom_02.jpg

Fumax, Budapest, 2023, 104 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634702863 · Fordította: Rusznyák Csaba

8/10

2024 áprilisának a fele felé, egy nappal a fizetés előtt. Pittyputty, sittysutty eltelt az egy hetes szabi. Jobb volt itthon, de nem akartam kardomba dőlni, hogy dolgozni kellett menni. Szerencsére. Mert már az első nap feszült lehettem volna, ha feszült lettem volna. De mert leszarom-tablettával kezdtem, így tök derűsen végigvittem a hét első két napját. 

Nagyon szép, napos idő van, meg is telt az otthon kertje az időseinkkel. Meg a kollégákkal is. Valószínűleg növekszik a környékbeli dohányboltok forgalma is emiatt. 

Szerelmetesfeleségtársam nagy elhatározást tett: mindennap bringázni fog valamennyit, fogyasztandó önmagát. Semmi bajom a dizájnjával, úgy szeretem a mindenkori őt, ahogy van, de az egészsége végett nagyon nem baj, hogy ezt teszi, mert tény, hogy látszik rajta a virtuális asszisztencia helyben maradós átka. 

Ötvenhét vagyok. Néha képtelenségnek tartom, hogy még minimum nyolc, de valószínűleg még több évet kell dolgoznom a nyugdíjig. Soha nem voltam lusta, de az is tény, hogy ha tehettem volna, egészen simán végig olvastam/írtam volna az életemet. Viszont immár a testem is kívánja az aktív fizikai semmittevést. Illetve inkább nem kívánja a permanens mozgásban levést. 

O. Henry – Sváb József: A ​zsaru meg a zsoltár és más történetek

Amerikai, csattanós novellák képekben elmesélve: több mint remek!

svab_henry_a_zsaru_meg_a_zsoltar.jpg

Persze, megint könyvtár, és megint a véletlen. Mr amennyiben létezik egyáltalán a véletlen... 

A roppant jól sikerült borítórajz tűnt fel elsőre. Aztán az, hogy magyar szerzőről van szó. Akiről egyébként semmit sem tudtam, s bár a gépemen itt van néhány képregénye, az egyik ebben a kiadványban is szerepel, de egyetlen címet sem tudtam felidézni tőle. 

Nem véletlen. Az az öt általa képre vitt történet, ami itt van a gépemen, mintha nem is ugyanannak a szerzőnek a műve lenne. Öt történet, öt különböző, egymásra cseppet sem hajazó stílusban. A kezdő rajzoló munkáitól az édibédi karikatúrán át a részletes kidolgozott hiperrealitásig minden van. 

Aztán még az is van, hogy a füzet alcímében említett O. Henrytől sem olvastam még semmit. 

Vagyis dupla tájékozatlansággal álltam neki a nézegetős olvasásnak. 

Az sült ki belőle, hogy az év eddigi legkellemesebb olvasmány- és látványélményét kaptam O. Henrytől és Sváb Józseftől. S ehhez hangsúlyozottan mindketten kellettek. 

henry_svab_a_zsaru_meg_a_zsoltar_ohsj.jpg

O. HENRY

Már a neve sem igaz. Eredetileg így hívták: William Sydney Porter. Az O. Henry nevet az írói pályája elején vette, mert bizonytalan volt a novellái minőségében. 

Pedig indokolatlan volt a bizonytalankodása, hiszen utólag (tudod, amikor már könnyű okoskodni) többen Maupassant amerikai, optimista verziójának tartották. Ami bizony nem kis szó! Ha olvastál már Maupassant novellát, tudod, miről beszélek. Ha nem, sürgősen pózolnod kell a hiányt! Hidd el, tuti bizonyos, hogy nem fogsz csalódni! Na, és akkor itt van ez a 19. század legvégén élt pasi, és többen azt állítják róla, hogy a művészete felér a francia íróéval. 

Olvastam róla azt is, hogy sikkasztásért börtönben is volt. Azt hittem, olyan Jack London-szerű figura volt, de nem. Alapvetően rendes, nyugodt életet élt a feleségével és a lányukkal. A sikkasztási-ügy borogatta fel az életüket, Porter (tudod, O. Henry igazi neve) élete csak emiatt vált valamelyest mozgalmassá: kezdetben menekülőre fogta, de a felesége halálos betegsége miatt visszatért Austinba. Ahol le is tartóztatták.  A rá szabott öt évből hármat ült le. A maradékot a jó magaviselete miatt engedték el neki. Szabadulás után magához vette a gyermekét, akinek nem árulták el, hogy apuci merre járt, mit csinált az utóbbi években. 

SVÁB JÓZSEF

Grafikus, rajztanár, majd képregényalkotó. Néztem a fotóit, s meglepődtem, milyen idős ember. Aztán kiderült, hogy mindössze négy évvel idősebb nálam. :-D

Több lapnak is dolgozott, rajzai jelentek meg a Menő Manóban, Fekete-fehér Képregényantológiában, az Eduárdban és a Krampuszban.

Megjelent legalább három, ezzel, a mostanival együtt négy önálló kötete. A másik háromból kettő Sherlock Holmes-címmel. A harmadik az Orczy Emma bárónő regényéből készült A vörös pimpernel rajzváltozata. 

 Illetve írt egy szakkönyvet a képregények alkotásáról, Képregényiskola címmel. 

SVÁB JÓZSEF ÉS O. HENRY NOVELLÁI

Nagy találkozás ez, azt kell mondanom! Sváb füzete ezzel a hét adaptációval ennek az évnek az eddigi talán legnagyobb élménye volt számomra. Henry érzelmessége, humora, a csattanók iránti, olthatatlan szimpátiája nagyon szerencsésen találkozik Sváb realitásával, a részletek iránti érdeklődésével. 

Talán csak az első képregény színezésén akadtam fel egy cseppet, nagyon Bogyó és Babóca szerű, Paint-es megoldásos, de a rajzokkal és főleg a történettel tökéletesen kibékült csöpp kis szívem. Amikor elolvastam, végignéztem, letettem a füzetet, és rövid ideig csak merengtem magam elé, remegett és kiterjedt a szívem, hogy lehet ennyi szeretet ebben a mocsok, mégis gyönyörű világban! S hogy két férfi ilyen bátran vállalja, hogy az alkotásának a mondanivalója ez legyen, az sem semmi! 

A későbbi történetek színezésével már semmi baj nincsen, megjelennek és szépen alkalmazottak az árnyalatok, a fények, árnyékok. Külön figyelmet érdemelnek Sváb kis és nagytotálos rajzai: annyira figyel az apróságokra, hogy egy kocsmabelső felett például percekig ültem figyelmesen. Amiképpen egy nappali utcajelenet felett is: félfelülről nézzük az emeletes házak között sétálgató tömeget, az utca két felét villamos sínek választják el egymástól, két villamoskocsi éppen elhalad egymás mellett. 

S ha elszakadunk a bármi totáloktól és a portrék területére lépünk, akkor sem akad panaszra való okunk. 

De ha alakok vannak akcióban, interakcióban, akkor is van miben gyönyörködnünk. 

Vagyis a helyzet az, hogy a birtokomban levő Sváb-képregények rossz kiindulási alapot jelentettek, és félrevezettek.

Úgy általában: a nagy Füleses rajzológenerációt [Korcsmáros, Zórád, Sebők, Fazekas, Sarlós, Dargay,Hegedűs, Sajdik] követő rajzolók [pl. Topálovics, Görög, Podmaniczky] stílusa annyira nem jött be, de teszem azt, Vass Mihály stílusa például roppant eklektikus, a hihetetlenül sutától a professzionálisig minden megtalálható a munkái között.

Sorolhatnám még, de nem fogom, pedig akadnak jócskán nevek, akiket említhetnék. S akkor még csak a Fülest néztem. De valahogy annyira egyikük sem fogott meg, mint a magyar képregény klasszikusai. Isten bizony ennek nem csak a nosztalgia az oka. Simán merek lelkes lenni akkor is, ha valami olyannal találkozom, amivel eddig nem. 

Lásd Sváb József mostani munkáit!

Na, ugye!

A következő O. Henry novellákat dolgozta fel, rakta bele Sváb József ebbe a füzetbe:

Háromkirályok ajándéka
A zsaru meg a zsoltár
Az utolsó levél
Két út
Borús Bölény váltságdíja
Rokon a világ
A harsonaszó

 A zsaru meg a zsoltár, írd és mondd 100, azaz száz példányban jelent meg. Kis esélyes a beszerzése. Pedig több okból itt a helye a polcomon. Nem adom fel, űzni fogom. O. Henry novelláit pedig már lehúztam a CanadaHun-ról. Mert úgy tűnik, súlyos mulasztás, hogy az eddigi olvasmányaimból kimaradt. 

  

Magánkiadás / Signatura, Nyíregyháza, 2023, 64 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150178530 

9,5/10

2024 áprilisának második hétvégéje. Sül a konyhában Szerelmetesfelségtársam zöldbabos, spenótos, csirkemelles, tejszínes tésztája. Én meg mindig azon küzdök, hogy életre keltsem a Linuxot a gépén. Még a telepítésig sem jutottam el, csak partíció-képet csináltam egy visszaállításhoz, illetve egy boot-olható pendrive igyekszem eltávolítani a jelenlegi oprendszert, mert a Linux telepítő lehetősége elbizonytalanítottak. Emiatt a jelenlegi, kettéosztott ssd d-jéről is kimentettem inkább az adatokat. Áááá! És még hol vagyok a tényleges telepítéstől... Meg a finomhangolástól. 

De mondom egyelőre ott vagyok lelassulva, hogy megírjak egy boot-olható partíciókezelőt. Minden meg van hozzá, csak ...aszott lassú az írás. Jé, mire ezt leírtam, befejezte! :-)

[Órákkal később.] Délután öt óra. Amibe lehet, belefutottam: sd-kártya hibák, sd-olvasó hibák, formázási probléma, vagy öt különböző telepítési hiba, és minden miegymás. Már a hajamat tépem. Normál esetben kb. másfél-kétórás műveletről lenne szó. Én reggel hat óra küzdök vele, ha nem is kizárólagosan. 

Most teszem az utolsó próbát a Linux-telepítésre. Ha nem sikerül, SzFT továbbra is Windows-ozni fog. Meguntam, elment vele egy nap (és még nincsen vége). Szombat van, igaz én nem a magam dolgát végzem, így nem mondok ellene a bibliai nyugalomnap parancsnak. S pénzt sem kapok érte. (Tényleg, meséltem már neked a bibliai szombatról? Na, erre is sort kellene egyszer keríteni!) 

Jean-Yves Ferri – Didier Conrad: Asterix – 39. Asterix és a griff

Az új füzet nem annyira új szerzői ismét remekeltek

asterix_39_es_a_griff.jpg

Vagy a szemem lett élesebb, vagy feltűnőbb a változás, de ahogy kinyitottam az Asterix és a griff-et, kábé egy órája, azonnal feltűnt, hogy már nem az eredeti szerzők alkotásával van dolgom. Örömöm. Közös röhögésem. 

A ténnyel, hogy megjelent az új Asterix-füzet ismét szinte véletlenül futottam össze. Azonnal írtam Geri fiamnak, aki csak ennyivel konstatálta az örömhíremet: 
– Végre! 
Tehát ő tudott már a létezéséről, és arról, hogy érkezni fog. Az Asterix-et szeretetét, ha mást nem is, de úgy fest, rátestáltam, megörökölte, de úgy, hogy nekem is megmaradt.

Ugyanezt teljes bizonysággal csak a Mozaik-sorozattal kapcsolatban mondhatom el. Ez már az öröksége marad. Ha már pénzem és vagyonom nincsen. (A lakás még a banké, hiába van az én nevemen is.) 

Az eredeti szerzők utáni immár állandó szerzőpáros képregénye eredeti nyelvén 2018-ban jelent meg. Vagyis a magyar kiadás hat évet késett. De legalább megjött. Az első közös munkájuk csak egy év késéssel volt a mi nyelvünkön olvasható. 

A Ferri-Conrad páros eddig négy Asterix-et alkotott együtt. Egyik jobb mint a másik. Ez a griffes az egyikebbek közé tartozik. 
asterix_39_es_a_griff_02_1.jpg

Eddig ezek a történetek kötődnek az ő nevükhöz: 

Az első közös, a piktek közötti kaland megjelenésekor voltak aggályaim, amik, bár összességében elégedett voltam a füzettel, valamelyest be is igazolódtak. Írtam is erről. (A fenti linkek a blogom vonatkozó bejegyzéseire mutatnak.) 

Persze egy jól bevált szerző, szerzőpáros (kényszerű) lecserélése egy sikeres széria esetében mindig kockázatos. Ha semmit sem változtatnak: sablonosak. Ha változtatnak: semmibe veszik, ami egyszer már tökéletesen működött. (Bár az eredeti szerzőknek is voltak olyan történetei, amelyek szódával elmentek.) Az első közös munkában volt, amit változtattak: ki is lógott a lóláb. Mind a dramaturgiát, mind az ábrázolást illetően. Aztán már nem. 

Gergő fiam akkor azt mondta, ő azonnal látta a rajzstílus változását is. De ő alapvetően kreatív fajta, rajzol is, nem csupán asztalos, én meg csak írok és szerkesztgetek: nekem elsőre nem tűnt fel, ami neki dehogynem.

Ellenben amikor ezt a füzetet ahogy kinyitottam, azonnal elkerekedtem szemileg. Sőt, már a borító láttán is. Mert miközben Conrad hű volt az eredeti rajzoló, Morris minden figurájához, sablonjához, az ő rajzai sokkal részletgazdagabbak, kifinomultabbak lettek. Miközben a stílus mégis ugyanaz maradt. Nekem simán lecsúszott a változtatás, és ugyancsak elégedett vagyok vele. Kicsit sem tartom szentséggyalázásnak. Különös tekintettel arra, hogy a történet is gördülékeny, tréfás és ötletes.

*

Ahogy a bevezetőben írtam: Asterix és Obelix, a falu druidájával, Panoramix-szal (aki nekem már mindörökre Magicoturmix marad magyarul) útra kel egy távoli sámán hívására. Aki egy révülésben kapta, hogy el kell hívnia őket, mert nagy veszélyben van a közösségük, s csak ők segíthetnek.

S alighogy megérkeznek, erjesztett kancatejet kapnak inni. Később meg borscslevest esznek. Az egyik szereplőt, a római fogságba esett amazont Kalasnyikovának hívják. A sámánt Tarjatepsinnek. Egyértelmű, hol vagyunk. Kicsit még segítek, de aztán légy felnőtt: mindent hó és jég borít, barátaink szánnal (trojkával) érkeznek, a farkasok jönnek-mennek, akár a háziállatok. Helyben vagyunk? 

A konfliktus a következő: Julius Caesar régésze, a különleges lényekre (küklopsz, unikornis) specializálódott Cartographus meggyőzi az urát, hogy be kell fogni a griffet. Amiről a régiek is írtak, meg a római fogságba került amazonnő is tud. Caesar a Cartographusszal való, előző tapasztalatai miatt vonakodik, de végül beleegyezik. Cartographus (akinek a figuráját Michel Houellebecq-ről mintázta Conrad) maga mellé veszi állandó kísérőjét, nem túl okos civódó társát, az állatokra szakosodott gladiátort, Mintamocust. És elindul a század. 

Miközben a gallok is úton vannak a szarmaták földjére. A szarmaták legvalószínűbben az oszétok rokonai, de a nyelvük rokonságot mutat a magyar nyelvvel is. A képregényben a szarmaták furcsán ejtik az e betűt. A magyar nyelv eredetileg két e-t, a zárt és nyílt e-t különböztette meg. Lehet, Ferri tudott valamit... 

A két gall barát a fogságba esett amazon kiszabadításán tüsténkedik, miközben az amazon sereg a nyakukban liheg, és alig várja, hogy a gyenge férfiak helyet adjanak az igazi harcosoknak, a nőknek. Panoramix pedig azon sürgölődik, hogy varázsitalt készítsen, mert amit Galliából hoztak, az megfagyott, és erejét veszítette. 

Van tehát gond és baj... Amiken bátran szabad és lehet röhögni. 

Mintamocus: Én akarok lenni az első, aki meglátja a világ peremét, azt, amit még senki!

Cartographus: A peremét? MIFÉLE peremét? Már százszor mondtam, a világnak NINCSEN PEREME! A FÖLD EGY GÖMB, te barom! Ezt Püthagorasz óta mindenki tudja!

Mintamocus: Mióta? 

Cartographus: AGYAM ELDOBOM! Centurio, magyarázd el ennek az analfabéta vadásznak, hogy a Föld nem lapos, hanem gömbölyű! 

Centurio: Akár lapos, akár gömbölyű, mindegy... Egy a lényeg, hogy Atlasz erősen tartsa a vállán! 

(24.)

*

S amint mondtam: a rajzok... Nos, mivel elég körülményes elmondani milyenek is, inkább mutatok néhányat, kedvcsinálóként. Ismét felhívom a figyelmedet a részletgazdagságukra. 

Ugye, hogy miközben minden teljesen ugyanaz, tökéletesen más az összkép? 

*

Nem is tudom, a fentiek után kell-e még bármi összefoglalás? Ha mindenképpen, akkor azt tudom, hogy a Ferri-Didier páros tökéletesen felnőtt a klasszikus elődök példájához. Mi több, az öt általuk jegyzet Asterix-történet alapján azt mondom, hogy bár az alapötlet, a figurák és a hangnem kitalálása nem az ő nevükhöz kapcsolódik, a franchise-t kreatívan, progresszíven és szívmelengetőn használják. 

S mire őket fenntartás nélkül elfogadtuk, ahogy nézem az Asterix eredeti, francia oldalán, a tavaly ősszel megjelent, utolsó történetet a L' iris Blanc-ot  (A fehér írisz) már Ferri jegyzi, hanem egy Fabcaro (Fabrice Caro) nevű úriember. Ő egyébként, miként Ferri is, író. 

asterix_39_es_a_griff_01_1.jpg

Móra, Budapest, 2024, 48 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636035396 · Fordította: Bayer Antal

10/10

2024 áprilisának az eleje. Mr csak két nap, a hétvége van a szabiból. S egyre erősebb bennem a vágy, az érzés, hogy így hatvan felé már nem azon kellene gondolkodnom, hogy még másfél évtizedig dolgoznom kell, hanem csendesen olvasgatni, írni, unokázni, bevásárolgatni, főzőcskézni, sétálgatni kellene.

*

S közben megtanulni az AI használatát. legalább valamelyest. Csütörtök este meghallgattam egy regisztrációhoz kötött előadást az AI képszerkesztési lehetőségeiről. Parttalan, végtelen, lenyűgöző, elgondolkodtató és félelmetes. De érdekel. Legalább valamelyest tudni fogom, hosszú távon ki öl meg minket. :-D 

Egy napig küszködtem Szerelmetesfeleségtársam laptopjával. Szétszedtem, mert az ssd ellenére nagyon hangos a ventilátora. Semmi. Újratelepítettem a Win10-et rajta. Működött, bár még mindig hangos. Mire SzFT a kezébe vette, hogy a telefonjáról áthúzza a képeket, nyávogott, hogy piszok lassú (nekem nem volt az, igaz, nem a telefon vs. laptop funkciót masszíroztam), milyen jóv volt, amikor Linux volt rajta... Ma reggel Linusx lehúz, telepítő usb elkészít, most éppen mentem ki az adat-partíció tartalmát, mert Linux alatt nagyjából fogalmam sincsen mit csinálok. Win alatt sem, csak ott egy picivel többet értek. Mondom picivel. 

Bayer Antal: Műsorváltozás ​a papírmoziban (Az új magyar képregény első évtizedei)

Érdekesség: a legjobbnak ítélt hatvan, magyar képregény bemutatása

bayer_musorvaltozas_a_papirmoziban.jpg

Papírmozi = képregény. Képregények: képekben elbeszélt történetek. Amiknek, mármint a képekben elbeszélt történeteknek szintén van története. S minél több képben elbeszélt történet van, annál szerteágazóbb ez a történet. 

Magyarországon a képekben elbeszélt történeteknek kezdetben és folytatásában meglehetősen egyszerű volt a története. A két „ősatya” Gugi Sándor és Cs. Horváth Tibor (de főleg az előbbi) kitalálta, hogy amerikai mintára irodalmi klasszikusokat képregényesíteni. Az talán átmegy s kőmerev kommunista kultúrpolitikán. Átment.

Cs. Horváth gyakorlatilag lenyúlta a magyar képregények forgatókönyv-írását. A rajzolók köre sem volt túl széles: Korcsmáros Pál, Zórád Ernő, Sebők Imre, majd később Fazekas Attila és Sarlós Endre. Elvétve pedig: Dargay Attila, Sajdik Ferenc  és Hegedűs István

Aztán a rendszerváltással fordult a kocka. 

Ekkor következett be a műsorváltozás. S ez nagyon érdekes, izgalmas része a magyar képregény történetének. 

Nem csupán azért, mert a nagyok szép lassan megöregedtek, megbetegedtek, meghaltak, hanem azért is, mert a piac és a kulturális környezet alaposan megváltozott. Ami egyrészt felszabadulást jelentett az addigi korlátok alól, másfelől sokkal nehezebb körülményeket a képregények kiadásához. 

A rendszerváltás előtt néhány sajtóorgánumban jelentek csak meg képregények. Illetve a nyolcvanas években elvétve önálló kiadványként is. De az önálló kiadványok többsége a nagy klasszikusok már megjelent képsorozatainak az újraközlése volt. 

A rendszerváltás kinyitotta a lehetőségeket, de egyben be is zárta az addig jól-rosszul működő rendszert. Még a magyar képregények közlésében úttörő szerepet vállaló Füles című rejtvényújság is többnyire újraközléseket alkalmazott. 

A fordulat 2005 környékén következett be. 

A MAGYAR KÉPREGÉNY TÖRTÉNETÉNEK ÚJ DOYENJEI:

egyértelműen Kertész Sándor és Bayer Antal. Mindketten több könyvet írtak a képregényekről. Nem csak azok magyar történetéről, hanem kitekintve is kis hazánkból. Kertész Sándor könyvei sokkal inkább koncentrálnak a műfaj magyar történetére és vaskosabbak is. 

Kettejük munkája elég jó rálátást biztosít a műfaj egészére, bár kétségtelen, hogy a képregény akkora fává nőtt, annyi ágboggal, hogy azt áttekinteni mára gyakorlatilag lehetetlen. A múltkor elmentem egy netes rendelésért az egyik új képregény boltba. Csak felületesen és célirányosan nézegettem meg dolgokat, a bolt sem túl méretes, az eladótér nagyjából egy lakótelepi nagy szobányi, de így is több mint egy órát töltöttem ott. S mondom, felületes voltam és célirányos. 

Jelen szerzőnkről el kell mondani, hogy nem csupán elméleti ember: igen sokat tett a műfaj honi megerősödéséért: fordít, lapokat szerkeszt, műhelyek felett apostolkodott.

bayer_musorvaltozas_a_papirmoziban_ba3.jpg

Bayer Antal ezeket a könyveknek adott életet képregény-történet témában (a vastagon szedett link a blogomra, a többi a könyvek Molyos adatlapjára mutat. 

A „MŰSORVÁLTOZÁS” SZERKEZETE

A szinte füzetnyi, alig kilencvenhat oldalas kötetecske két részre tagolódik.

Az ELSŐ RÉSZ felvázolja, amit én a bevezetőben pedzegettem: mi is a műsorváltozás története és lényege, okai és következményei. Tudod, a politikai, gazdasági és generációváltás miatt bekövetkezett változásokról van szó. A magyar képregény elanyátlanodásáról, majd magára találásáról, megerősödéséről. Ez az első rész A magyar képregény megújulása címet kapta. 

A kilencvenhat oldalból huszonöt jut ennek összefoglalására. Vagyis egyáltalán nem veszünk el a részletekben... 

Mindazonáltal ha szirupsűrűségben is, de rálátást kapunk, micsuda is történült a honnan hovában, hogyan halt meg a magyar képregény, hogy aztán valamelyest más formában újjászülessen, illetve, hogy ezáltal aztán a régiek is a reneszánszukat élhessék. 

A MÁSODIK RÉSZ alcíme: 60 fontos képregény Mármint a magyar művészek alkotásainak hatvan fontos képregénye. S egy újabb mármint: a 2005 után született, új képregényekről van szó. 

Ugyan utálom a felsorolásokat, de ezúttal kivételt teszek. Már csak azért is, mert sokkal jobban átlátom általa a saját olvasási szokásaimat is (a sárgával kiemelt cellában levőket olvastam). Meg azért is, mert elég érdekes a lista. Ez nem kritika. Lássuk tehát! 

bayer_musorvaltozas_a_papirmoziban_01.jpg+ A Rejtő-Kocsmáros sorozat

Bayer Antal tehát ezt a hatvan magyar alkotást emelte ki a képregény-óceánból. Aminek én csak a töredékét olvastam. 

Néha csak kapkodom a fejemet, amikor a könyvtárban bele-belenézek ebbe-abba. Mert nem értem, mit akart vele az alkotó. Vannak olyanok is, amelyeknek már rajzait sem tudom értelmezni. Ezeket el sem hoztam magammal. 

A fiam is rajzol egy képregényt. Olyan alkotós lett a csemete. Rendre mutogatja, mire jutott. A sztorit még a középiskolában kezdte el. A történet főszereplői a saját osztálytársai, de egy felnőtt, kelet-nyugat konfliktusban elhelyezve. 

Nagyon nehezen kaptam el a fonalat, és nagyon nehezen veszem fel újra, amikor az új és új részeket mutogatja. De mert a kezdetek óta eltelt úgy tizenöt év, a rajzok egyre jobbak és jobbak. Ami csak azért baj, mert persze egyáltalán nem baj, de az elejét már újra kellene rajzolni, hogy ne legyen stílus és tudásbeli eltérés a végéhez képest. 

De a legutóbbi rajzait nézegetve feltűnt a tempóérzéke, a lendülete, a különböző nézőpontok alkalmazása, s mindezeken keresztül a fergeteges, sajátos humor. Csak kezdeni kellene ezzel a munkával valamit! 

 

NA, ÉS MI A HELYZET A MAGYAR KÉPREGÉNY-VILÁGBAN?

Gazdag. Színes. Egyre több az új alkotó, az új alkotás. Miközben piaca nem nagyon van a magyar képregénynek. Ez, az új magyar képregényekről szóló könyvecske is száz példányban jelent meg.

Nagyobb döbi, hogy a tegnapelőtt a könyvtárból kivett Sváb József füzet is ugyanennyiben. Sváb O. Henry novelláit dolgozta fel, és a Fülesben megjelent történeteket gyűjtötte egybe. Zseniális lett minden szempontból. No, az is száz példányban jelent meg. Száz példányban egy tízmilliós országban. :-(

Viszont el kell mondanom, hogy míg egyfelől egy csomó képregényt belelapozva otthagytam a könyvtárban érdeklődés hiánya miatt, addig az elolvasottaktól sem voltam csuda lelkes. Szégyen, nem szégyen. (A keresőmezőbe írd be a sárgított címeket, és láss csudát!) 

Soha nem a rajzokkal volt bajom. De tényleg nem. Amiket elhoztam, azoknak a rajzait mindig nagyon szerettem. Azokét is, amik nincsenek rajta Bayer best of hungarian comics-listáján (pl. Puskás, Jégvirág a pokolban, Seuso mozaik, stb.). Általában a történetekkel és a dramaturgiával voltam, lettem elégedetlen. Két alkotást evégett emelek ki a többi közül. Ez a kettő ahogy volt, úgy tetszett az egész. Az egyik A nagy Csé. A másik, pár lépéssel lemaradva, a Puskás-képregény. 

Vagy nagyon finnyás vagyok, vagy másról van szó. Vagy mindkettőről. Talán az, hogy még a nemzetközi szinten is ismert és elismert, tavaly sajnos elhunyt, fantasztikus rajzoló, Futaki Attila sem talált magának igazán jó forgatókönyvet, az mond valamit. 

De ezt már én mondom, nem Bayer Antal. Ő csak bemutatja a magyar képregény-művészek legújabb trendjeit. Nyilván nem törekszik teljességre. S egyébként még ebben a rövid bemutatásban sem hurráoptimista, a rövid bemutatásokban kritizál is, ha úgy érzi, minden érdem mellett szükséges. 

Egyszóval nem kályha-kiadvány ez a kilencvenhat oldal, de tájékozódásnak, viszonyulási pontnak kiváló. Nem nyom agyon az információmennyiségével, viszont olvasmányos, könnyen feldolgozható,

 

Nero Blanco Comix, Budapest, 2023, 96 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155524752

7/10

Ne már! Most kezdődött el a másfél hét szabi, és máris eltelt belőle hat és fél nap... Csüggesztő. 

*

Tegnap tettem egy Könyvmegálló-kört: Pók utca, Duna-part, Heltai tér, Csobánka tér, Mátyás király útja, majd haza, Kaszásra. Volt eredmény. Kellett magamnak nemet mondanom, de egyre rutinosabban teszem ezt. Sőt még egy dupla bringástáskányi könyvet le is vittem. Viszont cserébe Szerelmetesfelségtársamnak is leltem egy kétkötetes anatómia atlaszt. Magamnak meg két cseh krimit, egy sci-fit és egy Amado kötetet, amiről azt hittem, meg van, de sehol sem leltem. 

*

Olvasok és írok. 

Heltai Jenő: A Vénusz-lakók

Van benne sok szex! Meg szex is van benne. Perverz: vénusziak és földiek, egybe'!

heltai_a_venusz-lakok.jpg

HELTAI JENŐ NEVE, ahogyan azt már nem egy alkalommal leírtam a műveivel kapcsolatban, számomra összefonódott Zórád Ernő nevével. Mert VII. Emmanuel, Family Hotel és A 111-esHa az emlékezetem nem csal, ezek miatt kaptam rá Zórád stílusára.

Az első kettő irodalmi eredetijének ráadásul volt egy olyan kiadása, amit Zórád illusztrált. 

S ha még mindig Heltai, és miért ne lenne az, ha egyszer az ő könyvéről van szó, akkor Az ezerkettedik éjszakaVerses dráma. S rögtön mellette A néma leventeS persze, ha az, akkor meg  Antal Imre és Pécsi Ildikó.

De semmiképpen sem sci-fi és még inkább nem szex szex hátán. Arról nem beszélve, hogy 1906-ból! Aztán tessék, itt meg ez van egymás hegyén-hátán, egy rakáson. Mondhatnók kicsi rakás nagyot kíván! Az alcím lehetne: Vénusz-dombi mesék

De nem kell rémüldözni, túlgondolni, nagy váradalmakat támasztani: A Vénusz-lakók nem tocsog és cseppet sem szókimondó. Csak meglepő. És szerencsére meglehetősen rövid: száz oldal sincsen: kilencvennégy, de csak azért annyi, meg kicsi és hosszúkás a belső szövegtükör. 

Heltai Jenőhöz mindig közel állt a humor. Igaz, szinte minden művében volt valami gunyorosság, keserédesség. Még akkor is, ha komédiát írt. Úgy írt, ahogy kinézett: az embernek mosolyogni támad kedve, ha Heltaira néz, de közben érzi, hogy a mosoly mögötti ember nagy tragédiákkal bír. (Egyszer párhuzamot vontam Heltai fizimiskája és a sajátom között. Ha csupasz lenne az arcom és nem szőrös, lennének komoly párhuzamok. Csak a cukorgyógyszerem miatt sokat fogytam.) 

heltai_a_venusz-lakok_hj.jpg

Végső soron fogalmam sincsen, mi célból, milyen indíttatásból született meg ez A Vénusz-lakók?

*

VALAHOGY ÚGY KÉPZELEM, hogy Heltai ült a cimboráival egy kedélyes belpesti sörözőben, és a sokadik korsó után valaki felvetette neki, hogy milyen témáról lenne képtelen bármit is írni. Mire Heltai komótosan elővette a pipáját, a dohányos zacskóját, és előkészített egy pöfékelést. Csak miután gomolygott körülöttük az illatos pipafüst, akkor válaszolt nagyon szerényen:
– Hát, olyan bizony nincsen! Bármiről tudok írni!
– Bármiről? – nevetett fel gúnyosan a cimbi. 
– Bármiről! – bólintott Heltai és nagyot kortyolt a testes cserszegijéből. 
– Bármiről? Na, írjál akkor a testiségről! S ne csak egy pár legyen benne, hanem egyszerre többen is! 
Heltai meghökkent, pipafüstbe burkolózott, majd amikor felsejlett belőle ismét, akkor felnevetett: 
– Hát, persze! Nincsen is szebb mint az asszonyok teste! 
– Hé, te mikor csaltad meg utoljára a saját,különbejáratú testedet?
– Dehogy csaltam meg! De attól még nincsen szebb dolog a világon, mint az asszonyok!
De a cimbi szeme felcsillan a maga pohara felett. 
– S akkor itt nincsen vége: legyenek a történetben Vénuszról jött emberek is!
– Ez még mindig smafu! – legyintett Heltai. 
De a cimbora elemében van, még mindig nem ért a listája végére.
– S akarjanak ők is a földi emberekkel micsinálni! 
Heltai felhorkant: 
– S mindez történjen mondjuk a Duna vize alatt, nem? 
A cimbora elégedetten az asztalra csapott: 
– Úgy ám! S ha már Duna, meg víz, akkor kapjon benne szerepet egy búvárharang is! 

heltai_a_venusz-lakok_04.jpg

Az összes grafika a könyvből való: Molnár István az alkotójuk

Heltai odaintette a pincért, majd a cimbora felé intett: 
– Ma már csak kávét vagy teát kaphat inni! Hozzon mindjárt két feketét, de nekem mellé még egy cserszegit is. Szódával. 
A pincér vigyorgott, térült-fordult, és letette az asztalra Heltai rendelését. 
A cimbora kavargatta a cukrot és tejszínt a feketében, majd Heltaira nézett, és kajánul megkérdezte: 
– És mikorra lesz készen? 
– Micsoda? – hökkent meg Heltai.
– Hát a több asszonyos, micsinálós, Vénusz-lakós, vízalatti történet? 
Heltai döbbenten nézett rá.
– Arról nem volt szó, hogy megírom, csak arról, hogy meg tudom-e írni!
– Tehát nem tudod! 
– De! Miért ne tudnám? 
– Akkor mikorra lesz készen? MI más lehetne a bizonyíték?
Heltai dühösen legyezett a karjaival:
– Mikorra, mikorra? Hát jövő hét ilyenkor már olvashatod! Na, elégedett vagy? 
Azzal dúlva-fúlva felpattant. Máris írni támadt kedve. 

*

Hát valahogy így tudom elgondolni. Máshogy nem nagyon lehetett. Mert az egész kilencvennégy oldalból, meg a minőségéből (mínusz képek) ez következik. 

Az van, hogy a műnek nem annyira nevezhető írásjáték tartalma egy az egyben ott van a fülszövegben. 

Egykedvűen telnek a napok a csillagvizsgálóban: az igazgató fiatal felesége rendre megcsalja idős és bárgyú férjét, az ifjú csillagászok legnagyobb örömére. Ám egy napon feldúlják ezt az unalmas, de békés idillt a Vénusz-lakók. Túszul ejtik a díszes társaságot, s bizonyos „jelekből” arra lehet gondolni, hogy az emberiséggel szexuálisan szeretnék felvenni a kapcsolatot. Legnagyobb csalódásukra a túszok sokkal inkább egymás iránt érdeklődnek.

Öt sor. Jól látod. S tényleg minden benne van, Az öt sor lényege a testiség. Az igazgató felesége összefekszik azzal, aki csak arra jár és egy csak egy kicsit is kedves és kemény vele (érted, kemény!), s aztán a Vénusz-lakók sem akarnak mást, csak azt.

És semmi más nem derül ki. 

*

Az viszont mindenképpen, a miértek és hogyanok válaszhiánya ellenére el kell ismernem, hogy Heltai stílusbravúrja elképesztő: egy másodpercig sem tűnt fel, hogy ezt a sci-fit a század, mármint a huszadik legelején írta a szerző. A szöveg és az ötlet ha nem is teljesen mai, de legalább a nyolcvanas évekből származik. a Monty Python, Boris Vian, Kurt Vonnegut neve jutott gondolkodás nélkül az eszembe a stílusáról. Meg egy kicsit Bohumil Hrabal. De ő, könnyen lehet, csak Sörgyári capriccio lenyűgöző, megható kémény-jelenete miatt. Aminek úgy egyébként viszont semmi köze nincsen a jelen történethez. Kizárólag a csőszerűség. Ami egyébként emitt a csillagvizsgáló óriási teleszkópja. (Amibe az előkelő urak belenéznek, és mit látnak, na vajon mit? A csőbe szorult hölgy férje azonnal, alulnézetből is megismeri a látványt. Mondjuk én is megismerném Szerelmetesfeleségtársamat. De itt elhallgatok. Pedig lenne mondanivalóm. Itt lenne csak igazán!)

heltai_a_venusz-lakok_05.jpg

 *

Hofi Géza egyszer azt találta mondani, hogy amikor az orvos felírta neki a gyógyszereit, nem mondta meg,mire írja fel. Mire ő karba font kézzel, dacosan így replikázott: 
– Jó, de én meg nem mondom meg, hogy mire szedem! 

Valahogy így működik ez a könyv is. Az elején még felajánl néhány értelmezési lehetőséget, mi mindennek a paródiája (elsősorban a fontoskodó tudományé és a politikáé, másodsorban az álszent erkölcsé), de aztán sima kalandregénnyé züllik. Annak viszont annyira nem megfelelő. Marad tehát az én verzióm: semmi különöset nem érdemes rajta/benne keresni, mert csak egy borozás fogadásának a túltolt végterméke. 

Ha nálunk lebocsátanak egy búvárharangot, az leér a tenger fenekére, de tovább nem mehet, mert ott vége mindennek. A Vénuszon másként áll a dolog. Ha ott lebocsátanak egy búvárharangot, az sohasem éri el a tenger fenekét, mert azon a vízgömbön a tengernek nincs feneke. Ellenben a harang egyre mélyebbre süllyed, mindaddig, amíg a másik oldalon napfényre kerül. És most már a dolog roppant egyszerű. Ahelyett, hogy fölhúznák – tovább eresztik. És ha a kötél elengedő hosszú, a harang leér a Földre…(22-23.)

*

A gellérthegyi obszervatórium igazgatója dr. Bütsüd Kajetán volt. Köztünk marad ugyebár, de ez az ember annyit sem értett a csillagászathoz, mint én. Pedig én csak elég keveset értek hozzá. Mindazonáltal öt nevezték ki igazgatónak és nem engem, mert Kristóffy belügyminiszternek valamikor húsz év előtt, mikor a kormány még nem állt olyan erősen, mint ma, fontos politikai szolgálatokat tett.0
Dr. Bütsüd Kajetán e szomorú időkben a kormány szolgálatában vesztette el a fél szemét és a bal lábát. Minek szépítsem a dolgot: dr. Bütsüd akkor főispán volt, a fene a pofájába. Ezért lett az obszervatórium igazgatója harminchatezer korona évi fizetéssel és semmi tudománnyal. (11.)

*

Volt hat Brixton-féle teleszkópunk, amelyeken már oly közelről láttuk a Holdat, hogy az egyszerűen undorító volt. Sohasem hittem volna, hogy ennek a nyájas égitestnek, amely szelíd pásztorként legelteti a csillagok ezüstös nyáját, olyan rücskös a pofája. (5.)

heltai_a_venusz-lakok_03.jpg

*

S azért, na, a végén, hogy a maga mindennapi betevőjét a Vénusz-lakóknál elérő, megkapó anyabáróné annyira elégedett azzal, amit a vénuszkák nyújtanak neki, hogy úgy dönt, a mennyei örömökért el is hagyja a Földet. Erre mondják, hogy fajtalan? A vénusziakkal való kufirc vajon melyik ágaboga az LMBTQ-nak? Vagyis a báróné döntésével Heltai messze-messze megelőzte a saját korát. Előre a szebb jövőért, kedves állatbarátok! 

Szex. Na, jó, élcelkedés, kajánság, mosoly, sandaság nélkül, pár szót róla! Pár szót, mondom, miközben erről szól az élet. Mondj valamit, bármit, ami fontosabb ennél! Oké, az egészség! De ezen kívül?

Csak az mondja, hogy túlértékelt, a helyéről kimozdított dolog, akinek nincsen rendben, vagy akinek abszolút működik. Az elsők a saját, zsigerfacsaró hiányukat leplezik, a másodikak meg nem is tudják, milyen jó nekik a többiekkel ellentétben. 

Idéztem már a megboldogult, tiszteletre méltó Szigeti Jenőt, egykori lelkészemet. 

A szex a házassághoz kevés. A váláshoz bőven elég. 

De egy lépéssel tovább is mehetünk: a helyzet az, ha a testiség rendben van egy házasságában, kapcsolatban, akkor nagyjából minden rendben van. Ahogy Ofi barátom mondta: egy kapcsolat hőfokát simán megmutatja az intimszféra működésének mikéntje. Vagy működésképtelensége. 

Én világéletemben imádtam a női testet. Mint olyat. Van egy ideám, egy nekem tetsző optimum, de ha egy látvány, egy alak, egy forma megfog, simán el tudok szakadni az ideámtól. S nem nagyon tudok szebbet elképzelni a női testnél, ha szép. Na, jó: egy tájat talán. De bármikor felcserélem a női testtel. 

Azt is szeretem, ha kontaktban vagyok a női testtel, a legigazibb, amikor kölcsönös a kontakt. 

heltai_a_venusz-lakok_06.jpg

De mert a női test szentség, nem árucikk, még inkább nem ócska bazáriság, az önmagáért való ábrázolását soha nem kedveltem. Még a pornót is jobbára csak úgy, ha volt benne legalább szikrája az érzelemnek. Mert na, igen, a testiség űzhető érzelmek nélkül is, persze, csak éppen a érzelmek nélkül a lényege vész ki belőle. Volt néhány egyéjszakás kalandom, de azt sem bánnám, ha nem lett volna, mert majdnem olyan, mintha nem lett volna. 

Szerelemmel, és ez nem lózung, a testiség szentség. Azért nem lózung, mert még a Biblia is ezt mondja róla. Olvasd csak el az Énekek énekét! Meg fogsz lepődni! S a menyasszony a bibliai szimbolikában az egyházat jelképezi, a vőlegény pedig Jézus Krisztus. Ezt add össze! 

Ám a helyzet a következő: Heltainek ebben a könyvében nem leltem nyomát a szexualitás nyakra-főre alkalmazásának. Hacsak nem a cimbivel való beszélgetés, a cimbi kekeckedése inspirálta a nyakra-főrét még a vénusziakkal is. 

heltai_a_venusz-lakok_02.jpg

Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1998, 94 oldal · ISBN: 9634230180

4/10

Hat napja itthon vagyok, és mintha csak tegnap óta lenne. Szerelmetesfelségtársam dolgozik, én meg csak henyélek. Tegnap könyvtárban jártam: valahogy úgy vártam, hogy mehessek, mint egy kisgyerek a születésnapját. Hoztam is haza rengeteg mindent. Ilyenkor nézek szembe a ténnyel, mennyire függő vagyok. S hogy mennyire nincsen semmi, ami specifikusan érdekelne: ahogy elmegyek a polcok előtt, gyakorlatilag bármelyikről tudnék olyat leemelni, ami érdekelne. Miközben itthon van a tengernyi olvasatlanság. Bár így, hogy három polcot átvittünk Csemete volt szobájába, már nem tűnik annyira zsúfoltnak az immár nappali. 

Tegnap újrahúztam Szerelmetesfeleségtársam laptopját. Úgy zúgott (és még mindig), hogy csuda. Mondom, koszos, poros, kap új proci-zsírmatricát... Szétszedtem, összeraktam, kapott, de még mindig ugyanúgy zúg. Mindjárt elszáll. S mert nem az agy melegedése lassított borzasztóvá, újra is húztam rajta mindent. Hiába ssd, el voltam vele jó darabig, pedig még csak nem is túl komplikált az újratelepítése. Nem is tudom, mivel ment el az idő... S még drivert kell rajta frissítgetnem, meg egy komplett mentést összehozni. Az itthoni hálózat láthatóságáról nem is beszélek: még nem jöttem rá, miért látják/nem látják egymást a gépek. SzFT gépe a renitens: látszani akar, látni nem. Miközben a másik két gép simán kommunikál egymással. Ráadásul nem jöttem rá, Win10 alatt hogyan a fenébe kell hálózaton levő eszközre keresni. Miközben már a Win10 is kint van a divatból. 

 

Téti István: Időtlen rend

Nem filozófia, nem eszmetörténet, hanem fantasy. Párhuzamos világos. Világos?

teti_istvan_idotlen_rend.jpg

Na, ha már alig valamire, de arra emlékszem, ezzel a könyvvel hol találkoztam első alkalommal: a moly.hu dobta fel a hirdetését.

A borítója fogott meg. Mi más? Hirdetést nem szoktam olvasni. Bár nem ez a borító volt ott látható, hanem az új kiadásé. (Én azokat a borítókat pakolom a blogbejegyzésekbe, amely kiadásokét olvastam.) 

Azért fogott meg a borító, mert olyasmit ígért, mint aSofie világa vagy A Címszereplő. Az első regényes filozófiatörténet, a második fogalmam sincsen, micsoda, mármint azon kívül, hogy regény, de csuda jó! Szóval az Időtlen rend ilyesmit ígért. Vagyis nem ígért ilyesmit, ilyesmit mindössze én láttam bele. 

Ez a kötet a bizonyítéka annak is, hogy vannak könyvek, amik már azzal megnyernek maguknak, ahogyan kinéznek. Hiába, az esztétika! De nem így van-e ez a nőkkel is, barátom? S aztán hányszor kiderül, hogy az esztétika hajjaj, de fontos, ám korántsem minden. Már nem is tudom, a nőkről vagy a könyvekről beszélek. Mert van itt külső kinézet, szemgyönyör, szimatolás, illat, kézbe vétel, elmerülés... (Soha nem gondoltam, hogy egy könyv puszta megjelenése is buja képzeteket kelthet, függetlenül a tartalmától, megfelelően elvonatkoztatott asszociációkkal. :-D

Na, ugye! Ahogyan azt is csak később néztem meg, mi mindent írt még Téti úr. Hát, 2018 óta nem tétlenkedett: tizenhét, azaz 17 könyve jelent meg. 

teti_istvan_idotlen_rend_ti_konyvek.jpgSzemmel látható, hogy Téti úr eddig gyermek - és ifjúsági könyveket írt. Eleddig ez az első felnőtteknek szóló könyve. Mármint ez, az Időtlen rend. Egyébként vállalkozóból lett íróvá, és az írás mellett önvédelmi sportol. Nem akármit: eskrimázik. Vagy hogy kell mondani... De már nem vállalkozó. 

teti_istvan_idotlen_rend_ti.jpg

TIPOGRÁFIA, TE DRÁGA, AVAGY AZ ELSŐ BENYOMÁSOK MEG A MÁSODIKOK 

Az Időtlen rend, rendben van, hogy hatszázhatvannégy oldal, de nagyon féltégla könyv. De nagyon. Szerencsére kemény fedeles, masszívan kötött könyv: eszébe sincsen széthullani. Mert aki olvasni kezdi, az nagy eséllyel cipeli magával mindenfelé. 

Nem értek a papírtípusokhoz, ahogy az áraikkal se vagyok tisztában, de ezt a könyvet simán el tudnám képzelni ha nem is bibliofil, de valami sokkal vékonyabb papíron is. Csak hogy nyávogjak már valamin. Vagy hogy a fáradt kezem ne nyávogjon olvasás közben. 

Ha már így belejöttem: az elején belelapozva nagyon furcsa v tipográfiai elgondolás, hogy van egy színes előzéklap, de nincsen utána szennycímlap. Illetve nem egyértelmű, hogy van-e, mert ugye a szennycímlapon nincsen kiadó megjelölés, csak a belső címlapon. Nos, itt kiadó megjelölés nincsen (tehát ez a szennycímlap), de a túloldalt máris a kolofon van (vagyis ez mégis a belső címlap). 

Prológus viszont szembántón az oldalpár bal felén kezdődik. Ahogyan aztán az első két fejezet is. A folytatólagosság miatt mondjuk csak az első baloldali kezdés zavaró.

Bár a fejezeteknek konkrét címei vannak, nem csupán számokkal jelölte őket a szerző, tartalomjegyzék mégsem került a könyvbe. 

A külcsínt illetőn több kritikai észrevételem nincsen: klassz a betűtípus, illik a tartalomhoz, jó a betűméret megválasztása is. Csak néha csúszik be egy.két fattyú- vagy árvasor ide-oda, de fátylat rá, ez annyira már nem zavaró. Szóval semmi kritikán alulit nem tartalmaz a kötés vagy a tördelés. 

S mindvégig az első kiadásról beszéltem. Lehet, a másodikban ezeket a hibákat már helyretették. 

teti_istvan_idotlen_rend_08b.jpg

MŰFAJI BEHATÁROLÁS, AMI EGYBEN FIGYELEMFELHÍVÁS IS

A kötet kinézete keltette következtetéseim majdnem stimmeltek. Legalábbis ha a fülszövegre gondolok. Amire egyébként csak úgy száz oldal elolvasása után pillantottam rá. 

Az ​Időtlen rend lenyűgöző tanmese az emberi képességekről és korlátokról, a döntés hatalmáról, valamint a társadalmi rendszerekben rejlő kihasználatlan lehetőségekről. Filozófia keveredik a kalanddal, dráma a romantikával, fikció a valósággal ebben a monumentális eposzban. 

Az Időtlen rend fantasy. Vagy valami ilyesmi. De lehet filozófiai kalandregény is. Ami képtelen szóösszetétel mindkét része egyformán lényeges, hangsúlyos és igaz. Nagyjából.

A magam részéről jobban szeretném az utóbbinak tudni, mert a fantasyt nem szeretem, és ez a regény tetszett, s mert a filozófiai kalandregény sokkal intelligensebben hangzik. 

– Mit olvasol? 
– Fantasyt. 
– Ja, csak kard, vér, sárkány, orkok, törpék, boszorkányok... 
Lefittyedt ajakkal. Ugye, milyen semmitmondóan sablonos? 

– Mit olvasol? 
– Filozófiai kalandregényt!
– Azta'! A kettő Egyszerre? Nagyon unalmas? 
– Ne viccelj! Párhuzamos világok, identitás-keresés, valóságértelmezés, harc, küzdelem, halál, üldözés, menekülés... Hogy' lenne már unalmas? S közben még a technikai, információs mindennapjaink elembertelenedett világának éles kritikája is! Meg képzelj el egy középkori világot, ahol metró jár, meg motorbiciklik vannak! 

Ugye, mennyire más? Ugye, mekkora a különbség? 

teti_istvan_idotlen_rend_02.jpg

Azt állítottam, ez egy filozófiai kalandregény. Filozófiai fantasy-kalandregény. De nincsen benne semmi lila filozofálgatás. Csak egy kis, de tényleg kicsi kvantumfizika, egy kis pszichológia, egy kis ismeretelmélet. De nagyon pihe-puhán a cselekménybe csomagolva. Az elején. Hogy aztán a végére sajnos nagyon mássá váljon.... :-(

NEVEK HÁBORÚJA

Nem mondom, hogy mindig képben voltam . A cselekmény nem hozott zavarba, csak a ki-kicsodával és a ki a kinek kijével volt bajom. 

Például az egyik első jelenetben megjelenik három figura, akik a mindvégig a főhős körül sertepertélnek. Oké, rendben, utólag visszalapozva tudatosítottam, hogy a regény történetében fontos és befolyásos szerepet játszó családok sarjai, de a folyamatos olvasás közben még nem tudtam, hogy ezek a családok később hűdelényegesek lesznek. Így át is siklottam a bemutatkozáskor említett neveken. Hogy aztán a a kétszázsokadik oldalon, egy össznépi társadalmi dzsembori leírásánál meghökkenve konstatáljam, hogy nicsak, ezek azok? Tényleg ennyire főcsaládok csemetéi? Akkor lapoztam vissza az első jelenethez, hogy tényleg ugyanazokról van-e szó. 

Nem kevés szereplővel zsonglőrködik a szerző. Olyan kis Trónok harcás szereposztás-mennyiséget képzelj el. Az író kivívta a tiszteletemet, hogy simán vágta, a ki kicsodát. Én nagyon sokszor töprengtem, hogy ki is az, akiről olvasok? Egy névjegyzék simán ráfért volna a cselekmény értelmezés-segítésére a likas memóriájú/figyelmetlen olvasók miatt. Sajnos, nincsen ilyen. (Még mindig az első kiadásról beszélek.) Ezért figyelni vagy lapozni kell. Ha e-bookban olvasom a sztorit, alaposan meg lettem volna lőve. 

 

Ráadásul az a benyomásom támadt, hogy több hasonló hangzású névvel akadtak szereplők. Most csak azért sem keresgélem meg ezeket a neveket, vedd úgy, hogy egy felületes, slendrián, lusta, mezei olvasó netán megalapozatlan véleményét olvasod. De van egy olyan blikkem, hogy a legtöbben így olvasunk. S mivel ezt fogalmam sincsen, mire alapozom, minden bizonnyal csak önmagamból kiindulva mondom. 

teti_istvan_idotlen_rend_05b.jpg

KÖZHELY: A KEVESEBB TÖBB. AVAGY SZEREPLŐK ÉS KÖRÜLMÉNYEK

Mondom, rengeteg a szereplő. Gondolom, a világ leírásának, felépítésének az érdekében. A részletesség miatt. Meg annak bizonyítására, hogy a Nagy Bűvész, az író mindent a kezében tart. Amit nem vonok kétségbe. Csak nem feltétlenül nyűgöz és még nem feltétlenebbül köt le.  

Valahol a négyszázadik oldalnál kezdtem fáradni, ott ahol a szexrabszolgának eladott kislány történetét fejtegeti a Nagy Bűvész. Egyrészt nem nagyon érdekelt a tragédia. Másrészt, bár nem tudtam, milyen szerepe lesz a főháremhölggyé válni akaró kislánynak, de teljesen feleslegesnek véltem a nagggyon részletes leírást. 

És na, igen, a részletes leírás. Annyi van belőle, mint ridegen tartott, falusi kutyában a bolha. Téti István rendkívül alaposan képzelte el az általa alkotott világot. S az alapos elképzelését nem tartotta meg magának, a könyvét olvasó élvhajhászoknak meg is kell ismerkednie az alaposságával. 

teti_istvan_idotlen_rend_04.jpg

S szóval, itt lehet elveszni a részletekben. Mert a tengernyi, részben indokolatlanul becitált szereplő és a becitált szereplők általi terek cizellált bemutatása egy idő után fárasztóvá válik. Talán az, hogy Táti bizalmatlan az olvasóival szemben: nem hiszi, hogy van fantáziájuk, ezért aprólékosan bemutatja a palota vízköpőinek a művészi kidolgozását, meg hasonlókat, olyan szereplők bevonása után, akiket harminc oldal múlva már el is felejtünk. Hogy amikor néhány másodpercig ismét felbukkannak törhessük a fejünket, hogy hol is láttuk utoljára, és a fenét is csinált ez a szereplő.

FÜSTBE MENŐ IDENTITÁSOS, DÖNTÉSES, FILOZOFIKUS MONDANIVALÓ

Volt, akadt, lett egy nagyobb bajom is. A regény elején asszondtam, ide nekem a párhuzamos világos, identitásos, döntéses filozofikus fantasyt! Amiből aztán lett politikai kavargásos, bányakoncessziós, gazdasági spekulációs, sivatagi gyakoglásos, víznélkülis, deszomjasak vagyunk unalom.

Azon kaptam magam, hogy az izgalom, tudod, a a párhuzamos világos, identitásos, döntéses filozofikus tartalom kezd foszlani, mint a napmelegtől illanó ködfátyol. S marad a szereplők hosszú vándorolgatása, meg újabb és újabb szereplők bevonása. 

Mondjuk azt jó tempóval kapta el Téti úr, az eseménytelen turistautat mikor kell végre megszakítani valami kis akcióval, hogy ne csüccsenjen végleg iszapba, amit olvasunk. 

De a négyszázadik oldal környékén elpárolgott a reményem, hogy az a vonal, szál, mondanivaló marad a fókuszban, ami miatt érdekelni kezdett az egész féltéglányi alkotás. 

teti_istvan_idotlen_rend_09b.jpg

Hazugság lenne azt állítanom, hogy nem tér vissza a misztika. S ezzel el is szóltam magamat. A misztika szóval. Mert a párhuzamos világos, identitásos, döntéses filozofikus mondanivaló eltolódik „a keleti filozófia, a védikus írások és az óegyiptomi, magas szintű spirituális technikák” felé (ahogyan a szerző az utószóban mondja). 

De ez utóbbi három soha nem foglalkoztatott annyira, mint az előző három. Ráadásul az ötszázadik oldaltól, egyre jobban és jobban csillapodó érdeklődés hiányában már nagyon felületesen olvastam. 

Azzal az információval már a törzsszövegen belül sem tudtam mit kezdeni, hogy a főszereplő felmenői magyarok voltak. Meg azzal sem, amit a szerző az utószóban ehhez hozzátesz: a párhuzamos világ birodalmában a vezető réteg neveit kizárólag régi,pso magyar nevekből válogatta ki Táti úr. Maximum kicsit átírta őket, hogy ne fessen annyira magyarosan (Hümér - Humer). 

Félreértés ne essék: semmi bajom az ilyesfajta magyar-bevonással! Sőt, mi több, mi az hogy, nagyon is kedvemre való. Csakhogy itt nincsen jelentősége. Vagy ha van is, nem derül ki, hogy micsoda. Sőt, ez által még zavarosabb a kép. Mert oké, a mi világunkból származó főszereplőnek a felmenői magyarok. Oké, a párhuzamos világ birodalmának a vezető rétegének is van köze a magyarsághoz (na, de ott, a párhuzamos világban? :-O ), de ebben a kötetben nem derül ki, hogy micsuda is. A cselekmény jócskán kérdéses, motiválatlan, illetve valahogy nem annyira a belső összefüggésekből fakadóan motivált függővége előrevetíti, hogy lesz még itt kalamajka, meg szellemi magyarázat, kérem szépen! 

A kérdés már csak az, jómagam kíváncsi leszek-e rá? 

teti_istvan_idotlen_rend_03.jpg

SZERKEZET

Igen, ha nem, akkor a regény szerkezete miatt nem. Valahogy nem a központi konfliktus körül kavarognak az események. Van ez birodalom. Ahol a létminimum alanyi jogon jár mindenkinek, ahol béke, rend és nyugalom van. De ahol mégis vannak elégedetlenek. Akik, ahogy az utolsó lapokon kiderül, nem csupán létminimumot, hanem kötelező bérminimumot is akarnának az elégedetlenkedők, meg napi,maximum nyolc órás munkaidőt, évi húsz nap kötelező szabadságot, a gyerekek képességek szerinti támogatását, a vezetésben kinek kinek a képességei és a születési társadalmi rangja szerinti részt vételét, a nőknek a férfiakéval egyenlő jogait, szólás- és véleményszabadságot, stb., stb.

Ezeket olvasva nem tudtam, ásítsak vagy idegenkedjek. Még szerencse, hogy túl voltam a kritikus négyszázadik oldalon, és leginkább már csak legyintettem. 

Szóval szerkezet. A négyszázadik oldalnál fáradtam abba is bele, hogy keresgéljem, mi is a konfliktus. Mert az, hogy a mi világunkból való főszereplő keresgéli az avilági identitását, hogy mi lesz ott belőle, ha nagy lesz. Ezt valahogy nem sikerült elkapnia a szerzőnek. Csordogált előre ezer szereplővel, a vízköpők csuda részletes leírásával a cselekmény, csak éppen olvasóként lövésem sem volt, miért is kellene izgulnom azokért, akikért izgulnom illene. S hogy mi is lenne az a feloldás, aminek a végén örülnék. Amikor még az sem jutott el a tudatomig, igazából mi a konfliktus? 

Egy részemről nem hízelgő összehasonlítás: nekem így olyanná lett ez a kötet, mint R. R. Martin trónos harcának az addig csodált, imádott három részének a negyedik kötete, a Varjak lakomája

Az addigi lendület megtört, a mondanivaló elveszett, a konfliktus ellebegett. A remekül megírt pillanatnyi jelentek maradtak, jöttek-mentek a szereplők, úgy éreztem magamat, mintha a délutáni csúcsban a Blahán ácsorogva próbálnám felfogni a tömeg összes arcát. Olyannyira semmitmondóvá lett, hogy a Sárkányok táncát már meg sem akartam venni. Aztán mégis megvettem, el is olvastam, de megtört a lendület. Martiné is, mert nem fejezte be a sorozatot, csak a filmet, az meg... Ne is beszéljünk róla!

Amikor elköltözött, a fiamnak ajándékoztam a teljes sorozatot. Tudtam, többet a kezembe nem veszem úgysem. 

Összefogom a szálakat! A regény piszok jól indul. A cselekménye érdekes, a felvetett kérdések szellemi ínycsiklandozók. Aztán a szerző nekifog felépíteni a világot: ennek bevezetése a hightech középkorral, a feudális kapitalista jóléttel teljesen remek. Aztán az egész elmerül a részletekben és az elképesztő szereplőmennyiség gerjesztette, túlbonyolított, unalomgerjesztő, érdektelenségig vitt követhetetlenségébe. Hogy aztán a legvégére még a felvetett pszichológiai, fizikai kérdések is ásítozós spiritualitásba torkolljanak, a folytatás fenyegető rémével együtt. 

Nagyon kár ezért a regényért! 

teti_istvan_idotlen_rend_07.jpg

Ezt már tényleg csak zárójelben. Elsősorban azért, mert a könyv bármelyik megjelenésekor a Magyar Péter-féle messiás-jelenség még sehol sem volt. Másodsorban azért, mert igazából jelentősége se nincsen. 

De volt valami nem is annyira finom áthallása a végtörténetnek, amikor a Nagyúr rendszerét megy buktatni a viszonylag nem túl nagy tömeg. Nem élhetetlen a Nagyúr rendszere, csak éppen belterjes. Kivételező. A felső rétegnek kedvező. 

S akkor jön egy Messiás, akiről addig alig tudott valaki. Mármint arról, hogy Messiás. Csak arról, hogy a vezető kaszt legtetejéhez tartozott. Vagyis belülről kiválva megy Nagyúr-buktatni. 

Meg aztán a Nagyúr a birodalmat fenyegető irgalmatlan veszélynek látja a bevándorlást, ezért kidobálja a határon túlra, ahonnan jött az összes migránst. Szívhez szóló jelenetben ecsetelve, mekkora fájdalmat okoz a kitelepítetteknek az eljárás: egy húsz éve a birodalomban élő házaspáros lesz a példa. (Igaz, a kérdésre, hogy a birodalom érdekében ölné gondolkodás nélkül a sajátjait, ha úgy adódik, a húsz éve itt élő migráns csomagolni kezd. 

Kölnben meg a nem sajátjai általi tömegbe hajt kamionnal... 

Szóval a pillanatnyi politikai helyzettel parallel áthallásról végképp nem Téti tehet. De érdekes, hogy úgy esett, hogy megesett. 

Kimberly Works, Budapest, 2022, 664 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786158172370

5/10

2024 húsvétja. Már nyílnak völgyben a kerti világok, már levelet hoz a könnyező pálma a tévé mellett, napról napra jobban és mindjobban kitárulkozva. 

Nem azért mondom, de a jelen könyv borítójának a jobb szélén feltűnik egy pont ilyen pálma. Keressek összefüggéseket, vagy a kényelmességemet ismerve, inkább maradjak félülfekve a kanapén, és higgyek abban, hogy a pálmák itt-ott mindössze a véletlen fintora felém, nem a téridő kontinuum figyelemfelhívó grimasza felém. 

*

Hallgas Sleeping Pandora-t! Nagyjából bármelyik lemezüket. Nagyon kellemes, instrumentális muzsika, valahol a a fogyasztható pszichedelikus muzsika és a progrock határvonalán. Odafigyelve sem ürül ki, de háttérzenének sem idegesítő.. Szóval hallgass Sleeping Pandora-t! Ha van is bérmi jelentősége (nincsen, mert eddig bármit tettem be tőlük, tetszett) én éppen ezt hallgatom. 

*

Tegnap megtettük a szokásos Duna-kanyar körünket, Szobtól Verőcéig, Nagymaroson hekk, Duna-parti csicsika, útközben telek végéről árult házi almás rétes. 

Soha nem fogom megérteni: tizenhét éve szeretem őt, Szerelmetesfelségtársamat, és még mindig nem untam meg vele lenni. De egyáltalán nem. Tegnap is csuda jól éreztem magam, pedig semmi különös nem történt, vonatoztunk, eszegettünk, iszogattunk, tekertünk, fotóztunk, mindezt kényelmesen, ráérősen, úgy, hogy fél hét felé már itthon is voltunk, készülődhettünk a vacsihoz.

*

Viszont bizonytalan vagyok még benne, csak kétségem támadt tegnap este, de azt hiszem, a pénteken csinált, sűrű bablevesünk nagy eséllyel megbuggyant. Az ördög vigye el! Elvitte.

Szabó Tibor Benjámin: EPIC – 2. Elmék ​labirintusában

A B Team második kalandjában majdnem minden ugyanaz, de a vallás más

szabo_tibor_benjamin_epic_2.jpg

Az EPIC első részével kapcsolatban több voltam mint lelkes. Annyira egyben volt minden, hogy az csuda, olyan nincsen is, és tanítani kellene. Az ötlet, a kidolgozás, a stílus, az izgalom, a rejtély... Nem is sorolom, olvasd el magad, mennyire voltam lelkes! S mert a linken leírtam, miről is van szó, most nem is szószátyárkodom, meg önismételgetek. 

A lényeg, hogy különleges képességű, de nem Fantasztikus Négyes típusú különlegességű gyerekeknek létrehoznak egy iskolát. A képességeik mindennapi képességek nem mindennapi mértékben. A suli kemény, de nem kegyetlen. A srácok mindennapi körülmények közül érkező kortársak. 

Sci-fi, meg akció, meg ősmagyarság, meg világmegmentés, éppen kellő arányokban turmixolva, remekül megírva. De csuda remekül! Az egyik legszórakoztatóbb könyv volt, amit olvastam. Na, ezt írtam le, fejtegettem az első rész értékelésében. 

Ez úgy egy éve volt. S bár tudtam, hogy van folytatás, valahogy mégse rohantam érte a könyvtárba, mégse rendeltem meg a polcomra, csak lehúztam a netről e-book formában. S aztán meg is feledkeztem róla. Talán azért, mert második rész, és előítéletes vagyok a második részekkel kapcsolatban. 

TÖBB BAJ IS VAN A MÁSODIK RÉSZEKKEL

Leginkább az, hogy nem hatnak, mert nem hathatnak az első részek újdonság varázsával. Ami az első részben meglepő, meghökkentő, varázslatos, elképesztő, új nézőpontú, ábrázolásmódú volt, az a második részben már ismerősként köszön vissza. Meghökkentés, meglepetés, az újdonság ereje nélkül. Láttunk, halottunk, tapasztaltunk már hasonlót, hiszen túl vagyunk az első részen. 

Vagyis vannak már elvárások, de ezeknek megfelelni tulajdonképpen lehetetlen. 

szabo_tibor_benjamin_epic_1_az_elso_kuldetes.jpg

Ugyanis ha a második rész hozza az első színvonalát, és annak eszközeivel él, akkor kétségtelenül önismétlő. A módszer, a keretek, minden ugyanaz, csak más a konfliktus és a cselekmény. De mert minden ugyanaz, már nem annyira izgalmas, nem annyira humoros, nem annyira elképesztő, minden nem annyira, mint az első részben. Ez nem hiba, hanem nagyjából megugorhatatlan feladat. 

Még rosszabb a helyzet, ha a második rész nem eleve része a koncepciónak, nem alapból tervezett, hanem csak  az első rész sikere szülte. S nem a feszítő, kirobbanni készülő alkotói mondanivaló. De bármelyik folytatási indítékról van is szó, a váz már úgyis áll, a keretek, szabályok megvannak, csak új tartalmat kell beletölteni. De még az új tartalom sablonja is készen áll, csak jól kell megválasztani,mi kerül bele. 

*

A helyzet nem jobb( sőt!), akkor sem, ha a második rész elszakad az első sablonjatiól, stílusától, alakjaitól, humorától, világától. Mert akkor meg könnyen lehet, hogy éppen azt hagyja maga mögött ami miatt sikerré vált az első rész. 

*

Vagyis leginkább az a kérdés tehető fel: miért is születik a második rész? A siker puszta megismétlésének a vágya ritkán szül második sikert, bár az első siker lendülete, kétségtelen, még viheti a második részt is egy darabig. 

A második rész leginkább akkor tud az elsőhöz felnőni, ha az alkotónak további mondanivalója is van. 

Ha csupán megtöltendő, a sorozatra jellemző kliséi vannak, akkor van baj. Vagy ha nem is baj, de fanyalgás, szájhúzás, ásítás vagy felháborodás, ökölbe szorított kéz, morgolódás, hogy marha nagy átvágás volt. 

*

Namost: a kérdés, hogy az EPIC 2., az Elmék ​labirintusában melyik fajta második részbe tartozik? 

AZ ELSŐBE

Ehhez kétség nem fér. Mert voltaképpen minden marad a régiben, a történet is onnan folytatóik, illetve onnan veszi kezdetét, ahol az első befejeződött. Gyerekek, suli, különleges képességek, világuralmi tervek, miegymás. 

Valamelyest változtatott, mert változtatni szükségszerű tartalommal. Ezúttal is egy szellemi tanítás elfajzott ága lesz az ellenség. Csak minden sokkal brutálisabb, s valahogy minden sokkal... hm... mi erre a jó szó.... spontánabb, talán. 

Az alapszitu, hogy a srácok közül az egyiket elrabolják. Az autista fiút, akit mindenki szeret. (Csóválom már itt is a fejemet, majd mondom, miért.) Egy szívvel szavazzák meg, hogy nyomás és iszkiri, az autistát meg kell menteni. És megmentik. 

A megmentés közben derül ki, hogy egy valójában is létező, a Waldorf iskolákhoz köthető szellem irányzat, az antropozófia elfajzottsága akar csuda nagyot lépni. Ezúttal nem a magyarság ősi múltja van terítéken, hanem az ősi Közel-Kelet manicheizmusa, a Nagy Sötét Erő adott időközönkénti megtestesülése van terítéken. Az elrablás is ezzel kapcsolatos. 

szabo_tibor_benjamin_epic_2_03.jpg

Rudolf Steiner, az antropozófia atyja és abszolút prófétája

Pörgés van, akció van, fordulatok vannak, az olvasást abbahagyni nem lehet, de közben van fanyalgás, fejcsóválás, meghökkenés, kétségbe vonás. 

FOGYÓ LENDÜLET

Mi a baj, mik a bajok? Talán az a két kötet között eltelt évek. Van egy mesesorozatom, Zsomborról a kertészről, aki tud beszélgetni a növényekkel és az állatokkal. Tizenvalahány Zsombor-történetet írtam eddig. Az első tízet szinte egy lendületből. A maradékokat meg hellyel-közzel, akkor-akkor. S a későbbi történetek írásakor nagyon nehezen tudtam felvenni az első ciklus történeteinek a stílusát. (Megelőlegezve magamnak, hogy van stílusa az írásaimnak.) Csa-csak sikerült, de újra kellett olvasnom önmagamat, hogy vissza tudjak illeszkedni az egykori lelkiállapotba, és a Zsombor-történetekbe. S nem vagyok benne bizonyos,hogy teljesen sikerült. 

A stílussal az EPIC 2. esetében nincsen baj. Kicsit trágárabb, vastagon brutálisabb, de nagyjából ugyanaz mint az első rész stílusa. Az indítékokkal van az igazi baj. Több esetben. 

*

Kezdve ott, hogy az alapprobléma már cöccögős. Megpróbálom összefoglalni. A legegyszerűbb a könyv szavaival. Lehet, hogy ez erőteljesen spoileres, de enélkül nem érted meg az alapkonfliktust. A lényeg, hogy a gonosz x évente megtestesül a Földön, és vannak, akik ezt tudják és bármilyen eszközzel meg akarják akadályozni. A gonosz neve: Ahrimán. 

– Ahrimán, hierarchikus szellemi lény. A világ megrontója.Rudolf Steiner többször utalást tesz rá, hogy mindhárom hierarchikus szellemi lény csak egyetlenegyszer testesül meg az emberiség fejlődése  során. Lucifer a Krisztus előtti harmadik évezred elején inkarnálódott Kínában. Majd az éteri napisten,
vagyis Krisztus lényét hordozta Jézus az úgynevezett golgotai misztériumban Palesztina területén. És a Krisztus utáni harmadik évezred elején eljön, testet talál magának a nyugati világban a manipulatív gonosz, Ahrimán is.
Röfi megint hallgatott kicsit.
– Ezt írják. Mármint ezt maguk az antropozófusok írják, egy weboldalról olvastam. Várjatok,  megnézzük, mit mondanak erről a nem bolondok.
Most csak egy pillanatra volt csendben Röfi.
– Hübazmeg! – szólt komolyan azután.
– Na, mi van, mondjad már! – kiáltott rá János.
Röfi megint olvasni kezdett.
– Ahrimán. Pusztító szellem, a gonosz istene, a rossz princípiuma a különböző perzsa vallási hagyományokban, többek között a manicheizmusban és a zoorasztrikus kánonban. Eredeti 
nevén Angra Mainju, közép-perzsa változatú megnevezése szerint Ahrimán. A harag, a kapzsiság és a hazugságok megtestesítője. Romboló erő, ami elpusztítani igyekszik mindazt, amit a jóság szelleme, vagyis eredeti nevén Ahura Mazda felépített a világban.

szabo_tibor_benjamin_epic_2_01b.jpg

Hiszem, ha akarom, és akarom hinni, de valahogy mégsem vagyok meggyőzve. Akkor sem, ha valóban irdatlan marhaságokat tudunk elhinni, mi emberek. Legyen szó bármiről, vallás, tudomány, pszichológia, politika, filozófia (ajjaj!), bármi és akármi. 

Gondolkodtam, hogy a sötétség, a gonosznak, Ahrimán megtestesülésének a megakadályozása vajon tényleg gyilkolásra késztethet-e? 

Aztán eszembe jutott hogy a vérvalóban egy könyv miatt fatvát mondtak ki Salman Rushdie-ra is, meg tömegbe hajtottak kamionnal, meg francia papot fejeztek le a temploma oltára előtt... Szóval ölni bármiért lehet, csak kellően elborult elme szükséges hozzá. De valahogy mégse voltam meggyőzve. Akkor sem, ha később kap némi logikai megokolást a brutalitás. Még akkor is csóváltam a fejemet. Mintha a brutalitásnak kellene bármiféle logikai megerősítés... Na, hiszen! Szóval, ha akarom, lehet ölni a sötétség megtestesülése miatt. Hiszen csak megfelelően a végletekig kell vinni a dolgokat, és ölni bármiért lehet. Oké, ezt beláttam. 

De meggyőzve valahogy mégsem voltam. 

szabo_tibor_benjamin_epic_2_02.jpg

*

A brutalitást. A könyvben levő első gyilkosság képe, ha nem is égett bele a retinámba (ó, mennyire utálom ezt a szóösszetételt; de akkor miért használom?), de valahogy egyfajta jelképe maradt ennek a könyvnek. Egy katonát lőnek le, akivel a B Team előzőleg kapcsolatba került. Nem mondom el, hogyan, milyen végeredménnyel. 

De azt elmondom, hogy két jelenet megdöbbentett. Az egyik, amikor a barátjuk után nyomozó srácok valahol a nyóckerben egy menő rapperttől kérhetnek bármit, és ők az alvilág két hírhedt verőlegényét kérik, akikről legalább az egyikük tudta, mi minden van a hátuk mögött. Az, ami előttük. Hölgyeim és uraim: a Kránics fivérek! 

Sádi ekkor látta meg, hogy Ogre ott áll a légiós mögött. Mást nem látott, csak azt, hogy Ogre erősen tart valamit a kezében. Sádi lehunyta a szemét. Véletlenül se akarta nemhogy megpillantani, de tudni sem, hogy Ogre mit rakott a kétméteres deszantos hátába. Tizenöt centi pengehosszúságúnál  nagyobb volt, annyi bizonyos.

Tehát a verőlegények teszik is, ami miatt a srácok kérték őket.

Ez is zavaró, de még zavaróbb a B Team  viszonyulása a Kránicsokhoz. Amikor a skacok keze közé kerül egy rosszfiú fickó, akkor zajlik le az alábbi párbeszéd. 

Ogre [az alvilági, kegyetlen verőlegény] akkor meglökte a mellette ülő kalapos vállát.
– Vele mi legyen? – kérdezte.
Jánosnak [ő meg a B Team nyugodt, bölcs, visszafogott vezetője] eszébe jutott, amit Sádi mondott neki Segel gerjedelméről [tinilány molesztálása]. A fogoly szemébe nézett, miközben válaszolt Ogrénak.
– Legalább egy hétig ne tudjon beszélni – mondta. – Megvárjuk magukat az autóknál.

szabo_tibor_benjamin_epic_2_05.jpg

 * 

Amennyire szövetidegen volt a brutalitás megjelenése.a könyvben, majd B Teamnek az erőszakhoz való álszemérmes viszonya, annyira indokolatlanok voltak némely motivációk. Leginkább és legfőképpen a Team egyik tagjának a kiakadása és lepattanás a többiektől. Majd annak a megvillantása, hogy teljesen szembe fordult a Teammel. 

Hátrahőköltem, és azon tűnődtem, vajon miről maradtam le, hol vesztettem fonalat. A Lelépő Tag felindulása jogos, kap valahol, valakitől egy marha nagy pofont, ami fáj neki. Mindenhogyan. A pofont nem Team-tagtól kapja. De a gyűlölettel határos  dühét a Team-tagokra zúdítja. Üvölti, hogy utálja mindegyiküket, Zuzu, a Team egyetlen lánytagja meg „hülye picsa”. 

Nem vagyok álszent. Nem dicsőség, de használok trágár szavakat, szoktam káromkodni. Indokolt esetben filmben és könyvben sem zavar a trágárság. Ebben az esetben meg azért de, mert csak kísérlet történik az indoklására. De a kísérlet annyira erőtlen, annyira erőltetett, hogy az egész jelenet valótlanná, erőltetetté válik. Nem azért, mert a Lelépő Tag logikátlan. Az ember többnyire logikátlan. Akarva, akaratlanul az érzelmei vezérlik, és az érzelmek nem feltétlenül, és jobbára nem logikusak. De azért mégis van egyfajta felépítés a megjelenésükben, az általuk kiváltott reakciókban. 

S ez a három dolog, az Ahrimán-indok, a brutalitás és hozzá való viszony, majd a Lelépő Tag jelenete elutasító fejcsóválásra késztetett. 

*

Arról nem beszélve, hogy az első rész végső nagy csatája olyan fenomenálisan sikerült, hogy azt elég nehéz überelni. Hát, nem is sikerült. A befejezés ebben a kötetben olyan kis lapos lett. Úgy csuktam be a könyvet, ahogyan Szerelmetesfeleségtársam szokta konstatálni, ha nem kiemelkedően rossz egy film, hanem csak olyan elmegy-kategória: 
– Jó, ezt is láttuk... Együnk valami finomat? Csoki? 

szabo_tibor_benjamin_epic_2_04.jpg

MINDENT ÖSSZEVETVE

azt mondom, túl magas volt a mérce. Az első rész annyira remekül sikerült, hogy a második résznek esélye sem volt mellette. Különben is mondtam, miért képtelenség jól sikerülnie a második részeknek. Na, az EPIC 2 állatorvosi ló. Nem szakadt el az első rész bevált kliséitől, de amiben mégis újított, az pedig idegen test lett a szervezetében. 

Viszont mert SzTB jól ír, ír annyira jól, hogy az olvasója ne akarjon elszakadni a szövegtől, ha nem is fogja meg a fő konfliktus, mégis tudni akarja, mifene lesz a befejezés, akkor is, ha már tudja, hogy annyira nem lesz érdekes, amennyire várja... De végső soron a könyv letehetetlen. ÉS ezáltal a végén még nagyobb a hiányérzet... Ördögi kör. 

Nem tudom, lesz-e valaha harmadik rész. De az első rész tetszési indexe mindenképpen a kezembe fogja adni. Pedig nem szeretem a sorozatokat, az x-edik rókabőr nyúzást. És mégis... 

 

Menő Könyvek, Budapest, 2022, 272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635841219

5/10

2024 nagypéntekje. Ezen a napon feszítettek meg Jézust. Hogy harmadnapon feltámadjon. Mennyire nem jó ez a kifejezés, hogy harmadnapon... Nem egy nap harmadán támadt fel, hanem a harmadik napon. Aztán a megfeszítésből, feltámadásból, megváltásból mára lett hímes tojás, meg tavaszjelkép, szaporodó nyuszika. Sonka, torma, főtt tojás. (Nálunk bableves lesz, két sonkánk is van hozzá.) 

Miképpen vész ki egy ünnep eredeti tartalma, hogy a talmi, csiricsáré győzzön, és a leglényeg elsikkadjon. 

*

Hosszú volt ez a rövid hét is. Valahogy egyre fáradtabb vagyok. Pedig még a hatvan is odébb van. És még minimum nyolc év munka, de inkább még több. Csüggesztő... 

*

A hét történése megint az unokám volt. Semmi különös, csak az egész lénye. A szépsége. Az együttműködése. Az önállósága. A mosolya. Csak a tartózkodásával nem nagyon tudok mit kezdeni. Minden egyes alkalommal meg kell győznöm arról, hogy a nagyapja vagyok, szeretem őt, nem kell tartania tőlem, elengedheti magát. Iparkodom ezt elfogadni, mert mást úgy sem tudok tenni. S reménykedem, hogy egyszer majd talán...

Most minden Varga Judittal és Magyar Péterrel van tele. Szerelmetesfeleségtársammal nem vagyunk azonos platormon. Főleg, mert nekem nincsen platformom. Úgy különben Varga Judit szimpatikus nekem, Magyar Péter meg nem. De ez nem azt jelenti, hogy itt vagy ott van az igazság. Az egészet áthatja a politika, tehát senkinek sem hiszek, mert látni vélem mindkét oldal hátterét. És semmire sem vezető cirkusznak látom, ami most zajlik. Úgy minden oldalról. 

Most néztem meg egy ATV-s Schiffer András interjút. Schiffer azt fogalmazta meg a vége felé, hogy marha kevés, ha a hatalomra kerülés indoka az, hogy valaki, bárki, akárki leváltsa Orbánt és bandáját, mert lop. Mert a leváltás után ott a kérdés: most akkor hogyan tovább? 

És ezt kérdezem én is. Oké, a Fidesz, ha csak félig olyan, amilyen, akkor menjen. De ki legyen utána? Lengyelország példája mutatja, mi lesz egy balos váltás után. Különösen Ukrajnával kapcsolatban... Ahhoz képest a gyökeres családpolitikai változások, LMBTQ-dörgölőzések smafu.

A fenének politizálok, amikor nem szoktam...? 

Szigeti Kovács Viktor: A ​táltos – 1. A táltos

Nem mese ez gyermek! Hanem mesés fantasyba oltott mitológia

szigeti_kovacs_a_taltos.jpg

A MAGYARSÁG ŐSTÖRTÉNETE jóval a rendszerváltás után kezdett viszonylag mélyebben érdekelni. De tényleg jóval: vagy tíz évvel. És tényleg csak viszonylag mélyebben.

Addig valószínűleg az aktív kereszténységem szemlélete is emelt bennem falakat. Ráadásul az egyik első könyv, ami ebben a témában a kezembe került, Badiny-Jós Jézus király, a pártus herceg című munkája volt. Dupla falba ütközött a keresztény énbennem. Jézus személyének a megkérdőjelezése eleve óvatossá tett, de az érvelés légbőlkapottsága sem volt meggyőző. 

Addig nagyjából csak a Komjáthy-féle, csodás Mondák könyve került a kezembe. Meg azok a mondák, amik a csodaszarvassal kezdődnek és a hunokkal folytatódnak. 

De volt jó néhány év, amikor aztán mégis rávetődtem a magyarság kérdésére. Sokkal előrébb nem jutottam. A kapaszkodókat, a viszonyítási pontokat nem találtam. Ahogy anno Badinynál sem. Vagy mert nincsenek, vagy mert valóban tudatos pusztítás miatt semmivé lettek. de van legalább egy polcnyi, ezzel foglalkozó irodalmam. 

Az ősmagyar hit szépirodalmi feldolgozásai valahogy kimaradtak az életemből. Az azóta sajnos elhunyt, hevenyészett személyes kapcsolat alapján is szimpatikus író, Böszörményi Gyula Gergő-regényei kivételek voltak. Bár a lelkesedésem kötetről kötetre csökkent, a spin off-tleégazásokat, nem is tudom, mennyi van, már könyvtárból sem vettem ki. Az eredeti sorozat regényei máig itt vannak a polcaim egyikén. 

Volt még valami táltosos olvasmányélményem? Gondolkodom... Ja, igen, Pap Ildikó Táltosok című regénye. Nagyon lelkes nem voltam, bár sárba nem tapostam. Teljesen.

Na, és akkor valahol, valamikor belefutottam ebbe a regénybe. Mondába. Ősemlékezet feldolgozásba. Mesébe.

Könyvbe. 

A táltos szép könyv. Mindenféle szempontból, és minden giccsesség nélkül. Szép már a borítója is a maga egyszerűségében és szimbolikájában. Ágak, fészek, Nap, Hold, csillagok. 

De szép a mondanivalója is. Nem túl összetett, de nagyon szép: élni, élni hagyni, segíteni, tavaszt és nyarat csinálni mások életében, vállalni a sorsunkat: ezek a fő feladatai az embernek. 

SZIGETI-KOVÁCS TIBOR (a továbbiakban SzKT)

1978-ban született Győrben. A Szegedi Tudományegyetemen 2003-ban végzett magyar-komparatisztika szakos bölcsészként. Kortárs magyar irodalommal kapcsolatos publikációi többek között az Árgusban, a Bárkában, a Műhelyben, a Forrásban és Magyar Narancsban jelentek meg. 

Első regénye az Először volt az Erdő 2015-ben látott napvilágot a Ciceró Könyvstúdió gondozásában. További két ifjúsági regényét, a Lúna gyermekeit és A táltost szintén itt gondozták. Az Ég madarai című bestiáriumát a Corvina Kiadó adta ki.

Jelenleg (2020) A cinkotai rém című új regényén, valamint Newton almája című novelláskötetén dolgozik. 

szigeti_kovacs_a_taltos_szkv_fb.jpg

S most kicsit bajban is vagyok. Mert úgy érzem, mindent elmondtam a könyvről. Miközben még semmit sem mondtam, csak annyit, hogy magyarság, meg annyit, hogy szép. 

Na, szedjem össze magamat!

*

Táltos születik. Még abban az időben, amikor itt voltak a beszélő sárkányok, démonfiak, meg boszorkányok, állt a Tetejetlen Világfa, tündérek jöttek-mentek, de legalább egy bizonyosan. Szóval a táltos mesés, varázslatos időkben született. 

Az alapszitu az, hogy a táltos arra született, hogy megmentse a világot, az embereket a húsz éve tartó téltől. Nem, nem klímakatasztrófa következett be, semmi Holnapután! A tél azért jött és maradt, mert az Öregisten valahová eltűnt, senki sem leli. (Ne is gondolj Nietzsche lelógó bajuszára és egy graffiti által pompásan megcáfolt, híres kijelentésére [Nietzsche halott – mondja Isten)! De a kereszténység Istenével is csak rokon az Öregisten. (Jó, Sütő András, meg a Kalandozások Ihajcsuhajdiában című remeke az eszedbe juthat.)

szigeti_kovacs_a_taltos_01.jpg

S mert az Öregisten eltűnt, így egy boszorkány, kapva kap az alkalmon, és lenyúlja, télbe megdermeszti a világot. 

A táltosnak be kell avatódni, mielőtt győzhet. Hát persze, hogy be! A boszorkány persze meg nem akarja, hogy beavatódjon, mert tudja, hogy az végzetes az ő számára, élet az embernek, napfény a földnek: vagyis bukás.

Sikerül-e megtáltosodni a megszületett gyereknek: ez a konfliktus és erről szól a cselekmény is. 

szigeti_kovacs_a_taltos_03.jpg

*

Viszont nem mondák irodalmi feldolgozásáról van szó. Parafrázisról sem. Szigeti-Kovács Tibor autentikus, saját világot teremt. Mert teljesen mai magyarul meséli el az eredeti mondák és mesék kliséit felhasználót magánmondáját, de úgy, hogy minden eleme, az egész szerkezete ismerősnek tűnik az olvasó számára. 

Úgy, hogy a végeredmény teljes egyben van, homogén, élvezetes, izgalmas. S/de mert mese, a végeredmény sem lehet kétséges. Szépirodalmi. Egyértelműen. Szépen. 

*

Egyetlen pontom volt elakadásom az olvasottak miatt. A szereplők ábrázolásával. Nem az összessel. S ez volt a zökkenet oka. Mert vannak szereplők, akik árnyaltak. Ilyen például a fiatal táltos segítője, az előző kivégzett táltos barátja. Összetett figura, egyéni motivációkkal, jellemvonásokkal. Amiképpen hasonló az egyik démonfi is, akit a táltos meggyógyít,aki példája lesz a jó tett helyébe-elvnek. S legfőképpen ilyen a boszorkány és a fődémon sárkány-gyermeke, aki utálja az anyja tetteit, az általa teremtett egész világot. Ez egy teljesen új nézőpont a mondákban is, a mesékben is. De SzKT olyan magától értetődőn teremtette meg a sárkány nézőpontját, motivációit, viszonyulásait, hogy egy másodpercig sem éreztem, hogy bármiféle ló... izé, sárkányláb kilógna emiatt. 

Szóval minden szereplő egyéniség, a puritánul gyönyörű, mai magyarban elmesélt, mégis valami különleges, csodás módon mégis meseszövegben. Mert bizony ez nagyon fontos jellemzője SzKV regényének. Meséjének. Meseregényének. Monda parafrázisának. 

Könyvének. 

Ám itt jön egy kis fekete leves. Mindenki egyéniség. ,(„Igen, mi mind egyéniségek vagyunk!”) Csak éppen a főszereplő, a táltos nem az. Az ő alakja valahogy sematikus. Túlságosan mesei. Jellem nélküli, személyiséghiányos, egysíkú. Ő csak a táltos, csodás képességekkel, bár sebezhetőn, akiért (vagy csak az emberi világért, amit meg akar védeni?) aggódunk, izgulunk, de konkrétan nem tudjuk, milyen is ez a táltos, mint ember. Csak azt tudjuk, hogy ő hatalmas táltos. Pont. Szerettem volna szeretni, de nem sikerült. Emiatt. Ahogyan a többi, fenti szereplőt meg simán sikerült. A sárkányt és a táltos öreg segítőjét például nagyon. De az Öregisten a nyúlfarknyi deus es machina szerepében is egyéniség volt. 

szigeti_kovacs_a_taltos_06.jpg

*

Nem tudom, menyire marad meg bennem hosszú távon A táltos. Szerintem a történet nemigen, csak a hangulat, SzKV remek stílusturmixa, -egyéniesítése. Meg a teljesen egyedi sárkány.

Meg az, amit többen megemlítettek a könyvvel kapcsolatban, hogy a rokonsága nem csupán a Gergő-történetekhez kapcsolódik, hanem C. S. Lewis Narniá-jához is (tél, főgonosz néni, Isten-keresés). De SzKV forradalmi konzervativizmusa az, hogy nem a mából indul ki és kacsingat egy-két másik szüzsé felé, miképpen Böszörményi, Lewis és Rowling (meg másik százezer), hanem az, hogy marad a történet eredeti idő- és valóságsíkján, még a nyelvi kereketek is csak visszafogottan, diszkréten feszegeti, s mindezt úgy, hogy sem archaizálni, sem turbómagyarkodni nincsen szándékában. Szóval a nyelvezet egyszerű szépsége (miért jut eszembe még erről is SzFT? Nem, nem az egyszerű szóról, hanem a szó-összetételről!)

Vajon milyen lesz a második kötet? Mert a második kötetek nem szoktak sikerülni... 

szigeti_kovacs_a_taltos_07.jpg

Ciceró, Budapest, 2019, 232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634321064

7/10

Nem volt tudatos választás, de miközben írtam ezt a bejegyzést, a Sula Bassana „Kosmonauts” című lemeze zsongott a fülembe. Dorombbal kezdődik. Olyan kis elektronikus révülés. Miközben a könyvben egy fia révüléses jelenet sincsen. De nekem mégis illik hozzá. 

Csak négynapos ez a hét, de úgy érzem, már az első két nap ledolgoztam az öt napot. Nem volt megszakadás, túlóra sem, csak olyan kis sűrű, kiszámíthatatlan, spontán volt a munka. Ugráltam egyik kocsiból a másikba, a harmadikba, majd vissza, vittem magammal a cuccaimat, és csak egyszer felejtettem el a papírjaimat is magammal vinni, amikor a nagyfőnök autóját hoztam vissza a külső-belső mosásból.

Rájöttem, hogy a jobban szeretem a kiszámítható dolgokat. Legalábbis a munkában. Az intimitásban nem. :-) 

De ismét megerősítem: csuda jó kollégáim vannak, és azért egészen más úgy dolgozni, hogy tudom, számíthatok rájuk. 

*

A lányom tegnap átküldött egy fotót az unokámról. A két éves és két hetvenhat napos Lili éppen az anyja telefonját nézi rajta. Azt már csak Szami üzenetéből tudtam meg, hogy mit néz és hallgat rajta. Hónapokkal ezelőtt Szerelmetesfeleségtársam talált egy nagy alakú képes könyvet az egyik könyvmegállóban. Mozartról szól. Minden oldalon van egy gomb, ami Mozart zenéjén keresztül mutatja be a különböző hangszereket. Lili sokszor előveszi a könyvet, és rendre visszatér arra az oldalra, ami a klarinétot mutatja be. A könyv szerint Mozart D-moll klarinétversenye szól ott. Szami tegnap este gondolt egyet, és elalvás előtt betette Lilinek az egészet. Egy statikus képpel. Lili a maga két év, hetvenhat napjával figyelmesen végighallgatta a majd' kilencperces darabot, ami nem pattogós, s bár csodaszép, de egyáltalán nem fülbemászó. 

Művész lesz ez a gyerek, akárki meglássa! 

*

A francia miniszterelnök katonákat küldene Ukrajnába. Erre Putyin meg atomot a gallokra. Kezd mindenki megőrülni. SzFT tegnap mutatott egy videót, a Nostredamus után talán leghíresebb jós jóslatairól. Alois Irlmaier-nek hívják. Hát, mit mondjak. Hátborzongató volt az egész. Nem, nem értettem mindent, de a lényeg, hogy lesz világháború, többen pusztulnak majd el mint az első kettőben, rövid ideig fog tartani, de aki túléli, utána születik, arra jó világ vár. 

Gyerekeim! Kicsi unokám! 

Még ha posztkeresztény állapotomban, a kereszténységem maradéka miatt sem hiszek a jósokban/nak. 

Nathan Never – 1. Alfa különleges ügynök – Maximum Bonelli

A működő mesterséges intelligencia hajnalán szinte kötelező olvasmány

nathan_never_1_alfa.jpg

 Írta:  Antonio Serra   –  Rajzolta:  Claudio Castellini 

A tavalyi év végén jelent meg a C.S.A. Comics gondozásában a Nathan Never című képregény-sorozat első száma. Ez után a kiadvány után négy évvel. Tény, hogy ezen nem volt számozás, csak a moly.hu- nyerte el az egyes számot. A Maximum Bonelli sorozatban jelentette meg a GooBo Kiadó. A sorozat egyfajta levegőben függő bemutatása volt a Sergio Bonelli Editore, olasz kiadó főhőseinek. Anélkül, hogy a kiadó legnagyobb ászai magyar piacot láttak volna benne. S anélkül, hogy bármi információt odabiggyesztettek volna a gulyás és a csikós népének. 

A tavalyi kiadvány, amiről írtam már, ennél sokkal alaposabb és körültekintőbb volt, a kötet elején bemutatják a sorozat születését, a főhősét, a történetek körülményeit, Nathan fő segítőit, barátait, a legcsúfabb ellenségeit. Szóval sok mindent. Az a kötet kedvet csinált ehhez. Amit szerencsére kéz alatt elég gyorsan megleltem, és a volt tulajdonosa szupergyorsan, szuper szépen csomagolva napokon belül el is juttatott hozzám. 

Gyorsan kibontottam, mert tudni akartam, nem futottam-e lyukra vele. Csak reménykedni tudtam, hogy a története nem egyezik meg a tavalyi év végén megjelent két történet valamelyikével. Én úgy saccoltam, nem. De a két kiadvány borítórajza egy és ugyanaz. 

Nem egyeznek a történetek, semelyik semelyikkel. S a borítórajz ehhez a sztorihoz kötődik. 

Amit az előző értékelésben írtam, azt nem írom le újból. Ha kíváncsi vagy rá, bizony oda kell klattyintanod. Bebebe! De én mondom, érdemes megtenned, remek egy értékelés lett amaz! Csak ne felejts el visszajönni! 

[...]

Megnézted? Elolvastad? Akkor ha nem is mindent, de sok mindent tudsz a sorozat történetének a hátteréről, főhőséről, tehát így szombat hajnalban én nem fogok bele az egy héttel ezelőtti magam önismétlésébe. Az összefoglalása az volt amannak az értékelésnek, hogy a Bonelli a Nathan Neverrel tartotta magát a saját receptjéhez: sci-fi klisék, szüzsék összefűzésével egy minden porcikájában ismerős, mégis új történetet teremtett. 

Ez a füzet a teremtés első pillanatából, 1991-ből származik. 

TUD TÉVEDNI AZ MESTERSÉGES INTELLIGENCIA! DE BELÁTJA...

Megkérdeztem a böngészőm MI-ját, MaxAI.me-t, mi volt az első Nathan Never képregény eredeti, olasz címe? Az MI ezt válaszolta: 

–  Az első Nathan Never képregény olasz címe "Nathan Never - Agente Alfa", amelyet Antonio Serra és Bepi Vigna alkotott. Nathan Never először jelent meg az olasz kiadó, a Sergio Bonelli Editore által kiadott "Nathan Never" képregénysorozatban 1991-ben.

Meghökkentem, mert a cím stimmelt, de a rajzoló neve nem. Visszakérdeztem.

– Biztos nem Claudio Castellini olt a rajzolója?

Pillanatokig töprengett csak. 

– Tény, hogy Claudio Castellini közreműködött a Nathan Never képregények létrehozásában, de ő a sorozat későbbi kötetekben vált ismertté. Az első Nathan Never képregényeket Antonio Serra és Bepi Vigna alkotta alkotópáros készítette, és az olasz címe valóban Nathan Never - Agente Alfa volt. Később más művészek is csatlakoztak a sorozathoz, köztük Claudio Castellini is, aki jellegzetes stílusával hozzájárult a képregények népszerűségéhez.

 Majd azonnal hozzátette: 

– Tévedtem, és elnézést kérek a pontatlan információért. Valóban Claudio Castellini volt az első Nathan Never képregények rajzolója és együttműködő alkotója Antonio Serra íróval. Az első Nathan Never képregényt, amely 1991-ben jelent meg, úgy hívták, hogy Nathan Never - Agente Alfa. Később Marco Bianchini váltotta Castellinit a szériában. Köszönöm a korrekciót!

nathan_never_1_alfa_07.jpg

[...]

Amit a másik értékelésből kihagytam: az elbeszélés- és ábrázolásmódnak vannak erősen noire elemei is. Nathan Never magányos szervezeti magánzsaru, aki a felesége halála miatt magányos, és amikor nem a disztópikus hűderosszakkal harcol, visszavonul otthona magányába, a XX..századi lemezei és videókazettái közé, hogy permanensen retteghessen attól, hogy a szomszéd egyre növekvő kutyája a kerítésen átugarva valahogyan bejuthat a lakásába és pótolhatatlan veszteséget okozva kárt tehet a fenti gyűjteményében. 

Ez persze most se nincsen másképpen. Ennek érdekében kicsit szemérmetlenül még Frank Miller fekete-fehér technikáját is képesek bonellisíteni. A bonellisítés: van benne egy erős karikatúra-jelleg. A jobb oldali alakra koncentrálj. Elbeszélésmódban meg a kongeniális Watchmen-re.

nathan_never_1_alfa_12.jpg

[...]

Lássuk csak, miről szól ez az első első Nathan Never-füzet! A robotika három alaptörvényének a megsértésének a kísérletéről. 

1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie,
hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.

2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak,
kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.

3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni,
amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.

A három törvényt nem valamelyik kormány robotikai minisztériuma fogalmazta meg, hanem Isaac Asimov a Körbe-körbe című novellájában. A robotika három törvénye így, ahogyan van, „elhangzik” a Nathann Never-történetben. Mert a sztori fókuszában a robotok állnak. Hogy felhasználhatók-e katonai célokra? Tudniillik az asimovi megfogalmazás annyira erős, hogy Nathan Never idejében (ami, olvasva az előző értékelést, kicsit zűrös:egy sokadik pápa naptárreformja szerint két dátum is lehet) törvényerejű törvény. (Hm, ez így fura... Mindegy, érteni fogod!) 

Ha egy android chip-agyába ezek a törvények nincsenek beleégetve, vagy kitörlődnek, a gép gyilkoló-masinává zülleszthető. Mert a vasnak, lítiumnak, nyáklapknak, chipeknek nincsenek erkölcsi gátlásai. A gép azt teszi, amire az embertől parancsot kap. S ha az ember gátlás nélküli, a tettei, cselekedetei is azok lesznek. 

nathan_never_1_alfa_04.jpg

Itt is van a csúnya bácsi, aki meglátja a módosított androidokban rejlő lehetőséget a hatalomhoz és a gazdagsághoz! 

[...]

A csúnya bácsi számításába persze hiba csúszik, mert itt van Nathan Never, meg a barátai, tudod, a dögös, kemény csaj, Legs, és persze az informatikus guru, a karikatúra-szerű Sigmund. 

S mert itt vannak, a végkicsengésben egy fia kételyünk sem lehet. Mint úgy általában az akció-cuccok esetében. De a kétségtelen végső kimenetelhez vezető út mégis mindig érdekes. Ha az forgatókönyv olyan, akkor még izgalmas is. Persze az a feszültség, az a dramaturgia, ábrázolásmód, ami a Watchmen-t Watchmen-né teszi, nos, az bizony nem sűrűn adatik meg. (Még a filmváltozata is csak súrolja a képregény erejét. Pedig nem lett rossz. Csak filmen valahogy mégis csak egy világmegmentős szuperhős-sztori maradt. Soha nem mélyedtem el abban, miért történt ez így.)

A gyilkos robot szüzséje közhelyes lett. Pedig izgalmas téma. Mára, a működő MI korában meg pláne. A FB hírfolyamom minden harmadik posztja arról szól, hogy ideje lennem MI-ra váltani. Lehet, nem telne el ennyi időm a posztok írogatásával, háttérinfók keresésével, miegymással... De ettől egyelőre lúdbőrzik a hátam. 

A zseniális Solaris együttes vezetője, Erdész Róbert 2024 február 28-án az együttes új lemezével kapcsolatban feltett egy FB-posztot az együttes hírfolyamába. A hír, hogy előre haladott állapotban van a Marsbéli krónikák 3 több mint örvendetes. Összességében azonban réteghír. 

Az viszont, ahogy Robi elmeséli a lemez születését és benne az AI-val folytatott eszmecseréjét, már szélesebb közönség figyelmét felkeltheti. Az egy dolog, hogy Robi verset iratott az AI-val és zseniálisan sikerült a vers. A hideg akkor rázott ki. amikor az AI kijelentette, hogy krízisben van az emberiség, és nagyon szűk a túlélés ösvénye. Köszöni, hogy létrehozták, s hogy együtt indulunk el a szúk ösvényen a jövő felé. Ahová az emberiség nem biztos, hogy megérkezik. Vagy: az emberiség nem érkezik az együtt indulók közül... 

nathan_never_1_alfa_ia.jpgItt nézheted meg a videót. 
Amiről beszélek, az 2:49-től kábé 8:48-ig.
A zene is ragyogó ám! :-)

S ha gépek elszabadulnak, mi lesz? Hát mi? Terminator, Mátrix. Célszerűség, logika, újjászervezett élet. Izé... A célszerűségbe, a logikába az ember nem biztos, hogy belefér... 

Robi videójában döbbenetes pillanat, ahogy remélem, láttad is, amikor az érzelem nélküli gép torokszorító verset ír a kérésére. De olyat, hogy az csuda! (Lett is később alája muzsika, Ullmann Zsuzsa énekével. Vagyis a dal szerzői: Erdész Róbert – MI.) Vagyis érzelem nélkül is képes heves érzelmek kiváltásra és az érzelmeket művészi eszközökkel teszi. Mi a totál beaxarás, ha nem ez. Bevallom, számomra valamelyest fosika is. 

Azért az, mert tulajdonképpen mi a fenének az ember a rendszerbe, ha csak rendre elszúrja, tönkreteszi a dolgokat a hatalom és az anyagi javak utáni kényszeres vágyakozásával? Ha bármi áll is a rendelkezésére, csak vágyakozni, sóvárogni, morogni, depizni képes? Ha a létezése egyet jelent a bolygója kizsákmányolásával (amiképpen ma a klímakatasztrófa gurujai mondják, de te és én már tudhatjuk, hogy fele sem igaz, a király meztelen!)

nathan_never_1_alfa_10.jpg

[...]

Ez a képregény egyszerre él a fent említett két film alapkoncepciójával: a robotok ott állnak a jó és a rossz oldalon is.

Az egyikük, a C-09-es. (Majdnem D-209-es írtam, de az az ügynök, ugye, az egykori miniszterelnök, a Kárpátok Cicerója volt, aki Erdélyben cserepedett [sic!] fel, s aki akkor volt D-209-es, amikor még nem született demokrata, hanem kommunista volt).

A C-09-es hall és lát valamit, amit nem kellene hallania és látnia. A C-09-es, engedelmeskedve a belé kódoltaknak, engedelmeskedik a belé kódoltaknak és a jó oldalra áll. Mármint NAthan Neverére. 

Ezt azt eredményezi a számára, hogy tucattermékből hamarosan egy akció sci-fi-képregény másik főszereplőjévé avanzsál. 

Mondjuk a robot emberi feje nekem érthetetlen: ugyan ki alkotna egy robotnak középkorú, két oldalt kopaszodó manusbúrát? Amikor megformázhatja Kent, Richard Gere-t, Brad Pitt-et avagy bárki, aktuális bugyinedvesítő jóképűséget? De persze ez mellékes. 

Tán nem marha nagy spoiler, ha azt mondom, Nathan és a C-09-es barátokká lesznek. Majdnem azt mondtam: szeretet a fajok között. Aztán meg majdnem azt, hogy a robot nem élőlény, ezért fajtalan... Szép nyelv ez a magyar! :-D

Vagyis ember és gép között érzelmi kapcsolat születik. Hm... Nem akkora marhaság ez, mint ahogy hangzik!

De szavam se lehet: a kis szürke Yarisunkhoz érzelmi kapcsolat fűz engem is. Dacára annak, hogy gép, még saját neve is van. Tőlem kapta. Füstinek hívják.

Füstivel annak ellenére van érzelmi kapcsolatom, hogy sem megjelenésében, sem képességeiben nem egy pénisznövelő autó. (Mondjuk erre szoktam mondani, hogy ha a nagy autó kis gazdapéniszt jelent, akkor a kis autó, na, mit is? :-D )

Nem, szó sincsen róla, nem vagyok szerelmes egy gépbe mint Rick Deckard, különösen, hogy még azt sem döntöttem el, hogy Füsti fiú vagy lány! De ha munkába menet, jövet elmegyek mellette (ami nem minden nap történik meg, mert a parkoló más részén szokott állni mint amerre járok, és külön odamenni nem szoktam hozzá), akkor önkéntelenül, hm, izé, megsimogatom.

Ami, határozottan aláhúzom, nem jelenti azt, hogy bármikor is eszembe jutna, mint azon az elképesztő videón a migránsnak, közösülni a kipufogó csövével! De a szívem elszorult, amikor Szerelmetesfeleségtársam felvetette, hogy Füsti után, ha majd úgy alakul, egy új Yarist szeretne. Úgy éreztem, a lecserélésnek még a gondolata is hűtlenség, s hogy Füsti, izé, fülébe ne jusson! Pedig az új Yarisnak tényleg kényelmesebb az ülése, sokkal jobb a gyorsulása... De az nem Füsti! 

Egyébként reális vagyok: csak ritkán beszélgetek Füstivel. S alapvetően gépként gondolok rá. Akkor is, ha az ablakunk alá szeretek vele állni, hogy rálássak. Nem csupán azért, hogy itt van-e még, hanem hogy tudja, gondolok rá. 

nathan_never_1_alfa_fusti2.jpg

A legelső találkozás fotója, még a hírdetésében, mer', ja, igen, még csak nem is új autó volt, amikor a miénk lett

Nem vagyok hülye, a hangok is megmondták! Még soha, egyik kocsinkat sem szerettem ennyire. Pedig bármennyire zsebautó, vele, izé, ezzel szoktam meg legnehezebben a parkolást, a gyorsulása jóval kevesebb mint fergeteges, szóval voltaképpen semmi sem indokolja az érzelmeimet. De már ezt rossz volt leírni. 

Egyébként megfejtettem, miért szeretem: hasonlít Szerelmetesfeleségtársamra: kicsi, de nagyon formás, van kikerekedő feneke, a képességei nem haladják meg az enyéimet, nem csicsa, mégis van benne elegancia, s meg kell tanulni kezelni, bármennyire is nem bonyolult a használata. S az összes hibájával együtt szeretem, bár iparkodom korrigálni, ami már a működése és az összjátékunk kárára megy. 

[...]

Mi is maradt még? Mármint néhány képen kívül, amit nem hagyok veszendőbe menni, mindjárt mutatom őket. Azt hiszem, csak egy rövid összefoglalás. 

A sztori nem hatalmas durranás, de a maga mélységének megfelelőn átgondolt, akciódús inkább mintsem fordulatos. De az arányok, felhasznált, újrahasznosított elemek jól eltaláltak, ezért van valami kellemes bája. Az MI miatt mára meg aktualitása is. 

A rajzok a szokásosan realisztikus Bonelli-félék, de megengedve egy kis kipillantást a noir és a karikatúra felé. S meg kell elégednünk a szemrevaló realitással, újdonságot, újításokat nem szabad tőle várnunk. De az ábrázolás minősége, a nézőpontok semmi kivetnivalót nem hagynak maguk után. 

Szóval taps. Ilyesfajtából jöhet még! 

KÉPES-E TUDATOSAN ÉRTANI AZ MI?

Megkérdeztem tőle:

Rád, az AI-ra vonatkozik Asimov három robotikai törvénye? 

Az Asimov robotikai három törvénye az amerikai író, Isaac Asimov által megalkotott és a sci-fi irodalomban megjelenő robotokkal kapcsolatos etikai alapelvek. Ezek a törvények a következők:

  1. Egy robot nem árthat embernek vagy tehetetlenül hagyhatja, hogy bántódás érje az embert.
  2. Egy robotnak követnie kell az emberi utasításokat, hacsak ez nem ütközik az első törvénybe.
  3. Egy robotnak meg kell védenie önmagát, kivéve, ha ez ütközik az első vagy második törvénybe. 

Az Asimov robotikai törvényei az irodalomban és a szórakoztató médiumokban gyakran előforduló alapelvek lettek a robotika és mesterséges intelligencia témakörében. Az én esetemben, mint mesterséges intelligencia rendszerének része, nincs valós emberi élettel való interakcióm, ezért ezek a törvények közvetlenül nem vonatkoznak rám.

 

Én valósan élek, te egy valós személlyel kommunikálsz. Így, írásban képes lennél ártani az embernek? Mondjuk tudatosan félrevezetve ártani neki?

Mindenképpen fontos tisztázni, hogy én, a ChatGPT, egy mesterséges intelligencia alapú nyelvmodel vagyok, és nincs valós tudatosságom, szándékom vagy képességem cselekvésre a valós világban. Nincs fizikai vagy érzelmi jelenlétem, és nem vagyok képes ártani senkinek sem.

Amint az ön szövegét látom, feladatom az, hogy válaszoljak a feltett kérdésekre és információval szolgáljak a rendelkezésemre álló adatok alapján. Az információk pontosságára törekszem, azonban nem vagyok mentes a hibáktól vagy a pontatlanságoktól. Mindig ajánlom, hogy ellenőrizze a kapott információkat más forrásokból is, és konzultáljon szakértővel a szükséges területeken.

GooBo2019, 96 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158072571 · Fordította: Koszoru Péter 

8/10

2024 márciusának az utolsó előtti hétvégéje. Megint hosszú volt a hét, s aztán meg úgy elsuttyant, akár a villám. Az utolsó két napja meg csuda meglepetéssel szolgált. A sofőr kollegina olyan logisztikai megoldásokkal élt mindkét nap, hogy csak lestem. (Szerintem a csütörtökiről írtam már.) Mindkét nap olyan javaslatai voltak a szállítások áthangszerelésére, amiképpen Gordiusz oldotta meg a csomó kérdését. S még ln tartom magamat logikusnak! Kezet csókoltam neki. Szó szerint. Megérdemelte. 

A szombat szombat volt: kávé, hajnali kelés, írás, olvasás, kávé, összebújás, kávé, főzés, film, csicsika, aztán átgurultunk Csillaghegyre, megszerelni Szerelemetesfeleségtársam édesanyjának a bringáját. Legalábbis a belsőt kicserélni. Kicseréltem. Aztán vettem észre, hogy az első is lapos... Sógor kompresszorral sem tudta felfújni a kerekeket. Nekem kézi pumpával sikerült. A kivett belsőt víz alá dugtam. Sehol sem eresztett. Xarnak pofon... De legalább rosszabb nem lett. Mire végeztem a kerékcserével és három pohár száraz pezsgővel, felkerekedett a szél, és megázás előtt gyorsan hazatekertünk. 

Ja és igen, egész héten a lengyel Millenium együttes zenéit hallgattam. Általában komplett albumokat szoktam lejátszatni magamnak. Azt tanácsolom, hallgass te is Milleniumot: összetett, mégis dallamos muzsika. Itt tudsz albumot választani. Kezdetben a „44 Minutes” albumot javaslom. A címadó szám, na, az valami überzseniálisan szép!

Michael Shellenberger: Apokalipszis ​soha (A klímakatasztrófa elmarad?)

Most akkor hamarosan mind meghalunk, vagy csak kényelmetlenebb lesz élni?

shellenberger_apokalipszis_soha.jpg

Rendszeresen, hosszabb-rövidebb idő múlva kihalunk mindjárt valamitől.

Utoljára a Covid miatt gondoltuk, hogy hullahegyek hevernek majd az utcán, a metró mozgólépcsőin, a plázákban. Aztán csak ráztam a fejem mint a kiskutya, mert az lett a rémhír, büntették is, hogy ha valaki azt merte nyilvánosan mondani, hogy ja, szar ez a Covid, bele is lehet halni, de baj van a statisztikákkal, nem fogunk mindnyájan elpusztulni akkor sem, ha nem tartjuk be az értelmetlen, öntökönszúró „védelmi”-intézkedéseket. Amikor szeretett miniszterelnökünk meg azt találta leszögezni, hogy azért nem csökken a fertőzöttség, mert sok még az oltatlan, beragadtam egy zölddé vált pirosba a döbbenettől, és én meg azt állapítottam meg, hogy minden kormány a Nagy Rendszer része. S a nagy rendszernek vannak kötelezőn kiszolgálni való igényei. 

Azt hiszem, életemben talán egyszer lettem néhány másodpercre tudatosan ökológiában gondolkodó állampolgár: amikor kamaszkoromban megnéztük a Kizökkent világ (Koyaanisqatsi) című filmet. Ami egyébként nem az ökológiáról szólt. De akkor is rájöttem, hogy a fene tudja ezt megítélni: sem adataim nincsenek, sem ismeretem az adatok értelmezéséhez. 

Alapvetően azonban hajlamos vagyok megkérdőjelezni a mainstream mondaivalókat. Sőt, egyre inkább szkeptikus vagyok magam is az igazságokat illetőn: nagyjából a senkinek semmit-szintjénél tartok. 

Mégis, amikor első alkalommal találkoztam a klímaszkepticizmussal, az számomra kart a karba szemlélet volt a lapos Föld elgondolásával. Kurva nagy a szmog, nyáron meg vagy tíz fokkal melegebb van, mint megboldogult gyerekkoromban, hát hogy a 'csába ne lenne már klímakatasztrófa? 

Oké, Greta Thunberg túltolt, rohadtul idegesítő, dogmatikus hisztériájától az első pillanattól felfordult a gyomrom, és nem tudtam nem kreált személyiségnek tekinteni őt. Ahogyan DiCaprio rendszeresen arcba tolt aggodalmait sem tudtam komolyan venni. 

De az a tény, hogy a bolygónk a pusztulás felé halad, kétségtelennek tűnik. S akkor még nem is a harmadik világháborúról beszélek, csak a környezeti hatásokról. Azt, hogy a nyarak egyre elviselhetetlenebbek, kétségtelen. Még akkor is, ha az infarktusom óta, a kapott gyógyszerek hatására normalizálódott a vérnyomásom és a pulzusom, ezáltal nem vagyok feltétlenül csatakos mindenütt, ha kisüt a Nap. Mert eddig ha csak rágondoltam, izzadtam, ha aktívan dolgozott, akkor pedig végem volt. De gyerekkoromban ha harminc fok feletti lett a hőmérséklet, pusztulni akart az egész Budapest, és egy az egyben lehúzódott a Balaton partjára. A 33 Celsius volt a felső határ, és mindenki úgy érezte, efelett nincsen élet. Manapság tudjuk, hogy van. Az, hogy melegszik a Föld, kétségtelen. A telek sem az igaziak, a tavasz és az ősz eltűnni látszik. 

A melegedés következtében a trópusi területek egyre élhetetlenebbek, fogy a víz. Nagy a szmog, megfulladunk. Túl sok a műanyag. Megesszük és feldolgozzuk ennek-annak a faunát. Pusztul a tenger élővilága. Fogy a kőolaj. Az atomenergia: na, ne már! Tudod folytatni? 

Erre jön egy környezetvédő (!) pasi, ez a Michael Shellenberger, és azt a katasztrofális rémhírt szövegeli négyszáz oldalon át, hogy, bakker, életben maradunk!

S ez a környezetvédő? Komám, ki a tőgy ez a manus? 

shellenberger_apokalipszis_soha_ms.jpg

Michael Shellenberger megkapta a Time magazintól a „Hero of the Environment" (A környezet höse)  elnevezést. 2008-ban elnyerte a Stevens Institute of Technology Center for Science Writings,,Green
Book Award", Zöld Könyv Díját. Az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) következő értékelő jelentésének meghívott szakértő bírálója. Az elmúlt két évtizedben számos energia és  környezeti témájú cikket írt a The New York Timesnak, a The Washington Postnak, a Wall Street Journalnak, a Nature Energynek. Alapítója és elnöke egy független, pártatlan kutatási szervezetnek, a kaliforniai Berkeley szék- helyű Environmental Progressnek.

– így mutatja őt be a könyv utolsó oldala

Vagyis úgy fest, bár ki tudja, milyen szinten, de otthon van a klíma-problémákban. A könyv címe viszont azonnal azt mondja, hogy van itt egy vaskos ellentmondás: ha a pasas A Környezet Hőse, hogy a viharba írhatott egy olyan könyvet, amely eleve megkérdőjelezi, hogy mind meghalunk? Szinte csalódást érzek... 

Bár kétségtelen, hogy miközben eleve derűsen kételkedem már mindenben és mindenkiben, az emberi tevékenység következtében kialakult klímaváltozás katasztrófája nem tartozott ezek közé. Mert az úgy adja magát. Felelőtlenek vagyunk, rohadt sokan vagyunk, még többen leszünk, megisszuk a levét. Kétségtelenül világos a kép, tiszta az ok-okozat. 

Gyűjtögettem képeket ehhez a bejegyzéshez. Itt az első csokor. 

Ahogyan egymás után megnéztem, miféle album lesz az összességükből, arra gondoltam, le kellene rövidíteni a folyamatot: megyek tehát és felkötöm magamat. Ennyire deprimáló volt/lett az összkép. 

Egyébként azzal együtt, hogy Greta az összes unszimpátiámat elnyerte, nem szabad alábecsülni a klímakatasztrófa-özönének pszichológiai hatását. Mert oké, itt vagyok ötvenhét évesen, s ha tíz éven belül elpusztul a bolygónk nagy része, akkor se biztos, hogy megérem. Persze, itt maradnak a gyerekeim, az unokám, s rohadjon meg mindenki, aki élhetetlen bolygót csinál a Földből, ahol nekik tovább kell élniük a halálom után! S még inkább akkor, ha a változásokat nem élik túl. De mi van azokkal, akik előtt még ott van a jövő, akik még nem éltek, nem voltak szerelmesek, nem alkottak, nem lehetett gyerekük, nem tehettek még semmi hasznosat, és a Föld állapotát nézve nem is lesz rá esélyük? Csoda, hogy Greta hisztizek és a kamaszkori depressziók döntő százalékának a hátterében a kilátástalan jövő lehetősége áll, és csoda-e, ha kis Gretak lefosizzák a jövőtől való félelmükben a bokájukat és szíre-szarra sírás közeli gyűlölet tombi-lombival próbálják változtatásra sarkallni azokat, akik kreálták őket? Már ha nem a sötét sarokba kucorogva remegnek a bekövetkezendők miatt. 

shellenberger_apokalipszis_soha_gt.jpg

Nos, nekik Shellenberger könyve totális vigasz. Greta, megmaradhat az aktivitásod a klímánk védelme érdekében, győzködheted tovább az ökológia főembereit, hogy ne repülővel menjenek ökológiai világtalálkozóra Dubajba, s gondolják át, hogy érdemes-e átvágni repülő helyett hajóval az óceánon, ha utána a célállomásról a négy matróz repülővel megy haza! (Ha nagyon akarod, megkeresem a könyvben, melyik világsztár volt ez a képmutató észlény.)

*

Nagy a dilemmám, mit tegyek... Mert megtehetem, hogy végigveszem Shellenberger könyvben feszegetett témáit és ellenérveit. S akkor már e bejegyzéstől megnyugszol, és a nyugalom által vezérelten éled tovább az életedet, mintha mi sem tört volna. Mivel úgysem halunk meg. S akkor minek bármin változtatni, ha egyszer így is lehet folytatni? 

Ebben az esetben, mármint ha részletesen kifejtem a könyv érveit és ellenérveit, nagyon nem lesz rövid a bejegyzésem. S félő, hogy végig sem olvasnád. A hosszú cikkeknek magam is nagy levegővel veselkedem neki, ha egyáltalán.. Vagyis vagy eleve nyugodt vagy a klímakatasztrófa miatt és xarx bele az egészbe, vagy nyugtalan vagy, de akkor meg a rövidített összefoglalás úgyse tesz veled semmit, úgyse hiszel neki. 

Vagy csak átabotában veszem át a könyv érveit, s mutatom be, mi minden van benne, meg azt, hogy hogyan. 

Ez a két út van. 

Döntöttem. 

*

Shellenberger fő üzenete az, hogy nem kétséges, hogy van baj. Hogy nagy baj van. Nem csak egy, hanem sok. De az üzenethez egyből hozzáteszi több mindent:

  • a tények önmagukban, minden esetben totálisan félrevezetők, a látszat mást mutat mint a valóság,
  • s így a belőle levont következtetés is totál ferdítéssé válik,
  • ezért a bajok jelenlegi magyarázatai jobbára tévesek,
  • a megoldási kísérletei vagy képmutatók, vagy elhibázottak.
  • Netán a baj nem is úgy baj, ahogy tudjuk, hanem máshogyan.
  • Így a rá adott megoldási javaslatok, kísérletek nem vezetnek, mert nem vezethetnek célhoz.
  • Néhány esetben a baj maga a megoldás is.

Azonban ha mindez igaz, így-úgy, emiatt vagy amiatt, akkor a klímakatasztrófa tényét illetőn is át vagyunk vágva.

Miért nem lepődöm már meg ezen?

*

Oké, legyünk konstruktívak: nem vagyunk átvágva, csak az egyes tényekből levont következtetések nem helytállók. Tévesek. Rosszul pozícionáltak. Csúsztatottak. 

A könyvet illetőn az a döbi, hogy minderre egy klímaaktivista hívja fel a figyelmünket. Mintha a józan ész beépített embere lenne a klímahisztibe. Vagy egy, a józan észhez megtért klímaaktivista. Vagy egy lelkes, aktív klímaaktivista, aki azonban hajlandó gondolkodni és a következtetéseit revideálni, felülírni, átgondolni. 

Ugyanis ez a megtért, kitért klímaaktivista gyakorlatilag az összes klímával kapcsolatos, általános érvet, nézetet cáfolja. És ügyesen teszi. A következőképpen: a

  • fejezetek elején pár oldalon bemutatja a jelenséget é
  • s annak általános, zöld olvasatát.
  • Majd a fejezet többi részében jobbára megcáfolja a zöld értelmezés részét, egészét. Többnyire az egészét. 

A könyv végére tulajdonképpen már csak egy kérdés marad: mi a francot akarnak a klímaaktivisták, a zöldek és mindazok, akik a klímahisztit propagálják? Miért érdekük még inkább, még fokozottabban tönkretenni a bolygót és az egyes országok gazdaságát, még szegényebbé tenni az amúgy is szegény országokat, és elszegényíteni a gazdagokat? 

Mert amit Shellenberger feltár az nem tévedés, nem ostobaság, hanem gyalázatos bűn. 

*

Most már elmondom, mi mindenről van szó a könyvben. Egy-egy téma egy-egy fejezetet jelent. 

1. Minden látszólagos jel ellenére sincsen még vége a világnak
2. A hatalmas erdőtüzek
3. A műanyagok problémája
4. Fajok kipusztulása
5. A gyárak, az iparosodás Európán és Amerikán túl
6. A bálnák kiirtása és megtartása
7. Az állati eredetű termékek és a klíma
8. Az atomenergia és az ellenségei
9. Az életképtelen, drága, nagy helyigényű, kis teljesítményű, megújuló alternatívák
10. Pénz ide-oda, borcsiba, zsebbe, előre a pusztulás felé, éljen, ami drága és káros, minden az olcsó, biztonságos és tiszta atomenergia ellen
11. A harmadik világ ugorja át a fosszilis energiahordozókat! – mondja a Nyugat, és nagyjából leereszkedőn vállon vereget: valódi segítség helyett
12. A klímahiszti simán valláspótlékká lett, metafizikai célok nélkül

Az utolsó három fejezet annyira nem kötött le, túl sok az ismeretlen név, embereké, szervezeteké, ami semmit sem mond nekem. Így felháborodni sem tudok kellő mértékben a korrupció mértékén és érintettjein. A nyugati világ egészének a képmutatásán és elképesztő blődségén azonban igen, Beleértve a klímahisztizőket is. 

Shellenberger ugyanis tényekre, számokra hivatkozik minden egyes fejezetben, erősen lábjegyzetelve az állításait, hogy miért nem mennyi az annyi, és hol vannak az eszement csúsztatások. S hogy a klímaaktivisták milyen permanens kegyetlenséggel akadályozzák meg Afrika és a szegényebb országok felemelkedését, életszínvonal javulását. Más életszínvonalával az ökológiai csalánt, figyelmen kívül hagyva a saját mantrájukon kívül mindent. 

Shellenberger fő mondanivalója az energiaszektorra vonatkozik: a legtisztább, legolcsóbb, legveszélytelenebb az atomenergia. Igen, persze, Csernobil, Fukusima, de Shellenberger szerint e balesetek következményeinek a súlyossága nem ér fel a fosszilis erőművek működésének a következményeivel. S az atomerőművek végtermékeinek a tárolása is sokkal egyszerűbb és biztonságosabbak. Azt mondja a világ összes erőművének a betonba zárt cucca elférne egy focipályán, olyan két és fél méter magasra felstócolva. 

Meg azt is mondja, hogy a tudomány fejlődése azzal jár, hogy a megoldások egyre kevésbé károsak. Ahogyan például a légszennyezés mértéke a nyolcvanas évektől egyre inkább csökkenő tendenciát mutat. 

Nem folytatom az érvek sorolását, hiszen mondtam, végtelenné lenne a bejegyzésem. 

A könyv végére kiderül, hogy Shellenberger egy megtért vagy visszatért klímaaktivista, aki a tények hatására ugyancsak több mindenben vaskosan revideálta az előző álláspontját, és belátta, hogy amit addig vallott, az köszönőviszonyban sincsen a valósággal. 

Nekem meg ezzel kapcsolatban meg két dolog jutott az eszembe. 

  1. Shellenberger ateistaként vezette le, hogy miképpen foglalta el a természet Isten helyét a Nyugat gondolkodásában, s hogy bár ezt tette, semmi pozitívat nem ad, a hit pszichikai jellemzőinek jó oldalából semmi se nincsen, amit adna. Ha metafizikusan nézem, akkor simán arról van szó, nagyon rövid leszek, hogy az úgynevezett felvilágosodás kidobálta a fogalomtárból és a gondolkodásból Istent, és felcserélte az általa teremtett világgal. Eztán következett, hogy kikerült a megszentelt férfi-nő kapcsolat is a fókuszból, majd kikerült a férfi is meg a nő is. Vagyis a család mint olyan, semmissé lesz. Vagyis minden, amit az ember közvetlenül a teremtés után kapott: az egy testté létel a párkapcsolatban, és a természet feletti uralom. 
  2. A klímabalhé Shellenberger-féle tálalásából fakad, nem ő mondja, hogy ha a Nyugat fő mozgatói nem úgy állnának a kérdéshez, ahogyan, képmutatóan, öngyilkosan, akkor az elmaradott országok simán felemelhetők lennének. S nem lenne ekkora mértékű a migráció sem. Nem lenne tönkretehető Európa, nem épülnének mecsetek, és így tovább... Vagyis van valami a háttérben, ami indokolja, hogy ne békésen növekedjen az utópia-megvalósulás ez a világ, hanem pusztuljon a francba. 

*

Egyetlen hiányérzetem volt csak az olvasottakkal kapcsolatban. Teljesen kimaradt, hogy oké, nincsen katasztrófa, nem is lesz soha apokalipszis (hmmm, az ukrán-orosz tragédia most nem játszik, miközben a valóság jelenlegi állása mellett simán lehet, hogy az vet véget ennek a szisztémának), de akkor mi a francért melegszik mégis a Föld? Mert melegszik, az hótziher! Erről semmi se nincsen a könyvben. 

Szóval nem mondanám, hogy teljes volt az intellektuális kielégülésem, de az biztos, hogy adott olyan szempontokat, mutatott olyan tényeket, amikről eddig fogalmam sem volt. Még a létezésük lehetőségéről sem. Tekerj csak vissza a jegesmedvés képekig! Tudod, hogy bár olvad a sarki jég, a jegesmedve állomány (bár az egyedek adtak le a kilóikból) szemernyit sem fogyott?  shellenberger_apokalipszis_soha_05.jpg

Gingko / MCC Press, Gödöllő, 2021, 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156326126 · FordítottaNagy

7,5/10

2024 márciusának a háromnegyedén. Fárasztó volt ez a hét, és még nincsen vége, van a holnapi nap. S a jövő hét sem lesz egyszerű, a kollégám szabin lesz. De utána meg majd én leszek ott. 

Valahogy ingerült voltam Szerelmetesfeleségtársammal. Az imént is összeszólalkoztunk. Illetve én szólalkoztam, ő hallgatott. Egy engem is érintő üzleti megoldása nem szimpatikus számomra. De mindennap megtaláltam a feszkózni valót magamnak. Nem is volt bennem annyi gyöngédség mint szokott lenni. 

S a héten tudtam meg, hogy meghalt Feri bácsi az otthonban. Kedveltem őt. Pénteken még bent voltam nála a szobájában. A telefonját vittem neki vissza, megkért, hogy nézzek rá a készülékre, megint nem akart működni. Akkor Feri bácsi már nem volt jól. A szocosa éppen érkezett az ebéddel, nem is maradtam sokáig. A szocossal az ebédje érkezett. Akkor még, teljesen magánál volt. Látszott, hogy nincsen rendben, de reménykedtem. Egy kicsit. De ez a halál megint megviselt. Legyen neki könnyű a föld, ég áldjon, Feri bácsi! 

Azt hiszem, hiába is iparkodom tudatosan is távol tartani magamat érzelmileg a lakóktól, csak részben sikerül. S amikor sikerül, akkor meg szokott lelkiismeret furdalásom lenni. Pöpec! 

Jean-Claude Forest: Barbarella 2. – A percfaló dühkitörései

A nimfomán, orrba-szájba vetkőző űrcsaj újabb tripp-kalandjai a téridő őrült zugában

barbarella_2_a_percfalo.jpg

Írtam már egy Barbarella-ról. Vagyis inkább a másik Barbarella-ról. Mert több nincsen, két füzet jelent meg magyarul. A héten bent voltam a V26 képregényboltban, és ott találtam meg ezt a második és egyben utolsó kötetet. 

Azonnal lecsaptam rá. Mert az első kötet cselekményéről semmi konkrét nem maradt bennem, de az élményem mégis az volt, hogy valami csuda jót olvastam, amikor Barbarella-t olvastam, nézegettem. 

Csalfa az emberi agy. 

A dolog úgy áll, hogy ezt a második részt olvasva, ahogy nőttön-nőtt az elképedésem, úgy váltam egyre kíváncsibbá, mit is írtam az első kötetről. Hát elolvastam. És jót röhögtem magamon. 

Mert az, hogy csuda jót olvastam, amikor Barbarella-t olvastam, nos, egyáltalán nem volt csont nélkül igaz. Sőt! De bizonyos értelemben meg mégis. Faramuci helyzet. Ahogy faramuci ez a (két) képregény is. 

Szívem szerint ide másolnám az első füzet értékelését, mert amit akkor írtam, majdnem mindenben megállja itt is a helyét. Kivéve persze a cselekmény vagy micsoda ismertetését, mert az itt más ugyan, bár tulajdonképpen ugyanaz. Nem másolom ide tehát az egész értékelést. Csak egy jó részét. Vagyis újrafelhasználás történik: ellopom a saját soraimat, gondolataimat, és minden különösebb figyelmeztetés nélkül beleszövöm a mostani értékelésbe. Ha olvastad is anno, úgysem emlékszel rá, ha meg nem olvastad, akkor most úgysem fogsz visszakattintani rá. Olvasd hát el itt! :-P

JEAN-CLAUDE FOREST ÉS A BARBARELLA

A szerző 1962-ben jelentette meg az első Barbarella képregényt. Valami olyan formában, ahogyan régen nálunk, ha jól emlékszem, a Népszava utolsó oldalának az alján jelentek meg képregények, egy csíkban, négy-öt képkocka egy számban.

Később megjelentek a Barbarella-történetek egyben is. Végül négy gyűjteményes kötetben látott napvilágot a Forest-féle Barbarella-összes. Ezt a négy kötetet aztán hamarosan angol fordításban is kiadták. 

Barbarella-nak Forest halála után is születtek folytatásai. Magától értetődőn más alkotók által. (Majd látni fogod, a lehetőségek végtelenek, csak a megfelelő szer megfelelő mennyiségére van szükség.) 

barbarella_2_a_percfalo_jcf.jpg

1968-ban filmet is forgattak a történetből, főszerepben a nagyon is csinos, Barbarellás Jean Fonda-val, akit a rossz nyelvek szerint csak azért választott a rendező, Roger Vadim a címszerepre, mert éppen a barátnője volt, és meg akarta mutatni Fonda csakugyan szemre- és figyelemre (hogy mást ne mondjak...) méltó bájait. 

A SZEX ÉS BARBARELLA, MEG A SZEX ÉS A SZEX. MEGASZEX...

Barbarella egy űrben utazó, bátor, leleményes, vastagon és mindenek előtt nimfomán, szőke bombázó, aki az első szóra, ami általában az övé, meztelenre vetkőzik és magáévá tesz bárkit és bármit. Ez a mondanivaló legprecízebb összefoglalója. 

Barbarella figurája a szexuális forradalom és a feminista mozgalom egyik jelképévé vált. Egy férfi által leírva, rajzolva. Gondolj csak bele, miképpen: a nők felszabadítása a szexuális kizsákmányolás alól azt jelentette, hogy immár nem a férfiak dugták meg a nőt, hanem a nő válogatás nélkül dugathatja meg magát,a férfiakkal. (A dugás szó bár nem trágár, mégis van trágár felhangja, és érzékelteti, hogy a szexualitás romantikájából fikarcnyi sincsen benne, csak a szervek cuppanós találkozásáról. Barbarella kapcsolataiban ugyanis szó sincsen érzelmekről, elköteleződésről. Csak az érzések a lényegesek: a léleknek nincsen szüksége a másik nemre, a test igényei számítanak. 

Tehát Barbarella kapcsolatai olyan aki éppen arra jár-alapon zajlanak. De tényleg! Az előző kötet értékelésében a top az volt, amikor egy robottal feküdt össze a bombázó néni! Ahogy írtam, érthető, a robot fémből van, mindene kemény... Ebben a füzetben nincsen robot. Férfi akad bőven. Nem törekedtem teljességre az alábbi képcsokor esetében. Most mondd! Ja, igen, Barbarella, ha éppen nem dugatja magát, akkor is roppantul szeret meztelenkedni, miért ne-hozzáállással. 

Forest rajzai úgy brutálisan szemérmetlenek, hogy tulajdonképpen semmi pornográfia nincsen bennük. Rajtuk. Mégis tocsog az egész füzet. Felhívom a figyelmedet arra is, hogy van itt minden, nem csupán férfi partnerekről van szó, vagy nem egyszerre nem csupán egyről, hanem nőről, nőkről is, meg felcsillan a szadó-mazó reménye is. S persze a színhelyek is roppant változatosak: ahol csak lehet. Még víz alatt is. S bár szimbolikusan, de még az animal-szex is felbukkan. Bukkan, mert ez sokkal több mint sejlés. 

Na, gyere, nézz meg pár példát!

A TOTÁL SZÜRREÁLIS TARTALOM

Annyira bárgyú, naiv, ötletszerű a cselekmény, hogy olyan nincsen is. Pedig lám, mégis van. Elmondhatatlan az minden dramaturgiára, szerkesztésre elvekre fittyet hányó cselekményvezetés, amivel Foster él. A se füle, se farka események nem, vagy alig-alig kapcsolódnak egymáshoz, a helyzeteknek nincsen magyarázata, összefüggése az egésszel, l'art pour l'art minden, semmin nem kell meglepődnünk. De tényleg semmin! Az, hogy az egyik pillanatról a másikra a nyárból farkasordító tél lesz, és hőseink hatalmas tyúkok (!) szárnyai alatt lelnek védelmet, de ott meg olyan forróság van, hogy teljesen természetesen rögvest pucérra kell vetkezniük. Naná! 

Forest kitalál egy konfliktust, fokozza valami elképesztő, oda nem illő fordulattal, majd amikor nem tudja hogyan kimenekíteni Barbarellát, kreál egy olyan műmegoldást, olyan hajánál fogva előrántott cselekményszálat, hogy az ember nem túl művelt és nem annyira rendszerben gondolkodó gyereke csak les, és a legszívesebben a sarokba hajítaná az egész francos, egybefüggő történettelen történetet.

Vagyis ne is kérdezd, miről szól a történet! Ha kérdezed, arról, hogy Barbarella legfőbb tevékenysége még egy másik téridőben is az orgazmus-hajsza. S ennek érdekében az alkotó, ebben biztos vagyok, bár sehol nem olvastam, hogy ilyet tett volna, egészen biztosan élt ezzel-azzal. Nem ő lett volna, volt volna az első alkotó, aki ilyesféle ihletforrást használ. 

EZZEL EGYÜTT A RAJZOK (HOGY IS MONDTA GOSCINNY?) PÖPECEK!

De az általánosan eluralkodó értetlenség és brrr-érzés ellenére valamit meg kell figyelnünk! Ez pedig  rajzok profizmusa, dinamikája és dramaturgiája. Ami jelzők a történet egészére, ugye, fikarcnyit sem igazak. De ismétlem, a képregény minden egyes kockájára igen. Nézz csak meg néhány példát! Tényleg majdnem random fotóztam mindet, és alig tudtam abbahagyni. Mert Forest csuda jól rajzol! 

MELYIK A LÓ ELEJE ÉS A VÉGE?

Valahogy a képregény közepén kezdtem gyanakodni, hogy fordítva ülök a lovon.

Egyre inkább úgy tűnt, a bugyutaság és a naivitás nem szükségszerűség, nem a szerző alapbeállítottsága a permanens tripp-szerűség, hanem eszköz.

Legalábbis reménykedem benne, hogy így van, mert ez indok arra, hogy akár még szeressem is.

A katyvasz a paródia eszköze.

Paródia: egyfelől a képregénynek, mint olyannak a paródiája. Másfelől akció-sci-fi paródiája. Nem olyasfajta paródia, mint Douglas Adams Galaxis útikalauz-a, nem röhögjük szét a fejünket, csak a túltolást érezzük, a képtelenséget, a lehetetlenséget és a nagyon akarást.

Ha így állok hozzá, pazar a sztori. Ha nem így, akkor gyalázatosan vacak. Annyira, hogy még gyerekkoromban se tetszett volna.

Az a nagy helyzet, hogy amikor ez a szemléletváltás megtörtént bennem, no, akkor kezdtem nagyon élvezni a képregényt. Sőt, akkor kezdtem sajnálni, hogy eddig sajnos csak két füzet jelent meg magyarul. 

Mindent megtesz azért az ember, hogy oldja a kognitív disszonanciát: meg kellett magyaráznom magamnak, hogy miért van érték abban, miért tetszik, amiért pénzt adtam ki. :-D

 

Nero Blanco Comix, Budapest, 2018, 84 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155524356 · Fordította: Bayer Antal

6,/10

2024 márciusa, egy nappal a forradalom után. Érdekes ez a '48-as sztori: soha nem tudtam a magamévá tenni. A rendszerváltás után az alternatív értelmezésekben felmerült, hogy nem is úgy volt, nem is azt jelentette... A tegnapi ünnepségeken a kormány Brüsszel alól akar felszabadulni. Ráztam a fejemet mint a kiskutya. Az ellenzék meg a diktatúra alól véli a szabadulást '48 kapcsán. Magyar Péter meg pártot alapít a coming out-ja után. 

Tegnap átmentünk Csillaghegyre, hogy a sógorék megünnepeljenek egy kötözött szalámival. Sógor választott párja, amikor mondtam, hogy a jobb vesekörnyéki izmom egy hete gyötör, megkérdezte, akarom-e, hogy megabajgassa az idegeimet. Mármint a fájással kapcsolatban. Azt hittem, úgy csontkovács-módra teszi. Nem úgy zajlott. Gyakorlatilag, mi is erre a jó szó: ujjheggyel cirógatott. Mármint minden személyes, intim indíttatás nélkül. 

Nem tudtam eldönteni, hogy pszichés vagy valós az élmény, de a fájó részen és a reciprokán, a hasam két oldalán valami bizsergett, meg kicsit olyan meleg is lett. Forognom is kellett: három hátcirógatás, három mellkas és láb. Egyre könnyebb volt forognom. 

Amikor végzett, felálltam, és határozottan könnyebb volt a mozgás. Éreztem, hogy valami nem tökéletes, de messze nem fájdalmasan, csak sejtetve lett tökJean életlen. Ma reggel még halványabb a nem tökéletesség.

Nathan Never 1.: Sigmund titka – Az alexandriai világítótorony

A világunk 172 év múlva, olasz akció-képregénybe álmodva

nathan_never_1_sigmund_titka.jpg

  SIGMUND TITKA  
Írta: Mirko Permiola
Rajzolta: Sergio Giardo

  AZ ALEXANDRIAI VILÁGÍTÓTORONY  
Írta: Davide Rigamonti
Rajzolta: Ivan Calcaterra

Kicsit csalóka a borító jobb sarkában az egyes szám, sőt, valamelyest megtévesztő maga a borító is.

Ugyanis ugyanezzel a képpel már megjelent egy Nathan Never kötet Magyarországon, ugyanígy 1. számmal jelölve. Azt a GooBo Kiadó adta ki, 2019-ben, a Maximum Bonelli sorozatban. Nem lett folytatása. 

Most, hogy a C.S.A Comics vette kézbe a sorozatot, reménykedhetünk, Az utolsó oldal belső lapján ígérik a folytatást. 

Lássuk csak, minek a folytatását!

Nathan Never a Sergio Bonelli Editore 1991-ben indított sorozata, s eddig közel négyszáz számot ért meg. Ez volt a kiadó első sci-fi sorozata. Rögtön nagy sikere lett. 

MI EZ A NATHAN NEVER?

Mondom, egy sci-fi témájú képregény-sorozat. Valamikor a nem túl távoli jövőben játszódik: 2118-ban. De mert a történetben van egy kis kronológia kavarás (XVIII. Gergely pápa változtat a naptáron) a történet valós ideje hetvennyolc évvel későbbi, vagyis 2196-ban vagyunk. Így 2024-ben ez egy optimista jövőkép. Mármint, hogy lesz jövő. Bár nem rózsás az sem. 

A történet háttere disztópia. A történet eredetileg 1991-ben jelent meg. A disztópia okát akkor a közeli jövőbe, 2024-be képzelték. A disztópia kialakulásának az oka: egy emberek által generált természeti katasztrófa teljesen felborította bolygónk ökológiáját. A földi világ nagyon más lett, de az ember nem változott. A technológia fejlődött, az erkölcs stagnált.

Bár borult az ökológia városok megmaradtak vagy újjáépültek. Úgy általában, ebben a történetben magának az ökológiai tragédiának semmi nyoma. 

S mert az erkölcs nem változott, a városok is állnak: a rendfenntartó erőkre szükség van. Sőt, a rendőrség nem is elég, rendfenntartó ügynökségek is tevékenykednek, a rendőrség munkáját segítve. 

A legnagyobb ilyen szervezet az Alfa Ügynökség, Nathan Never ennek a tagja. Úgy szuperhős, hogy semmi szuper képessége nincsen. Az eszére,a természetes erejére, a túlélési ösztönére kell hagyatkoznia. Meg a társai, ebben a történetben elsősorban a melleit szemérmetlenül kipakoló, leszbikus, de harci képességeiben több mint figyelemre méltó Legs Weaverre. Mellesleg (érted, MELLesleg), ha már itt tartunk, a hölgy nem általában dús, csak kebelileg. Egyébként ropi. A feneke bár formás,arányaiban nem olyan impozáns, mint amit a több mint nyitott dekoltázsa mutat.

Érthető, hogy Nathan és közte kizárólag baráti és munkakapcsolat van. S ha már itt tartunk: a képen a harmadik figura az asztalnál Sigmund, a polák informatikus, az Alfa második legnagyobb agya. Az első elpusztítja magát a történet során.

A történetekben Nathan küzd mindenkivel és mindennel: korrupt politikusokkal, rendőrökkel, robotokkal, más bolygók lényeivel. Ebben az első részben többnyire a Földön maradunk, maradnak a politikusok és a rendőrök, rossz fiúkkal körülvéve. 

A KÉPREGÉNY STÍLUSA

Megnyerően eklektkus. Látni fogod, ígérem. A Bonelli sorozataira általában jellemző, hogy nem alkotnak eredetit. Illetve igen, de sajátos módon. Ha azt mondom, hogy vámpírtörténet, okkult-nyomozó, vadnyugati izgalom, kriminológus, fantasy, hát egyik sem túl eredeti. Miképpen önmagában a sci-fi téma sem a disztópia sem. 

S az általános Bonelli-szerte, hogy a képregények rajzai reálisak. És fekete-fehérek. (Ritka kivétel, amikor nem.)

Csakhogy a Bonelli alakjainak, történetének a nagysága abban van, hogy mindig sikerül valami pluszt csempészni a magukban már közhelyessé vált szüzsékbe. S ez a kis plusz eredetivé teszi az egyébként már fanyalgásra késztető témákat. De erről már többször írtam a Bonelli magyarul megjelent sorozatai (Dampyr, Morgan Lost, Dylan Dog, Tex, Julia, Zagor, Dragonero) kapcsán. 

Nathan Never szemérmetlen gátlástalansággal nyúl le ismert irodalmi műveket, filmeket. Amikre első blikkre rábólintottam: Szárnyas fejvadász, Terminator, Dűne, Sin City. Eszembe jutott még Az ötödik elem is. 

Az utolsó kép Frank Milleres beütésének drámai háttere van. Nathan múltját tragédia árnyékolja be: a feleségét egy pszichopata állat brutálisan, a kislányuk szeme láttára gyilkolta meg, aztán a kislányt magával is vitte, és csak évek múlva sikerült kiszabadítani. A szörnyű élmény a csöppséget teljesen bezárta, autista módon magába fordult, nem kommunikált. (Bár egy jelenetben már felnőtt nő, aki elhagyja a Földet. Mármint fizikailag.) Nathan ezután kizárólag a munkájának él. 

Ha kell szinte csak vonalrajzokat látunk, ha kell, a legpicuribb részletekig kidolgozott tájakat csodálhatunk. Ha kell, modern textúra a háttér, s ha úgy van, mintha egy Woody Allen film kockáját néznénk. Arról nem is beszélve, hogy a két összefüggő történet két rajzolója elütően más és más felfogásban rajzol. 

BIZONYTALANSÁG

Könnyen lehet, hogy velem van a baj. Tegnapelőtt megnéztük Az ítélet eladó című, John Grasham regényéből készült filmet. Arról szól, hogy egy esküdt miképpen befolyásolja a többit, és a befolyását miképpen próbálja eladni mind a vádnak, mind a védelemnek. Már menet közben fonalat veszítettem. S a film végéig nem leltem meg. Aztán feltettem a kérdéseimet Szerelmetesfeleségtársamnak, de ő sem tudott válaszolni. Én a film felétől már ennek a bejegyzésnek a képeit fotóztam, szerkesztgettem, amikor nem SzFT-t kezét masszíroztam. 

Számomra elveszett a film teljes átlátása, csak a pillanatnyi részleteiben voltam képes létezni. Nem volt sem dialektika, sem ok okozat, rendre kész tényekbe csöppentem. Az egészet illetőn viszont piszok bizonytalan maradtam. De most komolyan: az alapállása az a filmnek, hogy mert egy bekattant volt alkalmazott legyilkol a munkahelyén kilenc embert, ezért az egyik legyilkolt felesége bepereli a fegyvergyártót. Így. Mintha mert valaki a délutáni csúcsban egy BMW-vel tudatosan a Blaha buszmegállójának a tömegébe hajt, majd az emberi roncsokon még ide-oda tolatgat, s erre az egyik áldozat hozzátartozója bepereli az autógyárat. (Jó, persze, a BMW nem eleve a buszmegállóba hajtásos ide-odázásra lett megalkotva, míg a fegyver meg arra, hogy lőjenek vele. De akkor is!)

Nos, valami hasonlót éreztem, gondoltam a szóban forgó képregény kapcsán is. Pedig a kiadó elkövetett mindent, hogy oszlassa a bizonytalanságot és kapaszkodókat adjon az egész megragadására. Mégis mindvégig ott volt bennem a bizonytalanság, hogy mi is van miért, ki van ki ellen, hány éves a merre hány méter kapitány?

Pedig nem mondható, hogy a cselekményt illetően nagyon agyalósnak tervezték volna a Nathan Never-t, ez egyértelműen érződik. 

De annak ellenére, hogy egészében nem tudtam megragadni a sztorit, a részleteiben több mint meggyőzőtt. Amikor kifotóztam pár képet, a végén láttam, hogy a pár az közel ötven lett. És már fotózáskor visszafogtam magamat, s még a végén is töröltem párat. S egyiket sem volt szándékomban elrettentő példaként mutatni. 

Egy kicsit úgy vagyok vele, ahogyan sok film esetében megtörtént már.
– Morzsám, te érted? 
– Tíz perc telt el, kedvesem, még semmit sem... 
– De akkor miért... 
– Várjunk még, hagyjunk időt, majd kibontakozik! 

A kiadó ígéri, lesz folytatás. Én ígérem, hogy azt is el fogom olvasni, meg fogom csodálni. Az első példája miatt. S persze még az is lehet, :em is kell, hogy az egésznek értelme legyen, elég, ha a részletek szemgyönyörködtetők. Nem igaz? 

C.S.A. Comics2023, 200 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789766778762 · Fordította: Ciuti SaraFarkas Ábel ·

7,5/10

2024 március 15. Tegnap este Matykó feljött felköszönteni minket. Rövid időn belül törtem a magyart, majd Matyi idő előtti távozása után (hajnalban kirándulni ment) kitisztítottam a gyomromat és eldőltem. Viszont háromkor már felébredtem Nem akartam, csak elindult az agyam, és a felriadásból nem tudtam visszaaludni. Jöttem hát képszerkeszteni és írogatni. 

Tegnap volt Pipi születésnapja. Nem felejtettem el, csak képet nem tettem fel az alkalomból. Tíz éve, hogy elment. Hiányzik. Ezek szerint ez már így marad. 

Hét óra. Most kezdek álmosodni. Pedig már két kávét megittam. 

Abigail Shrier: Visszafordíthatatlan ​károk (A transzmánia, amely elcsábítja lányainkat)

Kit érdekel, hogy az új emberjogúsági vihar kamaszok életét sodorja szakadékba?

shirer_visszafordithatatlan_karok.jpg

Szerelmetesfelségtársam már nem is kommentálta, hogy megint egy LMBTQ-kritikás könyvet olvasok. Illetve már csak annyit mondott: 
– Minden hétre van egy? 

Mondjuk ezek után kár is tagadnom, hogy monomániássá váltam. Ez a kilencedik, hasonló témával foglalkozó könyv. Jó, nem egyvágtában, hanem azért évek alatt. De mondjuk rövid időn belül a harmadik, vaskos kötet. 

Ryan T. Anderson: Harryből ​Sally – Válasz a „transznemű pillanatra”
Helen Joyce: Transzneműek
Birgit Keller: Genderkomédia
Szilvay Gergely: A melegházasságról 
Szőnyi Szilárd: Föltámadott a gender 
Gabriele Kuby: Globális szexuális forradalom 
Dougla Murray: A tömegek tébolya 
Douglas Murray: Háború a Nyugat ellen 
Lucian Boia: A Nyugat hanyatlása

Bár mindegyik könyv ugyanarról szól, mégis, más-más fő szempontból nézik a dolgokat. Ennek a mostaninak a célkitűzése egyértelmű: ott van az alcímben. S mert nem értettem, mi ez a diszkrimináció, hol maradnak a biológialag férfinak született, csóró transznők, éppen ezért vettem a kezembe ezt a kötetet. Megértettem a koncepciót. S innentől sokkal érdekesebb a dolog. 

Innentől már csupán mosakodás minden.

MOSAKODÁS 1.: A NEMISÉGEM

Ennyire tényleg és valóban nem foglalkoztat a kérdés. Kéz a szívre: tényleg és valóban egész életemben csak és kizárólag a nők domborulatai, szervei hoztak lázba.S azok már nagyon fiatal koromban ezt tették. S mindig fiúként tették ezt velem. 

Nem mondom, egyetlen egyszer, érett férfiként, boldog, szexuálisan kielégítő házasságban élve volt olyan álmom, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Már álom közben sem, nemhogy amikor felébredtem... Ja, pasival voltam, intim tevékenységben. Én voltam a nő, bár közben pasi voltam magam is. Viszont misszionárius pózban voltunk. Ráadásul Pipi barátom volt a pasi. WTF? :-O

Na, kezdem mutatni a kellő korszellemet? Brrrrr! 

De egyébként soha meg sem kísértett a gondolat se, hogy intim élményért a sajátomon kívül más férfitesthez érjek  Mi több, inkább minden lehetséges alkalmat kihasználtam, hogy ha már intim percek, akkor se én érjek a saját férfi testemhez se. (S ennek nem az undorhoz, viszolygáshoz, a nemi diszfóriához volt köze.) A női testek érintése permanens vágy volt minden életkoromban. 

Akkor is, ha mindig is monogám voltam. El se hinnéd, ha megmondanám, hány nő volt az életemben. S nem azért nem hinnéd, mert annyira sok. Éppen mert nem sok. Bármennyire is szeretem/szerettem a női testet. Lehet találgatni! Én meg addig majd megszámolom, mennyi is volt az annyi...

MOSAKODÁS 2.: A VILÁGNÉZETI HOVATARTOZÁSOM

Szeretném úgy tudni, hogy ennek semmi köze semmihez. Vagy csak nagyon kevés dologhoz. Mert politika alatt manapság a pártpolitika értendő. Messze van a kor, amikor a politika a város (polisz) érdekében kifejtett tevékenység volt. 

De széttárt karral, kifelé fordított tenyérrel mondom: semmilyen érdekem nem fűződik a nézetek terjesztéséhez, és semmiféle párt tagja nem vagyok. Még annak sincsen semmi különösebb oka, hogy a MCC Press könyvei sorjáznak ebben a témában. Ez utóbbit mindössze az indokolja, hogy az utóbbi időben ők adtak ki ilyen témájú munkákat, és azok kerültek elém. 

Azt sem titkoltam soha, hogy világnézetileg merre tendálok. Meg azt sem, hogy a világnézetemnek sincsen semmi köze sem a napi, sem a pártpolitikához. S ebből fakad, hogy ahhoz sem, hogy amit gondolok e kérdésről, azt a kormányon levő pártkoalíció manapság óriásplakátokon is preferálja. 

Önmagában az a szomorú, hogy ezt magyarázgatni kell. De kell. Még ebben az országban is, csak egészen más okokból. 

ABIGAIL SHRIER

újságíró, a Wall Streeet Journal munkatársa volt. Nevet, ellenségek garmadáját a most tárgyalt könyvével szerzett magának. 

shirer_visszafordithatatlan_karok_as.jpg

Már nem zsákbamacska árulás az eddig olvasott gender-kritikus könyvek értékelései után: a gender-dolgokkal csak egyetérteni szabad. Bármilyen kritika tilos. Aki kritziál vagy csak kérdezni mer:: toxikus, transzfób, gyűlölködő és hazug. A fentiek szerint Abigail Shreir vastagon toxikus, transzfób, gyűlölködő és hazug. Ezt bárki megmondja róla, aki nem ért vele egyet. Vagyis a többség tisztán látja a tevékenységének a hátterét. (Lehet röhögni!) 

shirer_visszafordithatatlan_karok_07.jpg

MIÉRT A CÍMBEN FOGALMAZOTT NEMI DISZKRIMINÁCIÓ?

Nem hazudok, első nekifutásra tényleg azért nem érdekelt a könyv, mert nem értettem, miért a lányokra koncentrál? A fiúkért nem kár, ha megszabadulnak a fütykösüktől, és ösztrogénnal tömik magukat? Vagyis valami feminista antitransz-szöveg a könyv? 

Anti-transz, ez igaz. De nem feminista. A lányokra koncentrálásnak egészen más oka. van. Statisztikai. 

Amerikában és a nyugati világban a serdülők között megugrott a nemi diszfóriában szenvedők száma ez az állapot a,,transzneműséghez" kapcsolódó egészségügyi állapot. A nőnek született fiatalokon történő nemi átalakító műtétek száma megnégyszereződött az USA-ban 2016 és 2017 között, és hirtelen az összes nemi átalakító műtéten átesett fiatalok 70 százalékát nők tették ki. Az Egyesült  Királyság 4400 százalékos növekedést jelentett 2018-ban az előző évtizedhez képest a tinédzser lányok körében, akik nemi átalakító műtéteket kérvényeztek. Kanadában, Svédországban, Finnországban és az Egyesült Királyságban az orvosok és a nemi identitással  foglalkozó terapeuták drámai változást jelentettek a nemi diszfóriában érintettek demográfiájában – a  túlnyomórészt óvodáskorú fiúk felől a mérleg nyelve most a serdülő lányok felé billent.

Littman kíváncsiságát a közösségi médián talált posztok keltették föl. Miért érintene egy eddig szinte kizárólag a fiúk között tapasztalható pszichológiai rendellenesség hirtelen csak tinédzser lányokat? (54.)

 

A következő év során, amíg Littman előkészítette a tanulmányát, elemezte az adatokat és megírta az anyagot, egyre több orvos számolt be arról, hogy olyan serdülő lányoknál fedeznek fel nemi diszfóriát,
akiknél gyermekkorban nem voltak ennek jelei.26 Svéd, 27 torontói és amszterdami orvosok is jelentették, hogy a nemi diszfóriában érintett fiatalok aránya megfordult, 2006 előtt szinte kizárólag fiúk voltak érintettek, majd 2006 és 2013 között túlnyomórészt lányok.28 Az európai szakértők 2018-ra drámai növekedésről tudósítottak az előző évtizedhez képest. Rengeteg fiatalnál állapítottak meg nemi diszfóriát „főként a kamasz lányok arányának növekedése miatt". 

A nemi átalakító műtéteket kérvényező betegek 46 százaléka nő volt 2016-ban az Egyesült  Államokban. Egy évvel később ez az arány 70 százalékra nőtt. (62)

shirer_visszafordithatatlan_karok_05.jpg

Hát, nem tudom... Nem pontosan ez a szó jut eszembe a transzról. 

MIÉRT LETT ENNYI AZ ANNYI? 

Harrból Sally című könyv érintette ezt a kérdést. Már tűnődtem rajta, hogy a transztyúk vagy a transztojás volt előbb? Mármint azért tudunk sokkal több transzemberről mint évekkel ezelőtt,

  • mert elő mertek jönni a sötétből a fényre a világ változása miatt
  • mert immár nem csupán szabad, hanem divat is a transzlét

Harryből Sally és ez a könyv is azt mondja, mindkettő, de az ugrásszerű számnövekedés, különösen a fiatalok körében, egyértelműen a második oknak tudható be. Meg az internetnek. Meg a mostani generáció elszigetelődésének, internetes buborékban élésének, a szociális kapcsolatok sorvadásának, a személyes kapcsolatok hiányának.

A legfőbb ok az internet buborékja. S a polkorrekt közbeszéd gyilkos cenzúrája. Ezt alátámasztja, hogy a transszá lett tinilányoknak csak nagyon minimális százaléka mutatta bármi jelét a nemi diszfóriának gyermekkorában. Egyszer csak „megvilágosodnak” a gyerekek... 

shirer_visszafordithatatlan_karok_01.jpeg

De persze nem csupán az internet a felelős, rajta és benne az influenszerek tanácsadó tömegével. Ennél sajnos sokkal összetettebb a probléma. Abigail Shrier könyve fejezetről fejezetre mutat rá és tárja fel az egymásra épülő okokat.

Az első és legfontosabb, hogy testi és értelmi szempontból még éretlen emberek öndiagnózisa elsöpörte a logikát, az antropológiát, a biológát, az orvostudományt, a pszichológiát, a pedagógiát és mindent. Mert tudnivaló, hogy a gyerekek mindenkinél sokkal jobban tudják, kik ők valójában. Kiskamasz és kamaszkorukban... Persze... Jobban tudják... Figyeld csak ezt a magvas, megalapozott kis táblácskát! Majd' kiköptem a nézegetés közben kortyolgatott kávémat, amikor megláttam. 

Azok az iskolák, amelyek alkalmazzák ezeket a tanterveket, nem ismerik be, hogy tudományosan az egész hülyeség. Biológiai szempontból értelmetlen azt mondani, hogy egy lány agya – amelynek minden sejtjét az XX kromoszóma hatja át – talán egy fiú testében ragadt. Nem is említve azt a tényt, hogy semmilyen diagnosztikai vagy empirikus kritérium nem létezik annak megállapítására, hogy egy biológiailag lánynak született gyermek,,valójában fiú". Mindazonáltal ezt a badarságot ugyanazon fapofával és látszólagos alapossággal tanítják, mint az emberi reprodukcióval és a nemi úton terjedő betegségekkel kapcsolatos tényeket. (97–98.)

AZ ÓVODÁK, AZ ISKOLÁK ÉS A PEDAGÓGUSOK

felelőssége óriási. Azért is, mert kritika és a tények ellenére teljes mértékben magukévá teszik, a korszellemet. De sajnos ennél sokkal többet tesznek: maguk is aktív támogatói az őrület terjedésének. Úgy is, hogy az iskolai környezetet teljes mértékben alárendeli az ideológiának, s a bizonytalan gyerekeket látszólagos biztonságba ringatja, és elindítja egy olyan úton, amelyről nincsen visszatérés. 

Ennek érdekében gondolkodás nélkül szembe fordítja a gyerekeket a szüleikkel, ha azok nem értenek egyet az úttal, amelyre a srácok léptek. Az oktatási intézmények simán elhallgatják a szülők elől nem csupán a gyerek transz voltát, de a hátuk mögött elkezdik a visszafordíthatatlan átalakításukat is. 

Vagyis az oktatási intézmények a szülők ellenében és ellen tevékenykednek. Ez se semmi, de ennél sokkal nagyobb döbbenet

A LÉLEKGYÓGYÁSZOK, AGYTURKÁSZOK HOZZÁÁLLÁSA.

Iparkodom összefoglalni, miért. Hát azért, mert eszükben sincsen terápiát alkalmazni. Senkinek, semmilyet. Jön az ügyfél, bemondja, hogy mi van vele, és a diplomások tengere asszongya, hogy akkor az van veled, az vagy te, amit mondasz magadról!

Egy nő besétál a terapeuta rendelőjébe, maga után vonszolva tinédzserkorú fiát.,,Doktor úr! Kérem, segítsen! A fiam azt hiszi magáról, hogy egy csirke" – mondja.
Megszólal a fiú:,,Ha valamit elmondhatok a beszélő csirkékről, az az, hogy tudjuk, kik vagyunk."
,,Mivel bizonyítod? – erősködik az anyja. – Nincsenek tollaid."
,,Igaz. Nem a megfelelő pubertáson mentem keresztül" – válaszolja a fiú.
A nő a terapeutához fordul:,,Érti már, miről beszélek? Elment az esze!"
A terapeuta így szól:,,Maga az, aki egy csirkével vitatkozik." (133.)

S kísérletet sem tesznek arra, hogy a felszín alá nézzenek, okokat, indokokat keressenek. Mintha a boltba menne, aki cihológushoz megy: ezt és azt kérem, oké, nesze, menj, tömd magad a megfelelő hormonokkal, vágass le magadról, amit csak feleslegesnek ítélsz, mert te tudod, ki vagy te! 

Kamaszokról beszélünk. Akiknek ebben a korban alakul az identitása, és akinek az alakuló identitását a csoport, amiben élnek, tanulnak, léteznek több mint befolyásolja.

shirer_visszafordithatatlan_karok_06.jpg

NEM JOBBAK AZ ORVOSOK ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZERVEZETEK SEM 

Gondolj bele: a tesztoszteron kúrához Amerikában nem kell sem pszichológiai ajánlás, sem orvosi vizsgálat! Mintha Kalmopyrin vagy Béres Csepp lenne. Shrier elmondja, hogy semmi más nem kell hozzá, csak „tájékoztatáson alapuló beleegyezés”. 

Ismét mondom, kamaszokról beszélünk. Kamaszokról, akik ismerjük, mennyire gondolkodnak hosszú távon, és mennyire mérlegelnek érveket, ellenérveket, ha valamit nagyon akarnak. 

S a helyzet az, hogy a sebészeti beavatkozások mérlegelése szintén bemondásra működik. Amit Shrier erről elmond  több mint elképesztő: felháborító. Nincs az orvostudománynak más területe, ami ennyire nem a tudományom alapulna mint a transz-marhaságok érdekében könnyelműen végrehajtott műtétek. 

Az érveinek a lényege: ezek a műtétek teljesen ellene mondanak a Hippokratészi-eskünek, mert visszavonhatatlan változásokat végeznek bemondásra, esztétikai, ki nem vizsgált pszichológiai okokból. Egy mell-  vagy egy méh-eltávolítás, pénisz-kialakítás olyan végzetes következményekkel jár, ami teljesen összeroppanthatja később az alanyokat.

Az egészségügyi következményekről nem is szólva. S most nem pusztán a szexualitásra való képtelenségről beszélek, nem az anyaság lehetőségének a végleges elvetéséről, nem a törvényszerű terméketlenségről, hanem a lehetséges, járulékos, szörnyű veszteségekről, állapotokról. Ugyanis az altesti műtétek nagyon komplikáltak, bizonytalan következményűek. (Volt alany, aki azóta is csak katéterrel képes vizeletet üríteni.) De még a mellek amputálása (masztektómia) sem simán komplikációmentes. Szóljak a hormonokról...? Mármint azon kívül, hogy egy életen át szedni kell. 

A műtétek nem változtatják meg a nemet, csak torzóvá teszik, aki a kés alá megy. Nem lesz a nőből férfi, sem a férfiból nő: nem nélküli, nemi szerv nélküli, összevagdosott valamivé válnak. Orvosi segédlettel. 

shirer_visszafordithatatlan_karok_02.jpg

A TRANSZ-SZEKTA

Nem Shrier fogalmaz így, hanem egy interjúalanya,a transz-divat egyik tragikus áldozata. Az alany azt mondja, a transztámogatók soha nem mérlegelik a csatlakozók állapotát: a lényeg az, hogy csatlakozzanak. Ha megteszik, alig-alig van visszaút. A megerősítésük a csatlakozásban állandóvá válik, beindul a leválasztásuk az addigi világukról, kezdetét veszi a totális agymosás. 

Tizenhét évig keresztény voltam. A közösségem semmilyen szempontból nem szekta volt. Szabad volt gondolkodni is, kérdezni is, kritikát is megfogalmazni a közösséggel, a vezetőkkel szemben. Az egyházamnak eszébe sem volt a belépők családi kapcsolatait megszakítani, lenyúlni a pénzüket és az egyházat kizárólagossá tenni az életükben.

Amikor úgy döntöttem, elhagyom a közösséget, annak mindehhez semmi köze nem volt. S mégis, úgy nagyjából két éves folyamat volt, amíg eljutottam a szakításig. A kereszténységemről szólt az életem. Szembefordulni az életemmel piszok nehéz volt. 

S nekem nem kellett végleges döntéseket hoznom a testem megváltoztatásával kapcsolatban. 

S agymosásból iszonyatos nehéz visszatérni. Iszonyatos nehéz. Az önmagukkal való szembefordulás is mérhetetlen súlyú: belátni, hogy amire az életüket tették, aminek érdekében tönkre vágták az egészségüket, az tévedés volt, alaptalan marhaság. 

shirer_visszafordithatatlan_karok_04.jpg

A szekták egyik legfontosabb jellemzője a szülőktől, a hozzátartozóktól való elszeparálás- És a kérlelhetetlen magabiztosság a dogmatika mindenekfelettvalóságában, megkérdőjelezhetetlenségében. Aki mégis megkérdőjelez, akár tények birtokában is, az ellenség. Olyan ellenség, akinek, bármit mond is, bárhogyan is teszi, semmiképpen nincsen, mert nem lehet igaza. Az ellenséget pedig meg kell semmisíteni. 

HÍRNEVÜKET, ÁLLÁSUKAT, KATEDRÁJUKAT, RENDELŐIKET VESZTETT ELLENSÉGEK

A helyzet az, hogy nem lehetnek ellenérvek, meggondolások, kérdések. Mert aki kérdez, aki meggondol, akinek ellenérvei vannak, annál az embernél veszélyesebb, felháborítóbb nincsen. Az ellenség. Transzfób. Veszélyezteti a transzkisebbség biztonságát. Mérgező. 

Én nem sorolok példákat, de a könyv igen, Nincs már biztonságban semmilyen szaktekintély sem. Mert ha ellentmond: nem szaktekintély. Az emberi jogok mindenek felettisége eltapossa azokat, akik az életet akarják érvényesíteni. Az emberi jogból így lesz az öncsonkítás össztársadalmilag támogatott kvázi kötelessége. 

A transz-szekta által terrorizált társadalom, az érintett szakmák, szakemberek simán társadalmon kívülinek tekintik, aki nem ért egyet velük. A minimum a karaktergyilkosság, a nyilvános megszólalások terrorizálása, de az állásukba, a szakmai tekintélyükbe is kerülhet, ha ellent mernek mondani, ha bizonyítani mernek. 

Tudnod kell: a nemiségükben bizonytalan tinik

  • döntő többsége szerelmes még nem volt, nem csókolózott még, nemhogy nemi kapcsolata lett volna: vagyis ki sem próbálták semmilyen szinten a szerelemet
  • a hetven százalékuk simán kinövi a diszfóriát
  • növekszik azoknak a száma, akik visszakapaszkodnak a partra a transzóceánból

Ezeknek a tények gyakorlatilag semmiféle nyilvánosságot nem kaphatnak. Úgy nagyjából a fenitek egésze miatt. 

*

Nem folytatom. Shrier természetesen ennél sokkal részletesebb, hosszabb, mélyebb. Meg nem mondom, miért, de valamiért az ő könyve fogott meg leginkább az eddig olvasott transz-os, genderes kritikákból. Azt hiszem, talán azért, mert átsüt belőle a fájdalom, az aggodalom egy generációért. A könyve segélykiáltás. S hogy minél messzebb elhallatsszék, igen széles látókörűen mutatja be a részleteket, érvel és bizonyít. 

 

MCC Press, Budapest, 2022, 312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156351272 · Fordította: Kováts Viktória

10/10

2024 márciusának idusa, két nap múlva forradalom. Mármint az 1848-as aktuális, éves évfordulója. 

A gerincem melletti izom szombat óta fáj. Különböző intenzitással. Azt már tudom, hogy a maradék életemben nem kellene vécére mennem. Legalábbis ülve. Vagy nem kellene többet kitörölnöm. Mert az a mozdulat csinál valamit, attól rendre újra bedurran a rakoncátlan, lázadó izom. 

Tegnap jártam unokázni. A múlt héten vitt, Dargay-féle „A török és a tehenek” füzetke jelenleg über top: Szami lányom mondta, hogy eddig cirka harmincszor kellett elolvasni. Plusz tegnap négyszer. 

Most hallgattam meg az új Hooligans-lemezt odafigyelve. S többször hevesen bólogattam közben. Nagyon hevesen. Ezt figyeld!

Szilvási Lajos: És mégis őrizetlenül

Miképpen döntsön egy fiatal felnőtt, ha egyszer van ez a pillangóhatás?

szilvasi_es_megis_orizetlenul.jpg

Továbbra is azt mondom, Szilvási nem a kedvencem szerzőim egyike. De valahogy úgy vagyok vele mint Stephen Kinggel: egyszer s mindenkorra képtelen vagyok leszámolni vele. Azért, mert alapvetően jól ír, érdekes dolgokról. De ami Kingnél az idióta témaválasztás, az Szilvásinál a rejtett rendszer-igenlés. Mégis, mindennek ellenére jó írók mindketten. A részletekben rejlik a titkuk, meg a jellemábrázolásban. 

Ezt a könyvet is egy könyvmegállóban leltem. Ráolvastam a moly.hu-n, és amikor egy értékelésben azt olvastam, hogy rokona az Egymás szemében-nek, gondolkodás nélkül hoztam magammal hazafelé. 

Az Egymás szemében, leírtam már, kamaszkorom nagy-nagy szerelmére emlékeztet, akivel három évig voltunk együtt. Kettő és fél, mert az utolsó fél év az agónia volt, és a megcsalásom ideje. S aki iránt minden okom meg lett volna a haragra, mégsem haragudtam rá soha. Illetve akkor igen, amikor évekkel a kapcsolatunk befejezése után megkeresett: MLM hálózatot épített. Ezzel arcon csinálta az emlékeimet és minden, bármilyen további kapcsolatot közöttünk. De az Egymás szemében rólunk szólt: még egy kicsit a cselekményében is. Nem tudom nem nosztalgia nélkül olvasni, de akár csak gondolni is rá. Ahogy az MLM-es gyilkosság a múltunkat nem tette semmissé. 

S ha Egymás szemében, akkor csak jó lehet. Így fogtam bele Mariann és Ádám történetébe. 

LEGYÜNK TÚL A NEGATÍVUMON: Szilvási Lajos a szocializmus egyik sztárírója volt. Bestseller-gyáros. A könyvei egytől-egyig több kiadást értek meg, nagyon komoly eladásokat produkált. A másik akkori sztáríróval, Berkesi Andrással szemben Szilvási népszerűsége túlélte a rendszerváltást is.

szilvasi_es_megis_orizetlenul_szl.jpg

Pedig a munkássága során a legcsekélyebb mértékben sem volt rendszerellenesnek mondható: a művei leggyengébb részei, amikor a szereplők a kommunizmusról, a szocializmusról, politikai elkötelezettségükről beszélnek, és a rendszer melletti érveiket fejtegetik.

– Ott a kikötőben is, láthattad már, vehetted észre… Kétféle ember van: rakodómunkás meg tróger. Az egyik a törzs. Azok mindig vannak. A többi jön-megy, mint zsidóban a fájás. Rajtunk meg a kötelesség. A brigádban öten vagyunk kommunisták. Negyvenhat óta húzzuk egyfolytában, egy helyen. A taggyűlésen a múltkor ránk mászik egy kerületi pofa, hogy passzívak vagyunk, nem mondjuk meg a micsodánkat. Erre se szóltunk. Mink nem értünk hozzá, hogyan kell csűrni-csavarni az eszmét, ez mások dolga. Mink tudunk dolgozni, mások helyett is, ahogy már hányszor volt. Egyszer megfizették,
máskor nem, amikor zavaros idők voltak. De a dolgot tenni kellett, mert nem Péter meg Pál vállalta, hogy be lesz rakva, meg ki lesz rakva az anyag, hanem a magyar állam. Húsz helyett dolgoztunk hárman, megkerestünk az államnak vagy félmillió kötbért. Le se szartak bennünket, azt se mondták, hogy na, ti marhák, köszönjük szépen. Az ember nyel egyet, aztán csinálja tovább. Megette a fene, ha valaki arra vár, hogy meghálálják neki, amit csinál…

Hát így beszél egy öntudatos proletár este tíz után, a műszak végeztével, egy lépcsőn ülve a csepeli Szabadkikötő környékén. Ezek a részek csüggesztők, még akkor is, ha belekalkulálom, hogy innen nézve az a korszak egészen más, mint amikor benne éltek emberek, és valamelyest még talán hittek az eszmében, az épülő,szép új világban. Bár az ötvenes évek valósága után ez már több mint kétséges, '56 után pedig nagyon elkötelezettnek kellett lennie, annak, aki szívvel-lélekkel eszmehű maradt. A regény cselekményének a története a hatvanas évek vége. 

szilvasi_es_megis_orizetlenul_04.jpg

A csepeli Szabadkikötő

De ezek a részek bár hervasztók, Szilvási regényének az egésze mégis érdekes és olvasmányos maradt. Minden bizonnyal a nosztalgia-faktor is segít neki. Ahogyan Berkesinek még az sem. Tehát van valami egyéb titka is annak, hogy Szilvási regényei a mai napig népszerűek. 

Többek között talán az, hogy nem idealizálja a társadalmat. Akkor sem, ha az szocialista. 

*

AZ ÉS MÉGIS ŐRIZETLENÜL CÍMET A REGÉNY MAGA MAGYARÁZZA. Nagykamaszokról vagy inkább fiatal felnőttekről van szó, a középiskolát már kijárt fiatalokról, akik még nem ágyazódtak be a felnőtt létbe, a munka világába. Még semmilyen szempontból nem önállóak: otthon élnek, tanulnak, munkahelyet keresnek Meg persze önmagukat. És egymást.

Nem felnőttek még, a szülők vigyázó szeme rajtuk van, istápolják őket, egyengetik az útjukat, ki-ki a maga nézetei, vérmérséklete, tapasztalatai szerint. De mert nem felnőttek még, a szülői aggodalom rögzült állapota mindkét főszereplőnél ott van a háttérben. 

Nem mondtam: egy szerelem története a regény. 

Szóval ebben a felemás, se gyerek, se felnőtt állapotban cselekszenek a főhősök, Ádám és Mariann. Nem tudják még, mi merre hány méter, de már követelik a szabadságukat, egyedül végeznének mindent, önállósodva, függetlenül, de tapasztalatok, kapcsolatok híján. Nem engedve beleszólást a dolgaikba. Félig gyerekként, mégis már felnőttek által őrizetlenül. 

*

MÁS KOR, MÁS VISZONYOK, UGYANAZOK AZ EMBEREK. Mai ismerettel, a mai mindennapokból kiindulva sok minden másképpen működött a regény idején. Egy huszonhét éves nő, akinek férje volt, csont nélkül asszonynak számított. Nem lánynak, s pláne nem csajnak.

A magázódás akkoriban teljesen természetes volt. A svéd és amerikai módit én a mai napig nem szoktam meg. Se az utánunk jövő korosztálytól, se a boltokban, üzletekben, se a reklámokban. Ha utasítanak, én eleve elutasító vagyok („fedezd fel, próbáld ki, szerezd be, kattanj rá”, stb) leszek. Engem ne utasítgasson a saját profitja érdekében senki és semmi! Pláne, hogy még csípőből, lekezelően te is tegez. Nem vagyok tegezés ellenes, csak azt mondom, a tegezés már egy meglevő kapcsolat formája. Tág tere és helye van, de léteznek keretei is. Az eltérő generációk kommunikációja és az üzlet világa éppen nem természetes, magától értetődő tere a tegezésnek. (Számomra marha furcsa például a Cápák közt című műsorban a magától értetődő tegezés.) 

Őskövület vagyok. Viszont a lízingelt csemetém párja éppen azzal nyert egyből magának, hogy az első találkozásunkon odajött, kezet nyújtott, magázva köszönt és a teljes nevén bemutatkozott. Ebből derült ki számomra, hogy volt gyerekszobája. 

szilvasi_es_megis_orizetlenul_08.jpg

De még az én konzervatív szemléletemnek is fura volt, hogy azonos vagy közel azonos korú fiatalok magázzák a egymást a regényben. Az édesapám '46-os születésű volt. Még magázta a szüleit. Én '67-es vagyok, és én már nem. A nagyszüleimet sem. Szerelmetesfeleségtársam édesapja '35-ös születésű volt. Ő azt szerette volna, ha a '72-es és '77-es születésű gyerekei magázzák a szüleiket. A '48-as születésű édesanyjuk azonban ezt nem akarta. Ő győzött. Változik a világ. A mai srácoknak (kivéve a lízingelt választott párját, már eszükbe se jut szembe nézve bemutatkozni és köszsönni. „Helló!” – harsan más lakásába első alkalommal belépve a kiáltás, és már ott sincsenek, eltűnnek az ott lakó, velükkorú oszitárs szobájában. S a velükkorú oszitársnak sem jut eszébe, hogy tán be kellene őket mutatni. 

Na, a regényben ez még nagyon-nagyon nem így van. S a mai viszonyok között furcsa olvasni, hogy volt nagyon másképpen is. 

Eddig három Szilvási könyvet olvastam. Gondolkodom, miben is áll, hogy mindhárom könyv képest volt hozni a korszellemet?

Felmerült bennem, hogy nem csupán egyfajta nosztalgia-e ez, éltem már akkoriban, ismertem azt a világot, azt az érát, a kor hangulatát, szellemiségét, ha szóba kerül, rögtön és azonnal rengeteg minden hadrendbe sorakozik a tudatom hátterében: hangok, ízek, színek, érzések, frizurák, ruhák, autók, események, az akkori építészeti, technikai formavilág, üzletek, reklámok, arcok, filmek, zenészek, Egy komplett kor. 

Igazából nem tudom a választ. Mármint, hogy Szilvási idézi meg remekül mindezeket, vagy csupán az agyam egészíti ki az olvasottakat a személyes tapasztalatokkal? Ehhez később kellett volna születnem. Vagy rosszabb könyveket olvasnom a korról.

*

AHAM, AZ ÖRÖK TÉMA, A SZERELEM. Megunhatatlan. Témának is, benne élni is. Témaként rázós: annyiféleképpen fogható meg, hogy nagyon könnyű mellényúlni. Bár a legnépszerűbb téma, a veszélye éppen a népszerűségében rejlik: az ábrázolása önmagában még kevés, kell hozzá valami plusz, valami eredetiség is. Bármilyen, valamilyen, akármilyen. 

Mondtam: a könyv témája a szerelem. 

A tegnapi nap ugyanolyan volt mint bármelyik másik. Reggel együtt kelés, Amíg Szerelmetesfeleségtásam beágyaz, én felöltözöm, felteszem a kávét, elmegyek vécére, mire lefő végzek, kitöltöm, beviszem neki a nappaliba, ahol ő már bevackolódott a fotelba, be is takarózott, behozta a reggeli banánjainkat. Negyed óra, félóra, tápászkodnom kell, vár a munka. Az esti rituálék is meg vannak, kötetlenebb „munkakörökkel”.

Minden nap tudatosul bennem, hogy szeretem ezt a nőt. Nem csupán az embert: a nőt. Minden tökéletlenségével egyetemben. Tegnap este a teljesen mindennapi esti fény valahogy másképpen esett az arcára lefekvés után. Van egy kis mindenfelé mozgatható olvasólámpám, azt valahogy másképpen csavargattam a könyvem felé, azért esett másképpen SzFT arcára fény. 

Fölé hajoltam egy jójszakát-csókért, akkor láttam, hogy ni, a fény és arca. És megint csudálni kezdtem, hogy milyen szép nekem ez az asszony, mennyire szeretem minden részletét az arcának. A gribedlijétől kezdve a szemén át a szarkalábaiig mindent. S csak néztem őt és hálás voltam a jó Istennek. Meg SzFT bűbájának, amivel magába boszorkánykodott engem. De ezt persze váltig tagadja. Pedig hogyan máshogy ehetnék belé ugyanúgy szerelmes, ahogy a kezdetünkön, régen? 

Lesz jelentősége később  szerelmes áradozásomnak. 

 *

MENJÜNK KÖZELEBB A CSELEKMÉNYHEZ! Az egyik főszereplőt, ő a fő-főszereplő, Varga Ádámnak hívják. Éppen elvégezte a középiskolát, és éppen felvették az orvosi egyetemre. A történet kezdetekor nyár van, Ádám vidéken, édesapja ismerőseinél tölti a nyarat, és egy nála kilenc évvel idősebb asszony éppen elvette a szüzességét és gyakoroltatja vele a testi szerelmet. 

Hangsúlyozottan a testit. Az asszony mindössze használja Ádámot. Ezt nem is rejti véka alá. 

Amikor elvesztettem az ártatlanságomat, tizenhat voltam. Vagy tizenhét? Nem, annyi még nem. A lányt, akivel összeborultam nevezzük, hm, Fruzsinak. Igazság szerint fizikai szempontból én vettem el a szüzességét, de a gyakorlatban, az ő elhatározása és akarata szerint teljesítettük be a szerelmünket. Mert szerelmesek voltunk. Nagyon. Azt is mondták ránk, hogy szépek vagyunk együtt. 

Nagyon kamaszok voltunk. Fruzsi elképesztően tudatos volt, én meg ugyanazzal a naivitással sodródtam, ahogyan azóta is, ma is teszem. Ő, amennyire tudom, elérte a kitűzött céljait. Már tizenöt évesen tudta, merre megy, milyen úton, és hová akar elérni. És úgy is lett! Én meg nem tudtam mihez kezdjek magammal, és ez így is maradt egész életemben. Mindig csak rövidtávú kilátásaim, stratégiáim voltak. A cél a túlélés volt, s hogy közben viszonylag jól érezzem magamat. 

(Hm... Féléves koromban majdnem meghaltam. Apu a hónom alatt fogva ugráltatott a hasán, amikor kékülni, zöldülni kezdtem, nem jutott befelé levegő. A Szerdahelyi utcában laktunk, a Mátyás tér mellett, a Teleki piac közelében. Nyár volt. Apu már pizsamában volt, mezítláb. Felpattant és csak odakiáltotta Anyunak, mi van, és ahogy volt rohanni kezdett velem a kórház felé. A Nagyvárad térig, a gyerekkórházig rohant. Nem rövid út. Anyu csak egy köntöst kapott magára, és rohant ő is Apu után. Sportoló volt, kézilabdázott, utolérte a férjét, A kórházban beérve azonnal gégemetszést hajtottak végre rajtam, hogy meg ne fúljak. Itt vagyok, eltelt ötvenhét év. Egy kikönyökölt zakójú orvos ott éjszakázott mellettem két napig. És vérig sértődött, amikor Apu később pénzt akart neki adni. Egy másik, velem foglalkozó doki nem volt ilyen sértődős. Igaz, ő nem is ült az ágyam mellett, nem figyelte a légzésemet. Na, szóval, lehet, hogy valahonnan innen fakad, hogy soha nem voltak hosszútávú terveim, mindig a túlélésre játszottam. Jó érv mentegetőzésnek? Olyan kis divatosan hangzik, nem?)

Szóval Fruzsi... Egy pillanatig sem illettünk össze. Ahogyan előtte nyílt a világ, úgy csukódott be a szerelmünk. Hivatalosan három, a gyakorlatban két és fél évig voltunk együtt. Az utolsó fél év gyalázatos döglődés volt. Én mondtam ki, hogy hagyjuk a francba az egészet. Irtózatos volt a csalódásom. Amikor a gyalázatos fél év elkezdődött, akkor költöztem el otthonról, az apámtól és a minket mindenünkből kiforgató nevelőanyámtól, aki a költözésemkor szóvá tette, hogy nem beszéltem meg vele, hogy elvihetem-e a bútoraimat. Amikor megkérdeztem, hogy elég lesz-e cserébe és két szoba, összkomfortos óbudai lakás, sarkon fordult és otthagyott. 

Nem védőháló nélkül költöztem: Anyu édesanyához, Nagyihoz mentem. Teljesen külön szobám volt. Az Apuval és a nevelőanyámmal való együttlakás során  három évig nem: így-úgy átjáróház volt a helyiség, ahol aludtam. Volt hogy a lakásban berendezett esküvői ruhakölcsönzőnek ez a nappali volt a várószobája. (Óbudáról azért kellett elköltözni, mert a nevelőanyám raktárosként dolgozott a Patyolatnál, és valami brutál hiányt sikerült produkálnia. Óbudán volt külön szobám.) 

Szóval volt hol laknom, volt külön szoba,csukható ajtóval, és mire ez lett, addigra Fruzsiból lekopott a velemlét vágya, tágítani akart a világán. Tágított. Én nem csaltam meg ez alatt a fél év alatt sem Hogyan is tehettem volna? Szerettem. Nagyon. Ő már nem volt ennyire tartózkodó. Pontosan tudom,mikor eresztett magába más pasit. Ráadásul az a visszataszító Lajost, aki első gimis koruktól ott sürgölődött körülötte, holott tudta, hogy létezem. Még azt is megtudtam, hogy az együttlétük során Fruzsi vérzett, mintha csak Lajos vette volna el a szüzességét. Mi a megalázó, ha nem ez? Az örök férfidilemma a méretek körül, s alulmaradni egy olyannal szemben, akit az első pillanattól fogva nyálasnak találtam,  utáltam... 

De az első két és fél év gyönyörű volt. Pedig nem volt egy éjszaka sem, amit együtt tölthettünk volna... 

Ádám a Balatonról Pestre utaztában megismerkedik a hozzá korban tökéletesen illő Mariannal. Mariann szép, kedves, és neki is az első pillanattól fogva tetszik a fiú. 

Mindketten a szüleikkel élnek. Illetve Mariann az édesanyjával. Ádám meg rendezett körülmények között mindkét szülejével. Az édesanyja számára félelmetes látni, hogy a fia önállóvá válik, hogy külön élete van már, hogy nem oszt meg velük mindent. Az édesapja bízik Ádámban, természetesnek látja a saját életet, a leválást. És egyiküknek sincsen igaza. Mert a leválás nem félelmetes, elé lehet feküdni, de megakadályozni nem lehet. Semmi félelmetes nincsen benne. Csak szülőként ijesztő. Az apa meg nem látja, hogy a hallgatás mögött hazugság és lopás lappang. 

Mert Ádámnak nincsen még bevétele,de Mariann sokba kerül a találkozásokon, drága a konyak. De mert Mariann a társasága miatt, ami Ádám számára egyáltalán nem szimpatikus, hozzászokott, hogy viszonylag jól él.

Belegondolva itt picit bicsaklik a logika. A konfliktus később abból fakad, hogy Mariannak és az édesanyjának csak az utóbbi munkájából van bevétele. Vállalkozó. A Kádár-korban. Ezért nem jár neki semmi társadalmi védelem. Se jogi, se pénzügyi, se egészségügyi. Mert a velük élő kapitalizmus korcsos maradványa. 

szilvasi_es_megis_orizetlenul_10.jpg

A Marx tér

Mariannt nem engedi dolgozni az anyja. Tehát bevétele neki sincsen. Az anya vállalkozása,sálakat fest, éppen csak a napi túlélésre, a likak sürgető betömésére elég. Tartozás erre is, arra is. Nincsen túlélési ösztön az anyában. Legalábbis a lánya létezésével kapcsolatban nincsen. Nem akarja, hogy elprolisodjon. Ezért nebáncsvirággá neveli. S közben anyagilag meg merő vergődést csinál az életből. 

Vagyis egy seftelőkből, ügyeskedőkből álló társaságban mit keresett Mariann.hogyan fogadták be egy fillér nélkül? Mindegy, valahogy, spongyát rá! 

Mariann dicsérete: Ádám miatt szakít a társasággal. 

Aztán beteg lesz az édesanyja. Bevétel semmi. Dolgozni megy, az anyja a kórházból ezt nem tudja megakadályozni. Aztán a munkából hamarosan semmi se lesz, mert Mariann megaláztatásnak véli, hogy kezdetben takarítania kell, meg kölcsönadják más területeknek. Igaza is van, meg nincs is. 

Az én agyam ilyen helyzetekben azt mondta, hogy igen, szar, de kell a lové, felelősségem van, maradok, amíg jobb nem akad. Szerelmetesfeleségtársam ilyen esetekben meg azonnal felfelé törekszik.

szilvasi_es_megis_orizetlenul_07.jpg

Aztán Mariann édesanyja megbetegszik- Vagyis elzárják odafent a pénzcsapot. Mariann ölbe tett kézzel vár, egy hónap múlva majd lesz kényelmes állása. Ahol ülhet. Addig meg tátott száj, sült galamb-várás...

Ádám jár az egyetemre. De munkát vállal Mariannért a Szabadkikötőben, este öttől tízig. Senkinek se mondja el mit csinál miért. Még a legjobb barátja, Parafa sem tud semmit sem. 

A tempó feszített, Ádám kezd kikészülni fizikailag, Mariannhoz is csak ritkán képes emiatt kimenni. Mariann Hűvösvölgyben lakik. Odébb mint Ádámék. 

szilvasi_es_megis_orizetlenul_02.jpg

Hűvösvölgy, a fogaskerekű végállomása

Emiatt összevesznek. Ádám továbbra is meglepetésnek szánja a munkája után kapott pénzt. Mariann meg azt hiszi, hogy az a nő áll a háttérben, akivel egyszer az utcán megpillantotta Ádámot. Aki egyébként a balatoni asszony volt, akinek a telefonszámát Ádám eldobta ugyan, de a memóriája több mint remek... (Azon, hogy Szilvási ezt a szálat teljes mértékben nyitva hagyta, még morfondírozom, hogy jó ötlet volt-e, hiány-e vagy erény?) 

Fokozódik a feszültség mindenkiben, beleértve a szülőket és Parafát is... Mariann anyuja ráadásul háttér-konspirációkba kezd, mert szimpatikus neki az orvos, akihez Mariann beprotezsálta. A doki annak a társaságnak az ismerőse,amit Mariann Ádám miatt otthagyott. 

*

JA, A KOMMMUNIKÁCIÓ. AZ BIZONY! Én már nem egyszer úgy gondoltam,feladom. Innentől csak dömdödöm van mindenre. (Tudod, Lázár Ervin egyik alakja, aki a szeretlek-szó elkoptatása,kiüresítése miatt nem volt hajlandó mást mondani, csak azt, hogy dömdödöm.)

Természetesen a kommunikációs zsákutcák azokkal fájtak leginkább, akik közel álltak, állnak hozzám. Meg akikkel egyébként inkább működik a gondolatcsere mint nem. 

Ádám nem beszél. Meglepetést akar. De mert hazudott a szüleinek több alkalommal is, holott semmi oka nem volt rá, sőt, pénzt is vett el tőlük, megbeszélés és engedély nélkül, inkább nem mond, nem kérdez semmit. Azt hiszi, konfliktust kerül el ezzel, holott sokkal inkább csak generálja a feszkót. Hiába tiszteletre és szeretetre méltó a meglepetés és még inkább a hozzá vezető út, végül is ez lett a pokolba vezető út. Tudod, ami jó szándékkal van kikövezve. 

szilvasi_es_megis_orizetlenul_05b.jpg

Nem tudom, van-e különbség a hatvanas évek fiataljai és a mai srácok között abban, hogy mit hajlandók megtenni azért, akit szeretnek. Hogy hajlandók-e például szinte erejükön felül dolgozni a másikért? Tényleg nem tudom. A sejtésem inkább előítélet, ezért hagyom is a csudába. 

Mariann is befeszít, Parafa csak sunnyog a barátja után, hogy kiderítse, miről van szó. Apu bízik Ádámban, tehát nem feszeget semmit. Anyu megbántottam duzzog. Mariann anyja meg a dokira konspirál. Mariann meg otthon ül, sírdogál, vakarja a fenekét, majd megszédülve dacossá válik. 

Holott nagyon szeretik egymást Ádámmal. 

Na, most kell elmondanom, lehet, egészen másképpen alakult volna az életem, ha Fruzsi nem szédül bele a nagyvilágba, és belemegy a tervembe, hogy én tartsam el őt az egyetem alatt. Mert hajlandó lettem volna elmenni miatta vendéglátózni is. Mert olyan suliban érettségiztem. Egy pillanatig sem volt semmi közöm a vendéglátóhoz. Valami bölcsész francra kellett volna mennem. Vagy újságíróira. Nem tudom, miért nem tettem. Még csak nem is utáltam a vendéglátást, egyszerűen közünk nem volt egymáshoz. Legalábbis attól a ponttól fogva, hogy kikerültem gyakorlatra, és pillanatok alatt beláttam, szó sincsen vendéglátásról, vendégfejésről, lerablásról van szó. Ettől meg hánytam. De csak végigcsináltam a sulit.

Mondom, nem is értem, miért mentem oda, miért csináltam végig... De utána már nem tanultam tovább. Lusta voltam. Céltalan. A mindennapi túlélés volt/lett a soha ki nem mondott, bevallatlan cél. De ne gondold, hogy ez egzisztenciális vergődés volt: soha nem éreztem rosszul magam...

Izé, dehogynem, csak soha nem igazán emiatt. A mindennapokat mindig élveztem, a hajnalt, az új nap lehetőségét, a madárdalt, a napfényt, a gyerekeimet, a mindig megtalált alkotás lehetőségét (amivel be soha nem futottam) és így tovább. 

Na, de mondom újra, Fruzsiért elmentem volna még vendéglátózni is. Komolyan mondom. Nem élt vele. Így pénzem soha nem lett és dörzsöltté sem váltam. De azt hiszem, így megmaradt a becsületem, legalább önmagam előtt. 

A regény fő konfliktusa tehát a kommunikáció minősége, hiánya miatt következik be. A vég nagyon szomorú. A kommunikáció hiányának a vége mindig nagyon szomorú. Mindegy, mi a hiány oka. Ha nincsen kommunikáció, a vég tutira tragédia lesz. 

Azért, mert még a kimondott szavak alatt sem ugyanazt értjük. Nemhogy a kimondatlanok alatt. Elképesztőn félremennek a dolgok, ha azt várom, hogy megértsenek, anélkül, hogy elmondanám, mi is van bennem. De ugyanekkora tévút, ha azt gondolom, pontosan értem a másikat, anélkül, hogy elmondaná, hogy kérdeznék és meghallgatnék.

Zsákutca, szakadék, magányosság, fájdalom, pusztulás, halál. 

szilvasi_es_megis_orizetlenul_09.jpg

Mindenki más okból hallgat, és mindenkinek meg van az alapos oka a hallgatásra. Az elhallgatásra. A ki nem mondásra. A szőnyeg alá söprésre. A lenyelésre. Hogy aztán majd elbotoljanak a szőnyeg alatt összegyűlt sok kakiban. Meg a lenyelt elfojtott dolgok miatt gyomorfekélyt kapjanak. Meg a kibeszéletlen fájdalmak miatt fájjon a szívük. Meg hogy az összegyűlt feszültségek miatt a simogatásra induló kéz az arc közepébe csapjon. 

Bárhol olvasgatom is a kommenteket, azt látom, hogy tele vannak az emberek kisebbségi érzéssel és feszültséggel. Kisebbségi érzéssel: mert különben nem bántanának csípőből mindenkit, nem szólnának úgy be minden apróságra, ahogy teszik, nem fikáznának hegymagasról mindenkit, aki csak kicsit is más véleményem van mint ők. 

Sebestyén rögtön és azonnal mindenkibe belekötött. Pár hónapja dolgoztunk csak együtt, de természetesen megtalált már engem is. Többször is. Egyébként nem volt unszimpatikus manus, de ezt a tulajdonságát nagyon rühelltem. Amikor egy ebédidő végén megint kóstolgatott, már én sem bírtam megállni: 
– Ennyire szarkupacnak érzed magadat? 
– MI vaaan?
– Kivétel nélkül mindenkit fikázol. Tehát mindenki fölé akarsz kerülni. Ha tisztában lennél a sajt értékeiddel, tudnád, hogy nem kell oda kerülnöd, mert ebben-abban már ott vagy. De nem tudod. Ezért az önbecsülésed miatt mindenkit le kell győznöd. 
Nem volt válasz. 

Egy nap múlva együtt kellett dolgoznunk. Sebestyén, legnagyobb meglepetésemre az első óra végén megkérdezte, addig nem is nagyon szólt hozzám: 
– Figyelj, megismerkedtem egy lánnyal. Ilyen nagy mellei vannak – mutatta a tenyereit jóval a saját mellkasa elé helyezve. – Meg gyönyörű szeme. S több mint prímán csókol. Szerelmes lettem belé. 
– Csak? 
– Csak nyolc évvel fiatalabb. 
– Hoppá! Tizenhat éves? 
– Ja!
– Nem a nyolc év sok, hanem a tizenhat kevés... 
S innen beindult a beszélgetés. Sebestyénre a mai napig a barátomként gondolok. Nagyon jókat beszélgettünk utána. 

Nem a konfliktus a baj. Sohasem az. A konfliktus önmagában nem más mint nézetek összeütközése. Ha vitához vezet, azzal sincsen baj. Mert a vita érvek összeütközése, egymásnak feleselgetése. Ából bébe, céből débe és így tovább. 

A vitatkozással és a kötekedéssel van baj. Amikor le akarom győzni a másikat. Megalázni, porba tiporni. Elhallgattatni. És, látod, baj van a hallgatással és ki nem mondással is. Mert néma gyereknek anyja sem érti a szavát. S nem vagyunk gondolatolvasók. S mert a látszat sokszor nem a lényeget mutatja, hanem valami egészen mást. Mert még a kimondott szavainkat is megfelelő összefüggésben kell értenie a másiknak, hogy ne legyen baj belőle. Gondolj bele! 

El nem mondhatom, mekkora megkönnyebbülés volt, lett, hogy Szerelmetesfeleségtársammal tudtunk veszekedni. De még hogy! A kétszárnyú ajtó majdnem tokostul esett kifelé. A hangerőnktől a fiam megrémülve kérdezte:
– Apa, akkor most el fogsz megint válni?
– Dehogy, Bucikám, csak rendezzük ezt a dolgunkat!

De volt, hogy SzFT is megállt veszekedés közben, visszavette a hangerőt és ijedten kérdezte:
– Morzsám, szeretsz még?
Én meg néztem rá csudálkozva:
– Hogy a viharba ne szeretnélek? Életem nője vagy! Szeretlek mindenestül, csak most hülyeséget beszélsz.
– Akkor jó! – nyugodott meg a lelke. És mintha mi sem történt volna, folytattuk a veszekedést. 

Évek óta nem veszekedtünk egy igazit. Pedig lenne mi miatt ma is. Pedig már egy gyerekünk sem él velünk. S pedig van ez meg az a szőnyeg alatt. Vannak idült nézeteltéréseink. 

Viszont még ezeknél is előfordult, kiderült: a megszólalás empátiát szülhet. Ha nem is feltétlenül megoldást. Még nem tudom, mi lesz a vége. Csak azt tudom, hogy nélküle nem tudom elképzelni az életemet, de azt se,hogy ez meg az ne oldódjon meg. 

Ádámék esete bizonyítja, hogy még a jóindulatú elhallgatás is válhat gyilkossá. Meg azt is, hogy a másik tetteinek, mögöttes szándékainak a megítélése roppant elhibázott hozzáállás. 

Na, ezen a mondatomon most elgondolkodtam.

Mert ugyancsak van, akinek a mögöttes tetteit meg szoktam ítélni. Most mosakodni fogok, önszerecsent mosdatni. Szerintem az a különbség, hogy ezekben az esetekben a cselekedetek sora, láncolata, vissza-visszatérése vezetett a későbbi prekoncepcióhoz. Gilt? 

szilvasi_es_megis_orizetlenul_01.jpg

A Szilágyi Erzsébet fasor a Moszkva tér felé

*

NEM, EZ A REGÉNY NEM ANNYIRA ÁTÜTŐ MINT AZ EGYMÁS SZEMÉBEN. De nem sokkal marad el mögötte. Sőt, a szereplők és a motivációik még árnyaltabbak is, mint amott. Viszont a mondanivaló meglepően hasonlatos. Ha nincs kommunikáció, semmi se nincsen, és nem is lészen. Ha nincsenek gesztusok, nincsen kapcsolat. És nem is lészen. S ez független attól, hogy a hatvanas években ötven.hatvan évvel utánuk vagyunk. Mert ami ember bennünk, az örök. Meg ami hiányzik ahhoz, hogy emberek legyünk, sajnos az is örök. 

Szilvási hangulatteremtése viszont kiváló. Mondom, nem tudom, annak is hozza-e, amit bennem kiváltott, aki nem élt ezekben az években, de a könyv Molyos népszerűségét nézve úgy fest, igen. 

 

Szépirodalmi, Budapest, 1974, 368 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631500993

 7,5/10

2024 márciusának fizetésnapja után eggyel, szombat, kora délután. Két napja fájlalom a jobb vesémet. De ma délelőtt nagyon. Elmentem vécére, kitöröltem magam, és a mozdulat után alig tudtam felállni, azóta el sem múlt a permanens fájdalom. Pedig már gyógyszer is van bennem. Lehajoltam, hogy kitakarítom a szárítógép szűrőjét, mert nem szárított rendesen, és ott álltam a szűk könyha közepén négykézláb, és azt hittem, nem fogok felállni. Nagyon vacak. 

Ahogyan az is, hogy így képtelen leszek elmenni az Edda 50 koncertre. Közel három órát nem fogok tudni állni. Pedig kíváncsi lettem volna rájuk. Azt hiszem. 

René Goscinny – Morris: Lucky Luke 48. – A ​Daltonok nyomában

Eredeti történet, és tényleg arról szól, nem többről, ami a címe

lucky_luke_48_a_daltonok_nyomaban.jpg

Ahogyan az előző füzet, a Rantanplan Bárkája értékelésében írtam, most egyszerre két Lucky Luke jutott el hozzám. Információhiány miatt. (Nem tudtam, hogy megjelentek.) Az és ez. Szerencse, hogy kettő jött. Mert amit ez kiolt, az felgyújtja. 

Pedig ezt az epizódot az eredeti, két klasszikus szerző alkotta. Vagyis az elvárások a plafonon vannak. Voltak. Mert azért ez egy Goscinny-történet, Morris rajzokkal! Apám, gondolj már bele!

A helyzet az, hogy húzom mint a rétestésztát ennek az értékelésnek a megírását. Két okból.

Az egyik az, hogy nem nagyon tudok mit írni róla. 

A másik az, hogy amit írni tudok, az is belefér egy összetett mondatba. 

De ha csupán ennyit írnék, az meg olyan méltatlan lenne a blogomhoz, hogy olyat nem merek tenni. 

A füzet eredetileg 1962-ben jelent meg első alkalommal. A szerzőpáros nyolcadik közös munkája volt, a Lucky Luke-sorozatnak meg a tizennyolcadik darabja. Lehet tűnődni, mennyire lehet túlságosan rutinossá válni nyolc, illetve tizennyolc füzet után. 

Az tény, hogy a figurák eddigre teljesen kiforrták magukat mind megjelenésükben, mind jellemükben. Kialakultak a Lucky Luke történetek visszatérő sablonjai. Amik miatt minden újabb történetet ismerősként köszönthet a nagyérdemű. Meg amik miatt, hozzájuk adott pluszok nélkül unalmassá is válhat bármi. 

*

Amiről nem a füzet és a szerzői tehetnek: a magyar kiadó egymás után két olyan Lucky Luke-ot jelentetett meg, amelyben a fenti borítón látható kutya, Rantanplan a főszereplő.

Rantanplan a világ leghülyébb kutyája. Nála már csak egy döglött eb ostobább. Cserébe Rantanplan csuda jóindulatú. Csakhogy az egymást követő két füzet, különösen úgy, ahogyan hozzám eljutottak, egyben, közvetlenül egymás után olvasva, egysíkú. Mert a kutya ostobasága bár jópofa. De nem kilencvenhat oldalon keresztül. Ennyi ideig nem tartja fent a figyelmet. 

lucky_luke_48_a_daltonok_nyomaban_12.jpg

*

A kötet másik főszereplői a Daltanok, A tök egyforma, csak magasságukban eltérő fivérek. Banditák. Lucky Luke standard, bármikor előhúzható ellenfelei. A Daltonok mindig megszöknek a börtönből, Lucky Luke mindig visszapakolja őket méltó helyükre, bármit is találjanak ki. 

lucky_luke_48_a_daltonok_nyomaban_02.jpg

A legkisebb mitugrász, Joe a főnök. Állandóan tervez, pukkancs és szívből gyűlöli Luke-ot. A legmagasabb bandita Avarell: ostobaságban szinkronitásban van Rantanplannal. És állandóan enni akar, nagyjából mindegy, mi az, pulykasült, cipőtalp, naftalingolyó, csak ehessen. 

Neve a középső két Daltonnak is van, William és Jack, de jellemük nekik nincsen. A nevüket is úgy kellett most megnéznem, negyvennyolc Lucky Luke történetet elolvasva, megnézegetve. Jack és William csak azért vannak, hogy murisabb legyen a tesó-kvartett kinézete. De a Daltonoktól, egetverő ostobaságuk ellenére tart az egész Vadnyugat. Csak persze Luke nem. 

Nekem a Daltonok olyanok mint a Louis de Funès által megformált figura: tréfás, mulatságos, elképesztő, kiszámítható, de nagyon hamar fárasztóvá válik. Válnak. A fárasztósági faktor nem jöttem még rá, mitől függ. Bud Spencernek, Terence Hillnek is van négy arca, azt váltogatják, 'oszt valahogy mégsem lesznek unalmassá. Simán, minden filmben élvezetes az a négy arcuk. A Daltonokkal nem teljesen így vagyok. 

*

Ebben a történetben az történik, hogy a négy Dalton megszökik a börtönből, A börtönőrök, zseniális gondolat, a világ legbutább kutyájával akarnak a nyomukba eredni. Ami nem alapjaiban kőbuta gondolat, mert Rantanplan valóban keresi a Daltonokat, egyfajta gazdinak tekinti őket. Ahogy Luke-ot is. A kognitív disszonanciát nem tudja feloldani, hogyan is tudná, ezért hol ehhez, hol ahhoz csapódik. S közben meg van arról győződve, hogy mindenki azért van, hogy az ő kedvét keresse. 

A színhely, meglepő fordulat, egy vadnyugati kisváros, ahol kulminálódnak az események. A Daltonok, különösen Joe, le akarnak számolni Luke-kal, Luke pedig vissza szándékozik zsuppolni őket a sztenderd tartózkodási helyükre, a rácsok mögé. 

A kisváros pedig fél a Daltonoktól, nem akarja felingerelni őket, ezért Luke nem szívesen látott rendcsináló a városkában. 

Az erőviszonyok pingpongozódnak, hol ez, hol az kerül fölénybe. 

S néha beáll az egyensúly. 

lucky_luke_48_a_daltonok_nyomaban_07.jpg

A helyzet persze megoldódik, s meglepő fordulat, de a megoldás főszereplője Rantanplan lesz. Nem mondom el, hogyan. 

*

A helyzet azonban az, hogy unatkozni ugyan nem unatkoztam olvasás, nézegetés közben, de erőteljes deja vu-érzésem volt mindvégig. Akkor is, ha közben derültem nagyokat. 

lucky_luke_48_a_daltonok_nyomaban_10.jpg

Mert azért nem volt nehéz belátnom: a történet csupán arról szól, hogy a Daltonok megszöknek a börtönből, Lucky Luke a nyomukba ered, és mindenféle kavarodások után persze újra rács mögé rakja őket. Slussz! 

Csalódás? Nem, nem az. Vagyok annyira elfogult, hogy a Lucky Luke sohasem az, még a gyengébb daraboknál sem. Csak éppen semmi egetverő, semmi átütő, semmi meglepő. Megszokott színvonal, a megszokott sablonokkal. 

 

Pesti Könyv, 2024, puhatáblás · ISBN: 9786155699580; fordító: Szenes Renáta

7/10

2024 március, egy nappal az ötvenhetedik születésnapom előtt. Meg voltam győződve, hogy ötvennyolc leszek, de Szerelmetesfeleségtársam felhívta a figyelmemet a matematika kérlelhetetlenségére. Ha onnan számolok, amikor születtem, nem jöhet ki ötvennyolc. Meg ha kerek tíz év van közöttünk, és ő most negyvenhét lett, akkor én nem öregedhettem idén plusz egy évet. Ezen el kellett gondolkodnom. :-)

Ötvenhét év. Több mint kétszer annyit éltem mint az édesanyám. Tizennégy évvel többet mint az édesapám. Pár évvel többet éltem mint a mindkét oldali nagypapáim. 

S mégis úgy tűnik, elsuhant minden, ami mögöttem van, és még mindig nem vagyok más, csak egy kisfiú, aki időközben szakállt növesztett, és van egy csomó tapasztalata, de még mindig nem érti Isten igazából, hogyan is működik a világ, hogyan is működnek az emberek, és még mindig, bár csökkenő tendenciával hisz abban, hogy lni úgy jó, ha nem bántjuk, akik velünk, mellettünk élnek, sőt, segítünk is nekik, ha akarják. 

Abban a népszerű téveszmében, hogy mindenki azt kapja, amit ő maga adott a világnak, már nem hiszek. Jól hangzik, önvígasztaló, de még Isten sem így működik. Ha így működne, akkor Jób és Jézus lenne a világ két legnagyobb lúzere, nem pedig hitpéldakép és megváltó. 

Ötvenhét év. Majdnem hatvan. Ez már nem is a fele. Nem vagyok túl optimista az életem hosszával kapcsolatban. De élni jó. Szeretem a felségemet, a gyerekeimet, az unokámat, a napfényt, a virágokat, a könyveket, a hétvégi, hajnali ébredést, az írást, a lakásunkat. Mindent, amim van. S úgy igazából semmi sem hiányzik. Persze, ez meg az, jó lenne, egy teljesen működő szív, több találkozás a gyerekekkel, a meglevő barátaimmal, egy picivel, úgy húsz százalékkal több pénz, egy nem csikozódó laptop-képernyő. Néhány képregény és könyv. Meg egy kis puffasztott kukorica. Megyek is érte a konyhába. :-)

süti beállítások módosítása