Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Balogh Sándor: Einstein ​tér/mező kérdésének megoldása (Egy új világkép alapjai)

Magyarságtudományi Füzetek – Kisenciklopédia 27.

2018. július 16. - Mohácsi Zoltán

einstein_ter_mezo.jpgA közelmúltban jártam a Semmelweis utcában, ahol is megálltam a Magyarok Háza kirakata előtt, amelyben a Magyarságtudományi Füzetek eddig megjelent számai kínálták magukat. Úgy a huszonegynéhányadik példányig az összes ott sorakozik a polcomon. Akkor valahogy lemaradtam a sorozatról. Egyből azt stírőltem, miről maradtam le. Egyből feltűnt Einstein arca. Mint kakukktojás. Mert, ugye, Magyarságtudományi Füzetek. Einstein meg kevésbé magyar. A tudomány, mint olyan, még kevésbé. Einstein pedig nyilván nem magyar világképről írt. Azonnal betértem megvenni. Nem sikerült, mert csak nagy címletű bankjegy volt nálam, s nem tudtak visszaadni. De legközelebb már kiszámolt pénzzel mentem.

A füzet megmagyarázza a megjelentetés okát: túlléptek a kitűzött célon, mert a szerző, dr, Balogh Sándor mondanivalója egyetemesen fontos.

Vágjunk bele! 

A szerző nem állít mást, mint azt, hogy a tudomány mára zsákutcába jutott. A materializmus zsákutcájába, amely kizárólag alulról próbál felfelé gondolkodni, és a részletek alapján próbálja összeállítani a nagy egészet. S így eleve tudománytalannak ítél mindent, ami ebbe a világképbe nem fér bele. Valahogy úgy, ahogyan egy lábjegyzetben idézett, álhivatalos szócikk megállapítja: Tudományos fikció – olyan tudományos elmélet, amely kihagyja Istent. Holott, mondja a szerző, a teljes kép csak hierarchikusan megismerhető. Valahogy a jól ismert arisztotelészi oksági elmélet alapján: minden mozgás mögött ott van a Mozgató. S mert így tesz a tudomány, kénytelen a véletlen, a valahogy, az önszerveződés, és a tudjuk szavakkal manipulálni. S mondja, az utóbbi, a tudjuk mögött jobbára ennyi áll: 

A redukcionista módszer könnyen megzavarja a laikust: ha egy tudós „tudja” ki vagyok én, hogyan vitatkozhatnék egy tudóssal, egyáltalán meg merhetem-e kérdőjelezni, amit egy tudós „tud”? Pedig az ilyen „tudjuk”, gyakran csak azt jelenti, hogy ismerjük a közvetlenül látható előzményeket, de fogalmunk sincs, hogy mi okozta az előzményeket, és hogyha az előzmények létrehozzák a vizsgált eredményt, vajon miért történik az, ami történik.

Balogh Sándor nagyot mer: azt állítja egy einstein-i előszó alapján, hogy a tudománynak új paradigmára van szüksége, mert a jelenlegi, ahogy írtam, zsákutca. Képes törvényszerűségek felismerésére, de alig képes többre, mint milliárdok elköltésére olyan sehová sem vezető kísérletekre, mint a részecskegyorsítás, vagy az ellenőrizhetetlen húrelmélet körüli cécót. S amivel foglalkozik, annak már régen alig van gyakorlati haszna.

A kvantumfizika (nocsak, ismét!) sok mindent felborított. Ismerjük a hatásait, de nagyon ismerjük a miértjeit, a hogyanjait. Ráadásul teljesen felborította a statikus newton-i fizika egyetemlegességét. A „hiszem, ha látom” hozzáállás teljesen értelmét veszítette, hiszen régen túllépett a fizikailag érzékelhető három dimenzión. Az amiről beszél, amit feltételez, már régen olyasmi, mint a hangyáknak magyarázott konyhatechnika.

Dr. Balogh Sándor mondanivalója gyakorlatilag leegyszerűsíthető a következőkre: 1. Ami van vagy történik és amit az okság elve megkövetel, az nem lehetetlen, nem lehet kizárni a tudományok területéről. 2. Amikor a végső dolgokról van szó, el kell fogadni, hogy valami vagy Valaki VAN. 3. Isten elégséges oka a valóságnak. 
De azonnal ki is emeli, hogy ez nem „istenhit”, nem hit a teremtő Istenben, hanem tudományfilozófiai konklúzió, annak megállapítása, hogy létezik egy teremtő Isten . Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ez az Isten nem szükségszerűen azonos sem az Ó- sem az Újszövetség Istenével. (Gondolom, ez sokaknak megnyugtató.) Pusztán csak azt, hogy Isten van. Mint létező oka mindennek.

Ez a könyvecske lényege. Amit természetesen doktor Balogh sokkal hosszabban, kimerítőbben és tudományosabban fejteget. Sokszor úgy, hogy fel is adtam a megértését a tudományosabb részeknek. Ismerethiány és hiányos szürkeállomány végett. Viszont, ahogy többször leírtam már, éppen a kvantumfizikáról olvasott egy-két könyv volt az, ami megerősített abban, hogy a tudomány nem mindenható, és sokszor ugyanúgy képviselőnek metafizikai befolyása, hite alatt áll, mint az általa kárhoztatott vallások képviselői. (A szerző erre hozza példának a nyugati orvostudományt, amely, szemben a keleti orvoslással, csak kezeli a betegséget, néha nagyobb bajt okozva, mint amit az alapállapot jelentett, szemben a keleti orvoslással, amely az embert, mint egészet nézi.) S így eleve kizár magyarázatokat, mert nem illenek bele a világképébe. Ez a zsákutca.

Amit nem fogtam fel az a lényeg: mitől új ez a paradigma? A XIX. század végéig az összes tudomány képviselőnek ez volt a világképe. (Figyelj, Szerelmetesfeleségtársam!) A zene is tudomány, és például Bach egész életét annak szentelte, hogy művein keresztül mutassa, bizonyítsa be Isten létezését, nagyságát és szeretetét.

Dr. Balogh Sándor írását csuda izgalmasnak és felettébb naivnak találtam. Ha egyet is értek vele. Amit át akar adni voltaképpen hitkérdés. S tudomány emberei, néhány kivételtől eltekintve, ha el is jutnak odáig, hogy valamire már csak a VAN lehetne magyarázat, nem lépik át a küszöböt, mert a következtetést eleve kizárják. Ebben képtelenek hinni, számukra megváltoztathatatlan, hogy a véletlenben, a valószínűlegben, az önszerveződésben higgyenek.

4/5

Magyarok Világszövetsége, Budapest, 2016, ISBN: 9789638994035

(Megírás: 2017)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr2914117379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása