A mindenki által kötelezően ismert gyerekversek és a Rongyszőnyeg egy rövid részletének kivételével teljesen szűz voltam Weöres Sándorból. 

Amikor nekifogtam a Csónakos-nak, kellemesen meglepődtem: mese! Hurrá!
Aztán jött a lapp-magyar barátság, meg Paprika Jancsi, meg Vitéz László, meg Sólyomistennő, sumírok, kínaiak, Majomország… 

Kapkodtam a fejemet. Mindvégig. S vártam valamit, ami majd, ami talán… Aztán véget ért a dráma. 

Amit a közepe felé – egye penész a korokat, személyeket, mindent összekutyuló cselekményt! – kezdtem már élvezni. Aztán a végére valahogy mégsem állt össze, hogy ez most mi volt. Próbálkoztam az utószókkal, de sokkal okosabb nem lettem.

Válámi ván, válámi igen, de valahogy mégsem, nem, nem igazán. Biztosan bennem van a hiba, mert azt olvastam, siker volt. S csak húzom felfelé tanácstalanul a szemöldökömet, hogy vajon miért? Hivatkoztak arra, hogy ’44-ben született, és csak jól kell tudni áthallani, Vitéz Lászlót, meg Paprika Jancsit, meg Bolond Istókot… Megsüketültem, szégyellem, de ez van.

2,5/5

(2012)

Palatinus / Nemzeti Színház, Budapest, 2003, ISBN: 9639487791