Vannak könyvek, amikkel itt-ott találkozom, tudomásul veszem a létüket, és rögtön át is lépek felettük. S mivel a könyvekhez jobbára szerzők is tartoznak, ugyanez történik velük is. S megesik, hogy az átlépett könyvekre egyszerre, valahol, valamiért felfigyelek.
Most éppen az történt, hogy egy filmmel kapcsolatban hívta fel a figyelmemet egy komment arra, hogy az adott krimi alapja egy Goldoni vígjáték, a Két úr szolgája. Mivel eddig Goldoni is átlépett szerző volt a számomra, felkaptam a fejemet: egy akció kriminek az alapja egy 18. századi vígjáték? Nofene! Ide vele!
A könyvtárban válogathattam a Goldoni kötetek között. Érdekes, hogy magyarul majdnem egyesével jelentek csak meg az alkotásai. Nem is könyvekben, hanem kötetecskékben. Utoljára 1955-ben volt vaskosabb, átfogóbb kiadása a vígjátékainak.
Persze a Goldoni összesre, nem igazán lenne fizetőképes kereslet: az úriember mindösszesen százhúsz vígjátékot írt. Nem semmi!
Ahhoz képest, hogy ügyvédnek indult, jelentős pályamódosítást hajtott végre. Bár tizenhat évig a jogban tevékenykedett, negyven évesen végleg hátat fordított a paragrafusoknak és a színpad mellett kötelezte el magát. Meg amellett, hogy megújítsa a dráma műfaját. Az újítás döntően arról szólt, hogy ne csupán típusok, hanem egyedi emberek álljanak a színpadon, s hogy a nyelv, amit beszélnek szakadjon el a színpadra addig annyira jellemző fennkölt hangnemtől. Goldoni nem csupán a darabjait tekintve lett sikeres szerző, a céljait is maradéktalanul megvalósította.
S hitt az emberekben, azt mondta, megjavíthatók:
„A KOMÉDIÁT ARRA TALÁLTÁK KI, HOGY KIJAVÍTSA A HIBÁKAT,
ÉS NEVETSÉGESSÉ TEGYE A ROSSZ SZOKÁSOKAT.”
Ha vígjáték, akkor elsősorban persze Shakespeare, de leginkább Molière. Na, az utóbbinak is bőven jelent meg műve magyarul. Nekem egy kétkötetes kiadás van a polcomon. Utoljára a középiskolában olvastam Molière-t. Meg nem mondom, miért, de nyögvenyelősen ment. Mondom, nem tudom, miért. Akkoriban rengeteg Shakespeare-t olvastam. Szóval nem a nyelvezettel volt bajom. Talán valamifajta sznobizmus, hogy a bár a komédia is drámai műfaj, de az nem mondhat annyit mint egy tragédia, hiszen nem annyira fajsúlyos. Talán ez volt az ok. De tény, Molière-t azóta sem vettem kézbe, pedig a sznobizmus gyermekbetegségéből döntő részben sikerült kigyógyulnom. Azt hiszem.
Most azért eszembe jutott, hogy talán kevertem a vígjátékot, a komédiát a bohózattal. S az utóbbit, egyébként méltatlanul alacsonyabb rangúnak tartottam eddig mert Shakespearen-en és Mrożek-en szocializálódtam.
VÍGJÁTÉK, KOMÉDIA: A komédia vagy vígjáték olyan drámai műfaj, amelyben a világot komikusan ábrázolják, ezzel a nézőt nevetésre ösztönözve. Ellentétekre épül: valóság-látszat, értékes-értéktelen. Az ilyen művekben gyakori egy-egy élethelyzet humoros ábrázolása, emellett a félreértések is fontos szerepet kapnak.
BOHÓZAT: A bohózat a drámairodalom egyik válfaja, a vígjáték egyik formája, amely a helyzetkomikumra és nem a jellemkomikumra helyezi a hangsúlyt. Jellemzője az erős túlzás, mely kritikai-szatirikus célú is lehet.
Rendszerint a vígjáték alacsonyabb fokának tartják, de ugyanolyan nagy költői tehetséget igényel és ugyanolyan nagy hatást képes kelteni, mint akármelyik más műfaj. A bohózat majdnem nélkülözhetetlen elem akármelyik színház műsorában. Ha éppen különbséget akarunk tenni, akkor a vígjátékot a finom mosoly, az illemes kacagás műfajának mondhatjuk, míg a bohózat a nyersebb és fékevesztettebb hahota előidézését célozza. Eszerint a bohózat tekintet nélkül az illemre és a tapintatosságra a legerősebb ellentétekkel dolgozhat, és az úgynevezett drasztikus, megkapó hatásokat hajhászhatja. A bohózat a világ, a valóság, a fantázia minden tárgyát felölelheti, és közönségességben oly mélyen szállhat alá, mint semmi más műfaj.
A bohózat célja kétféle lehet: vagy az emberi hibák legkegyetlenebb csúffá tétele, vagy pedig a sors, a véletlen humorának meglepő kimutatása. Amaz inkább szatirikus, emez inkább humoros helyzetbohózat.
Wikipédiás meghatározások
Ötvenhét leszek két hónap múlva. Ideje volt ezt már helyre tenni magamban is!
KÉT ÚR SZOLGÁJA
(Fordította: Magyarósi Gizella)
Talán a legismertebb Goldoni darab. A cím közhellyé is vált. Bár Goldoni is csak felhasználta. A megfogalmazás copyright-ja eredetileg Jézusé
Senki sem szolgálhat két úrnak.
Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti;
vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti.
Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.(Máté 6:24)
Magyarországon hat bemutatója volt, mindegyik a rendszerváltás után. Egyébként ezzel a hat bemutatóval a darab a második a sorban: a Chioggiai csetepaté című darabot tízszer állították hazánkban színpadra. Ami nyomtatott formában az 1955-ös kiadásban jelent meg.
Szóval a Két úr szolgája. Dupla komédia.
Van benne férfinak öltözött nő. Akkor még nem azért, mert egy leszbikus pár férfiszerepét bitorolja, s nem is azért, mert transzvesztita, hanem mert álruhába bújik, a saját személyét titkolandó. Beatrice keresi a szerelmét, akit azzal vádolnak, hogy megölte Beatrice bátyját, mert az ellenezte a szerelmüket. Ez a komédia egyik iránya. Mintegy a háttere.
Mert a cím rámutat arra, hogy a fő csapásirány egy mellékszereplő tevékenysége. Truffaldino a neve. Egy szolga. Aki roppant éhes, és az első emberhez hozzácsapódik, aki hajlandó őt felbérelni. Aztán, mert még mindig éhes, a másodikhoz is. Majd iparkodik mindkét urát kiszolgálni. De mert több esetben is csak „urad”-ként nevezik meg számára aki levelet kapott, akinek üzenet jött, stb. s ő ebből persze nem tudja, melyik urat érinti a megszólítás, a megkeresés: kever-kavar is rendesen. Vannak is belőle mulatságos helyzetek. A legjobb, amikor Truffaldino egyszerre próbálja kiszolgálni a két különböző szobában ebédelő két urát, kivéve a pincérek kezéből az étkeket, hogy mindent megkóstolhasson. S persze közben zsonglőrködik a kajával is, az idővel is. Filmszerű, roppant mulatságos jelenet.
A darab mondanivalója nem annyira mulatságos. Lecsupaszítva nem mond mást, mint hogy a kétkulacsosság hosszú távon tutira visszaüt, megbosszulja magát.
Jézus megfogalmazásában vagy Isten vagy Sátán van. Valamelyiket, akarja, nem akarja, de szolgálja az ember. S mind a kettőt, akkor tulajdonképpen egyiket sem, de ja egyiket sem, a végeredmény akkor is negatív. A mínuszszor plusz is mínusz. Máshol úgy fogalmaz a Biblia, hogy még az is jobb, ha az ember teljesen hitetlen, abból még lehet hit. De a langyosságból nem lesz semmi pozitívum, csak kárhozat (vö. Jel 3:15–16).
Az a férfi, aki két nőt szeret, az a nő, aki két férfit szeret, tulajdonképpen nem szeret egyet sem. Elköteleződés nélkül nincsen igazi szeretet, nincsen igazi szolgálat. Aki kétfelé hajlong, annak előbb-utóbb valahová végzetesen beveri a fejét, mert a dereka soha nincsen függőleges állapotban, és nem képes a megfelelő térlátásra.
S most képzeld el mindezt humorosan, tréfásan, szórakoztatón elmondva! Na, akkor előtted van Goldoni darabja. Amit egyébként simán elő lehet adni úgy, hogy a darab elszakadjon a 18. századtól. Amint majd a cikk végéig citált képek, az egri Gárdonyi Géza és a Győri Nemzeti Színház előadásaiból vett képek is bizonyítják.
Az egri Gárdonyi Géza Színház „Két úr szolgája” előadásából.
A HAZUG
(Fordította: Magyarósi Gizella)
Amennyire tőlem telik, tudatosan iparkodom kerülni a hazugságot. A hazug embert is, persze, de elsősorban azt, hogy magam hazudjak. Nem csupán azért, mert vacak memóriám van, és úgyis belekavarodnék abba, kinek mit mondtam, írtam, hanem azért, mert magam is megvetem a hazug embereket.
Már csak azért is, mert mindenki ismeri a hazugság és a sánta kutya összefüggését.
Mi a baj a hazugsággal? Félre vezet. Akár tragikus kifejletekhez is. Rabol: elsősorban időt, de akár minden mást is. Előbb vagy utóbb felborítja a lelki egyensúlyt a valótlansággal. Vagy azért mert bedőlnek neki, vagy azért, mert rájönnek, hogy semmi nem igaz belőle.
Amikor olvastam a darabot, s most amikor írom ezeket a sorokat, egy konkrét személyre gondolok. Mármint a darab főszereplőjén, a megrögzötten hazudozó Lelio-n kívül. Olyan konkrét személyre, akit személyesen ismerek, tehát nem irodalmi, filmművészeti, politikai vagy közéleti alak.
Neki azt sem hiszem már el, ha kérdez. Minden szava, gondolata mögött hátsó szándékot, más indíttatást sejtek. Az önérdek minden áron érvényesítését. Miatta tanultam meg, hogy nem csupán az a hazugság, ha mást állítok mint ami a valóság, hanem az is, ha a tetteim nem fedik a szavaimat. Sőt, Saul Bellow szavai is miatta lettek teljesen élővé: „ha egyvalamit elhallgatsz, elhallgatod azt is, ami belőle következik.” Magamban csak legyintek már erre az emberre: egy szavát, egy gondolatát sem tudom komolyan venni. Annyira magával van elfoglalva, hogy a valóságot kompletten a maga érzéseihez, látásmódjához hajlítja. Semmi másért, csak azért, hogy az adott pillanatban, szituációban igaza legyen, az ő érdeke érvényesüljön. Még akkor is, ha egészen világos, hogy amit állít semmi más,csak elcseszett önkép-építés. Ami önképet pár óra múlva már egészen másképpen építi.
Az a baj tehát a hazugsággal, hogy a hazug ember nem megbízható. Akit hazugságon kapok, abban nagyon nehéz újra megbízni, mert nem tudom, mikor mond valótlant. S nem újabb hazugság-e, hogy most az igazat mondja, nem csak a valódit?
Goldoni egy mániákusan hazudozó emberről ír. Aki olyan mint az ismerősöm: ha kérdez, azt sem szabad elhinni. Még azt sem, ha levegőt vesz. Goldoni hazugjának még a szolgája sem hisz el semmit. Meg egy idő után senki sem. S aki valószínűleg már maga sem tudja, mit hihet el saját magának.
Lehet, hogy ez az ismerősöm legnagyobb baja is? Hogy nem tud hinni önmagának sem, hogy kénytelen belátni, ami az egyik percben igaz neki, arról a másikban kiderül, hogy á, dehogy az, s voltaképpen és végső soron akkor hol a fenébe van önmaga?
A KÁVÉHÁZ
(Fordította: Barna Imre)
A kávéház a szenvedélybetegség vígjátéka. Hm, vígjáték...?
Szerintem ember nincsen, akinek ne lenne valakije, aki valamiben szenvedélybeteg. A szenvedélybeteg függ valamitől. Azt mondják, valamiben mindenki szenvedélybeteg. Én Szerelmetesfeleségtársamtól és a könyvektől függök, csak igyekszem magammal is elhitetni, hogy ez egyáltalán nincsen így, ez nem függés, pusztán józan szeretet. Mindenki ezt akarja hinni.
- Édesapám, nagypapám és Pipi barátom az alkoholba haltak bele. Negyvenhárom, ötvenhat és negyvenhat évesek voltak. Annyira nem tudtak lemondani a piáról, hogy életben maradjanak. Mindhármuknak volt, aki szeresse őket, akinek aztán hiányoztak. Mindannyiuknál többet éltem már.
- Volt huszonnéhány éves ismerősöm, aki az alkoholba és a drogba halt bele. Olyan jóképű pasas volt, hogy csuda, csak éppen hülye lett a cuccoktól, amiket magába tolt.. Annyira hülye, hogy a halála nem is volt egyértelmű, baleset volt-e vagy jól sikerült öngyilkosság?
- Van közeli ismerősöm, aki azért vált, hagyta ott az egy éves gyerekükkel egyetemben a párját, mert az eljátszott a neten másfél panellakást.
Nem sorolom tovább. Mindenkinek van egy történet a keze ügyében, ami erről szól. Ezek soha nem vidám történetek. Még jó, ha csak anyagi káoszról, szakadékról szólnak. Persze leginkább a kapcsolatok tönkre meneteléről beszélnek. Meg a fizikai halálról. Vagyis a függőség pusztít és öl.
Nem véletlen, hogy bár a megjelölése vígjáték, igazából Goldoninak sem sikerült nagyon víg történetet írnia erről a témáról.
A darab főszereplője, a játékszenvedélyes Eugenio. Kártyázik. Természetesen csak akkor nyer, ha hagyják. S csak azért hagyják nyerni, nehogy abbahagyja a játékot. Eugenionak fiatal felesége van. Képzelheted, mit érez az a fiatal feleség, akit a kártya miatt hagynak egyedül éjszaka az ágyban!
A kávéház tulajdonosa Ridolfo segíteni próbál neki. A segítőszándéka azonban beleütközik abba az örök törvényszerűségbe, hogy
- segíteni csak annak lehet, aki hagyja. S csak az hagyja, hogy segítsenek neki,
- aki már belátta, hogy segítségre szorul.
- Meg aki valóban akar változtatni az életén.
Amíg ez nem történik meg, a segíteni akarók csak a körmüket rághatják, dühönghetnek, alkudozhatnak, sírhatnak, zsarolhatnak, csomagolhatnak, miegymás. Ki-ki megtalálja ebben a csúf játszmában a maga szerepét. (Még az a nemes úr is, aki minden kisközösségben megtalálható, férfiként vagy nőként: az örök, minden lében kanál, fekáliakutyuló, aki mindenkinél jobban tud mindent. Tudod, ő az, akit olyan szívesen csapnál pofán néhanap, és kívánsz neki minden jót a Föld túlsó felén.
Mert nem nevettem önfeledten, ebben a darabban világlik ki leginkább, hogy Goldoni nem dolgozik ugyan nagy történetekkel és a kis történeteiben szívügye a személyazonosságok rejtegetése, és az ebből adódó helyzetkomikumok, de az alakjai nagyon kitalált, egyedi jellemű alakok. Élnek. Nagyon.
S mert Goldoni azért alapvetően optimista, a darab végére az történik, hogy... De minek spoilerezzem el a hepiendet?
Azt viszont csont nélkül elmondom, hogy a darab a háromnegyedénél témát vált, és a szenvedélybetegség helyett hirtelen a meggondolatlan beszédre, a pletykálkodásra kezd összpontosítani. Vagyis kettő az egyben mondanivalója lesz, de ez egyáltalán nem tesz jót neki. Mintha Goldoni kicsúszott volna a saját mondanivalójából es egy másik drámát fejezett volna be.
A FOGADÓSNŐ
(Fordította: Magyarósi Gizella)
A darab más címmel ismert. Mirandolina a másik címe. Ha összefutnál bármelyik verzióval, tudd, hogy a másik ugyanez!
Mirandolina egy fogadót vezet. Nincsen férfi a környezetében, aki ne szerelmesedne belé, legyen az a személyzete tagja vagy a vendégei hím egyedei. Szerelmes belé a pincére, a vendégei szolgái, de szerelmes a gróf is, az őrgróf is. Csak a lovag nem akar szerelmesedni. Ejnye! Mirandolina értetlen és elégedetlen, gondol egy nem túl nagyot, és akcióba lép. Szerinted?
A belészerelmesedés oka Mirandolina külseje, kedvessége, kommunikációja és a tudatos játszmázása.
A darab cselekménye nem egy wasistdas, de a párbeszédek csuda élvezetesek, a minimális cselekmény vezetése pedig kiváló. S mindvégig következetes arról szól, amiről az elején.
Igaz azonban, hogy ténylegesen nem sikerült eldöntenem, miről is? A férfiak maximális hülyeségéről, ha szép és okos nő kerül a közelükbe? A nők sunyi, hiú játszmázásairól, hogy ha kell, ha nem az alany, de az övék legyen? Hogy a cél: póráz kerüljön minden nagymellényű hím nyakába? Mindenáron kikövetelik, hogy imádva legyenek?
Vagy arról, hogy legyen bármennyi bajunk is, nekünk, férfiaknak a nőkkel, mégis ők a legszebb dolog a világon, és nem lehet,nem érdemes nélkülük élni. Bármennyire is fárasztanak néha. De ha nincsenek, rágjuk a kefét, kaparjuk a falat, minden perc hiábavalóság.
Könnyű nekem, Szerelmetesfeleségtársam itt ül előttem, elmélyülten hallgat valami üzleti előadást, több órája nem szóltunk egymáshoz, mert előtte dolgozott. Néha vittem neki egy tejszínhabos kávét, rágcsát, átöleltem, és aztán hagytam elmerülni a maga dolgában, hogy én is elmerülhessek az enyémben.
Nem azonos a tevékenységünk, mégis együtt vagyunk, és ez sokkal jobb mint szanaszéjjel lenni! Szeretem őt.
Mondom, könnyű nekem!
De végső soron mindegy is: az első sorától az utolsóig élveztem a szellemességét.
NÉGY AZ EGYBEN BOHÓZATOK
Összességében élvezetes volt a kis kötet. Goldoni nem mond nagyokat, s nem mondja azokat lehengerlő szépséggel. A mondanivalója kicsit szájbarágós vagy éppen tünékeny mint A kávéház című darabban, de túlzással sem lehet azt mondani, hogy unalmas vagy erőltetett lenne.
S a hangneme meglepően modern. Annyira, hogy néha feledtem is, hogy a korukat tekintve ódon, legalább kétszázötven éves darabokat olvasok. De csakugyan feledtette. S azért ez egyáltalán nem csekélység. Vagyis szerencsémnek tartom, hogy van még választék a könyvtárban a darabjaiból.
Európa, Budapest, 1993, 340 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630755386 · Fordította: Barna Imre, Magyarósi Gizella
2024 második vasárnapja. Mivel mindennap útra kelek, és az időm nagy részét úton töltöm, nekem semmi kedvem nem volt kimozdulni, de mert szeretem őt, és Szerelmetesfeleségtársam meg egész nap a gép előtt ül, nem mozdul ki, alig mozog, hát elmentem volna vele korizni a Budapest Parkba. Pedig, mondom, egy porcikám sem kívánta. De semennyire. Elmentem volna, mert végül olyan sűrűn mozdult a pocakja, hogy nem mert elindulni. Sírva nem fakadtam emiatt.
Ma meg a dolgozdámban összeomlott a szállítási rendszer: a kolléganőm kocsija erőteljes halódásba fogott, így mindkét intézményben én szállítottam a lakókat. Nem volt veszélyes, de azért aktívra sikeredett a nap. Követhetőn aktívra. Csak éppen kedvem nem volt dolgozni.
Olyan kis hangulathoz való most a Genesis Wind and Wuthering című albuma.
