Nagyon jól szórakoztam/szörnyülködtem rajta, és benne volt majdnem minden, ami az orosz írókban jó. A szereplők lélekábrázolásai nem voltak pincemélyek, de mivel a könyv alapvetően szatíra (vagy vérkomoly?; de akkor: ajjaj!), ez nem is hiányzott.

Malgin írt egy olyan könyvet, aminek voltaképpen nincsen pozitív szereplője, sőt, kimondottan viszolygunk benne mindenkitől, még a szerepeltetett nagy nevek, Szolzsenyicin, Jeszenyin, Dovlatov is kapnak egy-egy kisebb-nagyobb fricskát.

Írt egy könyvet, aminek van történése, s bár az első oldalon már sejtjük, mi lesz a befejezés, de mégis végig leköt, mert nem fejlődést, hanem állapotot mutat be. Írt egy könyvet, ami bemutatja, leleplezi a rendszerváltás utáni Oroszország tengernyi ocsmányságát, képmutatását, kicsinyességét, pénzéhségét, de teszi ezt úgy, hogy miközben a belünk fordul ki tőlük, mégis nagyon jól szórakozunk.

Malgin írt egy olyan könyvet, amitől az ember megkérdezi: szeret valamit ez az ember egyáltalán Oroszországban? 

S közben, éppen miatta, Malgin miatt is mondhatjuk sokan: mi legalább az orosz irodalom általunk ismert, döntő részét szerethetjük.

4/5

(2013)