Jobban tetszett, mint a párja, a Királylány születik. Van történet, nincsenek megválaszolatlan kérdések (vajon ki a csudák voltak amott a boszorkány-tündérek, beszédes-e a nevük?), s kerek egész itt minden.

Mivel a másik könyv esetében valamiért kitiltattam egy róla szóló, internetes párbeszédből, itt folytatok egy ott megkezdett mondatot. Amott valaki sérelmesnek találta, hogy az okosság nem szerepelt a királylánynak adott ajándékok között. Arról folyt a polémia, hogy a bölcsességnek része-e az okosság, és nagyon kell-e egy nőnek okosnak lennie? A kérdés itt is kérdés: kell-e egy királyfinak okosnak lennie? Az ember azt gondolja zsigerből, hogy naná, hogy persze. A listát elolvasva azonban még sincsen hiányérzet. Itt sem.

Ezzel a könyvvel egyetlen bajom volt. Nagyon kedvelem Szegedi Katalin grafikáit, festményeit. De ez a Pasolini ijesztőn feminim Jézusához hasonló nőkirályfi (bakker, már borítón ábrázolt kéztartása is kihozta belőlem az elkötelezett „homofóbot”) kiverte nálam a biztit. Néha szinte hiányoltam róla a pírszingeket és a szivárvány-jelvényt. Királynő ez, nem jövendőbeli férfikirály! Nem gondolnám, hogy Boldizsr Ildikót köti a polkorrekt, de úgy fest a kiadót vagy Szegedi Katalint igen.

3,5/5

(2013)