Aszlányi regénye(i) nem akar több lenni, mint ami: szórakoztató, nevettető irodalom. Azonban ennek az Emmi-nek vannak olyan pillanatai, amiken át-átsejlik valami más, valami több is. Nem erőltetetten, nem tolakodón, nem elütve az általános stílustól, csak szépen, finoman. Úgy. hogy az ember közben nagyokat röhög, nagyokat dühöng Emmi viselkedésén és legszívesebben felpofozná Málnássy Gábort a puha pöcssége (a’la Csernus) miatt.

Persze képtelen az egész szituáció: valaki, ahelyett, hogy aki az anyagilag pont megfelelő feleségével enyelegne a nászéjszakáján, egy olyan leányzat szerelmét kezdi üldözni, aki életkorát tekintve szinte pedofil kapcsolatnak tekinthető; aki hülyére veszi és annak nézi, húzza, hazudik, mint a vízfolyás, aki megfosztja a méltóságától, feladatja vele a büszkeségét, porban csúsztatja, gilisztává teszi, köpjük, le utáljuk, phü, phü, phü. Törölgesd magadat, Málnássy!

Aztán a történet végén, láss csodát, Málnássy magára talál. Megunja a nyálkásságát, talpra áll, férfi lesz, és hopp, Emmivel is mi nem történik: beáll normálisba, szerelmesbe, miegymásba, ami jó!

Rózsaszín mondhatnánk, mert ilyen nincsen. De felesleges ilyet mondanunk, mert ilyen van.

Egyfelől , mert van- e férfi, aki meg nem tapasztalta még a kutyáztatásnak e fokát, aki még soha nem ment túl a büszkesége értelmes határain, aki nem vált nyáladzó, szeretet-görcsgombóccá, aki eldobva méltóságát, beszopta, hogy a kapcsolatért harcol, küzd, ad fel magából mindent, ami miatt a kiszemelt ember-nőstény felnézhetne reája? Na, ugye!

Férfitársaim, mondjátok, megérte-e egy pillanata is ezeknek a kapcsolatoknak a reá áldozott energiát, érzelem-hegyeket, és önfeláldozásokat? Lófittyfenét, nemdebár! Akkor sem, ha ezeket a nőket utólag izgalmasnak, érdekesnek tartjuk. Aztán, ahogy telnek-múlnak az évek: ütnivalónak, gennyládának és szóra sem érdemesnek.

A tapasztalat, hogy soha ilyet többet, no, amiatt volt értelme, ugyebár; ha ilyen jönne, elhajtani a fenébe, de a nagyon messzire valóba.

S miért baj ez az egész? Mert felborítja a teremtés rendjét, a nemek Istentől rendelt szerepét felcseréli és a kapcsolatok tőle való harmóniáját feláldozza az önzése, szűklátókörű pillanatnyi érzelmi érdeke oltárán. Ezáltal megakadályozza a férfiúi és a női-mivolt teljességének a megélését. Belemegy egy arckaparós hatalmi játszmába, aminek voltaképpen csak a liberalizmus gender-ökörségéhez való elméleti alkalmazkodás és a szingli-lét nevetséges, melldöngető, önigazolásra kényszerítő a hazug célja a tét. S csak áldozatai lehetnek.

Másfelől: döbbenetes Aszlányi végső megoldása. Mert a való életben meglepőn valóságos. [Össznépi hördülés.] Málnássy elveri a feleségét és voltaképpen kényszeríti a házasságuk elhálására, a szeretkezésre ezt a kis szűz kurvát. Aki a verés után, az első betevő után, láss csodát, hunyászkodik, törleszkedik, szerelmet vall. Mondhatnánk, hogy hopp, hogy valótlanság. De nem mondhatjuk. Illetve mondhatjuk, de nem igaz. Két okból nem.

Ismerem magam, aki tettem megfelel mindent egy menthetetlen, de annál hosszabb kapcsolatban, s a menthetőség érdekében egyszerre csak a porban arccal, lábfej alatt eszméltem. Aztán volt, hogy másik kapcsolatban, feladva az egyik legfontosabb elvemet, szintén azon voltam, hogy megfelé tegyek mindent önnön nyálkásodásomért, miközben aktuális Emmim csak húzta az orrom előtt a mézesmadzagot, és eszébe sem volt semmin változtatni, közelebb lépni. 

De ismerek olyat, aki keresztényként a házassága első hónapjaiban örömlányhoz fordult. 
Meg olyat is, aki megtalálta élete párját, a neki legpasszentosabb lelki társát. Kár, hogy az egy nővel él, egy ágyban alszik vele… 

Ismerek olyan fiatal házastpárt, ahol apci szexuális spontenitása megközelíti a tölgyfák nyilvánosan megmutatkozó libidóját, pedig anyci ugyancsak szemrevaló, kedves, okos asszony, és van neki nagyon működő, de partra vetve vergődő libidója.

Nem sorolom tovább.

Harmadfelől, és ez a legdöbbenetesebb. Emmi az elseggelés és a rákényszerített aktus után váltott. Életszerű ez? Az, barátaim, az bizony! Vajon, na, vajon miért? Egyszerű:az előzményekből már ismerte, hogy Gábor mit meg nem tesz érte, mennyire szereti őt, mennyi mindent hajlandó feladni, stb. De nem ismerte Gábort, Aki Odavág. Aki Férfi.

Mondom: életszerű, mert egyszerűen így működik. Tapasztaltam. A saját életemben is. Még mielőtt leszáll a vérvörös köd, tisztázzuk: nem a családon belüli erőszak programbeszéde ennek a könyvnek az értékelése. Életemben egyetlen egyszer, úgy tizennégy éves koromban ütöttem meg nőt. (Utólag is bocsánat, Sophi. Bár lehet, ma sem tennék másképpen.) Hacsak a gyereknevelési seggeseket nem számítom, de azokat nem számítom.

Az önmagunkért, a kapcsolatért, a bennünk élő férfiért való kiállásra gondolok. Helyreáll tőle a férfiúi stabilitás. A férfiban is, de a nőben is: lám ez a pasi tud férfi is lenni, miközben szeret; én a pasi tudok férfi is lenni, és talpon állva is képes vagyok rá! Azta! De hangsúlyozom: a kettő, szeretet és határozottság együtt!

Három hónapja ismertem életem szerelemét. Tudtam, mindenben őt rendelte nekem az Ég, a külső megjelenése, a gribedlije, a zöld szeme,széles álkapcája, a széles csípeje, karcsú dereka, még a mellmérete is, a libidója, a viselkedése, a humora, az élethez való hozzáállása, az optimizmusa, úgy, ahogy volt, bruttó, na! De három hónap tán kiskutya lettem. Azt hittem beledöglök, mondom, tudtam, Életem Nője. De kirúgtam. Mondok: ez nem pálya, nem egymásmellettiség, ez alárendelés, jogom van megalázkodni, pitizni, és ezt nem! Se telefon, se sms, se emil, se postagalamb, se nyílvessző, amíg nem dönt. Biztos voltam benne, hogy most fejeztem le a kapcsolatot, mert határozott volt a drága, amolyan leszarompont-személyiség. Húsz perc múlva visszahívott. Mondtam, hogy minek, döntést várok tőle, nem csevegni akarok. Azt mondta, döntött. És tényleg.

Egy év múlva összeköltöztünk, azóta együtt élünk. Pofon, seggelés nem volt, hacsak azt nem veszem, hogy milyen jó érzés néha rácsapni arra a gyönyörű, igencsak fogható méretű fenekére, de az erotika, nem fenyítés. 

Szóval nagyokat röhögtem a könyvön, írogattam ki az idézeteket sorban, aztán a végén rájöttem, hogy kicsit több ez, mint poénok sora. S emiatt is érdemes elolvasni. Nagyon.

5/5

(2014)