Drábik János minden munkájában voltaképpen ugyanazt a könyvet írja, ugyanolyan módszerrel és ugyanazzal a mondanivalóval, meglepetés nem ér az olvastán. Ha mégis, akkor az csak a tájékozatlanságnak, az információk hiányának, illetve összeillesztésük elmaradásának köszönhető. 

A könyv címében feltett kérdés költői. A választ eleve önmagában hordozza. Ahogyan annak sincs semmi titok a címben, aki egy kicsit is nyitott szemmel jár a világban. A napokban (2014. május eleje) a magyar föld moratóriumának lejártakor történtek tükrében pedig nem is kérdéses, mi a válasz. (A kérdést a könyv is érinti. Nem hozza fel példának, pedig szemléletes, hogy volt európai ország, ahol bár nem tudtak kitérni az EU által rájuk erőszakolt törvények elől, de azt mondták, oké, bárki vehet földet: a) aki tizenéve itt él, bejelentve, életvitelszerűen b) akinek felsőfokú vizsgája van az ország nyelvéből c) akinek az adott országban szerzett mezőgazdasági diplomája van. Na, hány ilyen ember volt az EU-ban…? Ennyi az egész. A magyar politika nem ezt az utat járta.) 

A könyvet olvasva azon gondolkodtam, vajon félrevezető-e a címe. Mert a felvetett kérdésről, a konkrét magyarországi helyzetről tulajdonképpen a könyv első harmada, meg a legvége szól. A többinek a lényege a következő: a nemzetközi pénzoligarchia egy nagyjából előre lefektetett terv szerint halad a világkormány immár egyáltalán nem összeesküvés-elmélet egyáltalán nem utópisztikus megvalósítása felé, aminek a lényege a következő: mondvacsinált, fedezet nélküli pénzekkel a legutolsó gatyájukig eladósítani a nemzeteket, mesterséges pénzügyi válságokat létrehozni, a válság árát az államokkal megfizettetni (lásd 2008 bankkonszolidációja), a befolyt pénzt maguk között szétosztani, újabb lufikat gyártani, ezáltal legyengíteni, szétverni a nemzetállamokat (nehogy felismerjék, meg tudnának élni saját erejükből is, sőt!).

A könyv címének a kérdése, ugyebár már itt megválaszoltatott. Magyarországon nincsen ipar, nincsen mezőgazdaság, nincsen már semmi, Európa élelmiszer-szemétlerakó telepe lettünk, bedolgozó gyarmat vagyunk, és a munkát adó multik a saját országukban fizetett béreiknek az negyedét-ötödét fizetik ugyanazért a munkáért a magyar rabszolgáknak. Nincs közbiztonság, szakadozott a szociális háló. S közben nap mint nap súlykoltatik, hogy történelmi bűneink miatt az orrunk nyugodtan szurkálja csak a köldökünket, nomád, paraszt nép vagyunk, akinek, ha kiveszik a más etnikumú kultúrát annak egészéből, akkor csak a bő gatya, meg a fütyülős barack marad: tahó alkoholista nemzet. 

Drábik azt mondja, van kiút. Nem könnyű, nem egyszerű, nem lemondás-mentes. De van út. 

Csak azt sajnálom megint, hogy nincsenek az információkhoz források feltüntetve…

4/5

(2014)