Nem rohanok tőle a falnak és nem hidalok le, bár jó a történet, érdekes a kivitelezés is.

De valami hiányzik belőle, hogy igazán ütős legyen. Olyan érzéssel olvastam, ahogyan egy B-kategóriás filmet néz az ember: nézi, de egyfelől deja vu-érzése van, meg az a határozott, hogy meg nem tudná fogalmazni pontosan miért, de nagyon nem profi, amit néz. De mégis leköti, mert azért nem überfos, és a színészek itt-ott még villantanak is, az operatőr a helyén van, vannak rendezői ötletek is, a történet sem alapjaiban elfuserált.

Csak éppen holnap már gondolkodni kell: „Tegnap láttam azt a filmet, a na, tudod kivel, a' izével a főszerepben, a címe is itt van a nyelvemen, de meg nem mondom, öcsém, na, tudod, az a sci-fi az agyhártyagyulladásról, meg a titokdokikról. Nem zoknikról! Nem zombikról! Dokikról! Hjaj má'!!”

Egyvalami titok azonban részben megmagyarázódott a könyv által. Igaz, nem az irói- , hanem a fülszövegből. Soha nem értettem a PKD film-feldogozásnak sem az angol, sem a magyar címét. A Blade Runner sehogyan sem illett hozzá, egy fia kapcsolódási pontja sem volt a filmhez, a Szárnyas fejvadász-változat legalább a fejvadászban stimmelt. No, a fülszövegben itt a válasz: Ridley Scott-ot érdekelte a jelen könyv filmjoga,meg is vásárolta magának. Aztán összekeverte a mappákat, és a Blade Runner-feliratút használta a forgatás során: hozzánőtt. :-)

3/5

(2015)