Igen nagy érdeklődéssel vettem kézbe a könyvet. Fő indítékom egyfelől a kíváncsiság volt, de sokkal inkább az, hogy egy régi ismerősöm indított egy blogoldalt, amiben azt fejtegeti, miért ad több szellemi tartást az ateizmus, mint a keresztény hit. Ez utóbbi azért volt meglepő, mert az ismerős nagyon aktívan missziózni akaró keresztény volt még abban az időben, amikor én is aktív gyülekezetjáró voltam. Dolgoztunk együtt is a közös hit érdekében.

Picknett könyvétől sokat vártam. A műfaj ugyanaz, mint Dawkinsé*: észérvekkel bebizonyítani, hogy miért észszerűtlen a kereszténység, és milyen inkoherens annak alapműve, a Biblia.

A nagy elán, amivel belefogtam hamar elhagyott. Ahogyan Dawkins esetében is. Pedig nagyon komolyan mondom, nem akartam elfogult lenni. Meg akartam győzetni. Nem sikerült.

Elolvastam vagy sok oldalt, amikor eszembe jutott egy másik könyv, ami éppen ellenkező oldalról közelíti meg a kérdést. Egy bűnügyi újságíró ered a nyomába annak, hogy logikailag, észérvekkel bizonyítható-e a kereszténység igaza. A címe: A Jézus-dosszié. A szerzője, Lee Strobel ugyanazt a szerkezeti sorrendet követi, amit a jelen könyv szerzői. Nyílván, mert így logikus. Kezdik tehát a Biblia, azon belül is az Újszövetség megbízható megbízhatatlanságával. Logikusan.

De az a vicc, hogy ugyanazokból a tényekből homlokegyenes más-más következtetéseket vonnak le. Mivel természetesen mindkét könyv ezer apr mozaikból áll össze, engedtessék meg csupán egyetlen példa. Az ÚSz megírásának időpontja vitatott, de abban nagyjából megegyezik hívő-hitetlen egyaránt, hogy Jeruzsálem Kr. u. (vagy i.sz.; tetszés szerint) 70-ben, Jeruzsálem Titus által végrehajtott lerombolása előtt már megvoltak az iratok. (Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mai formájukban, hagyjunk helyet a későbbi változtatások lehetőségének). A legtöbb ókori irat megtalált példánya és a megtörtént események között sokkal nagyobb az időeltérés. Az ÚSz esetében, ugyebár, így kb. negyven évről beszélünk: Jézus Kr.u. kb harmincban végezte a munkáját, 70-ig eltelik negyven év. Nem kevés. De más ókori dokumentumok esetében több száz évről beszélhetünk. Strobel példánk hozza Nagy Sándor esetét, aki Kr.e. 323-ban halt meg. Róla Arrianosztól és Plutharkosztól tudunk legtöbbet. Akik mintegy négyszáz évvel később éltek. Mégse vonja senki kétségbe, amit írtak. A Krisztus álarcai szerzői viszont azzal érvelnek, hogy az a negyven év nagyon nagy idő, megkezdődött a misztifikálás mind tartalomban, mind a szerzőket illetően. Egy pofon innen, egy pofon onnan.

Na jó, még egy példa: szerzőink hivatkoznak arra is, hogy az ÚSz átírása szakadatlanul folyt az idők során. Aztán felhívják a figyelmet arra, milyen ellentmondások vannak az egyes evangéliumok között (Pálról nem is beszélve, aki gyakorlatilag Krisztussá tette Jézust a teológiája által.) Az már annyira nem zavarja a szerzőket, hogy az átírások meglétével kiküszöbölhetők lettek volna az ellentmondások is… Ha már átírták a szövegeket.

Haladt előre a könyv, érv született érvre, ismeret ismeretre, de én meg egyre kevésbé lettem meggyőzve az igazáról (vö. Dawkins könyvével). Mert, ne legyek igazságtalan, felbukkannak keresztény érvek is a sajátjaik mellett, de az érvek nem ütnek igazából az érvekre, nem alakul ki egyensúly. Félreértés ne essék, nem várok ebben a témában középutas könyvet!

De egyvalamiben ismét megerősödtem: nem csupán a vallás és a teológia feltételezi a hit meglétét, hanem a történelem és a tudomány is. A tények csoportosítása, majd a csoportosított tényekből levont következtetések erősen függnek, ha nem az határozza meg teljesen, a szerzők világnézetétől, prekoncepcióitól.

Meg az olvasókétól is.

* Álljon itt azonnal Dawkins kritikája is, mert nem venném a lelkemre, ha valaki nagy lelkesen teljesen és kritikamentesen komolyan venné őt!

3/5

(2015)