Könymegálló, Római tér, egy kis Synthesis-es sörözés előtt. Elolvastam az első mondatot és gondolkodás nélkül betettem a könyvet a bringástáskámba.
Aztán tegnapelőtt, miután kiolvastam a nagy, szovjet űroperát, az Istenembereket (ennek lesz még jelentősége), azonnal belekezdtem, mára meg már túl is vagyok rajta. Nem azért, mert elképesztő gyorsan olvasok, hanem azért, mert
1.) olvastatja magát ez a könyv,
2.) nem nagy falat, lazán szedett.
Ugyan a cím megkapó, majd mondom is, miért, de nem fedi teljesen a tartalmat. Rabbi van benne néhány, de mindig mellékszereplőként. Goj nem annyira. Inkább csak a hitével hadilábon álló zsidó. Erről szól az egész könyv.
A fülszövegben van egy kiragadott mondat a könyvből. Szerelmetesfeleségtársam hatalmasat mosolygott rajta azzal a még nőknek is tetsző szájával, hogy csak úgy mélyültek és mélyültek az engem egyszerre elvarázsoló gribedlijei. Így fest a mondat: „Az asszimilálódás az, amikor nem vagy többet zsidó, mint például Woody Allen.”
S most egyszerre akarnék nagyon sok dolgot mondani, de a többszólamú írás még fel kell találni. Előtted a pálya!
*****
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY
Bár úgy fog tűnni, ebben a bejegyzésben folyamatosan félrebeszélek, és amit mondok, annak az égvilágon semmi köze a szóban forgó novelláskötethez, de ne tévesszen meg a látszat! Valójában mindvégig ugyanarról beszélek, és minden a lényeghez tartozik.
Ugyanitt rózsaszínes, 26-os női kerékpár apró hibákkal, de jutányos áron eladó. Érd.: a blogbejegyzés szerzőjénél.
*****
Shalom Auslander (vajon valóban van ilyen név? Megnéztem: van.) elsősorban a zsidóságról írta a könyvét. A zsidóság hitéről, hitetlenségéről, a rosszul megélt, szerinte teljesen zsákutca vallásos gyakorlatairól, istenképéről és viszonyulásáról.
Ám olyan gyilkos humorral elégedetlenkedik, hogy az ember, az írásban levő minden tiszteletlensége ellenére nem tud nem nevetni rajta, és nevetés közben, ha nem is zsidó, nem tud nem elgondolkodni azon, vajon rá mi lehet érvényes a könyvből?
Shalom Auslander kiemelkedő amerikai regényíró, memoáríró és esszéíró. A New York állambeli Monsey szigorú, ortodox negyedében nőtt fel, ahol úgy írja le magát, mint akit »borjúként neveltek«, utalva szigorú vallási nevelésére. Íróstílusa egzisztencialista témáiról, harapós szatírájáról és fekete humoráról nevezetes.
A Woody Allen-es mondat tehát Auslanderre is teljesen igaz. Ha akarom, a köynve rokona az Unortodox című darabnak, csak sokkal-sokkal jobb. Mármint Auslanderé. Jó, igaz, a humora csíp, mar, fekete, fájdalmas, meg tiszteletlen, de a helyzet az, hogy éppen emiatt jó a könyv.
Isten-kép, vallás és szabadság
Mivel tizenhét évet egy protestáns közösségben töltöttem, volt lehetőségem és időm azon gondolkodni, ki miért viszonyul úgy Istenhez, ahogyan. (Innen úgy fog tűnni, félrebeszélek. De nem. Tarts ki!)
A kép azután állt teljesen össze, miután elhagytam a közösséget. Azért hagytam el, mert összekuszálódott az Istenképem, és mert a közösségemet nem tartottam már közösségnek. Megvalósult, amit a hatalmas tudású, jó humorú, tiszta lelkű, megboldogult Szigeti Jenő mondott:
A közösségünk az a közösség, amely nem megmenti, hanem kivégzi a sebesültjeit.
Nem volt egyszerű döntenem. Mondjuk nagyon bonyolult sem. A krízis legalább annyira felborított, ha nem jobban mint az egyház elhagyásával párhuzamosan zajló válásom.
Pedig mindkettő szabadságot hozott, amivel meg kellett tanulnom élni. A válás adta szabadság által váltam boldog emberré. Nem azért, mert az exem az exemmé lett, hanem mert felszabadulva megismerhettem Szerelmetesfeleségtársamat, társamat, a világon legkedvesebb szeretőmet, érzékszerveim gyönyörforrását, oldalbordámat, legjobb barátomat, gondolattársamat.
A gyülekezetnélküliség szabadságával meg kellett tanulnom élni. Nehezen ment. Voltak olyan életmódbeli kérdések, amelyek felszabadítóak voltak. A volt gyülekezetem tagjainak a többsége, bár nem zsidó közösségről van szó, csak a bibliai szempontból tiszta állatok húsát fogyasztja, vagy még azt sem. Nem isznak alkoholt. Szombaton járnak Isten-tiszteletre, és hitük szerint a szombat péntek naplementével kezdődik. Szombaton nem végeznek hétköznapi tevékenységet (aham, kezdődik!), nem dolgoznak, nem főznek, nem mosnak, nem takarítanak, nem szerelnek autót, nem vágnak füvet, nem mosogatnak. A szombat az ember Istentől kapott pihenőnapja. A közösségé ember és Isten, ember és ember között.
Nos, ezek alól felszabadultam, amikor nem jártam többé az imaházba. A közösségen belül ilyenkor nagyon sokan fordítva ülnek a lovon. Úgy vélik, aki elmegy, az elvilágiasodott (ez igaz), mert kivitték a vágyai: szabadon akar szexelni, alkoholt akar inni, enni, amit megkíván, dohányozni, és szabadon felhasználni a szombatját arra, amire kedve szottyan. Az elvilágiasodás jeleit ezekben az életmódbeli kérdésekben látják. Talán mert az látszik. Ha valaki nem eszik sertéshúst, nem iszik alkoholt, és nő létére házasságon kívül nem esik teherbe, és szombaton ott van az imaházban, akkor minden rendben van vele. Pedig...
Aztán nem is tudom mennyi idő múlva megkaptam levélben, a hírt, hogy törölték a gyülekezeti tagságomat. A körülmények és az eljárási mód miatt ez elképesztően megrázott. Mivel egy helyi gyülekezet vezetője voltam, ráláttam, tudtam, hol tértek el az estemben a egyház belső szabályaitól. A szeretet elvéről és gyakorlatáról nem is beszélek. Ez volt az utolsó csepp számomra.
Miért mondom ezt ilyen hosszan? Azért, mert minden vallásos közösségben előbb-utóbb terítékre kerül a „szabad-e?” gyilkos kérdése. Ami egyfelől természetes. Azért az, mert minden társadalmi kapcsolatot szabályok igazgatnak. Ha nincsen szabály, káosz van. A káosz: pusztulás. Le- és elpusztulás. Mindennek szabályok szerint kellene működnie. Csakhogy a túlszabályozás is pusztuláshoz vezet. Auslander könyve meg erről szól. Nagyjából. Meg arról, megismerhető-e Isten, és érdekel-e bennünket, hogy megismerjük igazán. A válasza: gúnyos nevetés. A vallást csak önmaga érdekli, nem Isten.
Zsidó kollégám magyarázza nekem a szabályokat.
– A nő a menstruáció idején tisztátalan*, a férfi olyankor nem érintheti. Tisztátalanná válik minden, amihez a nő ilyenkor hozzáér. Tudod, ilyenkor mit kell tenni, ha szomjas vagy és a feleségedtől kérsz inni?
– Ha úgy értelmezem a törvényt, ahogyan te, kimegyek és töltök magamnak?
A kolléga csóválta a fejét és diadalmasan elmondta a tutit:
– Meg kell mondani neki, hogy ne a kezedbe adja az innivalót, hanem tegye le a asztalra. Onnan már elveheted, hiszen nem tőle kaptad, hanem elvetted az asztalról magadnak!
* Az ószövetségi időkben a menstruáció ideje alatti tisztátalansági parancs a nők egészségét védte. Menstruáció idején a méhszáj lejjebb ereszkedik, és nyitottabb mint normál állapotában. Ezáltal sokkal nagyobb a fertőzés veszélye.
Szép lassan vissztérek ennek az alcímnek az első mondatához, az Isten-kép kérdéséhez. Illetve a bevezetőben említett szovjet sci-fihez.
A válásom környékén, illetve utána létrehoztam egy levelező-csoportot. Olyan embereket hívtam meg, akikben bíztam, adtam vagy kíváncsi voltam a véleményére. Nem az egyház hivatalosai voltak, hanem a barátaim. A listán rajta volt egy a szívemnek nem nőként, hanem emberként kedves hölgyemény is. Aki ezerrel tiltakozott a többünk által megfogalmazottak ellen.
A beszélgetés jobbára a házasság bibliai és gyakorlati értelmezéséről szólt. Meg a válásról. Mikor házasság a házasság, mi teszi házassá a feleket? S mi indokolja, indokolja-e valami, bármi, akármi a házasság megszüntetését? Jó, ha félrekefél valamelyik fél. De ha nem teszi, akkor egészen bizonyos, hogy házasság van? Ha a testi-lelki-szellemi közösség hármasából a gyakorlatban nem működik semmi, vagy csak kettő, vagy csak egy, akkor van-e házasság? Szeretet nélkül is házasok a házasok? Mármint Isten szemében, ugye.
A fent említett hölgyemény a válásnak még a gondolatát is elutasította. Két kézzel lökte el magától még a lehetőségét is, hogy egy keresztény ember fejében még csak felmerüljön is a gondolat, hogy az Istentől kapott párját (jó, ez is hatalmas kérdés, most nem megyek bele), gyermeke(i) nemzőtársát kivesse az életéből.
Olyan vehemensen védekezett, hogy gyanússá vált. A csoporton kívüli beszélgetésen kívül megkérdeztem tőle, mi a baj a házasságával. Először hárított. Aztán sírva elmondta: már nem lát más kiutat, csak a válást. Amit született egyháztagként, lelkészcsemeteként csípőből elvetett. Pedig az ő esetében még félrekufirc is volt a férje részéről, az pedig legális alap a házasság érdemi megszüntetésére.
Itt értettem meg, hogy egy ember Isten-képe teljesen annak a függvénye, mennyi belső szabadsága, lehetősége van valaminek a megtételére.
Ez a beszélgetés kb. tizenöt éve zajlott. Úgy tíz éve nem házasok. De lehet, hogy már több is.
Aki bizonytalan, annak külső szabályokra van szüksége, annak az Isten szigorú, minden körülmények között követelő felsőbb hatalom. Az Isten iránti szeretet megnyilvánulási formája a külsőségek merev, precíz megtartását jelenti. A stabilabbak és a lázadó típusúak, megengedőbbnek, liberálisabbnak látják Istent. Vagyis ki-ki ahogyan másokhoz viszonyul, Isten viszonyát ugyanolyannak képzeli az emberhez. Ilyen értelemben igaza van a szkeptikusoknak: megteremtjük Istent a saját képünkre és hasonlatosságukra.
Az említett szovjet űroperában van egy faj, amelyet a többi nemes egyszerűséggel csak Kegyetlen Isteneknek hív. Mert bolygókat tüntetnek el, függetlenül az azon található élet minőségétől. A főhősöket pedig pusztítják az expedíciós flotta háromnegyede a pusztulásé lesz általuk, ők maguk pedig beszorulnak a Galaktika középpontjába, mert a Kegyetlen Istenek nem engedik ki onnan őket.
A főszereplő neve Eli. Beszédes név. A Bibliában Isten egyik neve Elohim, amelynek a becézése az Eli-forma. Jézus is ebben a névváltozatban fohászkodott az Ég felé a kereszten: „Éli, éli, lama sabaktani?” (Nagyon profán verzióban: „Apu, apu, miért hagytál el engem?”
Eli érti meg, hogy az istenek nem kegyetlenek. Egészen más a viszonyulásuk. Közömbösek. Nem azért, mert szívtelenek. Azért mert a tevékenységük nagyságrendekkel hatalmasabb mint amit az űrhajóval közlekedő, fajok szövetsége lát és elgondol. Az ő létük vagy nem létük teljesen közömbös az Istenek számára. A lényeg számukra, hogy senki meg ne akadályozza a munkát, amit ők végeznek.
Mint amikor az ember kertet ás: nem utálja a vonuló hangyákat, de ahol vonulnak, ott is fel kell ásni a talajt. Vajon egy mezőn sétálva kegyetlenségből, szívtelenségból tiprunk el óhatatlanul életformákat? Dehogy! Csak változtatjuk a helyünket és képtelenség lenne minden egyes lépésnél alaposan átvizsgálni a talajt, a fűszálakat, a virágok szirmait, van-e ott akárcsak egyetlen bogárka is. A kegyetlennek tartott istenek tevékenysége ráadásul éppen arra irányult, hogy megmentsék, életben tartsák az egész mezőt. Vagyis ami a faj-szövetség számára kegyetlenség volt, az éppen az egésznek a túléléséről szólt. Igaz, kisebb pusztulások, pusztítások által.
A könyv végére a megértés által teljesen megváltozik az „istenekről” alkotott istenkép. Ebben a kötetben ennek a gondolatnak a megfelelője a Joe-ra várva című novella: miként látják az embert a háziállatai.
Alakul. Közeledünk a könyv konkrétumaihoz.
A hit és a cselekedetek
Nem tudom megállni, hogy erről ne ejtsek egy szót. Kettőt. Hármat. Sokat.
A legtöbb zsidó-keresztény vallási irányzat híve ott cseszi el, hogy a tetteire koncentrál. Ami egyfelől érthető. Másfelől meg teljesen felesleges. Nem azért,mert én ezt mondtam, hanem a Biblia lényege miatt.
A Biblia lényege a megváltás. Az, hogy az ember születésétől fogva hajlamos az önzésre, így az abból fakadó önző tettekre is. Az önzés a bűn, a bűn pedig kiszakít az Isten adni-tudás életrendjéből. A szeretet rendjéből. Aki nem ad, az elvesz. Aki elvesz, az nem az életből van, hanem a halálból. A halál nemlét.
A megváltás azt jelenti, hogy nem kell meghalnia annak, aki önző. Mármint a kárhozat örök, visszafordíthatatlan halálával nem. Az első, Isten által visszafordítható halál lehet, hogy a része lesz.
A megváltás tette azt jelenti, hogy Isten maga gondoskodik a halálunk helyetteséről, a Megváltóról. Ezt vagy elhisszük, vagy nem. De így az élet hitből van. Nem cselekedetekből. Cselekedetekkel nem lehet megvásárolni a Mennyországot. Semmilyen cselekedettel. Ha árérték arányban gondolkodunk, akkor a megváltással mindent kapunk. Vajon mi tudunk mindent adni?
Ezért a Biblia megváltástana arról szól, hogy elfoganunk kell. Az már más kérdés, hogy az elfogadás következménye az lesz, hogy általa képessé válunk az adni-tudásra. Nagyon fontos, hogy a következménye és nem a feltétele!
Ez azt jelenti, hogy
Isten szeretete és a megváltás nem megvásárolható, nem kiérdemelhető.
Ezek adottak és csak elfogadhatók. Pont.
Na, megérkeztünk! Szusszanjunk, és lássuk, mire jutottunk. A könyv arról szól, hogy emberek cselekszenek, hogy kedvében járjanak a teljesen félreértett, torz istenképükben megjelenő Istennek. Az egy dolog, hogy ebben a könyvben az emberek döntő többsége zsidó vallású, s hogy a szerző azt fricskázza, gúnyolja, alázza, amit ismer.
A novellák alapállása gúnyos, cinikus és végtelenül frivol
Az írások összességében arról szólnak hogy az Isten létében való hit eleve elementáris marhaság. Már csak azért is, mert ha Isten valóságosan meg is szólalna, úgyis tenne rá mindenki (Próféták dilemmája). Mi történne manapság, ha az Úr egy új Noét választana ki, és megparancsolná, hogy építsen bárkát?
Van olyan is, amelyik afelett csóválja a novella-fejét, miképpen alakul ki a bamba hívőkben az Isten-kép, és mennyire nem befolyásolható semmivel sem (Isten egy nagy, boldog csirke); a halál utáni mennybeli tapasztalata sem képes rávenni Morgensternt, hogy felülírja az addigi nézeteket).
Ehhez kapcsolódik egy másik novella (Stan elveszett könyve), amelyik azt boncolgatja, hogy egy felnőtt korba ért, kifejlett vallást a tények semmilyen szinten nem képesek befolyásolni: az üdvözültség gőgös felsőbbrendűsége végett a valóságnak esélye sincsen vele szemben. S ez a jobbik eset. A rosszabb,amikor az igazság elutasítása az adott közösség lelki státuszának, társadalmi befolyásának az esetleges elvesztéséből fakad. Netán csupasz anyagi érdekből: ha nincs, vagy nem úgy van egyház, ahogyan eddig mondtuk, akkor nem lesz zsé sem. (Sztori: Stan megtalálja annak a bizonyítékát, hogy a Biblia miért nem lehet igaz. Egy ó-bb iratot, amelyik felülírja azt, amit ma ismerünk. S bár az orat kétségtelenül igazi, a rabbiktól kezdve a héber intézményeken át a Vatikánig mindenki elutasítja. A valódi irat végül Stant szünteti meg.)
Van olyan novella, amelyik a törvények boncolgatásának az életidegen hiábavalóságára mutat rá (ez az egyik legjobb, a címe. A Teremtőnek nincs könnyű dolga) Epstein istenné válik az általa teremtett gólemek szemében, akik nem foglalkoznak mással, csak a teremtőjük akaratának az aprólékos kikutatásával. Észre sem veszikk, hogy a parancsolatok, törvények elemezgetése közben éppen csak a parancsokat és a törvényeket nem teljesítik. Miközben több napig elemezgetik, hogy a mosás során melyik ruha számít színesnek, hány százalékban kell más színnek is lennie rajta. az elemezgetés közben a mosnivaló egyáltalán nem tisztul, a ruhahalom meg csak növekszik.). Ebben nem nehéz felfedezni a mindenkori vallásosok törvényértelmezésének azt a fárasztó aprólékosságát, amiről a menstruációval és a pohár vízzel kapcsolatban említett nagyon kedves kollégám olyan lelkesedéssel beszél, hogy az csuda. De ne csak a zsidókra gondolj, jusson eszedbe, mekkora perpatvar kerekedett a második században egy „i” betűből, még vér is folyt miatta! (Igen a híres homousion–homoiusion vitára gondolok, amit Madách is megemlített Az ember tragédiájában. A felettébb fontos, lényeges, ingerlő kérdés az volt, Jézus vajon azonos vagy csak egylényegű az Atyával? Ha az ariánusok szót hallod, nyugodtan asszociálj erre a kérdésre.)
Tapasztalatom szerint üdvösség-kérdést bármiből, akármiből lehet csinálni.
S ha valaki nem úgy gondolja, ahogy azt szerintem kell, akkor pitty-putty:
eretnek, farkas a bárányok között, hamis próféta.
Hogy ragadná el az Illés szekere!
S ilyenkor hirdettetik az Ige helyett az igekötő.
Találkozhatunk az törvény és a mindennapok összeilleszthetetlenségének életidegen gyakorlatával (Mamusz mindent tud; amikor a kisfiú kutyája fikázza permanensen a gazdit a frissen felfedezett, mindenhol gyakorolt maszturbálása miatt).
Aztán van olyan írás is, amelyik azt elemezgeti, miképpen teheti tönkre a rosszul gyakorolt vallás a házasságot (Bernsteinék háborúja; ez a darab már csak azért is érdeke volt, mert nagy szerepet kap benne a magyar közbeszédben is elhiresült, álandóan az ágy alatt tartott, telepakolt bőrönd; úgy fest, mondom auslander-i cinizmussal, ez állandó, de többértelmű darabja a zsidó folklórnak).
Aztán itt van a legpesszimistább írás, amely már nem csupán a vallásosok józan eszének a visszatértére képtelen bizalommal tekinteni, hanem az egész emberiségre legyint egyet. A tudós rabbik kiszámítják, hogy hány embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy az egész Földre elérkezzen a kárhozat. S a kikalkulált szám, napról napra csökken (Még egy halál).
A számomra legkülönösebb, bár nem a legjobb nem is tudom mi, mert novellának túlzás nevezni, inkább humoreszk, a Tippek gyerekeknek holokausztra címet viseli. Azért hökkentem meg tőle, mert még a holokauszt témakörét sem tartja szentnek a szerző, zsidó létére meri ironikusan bizgetni a témát.
Tulajdonképpen csak egy darabja volt a kötetnek, amivel nem tudtam mit kezdeni, s úgy gondolom, ez egyáltalán nem rossz arány (Aprítsd a barbárokat, Charlie Brown!).
Rabbi-szett, most csak 9.900 forint. És ez nem vicc!
Összegezzem? Összegzem. Azt hiszem, mindent elmond, hogy nincsen másik könyv, amelyiknek nem csupán megbocsátanék egy ilyen mondatot, hanem még rööhögnék is rajta:
– Bassza meg! – kiáltott fel Isten.
Konkrét Könyvek, Budapest, 2007, 242 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637424236 · Fordította: Dobos Gergely, Polyák Béla, Totth Benedek
8/10
2023 májusának majdnem a közepe. Tegnap a szakadatlanul szakadó eső miatt elmaradt az Aquincumban Múzeum kis arénájában a Keep Floyding ötvenedik évfordulós „The Dark Side Of the Moon” koncertje. De ma megtartják, mindjárt indulunk is! Hurrá! :-)
Viszont a szervezői offolták a mai Ebihalas kertipartit, tehát egy programmal kevesebb lett. Az elmaradt találkozásokat sajnáljuk, a programok fellélegzésének meg örülünk, mert délelőtt meg Fóton jártunk Szerelmetesfeleségtársam kozmetikus barátosnejénél. Ahol is nekem mindig végig kell csinálnom egy mágneságy-programot. Soha rosszabb megpróbáltatást: csak feküdnöm kell, cincog, zizeg alattam a fekhely, én meg olvasok. Ma el is szunyókáltam picit. Talán mert megint hajnalban ébredtem.
– Minek kelsz olyan korán? – perlekedett velem álmos hangon, még lehunyt szemmel Szerelmetesfeleségtársam, miközben bevackolódott mellém Csemete ágyában, ahol írtam, olvastam, kávéztam. Zsörtölődés közben a mellemre hajtotta a fejét.
– Nem keltem fel, látod, itt fekszem. Csak felébredtem.
– Felkeltél. Nem mellettem voltál, amikor ébredtem. Akkor felkeltél, nem?
– De aztán visszafeküdtem!
– De felkeltél! – szögezte le SzFT elégedetlenül. Kétségtelenül igaza volt: ahhoz, hogy átmenjek Csemete üres szobájába fel kellett kelnem. Meg a kávé megfőzéséhez is.
