Bán Béla, az idősebb Béla bácsi fia, a Fő téri kiskocsma (gyertek bátran) volt tulaja költözött. Kézen-közön terjedt az infó, mifenét kezdjen a számára feleslegessé vált könyvvel. Felhívott.
– Kb. két köbméter, Mohám. Vagy egyben, vagy sehogy, válogatás nincsen, de ha kell, ingyen van, csak a hét végéig vidd el!
Családi kalákában, naná, eljöttek a könyvek. Bakker, Béla, milyen piszok magasan laktál a régi lakásban, lift nélkül, egyem a zúzádat! Palikának (értsd: a kocsma mostani tulaja) az infó átadásért a tizedet sci-fikben törlesztettem.
Ez a kötet az első volt, amit megláttam a kupacban. Némi szívközépre-szorítás (Dick, Bradbury, Vonnegut, C. Clarke, Stephen King, Sheckley, LeGuin… maraggyá' má', kinek nem izzott volna fel a lelke?) után tudtam csak tovább pakolni a többit. De ez külön jött velem, s még aznap este a polcon volt.
Ehhez képest elég sokára vettem le onnan.
A meglepetésem a Playboy volt. A magyar megjelenéséig (értsd: rendszerváltás) ki a francot érdekelt, hogy cikkek is vannak benne, amíg meztelen nőket nézhetek? A fotók, naná, azok voltak az érdekesek! De még mennyire! Amikor a magyar kiadás megjelent, akkor döbbentem meg, milyen tartalmas az újság. A didiken, a puncikon túl is. Viszont azt nem tudtam, hogy ilyen szerzők publikáltak benne, és sci-fi novellákat. Állam az asztalon, újszülöttnek minden új.
S most bajban vagyok.Mert egységként nem tudom kezelni a novellákat, antológiáról lévén szó. Túl sommásan meg nem akarom elintézni. De mégis úgy fogom.
A szerzők ma már jobbára nagy nevek. Jobbára klasszikusok. A sci-fiben is, meg némelyik úgy általában az irodalomban is. Ezért a színvonal voltaképpen teljesen egységes és nívós. Ez persze minden bizonnyal a szerkesztőt is dicséri.
Aztán az egészet elolvasva mégis volt bennem valami hiányérzet. Meg nem mondom, miért. Nem titok, csak fogalmam nincsen. Minden bizonnyal benne volt az is, hogy ez-az innen-onnan ismerős volt (ezt a Badbury-t például nemrégen olvastam, és valahogy akkor sem voltam oda tőle).
A legnagyobbat számomra a félig kakukktojás Stephen King (ő, mint sci-fi író?) ütötte (pedig messze nem a kedvenc szerzőm) és szorosan mellé lépett a számomra eddig ismeretlen Larry Niven. A Vonnegut mellett általam leginkább kedvelt PKD valahogy nagyon nem állt biztosan a mezőnyben.
Egyszóval korrekt ez az összeállítás, de a magam részéről maradok a szerzők önálló köteteinél. Valamiképpen, ahogy a zenében sem szeretem sem a best of-albumokat, s még kevésbé a több előadós válogatásokat, általában komplett lemezeket hallgatok, úgy fest, az irodalomban sem gyere be a hasonló megoldás számomra.
Ami persze fikarcnyit nem von le a novellák erejéből, és csöppnyit sem birizgálja a szerzők nimbuszát.
3,5/5
(2015)
