Novelláskötet. Ezáltal nagyon nehéz értékelni. Voltaképpen csak darabokban lehet részletesen, vagy összefoglalva általánosan. Én jobban szeretem az utóbbit. Most mégsem ezt teszem. De nem is részletezek, hanem középutazok.

ACC a klasszikus sci-fi generáció jelese. Ahogy fogalmaz: ahhoz a generációhoz tartozik, akik még el tudtak olvasni minden sci-fit, ami megjelent, s ami, ugye, ma már teljességgel lehetetlen.

ACC novellái tehát a sci-fi ősnagyjai egyikének a tollából születtek. ACC tapasztalatim szerint nem a pörgős, szörnyes, akció sci-fik írója, sokkal inkább a lassúdad, töprengősöké. A novellák is ebbe a sorba tartoznak.

Viszont, amitől egyből feldobódtam az első két novella esetében: a poénra, csattanóra való kihegyezés. De nem öncélúan, nem önmagáért: mind a két csattanó döbbenetes, filozofikus, sőt, a második egyenesen transzcendentális. Az első az emberiség földönkívüli úrhajósok szemével, a második a pedig, hm…, khm… izé, vaskos spoiler, tehát hasonló, de egészen más, teológusok előre!

A harmadik novella nagyjából még üti az első kettő frenetikusságát: zárt közegű thriller, özönvér, omló belek nélkül. De ahogyan a fentieknél, úgy ebben az esetben is marad töprengeni való bőven erkölcsről, jogosságról, igazságosságról, arról, hogy nyer-e, aki nyer, veszít-e, aki veszít, fix norma-e az erkölcs és az etika.

Az utolsó hat novella jó sci-fi. Nagyon jó. De a könyv szerkesztése folytán lanyhul a figyelem, mert az elején elpufogtak a lényeges, figyelmet teljesen lekötő elemek, üzenetek. Így a könyv kicsit olyan, mint Strauss Zarathusztrája, vagy Csajkovszkij B-moll zongoraversenye: az első öt percben megtörténik minden, ami utána következik, az már csak a maradék. :-) Ha a kezdő novellák a végére kerültek volna, a nyájas olvasó több napig nem tud felállni a fotelből. 

Így viszont el tudtam menni vacsorázni. 

De ez nem ACC hibája.

4/5

(2015)