Willow (fűzfa) Chance (véletlen, lehetőség, váratlan) tizenkét éves kislány. Séróból nyomja, hogy a napraforgó latinul Helianthus annuus, de persze itt nem áll meg a latintudása, relaxációként igeragoz magában, amikor éppen nem hetesével számol. Számolás: negyedóra alatt oldja meg azt a matekdogát, amin a többiek óra végéig görcsölnek, s naná, hogy hibátlanul. Willow, ha már latin, legyen kövér, betegségeket is diagnosztizál, persze latinul. S amikor úgy adódik, De ebben sem áll meg itt, unalomból egy kicsit meghekkeli a gyámhivatal rendszerét, s szerényen megjegyzi, hogy ebben lehetne sokkal jobb is, ha akarná.
Willow magának való, de nem antiszociális. Kedves, szeretni való lányka. Aki átalakíccsa a környezetében élők életét, s néha a személyiségét. Nem erőszakosan, pusztán azzal, hogy szerethetőn, minden öntuszmákolás nélkül létezik.
De egyébként is: ez egy olyan regény, amiben mindenkit szeretni lehet, a balfék pszichológusától a félvietnámi testvérpáron át, az azoknak anyján keresztül a macskáig. Pusztán csak a sorsot okolhatjuk bármiért és mindenért. Olyan regény, amiben mindennek ellenére van erkölcsi, sőt, fizikai fejlődés is. Olyan regény, amiben van humor is jócskán (az már csak engem minősít. hogy a számomra legnagyobb poén Willow szüleinek halálakor csattan el: az őket halálra gázoló furgon oldalára ez van felfestve:
((SPOILER: „ELSŐ A BIZTONSÁG! Mondja el, hogyan vezetek: hívja a 800 Med-Ellátót! Ez a 807-es kocsi.” De mondjuk az sem semmi börleszk, ahogyan kertépítés címén lebontják a vízsugárrBal a vakolatot.))
Olvastatja magát a meglepetések nélküli történet, s tényleg kedves benne minden és mindenki. Még csak azt sem mondom, hogy túlságosan. Nem, nem ez zavart a sztoriban, nem ez volt, ami miatt gyüttek lefelé a csillagok. Bár az írónő, Sloan iparkodik sebezhetőséget, bizonytalanságot is csempészni Willow jellemébe, nem is sikertelenül, a kis Superwoman képességei mégis valahogy X-man-esre sikeredtek (lásd az értékelésem első bekezdését). Nem vitatom, hogy létezhet tizenkét éves gyerek, aki ennyit és így tud, de mégis vitatom. Szó sem esik autizmusról, Willow egészséges. S érdekes módon ez a túlzás az, ami felhívja arra a figyelmet, hogy minden hibájuk ellenére a többiek is túl tökéletesek. Ahogy a történet legömbölyítése is túl tökéletes: Willow érdekében gyakorlatilag összefog a világ, s jóformán csak
((SPOILER: a Helianthus annuus-ok nem mennek el a gyámhivatali meghallgatásra, hogy örökbe fogadják őt. Mondjuk annak örültem, hogy vietnami anyuka nem jött össze sem a pszichomókussal, sem a taxissal, s nem derült ki, hogy a vietnami skacok spanyol apukája a spanyol nevű taxis, s hogy végül a macska sem találta meg a maga Whiskas-imádó párját, s hogy a megkarcolt autók sem pacsiztak a kerekeikkel össze!))
Szóval majdnem tökéletes a könyv, de a végén mégis olyanná lett, mint jó zsíros, csülkös bableves utáni ötödik mignon (hogy divatos legyek). Rágja az ember, de nyelni már nem tudja, mert gyomormélyből émelyeg. Kár érte.
3/5
(2015)
