Fúúúú! Erre mit lehet mondani? Ez a könyv zseniálisan rossz!

Ismét csak két részre köll bontanom magamat: van egyfelől, ugye, a tartalom, meg van másfelől a forma. 
A tartalom a világ legérdekesebb tartalma, voltaképpen minden eltörpül mellette, ennél érdekesebb csak az, hogy van-e vagy nincs Isten. 

TARTALOM 

UBUNTU a könyv címe. Én kapásból a Linux-os oprendszerre gondoltam, már csak azért is, mert Szerelmetesfeleségtársam laptopján gyárilag ez a Linux-verzió van, ismerkedünk, dühöngünk vele (de csak azért sem lesz rajta Windows!). De a könyvnek semmi köze a számítástechnikához. A világ gazdasági és politikai berendezkedéséről szól. Vagyis nem regényt olvasunk, hanem egy lehetséges (Ámen!), ám meglehetősen utópisztikus jövő-változatot.

Az UBUNTU szó közösségi felelősségvállalást jelent. Ebben az esetben azt, hogy milyen lenne, hogyan működne egy tökéletesen pénzmentes világ. Az idea elképesztő! Az idea megkapó! Az idea ideális! Az idea persze óhatatlanul felvet millió kérdést (néhányra egy GYIK-szerű utolsó fejezetben a szerző válaszol is). 
Ugyanis azt állítja, a dolgok természetes rendje szerint nincsen szükségünk pénzre, teljesen megoldható még a leges legújabb kori létezésünk is pénz nélkül. S ha nincsen pénz, természetesen bankokra sincsen szükség, meg hitelre sem. Az UBUNTU nem a fogyasztásra, hanem a szükségletre épülő társadalom, gazdaság. Ebben a rendszerben nincs szükséglet 2 db Porsche-ra a garázsban, mert mindenkinek a rendelkezésére áll a 2 db Porsche, vagyis elveszti státuszszimbólum-jellegét. Nincs értelme a felhalmozásnak, mert minden jut mindenkinek, bármikor (na jó, a természeti kataklizmákat leszámítva). Ingyen. Dolgozni kell ebben a társadalomban is, kb. napi három órát, s a napi három órán túl plusz heti hármat kimondottan a közösségért. Mindenki ott lakik, ahol szeretne, olyan házban, amit szeretne, oda utazik, ahová akar, azzal, amivel akar. Mindenkinek minden a rendelkezésére áll, amire csak szüksége van. 

Több, mint ideális, nem?

Elsőre persze csípőből elutasítottam mindent, amit olvastam. S naná, az idealizmusomnak, meg a rabszolgasorban tartott munkavállalói énemnek* hogy a viharba' ne tetszene egy ilyen rendszer (egek, napi három óra munka: ma tizenegyet kell itt lennem a munkahelyemen; igaz, éppen értékelést írok), de amiben felnőttem, éltem és élek az nem ez. Nem kell ragoznom. 
Aztán ahogy olvasgattam, ahogyan a könyv ismételte a saját gondolatait (erre még visszatérek), úgy vált egyre elfogadhatóbbá a gondolat: UBUNTU.

A könyv másik mondanivalója, hogy ez a mostani, fogyasztásra szoktatott, a kapitalista bankrendszer által kézben tartott és roncstársadalommá alacsonyított embermasszát miképpen használja puszta eszköznek a ma már kétségbevonhatatlanul létező világkormány. Az a világkormány, amely nem hagyja az országok, nemzetek önrendelkezését érvényre jutni, amely egyetlen, felülről kezelt és terelt péppé alakítja a Föld lakosságát, országokat, kormányokat állítva, buktatva, és a Pénzisten oltárán feláldoz mindent és mindenkit. Önmagát kivéve, természetesen. 

Ez a hatalom simán, gondolkodás nélkül és könyörtelenül félretesz mindenkit, aki az útjába áll, hívják bár Abraham Lincoln-nak vagy JFK-nek. (Ők a pénzkibocsátás jogát akarták visszavenni az állam számára a FED-től; belehaltak.) 

Erről, ezekről a dolgokról manapság sokat és egyre többet olvashatunk, többféle, nem egy tőről fakadó, de összecsengő szerzők tollából. (Itthonról elég talán Drábik Jánost, Bunyevácz Zsuzsát, Bogár Lászlót vagy Csáth Magdolnát említeni.) Tragikus, dühítő, de jobbára ismert dolgok ezek.

Vagyis az UBUNTU-hozzáállásnak kellene ezt a minden külső erő(szak)forrással felszerelt rendszert leváltania.

Itt van a könyv tartalmi részének a logika szempontjából egyik fő gyengesége. Egyszerűen nem tudtam tetten érni ennek a leváltásnak a hogyanját. A rendszer korrupt, rohadt, kíméletlen és gátlástalan. Ha olyan embereket, mint Lincoln vagy JFK simán likvidáltak, vajon mit lépnének egy olyan társadalom-kísérlet indulására, mint az UBUNTU, amely nyíltan az ő rendszerük kritikáját nyújtja, és a leváltásukra, elsöprésükért eltörlésükért dolgozik? S mit kezdjek az olyan mondatokkal, hogy kezdetben kénytelen lenne az UBUNTU-közösség folyószámlára helyezni a pénzét…? S a szerző néhány oldallal előtte írja le, hogy a Gaz Rendszer simán megcsinálta nem egy országban, hogy simán lenyúlta a bankszámlákat… Öööö…? 

Amikor azt írja, hogy valami egész Földünket érintő természeti kataklizma után lehetne mindezt létrehozni, akkor még csak-csak hiszek neki. Kár, hogy eszembe jut a Malevil! Részemről nem hiszek az ember veleszületett jóságában. Elfogadom a bibliai kijelentést, miszerint mindannyiunk alapból az önzés, az elvevés, a megtartás lelki életrendjébe születik. Innen csak felfelé van út. S az elindulás is akarati döntés. De egy kataklizma után, amikor az életünk fennmaradása a tét, amikor elsősorban az életösztön és nem annyira az erkölcs motivál, háááát…

SZERKEZET 

Itt kezdett fájni a könyv. 

Szerkezet az nincsen. Semmilyen. Komolyan.

Szerzőnk in medias res fejest ugrik a Háttérhatalom tevékenységébe, a jelenlegi rendszer fenntartásának módjaiba, eszközeibe. Ez a könyv egyharmada. 

Egy idő után feltűnő, hogy jóformán nem használ forrásokat. S mivel azért a Háttérhatalom gonosz ugyan, de nem hülye, felmerül a kérdés: hasra ütéssel bármi a nyakukba varrható, bármi bármivel összekapcsolható? Mint amikor a kisgyerek kiborítja a LEGO-s dobozt, és a részek összepattintása nélkül,minden kétséget kizárva kijelenti a kupacról: „Pijamisz!” 

De ez a rész még érdekes is. Nagyon. Főleg annak, aki olvasott már valamit ebben a témában, s van mit mihez kapcsolnia.

Aztán minden átmenet nélkül belefogunk, illetve inkább belefolyunk az UBUNTU-rendszer megismerésének. Itt már komolyabb bajok vannak. Olyan, mintha a szerző jegyzeteit olvasnánk egy majdani, UBUNTU című könyvhöz. Semmi sincsen igazán kifejtve, semminek nem veselkedik neki teljesen, a pici részek nem kapcsolódnak szervesen egymáshoz, néha csak felsorolásokat olvasunk a teendőkről, még az olyan „apró” részletkérdésekről is, hogyan kellene megszerezni az energiamonopóliumoktól tevékenységük alanyát. Mintha a kisgyerekemnek leírom, hogy sajátítsa ki és tegye rendbe a szomszéd kertjét, de nem mondom meg, mit kezdjen a szomszéd ellenállásával, merre vannak rendbetétel eszközei, hogyan kell azokat használni, s milyen sorrendben végezze a munkálatokat. A többi stimmel.

Majd egyszerre megint a jelenlegi rendszer romlottságánál és fenntarthatatlanságánál találjuk magunkat, újabb és újabb leleplezéseket olvasunk, az első harmad módszereinek megfelelően.

Aztán újra UBUNTU-zunk egy kicsit, mintegy levezetésül. Itt viszont van egy GYIK-rész, az nagyon érdekes!

Egyszerűen hihetetlen, hogy nem volt senki, aki ezt szerkesztetlen, kusza katyvaszt tematikailag rendbe tegye és logikai láncot adjon neki!

A KÖNYV, MINT KÖNYV 

Az Angyali Menedék Kiadónak ez a harmadik könyve, ami a kezembe került. A három közül ez a legkiforrottabb. (Volt olyan kötetük [Gönczi Tamás: A pogány Biblia], amiben nemes egyszerűséggel nem használtak semmiféle elválasztást!) 

A könyvek borítói megkapók: kemény fedelesek, jól kötöttek, strapabírók. 

A borító betűtípusát rendre nem feleltetik meg a főcímlapon használt betűtípusnak, de mindkettő eltér a szöveg típusától. 

A kolofon-oldal hihetetlenül zsúfolt, és az oldal harmada a kiadó felhívása arról, milyen csúnya dolog ellopni a szellemi terméküket, s mi tilos a tartalommal kapcsolatban. A megfogalmazása megmosolyogtatón spirituális. Jelen könyv körülbelül hatoldalas tartalomjegyzéke végig nagybetűvel szedett; követhetetlen és olvashatatlan, mindenféle tartalmi elkülönítésre, követésre alkalmatlan. (Ez valószínűleg a könyv tartalmi strukturálatlanságának is a hibája: nincsenek benne logikai egységek, és ezt híven tükrözi a tartalomjegyzék is.) 

A szöveg margói megfelelők, a használt betűtípus olvasható, de a betűméret eltúlzott. 

Valami elképesztő, hogy a fordítói jegyzetek a szerzői törzsszövegen belülre és nem lábjegyzetbe kerültek.

Egy szó, mint száz: egy alapszinten képzett kiadványszerkesztő ugyancsak ráférne a team-re! Komolyabbá, emészthetőbbé tenné a kiadványaik tartalmát. 

VÉGSZAVAM 

Feledve a könyv szépészeti, tartalmi, szerkezeti hiányosságait, ha valaki belekezdene az UBUNTU-rendszer megvalósításába, számíthat rám. Különösen akkor, ha már meguntam az életemet. (Még nem tartok itt.)

S végül egy kis szurkálódó rosszindulat, amiben tudom, hogy nincsen teljesen igazam. A mindenben ingyenes rendszerről szóló könyv ára 6500 forint. (A kiadó többi kiadványa is igencsak borsos, Gönczi Tamás könyvei és Bíró Lajos magyar ősvallásról szóló könyve 7990 forintba kerülnek.) Értem én, hogy kemény fedeles, meg nyomdaköltség, meg egyebek, de azért ez nagyon nem kevés… S ahogy írtam, a könyvek bizony sok bosszantó formai kívánnivalót hordoznak magukban. Ez a kettő pedig vastagon üti egymást.

*A napokban olvastam, hogy ha a béremből csak az élelmezésemre, meg a lakhatásomra futja, akkor azt úgy hívják: rabszolgaság. Nem vagyok rabszolga: a múlt hónapban vettem két könyvet, két pakli dohányt és voltunk egyszer fröccsözni a Kis Dréherben, a Fő téren Óbudán. Ez már több, mint a fenti két alapszükséglet.

2/5

(2016)