Az úgy volt, hogy amikor volt valahogy, akkor Óbudán cserepedtem* fel, s volt nekem egy barátom, akinek a becsületes neve, amit a lakótelepi keresztségben nyert Prof volt. Prof nem volt olvasott ember. Prof nem volt agyon művelt ember.
Én tizennégy-tizenöt felé jártam, ő meg három évvel volt idősebb nálam. Egy csomó zenét, filmet általa ismertem meg. Könyveket nem. De a legérdekesebb az volt, hogy amikor tizenhat éves korom táján elvesztettem a szüzességemet, nem sokkal utána Prof adott tanácsokat ahhoz, hogyan s miként lehet jobb velem Kamaszkorom Nagy Szerelmének. S valóban jobb lett neki, tökéletesen használható volt a techika!
Eltelt vagy két év, mire rádöbbentem, hogy Prof úgy adott nekem tanácsokat, hogy meztelen nőt ő akkor még nem látott, nem érintett, gyakorlati tapasztalata semmi nem volt. „De akkor hogy, Profka?” De ő csak röhögött a jellegzetes, Mardel-es röhögésével.** „Bejött vagy nem?”
Pierre Bayard arra csábít, hogy ne olvassunk. Csak tájékozódjunk. S ezzel egy csomó időt megspórolunk. Tanácsokat ad, hogyan lehet jól tájékozódni, és egy csomó időt megspórolni, s hogyan lehet bizonyos kulturális mítoszokkal leszámolni. Mint például: engem is szúrtak már le a Moly-on, hogy úgy írtam értékelést egy könyvről, hogy képtelen voltam végigolvasni… De magamtól jöttem rá, hogy egy vacak könyvet simán ér abbahagyni. Meg arra is, hogy egy nem vacakot is, ami nem érdekel. Vagy bármit, ami nem fog meg. Sőt, lehet vacaknak is tartani akkor is, ha egyébként mindenki csak szuperlatívuszokban szól róla.
Ültünk volt osztálytársammal, Tomával a Kis Dréherben, Palikánál***, és könyvekről beszélgettünk. Toma a legkisebb szégyenkezés és szemrebbenés nélkül mondta:
– Jó sokáig próbálkoztam a minőséginek mondott irodalommal. Művelt akartam lenni, műveltnek akartam tűnni. De annyi dögunalmas nyavalygás volt, hogy egy idő után feladtam, szarom le, ma már csak és kizárólag azt olvasom, ami tényleg érdekel. Krimit, fantasyt, ilyeneket.
Toma nem buta, nem műveletlen, nem tájékozatlan ember.
Egy jó ideje én sem töröm magamat (törés = nem gyötröm) olyan könyvekkel, amik egy kicsit is nem érdekelnek.
Bayard szellemes, röhögni kell rajta, miközben az ember bólogat neki, hogy perszenaná! De én a szkepticizmusomban odáig jutottam, hogy ha valamit nem olvastam, tök simán bevállalom, hogy nem olvastam. Vagy mert nem is érdekel, vagy mert érdekelt, de nekem unalmas, semmitmondó. Az más kérdés, ha még nem futottunk össze. S akkor nem kell olyan irdatlan köröket játszmázni, mint amikről Bayard beszél. Nem olvastam, mert nekem vacak, vagy unalmas, vagy nem érdekel a téma, oszt' csókolom.
Másfelől, amit Bayard tökre kihagy mindenből: olvasni nem azért kell, hogy kövülhessen alattunk a társadalmi státuszunk, hanem elsősorban azért, mert olvasni jó (vö.: Toma hozzáállása). Esztétika, kaland, röhögés, szex, a gyönyörű magyar nyelv, történelem ismeret, kvantumfizika, vallás, bármi, csak élvezzem!
Szóval két tanulság van:
- Minek annyit olvasni, ha kevesebből is összeszedhető ugyanaz.
- Olvasni az élvezetért jó, mert a többit megette a fene!
Emígyen azonban Bayard a saját dugájába dőlt nálam, mert amikor elvesztettem az érdeklődésemet az egyre unalmasabb mondanivalója iránt, szemrebbenés nélkül alkalmaztam a tanítását: ÁK ±
* Csak, hogy tanuljunk valamit Magyarország főembereitől is!
** MArdel a Flúgos futam című rajzfilmsorozat gonoszának a kutyája.
*** reklám: https://www.facebook.com/pages/Kis-Dreher-S%C3%B6r%C3%B…
3/5
(2016)
