Szeretem a képregényeket. A magyar képregényeket különösen. Teljesen azonosulni tudtam a Bán Mór előszavában megfogalmazottakkal: gyerek koromban remegve vártam a Füles újság heti megjelenését. A Bajcsi-Zsilinszky körút elején volt egy kis bolt, ahol egy nappal előbb meg lehetett venni az újságot, és én minden héten elzarándokoltam oda, s mire hazaértem Óbudára, természetesen már ki is olvastam a képregényeket. A rejtvények, ahogy Bán Mórt sem, nem érdekeltek.
Kedvenc szerzőim Korcsmáros, Zorád, Dargay és Fazekas Attila voltak. Sarlós Endrét csak később kezdtem értékelni. Zorád nagyságát pedig csak akkor értem fel ésszel, amikor a Tabánról készült képeit láttam.
Fazekas Attila rajzaival ellentmondásos kapcsolatban voltam. Szögezzük le: alapból, csípőből szerettem a rajzait. Realisták, valósághűek voltak. Nem véletlen, hogy ő készítette el számtalan film képregény-változatát is (pl. Kobra , Beverly Hills-i zsaru , Csillagok háborúja , A Birodalom visszavág , stb.).
A dramaturgiával, a cselekmény képi megfogalmazásával, a látásmóddal, a szemszögekkel soha nem volt bajom. És milyen pazar meztelen nőket tudott rajzolni, haj, haj! Ellenben (miért van olyan érzésem, hogy ezt már írtam valahol?) mozdulatokkal, arcmimikákkal néha bajban van. Nehezen tudom megfogalmazni, amit mondani akarok. Vannak olyan ábrázolások, amikor az ember érzi a… hm, mi is a jó szó ide?… az erőlködést, hogy el tudja kapni a mozdulatot, az arc mozgását. De nem tudja. Aztán meg oldalakon keresztül semmi ilyesmi. Amikor jó pár éve megkértem a fiamat, vagy exemet, hogy illusztrálják ilyen-olyan írásaimat, akkor náluk voltak ilyen sutaságok. De ők nem voltak hivatásos grafikusok. Az exemről nem tudom, de a fiam jócskán túlhaladta akkori magát, remélem, ha egyszer végre találok kiadót a meséimnek, akkor az azokhoz rajzolt grafikái ezt ékesen bizonyítják majd. Fazekas Attila jelen képregényében ugyanazokkal a jellemzőkkel találkoztam, amiket fent is említettem: élethűség, mozgalmasság, csodás tempó, fantasztikus szemszögek, és az a sutaság…
A színezéssel nem tudom, hogyan vagyok. Tetszik is,meg nem is, jót is tett meg nem is. Nem elhibázott, nem elrontott, dehogy, a színező grafikus pazar munkát végzett! Csak nem tudtam eldönteni, mennyit tett hozzá az egészhez. De valahogy olyan pluszt, mint amit a Rejtő-képregények színezett változatainál, nem éreztem.
A történetről: szögezzük le, nem olvastam a regény eredetit. Pedig Toma barátom évek óta kérdezgeti, hogy, na, meg volt már? Még nem. E-book formátumban már birtokon belül van, de még nem vettem akkora levegőt, hogy neki is álljak. Nem tudom az okát.
Szóval szűz vagyok Hunyadiból. Nekem ő csak a törökverő hős, akinek tiszteletére délben szól a harang (bár állítólag ez sem igaz).
Nos, immár kicsit műveltebb lettem. Talán Hunyadiból is, de Bán Mórból bizonyosan. Tetszett a történet, na! Itt van ez az erőszakos, depressziós, nagyszájú, punabubus (persze, a szokásos Fazekas-féle meztelen nőkkel spékelve; vagy a régiek voltak teltebbek, vagy éhes makkal disznókat álmodik* az ember kamasz és fiatal felnőtt fia, aki röptében a legyet is, ahogy azt Veres Pali bácsitól is tudjuk, de nekem most a csípő arányokkal, kocka-hasakkal volt egy kis bajom, a teltebbeket jobban kedvelem) harcos, akit semmi nem érdekel, csak pusztuljon már el végre, aztán, mi más, a szerelem életre kelti benne az életkedvet és a felelősségérzetet, és egészen más alapállásból kezdi aprítani az ellent. Jól felépített, kidolgozott jellemfejlődés, kellő arányú, látványos cselekménnyel, felismerhető és nem összetéveszthető szereplőkkel (ami nem kevés!). Az Újlaki-sráchoz való viszonyát viszont nem tudtam követni. Vagy mégis összekevertem alakokat. De mondjuk túl sok tüskés-kopasz nem volt a történetben. De tényleg, ez volt az egyetlen fennakadásom.
Szóval valahogy így. Jelent meg ennek folytatása, vagy egyszeri eset maradt Bán és Fazekas találkozása?
* Farkas Robi barátom örökbecsű beszólása, a kopirájt az övé!
3,5/5
(2017)
