Nem feltétlenül vezet nagyon messzire a kérdés, de többször gondolkodtam azon, ha minden mindennel összefügg, és ha nincsenek véletlenek, ha mindennek oka van, akkor vajon melyik könyv miért kerül az utamba? Különösen azok, amelyek nyom nélkül múlnak el.
Valahol olvastam erről a képregényről. Az, hogy magyar Mad Max azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Nem tudtam, hogy voltaképpen ha ezt tudom róla, akkor mindent tudok.
De akkor ugyan miért kellett eljutnia hozzám? Nem mondom, hogy tudom a választ...
Én a könyv második kiadását olvastam. Az első 2015-ben jelent meg. Ez a második tavaly, 2022-ben. Az, hogy valakinek megéri másodszor is kiadni ezen a magyar viszonyok között igencsak gazdag piacon, nem rossz jel. Nagyon nem rossz!
No, lássuk, mire megyünk ketten! Mármint a fülszöveg megfogalmazójával. Aki ezt írta a kötet hátuljára:
A harmadik világháború lángförgetege évtizedekkel korábban kipusztította az emberiség háromnegyedét. Az atomhatalmak civilizációja egy barbár korszakba süllyedt vissza, ahol ma már csak az erődítményként újraépített városok jelentenek biztonságot a radioaktív sivatagokban kóborló mutánsoktól, motoros fosztogatóktól és delejes hatalmú szektavezérektől.
Az országút harcosainak kőkemény világában sokszor egy babkonzerv, egy kanna benzin és egy pohár víz is többet ér, mint az emberi élet.
Itt csak kétféle ember létezik: a vesztes, aki elpusztul, és keresztként végzi egy kocsi oldalán, és a győztes, aki a harc végén bevési az újabb győzelem jelét a rozsdás kasztniba.
De vajon egy marcona zsoldos, egy húszéves sztriptíztáncosnő, két Commodore 64-rajongó testépítő és az egykori béketábor álomautója, egy feltuningolt Skoda Felicia kabrió elég lesz-e, hogy megállítsa a gonosz erőit és az alattomosan mindenhová bekúszó káoszt?
Jó, a képregény ismeretében elmondható, hogy amit itt olvasunk az csak többé-kevésbé igaz, mindenesetre tök jól hangzik.
Mi nem igaz? Ahogy most figyelmesen újraolvastam, hát, lényegileg ott van benne a képregény cselekménye, de a fülszöveg jócskán túlspilázza, amit láthatunk és olvashatunk. Az írójának a a fantáziája mintegy kiszínezi, amit látott és olvasott. Lényegileg stimmel. Ez meg az tényleg benne van a képregényben mindabból, amit említ. Mindenesetre a hangulatot visszaadja. Vagyis figyelemfelkeltésnek kiváló, elismerem.
A két szerző két dolgot remekül megragadott: a Mad Max 3. és a folytatásainak nyers, mocskos hangulatát, és a nyolcvanas évek Magyarországának a szimbólumaira épülő nosztalgiát. A megragadás a dolgok lényegét, látszatát jelenti. A kulisszákat és a jellemek kontúrját. Tény, ezek a hangulatot remekül hozzák. S az is tény, hogy itt sajnos meg is állnak. Kicsit előre szaladtam...
A TÖRTÉNET
Ha akarom, van. Mondjuk akarom. S aki keres, az talál! Johnny a főszereplő neve. WTF! Johnny? Magyarországon, a harmadik világháború után? Tényleg ez volt a legkreatívabb név egy disztópikus magyar főszereplőnek? Hm... Jó, hagyjuk...
Szóval Johnny ide-oda mászkál kis hazánkban. Olyasfajta stílusú laza csávót képzelj el, örökké a szájában lógó bagóval, amilyeneket a westernek hőskorszakában Clint Eastwood alakított. Megvan? Na, ilyen Johnny. 
Mondom, laza: ha úgy látja jónak és igazságosnak, valóban gondolkodás és erkölcsi fenntartások nélkül öl. Védteleneket is, nem védteleneket is. A védtelen nem jelent feltétlenül ártatlant, és azt sem, hogy a halál megérdemeletlen a számukra. Csak azt, hogy az adott pillanatban tán nincsen náluk fegyver, amivel ők öljenek.
Na, megvan, milyen a srác? Megy hát ide-oda, öl, öldögél, nőt ment, város főembert ment szektásoktól, autóversenyez, miegymás... Mondjuk ennél sokkal több nincsen a kötetben. Még csak azt sem tudjuk meg, Johnny miért megy ide-oda. Mert nincsen átfogó történet. Látvány van,ötletek vannak, fazonok vannak, zsáner van, de történet az nincsen.
S most előrebocsátok: ez baj. Mármint, hogy nincsen történet. Azért baj, mert bár ott van a fene nagy zöld római egyes a köteten, de az első után csak a második jelent meg, igaz, az dupla terjedelemben. Namost: én nem kedvelem a rétestészta sorozatokat, általában idő előtt kiszállok belőlük, nagyjából akkor, amikor a rétestésztaság tudatosodik, de ez az első kötet olyan, mint a bevezetés bevezetése. Előszó az előszóhoz.
Ha második kötet dupla ekkora terjedelmében lezajlik a bevezetés-tárgyalás–befejezés triásza, akkor annak a dramaturgiája több lehet mint elnagyolt. (Egyébként a rossz nyelvek azt rebesgetik, nem lett az. Azért nem, mert még kevesebb van neki mit ennek az első kötetnek. De ezt én nem mondom, mert még nem volt a kezemben a második kötet.)
Szóval cselekmény van jócskán, de történet az egyáltalán nincsen. Akit ez zavar, az menjen máshová nézelődni, nem kell itt elszívni a levegőt! Történet helyett tehát van bőven mindenféle, választékos módszerű durva halál, van fiatal meztelen luvnya, van disztópikus kocsmabunyó, van autóverseny... Vér, brutalitás, halál, szex, meleg, sivatag, primitivség, civilizációs visszazuhanás.
De ezzel nem mondtam el mindent a első magyar disztópikus képregényről.
AZOK A NYOLCVANAS ÉVEK...!
Igen sokat operálnak a nosztalgiafaktorral az alkotók. Olyannyira, hogy a képregény végén van egy tematizált szószedet is, amelyben külön-külön listát kapunk a kor járműveiről, a fegyverekről, az kor híres márkáiról, a popkultúráról, a könnyűzenéről. Nem sorolom, mi mindennel lehet itt nosztalgiázni. Mármint annak, akinek a nyolcvanas évek bármilyen szinten lehet egyáltalán nosztalgia.
De a szószedet azért kellett, mert a képregényen belül mind a szereplők szavaiban, mind a rajzokon rengeteg mindent megjelenik. A második oldalon máris ott van a Symphonia cigaretta és egy romos Áfor-benzinkút. Ahogy a fentebb látható, első képen láthattad. Meg bogarászd csak át ezt a kocsiplatót!
Harci Trabant! Ezt kapd ki! Érdemes figyelni a részleteket.
Néhány oldal lapozás és a sztriptíz-táncosnő bugyiján, dikk mán, hát nem egy Moncsicsi virít, éppen puna-szinten? Mondjuk premierplánban, hogy el ne tévedjünk a részletekben. (Jó, persze, férfiként az ilyen részletekben a világ legszebb dolga tévelyegni...)
Az udvaron áll a koponyákkal díszített Barkas. Egy kulcstartón ott fityeg a régi, kicsi, kanócos mordály-modell. A földön törökülésben ül egy csávó, a fején valami jelmez maradék, nyuszifülekkel, amiken piros-fehér kockák vannak. A földön mellette a porban egy plüss alak: a Kockásfülű Nyúl. Az egyik képen egy UAZ, a másikon egy IFA a díszlet. (Ha nem tudod, mik ezek, lapozd csak a látod, nagyon hasznos szószedetet!) Van itt minden, videókazetta, szalagos magnó, bekapott szalaggal, lila szódás szifon (nekünk is ilyen volt), az a hihetetlen-kék négyszöges zseblámpa, húsdaráló, amilyen minden háztartásban ott feküdt a konyhaeszközök között, az a kék-piros dobozos Tungsram-izzó, a Balaton helyén levő sártengerben a Szent Jupát (szöveg mellette: „Hát ezt a hajót meg ki a fasz hagyta itt?”)...
Minden, amit akarsz. A felsorolásom messze nem teljes. Hogy stílusos legyek, kurva jó ötlet ez a vissza-visszanyúlkálás! Semmi dramaturgiai jelentősége nincsen, csak komoly kapcsolódási pontot jelentenek ezek az apróságok azoknak, akiknek kapcsolódási pontot jelentenek. (Basszus, hány éves vagyok már!)
A RAJZOK
Én simán, a kezemet feltéve megadtam magamat a láttukon. Úgy ahogy vannak. Minden szempontból, minden fenntartás nélkül. Sőt, simán azt mondom, teljes mértékben azok adják el a tör... a képregényt. (Mert ahogyan mondtam, a sztori, a karakterek biztosan nem.)
Azt mondom, tesó, minden a helyén van képileg, rajzilag, ábrázolásilag ebben a könyvben. Ennek legbiztosabb jele az volt, hogy nem egyszer lapoztam, újra meg újra megvizsgálni ezt-azt, vagy csak elmerülni a részletekben.
Ha kérdezel, talán az a titok, hogy a megformálás ügyesen egyensúlyoz a realitás és a karikatúra között. Csak suttogva és lábujjhegyen mondom, mert jó-jó, tudom, de: amúgy Korcsmáros Pál módjára.
Figyelj, ezzel eszembe sincsen azt mondani, amúgy manapság divatosan, közhelyesen fogalmazva, hogy hibátlannak gondolom, amit látok, de azt igen, hogy simán, gondolkodás és csont nélkül elfogadtam, amit látok.
S itt meg is állok, még csak össze sem foglalok. Mindössze annyit jegyzek még meg, hogy ha szembe jön, semmiképpen nem kerülöm el a folytatást.
Ja, és még annyit, hogy legnagyobb meglepetésemre egyik szerzőtől sem leltem semmi mást a Moly-on, csak a Café Postnuclear két kötetét. :-O
Chameleon Comix, 2022, 72 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786158136570
7,5/10
2023 szeptember közepe. Hétvége, vasárnap reggel, zene a német Oomph! Plastic című lemeze. Szerelmetesfeleségtársam az előbb kikóválygott vécére, de még visszanavigált az ágyunkba, jelzésértékűen be is csukta maga mögött az ajtót, hogy ő bizony még alszik.
Tegnap, szombaton csak a szokásos: összebújás, kávézás, ebédfőzés (borsóleves, rizseshús), csicsika, bringa Csillaghegyre anyóshoz és immár sógorhoz, aki egyelőre visszaköltözött, majd utcabál megtekintés, aztán két sör a Római téri Synthesis-ben, és már este is volt. Vacsi: szőlő és főtt kukorica.
Nem tudod, hogy a viharba lehet egyszerűen egy Paperwhite 3-as kütyü jegyzeteit, kijelöléseit számítógépre átvinni. Tegnap ennek keresésével múlt el egy óra a Synthesisben, de nem találtam rá módszert.
