A képregénynek abból a korszakából van ez a darab, amikor még a regény-en hangsúly volt. Cs. Horváth Tibor nem takarékoskodott a szavakkal. A Rejtő-Korcsmáros-Cs. Horváth hármas klasszikusokat alkotott. Illetve a Korcsmáros-Cs.Horváth duó klasszikusokból csinált újabb klasszikusokat. Ez esetben is.

Majdnem hibátlan ez is, figyelni kell a szöveget is, a rajzokat is. Én csuda jókat röhögtem rajta, és még mindig azon gondolkodtam, miért filmrevihetetlen Rejtő Jenő. Bár ami a képi világot illeti a folyamatosan tolódó bemutatóra váró rajzfilm nagyon ott van, csak a szöveg lett olyan kis izés, modernították, és megkapta azt a tipikus, idegesítő rajzfilm szinkront, amitől alapesetben falra mászok. De azért meg fogom nézni, mert természetesen. Már csak azért is, mert a figurák ihletője egyértelműen Korcsmáros Pál. Ja, és alapvetően ezt, a most tárgyalt történetet vették alapul. (Vö.: http://port.hu/cikk/magazin/rajzfilmben-tamad-fel-piszk…)

Arra nem emlékszem, hogyan ért véget ez a Rejtő-regény. Ebben a képregény-változatban csak kapkodtam a fejem az utolsó oldalakon, hogy felfogjam, mi is a megoldás? Nem sikerült teljesen. De voltaképpen mindegy is. Mert a Rejtő-sztorik, a Korcsmáros rajzok nem elsősorban a történetekről szólnak, hanem a verbális poénokról, a helyzetkomikumról és a mulatságos figurákról. Ez pedig helyén volt itt is.

Ifjúsági, Budapest, 1987

5/5

(2017)