Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Edgar Ken Rhodes: Mélyűr

2018. szeptember 01. - Mohácsi Zoltán

rhodes_melyur.jpgJohn Scalzi könyveiről az első pillanattól, vagyis a Vének háborújá-nak elolvasásától fogva az volt a véleményem, hogy nagyon klasszul megírt, voltaképpen semmi különöset mondani nem akaró, de roppant szórakoztató és pörgős regényt olvastam. Amivel az égvilágon semmi baj nincsen, hiszen ott vannak például Burroughs Tarzan- vagy John Carter könyvei, amiket a gondolatiság szikrájával, a realitás leghalványabb árnyékával sem lehet megvádolni, de mégis a szórakoztató irodalom gyöngyszemei. Nos Scalzi ebbe az sávba sorolt be a maga sorozatával. 

A Mélyűr pedig Scalzi mögé. Öööö… Elé. Ez a könyv 1998-ban jelent meg, Scalzi-é pedig 2005-ben. Nem mondom, hogy plágium, csak a tények sorrendisége miatt szögeztem le.

Szóval elkezdődik a történet, azonnal bele is csap a lecsóba, pörög, forog, lő, ugrik, száguld, üsd-vágd, van fantázia, van koherencia, van humor (amolyan Han Solo-s, de jobbára a narrációban és nem a párbeszédekben), van technika, van misztika és van vallás. Az utóbbi nem olyan kis finoman, mint Simmons Hyperion-sorozatában (az viszont korábbi megjelenés), de kellő menyiségben és nem dogmatikusan adagolva. A hit valami olyan formában suttyog elénk, mint a Star Wars birodalomban az Erő léte, ténye, használata: Istenről szó nincs, csak az erejéről, meg az imádságról. 
A sztori önmagában nem egy nagy dolog, gyön a kozmikus-ellen, sokat tud, misztikus ő is, vannak harcosai, meg über-harcosai, meg Misztikusai, akik, nem csupán fizika- és technikai, hanem pszichés eszközöket is szép sikerrel latba vetnek, s mindezt azért, hogy elpusztítsák az emberiséget. Még szerencse, hogy az emberek oldalán is vannak olyanok, akik nem semmi, mit tudnak!

Jól felépített a sztori, logikusan megy előre a történet, érnek, hm, hát ha nem is meglepetések, de azért vannak nagyon jó ötletek. Szokásosan, de szórakoztatón szokik össze a két főhős, kezdetben akár meg s ölnék egymást, aztán már egyáltalán nem (vö. például Leia Organa és Han Solo szívózásai egymással). S persze, bár izgulunk, kétség nincsen a végkifejletről. 
Tény, hogy van egy pont, amikor majdnem úgy jártam vele, mint például a Mátrix harmadik részével: annyira cselekményes volt, annyira pörgött, annyira csak akció volt, hogy egy idő után unalmassá vált. Szerencsére a szerző érezte, hogy hol kell pontot tenni a permanens harc végére. Vagyis, mondom, olyan, mint Scalzi. Ezt dicséretnek szántam.

Edgar Ken Rhodes magyar szerző. Ezen a néven egy könyvet találtam a Moly-on. Kár, mert szórakoztató, s mert roppant gördülékeny, ahogyan ír. Vagy van más neve is, amin lehet őt olvasni?

 

Cahs, Budapest, 1998, ISBN: 9630363666
4/5
(2018)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr3314215631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása