Azta'! Két hónap híján négy éve írtam az utolsó, általam olvasott Saga képregényről.
A nagyobb baj, hogy azóta sem szereztem be egyetlen részét sem. Be kell osztanom, melyik hónapban mit vásárolok meg, és a Saga mindig tolódott. Így már hat számmal vagyok lemaradva. (Az első totál hiánycikk, de az ötödik és a hatodik is ritka. A közte levőket több helyen is kapni.)
Azt írtam, hogy a „nagyobb baj”, hogy nincsenek birtokon belül a Saga kötetei. Ami azért is érdekes, mert több alkalommal is a kedvenc sorozatomnak tituláltam. Ezért nagyobb baj, hogy mégsincs itt velem, Kaszáson.
A kisebbik baj, ami tulajdonképpen a blog szempontjából nagyobb, hogy a memóriám korántsem fényes, és bár nagy vonalakban emlékszem a sztorira, ezt az ötödik kötetet olvasva azzal kellett szembesülnöm, hogy nagyon nagy vonalakban emlékszem csak rá. Értsd: úgy kapargattam, bányászkodtam az emlékezetem mélységeit, mintha aranyat ásnék egy mocsok mély kút fenekén. S mert nincsen birtokon belül a sorozat, nem tudtam felnyúlni érte a polcra, hogy visszalapozzam.
A legnagyobb baj viszont, hogy a Saga immár egyértelműen világnézeti nevelésbe kezdett, s minden eszközzel, szóban és tettben iparkodik politikailag korrektté válni. Nagyon nagy kár érte!
VISSZATEKINTŐ
A sorozat negyedik része úgy maradt meg bennem, hogy jó-jó, persze, Saga, de voltak jelei annak, hogy már nem csupán az ötlet, a mondanivaló viszi a sztorit, hanem egy kicsit a KELL is. Hogy folytatni KELL, mert jó a sorozat, jó az ötlet, jó a megvalósítás, s ezek pedig bevételt jelentenek. S ez az út törvényszerűen a kifulladáshoz, kiüresedéshez vezet.
A magam részéről kiábrándítónak tartom a rétestészta-sorozatokat, hacsak nem úgy, hogy egy-egy rész, epizód lezárt egész. Vö.: Columbo hadnagy csetlő-botló zseniáliskodásai.
Szóval a negyedik kötetben számomra megtört a lendület, de még nem állt meg a szekér. Csak van, lett változás az egészet illetőn. Miközben minden ment tovább.
Ennek ellenére lecsaptam a könyvtárban erre a kötetre, meg a mellette levő folytatására is. Mert azért Saga.
S most döntöttem el, hogy oké, akkor szép lassan be kell szereznem az egyes részeket. Akkor is, ha kezdenek bajok lenni az egésszel... Maximum később már nem veszem meg őket. Meglátjuk. Simán abbahagytam a Térség olvasását is, amikor nár nyűglődésnek éreztem, sőt, a filmadaptáció nézését is. Rövid az élet, hogy olyanokra pocsékoljam, ami nem érdekel igazán.
Azt hiszem, szerencse, hogy ez a két kötet egyszerre került a kezembe, és nem teltek el évek az olvasásaik között. Mert így nem csupán átsejlett, hanem üvöltve lerohant a tendencia.
PFÚJ!
Az ötödik rész sajnos olyanban adott újat, amiben nem vártam, nem kívántam. S valamelyest előre vetítette a hatodik várhatóságait is.
Nem érzem magamat prűdnek. Túlságosan kifinomultnak sem. Képmutató sem vagyok. Szeretem a szexet, bár tény, nincsenek extra igényeim, perverz kívánságaim, de nem is jelenti a teljeségét a misszionárius variáns. Mi több, szélsőségesen monogám vagyok, nemrégen visszautasítottam egy tabuk nélküli, négyesben, másik házaspárral töltendő estét is. Nem mondom, hogy soha nem jutott eszembe, hogy több nővel, de hogy mi, férfiak többen egy nőt, na, az nem! Hogy férfival az meg pláne nem. A nők szépek és kívánatosak. De mondom: megfelelő partnerrel, szerelemmel, a szex a teremtés egyik legnagyobb csodája
Aztán: megfelelő körülmények között szoktam hangosan fingani, büfögni, sőt, ha nem sikerül kifújnom, van, hogy manuálisan rásegítek a fikának a levegő szabad áramlásának a zavartalansága érdekében. A végeredményt megenni nem szoktam.
Szóval erős középszer vagyok ebben is, abban is. Annyira, hogy a Jim Carrey-féle poénok, a rinocérosz valaga, meg hasonlók nekem nem pálya. Csak húzom a számat az Adam Sandler-típusú altestiségeken is. Carrey-t egyébként, és ezektől a ripacskodó szennyektől függetlenül kiváló színésznek tartom, Sandler filmjeiben pedig rendre találok valami közhelyes, de szívemnek kedves kedvességet.
De valahogy évtizedek óta öreg vagyok ahhoz, hogy egy-egy szexuáiis utalással, aktussal, meztelenséggel, némi gusztustalansággal, böfögéssel, taknyozással, pisi-kakival, fingással meg lehessen röhögtetni, fel lehessen kelteni az érdeklődésemet. Úgy vélem, elmúltam már általános isis lenni.
Éppen ezért volt egy pont, ahol a képregény olvasása közben felfordult a gyomrom, és semmilyen szempontból nem tudtam sem magyarázni, sem felmenteni a látott-olvasott dolgot. Direkt ki sem fotóztam a képet. Ezt sem, meg a többit sem, amiken meghökkentem, felháborodtam. Azért nem mert eszembe sincsen ezzel még nagyobb reklámot csinálni annak, aminek szerintem nem kell reklámot csinálni.
Van egy alapszitu (egyébként a miértjét illetőn fonalat veszítettem): valakinek a megmentéséhez sárkányondóra van szükség. Igen, jól olvastad... Welcome, Mr. Carrey!
A hőseink nagy nehezem találnak egy kansárkányt, aki nélkül a megfelelő matériát produkálni, ugye, több mint komplikált lenne. Mondjuk gondolkodtam is, hogy ha meg is lelik a megfelelő nemű egyedet, ugyan hogyan fogják elkérni tőle a cuccot?
Nos, a sárkány megkönnyítette a dolgukat: amikor rálelnek a barlangjában, éppen leszopja magát, a boldog befejezésig... (Mondjuk mellékesen: alig találnak a szereplők egy kansárkányt. A bolygó tele van kancákkal. Ez a balfasz kansárkány meg magát szopja? Szomjan hal a forrás vize mellett? Lúzer!)
Bakker!
Ismét mondom, nem érzem magamat prűdnek. S nem is mentegetőzöm. De ez a jelenet már annyira beteg, hogy óvatosságra késztetett. Sajnos, nem tudtam, mi vár rám a későbbiekben. Ami várt az sokkal több volt mint az eddig is meg-megjelenő szexualitás vaskossága: erőteljesen, egyértelműen orrba vágott (mondjuk stílusosan, de nem szalonképesen azt kellene írnom: baszott) az arcba tolt, képen és szóban is megfogalmazott ideológiai érzékenyítés.
Nem politikai, hanem világnézeti értelemben vagyok konzervatív. S nem, a konzervativizmus nem maradiságot, mozdíthatatlanságot, rugalmatlanságot jelent. Csak bizonyos értelemben. Amiképpen a haladás sem mindig üdvös és mindenható, mert nem mindegy, merre mi felé haladunk, s milyen eszközökkel segítjük elő a haladást. Ha érted, mi mindenre gondolok...
DEHOGY A HOMOFÓBIA!
A hatodik kötet egy jelente vezetett rá, hogy ezt a két részt, az ötödiket és a hatodikat egyben kell értékelnem, nincs értelme szétszabdalni a véleményemet. Mert van, ami drótkötéllel köti össze őket. S mert egyesével egymástól különböző mondanivalóm se lenne róluk.
Manapság már több mint tájékozatlanság azt mondani, hogy nincsen ideológia diktatúra a világban. A woke, az LMBTQ, a BLM-szemlélet mindent leuralt, letarol. Magyarországon nem annyira mint tőlünk nyugatabbra. Ezért hálásnak kell lennünk. Bár nekem úgy tűnik, a többség számára tök természetes, hogy nálunk még nem természetes, ami kicsivel odébb már teljesen az. S az, hogy ott kötelező, lásd például Eurovizíós Dalfesztivál, vagy a Nobel-díj odaítélésének új feltétele, itthon jobbára még idegen.
A másság ájult tiszteltének a Saga világa tökéletes táptalaj. Űrtörténet, világok sokasága, jobbára humanoid lényekkel, akik valahol, valamiben mindnyájan emberek, bármilyen testük van is.
Jó régen, az szerencsére azóta teljesen kinyuffadt SZDSZ fénykorában volt egy úton-útfélen használt szlogen.
TE IS MÁS VAGY
TE SEM VAGY MÁS
S hol volt még akkor az a világ, ami most van? Boldog békeidő! Manapság ez már az alap. Akár a beteges szexuális kapcsolatokról, identitásról, akár a migrációról, az eltérő kultúrák egymás mellett élésének a képtelenségéről van szó.
Ültem a hétvégének szombatján egy kis csoportban, ahol virtuális asszisztens hölgyek kertipartiztak, némely férjekkel vegyesen. Az egyik asszisztens hölgy utazásokra specializálta magát, úgy tűnt, ugyancsak otthon van a nagyvilágban.
A kis csapat azon ötletelt, hogy egy hosszú hétvégét el kellene tölteniük valahol külföldön, mintegy folytatva a kerti partit. Szóba került több ország is, északra, délre, nyugatra, keletre nem. Mire egyikük felsóhajtott:
– Párizs! Eiffel-torony, Szajna...
Az utazásszakértő virtuális asszisztens hölgy tiltakozón felemelte a kezét:
– Semmiképpen sem! Párizs már nem biztonságos nappal sem, de sötétedés után már szigorúan tilos kimenni az utcára. A bevándorlók teljesen tönkre vágták.
A másság ott már megmutatta a fonákját is az elfogadás szépségének, Franciaország elesett az önvédelem hiánya miatt.
A Saga az első pillanattól fogva nem köntörfalazott a szexualitás natúr megjelenítésével. Erre számos példát hoztam már. Volt olyan képi megfogalmazás, ami meghökkentő volt, a jó ízlésen túllépett, de azt mondtam, ebbe a világba még belefér. Valahogy... Szeretjük a szexet! Oké!
Az ötödik-hatodik rész azonban már túlságosan és túlságosan önkényesen előre lépett.
Egyfelől, ott volt ugyebár a sárkány-ondó kívánása és a hozzáférés útja. Ez egyszerűen ízléstelen, közönséges és simán undorító. Bleee...!
Másfelől azonban egyszer csak „végre” előbukkan a semmiből egy transznemű pasicsaj. A zuhanyzóban, lógó brével, női mellidentitással és a főhős szerelmespáros csöpp kislányával beszélget... Szóval lógó brével, női mellekkel beszélget a kislánnyal. Eléggé hangsúlyos voltam? Halló! Gyámügy...? Tény, nem ő kezdeményezi a meztelen meetinget. De van valami brrr abban, ahogy a szerzők ezt összehozzák ötletileg (itt sincsen dramaturgiai jelentősége a csajpasiságnak, csak beleszuszakoltan), képileg is (mert miért is van szükség a hermafrodita kettősség grafikai arcba tolására?)
Már alig vártam valami ilyesmit... :-( Aztán kiderült, hogy rosszul figyelek, mert az egyik úriemberről, akit kettéharap egy sárkány, kiderült számomra, hogy mindenki tudta róla, ő voltaképpen csajszi volt. Ennyit a figyelmemről.
Harmadrészt: hatodik részben, ugyanúgy a semmiből, ahogyan a zuhanyzós pasicsaj, az arcunkba csapódik az ebben a részben színre lépő két újságíró manus közösülése. Nem a szerelme, nem a homoszexualitás ténye, hanem az, hogy az egyik pasi tossza a másikat. S közben békésen diskurálnak. Semmi előjele és főleg dramaturgiai szerepe nincsen ennek a seggbe-kefélésnek. Még a homoszexualitásuknak sem. Csak úgy magától értetődőn ott van, mert csak, s mert trendi, s nyilván, mert ez manapság teljesen mindennapos és természetes. Vagy miért...
Lassan érő típus vagyok, csak ekkor nyílt fel a szemem a Saga üzenetét illetőn.
Mert nem arról van szó, hogy önmagában van baj a sárkányondóval vagy a transzneműséggel (bár... tulajdonképpen de, van baj mindkettővel), vagy probléma lenne a homoszexualitással (itt is lehetne, csak már nem szabad kérdéseket feltenni). Sajnos ennél sokkal többről szólnak már a képregényben megfogalmazottak. A mintegy természetes megjelenésük mögötti ideológia a visszatetsző. Gyenge jelző ez a „visszatetsző”.
Figyelj csak!
Tudom én, hogy a diverzitás manapság túlhasznált szó, de mégis mik lennénk nélküle?
*
Mind idegenek vagyunk valakinek.
Legtöbbünk néha még a sajátjai közt is totál külföldinek érzi magát.*
Csak akkor értheted meg igazán a világot, ha sok különböző,
furcsa hátterű emberrel veszed körül magadat.*
Megtanultam, hogy a kultúrák gyakran ugyanazon okból csapnak össze egymással,
mint az emberek. Nem azért, mert olyan nagyon különbözünk egymástól…
…hanem mert olyan rohadtul hasonlóak vagyunk.
Nem írtam: az idézetek természetesen a Saga-ból valók. Gondolom, nem kell semmit hozzájuk fűznöm. Önmagukért beszélnek ezek a mondatok. Még a sorok között sem kell olvasni. Egyértelműen megkaptuk az irányt. Ha a cél homályos is.
De én nagyon nem akarok erre menni!
Érts jól, nem az arra való ösztönzés a baj, hogy fogadjuk el, ami más, hanem az, hogy csak azért emelünk piadesztálra valakit, valamit, mert más. Ráadásul ha más, akkor a másságnak csakis pozitív előjele lehet. És teljesen természetes, nincsen azzal semmi baj, ha valaki más. (Már többször találkoztam azzal az érveléssel, hogy minden, ami a természetben előfordul, az természetes. Hogy ne lenne az, hiszen ott fordul elő. De mert az egész Földön van természet, így tulajdonképpen minden, de minden természetes. Hahaha! Vagy brühühü?
Mert innentől semmi sem bűn, semmi sem vétek. Kizárólag a más kultúrából, kulturális háttérből fakadó különbözőség és a bármilyen másság elutasítása és az. Nincs feltétel, nem lehet előjel, térdre a másság előtt!
TÚL A MÁSSÁG ISTENÍTÉSÉN
Szívemre a kezemet: nem csupán a fentiek miatt csappadt alaposan a lelkesedésem a Saga iránt.
Hanem azért is, mert miközben tele van történéssel mind a két rész, az ötödik és a hatodik, szereplők jönnek-mennek, néha már azt sem tudom, ki-kicsoda, ki kivel és ki ellen van, ám voltaképpen a majd háromszáz oldal alatt alig történt valami.
Vagyis szomorú, de úgy fest, ami a negyedik résznél még csak blikk volt, immár tény: már csak a lejtő lendülete viszi a sztorit, a valódi történés ad hoc jellegűvé lett. Itt a tipikus sorozat-betegség, a vég jele... Rája adásul még ideológiai szócső is lett a sorozatból. :-(
Egész komolyan: két napja olvastam el az ötödik részt, de a hatodik elolvasása, megnézegetése után írni kezdtem róluk, alig tudtam belőle valamit felidézni belőle. Pedig odafigyelve olvastam. Hacsak nem a lappangó Alzheimer-kórom teszi, akkor ez is jelez valamit.
S még mielőtt a hatodik részt el kezdtem volna olvasni, megrendeltem, mert egyetlen helyen volt már csak belőle.. Mit tettem?
A remény hal meg utoljára. Hogy hátha mégsem...! Mert fantáziában és rajzkészségben természetesen továbbra sincsen hiány! De semennyire sem!
5. rész:
Magnum Opus, Budapest, 2021, 152 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150131764 · Fordította: Rusznyák Csaba
6. rész:
Magnum Opus, Budapest, 2023, 148 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150183596 · Fordította: Rusznyák Csaba
4/10
2024 júniusának a kezdeti agóniája. Iszonyatos meleg van, és ma még mozgott is valamelyest a levegő. Érdekes, de ennek ellenére nem volt csatakos az ujjatlan pólóm, mire hazaértem. Nem mondom, hogy nem voltam testszerte nyirkos, de nem kellett facsarnom a levetett ruhámból a vizet. De persze azonnal a zuhany alá mentem, onnan meg a légkondi elé.
De persze ez nem csupán az én problémám, hanem mostanság a világ döntő részéé. Tehát nem nyavalygok.
Még mindig nem érkezett meg a névnapi ajándékom, pedig Szerelmetesfeleségtársam nagyon reménykedett benne, hogy a múlt pénteken megjön, és vasárnap oda is tudja adni. Még hétfőn sem jött meg. Ma igen, de ma SzFT-nek éppen abban az időben kellett mennie az egyik cégéhez. Írtam is neki, hogy szerintem nem is rendelt semmit, csak vasárnap eszébe jutott, hogy hűha, és akkor. Mutogatta a szállítási visszajelzéseket. Mire én meg mondtam, hogy az Photoshop. Erre azt mondta, hogy akkor megmutatja mit rendelt, nagyon fogok neki örülni, bár először nem fogom tudni, mi az („Fütyigyűrű?”, „S annak nagyon örülnél?”, „Nekem az nagyon jó, ha neked nagyon jó.”, „De emlékezz, az elején kipróbáltuk, nem vált be...”, „Ja, tényleg!”), de aztán majd...! Figyelni fogja az arcomat. Na, megmutassa, mi közeledik?
Ellenálltam.
