VAJON MENNYI VAN A MÁSODIK KÖTETBEN?
A Saga első kötetéről a napokban írtam. Végső soron azt írtam, hogy ez a képregény egy pornóba hajló, cafatos sci-fi, Rómeó és Júlia parafrázis, betegre formázott lényekkel, és meglepő módon családcentrikus, egészséges mondanivalóval. Írtam arról, hogy a szerzői nevét meg kell jegyezni, s hogy milyen fura, hogy egy fiatal nő a rajzolója ennek a sok torz, fura alaknak, fröccsenésnek, pornónak.
Amikor egy együttesnek megjelenik egy lemeze, azt mondják, ha jól is sikerült, majd a harmadik album dönti el, mennyi szufla is van valójában a bandában. S most felejtsük el az olyan kivételeket, mint például Mike Oldfield Tubular Bells-e! Ha a harmadik album is eléri az első színvonalát, akkor a helyét megálló együttesről beszélhetünk.
Mostanában elég sok sorozatot néztünk szerelmetesfeleségtársammal. Jobbára az ötödik-hatodik résznél már meg tudom mondani, számomra van-e annyi magától adódó tartalom az egészben, hogy fentartsa az érdeklődésemet, vagy csupán csavargatják ide-oda a sztorit, műkonfliktusokat agyalnak ki, hogy történjen valami. Alapvetően nem kedvelem az olyan sorozatokat, amik végtelen évaddal bírnak, s ha végük van, csak azért, mert már a kutyát nem érdekli, mit szenvednek még össze vele. Vagyis nem végük van, csak abbahagyják a készítők. Számomra egy sorozatnak akkor van értelme, ha egyértelműen tart valamerre, és van egy konkrét, előre eltervezett lezárása. 
Nem tudom, a Saga-t hogyan tervezték az alkotói: egy végtelen, soha véget nem ér folyam lesz-e, vagy tudják, mit akarnak, és készen van az egész a fejükben, már csak papírra, képernyőre kell vetni?
Előre szólok, nem tudom a választ. A második kötetet elolvasva sem. Vagyis a bevezető kérdés mindössze marketing-fogalmazás volt.
AMI VAN A MÁSODIK KÖTETBEN
A lendület simán tart még. Annyira, hogy voltaképpen némi függőséget érzékeltem magamon, hogy kézbe vehessem, olvashassam, nézhessem, megtudhassam, mi a fene lesz ezzel a szárnyas-kosszarvas famíliával? Ha nagyon gonosz, vagy nagylelkű lennék, mindössze annyit mondanék, nyugi, folytatódik minden, ahogyan indult, van kaszab, van fröccsönés, van némi pornó, van trágárság, vannak beteg lények, van izgalom, és nagyjából él mindenki. Vannak új szereplők is, akiktől vagy iszonyodunk, vagy szeretjük.
De nem leszek nagylelkű, nem állok meg itt. Bár [spoiler!] voltaképpen ezzel elmondtam mindent. De mi lenne folytatás nélkül a látens grafomániámmal?
Ebben a kötetben kicsit bepillanthatunk Alana és Mirko múltjába, a közösbe is, és színre lépnek Mirko szülei is. Számonkérni és segíteni. Mint Mennyből az angyal. És itt rögtön meg is állok. A szerzőknek sikerült valami olyan pöpec finoman, plasztikusan megmutatni a szülők egymással és a gyerekükkel való kapcsolatát, valamint a meny és az após tapogatózását, egymásra találását, hogy az valami csuda. Valóban csak tátottam a számat. Se felületes, se nyálas nem lett a dolog. Viszont olyan árnyalt, komplett személyiségek tapogatózak egymás felé, hogy az csuda!
Aztán megjelenik egy könyv is. Pontosabban fontos szerepet kap. Egy nyálas, vacak női regény. Amit Alana olvasott katonakorában. S ami valamiért nyomravezeti a képernyőfejű herceget, akit az előző értékelésben már bemutattam. A herceg kapcsol, és nyomába ered a könyvnek. Ami még nem derült ki, hogy miért fontos.
Aztán árnyalódik Az Erély nevű szabadúszó (értsd: fejvadász, de nem HR-s) jelleme is. Úgyfest, ha valaki úr, az a kuplerájban s úr, s ha egy nagyon kiskorút ajánlanak fel neki kurvának, nem a szája szélét nyalogatja, hanem rendet csinál, mert mindennek van határa. A kislány pedig kihatással lesz a főhőseink sorsára.
Vannak egyéb történések is, amik izgalmasabbá, pergőssé teszik a cselekményt. Van itt bolygónyi tojás, amiből kikel valami miafranc, aminek fekete sugár ömlik a szeméből. Lehet izgulni, hogy a fából készült úrhajóval (!) időben meg tudnak-e szökni előle szívünk csücske szárnyas-szarvasaink. (Persze, hogy meg, hiszen mi lenne, ha nem?) És így tovább.
Úgy becsületes, hogy bevallom, egy ponton fonalat veszítettem. Nyilván azért, mert az eddig időben lineális volt a történet, de most már nem az. A fonalvesztés akkor következett be, amikor a pókasszony likvidálja ezt a jobb oldali, jó testű borzalmat, aztán a következő oldalon a fejvadász, szabadúszó Az Erély már nem a pókasszonnyal van, hanem Mirko volt menyasszonyával, s velük van a kupiból megmentett kislány is. Az átmenetet nem leltem, hová tűnt a pókasszony, és Az Erély hogyan került egészen máshová a kupiból?
TEHÁT MOST LEHET AZON AGYALGATNI,
hogyan folytatódik majd a történet? Amit csuda ügyesen, persze, hogy egy fontos lélektani pillanatban hagytak abba kedvenc Saga-alkotóink. De amin lehetne agyalgatni, de teljesen felesleges, hogy akarjuk-e tovább olvasni, nézegetni, mi lesz a két szimpatikus szerelmesünk és a kislányuk további sorsa: naná, hogy akarjuk. Mert a fantázián, a trágárságon, a fröcsögésen, az enyhe pornón, a beteg külsejű lényeken túl Rómeóról és Júliáról olvashatunk, nézhetünk valamit, és vajon ki az az aberrált, aki ne szeretné Rómeót és Júliát, és ne drukkolna nekik? Ahogy Dr. Bubó mondta: „Kérem a következőt!”
