Refrén: a könyvet az egyik óbudai, történetesen a békásmegyeri gyermek-Könyvmegállóban találtam. Lecsaptam rá, mint az a bizonyos tyúk arra a bizonyosra, abban a tudatban, hogy gyermekkorom egyik kedvence volt. Zsákmányként cipeltem haza, rávetődtem, felfaltam, kivégeztem. És most itt állok csudálkozva.

Mert egyfelől a könyv elejére emlékeztem csak, s az is kérdéses lett, hogy végigolvastam-e valaha, vagy csak Hegedűs István rajzai meg az alapötlet tetszett nagyon. Most elolvasva úgy igazán más sem. Tréfás a történet, de nem megy sehonnan sehová, nem mond igazából semmit, és még a stílusa is olyan kis semmilyen. Egyedül Hegedűs István illusztráció mentenek valamit a helyzeten. 

Mondanám, hogy megöregedtem, más az érdeklődésem, de például a napokban olvasott A Macskaherceg kilencedik élete egyből azonnal, szőröstűl-bőröstül megnyert magának.