Most, hogy mintegy két hónap után feltöltögettem a ma is nagyjából vállalható könyvértékeléseimet a blogoldalamra, némileg csüggedten konstatáltam, hogy rengeteg alapmű értékelése hiányzik a csomagból.
Úgy általában is rengeteg minden hiányzik. Ezzel nincs mit tenni, illetve nem kitűzött célom, mert egyszerűen teljesíthetetlen lenne, másfelől csak akkor vagyok hajlandó olvasni, ha élvezem, amit olvasok.
Nagyobb baj, hogy az önmagam szerinti alapművekből is rettentő likak vannak. Hogy mást ne mondjak, nincs értékelése a Száz év magány-nak, a Száll a kakukk fészkéré-nek, a Sehollakók-nak, a Talán Pistá-nak, a Nyár a szigeten-nek, egy csomó Lázár Ervin könyvnek, és még ki tudja minek nem.
Először csüggedten sóhajtottam egyet... Hogy majd összeszedem az emlékeimet, úgy veselkedem neki, és megírom a hiányzó recenziókat. De mert hirhedten nem pengeéles a memóriám, ezért pillanatokon belül felülbíráltam önmagamat: nem az adott könyv értékelése lenne így, amit írok, hanem simán nosztalgiázás, egykori olvasmányélmények kiváltotta érzések felidézése. Ami önmagában nem lenne baj. Csak mégsem érzem teljesen becsültesnek. Hogy miért? Itt van, lássuk csak A szerény zseni című 1976-os, Kozmosz Fantasztikus Könyves orosz sci-fi. Amiből egy mozzanatra nem emlékszem, csak az öszhatásra, hogy tetszett, hogy jókat mosolyogtam rajta, hogy ízig-vérig oroszos volt, hogy volt benne valami finom kis társadalomkritika, de elsősorban és mindenkelőt arra, hogy a 2013-ban elhunyt barátomnak, Pipinek is az egyik kedvenc könyve volt, az ősidőkben, kamaszkorunkban. Ő is többször olvasta, ő is nagyon jókat röhögött rajta (mert azért valljuk be, a társadalom életét nagyban megkönyítő KANI, vagyis a Konzervet Automatikusan Nyitó Izé ötlete nem semmi: mivel nehéz kinyitni a konzerveket, ezért a városban el kell helyezni a KANIT, egy városban egyet, mert öt tonna, és ha vendég jön, és sportnival akarjuk kínálni, nem kell mást tenni, gyorsan kalucsnit kell húzni, elutazni a KANI-hoz, beadni a nyitni kívánt konzervet, várni egy újságolvasásnyi időt, és máris mehetünk haza a nyitott konzervvel! Máris boldogabb a társdalom, ugyebár! :-D ). De ez nem a korrekt mai véleményem a könyvről.
Vagyis úgy döntöttem, szép lassan, fokozatosan előveszem ezeket a régi kedvenceket, újraolvasom őket, és összevetem a benem élő képet a valósággal. Hátha mégis jól emlékszem. Vagy hátha nem. (Kiss József László Parancsolsz egy kézigránátot? című, csak platinaárban megszerezhető könyve például óriási csalódás volt harminc év után újraolvasva. Remélem, nem ez történik majd rendre!) Mindenesetre a végeredmény meg fog jelenni ezen a felületen.
Vagyis igazából nem történik semmi különös az olvasók szempontjából. Mármint a blogolvasókéból. Csak annyi, hogy megjelenik majd egy-egy régi kedvencem, mintegy kötelező újraolvasásom végeredménye itt, a blogban. Máris kezdtem az olvasást A szerény zseni-vel. :-)
