A Pók utcai lakótelep gyermek-Könyvmegállójában találtam rá tegnap erre a könyvjelzőnyi kamaszkönyvre. Szerelmetesfeleségtársammal kiültünk a pünkösdfürdői Duna-partra, nagyon kellemes, meleg idő volt, kiterítettük a felsőinket a betonra, ittunk egy kis cserszegi fűszerest, nézegettük a kacsákat, hallgattuk a csöndet, majd hanyatt dőltünk. Életem párja elszunyókált, én pedig beleolvastam a könyvmegállókból (mert voltunk a CBA előtti felnőtt megállónál is) elhozott könyvekbe. Ez maradt a kezemben. Amíg csudálatos asszonyom szunyókált, nagyjából végig is olvastam.
A történet végtelenül egyszerű. Angliában vagyunk, valami nagyvárosban, talán Londonban. De annak a külvárosában. Mintegy a Dzsumbujban. Az írónő nem gátlásos, őszintén bemutatja a főhőseit: műveletlen, szókincs nélküli, bot egyszerűségű diákok, szüleik és szomszédaik. Mintha az angol Üvegtigris kamasz verzióját néznénk. Adva van egy tannéni, aki szeretne valamit kihozni a srácokból, ezért megszervez egy középkori élőképet. (Amit a srácok élőgépnek értenek. Egyébként a könyv néhány jó poénja ugyanezen séma szerint csattan el: a Dzsumbuj, ami a könyvben egyébként Gazrét lakó hallanak valamit, de mert a szókincsük a pitypangok szintjén vegetál, nem értik és valami bődületes baromságot hallanak ki belőle. Például? Ha van monostor, akkor kell lennie sztereostornak, ha már ostor. A hatóságilag az hátsóilag. A színésziskola az színes iskola. És így tovább.) Aztán akad egy alig foglalkoztatott színész, aki kitalálja, hogy csináljanak egy filmet Gazrétről, aminek gyerekek a főszereplői. Csak a nyersanyagok árát kell összetarhálni. És lőn. És mindenki ügyes, kafa lesz a film, a főszereplő skac különösen jó benne, egy tanácsi (!) dolgozót alakít, aki mindenbe beleköt. De ő is olyan jó fej, hogy aztán tökre tetszik neki a karakír. És az állástalan színész állást kap. És a főszereplő skac elhatározza, hogy színésziskolába megy, és a bot egyszerűségű szülei helyett meg is írja a jelentkezési lapot (bot egyszerűen).
És ennyi.
Igazából fogalmam sincs, hogy mi ez? Mondom, leginkább angol, kamasz Üvegtigris-ként tudom értelmezni. De így a szereplőket nem szeretjük, nincs is időnk megszeretni, sokkal inkább pusztán nevetünk rajtunk. S mert rövid a könyv, hosszabban meg valószínűleg le is tennénk, azonosulni sem tudunk velük, pusztán egy kicsit felülről tekinteni rájuk.
Lehetne az az üzenet, hogy csak mutatni kell ennek a lecsúszott vagy lent született rétegnek valami értelmes célt, és némi értetlen vonakodás után odaáll mellé, de ez annyira naiv, annyira béna üzenet, hogy ember nincsen, aki elhiszi. Ez akkora öngól, mint például a Doktor Szöszi története.
Az is lehetne üzenet, hogy minden ember értékes, csak meg kell találni az értékét. Ez még igaz is. De azért képzeljük el, amikor a kamasz főhősünk olyan angollal, amit beszél, és amit a fordítás is kiemel, ezzel a vidék-alsói tájszólásos vót-okkal, akkó-kal, miegymásokkal teletűzdelt nem éppen oxfordi angollal megjelenik a suliban, és megszólal… Nem kell hozzá élénk fantázia.
Vagy az, hogy éld az életedet, és úgyis szembejön jön majd a Nagy Lehetőség? Hááát…, nem tudom.
Voltaképpen az egész olyan nem tudom…
