Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Josef Škvorecký: Borůvka ​felügyelő szomorúsága

2018. december 28. - Mohácsi Zoltán

 skvorecky_boruvka_felugyelo_szomorusaga.jpgJosef Škvorecký cseh író és publicista volt. Magyarul több könyve is megjelent, nem csupán ez krimije. Viszont krimije csak ez az egy van. Hraballal és Kunderával a háború utáni cseh irodalom legkiemelkedőbb képviselője. Vagyis részemről a bocsánat, hogy nem ismertem eddig a nevét! Az 1958-ban megjelent Gyávák című regénye igazi fordulatot jelentett a cseh irodalomban, egyrészt a háború alatti német megszállás és az ellenállás nonkonformista ábrázolásával, másrészt a regény megjelenése idején az irodalomból száműzött köznyelv és a szleng használatával. A regényt Škvorecký az 1971-ben kiadott Pléhkatonák, az 1972-ben megjelent Csoda, valamint az 1977-es Az emberi lélek mérnöke révén tetralógiává fejleszti.” – olvasható például Az emberi lélek mérnöke című könyve fülszövegében. 

Ez a kötete, ahogy fentebb mondtam, és ahogy a borítójából is kiderül, egy krimi. Nem meglepő fordulattal a középpontjában a kövér és folyton szomorú Borůvka felügyelővel. Valamiéért, akármiért a könyv cselekményét én folyton visszapakoltam az időben a fiákerek és keménykalapok korába, tudat alatt gondolva Jiři Marek remek idő-visszapillantós krimijeire*, holott Borůvka felügyelőnk egy csehszlovák, vagyis szocialista felügyelő. Ma reggel, túl a könyvön, értékelésen innen, azon tűnődtem, hogy a Kádár-éra könyvben is, filmben is adott sokféle krimit az éhező népnek (Kántor, Linda, a Hód-könyvek Bujtor Ötvös Csöpijei, stb.), de a béketábor semelyikéből nem jut eszembe semmi hasonló. 

skvoreck_arckep.jpgNo, akkor lássuk csak, milyen is ez a Borůvka felügyelő, és milyenek az szomorúságai! Borůvka majdnem jó alak. Összességében, igen, olyan kis majdnem alak. Megtudjuk, hogy köpcös és depis. Meg hogy van egy tizenötéves lánya. Meg hogy logikából, bár nem kiváló, de jó a pasi. Tehát nem egy szuperzsaru, nem texasi kopó, eszébe sincs az életét adni, sem drágán, sem sehogy, olan kis döcögős, molyolgatós, szöszmötölős. De a molyolgatás és a szöszmöt közben mindig rájön arra, amire kell. Olyan kis gömbölyű Colombo hadnagy. Csak neki, mármint Borůvká-nak, látszik a lánya, nem úgy mint Colombo felesége. (Van egy cimborám, itt Óbudán, aki évekig mondta, hogy egy thai lánnyal jár. Először elhittük, de aztán annyira nem volt soha sehol a nő, hogy mégsem. Akkor tett fel az úriember egy fotót a Facebookra a lányról és magáról. De élő ember még mindig nem látta a thai-lányt. Akkor „rájöttünk”, hogy vagy Photoshop a kép, vagy valami utazási irodás izéből kivágta a kétdés csajt, maga mellé tette egy szelfi erejéig kartonra ragasztva. Erre, mán' meg jön a hír, hogy eljegyzés van, csomó fotóval, de annyival, hogy ennyi pózban nem lehet papírcsajt gyártani. Sok boldogságot, Hofi! De ki látta bármilyen formában Colombo feleségét?) Ha valakihez hasonlítanom kellene Borůvká-t, azt hiszem a Brenner a legmegfelelőbb alapanyag, aki csak eszembe juthat. A Brenner, ugye, Wolf Haas kreatúrája. Itt egy példa rá, de szerencsére több történet van a Brennerről. Mert a Brenner sem daliás, meg nem is egy Sherlock Holmes, meg nem is minden lében jobbhorgos kanál, sem lord- sem amcsi jóképű változatban. Szóval nem akcióhős, de nem is lángelme. Valamiért a nőknek mégis bejön, ezt ő sem érti, és mégis mindig megoldja, amikbe keveredik. Na, de most nekem nem a Brenner-ről kell dicshimnuszt zengenem, hanem Borůvkaá-t kellene bemutatnom. Csakhogy Borůvká-t bemutatni nem azzal lehet, hogy micsoda, hanem sokkal inkább azzal, hogy mi nem. Vagyis viszonylataiban, hasonlóságaiban és hasonlóságtalanságaiban. Az a helyzet, hogy mindaz ami meg van Borůvká-ban, valahogy meg van más, sokkal jobban felépített szereplőkben is.

De nem lenne ezzel semmi baj, ha a történetek olyan lennének, hogy csak na! De sajnos nem hogy csak na! hanem éppen csak történetek. Fő erényük, hogy logikusak. Csak nem jók. Olyan kis unaloműzőnek valók, de bevallom, nem egyszer pusztán unalomerjesztők is voltak. Ráadásul a dekoncentrációm miatt többször vissza is kellett olvasnom, hogy akkor most mi is volt a megoldás? Borůvka logikázik, abból soha nem voltam kiváló (amikor egy IQ-teszt során szembesültem, hogy az IQ-teszt döntő részben logika, kétségbe is estem). De lehet, hogy Škvorecký is rájött arra, hogy egyes esetekben nem egyszerű követni a Poirot-ozását, ezért egyszerű, sematikus rajzokat is mellékelt a történetekhez. S tulajdonképpen ezek tényleg segítenek. 

Azt kell mondanom, hogy a kötet jobban indul, mint amilyen lesz. Az első történet egy kis paródia, majdnem börleszk egy kötélen lógó, idős asszony körül. Gyilkosság vagy öngyilkosság? Aztán a második történet még csak-csak, de aztán lassú ereszkedésbe kezd a történet. Valószínűleg érezte ezt a szerző is, mert egy idő után bevonta a történetekbe Borůvka felügyelő lányát is. Ez némileg lendít a cselekményen, de az érdeklődésemet annyira nem ébresztette már fel. S az első történet börleszkének végleg búcsút mondhatunk. Sajnos. 

De a kötet arra jó volt, hogy kíváncsiság ébredjen bennem Škvorecký egyéb regényei iránt. 

* Bűnügyi panoptikum, Prága város panoptikuma 

Európa, Budapest, 1968, Fordította: Sinkó Ferenc


3/5

(2018)

 

– Mégsem számíthatott arra, hogy felmentjük a gyanú alól csak azért, mert mindnyájuk közül ő a leggyanúsabb – kérdezte. – Ez nem detektívregény. 
– Nem tudom – válaszolta Málek mogorván, és ő is felpillantott az égre, amely  lassan visszanyerte kék színét. A köd és a felhő eloszlott. – Majdnem az a benyomásom hogy ez igenis detektívregény.

90. oldal (Halál a Tű-fokán)

 

– Igen, ez így szokás, uram… prefektus úr. – A felügyelő, aki a beavatatlan civilek szájából minden lehető címzést megszokott már, meglepődve összerezzent. A kellékes azonban nem vette észre, s folytatta: – Az új kellékeket az egyik kosárban kivisszük a színpadra, a másikban pedig visszahozzuk a színpadról. Az utolsó kép előtt azonban iszonyú gyors a színváltozás. A színpad ilyenkor kész bolondokháza. Nem értünk rá utánanyomozni a dolognak. 
(…) 
A kellékes könyörögve pillantott rá. Végül is nekibátorodott: 
– Le-letartóztatnak, prefektus úr? 
– Miért? 
– Hanyag voltam, tudom – mondta lesújtva a kellékes. – Enyhítő körülménynek azt szeretném felhozni, hogy feleségem és három gyermekem van, az első feleségemtől pedig még kettő, és hogy az a színváltozás rettenetes gyors.

52. oldal (A tudományos módszer)

 

Az öltözőbe egy tőről metszett cowboy lépett be. A fején fekete sombrerót viselt. A küszöbön megemelte. 
– Tudja, mi az a genickschuss? – szólította meg őt Borůvka felügyelő. 
A cowboy zavartan elmosolyodott. 
– Nem értek angolul, felügyelő úr. Igaz, hogy cowboyszerepeket alakítok, vadnyugati dalokat énekelek, azonban idevaló vagyok Žižkovba.

48. oldal (A tudományos módszer)

 

– Mikor látta utoljára élve? - vágott a szavába a felügyelő.
Az apó alattomosan összehúzta a szemét.
– No, hát amikor meggyilkoltam őt.
– És mikor volt az?
– Tegnap este – vágta rá készségesen az öregember. Jövök a televíziótól, a lányom a konyhában tartja itt, mellettem, és odanézek. Odaát világosság! A vénasszony ott áll az ajtóban a fiával, azzal a professzorral, és ugat neki valamit. A férfi kimegy, a boszorkány egy kis ideig mászkál a lakásban, erre levettem a flintát a szögről – az öregember megint örvendezve dörzsölte a kezét, s a szeme csillogott. A felügyelő pedig elkomorodva figyelte őt.
– Csakhogy ekkor belép a lövésbe nekem a másik fiú, a mérnök, vagy micsoda. Hozza a vénasszonynak a tejecskét. Kénytelen voltam cseppet várni, amíg a vénasszony benyakalta a tejet. A flinta azonban meg volt töltve, és ide volt téve az ablak alá. No aztán lefeküdt a vénasszony. – Az öregembert arca izzadt az izgalomtól. – Ráfogom a muskétát, és pont amikor ráirányítom a flintát arra az utálatos majompofájára, megfordítja a fejét, és egyenesen rám néz azokkal a zsugori szemeivel. Hát ez az, amit nem lett volna szabad megtennie! Lehet, hogy meggondoltam volna. De amikor megpillantottam azt a fösvény pofáját... egyszóval... – az apó mutatóujja mozdulatával jelezte, hogy mit tett. – Megnyomtam! Most itt van
Málek nyomozó fenyegetőn lépett közelebb a szakállashoz, az pedig gyönyörűséggel pillantott rá, és készségesen nyújtotta oda a két kezét.
– 
No. Tegye csak rám azt a vasacskát. De gyorsan! Most néznek aztán nagyot a szomszédok! – tette hozzá. – És a Malá Stranán vezetnek végig gyalog? – kérdezte remény kedve. – Gondolják, hogy a Večerní Praha . . *
Málek, mintha megbabonázta volna, valóban a zsebébe nyúlt.
– Várj, Pável – állította meg a felügyelő, és komoran pillantott az örvendező öregre. – Csak egyet mondjon meg nekem, főerdész úr. Amikor elsütötte azt a sörétes puskát, utána hogyan oltotta el a lámpát az öreg hölgy hálószobájában?
Az apó összeomolva nézett az öreg bűnügyérre, és a mosoly lassan leolvadt szakállas képéről.
– No persze – mondta csalódottan. – Erre nem gondoltam. Tudja, detektív úr, minden gyilkos elkövet valami apró hibát.

* Prágai esti lap

(138. o.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr6914509740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása