A moly.hu-n e könyvről írt értékelésem alatt a napokban kialakult egy kis beszélgetés. S mintegy véletlenül tudatosítottam, hogy ezt az értékelésmet erre a blogra még nem tettem fel. Csak a címét, és egy teljesen másik könyv értékelése volt alatta. Ez most tehát pótlás-értékelés.
Ez most vagy valami, vagy megy valahova…
Okos könyv. Elgondolkodtató. Jó együtt agyalgatni vele, s néha szégyenletes lemaradni, mit is mond, de vissza lehet lapozni. És néha konstatálni, hogy még így sem teljesen értem…
A szokásos posztkeresztény állapotomban magamhoz nem illő módon még bólogattam is a Bibliával kapcsolatos liberalizmusnak látszó hozzáállásán, de csak azért, mert nem liberalizmus volt, amit mondott, hanem vérvaló. Különösen tetszett, amikor azt mondta, a keresztényeknek félre kellene tenniük egy-kétszáz évre a Bibliát, hogy megértsék, mit is mond valójában.
De rögtön azután támadtak bajaim. Namertugye: az ember óhatatlanul zárt rendszerben él. Többkörösen is. Elsősorban, mert számára a Föld, a Naprendszer zárt rendszer. Másfelől, mert a három dimenzó is adott. Harmadfelől, amire Watts is hivatkozik: bármiféle transzcendens megismerése szinte alapetőn lehetetlen feladat. Lehetetlen, mert az ember minden őt ért impulzust szükségszerűn és kikerülhetetlenül magán átszűrve, rostálva, transzformálva értelmez. Watts is hivatkozik arra, hogy egy zárt rendszer nem képes a rednszeren kívüli események, impulzusok helyes értelmezésére, magyarázatára, éppen, mert kívül esnek a rendszeren. Korrekt.
Ámde: azzal együtt, hogy nagy igazság van a Biblia és a kereszténység viszonyának szükségszerű újraértelmezésében (hogy miért, az most itt nagyon hosszú lenne), a félretevésekor azonban elvész a nagyjából egyetlen kapaszkodó, ami alapot ad némi objektivitásra is. Tudom, ezzel is lehet vitatkozni. De tegyük fel (én hiszek benne), hogy a Biblia valóban tartalmaz transzencends üzenetet. Ha félreteszem, mi marad? Az emberi logika, az agy, az érzéseim és a saját tapasztalataim. Mindaz, ami szubjektív és a zárt rendszer része. Amiből, ugye, nem megismerhető a transzcendens. Csak feltételezhető. A magam (szubjektív) következtetései, (szubjektív) gondolatai, (szubjektív) tapasztalatai alapján körülírható, sejthető. De semmiképpen nem abszolutizálható. Mert, tetszik, nem teszik, ego vagyok. A szó emberi értelmében.
S itt a saját farkába harap a kígyó. Mert mondhatok, gondolhatok hiperokosakat, eljuthatok bármilyen következtetésre, igazság, alapelvre, az Abszolútummal kapcsolatban lehetetlen lesz mások számára is érvényesen megfogalmaznom, mert nincs legkisebb közös többszörös, nincs mindkettőnk számára elfogadható külső viszonyítási pont, a saját szubjektumomat abszolutizálom. Paccs!
Félreértés ne essék: nem várom el senkitől a manapság olyan marhára divatos, tökéletes objektivitást. Nagyjából ostobaságnak tartom ennek elvárását. Nekem önmagában semmiképpen nem erény. Sőt, néha hátrány. Az álobjektivitás meg álságos. A szubjektivitással sincs bajom, tökéletesen természetes valami. De a szubjektivitás objektivitásba öltöztetését gyűlölöm. Mert akkor úgy teszek, mintha valami következtetésre, igazságra, alapelvre, ismeretre mindentől függetlenül, semmitől sem befolyásolva jutottam volna el. Vagyis az adott következtetésem, igazságom, satöbbim nem -izmus befolyásolt, mert én nem vagyok olyan, hanem a Nagy Egészből józan ésszel, tiszta szívvel, derűs tekintettel, tiszta szívvel így és csakis így csipegettem ki a Nagy Kalács mazsoláját. Ami semmiképpen nem lehet igaz. Éppen mert szubjektumok vagyunk, tele előítélettel. Ha tetszik, ha nem.
Ezzel együtt olvasandó Watts könyve. Mert gondolkodni jó, mert újat látni, tapasztalni, másféleképpen megközelíteni építő.
A szerzőről itt olvashatsz.
Cartaphilus, Budapest, 2004, ISBN: 963930381X · Fordította: Holló Imola Dalma
3/5
(2013)
