A könyvet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban vettem, kiselejtezték. Ugyan baja nincsen, csak úgy fest, nem túl sokan olvasták. A hely meg kell, ugye. 

A SZERZŐRŐL

Az 1937-ben született szerzőnek magyarul összesen két könyve jelent meg. A róla írt egyoldalas bemutatás szerint eredeti nyelvén sem sokkal több: összesen négy és még két posztumusz, de azokat nem tartják jónak, ha egyáltalán ő írta őket. .Azt is olvasom, hogy a nevében a „Snerg” szócska nem gyári eredetű: ő maga tette hozzá, mert az örökölt nevét túl mindennapinak érezte. A szócska ezt jelenti: minden energia összessége. Azt is olvasom, hogy élete főművének az egyesített térelméletről szóló könyvét tartotta, amelyet magánkiadásban jelentetett meg, tízezer példányban. De amely könyv csúfosan megbukott,  a tudós társadalom nem ismerte el. Wisniewski 1995-ben öngyilkos lett. Azt azonban egyértelműen elismerik, hogy A robot című regénye (amelynek magyar kiadása simán indulhatna a legcsúnyább, legsemmitmondóbb magyar könyv versenyének fődíjáért) az olvasók és a kritikusok szerint is a világháború utáni lengyel sci-fi irodalom legjobbja. Stanislaw Lem hazájában ez nem kis szó. 

S akkor 2013-ban a Metropolis Media megjelentette ennek a jelentős lengyel sci-fi írónak A lator evangéliuma című könyvét. A könyv fülszövege azt mondja: „Carlos, az átlagos fiatalember egy nap arra ébred, hogy a világ körülötte érthetetlen módon megváltozott: a számára jól ismert tárgyak és emberek helyét műanyag imitációk foglalták el, élete egyszeriben díszletek, kellékek és mechanikus statiszták között zajlik, mintha valami grandiózus filmforgatásba csöppent volna. 
Az események még különösebb fordulatot vesznek, amikor egy barátjáról kiderül, hogy ő áll a nagyszabású terv hátterében, ő mozgatja a szálait ennek a gigantikus valóságshow-nak, amelyben maga Carlos is csupán epizódszereplő. Paranoid kálváriája során csodáknak lehet tanúja, de egyre kísérti a közelgő Utolsó Vágás napja, mely baljóslatú árnyakat vet az érzelmektől mentes művilágra.”

Az a helyzet, hogy ami a cselekmény lényegéről elmondható, azt itt elolvashattuk. Valóan erről szól a könyv. S ahogy a fülszöveg két bekezdésben meséli el a cselekmény, úgy a történet is két részre osztható:

a) Carlos imitált kalandjai a műanyag, imitált világban
b) Carlos és az imitált világ Megváltója.

CARLOS A MŰANYAG VILÁGBAN

Az ember csak kapkodja a fejét, amikor elkezdi olvasni a könyvet. Carlos egy nap felébred, és azt tapasztalja, hogy alig maradt a városában bármi, ami valóságos. A házak, tavak, fák, ételek, minden fa és műanyag díszletté változott. De díszletté, műanyag bábúvá változott az emberek döntő többsége is. (Nem mindenki, de nagyon kevesen maradtak igaziak. S Carlos csak sokára leli meg a kulcsot, mi a szerepük az igazi embereknek. Jobb és rosszabb díszletté: van amelyik jobban sikerült, még némi arccal is rendelkező bábú, van amelyik annyira díszlet, hogy mint utas, vagy mint éttermi vendég, össze van öntve a metró ülésével vagy az éttermi székkel. A boltok polcain fakockák jelképezik a rozsveknit, üres műanyag palackok az üdítőket, az újságok értelmetlen kriksz-krakszokat tartalmaznak. Carlos persze semmit nem ért. Hogyan is érthetne? Aztán az események olyan fordulatot vesznek, hogy Carlos nyolc embert (bábút) megöl. De furcsa gyilkosság az, amikor két rendőr maga szorítja Carlos kezét a torkára, az erkély korlátjához vonszolják a torkukra szorított kezükkel, majd a elengedik és a mélybe vetik magukat. Vagy: Carlos, hogy kipróbálja, igazi-e a pisztolya, csukott szemmel a falba lő. Amikor kinyitja a szemét, látja, hogy egy kisfiú odafutott a golyó útjába. 

A művilág, a műemberek képe roppant érdekes, elgondolkodtató. Akkor is, ha egy idő után kicsit ismétlődő az ötletek sora, és semmi újat nem hoznak a jelenetek. Mégis rengeteg magyarázati alternatívát hordoz magában. Az, hogy metafora az egész történet, adja magát. Több értelmezési lehetőséggel. A teljesség igénye nélkül:  

• Műanyaggá lett a világ, műanyag városokkal, műanyag ételekkel, műanyag érzésekkel, műanyag gondolatokkal, műanyag kapcsolatokkal, és csak nagyon kevesen maradtak igazi emberek.T
• Természetesen önmagáról mindenki azt hiszi, hogy ő igazi. Carlos is meg van győződve önmaga valóságáról. 
• Carlos (vö.: Mátrix, Truman-show) felismeri, hogy amit eddig valóságnak gondolt, az csak valamilyen céllal épített díszlet körülötte, ahogyan az embereknek is valami szerepük van, azok sem igaziak. 

A könyvnek ez a része gondolatilag izgalmas, meghökkentő, mulatságos. Az ötletsziporka miatt is, meg amiatt is, mert nem tudjuk, mire fut ki a cselekmény? S persze nem tud nem eszünkbe jutni a Philip K. Dick-et állandó foglalkoztató probléma: mi a valóság, hol vannak a határai, és mindenkinek ugyanaz-e a valóság? 

INTERMEZZO

Van egy középész a cselekményben. Amolyan átvezetés az első, a műanyag világról szóló és a spirituális második rész között. Ebben az intemezzoban Carlos rájön, hogy mi 'zu van: Egy gigantikus forgatás zajlik, a Nagy Rendező forgatja a filmjét, ahhoz kellenek a statiszták és a díszletek. Aki valódi ember, az ilyen-olyan mértékben szerepet kap a filmben. 

Még ez a rész is nagyon jó. Azért jó, mert még mindig megy az olvasói agyalás, hogy vajon mire megy ki a játék? Mert, rendben, egy filmforgatás az egész élet, ezért kell ennyi műség, de hogyan, miért lett Carlos élete egy forgatás részévé? 

S vajon van-e, aki nem főszereplője a saját filmjének? Mindannyiunknak megvannak önmagunk főszerepe mellett a magunk főszereplői, mellékszereplői, lényeges és lényegtelen statisztái. Ugye? De a leglényegesebb cselekményszál mindőnk életében önmagunk személyéhez kötődik. Természetesen, hiszen kivétel nélkül szubjektumok vagyunk. Elsősorban és mindenekelőtt az létezik, ami közvetlenül minket érint, velünk történik, amit magunk érzünk, látunk, hallunk, tapasztalunk. 

Nagyon szeretem szerelmetesfeleségtársamat (SzFT), csak jót akarok neki, nagy részben ismerjük még egymás gondolatait is, folytatjuk a másik mondatát, kimondjuk, amit nem mond ki a másik. (Nagy Őm azt mondja, 90–95% százalékban stimmol a gondolkodásunk. Szerintem 75–80%-ban. De az sem kevés.) De mégis, amikor SzFT-m bármiért távol van tőlem, a valóság természetes módon az lesz számomra, ahol én tartózkodom, nem az, ahol ő. Sokszor gondolkodtam már azon is, milyen fura, hogy mennyi hely, mennyi ember létezik azelőtt és azután, hogy ott jártam volna, mielőtt és miután találkoztunk. Elmentünk nyaralni a Szigetközbe. Az a kimlei ház, ahol megszálltunk létezett azelőtt is, hogy ott lettünk volna, és létezik most is, hogy eljöttünk. András, a házigazdánk élte a maga életét, mielőtt megismerkedtünk volna, és éli most is, hogy eljöttünk tőle. De az, hogy Kimle volt és van, hogy András élte/éli a maga életét, bár természetes, nyilvánvaló, de számunkra nem valóságos. Ami az életünk filmjén kívül történik, az lehet műanyag. Ahol vagyunk, az az igazi. Ugye, milyen izgalmas? 

A MŰFILMVILÁG EvANGÉLIUMA

S vesz egy nagy kanyart Carlos története. Vagy úgy is mondhatom, előrebocsátva, gellert kap. Félreértés ne essék, semmi, de semmi bajom semmiféle evangéliuma parafrázissal. Hogyan is lenne, amikor olyanok léteznek, mint Kazantzakisz csodája, az Akinek meg kell halniai? Vagy szintén tőle a Krisztus utolsó megkísértése? Vagy itt van Campanile igazán mulatságos regénye, A lator!  De említhetem Kodolányi Én vagyok-ját is. Vagy elsősorban és mindenekelőtt, ugyebár a legkézenfekvőbb, Bulgakov A Mester és Margaritá-ja. 

Jobbnál jobb, pazarabbnál pazarabb evangélium feldolgozások. Igen, még a Krisztus utolsó megkísértése is, amely voltaképpen kiforgatja az Újszövetséget. Egyszóval nem az Újszövetség felhasználása a probléma, még csak nem is Jézus személyének a némileg profanizálása. 

Sokkal inkább az, hogy Wisniewski-Snerg az égvilágon semmi újat nem tett hozzá Jézus történetéhez. Illetve hazudok, egy picit mégis. Csak az a baj, hogy amit hozzátett, az meg bár mulatságos, de értelmezhetőségében zavaros lett. Szem előtt tartva, hogy már tudjuk, egy gigantikus forgatás zajlik, a könyvbeli Fakó Jack, a leendő Megváltó a következő módon prédikál. Kicsit hosszú az idézet, de érdemes elolvasni. 

Ő pedig ott állt a sokaság közepén, és tanította őket, ekként:
– Játsszatok, mivelhogy közeledik eme látványosság elkészültének ideje, és közeledik az Utolsó Vágás napja! Keressétek az igazságot önnön szívetekben, mert az felszabadít benneteket! A Belső Hang átvitetik majd a világ vetítővásznára, amelyre hamarosan rávetül a Néző szeme. Ott örökké éltek majd, miként abban a jelenetben, amely ma az Ő lábainál hever.
Áldottak a statiszták, midőn nem hagyják el a közelképet. Csöndesek maradnak a világ vetítővásznán. És akik bánkódnak, megvigasztaltatnak, mert elkerüli őket a Vágó ollója. Ámde ne higgyétek, hogy hatalmamban áll megváltoztatni a filmjátszás törvényeit, avagy a Néző nevében megbocsátani nektek az elkövetett színészi hibákat!
Hallottátok, hogy mondották régebben: ,Legyen meg a Te akaratod!" Én pedig azt mondom: minden színész vagy statiszta, ki a forgatáson szembeszáll saját lelkiismeretével, és nem Forgatókönyv Szellemével, ki lészen vágva a jelenetből, és kidobatik a külső sötétségbe. Bizony mondom néktek: ha megbotránkoztat a jobb szemed, szúrd ki; ha megbotránkoztat a jobb kezed, vágd le! Mert hasznosabb lészen számodra, ha elveszted egyik testrészedet, mintsem hogy egész alakodat kivágják a filmből az Utolsó Vágás napján.
(96–97.)

S ebben a szellemben prédikál Fakó Jack. Ezen valóban szakadni lehet. Ha az ember nem gondol bele jobban. Ha igen, akkor akadnak döccenetek. Mert nézzük csak: kicsoda a Néző? A Néző az a néző, ugye, akinek a filmet készítik, aki hatalmánál fogva vagy emeli a nézettséget vagy nem, vagy sztárokat választ vagy színészeket süllyeszt el az ismeretlenségbe. Ő az, aki miatt a film készül, aki ítélkezik a film felett. 

Azonban tudjuk, hogy ez csak félig van így. Mert ahogy a nézők felemelnek vagy elsüllyesztenek filmeket, színészeket, úgy a filmek is vastagon befolyásolják, néha agymossák a nézőket. Ezen a ponton azonban nem a nézőé a legfőbb hatalom, hanem a rendezőé. Vagy a megrendelőé, aki megmondja, milyen ideológia mentén kell a filmet csinálni. 

De sajnos még ez a kisebbik baj Wisniewsky-Snerg koncepciójával. A nagyobbik, hogy ez a Fakó Jack/Jézus megváltós betét irgalmatlanul és szervetlenül lóg a levegőben. Semmi köze az első részhez. Vagy csak nagyon erőltetett. A még nagyobb baj, hogy a fent említett Jézus-adaptációkkal, parafrázisokkal szemben Wisniewsky-Snerg semmit nem tesz hozzá a Jézus-képhez, történethez, néha az idézett szöveg szellemében ezt-azt átír Jack/Jézus tanításában, de voltaképpen másodszor még elmegy, harmadszor már egyáltalán nem poén, sokadszorra unalmas és színtelen. De az, hogy simán megismétel jézusi tanításokat, történeteket (Jairus leánya, vízen járás, kenyérszaporítás, az első úrvacsora, sb) simán értelmetlen. Nekem nem tűnt úgy, hogy valóban erre akarta kihozni a történetet, a mondanivalót, sokkal az az érzésem támadt, hogy nem tudta, merre menjen, és ez jutott eszébe. 

Az pedig, hogy Carlos lett az a lator, aki a kereszten számonkéri Jézust, teljesen értelmetlen. (Ugye, Campanile latorja a jobb lator volt. Az valahogy jobban ült, a történet egészéhez is szervesen kapcsolódott.) Már csak azért is,mert a latornak nincsen evangéliuma. Az evangélium azt jelenti: jó hír. Carlos latorságának nincsen semmi jó hír értéke, mivolta. S feltételezve, hogy nincsen átírva az eredeti lengyel cím a magyarban. (Ha a Gugli fordítóba beütöm a lengyel eredeti, azt adja ki magyarul, hogy: Lottón keresztül. :-D )

S ezzel a lengyel írónk gyakorlatilag agyonvágta a saját művét, s úgy nagyjából egyetlen kérdést maradt bennem, amikor becsuktam: ez most mi a franc volt? Kár érte, mert az első fele és az intermezzo gondolatébresztő volt nagyon. 
Viszont A robot című könyvével még megpróbálkozom. 

Addig is, hogy ne maradjon keserű a szánk íze, itt egy nagyon jó poén még a könyvből:

– Majdnem odalett a lábam! – dühöngött.
–  Túlzol.
– Naná, mert téged ez nem érdekel. Soha nem számíthatok a segítségedre, ha bármi baj fenyeget.
– Amikor tegnapelőtt az fenyegetett , hogy vonzódtál a főnöködhöz, akkor is vigyáznom kellett volna rád?
Gyorsan a szemembe nézett, majd odament a legközelebbi padhoz. Óvatosan lépkedett meztelen lábával az eldobált szemét között. Leültem melléje.
– Muszáj volt ezt felemlegetni?
– Csak nem hitted, hogy mert nagylelkűen felajánlottad a rejtekhelyet nálatok, a padláson...
– Jaj, hagy abba!
– ....nincs jogom kimondani: úgy viselkedtél, mint egy büdös kurva, mert noha biztosan nem fogadtál el tőle pénzt... bár ki tudja? És nyilván előléptetésre számítottál.
– Van még egy lehetőség.
– Melyik?
– Az, hogy tetszett nekem a pasas.
– Akkor miért vonszolsz engem haza ahelyett, hogy őt siratnád?
– Mert csak egy negyedóráig tetszett.
(127–128.)